Vera

Vera volt a legszebb. Bárhova ment, bárkivel találkozott, mindig ő volt a legszebb. Nem egyszerűen csak szép volt, az embereknek elakadt a szavuk, ha meglátták, a mondat közepén elfelejtették a mondanivalójukat, kihűlt a kávéjuk, mert nem tudták levenni róla a szemüket. Vera nem értette, miért bámul rá mindenki, már óvodás korában is zavarta, ezért mindig mindenkinek hátat fordított, vagy anyja szoknyájába rejtette az arcát. Neveletlen vagy, mondták neki, ő meg sírni kezdett. Egyedül játszott a szobájában, társa csak a cicája volt. Mire iskolába került, már nem szerette az embereket, ha szóltak hozzá, nem válaszolt, egyedül álldogált és az ablakon bámult kifelé. Beképzelt dög, született meg az ítélet, a gyerekek kiközösítették, nem hívták meg a zsúrokra, a WC-ben lelocsolták vízzel, tornaórán elgáncsolták, és amikor sírni kezdett, kárörvendően röhögtek. A tanárok fejcsóválva tettek rendet, de ők sem értették, mi baja lehet a kislánynak, hiszen szép és okos, mi üthetett bele, hogy így elzárkózik. Fel sem merült bennük, hogy a gyerek esetleg meg van rémülve a körülötte kialakult felfokozott érzelmektől, attól, hogy a lányokról süt felé az irigység, a fiúk meg nem tudnak mit kezdeni az érzéseikkel, és ezt durvasággal, trágársággal kompenzálják.

Tizenéves korára Vera elvesztette kislányos, angyalszerű szépségét, sovány, csupakéz-láb, tinivé vált, de így is magára vonat az emberek figyelmét. Feszengve állt a villamoson, gyönyörű szemeit sötét szemüveg alá rejtette, haját zselével lelapítva, szoros fonatban viselte. Amikor középiskolába került a város másik részén, a gyerekek nem ismerték korábbi angyal-arcát, nem bántották, így örömmel adta át magát az új érzéseknek, barátnőket szerzett, sportolt, bulikba járt, ez volt élete legboldogabb időszaka. Szülei is megnyugodtak végre, hogy kislányuk "normális" életet él, bár nem értették, miért örül annyira a fogszabályzónak, és miért nem ad többet magára. Ahogy az idő telt, Vera úgy lett egyre nőiesebb és szebb. Ez már nem kislányos-angyalkás szépség volt, inkább ördögien gyönyörű nő. De már nem zavarta őt, értette, miért bámulják, néha jól is esett. Már nem palástolta el szépségét, bár nem is igyekezett azt kiemelni. Barátnői folyton a divatról, sminkről diskuráltak, modell karrierről álmodtak, ő meg, mindenki tiltakozása ellenére egy kutyamenhelyen dolgozott szabadidejében. Otthon is egyre több állat vette körül. Az öreg cica mellett kutyákat, és egy törött szárnyú hollót is gondozott nagy szeretettel. Ez szabta meg a pályaválasztását is, az állatorvosi egyetemre jelentkezett - mindenki döbbenetére. Szépségét ekkor aknázta ki először, egy reklámstúdióval kötött szerződést, és katalógus-fotózást vállalt. Ebből élt az egyetemi évek alatt.

A diploma megszerzése után a várakozásokkal ellentétben nem nyitott rendelőt a városban, hogy házi kedvenceket gyógyítson, inkább egy távoli községbe költözött, ahol állatorvosként haszonállatokat gyógyított. Gumicsizmában és munkásnadrágban járt, a sáros utakon quad-dal és terepjáróval közlekedett, teheneket, lovakat elletett és baromfit oltott. A falusiak tisztelték és szerették. Ők is megbámulták a szépségét, de ez valahogy nem váltott ki Verából ellenérzéseket, a "szípjányom" megszólítást nem érezte bántónak, ha a falusi fiúk utána fütyültek, vagy félszegen bókoltak, csak rájuk nevetett. Persze elejében előfordult, hogy férfiak próbáltak késő este "orvosi tanácsot" kérni a lakásán, de Vera hatalmas német dogjai elég visszatartó erőnek bizonyultak, így aztán minden nehézség nélkül teltek a napok, hetek, hónapok és évek.
Vera egyedül élt. Néha kicsit magányosnak érezte magát, de élete során megszokta már. Vágyott a szerelemre, barátságokra, szeretett volna ismerkedni, de nem találta meg a hangot a férfiakkal, azok vagy félszegen toporogtak, vagy azonnal rámásztak volna, a nőktől meg félt, még emlékezett a lányok féltékenység táplálta gyűlöletére. Inkább marad egyedül egy életen át, de nem alázza meg magát és nem hagyja, hogy újra felboruljon körülötte a világ.

Harminc éves korára sikerült annyi pénzt összegyűjtenie, hogy megvásároljon a falu határában egy lepusztult majort, amit szívós munkával, szinte teljesen egyedül kezdett rendbe hozni. A major közvetlen szomszédságában néhány apró tanya helyezkedett el, ezek lakói szívesen dolgoztak a felújításon napszámért, a munka jól haladt, a gazdasági épületek már használható állapotban voltak, de a pénz elfogott. Ekkor Vera újra fotózást vállalt egy német katalógusnak, ebből sikerült lakhatóvá tenni a főépületet és Vera elkezdhette az állatok beszerzését, ezért az állatvásárba ment. Két borjút nézegetett, amikor megállt mellette egy falubeli férfi, akit látásból már ismert. Beszélgetni kezdtek az árakról, és az állatok állapotáról. A férfi vicces volt és fesztelen, jó volt vele beszélgetni, együtt sétáltak a büféig, ahol sült kolbászt ettek, majd egy kávét ittak. Délután a parkolóban elbúcsúztak, és mindketten hazafelé indultak. Vera egy darabig még látta maga előtt a férfi kocsiját, aztán elvesztette szem elől. Az egyik kereszteződés felé közeledve már messziről meglátta a férfi felborult autóját, aki a biztonsági övön lógva próbált kiszabadulni, és a másik autót az árokban. Azonnal kiugrott a kocsiból, azt se tudta, hova rohanjon, a mentőket hívta, aztán az árokban lévő autóhoz szaladt, kihúzta a sérültet, megkezdte az elsősegélyt, ahogy azt tanulta, csak fél szemmel lesett a másik kocsira, ahonnan a falubeli férfi épp akkor kászálódott ki, és ő is a sérülthöz bicegett. Szótlanul próbálták a fiút életben tartani, amíg a mentők megérkeztek. Vera megkönnyebbülten indult haza, maga is jön? kérdezte a férfitől, de az csak a fejét rázta, még a rendőrökkel kell beszélnem, mondta, majd találkozunk. Vera intett és indult. Végig a férfi járt az eszében. Olyan furcsa volt a baleset után.

A férfi tényleg megkereste másnap. Csakhogy ez egy teljesen más férfi volt. Sehol nem volt a tegnapi vibráló egyéniség, a csillogó szempár, a férfi sápadtan és megviselten nézte a lányt. Elkéstem, mondta, nem kellett volna ilyen sokáig a távolból csodálnom magát, most meg... De hát mi a baj, kérdezte Vera semmit sem értve. Én okoztam a balesetet, mondta a férfi, gyorsan mentem, ráadásul áthajtottam a piroson. Tegnap már rabosítottak, de szabadlábon védekezhetek. Azt akartam, hogy tőlem tudja meg. A ház előtt, egy-egy farönkön ülve a férfi elmondta, hogy nagy bajban van. Szerencsére senki se halt meg, de biztosan kinéz neki vagy két év börtön, amit meg is érdemel, csakhogy egyedül neveli a tíz éves kisfiát, és fogalma sincs, mi lesz a gyerekkel, amíg ő nem lesz itt. Anyja már öreg, beteg is, félő, hogy a gyerek állami gondozásba kerül. Vera együtt érzően hallgatta. Néhány nap után őt is beidézték a rendőrségre, de nem tudott semmit, ő már a baleset után ért a helyszínre egy másik autóval egy időben. Ezután a férfi szinte minden nap kiment Verához, a kisfiát is magával vitte egy-két alkalommal, aki kissé megvadulva futkosott a ház körül.

Az első tárgyalásra fél év múlva került sor. Este a férfi és a gyerek újra kibiciklizett a majorba - a férfinak már nem volt jogosítványa - egy kávé mellett üldögélve elmondta, hogy 2 évet kapott felfüggesztve, de az ügyész súlyosbításért, az ő ügyvédje meg enyhítésért fellebbezett, bár ő kiegyezett volna ezzel az itélettel. Vera sajnálta, hogy a férfi élete ilyen szomorú fordulatot vett, sajnálta a kisfiút, aki szorongva várta, mi lesz vele, féltette az apját. Egyszer, mikor Verával a lovakat csutakolták, a gyerek elárulta, hogy nagymamája is retteg, mi lesz velük. Vera egyre közelebb érezte magához a férfit és a gyereket, de nem tudta mit tehetne értük azon kívül, hogy meghallgatja.

Vera tanyája eközben egyre szépült, már malacok, tehenek, lovak, szárnyasok népesítették be. Továbbra is állatorvosként dolgozott, de a környékről egyre többen érdeklődtek a természetes körülmények között nevelt állatok, a vegyszermentes zöldségek, gyümölcsök iránt is. A szomszédos tanyákról először egy házaspár szegődött Verához dolgozni, aztán, ahogy a munka sokasodott, egyre többen dolgoztak a gazdaságban.

Már egy év telt el a férfi balesete óta, mire megszületett a jogerős ítélet, ami végül a felfüggesztett börtönbüntetést letöltendőre súlyosbította. A férfi kétségbe esetten kereste a megoldást a gyereke részére, a gyerekvédelmi hatóság végül elfogadta a nagymamát gyámnak, de a férfi nem volt nyugodt. Mi lesz, ha anyja beteg lesz, vagy nem bir a vadóc gyerekkel? A börtönből már semmit sem tehet. Vera részvéttel hallgatta, a férfi magához ölelte, fejét a nyakába fúrta, Vera nyugtatgatta, majd ő is figyel a gyerekre.

A férfi nem sokára elkezdte a büntetés letöltését, csak ritka és rövid telefonhívások által érintkeztek. Néhány hét után Vera a faluban járva meglátogatta a kisfiút, aki szeme alatt monoklival fogadta. Nagyanyja sóhajtozva mondta el, hogy folyamatosan verekszik, mert társai az apját bűnözőnek, börtöntölteléknek nevezik, már itthon is gond van, mindenkivel ellenséges, képtelenség normálisan beszélni vele. Vera nagyon is megértette a gyereket, akit olyasmiért bántanak, amiről nem is tehet, megkérdezte, nincs-e kedve iskola után a tanyán segíteni, fizetségképpen lovagolhat, és némi pénz is ütné a markát. A gyerek lelkesen egyezett bele, a nagymama riadozott, hogy mit szól az apja, ha a gyereket "dolgoztatja", de Vera magára vállalta, hogy ezt rendezi. Ettől kezdve a gyerek szinte minden nap megjelent a tanyán, segített a ház és az állatok körül, Vera figyelt rá, hogy korának megfelelő elfoglaltságot találjon neki, nem szerette volna, ha kudarc éri, van annak úgy is elég baja. A gyerek szerette az életet a tanyán, Verával hamar megtalálta a hangot, sokszor ott is aludt. A nagymama hálás volt ezért, ilyenkor legalább szusszanhatott egyet, kellett már neki a pihenés. Lassan átfordult a helyzet. Vera nevelte a gyereket és kettesben segítették az idős asszonyt. Kellemes összhang alakult ki a három ember között.

A férfi büntetéséből lassan letelt az első év, néhány napra hazajöhetett, ámulva látta a változásokat, fia megerősödött, vidáman, nevetősen töltötték a napokat. Utolsó este Veránál vacsoráztak, aki hazaszállította őket. A gyerek betrappolt a házba, a férfi félszegen ácsorgott az autó mellett, azt se tudom, hogy köszönjem meg, mondta Verának, aki szabadkozni akart, de a férfi egy csókkal fojtotta bele a szót, aztán csak álltak ott zavartan. Nem igérhetek semmit, mondta a férfi, most úgy érzem, annyira szerelmes vagyok, hogy ennek soha nem lesz vége, de hát ebben a helyzetben lehet, hogy ezek nem is valós érzelmek. Megértem, válaszolta Vera, nem is várok semmit. Nem tagadhatom, az én érzéseim is megváltoztak, de még soha nem volt komoly kapcsolatom, fogalmam sincs, mi ez és mennyire lesz tartós. Na, ezt jól kielemeztük, nevettek. Vera éjjel a férfira gondolt és az érzésekre, amiket ébresztett benne.

Az élet ment tovább, Vera gazdasága már nyereséget is termelt, az emberek szivesen vásároltak a gondosan nevelt állatokból, növényekből. Még szállítani sem kellett, amikor weblapja megjelent a neten, helybe jöttek érte már a távolabbi városokból is. Mikor Verát meglátták, sokan alig hittek a szemüknek. Mit keres egy ilyen csodálatosan szép nő egy ilyen eldugott farmon? Ő meg nem is értette, mit bámulnak már megint. Sokat dolgozott, a major egy távolabbi pontján kis pihenőparkot alakított ki pergolákkal, ácsolt asztalokkal, bográcsozó- és grillező helyekkel, hintákkal és mászókákkal, lovaglási és állatsimogató lehetőséggel. A kellemes környezet maradásra csábította a gyümölcsért, húsért érkező városiakat, lassan minden hét végén teltház volt a kis parkban.

Másfél év telt el, amikor a férfit kiengedték a börtönből. Boldogan ölelgették, csókolták egymást, a gyerek vigyorogva forgatta a szemeit. Ezután a férfi is gyakori vendég lett Vera életében. Az első együtt töltött éjszaka hevessége bizonyította, hogy itt nem csak képzelt érzelmekről van szó, mindketten tudták, ez szerelem. Néhány hónapig minden gyönyörűen alakult, Vera a szokásos lendülettel dolgozott tovább, a férfi munkát keresett, de jogosítvány és erkölcsi bizonyítvány nélkül nemigen volt esélye komolyabb állásra. Ez aláásta a hangulatát, türelmetlen és igazságtalan kirohanásai céltáblája Vera és a gyerek lett. Mindent rossz színben látott. A gyerek nem tanult elég jól, Vera keveset törődött vele, anyja nem érti meg, az emberek szemetek, a munkáltatók lekezelőek, a vonat késik, az időjárás kiszámíthatatlan. Vera megértette mi zajlik benne, türelmesen próbálta átvészelni ezt az időszakot, felajánlotta, hogy dolgozzanak együtt, de ez sem segített. A férfi a saját feje után ment, Vera bármilyen szépen kérte, a férfi azt utasításként értelmezte, megsértődött, vádaskodott, kezdett a helyzet elmérgesedni. A gyerek, aki ekkor már a városi középiskolába járt, egyre többször állt Vera mellé az apjával szemben, ami csak még olaj volt a tűzre, a férfi azzal vádolta Verát, hogy elidegenítette tőle a gyerekét. Addig feszítette a húrt, amíg már Vera nem birta tovább, és egy újabb, sehova sem vezető vita után kérte, költözzön el, fejezzék be a kapcsolatot. A férfi sértetten rohant el, a gyerek is vele ment, és Vera ott maradt egyedül, fájó szívvel. Néhány hét múlva számot vetett az életével. Harminchét éves. Nincs senkije. Szülei több száz kilométerrel távolabb élnek. Ugyanott tart, ahol három évesen, bántják olyan dolog miatt, amiről nem tehet. A csalódás megmérgezte az életét, nem tudott örülni az eddig elért eredményeknek, gépiesen tette a dolgát, emberei látták kinlódását, de segíteni nem tudtak. Nehezen tette túl magát a történteken. A férfi nem kereste, Vera szinte soha nem is látta. Két év telt el, amikor egy délután a gyerek jelent meg a tanyán. Szép, sudár fiatal férfi nevetett Verára, aki örömmel ölelgette, aztán hosszan beszélgettek. Mindenről szót ejtettek, csak a gyerek apját nem említette egyikük sem. A fiú munkát szeretett volna legalább nyárra, nem áll valami jól anyagilag, ismerte be. A régi lendülettel vetette bele magát a farm életébe, végezte a rá osztott munkát, Vera is újra úgy érezte, érdemes reggel felkelni. Egy beszélgetés alkalmával vetődött fel a kérdés, miért nem vállal Vera nyári gyakorlatra mezőgazdasági szakiskolás gyerekeket, hiszen a farm már mintagazdasággá nőtte ki magát. A fiú azt is vállalta, hogy régi tanárainak megemlíti Vera gazdaságát. Néhány hét múlva az iskola igazgatója felvette a kapcsolatot Verával, és hamarosan megszületett a megállapodás, tíz gyerek gyakorlati képzését vállalja. Tekintve azonban, hogy a városból való kijárás elég strapás megoldásnak látszott, Vera egy mobilház beszerzésével akarta megoldani a feladatot, ahol a gyerekeket elszállásolhatta. De, ha már egyet megvett, a kereskedő rábeszélte még egyre, és jelentős kedvezményt igért. Vera először meghökkent, aztán vett hármat. Erre ugyan az összes tartaléka ráment, ezért újra felkereste a régi ügynökséget, és az újabb fotózás kihúzta a bajból. A falusiak büszkén adogatták kézről-kézre a web-áruház katalógusát, "a mi Veronkánk" mondogatták. Vera saját kezűleg, egy ügyes alkalmazottja segítségével a házak homlokzatát széppé varázsolta, kis ácsolt teraszokkal tették komfortossá, és ettől kezdve éjszakára is el tudtak szállásolni néhány vendéget.

A nyári gyakorlatukat töltő gyerekek két turnusban érkeztek, Vera türelmesen oktatta, tanítgatta őket, szeretettel fordult feléjük, úgy érezte élete kiteljesedett, szinte semmi sem hiányzott a boldogságához.

Egy őszi napon a fiú összetörve jelentkezett, nagymamája meghalt. Vera is megjelent a temetésen, részvétnyilvánítás helyett csak a fejét hajtotta meg a ravatal előtt, odabólintott a gyászolóknak, és a családtól távol álldogált. Szeme a férfira tévedt, aki magányosan állt ott. Haja megőszült, az egész ember mintha összement volna, a fia szinte fölé tornyosult. Vera a szertartás végén sietve hagyta el a temetőt. Este a fiúval hallgatagon ültek a ház lépcsőjén, nem volt kedvük a beszédhez, aztán a fiú mégis erőt vett magán, mit szólsz apámhoz, kérdezte, és Vera csak vállat vont, mit mondhatott volna. Még mindig Téged szeret, mondta a fiú és Vera megütközve nézett rá, dehogyis, mondta, nem volt az igazi szerelem. Ha az lett volna, nem így ér véget, akkor legalább megpróbálta volna, hogy rendbe hozza, amit elrontott. De a fiú csak erősködött, elmondta, apja még mindig őrizget apróságokat Verától, a börtönbe írt üdvözlő lapjait, a névnapi ajándékot, a vicces születésnapi meglepetésnek szánt lendkerekes kisautót. Nincs nő az életében, egy-két futó kapcsolata volt az évek során, de semmi komoly. És akkor mi van, kérdezte Vera, mit tehet ő? A fiú tanácstalanul tárta szét a karját, ezt nem neki kell tudni, mondta.

De valamit mégis mondhatott az apjának, mert a férfi néhány nap múlva megjelent a tanyán. Tanácstalanul toporgott az autója mellett, amikor Vera megérkezett porosan, kócosan és izzadtan. Némán bámultak egymásra, aztán a férfi azt mondta, még gyönyörűbb vagy, mint voltál. Aha, mondta Vera, teljesen hihető, hogy negyven évesen, szakadt overallban, tehénszaros gumicsizmában, koszosan, tényleg ellenállhatatlan lehetek. Idejön ez a jóember, gondolta, és baromságokat beszél, azt hiszi, ő hülye csitri, akit ilyen fals dumával lehet szédíteni? De a férfi komolyan nézte tovább, és Vera érezte, újra hatással van rá a férfi. Dühös lett. Mit akarsz, kérdezte. Nem tudom, mondta a férfi. Régen tudtam, de aztán elcsesztem. Nem akarhatok semmit. Vera megenyhült, ülj le, mondta, le kell tusolnom. Később, amikor a kerti asztalnál ásványvizet ittak, lassan indult a beszélgetés. Először semleges témákról, a férfi munkájáról, a fiúról, Vera farmjáról esett szó, az új bekötő útról, amit még nem is látott a férfi mondta Vera. Dehogynem, válaszolta a férfi, az elkészítését is végig néztem. Tudod, hányszor jöttem el idáig? Csak hiányzott a bátorságom, hogy beforduljak erre a rövid útra. Vera csak bámult. Tényleg eljöttél? De hát miért nem jöttél be? Azok után, hogy olyan szemét módon viselkedtem? Féltem, Te meg nem bátorítottál. Rám sem néztél, ha találkoztunk, mondta. Mit kellett volna tennem, hiszen megbántottál, igazságtalanul vádoltál, mondta Vera. Hát pont ezért nem akarhatok semmit, válaszolta kiábrándultan a férfi. Ekkor Vera már érezte, hogy régi párja megnyugodott, nincs benne az a riasztó harag és feszültség. De, csak akarjál, mondta mosolyogva, és nem tudta, hogy ebben percben szebb, mint bármikor eddigi életében. A férfi, anélkül, hogy megérintette volna, fejét a lány kezére hajtotta és megcsókolta.