Változások

Kora tavasz volt, még hófoltok borították az árnyékos részeket, amikor a nő megérkezett. Sovány volt, mint egy agár, és úgy látszott, fél tőle. Jól nézek ki, gondolta a férfi, ez a szerencsétlen nem nagy segítség lesz a gazdaságban. De most már mindegy.

A nagynénje ajánlotta. Keress már valakit, aki rendben tartja ezt a házat, mondta, mert megesz a kosz, fiam! És mikor ettél utoljára főtt ételt? Ő morgott valamit, hogy jó, majd utánanéz, de nem gondolta komolyan. Igyekezett magát távol tartani az asszonyoktól, szinte félt tőlük. Elég volt. Ő nem alkalmas férjnek és apának. Túl magának való, a nők ezt úgyse viselik el, jobb, ha egy sincs a közelében. De a nagynénje nem hagyta annyiban. Alig néhány nap múlva telefonált. Küldök egy asszonyt, aki majd gondodat viseli, mondta. A fizetésben majd megállapodtok. Rendes, jóravaló teremtés, ismerem. Egye fene, gondolta. Pár hétig elviseli, aztán a nő valószínűleg úgyis lelép.

A nő bizonytalanul állt meg a ház előtt. A kapu sarkig tárva-nyitva, a sáros udvaron egy traktor állt, kutyát nem látott, óvatosan beljebb lépett. A ház, amolyan jellegtelen kockaépület, sátortetővel, a redőnyök, egy ablak kivételével, le voltak eresztve. A bejáratig keskeny beton járda vezetett. A sáros, kopár udvar elég lehangoló volt. Elhanyagolt és kiábrándító. Jónapot! - kiáltott és várt.

A férfi, aki kilépett az ajtón, megijesztette. Hatalmas volt, koszos kertésznadrágja és elnyűtt, magas nyakú pulóvere áporodott szagot árasztott. Arca borostás, haja zsíros és csapzott. Legszivesebben elfutott volna. Ha lett volna hova.

Amikor a férje a tél közepén kidobta a házból, nem tudta, hova menjen. Egy fillérje se volt, alig ismert valakit a faluban. Vaktában indult el, fogalma sem volt, hova. A falu vége felé járt már, amikor kezdett magához térni a sokkból. Érezte, hogy a szája feldagadt, a füle még mindig zúgott a hatalmas pofontól. Az egyik ház előtt egy asszony sepregetett. Jónapot, köszönt neki, és fejét lehajtva próbált elosonni mellette. De az asszony utána szólt. Jól vagy, lyányom? - kérdezte, és a kedves szóra belőle kitört a sírás. Az asszony befogadta, megosztotta vele az egyetlen szobáját, ő meg segített a háztartásban. Elmondta, hogy senkije sincs, a férjét egy társkereső útján ismerte meg, de képtelen volt megszeretni. Kiszolgálta az igényeit, ellátta a háztartást, dolgozott éjjel-nappal, mert lelkiismeret-furdalás gyötörte, amiért nem tud felé érzelmet táplálni. A férfi egyre durvább lett, nőket szedett fel, megcsalta, és mindenkinek elmondta, hogy ő frigid, és nem képes gyereket szülni. Az asszony részvéttel hallgatta. Valami munkát kellene keresned, addig is, amíg ki nem találod, mihez kezdesz, mondta, mert pénz nélkül semmire sem jutsz. De hát tél volt, és alig talált munkát a faluban. A városba kellene költözni, mondta egy este, de ahhoz is pénz kell. Két helyen takarítok jelenleg, de csak arra elég, hogy éhen ne haljak.

Egy napon az öregasszony lelkesen jött haza. Meg van a megoldás, mondta. A szomszéd faluban találtam neked munkát. Egy gazdálkodónál kellene dolgozni, egy kicsit besegíteni a háztartásba és a földeken dolgozni. Ha érdekel. Először megijedt. Félt a férfiaktól, nem volt jó tapasztalata. Jó ember az öcsém, mondta az öregasszony, csak az élet nem bánt túl kedvesen vele. A szülei meghaltak, testvére nincs, a feleségéről meg ne is beszéljünk... De szerencsére elváltak. Csak szegény nagyon belekeseredett már az életbe. Biztosan jól meg fog fizetni, és ez a lényeg.

Így hát elindult...

Az állás miatt jöttem, mondta bizonytalanul.

A férfi intett. Jöjjön be, mondta. Szutykos konyhába léptek. A nő elhűlten meredt az elhanyagolt helyiségre, a halmokban álló mosatlan edényre, a koszos padlóra. Hát ide tényleg kell valaki, aki ezt a borzalmat felszámolja. Kér egy kávét? A férfi hangja újra megijesztette, ránézett a kávéfőzőre, aztán viszolyogva megrázta a fejét. Nem, köszönöm, mondta. Térjünk rá a lényegre. Munkát keresek, maga meg munkaerőt. Mi lenne a dolgom?

A férfi végigmustrálta. A néném szerint maga tudna itt egy kis rendet rakni, mondta. És segítség kellene a mezőgazdasági munkáknál is. Azt gondolom, maga ehhez kicsit gyenge, úgyhogy...

A nő bőszen nézett a férfira, akit ez meglepett. Ne tévessze meg a látszat, mondta. Tudok és akarok is dolgozni. De ahhoz, hogy befogadjon a házába, nyilván bizalom kell. Ha ez nincs, akkor feleslegesen jöttem.

A férfi egy percig gondolkozott. Jól van, mondta aztán. Megmutatom, hol lakhat. Annyit fizetek, amennyit másoknak, ezzel nem lesz gond. Egy hónap próbaidőre gondoltam, addigra maga is eldöntheti, hogy megfelel-e ez magának, vagy továbbáll.

A ház végében álló kis toldalék-épülethez vezette, ez lenne az, mondta és kinyitotta az ajtót. Dohos szag csapott az arcukba. Bent egymásra hajigált üres dobozok, takarmányos zsákok, és kerti szerszámok között néhány bútordarab árválkodott. Nem gondoltam, hogy ez így áll, mondta a férfi, de a nő elnevette magát. Aztán kinyitotta a bejárat melletti kis ajtót, ahol egy rettenetesen koszos WC és egy rozsdás tusolófej képezte a fürdőszobát.

Rendbe kell hozni, mondta férfi zavartan. Végre valami emberi megnyilvánulás, gondolta a nő, de legalább felfogja a gondokat.

Ha itt akarok ma aludni, akkor be kellene kapcsolni a konvektort, mondta a férfinak, és mutassa meg, hova tudnám kipakolni azt, ami nem idevaló. Segítek, mondta a férfi, délutánra úgy sincs halaszthatatlan dolgom.

Egész délután a lomot hordták ki, a férfi végre hozzáfért a konvektorhoz, beüzemelte, aztán a bojlert kapcsolta be a "fürdőszobában". A lomok eltakarítása után látszott csak, hogy a kis lakásban egy ágy, egy szekrény és egy fotel található. A férfi a fejét vakarta. Hát ez nem valami lakályos, mondta, de a nő legyintett. Jó lesz ez. Csak nekem sajnos nincs ágyneműm, mondta. Ha azt tudna még adni, azt szivesen fogadnám.

Amikor a férfi elment az ágyneműért, leült a fotelba és körülnézett. Napokig fog tartani, mire mindent rendbe hoz itt. Meszelni is kellene, de ahhoz hideg van. A nagy házra gondolni se mert. Az annyira piszkos, hogy azt se tudja, hol fogjon hozzá. És még ott a kert és a férfi gazdasága, ahol szintén dolgoznia kell. Mindegy, gondolta, legalább van fedél a feje felett és hónap végén fizetést kap.

Bekopogott a férfihoz. Merre találom a boltot, kérdezte, vennem kellene tisztítószereket és valami élelmiszert. Elviszem, állt fel a férfi. Számlám van a boltokban, nyugodtan vásárolhat, úgyis kell ide is, bökött a háta mögé.

A boltban mindenki kíváncsian nézte őket. Ez kellemetlenül érintette, félni kezdett. Hátha rosszul döntött? Külön, magának vásárolt némi élelmiszert, vigyázni kell a pénzre, ki tudja mi lesz.

Éjfél volt, mire a kis lakás valamennyire tiszta lett. Használható volt a WC, kisúrolta a kis helyiséget, a csempe ragyogott, eltünt a rozsda a tusolófejről, ragyogott a szekrény, tiszta az ágy, felmosta a padlót és végre ki lehetett látni az ablakon. Letusolt és lefeküdt a jéghideg ágyba. Kell pár nap, mire a kihűlt helyiség átmelegszik.

Öt órára állította be az ébresztőt, de a férfit már nem találta a házban. Bekapott egy szelet kenyeret és végig járta a házat. Konyha, nappali, hálószoba, fürdőszoba, kamra és egy kis terasz a konyha előtt. Szép, régi bútorok, szőnyegek, kissé divatja múlt függönyök mindenhol. Micsoda remek kis otthon lehetne, gondolta! Át kell gondolni, hol kezdje a takarítást. Első a konyha, ha főzni akar. Aztán a többi helyiség sorban, ahogy az ideje kiadja. Egész délelőtt dolgozott. Tizenegy óra körül megcsörrent a mobilja. A férfi hívta. Érdeklődött, hogy áll a lakrésze takarításával. Jól, mondta a nő. Maga mikorra várható? Csak este, mondta a férfi. Úgy készüljön, hogy holnap velem jön, a paprikaföldön kell segíteni.

Már jól benne járt a délutánban, mire elkészült a konyhával. A szekrények kitakarítva, az edények, eszközök elmosogatva és visszapakolva, asztal, szék letörölgetve, a függöny kimosva, a járólap felsúrolva. Nagyot fújt. Enni kellene valamit, gondolta, de a férfi nemsokára jön, valami kaja kellene. Eszébe jutott, hogy nem vett ki semmit a fagyasztóból. A kamrában tarhonyát talált és kolbászt. Bejárta az egész házat, mire egy külső kamrában rátalált a krumplira és a zöldségekre. Tarhonyás krumpli kolbásszal és befőtt. Ezt készített vacsorára. De a férfi még mindig nem ért haza. Gyorsan kitakarítja a fürdőszobát, gondolta, és nekilátott. Már késő este volt, amikor végzett, mindene sajgott. A férfi még mindig nem volt sehol. Nem várt tovább. Az asztalra készítette a terítéket, a tűzhelyen hagyta a vacsorát, átment a saját kis kuckójába, tusolt, beállította az ébresztőt és lefeküdt. Azonnal elaludt.

Reggel a telefon ébresztette. Gyorsan öltözött, a férfi tegnap is nagyon korán indult, nehogy rá kelljen várni. A házban csend volt, a konyhaasztalon a teríték érintetlen, talán haza sem jött ez a jóember? - gondolta. Felemelte a fedőt és a lábasba pillantott. Üres volt. Elnevette magát. A pasi egyszerűre vette a figurát, kuncogott. De most hol lehet? Talán még alszik? Halkan nyitotta meg az ajtót. A hálószoba üres volt. A szívbaj jött rá, mikor a nappali kanapéján megmozdult valami. A férfi volt. Ruhástól aludt egy rossz takaró alatt. Izzadt volt és büdös. Kocsmázott? - tépelődött a nő. Tanácstalan volt és félt. Mégis csak el kellene menni innen. De hova? És miből. Az a néhány forint, ami még van, nem elég, hogy valahol újra kezdje. Maradni kell. Megköszörülte a torkát, a férfi felült az ágyon. Hány óra, kérdezte kábán. Fél hat, mondta a nő.

A férfi ledobta a takarót. Főzne egy kávét? - kérdezte és a fürdőszoba felé sietett.

Késésben vagyunk, mondta, amikor előkerült. Ugyanaz a ruha volt rajta, ami előző nap, és amiben aludt. De a leheletén érzett, hogy fogat mosott. Egy hatalmas bögrébe öntötte az összes kávét, cukrot tett bele, és megkóstolta. Finom! - mondta. A vacsora is jó volt. Köszönöm. Indulhatunk? - kérdezte és a bögrét a mosogatóba tette.

Indulhatunk, mondta a nő. Dühös volt. A férfi észre se vette, hogy mennyit dolgozott. Nem lát ez a szemétől? - mérgelődött. A terepjáróba ültek, a férfi kihajtott a nyitott kapun és a falu vége felé kanyarodott. Nem zártuk be a házat, ijedt meg a nő. Nem szoktam. - válaszolt a férfi szűkszavúan. Francba, én se zártam be az ajtómat, ott vannak az irataim, a maradék pénzem, és mindenem, amim csak van, ijedezett a nő. De most mit csináljak?

Nem fél, hogy valamit ellopnak? - kérdezte óvatosan.

Nem. Vigyenek, amit akarnak. Nem érdekel.

A férfi összeszorított fogakkal vezette a kocsit. Bezárni a kaput? Minek? Nincs már semmije, amiért kár lenne, ha elveszne. A nő kérdése előhozta a fájó emlékeket. Amikor a szülei meghaltak, úgy érezte, kiürült az élete. Akkor találkozott a lánnyal. Úgy látszott, szereti őt, érdekli, amit gondol, átérzi a fájdalmát. Ő meg imádta. Az érzéseiért, a csodálatos testéért, és azért, hogy létezett. Feleségül vette és megosztotta vele az otthonát. Az asszony azonban nem szerette a házat. Olyan ócska, mondta. Még egy jakuzzi sincs, vagy egy medence. Még nem telik rá, magyarázta. Nem rég temettem el a szüleimet, földet vettem, és felépítettem egy baromfi-telepet. Kölcsönt törlesztek. De jövőre már szakítok egy kis pénzt erre is. A felesége azonban türelmetlen volt. Vegyünk fel hitelt, mondta, én nem lakok ilyen körülmények között. Nem veszek! - mérgelődött. Ez volt az első nézeteltérésük. Éjjel ki akarta engesztelni, de az asszony elfordult, hagyjál, duzzogott. Alig volt otthon. Folyton az anyjáékhoz ment, meg a barátnőjéhez, ott tartózkodott naphosszat, nem főzött, nem takarított. Majd, ha lesz értelme! - mondta, ezt a lepattant pecót nem érdemes. A férfi hallgatott, keményen dolgozott, hogy a felesége kívánságai minél hamarabb teljesüljenek.

Egy éve voltak házasok, egyre türelmetlenebbül várta, hogy a felesége teherbe essen, gyereket szeretett volna. Nem kellene orvoshoz mennünk? - kérdezte. Minek? Majd jön az a gyerek előbb-utóbb, vont vállat a felesége. Ráérünk. Majd előbb beépítjük a tetőteret, megépíted a medencét és a jakuzzit, térkövezünk, parkosítunk és majd utána. Szedsz gyógyszert? - vonta felelősségre. Azt mondtad, Te is gyereket akarsz.

Nem mérgezem magam fogamzásgátlóval, háborodott fel az asszony, és akarok is gyereket, de nem most! Majd, ha mindenünk meg lesz.

Gyere velem dolgozni, mondta a férfi. Akkor nem kell napszámost fizetni, és több pénzünk marad, hamarabb meg lesz, amit szeretnél. Eszemben sincs kint aszalódni a napon, apámék sose várták el! Nem azért tanultam. Hát akkor keress valami más munkát, mondta neki türelmesen. Jó, majd keresek, mondta az asszony, és ő elhitte.

De továbbra sem változott semmi. A lakás rendetlen volt, főtt étel csak ritkán került az asztalra, és mintha a szeretkezés is ritkult volna. De hát nyár vége volt, betakarítás, hajnaltól éjszakáig dolgozott, és őszre, ahogy a bevételek gyarapodtak, már a tetőtér beépítését tervezte, hogy az asszony kedvében járjon, aki egy nap vidáman tért haza. Találtam munkát a városban, mondta. Egy butikban. De kellene nekem egy kocsi, mert a busz nagyon ritkán jár, és kényelmetlen is. A férfi örült, hogy az asszony végre tesz valamit, együtt mentek autót nézni a terepjáróval, a felesége a karjába kapaszkodott, édes volt és vidám, aztán meglátott egy cabriót, sikoltozva ugrált, ez kell, mondta, ugye megvesszük? De hát tél lesz nemsokára, próbálta a férfi jobb belátásra birni. Ezzel hogy akarsz járni? Lééééécccciléééécccci... könyörgött az asszony. Úúúúúgy szeretném... És bár a kocsi drágább is volt, és egyáltalán nem célszerű, nem tudott ellenállni, megvette. A felesége beült, gyere utánam intett, és ő ment is. Bekanyarodtak egy bekötő útra, az asszony leállította a kocsiját, hátra szaladt, az ölébe ült, és vadul szeretkezett vele, ő meg szinte elájult a boldogságtól.

De a jóslata bevált. A kocsi nem volt alkalmas a téli közlekedésre. Vidd a terepjárót, mondta, ő meg a traktorral járt ki a gazdaságba. A tél lassan telt, az asszony a városban dolgozott, de a fizetése nagy része elment benzinre és ruhákra. Nem bánta. Újragondolta a terveit. Idén nem fejleszt, a bevételeket a házra fordítja, gondolta. Tervezőt keresett, megterveztette a tetőtéri kialakítást, az új fűtési rendszert padlófűtéssel. Meghúzódnak egy-két hónapra a kis melléképületben, lesz a tetőtérben két szép szoba, a hálón eréllyel, fürdőszoba pezsgőfürdővel és élményzuhannyal, lent nappali és nagy étkező, dizájn konyha és még egy fürdő. A konyhából megközelíthető kis teraszt megnagyobbítják, onnan lehet majd lemenni a hátsókertbe, ahol medence és grillező lesz lehelyezve. Az udvar a kaputól a házig térkővel burkolva és az egész ház újravakolva, festve. Ebből persze első évben csak a tetőtér lesz kész, de alig néhány év alatt a felesége minden kívánsága teljesül. Ha hamarabb érkezne a gyerek, addig majd csak elférnek valahogy. Dolgozott, mint a megszállott, úgy érezte, már az ereje végén jár, de tavasszal már építkezni akart.

Aztán egy napon a felesége este rosszul érezte magát, látszott, erős fájdalmai vannak. Mi van veled? - kérdezgette ijedten, de nem kapott választ, hagyjál, nyögte az asszony. Hívjak orvost? Nem kell! Érezte, hogy baj van, ez most nem a szokásos nyűgösködés. Éjfél felé az asszonyt már a hideg rázta, lázas volt. Gyere, öltözz, mondta, bemegyünk az ügyeletre. Felsegített és rémültem meredt az ágyra, ami csupa vér volt. Megijedtek, a felesége is sírt, a mentő gyorsan jött. Menj ki, mondta a nő, és ő kiment, mert nem akarta idegesíteni. Bevisszük, tájékoztatta a mentős, jöjjön utánunk.

Sík ideg volt, mire a kórházba ért. Rémülten várt. Már reggel volt, mire előkerült egy orvos. Sajnálom, mondta, de nem tudtunk semmit tenni, el kellett távolítani a felesége méhét. De hát mi történt? - kérdezte kétségbeesetten. Az abortusz után szövődmény lépett fel, mondta az orvos. Megkövülten állt ott. Szinte nem is hallotta az orvos vigasztaló szavait. A feleségének abortusza volt... Nem lehet többé gyereke...

Ült az asszony ágya mellett, várta, hogy felébredjen, közben egymást követték fejében a gondolatok. Gyereke lehetett volna. De az asszony megölte. Vajon miért tette? Meg kell beszélniük. Boldogtalan volt és elkeseredett. Semmit sem értett.

Az asszony végre felébredt. Nem tudott neki mit mondani, csak nézett rá. Ne bámulj, kiabált az asszony, nem érdekel, mit gondolsz. El akarok válni. Elegem van! A férfi csak nézett. Elege van? Miből? Hiszen minden kívánságát megpróbálja teljesíteni. Nem akarok veled élni, kiabált a nő, a többi beteg kíváncsian lesett. Szexmániás vagy és érzéketlen. Téged nem érdekel, hogy én mit akarok!

Ne mondj ilyet, próbálta csitítani, tudod, hogy szeretlek. Nem érdekel! El akarok válni!

Ne csináld, mondd meg inkább, mit szeretnél, és én megpróbálom megoldani... Add el a gazdaságot, én a városban akarok élni, utazni és szórakozni, nem akarok eltemetkezni az isten háta mögött... A férfi úgy érezte, mintha kiürült volna a szive és az elméje. Még elájulok itt, gondolta, és próbálta magát összeszedni. Nem gondolhatod komolyan, mondta az asszonynak. Én nem értek máshoz. A városban csak segédmunkás lehetnék, abból meg hogy utazgathatnánk? Nem lesz pénzünk... Gondold ezt át, kérlelte. Az asszony nem is válaszolt.

Holnap hazaengedjük a feleségét, mondta az orvos pár nap után. Néhány hétig nem élhetnek szexuális életet, hat-nyolc hét múlva teljesen felépül. Dél körül lesz meg a zárójelentés, addigra jöhet érte. De mire érte ment, az asszony már nem volt ott. A szüleihez költözött. Be sem engedték. Egy hónap múlva megkapta a válási értesítőt. Hagyta, menjenek a dolgok az útjukon. Összeszedte az asszony holmiját, a kocsiját, és odahajtott. A ház előtt ismeretlen autó állt. A csengetésre egy férfi nézett ki, majd gyorsan visszalépett a házba. Az apósa jött. A kezébe nyomta a kocsi kulcsát és szó nélkül hazaballagott. Tudta már, mi történt. A felesége megcsalta. Mástól volt terhes. Szeretett volna meghalni. Minden értelmét vesztette. Magányos volt és kiégett...

Istenem, de gyönyörű! - hallotta a nő hangját. Micsoda? - kérdezte a férfi. A nő előre mutatott. Már a szántóföldek között jártak. A távolban aranyeső virágai égtek, a tavaszi vetés enyhe zöldje és a kelő nap fénye tényleg lenyűgöző volt. Az már a farm kerítése, mondta a nőnek. Ilyenkor virágzik. Vihetek majd haza? Vázába rakom, mosolygott rá a nő.

Tőlem... - vont vállat. Bekanyarodott a kapun, a kint lakó alkalmazott éppen az itatókat töltötte fel. Elindult a takarmányos helyiség felé, vállára vett egy zsákot és elkezdte felönteni az önetetőket.

Én mit csináljak? - kérdezte a nő. Még nem dolgoztam ilyen helyen. Engedje ki a baromfit, aztán készítsen szendvicseket, mondta a férfi. Fél óra, és megyünk tovább. Állva reggeliztek, már felkelt a nap, a férfi egy ismeretlen géppel állt ki egy nagy épületből, intett, üljön fel, és már indultak is tovább. A közeli szántó végén egy nő várakozott a biciklijére támaszkodva. Kezdjük? - kérdezte a férfit. Kezdjük.

A férfi palántákkal teli ládálat rakott a gépre, melynek két ülésébe ültek a másik nővel. Ezeket kell szép sorban abba kis vályúba rakni, mondta a férfi, majd látja, hogy kell.

Fárasztó, monoton munka volt. A férfi lépésben vezette a traktort, ők meg gyors ütemben rakták a palántákat. A másik nőnek közben be nem állt a szája, de ő élvezte, hogy a szabadban dolgozhat, mosolyogva hallgatta a másik asszony csacsogását.

Kora délután a férfi a nőhöz fordult. Úgy gondoltam, menjen most már haza, ha gondolja. Tegnap nagyon sokat dolgozott, ma délután pihenjen egy kicsit. A nő meglepődött. Ezek szerint a férfi mégis észrevette. Hazatalál? - kérdezte a férfi. Azt hiszem, mondta a nő. Ha a farmig elmegyek, onnan már... A férfi bólintott, aztán elgondolkozott. Ez vagy 3-4 kilométer. Majd a csirkefarmon dolgozó ember elviszi, lesz most annyi ideje. Toronyiránt indult el a csípős hidegben, alig pár perc után már látta az aranyesőt, az vezette. Az alkalmazott éppen a tojásokat szedte össze. Szólt a főnök, hogy vigyem haza, mondta. Ha tudna várni egy kicsit...

A nő bólintott. Segítek. Együtt szedegették a tojásokat. Nem tojók ezek, mondta az ember, de azért akad itt tojás. Hogy állnak vele otthon? A nő felvonta a vállát. Fogalmam sincs. Akkor viszünk most vagy harmincat. Majd este én is viszek. A főnök ötven tojást ad minden hónapban. Nekem is meg a váltótársamnak is. A nő nagyot nézett.

És a többivel mit csinálnak? - kíváncsiskodott. Bevisszük a kisboltba, ők árulják.

Míg az alkalmazott kiállt egy rozzant autóval, gyorsan vágott egy csokor aranyesőt. Látom, szereti a virágot, beszélgetett az ember. Van itt a kiserdőben ibolya meg gyöngyvirág is, az majd később nyílik.

Hazaérve első dolga volt megnézni, hogy meg vannak-e az iratai és a pénze. Semmi sem hiányzott. Hosszan tusolt, a fáradt izmoknak jót tett a melegvíz. Ivott egy pohár vizet, ledőlt az ágyára, elszunnyadt. Fél óra múlva felébredt. Csak nem alszom itt, ha a főnök ilyen rendes volt, gondolta. Egy nagy dunsztos üvegbe rakta az aranyeső egy részét,és az ablakpárkányra tette, a másik felét a karjára vette és a nagyházba vitte. Vázát keresett és az étkező asztalra állította. Még mindig maradt virág. Egy másik vázával a nappaliba vitte. Áporodott szag csapta meg az orrát. Nem fogok itt rostokolni, gondolta, amíg itt ilyen kupi van. A hálószobába ment, lehúzta a koszos ágyneműt, ablakot nyitott. A függönyből porfelhő szállt fel, az órára nézett. Fél öt sincs. A férfi nem ér haza hat óránál előbb. Van még idő egy gyors takarításra. Minden ablakot kinyitott, leszedte a függönyöket, kiszellőztette az ágyneműt, pókhálózott, áttörölgette a bútorokat, tiszta ágyneműt keresett, végül felporszívózott. Épp a függönyt rakta vissza, amikor látta megérkezni a férfit. Atyaég! Az órára nézett. Fél nyolc! Még nem adott enni a jószágoknak. Kaja sincs! A férfi a gazdasági épületek felé ballagott, ő meg a konyhába száguldott. Hagyma, tojás, szalonna... kapkodott. Ez meg van hamar...

A férfi egész délután morcos hangulatban volt. Már régen nem gondolt a volt feleségére, de a nő kérdése felkavarta a lelkét. Mint ahogy a tegnap este is. Ahogy hazaért, és meglátta a szépen rendbe hozott konyhát és a csillogóra súrolt fürdőszobát, szinte sírhatnékja támadt. Ilyen hazatérésre vágyott, de a felesége ezt soha nem adta meg neki. Valamiféle dacból azért is a lábasból ette meg a vacsorát, nagyon éhes volt, és az étel illata csábította. A nappaliban feküdt le, még nedves volt a járólap a fürdőszobában, nem akarta összetaposni. Amúgy is, kit érdekel, hogy ő tiszta, vagy piszkos?

Már sötét volt, amikor hazafelé indult, rutinból állt be az udvarba, és a nő ablakára nézett. Sötét volt. Biztosan alszik, gondolta, sok volt neki a mai nap. A csirkék éhesen ricsajoztak, megetette őket. Ez a nő feladata lett volna. Nem baj, eszik valamit, aztán lefekszik. Majd holnap pontosítják a feladatokat, aztán ez is rendben lesz. A ház sarkánál megtorpant. A konyhában égett a villany. Óvatosan lesett be. A nő a tűzhelynél állt és valamit lázasan kavargatott.

Benyitott, megcsapta az orrát a sülő hagyma és szalonna illata. Összefutott a szájában a nyál. Miért nem pihent ez a nő? Helló, mondta mogorván. A nő szorongva pillantott rá. Ne haragudjon, elfelejtettem megetetni a baromfit, mondta. És a kaja is az utolsó pillanatban jutott eszembe... De azonnal kész vagyok. Addig talán megfürödhetne...

A férfi zavarában elvörösödött. Azt akarja mondani, hogy piszkos vagyok és büdös? - kérdezte kihívóan.

A nőben dac ébredt. Nem fogja hagyni, hogy ez a pasi is lábtörlőt csináljon belőle. Azt! - mondta és harciasan nézett rá.

A férfi meglepődött a nő haragját látva. Aztán hangosan nevetett. Tegye le azt a villát, mondta, megadom magam és kapitulálok! A békefeltételeket vacsora közben tárgyaljuk meg, jó?

A nő a kezében tartott villára nézett, aztán ő is elmosolyodott. Tíz perc múlva kész vagyok, mondta, siessen, ez melegen jó.

Ültek egymással szemben, ettek. Láttam a hálószobát, mondta férfi, aki frissen borotválva, tréning ruhában és pólóban jelent meg, haja nedvesen lapult a fejéhez. Köszönöm, hogy így gondoskodik rólam, de nem kell napi 8 óránál többet dolgoznia, csak ha előre megbeszéljük.

Jó, majd észben tartom, mondta a nő. De lássa be, nem lehet ilyen disznóólban élni. Ijedten hallgatott el, de a férfinak valamiért olyan indokolatlan jókedve támadt, hogy csak mulatott a nő zavarán. Igaza van, én nem nagyon törődtem eddig a házzal. Nem is nagyon használtam, inkább kint aludtam a csibefarmon. De ha vállalja, hogy kicsit helyrepofozza, nincs ellenemre. Holnap maradjon itthon, főzzön valami jó levest, mert azt már régen nem ettem, aztán majd látjuk. A fagyasztóban biztosan talál valamit, zöldség meg van a kamrában. Ha mégis kell valami, tudja, hol a bolt. A fészerben van egy bringa, használhatja, ha akarja.

A nő mérlegelte a szavait. Jó, mondta, de nem akarom, hogy kihagyjon a mezőgazdasági munkából, elvégre azért fizet igazából.

Minden rendben lesz, nyugtatta meg a férfi. Dolgozhat még eleget.

A nő másnap már korán ébren volt. Megvárta, míg férfi elindul, csak aztán ment a konyhába. A mosogatóban tányér és kávéspohár árválkodott, az asztalon morzsa. Tehát a férfi reggelizett. Benézett a hűtőbe, eltünt a vacsora maradéka. Ez jó érzéssel töltötte el, ízlett az étel, amit készített.

Nézte a fagyasztó tartalmát. Csirke, darált hús, csirke, csirke, csirke, hurka-kolbász, csirke, hát a választék elég behatárolt, gondolta. Ha a férfi állandóan ezt eszi, már baromira unhatja. Majd délelőtt kitalál valami mást. Nagy lendülettel fogott a nappali takarításának. Már jóval elmúlt dél, mire elkészült vele. Festeni kellene itt, gondolta, de hát ez nem az ő dolga. Lényeg, hogy már minden tiszta. Kimosta a szennyest, és a konyha előtti kis teraszra teregette a ruhákat. Ha megfújja a szél, jobb illata lesz. A férfi hatalmas munkásnadrágjai a földet súrolták, szinte elveszett mellettük az ő kis bugyija, pulóvere, farmernadrágja. Kuncogott.

Gyenge délutáni napfényben indult el a bolt felé. Az utcán egy idősebb nő sepregetett, köszönt neki. A boltban nézelődött, mirelit zöldborsót, sajtot és tejet vett, meg egy szép kenyeret. A férfi számlájára íratta. A pénztáros jól megnézte, de nem tett megjegyzést.

Hazaérve a főzéshez látott. Zöldborsó levest főzött és tojásos-sajtos krémmel töltött palacsintát készített. A sütőbe rakta. Ha a férfi hazaér, csak gyorsan ráolvasztja a sajtot és kész. Beszedte a ruhákat, megetette a baromfit, a kertet nézte. Gazos volt és elhanyagolt. Ki kellene takarítani, felásni és veteményezni, gondolta. Itt ez a szép ház, és úgy néz ki, mintha senki sem lakna benne. De hát nem az övé, semmi köze hozzá. A férfi hamarabb érkezett, mint várta. Hazaértem, kiáltotta! Örült neki. Volt ebben az egészben valami családias, ami megmelengette a szivét.

A férfi hamarabb befejezte a munkát. A hét utolsó munkanapja volt, kifizette az embereket, leparkolta, átnézte a gépeket, beszélt a baromfitelep munkásaival, megnézte az elhullási naplót, a tojás-kimutatást, aztán hazafelé indult. A konyha ablaka most is világos volt, hátra ment, a csirkék el voltak látva, a járda elseperve. Belépett a házba, kellemes illat fogadta. Száradó ruhák, étel és tisztítószerek illata. Hangosan köszönt, aztán a fürdőszobába ment, tisztálkodott, átöltözött. A nappaliban soha nem látott rend fogadta. A hálóban az éjjeliszekrényen virág. A konyhában az asztalon két teríték. Mit eszünk? - kérdezte kíváncsian. A nő mosolygott, és egy tányér borsólevest tett elé. Mohón ette. Van még? - kérdezte. Van, bólintott a nő, de hagyjon helyet a második fogásnak is. A sütőből illatozó sajtos palacsintát vett ki. Hányat kér? Hány van? - viccelt a férfi, és a nő felkacagott. Aztán szinte megszeppenve komolyodott el. A férfi az asztalra könyökölt. Módosítani kellene a munkaköri leírását, mondta vidáman. Inkább főzzön! Mindketten nevettek. Megnézem a híradót, mondta a férfi. Jó menjen csak, mondta a nő, én még elpakolok itt.

A férfi a nappaliban ült és a tévét nézte. A nőt várta. Hol lehet már? A konyhában sötét volt. A nő visszavonult a saját lakrészébe. Elkedvetlenedett. Azt hitte együtt fognak tévézni. Jó lett volna, ha nincs egyedül. Hamar lefeküdt, furcsa volt az ágynemű friss illata.

Ahogy tavaszodott, a férfi és a nő, egyre többet dolgozott a földeken. Lassan kialakult a napirendjük. Hajnalban együtt indultak a csirkefarmra, onnan a földekre. Kora délután a nő visszatért a házba, ellátta a háztartást, az állatokat, vacsorát főzött, ettek, megbeszélték a másnapi teendőket, aztán lefeküdtek. Már összeszokottan dolgoztak együtt, engedett köztük a kezdeti feszültség, keresztnevükön szólították egymást és tegeződtek. Már április közepén jártak, a nő hat hete lakott a kis lakrészben, az idő lassan melegedett.

A férfi bekanyarodott a házhoz. A nő a ház előtti kis kertben hajladozott. Intett, aztán a férfi után futott. Vigyázz, hova lépsz, kiáltotta, és férfi akkor látta a ház elé ültetett virágokat. Hoppá, mondta. Mit találtál már ki megint? Itt petúniák lesznek, mondta a nő, az utcabeli nénitől kaptam, nem került pénzbe, mondta. Oda meg fagyalt ültettem, mutatta a hátsó udvart elválasztó kerítést. Ha egy kicsit megnő, szépen eltakarja a hátsó részt. A férfi megint elkomorult. Vajon miért nem örül? - gondolkodott a nő elkedvetlenedve. Ő jót akart, de már sokadszor fordul elő, hogy a férfi nem örül a változásnak. Nem értette, miért. Azért sem ment be a házba. A kaja a tűzhelyen van, megtalálja. Ilyenkor olyan érzése volt, hogy a férfi nem szereti a társaságát, hát visszavonult. Most is ezt tette. Elpakolta a szerszámokat, aztán a baromfiudvarba ment, onnan a saját lakrészébe. Már sötétedett. Direkt nem kapcsolta fel a villanyt, tudta, ha sötét van, a férfi sose kopog be. Tusolt, aztán lefeküdt. Gondolatban megszámolta a pénzét. Még nincs annyi, hogy elmehessen. Az előző havi fizetéséből maradt ugyan, de még nem elég egy albérleti szoba kauciójára. Pedig lassan menni kell, kezdi megszeretni ezt az életet. Minél tovább marad, annál nehezebb lesz elmenni. Még legalább három hónapig ki kell birni.

Másnap nyoma sem volt a férfi rosszkedvének. Mire a nő megjelent a konyhában, már megfőzte a kávét, farmerben és pulóverben jött-ment, készülődj, mondta, ma bemegyünk a városba. A nő meghökkent. Én is menjek? - kérdezte kétkedve. Szeretném, mert vásárolni akarok, és szeretném tudni a véleményedet. Jó, hozom a kabátomat, mondta. Azt gondolta, élelmiszert vesznek. A férfi a város széli bevásárló központhoz hajtott. Kerti garnitúrákat nézegettek, a kis teraszra te melyiket vennéd meg, kérdezte a nőt, aki gondos válogatás után rábökött az egyikre. Kis kerek asztal, két szék... Ez kicsi, mondta a férfi. De ez a legolcsóbb! - érvelt a nő. Hallottam, hogy javítani kellene a csirkefarm kerítését, mert a rókák... A férfi tekintetétől elhallgatott. Most megint, miért dühös?

Jó, akkor legyen ez. De aztán ne panaszkodj, hogy nem elég kényelmes, morogta a férfi.

Aztán a virágokat nézegették. A nő szinte simogatta őket, nézd, milyen gyönyörű, mondta egy pálmára. Ha egyszer lesz egy lakásom, biztos, hogy ilyet veszek bele.

Mit szólnál, ha vennénk pár tő rózsát, vetette fel a férfi. A nő szeme felszillant. Vegyünk, de ne itt, mondta. Tudok egy rózsakertészt, aki fele ennyiért ad nekünk.

Fél óra múlva már a hatalmas rózsaültetvény közepén álltak. Ezt nézd, mondta a nő. Ha lenne földem, én is rózsát termesztenék. A férfi nevetett. Két hete azt mondtad, tulipánnal foglalkoznál, előtte a paprikapalántákat akartad örökbe fogadni, kíváncsi vagyok, a jövő héten mi lesz. A nő nevetve hajigálta meg rózsaszirmokkal. A kertész négy futórózsatövet csomagolt be nedves papírba, aztán egy rossz festékes vödörben rózsaszálakat hozott. Ezt neked hoztam, mondta a nőnek, aki átkarolta a nyakát és megpuszilta az arcát.

Szótlanul autóztak hazafelé. A férfi az elmúlt délelőttre gondolt. A nő döntésére a kerti garnitúrával kapcsolatban, aztán ahogy a rózsák között állt, és a puszira, amit a kertész arcára nyomott. És az érzésre, ami a gyomrába mart, amikor ezt látta. Csak nem leszek féltékeny? -tűnődött. A nőre sandított, aki csendesen mosolyogva ült mellette. Nem is a zsánere. Sovány, az arca se nem szép, se nem csúnya, csak úgy van. Nem is valami kedves, néha olyan gorombán vág vissza, hogy szinte megriad. Akkor meg mi ez? Tanácstalan volt.

Hazaérve a nő a lakrészébe szaladt. Minden vízszintes felületre rózsákkal teli dunsztos üvegeket rakott. A többit a házba vitte. Rózsa illatozott mindenütt. A konyha asztalon, a tálalón, az előszobai komódon, a nappali asztalán és a hálószoba éjjeliszekrényein.

A nő kaját vett ki a fagyasztóból, sürgött-forgott, zenét hallgatott. Ebéd után elültetjük a rózsákat? - kérdezte mosolyogva.

A férfi bólintott.

Hova ültetjük? kérdezte a nő.

Kettőt a bejárati kapuhoz, kettőt a terasz mellé. Majd a kováccsal készíttetek egy virágfuttató ívet, és arra futtatjuk. Jövőre már fel is kapaszkodik rá.

Rózsalugast akarsz? Akkor két tő rózsa kevés. Ahhoz kell mind a négy. Mi lenne, ha mind a négyet a kapuhoz ültetnénk, én meg szereznék a teraszhoz illatos loncot.

Honnan? - kérdezte a férfi.

Az utcabeli nénitől. Néha segítek neki egy kicsit, biztosan ad.

A férfi elcsodálkozott. A felesége három évig lakott itt, de senkivel nem barátkozott össze. Ez a nő meg alig két hónap alatt már ismeri az összes alkalmazottat, az utcabelieket és a fél falut.

Délután a férfi elültette a rózsákat, a nő lesúrolta a kis teraszt, elhelyezte a kis asztalt a székekkel, az udvar felőli lépcsőre egy rossz lábtörlőt rakott. Töröld le a lábad, ha feljössz, kiabált a férfinak. Este plédekbe burkolódzva, forró teával ültek a teraszon. Ki kellett próbálni az új garnitúrát. Minden békés volt, a konyhai lámpa fénye kiszűrődött és megvilágította őket. Honnan ismered azt a kertészt, kérdezte a férfi.

Együtt nőttünk fel, mondta a nő. Egy intézetben. Egyike annak a kevés intézeti srácnak, aki nem kallódott el.

A férfi meglepődött. Te intézetben nőttél fel? A nő bólintott.

Senkim sincs. Nem tudom, ki az apám, anyám meghalt, amikor öt éves voltam. Senki sem vállalt, így kerültem oda. Én is egyike voltam a kallódó gyerekeknek, akik 18 évesen kikerülnek onnan, és fogalmuk sincs az életről. Három évig sodródtam, voltam hajléktalan, laktam józsefvárosi nyomortanyán egy cigány családnál, egy átmeneti szálláson, míg végül sikerült kivenni egy szerény albérleti szobát egy idős asszonynál, aki szeretettel fordult felém. Gondolatai a múltban jártak. A házinénire gondolt, aki az ő, sokszor durva elutasítása ellenére is szerette, türelmesen terelgette a jó útra, mire sikerült meggyógyítania a lelki sérüléseit és elindítani egy normális élet felé. Az ő javaslatára keresett társat, és nem a néni hibája volt, hogy csalódnia kellett. Egy haszna mégis csak volt a házasságnak, megszerette a falusi életet, a mezőgazdasági munkát.

A férfi nem tudta, mit mondhatna. Az ő élete sem volt egyszerű, de legalább a gyerekkora szép volt. Huszonegy éves volt, mikor meghalt az anyja és huszonhárom, amikor követte az apja is. Csak a nagynénje maradt, aki szerető gondoskodással állt mellé, de hát neki is meg van a maga élete, a gyerekei, unokái... Akkor ismerte meg a feleségét, és minden szép is volt, egy rövid ideig, aztán elromlott. Maga sem érti, miért. Talán már eleve nem voltak egymáshoz valók. Már nem fáj, ha néha látja. Azóta már férjhez ment és újra elvált. Nyilván neki is meg van a maga baja.

Hallgattak. Mindketten megkönnyebbültek, hogy elmondhatták valakinek, ami a lelküket nyomta. Lefekszem, állt fel a nő. Már fázik a lábam. Holnap mit főzzek?

Rád bízom. Megnézem még a jószágokat aztán én is bemegyek.

A férfi állt a baromfiudvarban és a nő ablakát nézte. Micsoda kemény csaj, gondolta. Más alkoholista lett volna, vagy talán öngyilkos, ő meg hányszor talpra állt. Az ablak elsötétedett, ő is bement.

Ahogy befelé poroszkált a sáros udvaron át, próbálta letörölni a lábát, kevés sikerrel. Valamit csinálni kellene ezzel az udvarral. A mosogatóban egy csomag fagyott húst látott, kíváncsi volt, mit készít majd belőle.

Még üldögélt egy kicsit a nappaliban. Sorra fedezte fel az eddig nem is látott apróságokat. A zöld növényt az ablakpárkányon. A kis lámpát, a felújított lámpaernyővel. A kitisztított kárpitokat, az átfényezett fénykép-kereteket. Az ablakhoz lépett, újra az udvart nézte. Ha kiásná az alapot, feltölthetné és lebetonozhatná. két oldalt hagyna egy-egy sávot, amit a nő beültethetne virágokkal, hiszen annyira szeret vele bíbelődni. Holnap utána néz a megoldásoknak.

Hónap végére elkészült a kocsibejáró és az udvar. A nő vidáman segített, kezelte a betonkeverőt, és amikor elkészült, nem tudta megállni, leandereket vásárolt, és lefestett műanyag vödrökben a kocsibeálló két oldalára rakta. A ház előtti kis kertben petúnia illatozott, a kis terasz fölé már kapaszkodni kezdett a lonc, a kapu fölé a futórózsák.

Nyári hajnalokon, amikor a földekre autóztak, gyönyörködött a felkelő napban, vadvirágokat szedett, szeretett a csibefarmon dolgozni és nagy nevetések közben megtanult traktort vezetni.

A férfi lecsiszolta a kerítést és újra festette, ő meg bodza és mentaszörpöt készített és levárt főzött meg befőttet tett el.

Lassan beköszöntött az ősz, a férfi felásta a hátsó kertet, gyümölcsfákat telepített, málnát és ribizlit ültetett. A nő szobájába kis asztalt és állólámpát vitt, majd szőnyeget vásárolt. Jön a tél, kellemesebb lesz azon járni, mondta.

Ahogy telt az idő, a nő egyre jobban érezte, hogy baj lesz. Kezdte a házat az otthonának tekinteni, és érzelmek ébredtek benne a férfi iránt. Menni kellene, gondolta, mielőtt végképp beleszeret. Vagy már késő? Karácsony közeledett és ő egyre jobban félt. Ez az ünnep a szeretet ünnepe. És ő szereti ezt az embert. Ha megajándékozza, esetleg kiderülhet számára a titkolt érzelem. Ha nem ajándékozza meg, akkor megsérti, hiszen semmit sem sejt.

Ahogy múltak a hetek, a férfi komorsága egyre jobban felengedett. Amikor a nő megérkezett, örült, hogy lesz segítsége. Aztán megkedvelte, amiért rendbe hozta a házat, és mert finomakat főzött, és mert vidám volt és közvetlen, és ő lassan elfelejtette, hogy milyen boldogtalan. Szerette a hajnali autózásokat, a földeken közösen végzett munkát, az esti finom vacsorákat, a beszélgetéseket. Szerette az általa kimosott ruhák illatát, a gondoskodását, amit olyan régen nélkülözött már. Valamikor nyár vége felé vette észre, hogy milyen szép a szeme, amikor nevet. A Szent István napi utcabálon táncoltak egymással, a nő mozgása meglepte, ahogy könnyedén pörgött-forgott. A lassú táncnál érezte a dereka karcsúságát. Karácsony közeledett már, a városba ment egy alkatrész miatt, és meglátta a hatalmas fenyőt a bevásárló központ közepén. Azonnal kész volt a terve. Otthonra is kell egy fa. Díszeket vett, a kocsi csomagtartójában rejtegette, futva vitte a szobájába és dugta el, hogy a nő ne lássa. Nem tudta milyen ajándéknak örülne a nő, hiszen olyan zárkózott, bosszankodott, aztán, amikor egyszer együtt bolyongtak a karácsonyi vásárban, a nagynéninek keresve ajándékot, meglátta, hogy a nő végig simít egy kis ékszeren. Hátra maradt, intett az árusnak, aki gyorsan becsomagolta a vékony láncot az apró medállal. A belső zsebébe rejtette, és faarccal ballagott a nő után.

A nő tudta, mit vesz a férfinak. Csak még nem találta meg. Aztán a karácsonyi vásárban meglátta. Nem tudta, hogyan vehetné meg titokban, de amikor a férfi lemaradt, ő visszarohant és a tárgyat a táskájába rejtette. Hol voltál? - érte utol a férfi. Itt bámészkodtam, mondta ő ártatlan hangon. Közösen vették meg a kaját, az erdőben együtt választották ki a fát, együtt díszítették a férfi által vett díszekkel. A férfi a ház homlokzatára fényfűzéreket rögzített, az ablakokban karácsonyi fények ragyogtak. Esténként, amikor közeledett a házhoz, a férfi önkéntelenül mosolygott. A nő már messziről felismerte a kocsi hangját, bekapcsolta a kávéfőzőt, előkészítette csészéket, teríteni kezdett.

Olyanok vagyunk, mint egy öreg házaspár, gondolta a férfi, miközben átöltözött. Aztán megállt a keze a levegőben. Már régóta ezt szeretné. Ami nem működött azzal a nővel, akibe szerelmes volt, tökéletes egy másikkal, akibe nem szerelmes. Lerogyott a fotelbe. Merre vagy? - hallotta a nő hangját. Jövök, kiáltotta.

Vacsora alatt a nőt nézte, hallgatta, amint a napi történéseket meséli. Lelki szemei előtt látta, amint gyereket ringat. Az ő gyerekét. Amint a kanapén ülnek és összebújva tévéznek. És ennél tovább nem szőtte az álmot.

A nő észrevette, hogy férfi nem figyel. A tekintete elkalandozott, a szemében valami lágy, gyengéd kifejezés jelent meg. Egy pillanatra elakadt a szava, felvette a poharat, ivott egy kortyot, közben a férfit figyelte. Szerelmes! - döbbent rá. A férfi szerelmes valakibe. Hirtelen eszébe jutott a kis dobozka, amit a férfi dzsekijében tapintott ki tegnap. Nem nézte meg, az nem az ő stílusa. De most biztosan tudta, hogy egy ékszerdoboz az. Úgy érezte, nem kap levegőt. Fegyelmezte magát, összeszedte az edényeket, mi volt ma a farmon? - kérdezte, és hagyta a férfit beszélni. Megvárta, míg átmegy megnézni a híradót, nem került az előszoba felé, a kis teraszon át lopózott ki, nem akarta látni a férfit.

Alig várta, hogy becsukódjon utána a szobája ajtaja. Szipogva feküdt az ágyában, most már biztos, hogy mennie kell. Nem lett volna szabad ilyen sokáig maradni. Hiszen már régen tudja ezt, de olyan nehéz elszakadni a férfitől, akit annyira szeret. Holnap szent este. Délelőtt elkészíti az ajándékot, süteményt süt, megfőzi a töltött káposztát, amit majd később esznek meg, és vacsorára a halat és a mákos gubát. Behűti a bort, előkészíti a kávét, szépen felöltözik, hiszen ünnep van, aztán hazavárja a férfit. Aki másba szerelmes. Álomba sírta magát.

A férfi feküdt az ágyában és a nőre gondolt. Meg arra az időre, amikor még nem ismerte. Hogy magányos volt, amikor mindkét szülőjét eltemette, és akkor is, amikor azzal a nővel élt, akibe szerelmes volt. Hogy soha, senki nem gondoskodott róla úgy, mint ez a nő, akibe nem szerelmes. Az anyja, elhúzódó betegsége miatt folyton fáradt volt, apja hajnaltól késő estig dolgozott, aztán anyja meghalt, apja magába fordult, és ő dolgozott. A felesége szinte sose volt otthon. Nem gondoskodott róla, nem érdekelte a munkája, a gondolatai. Néha szeretkezett vele, néha még azt sem. Így élt, egészen addig, amíg meg nem jelent életében a nő, aki mindent megadott neki, amire vágyott, és akibe nem szerelmes. Holnap délelőtt elvégez minden munkát, korán hazajön, együtt töltik az ünnepet. Megvacsoráznak, átadja az ajándékát, aztán dominóznak, vagy kártyáznak, másnap egész nap lustálkodnak. Lehet, hogy bemennek a városba és megnéznek egy filmet. A nővel, akibe nem szerelmes.

Reggel a nő a konyhában kezdte a napot. Minden úgy történt, ahogy eltervezte. Míg férfi a dolga után nézett, elvette a képet a nappaliból és a faragott fa keretbe rakta. Két fénykép fért bele. Csak az egyik felébe rakott képet. A férfi szüleiét. A másikba egy képeslap került egy pipacsról. A sarkába írta szép betűkkel: "a gyermeked képének a helye". Ha majd megszületik, a nőtől, amibe a férfi szerelmes. A keretbe rakja, és nézheti azokat, akiket legjobban szeret. Becsomagolta és a fa alá tette. Számított rá, hogy a férfi elmegy majd, hogy megajándékozza a szerelmét, de nem marad sokáig, friss lehet még a kapcsolat, ha eddig nem tünt fel neki.

A férfi kora délután megérkezett, tisztálkodott, fütyörészett, a laptopján karácsonyi dalokat keresett. Még el kell ugranom egy órácskára, mondta, de vacsorára itt leszek. Oké! - válaszolta a nő. Mikor kezdjem el sütni a gubát? Az melegen az igazi. Majd szólok, amikor elindultam haza. Jó...

Nem tudta abbahagyni a sírást. Új oldalt nyitott a laptopon, albérlet hirdetéseket böngészett. Kiírt vagy hármat, egyet mindjárt fel is hívott. Elnézést, hogy ilyenkor hívom, de sürgős lenne, mondta. Elsejétől kellene. A nő valamit hadart. Alig értette. Harmincnégy éves vagyok, válaszolt végül. Tudok fizetni három havi kauciót is, ha kell. Végül megegyeztek. Másodikán reggel jöhet, nem adom ki másnak, igérte a nő. Valamennyire megnyugodott. Csengett a telefonja, indulok haza, mondta a férfi.

Megmosta az arcát, ivott egy pohár bort, hogy ellazuljon, ma szép estét akart. Hiszen a szerelmével karácsonyozik. Először, és utoljára. Nem fogja elrontani. Nyugodt lesz és vidám.

A férfi hamarosan megérkezett, hideg levegő ömlött be vele a házba. Együnk, mondta, baromi éhes vagyok. Hiába kínáltak, nem ettem, a te halászlédet várom.

A nő mosolyogva tálalt, a férfi jóízűen evett. Ilyet máskor is csinálhatnál, monda, ne kelljen jövő karácsonyig várni! Jó, majd csinálok, mondta a nő. A mákos guba után kávét ittak és mézes sütit ettek a nappali kanapéján ülve. Na? Játsszunk? - kérdezte a nő. Előbb az ajándék, mondta a férfi. A Tied a fa alatt van, mondta a nő. A férfi vigyorogva bontogatta, aztán elfutotta a szemét a könny. Te vagy a legédesebb nő, akivel találkoztam, mondta. Honnan tudod, hogy gyerekre vágyom? A nő szeme is párás volt. Hiszen ismerlek, mondta. A férfi magához húzta, átölelte a derekát, megpuszilta az arcát, aztán a tekintete megváltozott, a másik kezét a lapockájára csúsztatta és mohón szájon csókolta. A nő a karjába kapaszkodott és odaadóan viszonozta a csókot.

Egymást ölelve, csókolva álltak, aztán a férfi a hálószoba felé húzta a nőt. Az ágy előtt a hajába markolt, úgy préselte a száját a szájára. Szenvedélyesen szerelmeskedtek, mintha mindig egy pár lettek volna. A férfi a nő mellé zuhant, a hátához simult, a nyakát, hátát csókolta, aztán szorítása lazult, lélegzete elmélyült. A nő óvatosan kelt fel mellőle, halkan csukta be az ajtót, meztelenül szalad a szobájába a dermesztő hidegben. Mit csináltam? Mi a fenét csináltam? Most aztán egy percig sem maradhatok itt tovább. Kapkodva csomagolta a bőröndjét. De hát szent este van, már nem járnak a vonatok, nincs busz, minden zárva van. Nem tud hova menni. Ilyenkor senkit sem zavarhat. Ágyba bújt és fogalma sem volt róla, mi lesz holnap.

A férfi hajnalban ébredt. A nő nem volt mellette. Az éjszakájukra gondolt. A nő testére és ízére. A dereka hajlatára és bőre forróságára. A szerelmére. És a saját érzéseire.

Istenem, milyen hülye vagyok, mondta ki hangosan. EZ a szerelem, amit most érzek, nem az, amit régebben a feleségem, vagy bármelyik lány iránt éreztem. Meg kellett volna mondani neki, ehelyett elaludtam. Még az ajándékát sem adtam át. Kiugrott az ágyból, magára kapkodta a ruháit és a nő szobájába futott. A szoba padlóján ott hevert a félig becsomagolt bőrönd, az ágy szépen megigazítva, és a nő nem volt sehol. Elment... Ebben a percben biztosan tudta, megesküdött volna rá, hogy a nő szereti őt.

Kirohant a szobából. A nő a baromfiudvar felől jött. Mi van? - kérdezte.

A férfi kifújta a levegőt. Semmi! - mondta.

Miért vagy egy szál pólóban? Meg akarsz fázni? - csóválta a fejét a nő, miközben elment mellette és a konyhába masírozott. Bekapcsolta a kávéfőzőt, csészéket szedett elő. Miért mentél el az éjszaka? - tért a tárgyra a férfi. A nő keze megállt a levegőben. Ne beszéljünk erről, kérte, még mindig háttal a férfinak.

Már hogyne beszélnénk! A férfi hangja határozottan csengett. De még mennyire, hogy beszélünk. Egész nap erről fogunk beszélni. A nő megfordult. Zavart volt és szomorú. A férfi nem értette. Nem kell semmit mondanod! - sóhajtott a nő. Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe, nem akartam, csak... A férfi még mindig az ajtónak támaszkodva állt, karját összefonta. Csak? - kérdezte. Csak elvitt a lendület. Miért nem úgy fogalmazol, hogy legyűrtek az érzelmek? A nő a mosogató szélére támaszkodott. Jó, hát így történt. Ne is törődj vele, már intézkedtem, januártól van albérletem, ha kell, még ma elköltözök.

Mi? - a férfi hangja csak úgy süvített. Egy frászt! Dehogy költözöl el! Végre én is felfogtam, hogy szeretlek, erre te meg lelépnél? Ezt olyan kamaszos, srácos zavarral mondta, hogy a nő önkéntelenül is megfordult és a férfira nézett. A férfi két nagy lépéssel már ott is volt. Nem ölelte mag, csak a száját érintette a nőéhez. Szeretlek, suttogta a szájába. A nő előrehajolt, hogy megcsókolja, de a férfi hátralépett. Addig meg nem csókollak, amíg te is ki nem mondod... A nő átkarolta a nyakát. Szeretlek, súgta. Hosszan, gyengéden csókolóztak. Elhűl a kávé és leég a kávéfőző, figyelmeztette a nő a férfit. Ültek az asztalnál és itták a langyos kávét. Az ajándékod! Oda sem adtam! - kapott észbe a férfi és a hálószobába szaladt. Kicsit lassan kapcsolok, mondta vigyorogva. Kezét átcsúsztatta az asztalon, megfogta a nő kezét és a saját kezére húzta, aztán kihúzta alóla. A nő egy dobozt érzett a tenyerén. Hát nekem szánta? - villant eszébe. Óvatosan nyitotta ki, kezét a szájához kapta, áthajolt az asztalon és a férfi szájára tapadt. Az ágyban kötöttek ki.

Ez egy jó szokás, vezessük be, indítványozta a férfi. Minden ajándékot így köszönünk meg. Felejtsd el, mondta a nő. Az kevés. Ajándék ritkán van, éjszaka meg minden nap. Nevettek.

A nő a férfi fölé hajolt. De hova mentél te akkor tegnap? Azt hittem egy nő van a dologban, tudod, milyen boldogtalan voltam? Végül is egy nőhöz mentem, mondta a férfi. Te is ismered. A nénikémhez.

Lassan eljött a tavasz. Kora hajnal volt, amikor a férfi beült a terepjáróba, beindította a motort, feltekerte a fűtést és várt. A nő jött, bevágódott az anyósülésre. Nem fázol? - kérdezte a férfi. A nő a fejét rázta. Veszek egy autót, aminek van ülésfűtése, mondta a férfi. Nem szeretném, ha felfáznál. Dehogy veszel! Még csak az kellene! Tegnap mondtad, hogy ki kell cserélni a vetőgép etetőjét. Igaz, sóhajtott a férfi, ha így haladunk, sose kezdjük el a tetőtér beépítését. Ráér, tette a nő a kezét a férfiére. A gyerek szeptemberben érkezik, elejében úgyis velünk lesz, mert én biztosan nem hagyom egyedül, aztán elég, ha kiütjük a válaszfalat a konyha és az előszoba között, ott lesz egy nyitott konyhás nappalink, és a mostani nappali lesz a hálószobánk, közvetlenül a gyerekszoba mellett. A férfi rábámult. Ezt mikor találtad ki? Tegnap, amíg vártalak. Már megcsináltam a költségvetést is. Jövő nyáron leköltözünk az én régi szobámba, elférünk ott, míg kész nem lesz a padlófűtés, az új falak felhúzása és a többi munka. Őszre már vissza is költözhetünk, és a karácsonyt már ott ünnepeljük. Szuper terv, nevetett rá a férfi. Megérkeztek. A férfi óvatosan emelte le a nőt a terepjáróról. Istenem, megőrjítesz, zsémbelt a nő, nem vagyok cukorból. Még csak három hónapos terhes vagyok! Ez a legveszélyesebb időszak, ellenkezett a férfi. A nő megcsókolta. Megyek, összeszedem a tojást, mondta, te is menj a dolgodra.

Szeptemberben megszületett a kislány. Apró volt és formás, és ők imádták. Boldogok voltak és elégedettek.

Eltelt egy év. Egyik este, miközben vacsoráztak, a nő a férfire nézett. Azt hiszem, van egy kis gondunk, mondta. A férfi épp a gyerek száját próbálta eltalálni a kanállal, fel sem nézett. Milyen gond?- kérdezte. Gyereket várok. A férfi kezében megállt a kanál. A szeme felcsillant. Ez biztos? Aha! És mikorra? Ha jól számolom, karácsony előtt érkezik. Szuper, mondta a férfi, a kanalat a gyerek kezébe adta, a nőhöz lépett és magához ölelte. A csók hosszú volt és édes. A csörömpölésre szétrebbentek. A gyerek a kanalat magasra emelve vigyorgott, kis ujjával a földre mutatott. Ott hevert a tányér, körülötte szétfröccsenve a spenót.

Forró júliusi délután volt. A férfi és a nő a kis teraszon ültek, a gyerek egy felfújható pancsolóban játszott egy színes napernyő alatt. A ház előtt, a terasz korlátján, és minden tenyérnyi területen tarka virágok nyiltak, a kocsibejáró két oldalán leanderek sorakoztak. Az utcán divatos ruhába öltözött asszony haladt el. Megtorpant, meglepetten nézett a házra, a gyerekre, rájuk. Szia, intett a férfi és még közelebb húzta magához a nőt. Ki volt ez? - kérdezte a nő. A volt feleségem, vonta meg a vállát a férfi közönyösen.

Mondhattad volna, akkor jobban megnézem, mondta a nő és limonádét töltött a férfi poharába.