Zsuzsa

Zsuzsa még egy éves sem volt, amikor édesanyja meghalt. Egy idős rokona vette magához, aki folyton azt ismételgette, hogy majd ő "kineveli belőle az anyjától örökölt rosszaságot". Szigorú napirendet írt elő a számára és rendszeresen ellenőrizte a tanulmányait, gondoskodott a megfelelő táplálkozásáról, ruházkodásáról, de nem szerette. Amikor kamaszodni kezdett, komoly előadást tartott neki a felelősségteljes viselkedésről, elrettentő példának állítva anyját, aki "összefeküdt" egy férfival, aki teherbe ejtette és elhagyta. A viselkedéséért isten betegséggel büntette és meghalt. Zsuzsából az anyjával kapcsolatos elitélő szónoklatok ellenérzéseket és félelmet váltottak ki, de egyben dacot is, és ahogy betöltötte a 18. évét és leérettségizett, azonnal munkát keresett. Egy bankban lett pénztáros. Kellemes, jól fizető munka volt ez, a szerencse és a véletlenek összejátszása következtében sikerült megszereznie és végre elköltözhetett savanyú nagynénjétől, hogy új, vidámabb életet kezdhessen. Hárman osztoztak a lakótelepi lakás szobáin. Az övé a konyha mellett volt, nem a legideálisabb helyen, de pár hónap alatt barátságosan berendezte és élte az életét. Már gyerekkorában utazásokról álmodott, most úgy érezte, itt az idő. Hónapról - hónapra gyűjtötte a pénzt, és befizette első útját a bécsi adventi vásárra. Költőpénze szinte nem is volt, de ez nem is érdekelte. Csak két nap volt az egész, életében először lépte át a határt, aludt szállodában, sétált idegen ország idegen városában. Lenyűgözte a pompa és a szépség, a nyüzsgő áradat. Sétált a karácsonyi díszben csillogó utcákon, kávézott és tortát evett egy igazi bécsi kávézóban, csak annyi pénze maradt, hogy néhány képeslapot vásároljon, és már úton is voltak hazafelé. Zsuzsa bekereteztette a legszebb képeslapot és szobája falára akasztotta. Ez a kis kép azután egész életében elkisérte. Bárhova költözött is, első dolga volt a képet kiakasztani, emlékeztetőnek a vágyai megvalósítására. A többit kis albumba rakta és már másnap elkezdte tervezni a következő útját. De a sors közbeszólt.

Egyik nap jóképű férfi jött be a bankba, pénzt váltott, húzta az időt, és csak nézte Zsuzsát. Délután megvárta, sétáltak a városban, kiderült, hogy egy tanfolyamra érkezett, vízügyi szakember, a Tisza felső szakaszán dolgozik egy szivattyútelepen. A tanfolyam hat hétig tartott, és mire befejeződött, Zsuzsa és a férfi teljesen egymásba gabalyodott. Az utolsó napon a férfi szenvedélyesen csókolta a pályaudvaron, gyere velem, kérte, és Zsuzsa megigérte, hogy amint lehet, meglátogatja. A távolság ellenére kapcsolatuk nem szakadt meg, levelek jöttek-mentek, a férfi gyakran felhívta a bankban nyitás előtt vagy zárás után, végül feleségül kérte Zsuzsát, aki ettől kezdve már nem látogatásra készült. Felszámolta eddigi életét, elköszönt a nagynénitől és boldogan költözött az ország másik felébe szerelme kedvéért. Hajnalban indult és késő éjszaka érkezett meg, kétszeri átszállás után. A férfi az állomáson várta, boldogan ölelték egymást és másnap összeházasodtak. Zsuzsa, mielőtt a nagy útra indult, azt gondolta, biztosan talál ott is munkát. Arra nem számított, hogy a szivattyútelep a város határától több mint hét kilométerre van, a buszmegálló is legalább háromra, odáig csak a töltés melletti úton biciklizve lehet eljutni. De a Tisza és a környezet gyönyörű volt, a ház kényelmes, fürdőszobás, Zsuzsa meg szerelmes, úgy érezte, mindegy hol, csak együtt legyenek. Nagy lelkesedéssel vetette magát az új életébe, művelte a kertet, jószágokat nevelt, és alig egy év telt el, amikor megfogant az első kisfiuk, majd két év múlva a második. A gyerekek szépek voltak és egészségesek, Zsuzsa boldogan tanítgatta őket, ne érje hátrány egyiket se azért, mert nem járnak óvodába. Már öt éve voltak házasok, és még a városba is csak ritkán mentek be, életüket a Tisza mellett élték. Egy napon Zsuzsa férje váratlan értesítést kapott. Első felesége a közös lányukat felügyelet nélkül hagyta, állami gondozásba kellett venni. Zsuzsa azt se tudta eddig, hogy a férje volt már házas egyszer, a kislányról meg még a férje se sokat tudott. De hát miért? - kérdezte értetlenül a férjét. Megcsalt, mondta dacosan a férfi. Kicsoda? A gyerek? A gyereket is el kellett hagyni az anyja miatt? Zsuzsa dühöngött. Azonnal induljunk, biztosan nagyon rémült lehet. Férje örült, hogy Zsuzsa nem csinál nagyobb balhét az eltitkolt gyerek miatt, ezért a terepjáróval a városba hajtottak. Hosszú hetek huzavonái után végre meglátogathatták az intézetben. A nyolc éves gyerek gyanakodva nézegette őket, apjára nem is emlékezett, alig tudták szóra birni, csak a vállát vonogatta, rémes cigány zsargont használt, apját faternak szólította, tiszteletlen volt és tanulatlan. Megtudták, hogy alig járt iskolába, bukott is. A férfi rémülten rázta a fejét. Nem akarja a családjába engedni ezt a gyereket, mi lesz a két kisfiúval, ha a lány hatása alá kerülnek. Zsuzsa most lett igazán dühös. Már eddig is sok van a rovásodon, szidta a férjét, most meg a sorsára hagynád megint? Majd látogatjuk, motyogta a férfi, de Zsuzsát már nem lehetett megállítani. A kislánynak haza kell jönni, eleget lökdösték már egyik helyről a másikra.

Bement hozzá az intézetbe, beszélgetett vele, elmesélte, milyen szép helyen laknak, képeket mutatott a két testvéréről, míg végül a kislány kezdett érdeklődést mutatni az új élet iránt.

Május vége volt már, mire mindent elintéztek, és a tanév végén hazavihették. Zsuzsa a gyerek mellé ült az autóban, egész úton magyarázott, felhívta a figyelmét a környezet szépségeire, de az csak érdektelenül szemlélődött, alig lehetett egy-két szót kihúzni belőle. A kisfiúkat azonban hamar megszerette, Zsuzsa elérzékenyülten nézte, ahogy együtt hintáznak, másznak fára, szedik a paradicsomot a kertben, vagy ülnek a tévé előtt és megvitatják a látottakat. Zsuzsával szemben is felengedett lassan, de az apját kerülte, amennyire csak tudta, és minden tiltás és kérlelés ellenére továbbra is faternak szólította. A nyár végére valamelyest konszolidálódott a helyzet, szeptemberben a lány és a nagyobb fiú együtt mentek az iskolába. A fiú elsőbe, a lány másodikba. A lányt elejében nem nagyon érdekelte az iskola, nem értette a tananyagot, nem figyelt az órán, de Zsuzsa folyamatosan próbálta tanítani, hogy a lemaradást behozza. Félévkor elég gyenge bizonyítányt kapott, de legalább nem bukott meg, viszont nagyon szégyellte, mert kisebb testvére csupa ötösöket hozott. Zsuzsa látta rajta a düh és a csalódottság jeleit, Te okos lány vagy, súgta neki, év végére ennél már sokkal jobb lesz, jövőre pedig utoléred és el is hagyod. A lány kétkedve nézett rá, aztán bólintott.

Az, hogy a kislány fejlődésében mennyit jelentett, hogy gyakorlatilag a világtól elzárva éltek, nem lehetett tudni, de az, hogy kiszakadt az előző környezetéből és nem találkozott régebbi barátaival és lakótársaival, megkönnyítette, hogy beilleszkedjen. A második nyár csodásan telt, az év végi bizonyítványokat mindkét gyerek büszkén mutatta meg, aztán egész nyáron a Tiszán csónakáztak, horgásztak, a füzesben csatangoltak.

Zsuzsa és családja tíz évet töltött a szivattyútelepen, szép évek voltak, de Zsuzsa reális ember volt, tudta, hogy előbb-utóbb tovább kell lépni a gyerekek érdekében. Amikor férje végre, hosszas könyörgés után a városi szakaszmérnökségen kért és kapott munkát, valamint ezzel egyidőben egy két szobás szolgálati lakást a kis városban, úgy érezte, végre visszatér az igazi életbe. A költözés teljesen felforgatta az életüket. A kamaszlány és a két fiú egy szobába kényszerült, mindennaposak lettek a civakodások, viszont a gyerekeknek kinyilt a világ. Uszodába és moziba járhattak, korcsolyáztak és kézilabdáztak, a lány hamarosan átélte az első tiniszerelmet, aztán Zsuzsa vállán sírta el csalódását. Zsuzsa és férje egyetértett abban, hogy ez a helyzet sokáig nem tartható, a gyerekek a szabadsághoz, a tágas terekhez vannak szokva, ez a kényszerű összezártság olyan feszültségeket generál, amit nem lesznek képesek uralni. Amúgy is a legrosszabb korban vannak, a lány már 14 éves, a nagyfiú 9 és a kicsi is betöltötte a hetet. Ezért az évek alatt megtakarított pénzükből és bankhitelből a kertvárosban tágas családi házat vásároltak, ahol mindenki kényelmesen elfért. Zsuzsa újra egy bankban kezdett dolgozni, minden szépen alakult, csak a férjének akadtak gondjai a munkahelyén. A szivattyútelep kezelése és karbantartása alig néhány laza órát vett igénybe, saját maga oszthatta be az idejét, ezért most nehezen illeszkedett be az új környezetbe. Az új munkakör keményebb munkát igényelt, nehezen vette fel a ritmust, kapkodott, időnként hibázott, ami letörte az önbecsülését, egyre depressziósabb lett, végül felmondott és más munkát keresett, de ez sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Két év alatt három munkahelyen is megfordult, ez után egy hosszabb munkanélküli időszak következett, amikor csak otthon gubbasztott. Zsuzsa egyre kérlelte, hogy nézzen munka után, mert egyedül nem birja fizetni a rezsit és a bankhitelt, a férje csak lógatta az orrát és egy nap a gyerekek eszméletlenül találták iskola után, gyógyszerekkel kisérelt meg öngyilkosságot. Zsuzsa egyrészt dühös lett, hogy ezt tette a gyerekekkel, másrészt megijedt, féltette a férjét, ezért inkább másodállást vállalt, hétvégeken egy hipermarketben éjszakai pénztáros lett. Közben nevelte a gyerekeket, támogatta, biztatta és látogatta a férjét a kórházban, ahova a férfi időről-időre visszatért a depressziója kezelésére. Két év telt el ilyen zaklatottan, amikor a férje, akit éppen hazaengedtek a kezelések után, bejelentette, hogy szerelmes lett az egyik ápolónőbe és el akar válni. Zsuzsa először meg sem tudott szólalni, ez nem lehet komoly, gondolta, hiszen egy hónapja még meg akart halni, ő hívta ki a mentőket egy újabb öngyilkossági kisérlet miatt. Adjunk magunknak időt, simogatta meg a férje karját, most értél haza, pihenj, gyógyulj, és beszéljünk erről két hét múlva. A férfi beleegyezett. Zsuzsa próbálta fegyelmezni magát, várta, hogy a férje egyszer csak bejelenti, hogy az egész hülyeség volt, és minden úgy lesz, mint régen. Aztán egyik nap meglátta őt egy nővel, amint homlokukat összedugva, egymás kezét fogva állnak a kórház előtt. Ezek tényleg szerelmesek, fogta fel végre, de mi lesz a családdal, a gyerekekkel, az egész életükkel. Gondolkodni sem tudott, a csalódás olyan váratlan és olyan letaglózó volt, hogy teljesen lebénította. A gyerekekre gondolt, hogy mit szólnak majd, és hogy magyarázza meg nekik, hogy apjuk, akit eddig mindenki körül ugrált súlyos betegsége miatt, most faképnél hagyja őket. Az első sokkot a tehetetlen düh követte. Hiszen félrelökte az az ember, akiért elhagyta szülővárosát, több mint tíz évre eltemetkezett vele az isten háta mögött, feladta a munkáját, az egész életét. Mire a két hét eltelt, már szinte meg is nyugodott.

Szenvtelenül fogadta férje bejelentését, hogy a szándéka nem változott, a legrövidebb időn belül el szeretne válni, mert az új szerelme gyereket vár. Zsuzsa mindössze annyit kért tőle, hogy ő jelentse be a gyerekeknek a váratlan fordulatot, a férfi azonban még ezt se tette meg, másnap, mire hazaértek, elköltözött. Este Zsuzsa röviden tájékoztatta a gyerekeket a történtekről, a két fiú döbbenten állt, a kicsi sírva fakadt, a lányt elöntötte a harag, szar alak, sziszegte, annyi becsület sincs benne, hogy elköszönjön.

Napokig hallgatagon próbálták megemészteni a férfi árulását, aztán Zsuzsa lassan összeszedte magát, és a jövő felé fordult a figyelme. Otthon kell, biztos háttér. A házat el kell adni és lakást kell venni. A gyerekek zúgolódtak. Már megint költözni kell, ez nem igazság. Zsuzsa fejében kavarogtak a gondolatok. Úgy érezte, legszivesebben kifutna a világból, soha többé nem akarja látni ezt az embert. De hát nem is kell a világból kifutni, hiszen van neki hova menni! - villant az eszébe. Legjobb lenne visszaköltözni oda, ahova tartozik.

Bizonytalanul vetette fel az ötletet, a nagylány azonnal támogatta, a fiúk kicsit meglepődtek, ezért úgy döntöttek, egy hét végére odautaznak, aztán az ott látottak alapján döntenek. A kirándulás csodásan sikerült, az idős nagynéni barátságosan fogadta őket, a nagyvárosi forgatag, tetszett nekik, Zsuzsa elvitte a gyerekeket kamaszkora helyszíneire. A várost itt is a Tisza szelte ketté, a gyerekek már nem idegenkedtek a gondolattól, hogy ez legyen az otthonuk.

A válás viszonylag gyorsan lezajlott, a férfi, talán, hogy gyorsan szabaduljon, semmi akadályt nem támasztott. A lánya azonban nem bírta ki, hogy rá ne ijesszen. Mikor költözhetek hozzátok? - tette fel a kérdést az új asszony jelenlétében, akiben ettől megállt az ütő. Zsuzsa is bambán nézett rá, benne fel sem merült, hogy a lányt kétségek gyötrik és nem akar velük menni. Hozzánk? - ijedt meg a férfi, de hát csak két szobánk van, és jön a gyerek... Én nem vagyok a gyereked? De, de, csak a körülmények... hebegett-habogott az apja. Milyen szemét ember vagy te, mérte végig a lánya lenézően. Már másodszor dobsz el...

Zsuzsában olyan érzések ébredtek, amiről eddig csak olvasott. Harag, undor és kiábrándultság a férje iránt és végtelen szomorúság amiatt, hogy ő ezt az embert egyszer szerette és mindent feladott érte.

A vagyonmegosztás furcsa fordulatot vett. A férfi lemondott a ház tulajdonjogáról egy viszonylag kis összeg fejében azzal, hogy ne kelljen neki gyerektartást fizetni és Zsuzsa elfogadta ezt. Nem szeretett volna a továbbiakban bármilyen szinten a férfitől függeni.

Ahogy a ház vevőre talált, ők azonnal elköltöztek a déli megyeszékhelyre. Gyorsan találtak lakást az egyik lakótelepen, házra nem is gondolhattak, arra nem volt pénzük. A fiúk ugyan egy szobán kellett, hogy osztozzanak, de a lánynak volt külön szobája. Zsuzsa hamar talált munkát egy befektetési alapnál, a gyerekeknek új iskolát a közelben, de az élet így sem volt könnyű. Másodállásokat és alkalmi munkákat kellett vállalnia, hogy a gyerekeket el tudja tartani. A nagylány érettségire készült, bejelentette, hogy nem fog továbbtanulni, pénzt akar keresni, mert látja, Zsuzsa kezd kimerülni. Ez érzékenyen érintette Zsuzsát, úgy érezte a lány olyan áldozatot hoz, ami egész életére kihat, de ő hajthatatlan volt. Ha Te nem lennél, mondta, lehet, hogy már én se lennék. Apámtól éhen is halhattam volna. Ha úgy adódik, később is tanulhatok. Most az az első, hogy meg tudjunk élni, és a fiúk mindent megkapjanak. Ha már a díszpinty apám így rád lőcsölt engem. Zsuzsa átölelte, sírva nevettek, nem szólhatott semmit, hiszen férje teljesen kikopott az életükből, még a gyerekeit sem kereste, mintha megfeledkezett volna róluk, csak az új családja létezett számára. A lány egy webáruház raktárában helyezkedett el, nem egy előkelő munka, mondta, de majd lesz jobb is. Bizakodó volt és elégedett. Már úgy tünt, minden rendbe jön, amikor Zsuzsa munkahelye csődöt jelentett. Ez teljesen váratlanul érte a családot. Gyorsan kell megoldást találni, a munkanélküli segélyből, a családi pótlékból és a lány által hazaadott pénzből éltek egyik hónapról a másikra, Zsuzsa egyre reménytelenebbül próbált elhelyezkedni, önéletrajzokkal szaladgált, állásinterjúkon vett részt, aztán egyszer csak onnan jött a segítség, ahonnan nem is várták. A társasház közös képviselője költözés miatt lemondott. A lakók közül senki se akarta vállalni, Zsuzsa azonban úgy döntött, az a kis pénz is valami, amit ezért kap, hát elvállalta. A szokott lelkiismeretességgel nézte át a számlákat, szerződéseket, az alapító okiratot, próbált eligazodni a ház ügyeiben, átlátni a feladatokat. Törvényeket tanulmányozott, és az interneten ráakadt egy lehetőségre, ahol közös képviselői képzést nyújtottak. Alig várta, hogy a gyerekek hazaérjenek, izgatottan mondta el, milyen megoldást talált a megélhetésükre. Csak most már a pénzt kell előteremteni a tanfolyamra, gondolta, de ez is megoldódott, amikor bement a képzési központba érdeklődni. A regisztrált munkanélkülieknek ingyenes a képzés, mondta a titkár, csak akkor kell fizetni, ha nem tudna levizsgázni. Zsuzsa boldogan ment haza, egy hónap múlva már az iskolapadban ült. Nehéz volt újra tanulni. Jogszabályokat, közgazdasági és műszaki ismereteket kellett elsajátítani. Kitűnően vizsgázott. Közben már hasznosította is az ott tanultakat, a társasháznak új költségvetést állított össze, kedvezőbb szerződéseket kötött a szolgáltatókkal, óriásplakátok elhelyezésére állapodott meg egy reklámcéggel, a közös helyiségekből egyet bérbe adott, amiből szintén bevétele lett a háznak, a lakók örvendeztek.

A vizsga után a környező házakba szórólapokat dobált be, és nem sokára már több ház képviseletét is ellátta. Lassan épült fel a vállalkozás, de Zsuzsa nem is bánta, mert így volt ideje beletanulni a szakmába. A bevételek először csak fedezték a kiadásaikat, de két év után már a családnak megtakarításai is voltak.

A válás után négy évvel Zsuzsa már biztos lábakon állt, nem voltak anyagi gondjaik. A munka ellátása érdekében olcsó kis autót vásárolt, amivel aztán néha kirándultak is, hiszen Zsuzsa még mindig utazásokról és csodás tájak megismeréséről álmodott.

Ahogy az évek teltek, a gyerekek kirepültek. A nagylány férjhez ment, elköltözött, a fiúk egyetemre mentek, egyik Pestre, a másik Bécsbe, Zsuzsa egyedül maradt a nagy lakótelepi lakásban. Nagyon sokat dolgozott, alig győzte a munkát egyedül, futott, könyvelt, tárgyalt és egyeztetett. Sokszor az éjfél vetette haza. Hogy lesz ebből utazgatás, gondolta elkeseredetten. De nem adhatta le a már megszerzett melót. Aztán gondolt egyet, felajánlotta a lányának, hogy dolgozzanak együtt, amit ő örömmel vállalt. Jó párost alkottak, Zsuzsa végre fellélegezhetett. A lány nagy lendülettel vetette bele magát a munkába, boldog volt, hogy végre nem mások bevételeit gyarapítja, hanem saját hasznára dolgozhat.

Ezen a téren minden rendben volt, így Zsuzsa végre magával is törődhetett. A fiai messze voltak, a lány is külön életet élt. Kellene Neked egy társ, mondogatták neki a gyerekek. Miért maradnál egyedül? De Zsuzsa csak a fejét rázta. Eszem ágában sincs, mondogatta, nem fogom elkövetni kétszer ugyanazt a hibát. És ahogy a munkában kényelmesebb tempóra váltott, úgy kezdtek előtérbe kerülni régi vágyai. Utazni akart.

Tervezgetni kezdett, és az internet meg a fapados repülőjáratok adta lehetőségekkel élve, évente két-három alkalommal is elutazott néhány napra. Az első útja Berlinbe vezetett, németül legalább tudott néhány szót, aztán Amszterdam következett, majd buszos utazások, túrák országon belül és Európa nagyvárosaiba és tengerpartjaira. Az előszoba falára egyre több bekeretezett képecske került. Zsuzsa már negyvenöt éves volt, ismerősei, gyerekei egyre nógatták, hogy keressen magának párt, ne maradjon egyedül, párkereső oldalakat ajánlottak, de ő húzódozott. Kiárusítsam magam? - mondogatta, amikor sürgették. A gyerekek a fejüket fogták, jaj már! nem így kell ezt felfogni, de ő hajthatatlan maradt. Rokonai, barátai egyre-másra csalták lépre, családi eseményekre egyedülálló férfiakat csempészve, de Zsuzsa szive nem dobbant meg, a férfiak eltüntek.

Egy ilyen családi bulin megint bepalizták, mire észbekapott, már egy ismeretlen pasi mellett találta magát, aki első ránézésre is legalább 10 évvel idősebb volt nála, semmitmondó, sovány, átható vízkék szemekkel, ráadásul raccsolt és valami hülye akcentussal, vagy tájszólással beszélt, ami halálra idegesítette. Próbált eltávolodni tőle, de a férfi újra és újra ott sertepertélt körülötte, ő meg nem akarta megbántani - ki tudja az őrült rokonok milyen idiótát szabadítottak rá? Ám amikor a férfi kibökte, hogy szivesen találkozna vele, Zsuzsa azzal vágta ki magát, hogy persze, majd összefutunk, aztán felkötötte a nyúlcipőt és meglógott. A kocsiban már röhögött kínjában, és ettől kezdve még inkább kerülte a családi, baráti rendezvényeket. Néha vágyott egy igazi társra, de már feladta, hogy az ő korában meg is találja.

Az ötvenedik születésnapjára meglepte magát egy Római utazással. Húsvét hetét választotta, és repülőgép helyett most busszal utazott. Az utat végig aludta, gyorsan elfoglalta a szállását, aztán máris városnézésre indult térképpel és szótárral felszerelkezve. Készült az útra, nem először járt már Olaszországban, megjárta már Velencét, Milánót, egy-két szót, kifejezést már ismert. Első nap kószált a belvárosban, fényképeket készített, hangulatos tereken zenét hallgatott, este a panzió utca fölé nyúló kis erkélyén májkrémes kenyeret és paradicsomot evett, miközben a kávézókban ülő turistákat nézte. Másnap a Vatikánba igyekezett, szerette volna meghallgatni a pápai áldást. Korán indult, de a téren már hatalmas tömeg verődött össze. Félt, hogy majd lökdösődés lesz, de az emberek csendesen álldogáltak, egyes csoportok énekeltek. A harangszó után megjelent az erkélyen az idős János Pál törékeny alakja, kezét áldásra emelte. Zsuzsa szive összeszorult. Nem volt különösebben vallásos, de ez a mozdulat valahogy meghatotta. A tömeg halkan morajlott, és akkor két fiatal lány egy lengyel népdalt kezdett énekelni. A téren síri csend lett. A pápa szeméből könny csordult ki, és Zsuzsa, maga se tudta, miért, sírni kezdett. Ijedten kapott zsebkendő után, de sehol sem talált. Akkor egy férfikéz jelent meg előtte egy zsebkendőt nyújtva. Kikapta a kezéből, próbálta felitatni a könnyeit, de nem tudta abbahagyni a zokogást, úgy érezte, a lába összecsuklik alatta, ebben a percben a férfi átölelte, ő meg hálásan belekapaszkodott. Nem tudta pontosan miért sír, talán élete minden keserűségét kisírta most magából. A könnyek lassan elapadtak a férfi megnyugtató ölelésében, Scusa Signore, mondta a szemét törölgetve. Non problema Signora, hallotta a különös, raccsoló hangot, és amikor ijedten felnézett, vízkék szemek néztek vissza rá. Mindketten bambán bámultak a másikra. Nahát... dadogta a férfi, miközben az oszladozó tömeg kavargott körülöttük, ez aztán a húsvéti ajándék! Zsuzsának nevethetnékje támadt. Én mondtam, hogy majd összefutunk, mondta és a sírást felváltotta a féktelen nevetés. Hogy kerül ide, kérdezte aztán elkomolyodva. Szeretek csavarogni a világban, mondta a férfi azon az idegesítő hangján. Már voltam itt egyszer, vagy 10 éve, de most valami visszahúzott. Lassan ballagtak a zsúfolt utcákon. Nincs kedve megenni velem egy pizzát? - kérdezte a férfi tétován. Nem állok olyan jól költőpénzzel, feszengett Zsuzsa, inkább a hazaiból eszek. Tudja, olyan magyar turistásan. A férfi értetlenül nézett rá azzal az átható, zavarba ejtő szemével. De hát csak egy pizza... Zsuzsa nem tudta, hogy magyarázza el, hogy ne legyen kínos, ezért inkább az őszinteség mellett döntött. Csak napjában egyszer ehetek rendes kaját, közölte határozottan. Ma vacsorázni szeretnék, tehát ebéd kilőve. Meghívtam, mondta a férfi, tehát én fizetek. Nem kell, hogy bárki is kifizesse az ebédemet, kezdett bedühödni Zsuzsa. Jó-jó, emelte fel a kezét a férfi, semmi pizza, de egy fagyira azért meghívhatom? - intett a közeli kis fagyizó felé. Nem tudok nyalni, mondta mogorván Zsuzsa, és csak a férfi hangos nevetése döbbentette rá, hogy is hangzott ez. Ő is elnevette magát. Tényleg nem tudok, mondta. Elzsibbad a nyelvem... Végül letelepedtek és kis papíredénykéből műanyag kanállal ették. A magáé milyen? - kérdezte Zsuzsa. Isteni! Megkóstolja? Ühüm! A férfi a kanalat a szájához tartotta, így kóstolgatták a különböző ízeket. Vagy két órát ültek ott, a férfi mindig újabb adagot hozott, és Zsuzsa nem tudott ellenállni, bele sem gondolt, hogy a férfi már régen több pénzt költött el, mintha egy pizzát ettek volna.

Beszélgetésbe mélyedve ballagtak, a férfi vezette, Zsuzsa rábízta magát. Már esteledett. Hol szállt meg, kérdezte a férfi, hűűű, jó messze vagyunk, induljunk visszafelé, javasolta. Már leszakad a lábam, panaszkodott Zsuzsa. Szivesen ölbe venném, de azt hiszem, a fizikumom nem olyan, mint a filmsztároké, ironizált a férfi. Labdába se rúgok Brad Pitt mellett! Nem tetszenek a "szépfiúk", biggyesztette a száját Zsuzsa. Ezt örömmel hallom, nézett rá a férfi sóváran. Zsuzsa zavartan nevetett. Szótlanul ballagtak. Egy utcai árusnál hosszú zsemlébe pakolt salátát és sonkát ettek fokhagymás sajtokkal, és a férfi a panzióig kisérte. Mit csinál holnap? - kérdezte a férfi. Maga mit ajánl?

Két vidám és csodás napot töltöttek együtt, a férfi elmondta, hogy Németországban nevelkedett, és csak a rendszerváltás után tért vissza Magyarországra, hajtotta a kíváncsiság, akkor tanult meg újra magyarul, de most is kétlaki életet él, jelenleg egy bajor kastély gondnoka. Sok témát érintettek, kiderült, hogy mindketten szeretnek utazni, olvasni, hasonló a zenei ízlésük, és Zsuzsát már nem zavarta a hülye akcentus. A második nap végén zavartan ácsorogtak a panzió előtt, Zsuzsának hajnalban indulnia kellett. De ugye most nem ráz le, kérdezte a férfi félszegen. Szeretném még látni. Telefonszámot cseréltek, kezet fogtak. Zsuzsa elgondolkodva pakolta össze a bőröndjét. Milyen csalóka az első benyomás, mélázott. Ha az ember megismeri, ez a pasi kimondottan jó fej. Még soha az életben nem beszélgetett senkivel ilyen oldottan, még a férjével vagy a gyerekeivel sem.

Otthon minden visszatért a régi kerékvágásba, és bár sokszor eszébe jutott a római két nap, nem kereste a férfit. Egy hét múlva, amikor a telefonja kijelzőjén meglátta a férfi nevét, rájött, hogy már várta a hívását. Bizonytalanul szólt bele, de azonnal megnyugodott a férfi hangjától. Fél éjszaka beszélgettek, a férfi bevallotta, hogy nagyon sokat gondol rá, Zsuzsa zavartan nevetgélt, aztán Rómáról esett szó, majd a munkáról. A telefonbeszélgetések folytatódtak, egyre meghittebbek lettek, és a férfi egy hónappal később meglátogatta.

Zsuzsa izgatottan várta, finom ebédet főzött, a vendégszobában ágyazott számára. A férfi pontosan érkezett, az ajtóban viharosan ölelte át, annyira hiányoztál, suttogta, és a vízkék szeme szinte lángolt. A hálószobába araszoltak, beestek az ágyba, és a férfi olyan szenvedéllyel szerette, amilyet Zsuzsa sose élt még át. Később egyedül ült a nappaliban és csak hüledezett. Ötven évesen kellett megélnie az első igazi szexet? Micsoda igazságtalanság a sorstól. Neki csak egy férfi volt eddig az életében, a férje. Azt hitte tudja, milyen a szeretkezés, a szenvedély, de most rájött, hogy nem tudta. A férje tudott élni az ő vágyával, de ez a férfi szította és beteljesítette. Késő este volt, amikor a férfi felébredt és kócosan, megjelent az ajtóban. Zsuzsa zavarban volt, de a férfi fesztelenül magához ölelte, van valami kaja? - kérdezte. Főztem, felelte Zsuzsa, de már kihűlt. Nem baj, mondta a férfi, legközelebb hidegtálat csinálj. Felszabadultan nevettek. Férfi csak néhány napig maradt, dolgozni kell, mondta, alig tudta kikunyerálni ezt a pár napot is, hiszen a húsvéti utazás is most volt... A nyári szabadságolásig már nem tud eljönni. De nem bírta sokáig. Néhány hét múlva újra jött. Péntek éjjel érkezett és vasárnap ebéd után már indult is vissza. Az idő nagy részét az ágyban töltötték. Zsuzsa elejében zavarban volt, takargatta a testét, szégyellte a kerek hasát, a kissé megereszkedett melleit, pironkodva gondolt arra, hogy ez talán már nem is normális, hiszen a férfi már elmúlt hatvan éves és ő is betöltötte az ötvenet, de nem tudott betelni az érzéssel, hogy valaki ennyire szereti, szépnek találja, és ilyen forrón kívánja.

Gyerekei örültek, hogy anyjukat végre boldognak látják, a nagylánya szivesen vette át a vállalkozásuk irányítását, ő meg beült kis autójába és a férfihez utazott. Úgy volt, hogy egy hétig marad, de nem tudtak olyan hamar elszakadni egymástól. Megbeszélték, hogy Zsuzsa a júliust, amikor a kastély tulajdonosai nyaralnak, és a férfinak kevesebb az elfoglaltsága, nála tölti, aztán együtt utaznak haza, ahol augusztus első felét Zsuzsánál, a másik felét a férfi Zala megyei falusi házában töltik. Még azon a nyáron összeházasodtak, és a férfi nyugdíjazásáig folytatták ezt a különös, utazásokkal megtűzdelt életet. De nem csak egymáshoz utazgattak. Zsuzsa előszobájának falán egyre gyűltek a bekeretezett képek, képeslapok a világ számos országából. Mindketten várják azt az időt, amikor Zsuzsának sem kell már dolgozni, és akkor megvalósítják álmukat, hogy lakókocsival járják be Európát Görögországtól Norvégiáig és Angliától az Uralig...