Újratervezés

(Bius)

Pont ez hiányzott, gondolta, lekapta a cipőjét, a táskájába tette, és kilépett a szakadó esőbe. Nem szaladt, kényelmesen lépkedett, úgyis szarrá ázok, állapította meg az első lépések után. Egy kocsi hajtott el mellette, hasítva a vizet, nem is ugrott el, felesleges, már mindegy. A sáros lé a karjában lévő dobozt trafálta el, a benne lévő dolgokra fröccsent. Egy percig állt, aztán a dobozt a közeli kuka tetejére rakta. Cipelje a nyavalya, gondolta. Jött a villamos, felszállt. Jegye nem volt. Ha megbüntetik, hát megbüntetik. Az lesz a nap megkoronázása. Egy srác végignézett rajta, próbálta elfojtani a röhögést, ne zavartasd magad, legyintett, és megpróbálta a hajából kirázni a sáros vizet. Én is röhögnék, ha nem lennék ennyire zabos. A srácból kitört a nevetés, ne haragudj, intett, aztán leszállt. Még lent is vigyorgott, ő meg bájosan, szépségkirálynősen integetett neki, de már ő is röhögött.

Mire leszállt, az eső elállt. Ha várt volna húsz percet, az egészet megúszhatta volna. De egy percig sem akart tovább ottmaradni. Gyűlölte még a gondolatot is.

---

Nagy reményekkel jött Pestre, úgy érezte, ez majd kirántja a szegénységből és a reménytelenségből. Hát, mit mondhatna... Csalódott. De ezt be nem vallotta volna, ha megkínozzák se! Hazudott magának és mindenkinek, amikor azt mondta, tudja mit csinál. Nem tudta. Csak szabadulni akart. A szülei civakodásától, a pénztelenségtől, a selejtes pasiktól, akikkel az élet összehozta. Vagyis EGY pasitól. Amikor megismerte, őrült szexisnek találta, imádta átölelni a széles vállát, simogatni izmos karját, feszes fenekét. Azt tervezte, hogy hamarosan talál valami elfogadható munkát, összeházasodnak, vesznek egy pecót, egy kutyát, és gyerekeket nevelnek. Aztán megismerte, és az érdeklődése úgy olvadt el, mint a márciusi hó. A pasi egy önző, egoista dög volt. Húzz el, mondta neki, és bevágta utána az ajtót.

És jöhetett az

ÚJRATERVEZÉS.

Albérletet foglalt telefonon, részletesen megbeszélte a tulajdonossal a feltételeket, és nem is csalódott, a kis szoba a Terézvárosban, egy régi bérház első emeletén a gangra nézett, az ablakban petúnia illatozott. Az idős házinéni mosolygós, szeretnivaló nagymamának bizonyult.

De a munka... Az állásinterjún egészségügyi szűrés szervezéséről volt szó, a cég munkatársa lelkesen ecsetelte a vizsgálatok szükségességét, a lakosság egészségének megóvását, de a munka során kiderült, hogy gyakorlatilag termékbemutatóra beszélik rá a gyanútlan, többnyire idős vagy munkanélküli embereket. Elejében próbálta megnyugtatni a lelkiismeretét, lazán vette a dolgokat, nem erőlködött, hogy az embereket meggyőzze, de a hónap végén kiderült, nem teljesített jól, ezért egyrészt letolást, másrészt az igért fizetésnél kevesebbet kapott. Mindegy, gondolta, csinálni kell, mert egyelőre nincs más, és még semmi pénztartalékkal nem rendelkezik, ezért lenyelte a békát és fogcsikorgatva dolgozott tovább. Ha szabadulni akar, muszáj, hogy jól keressen, győzködte magát és rákapcsolt. Mindenkinek legyen magához való esze, gondolta. A következő hónapban jól teljesített, a vezető megdicsérte, a kollégák tapsoltak, ő meg úgy érezte, fel kellene köpni és aláállni.

Próbált keveset költeni, de nem mindig sikerült. Hol cipőre, hol egy új nadrágra, hajsamponra vagy táskára volt szükség, nem is beszélve a buszbérletről és a kajáról.

Ezért egy este a konyhaasztalnál kis laptopja elé ült. Dolgozol? - kérdezte a néni. Mi ez?

ÚJRATERVEZÉS!

- morogta. Növelni kell a megtakarításomat, nem akarom ezt a munkát sokáig végezni. De ha el akarok onnan jönni, akkor legalább egy havi megélhetésről gondoskodni kell... A néni mosolygott és egy bögre teát tett elé. Menni fog, biztatta.

Jó, de mi az, amin spórolhatok? Hát az étkezésen például, mondta a néni. A kaján? De hát alig eszek! A néni nevetett. Keveset eszel drágám, de sokat fizetsz érte! Főzz! Éééén??? Te hát! Ha nekem is főzöl, csökkentem a lakbért. Na, ez már valami! Jónak igérkezett a terv, eltekintve egyetlen apróságtól, hogy nem tudott főzni. Egyáltalán. Segítek, mondta a házinéni.

Így hát főzni kezdett, először egyszerű ételeket. Időnként elvétette a mennyiséget, és két-három napra való kaja készült, amit lehetett, lefagyasztottak, a többit hősiesen ették. Volt ám ebben egy kis önzés is, világosította fel a néni kedélyesen, az én nyugdíjam se veri az eget, nehezemre is esik már a bevásárlás és a tűzhely mellett állás. Így meg mindketten jól járunk. Ja, főleg én, gondolta Bius, az elvágott ujjára, és a megégetett tenyerére sandítva. De végül is a terv bevált. A kaják egyre jobban sikerültek, a neten recepteket keresgélt, már kedvét lelte az ételek elkészítésében. A néni panaszkodott. Kihíztam a szoknyámat, úgy kell összegumizni a derekát... Nevettek.

Közben a munkahelyén "előléptették". Jobb munkakört kapsz, mondta neki a főnöke. Nem kell reggeltől-estig a telefon mellett ülni, kapsz munkaruhát és ellátmányt, költségtérítést és prémiumot, ezután a szűréseknél kell segédkezned. Csábította a lehetőség. Szexi kis fekete szoknyában, tűsarkú cipőben, "véletlenül" kigombolódott áttetsző fehér blúzban kellett a "szűrésre" beszólítani és elhelyezni a vizsgáló ágyon a gyanútlan kis öregeket, akik kigúvadt szemmel bámulták a fenekét a szűk szoknyában, a mellét az áttetsző blúzban. És amikor a "doktornő" ismertette a sok betegséget, amit a műszer kimutatott, rémülten csóválni kellett a fejét. A nénikék időnként még tettek egy-egy félénk kisérletet a "gyógyászati eszközök" megvásárlásának megakadályozására, de a bácsik a doktornő komoly aggódása és az ő dekoltázsa hatására lelkesen vásároltak. Nem akarta ezt csinálni. De mégis csinálta, mert élni kellett valamiből. A második vidéki útján történt, hogy főnöke a "szűrés" után meghívta őket egy italra. Nem volt hozzá kedve, de egye fene, gondolta. Egy bárba mentek, és a férfi nem nagyon iparkodott vissza a szállásra. Egyik italt rendelte a másik után, a "doktornő" már vígan kacarászott, ő meg úgy érezte, nincs itt semmi keresnivalója, hát egy óvatlan pillanatban lelépett. Hallotta megérkezni két munkatársát, a férfi megvárta, míg a nő a szobájába ment, aztán kopogott az ajtaján. Nem válaszolt. A férfi újra kopogott, aztán lenyomta a kilincset. Még jó, hogy bezártam, gondolta, és reggel úgy tett, mintha fogalma sem lenne az egészről. De a főnöke tovább nyomult. Kisegítette a kocsiból, közben keze a csípőjére simult. Beszéd közben bizalmasan hozzáhajolt, ebédnél addig nyújtózkodott, míg el nem érte a lábát, ő meg már azt se tudta, hogy hárítson. Kezdett besokallni. Ez nem volt jó jel, ismerte magát, tudta, hogy előbb-utóbb robbanni fog, ezért fél év után úgy döntött, van már annyi pénze, hogy szétnézhet a munkaerő-piacon. Önéletrajzokat küldözgetett, netes hirdetéseket böngészett. Legyen már valami, fohászkodott. És akkor beütött a ménkű!

A főnöke kerek-perec randira hívta. Kedvesen köszönte meg és hárította a meghívást, de a pasi tovább nyomult. Öntelten közeledett, ne játssz velem, mondta, tudom én, hogy egyedül vagy, jól esne neked is egy kis kényeztetés... Azt se tudta, hogy keveredett ki az irodából, menni kell innen, gondolta, de a férfi nem hagyta annyiban. Több munkatársa előtt rendelte el számára a túlórát, amit ő megtagadott. Majd hülye lesz ottmaradni vele kettesben. Parázs vita kerekedett, és a férfi vesztette el előbb a türelmét. Hülye kurva, sziszegte, úgy kirúglak, hogy a lábad sem éri a földet! Ő meg fogta az asztalon lévő virágvázát, a pasi fejére borította, és miközben az levegőért kapkodott, állott vízzel és a rátapadt virágszirmokkal borítva, kicsörtetett az irodából. Felmondok! - ordította, és ha egy szót mersz szólni, fel is pofozlak. A többiek szinte megbénultak, ilyen még nem volt. Egy dobozba szedte a bögréjét, kéztörlőjét, és egyéb személyes tárgyait, a béremet utaljátok a számlámra, mondta, a papírjaimat pedig küldjétek utánam, azzal kilépett az épületből az esőbe...

---

Gondolatok nélkül ballagott haza. A néni szemöldöke felszaladt, de nem tett megjegyzést a külsejére, ő meg szó nélkül szedte rendbe magát, aztán laptopjával a konyhaasztalhoz ült. És elkezdődött az

ÚJRATERVEZÉS.

Francba, gondolta, elvesztegettem fél évet! Baromi gyorsan munkát kellett találni, mindegy mit, mindegy hol, csak legyen. Újabb önéletrajzokat küldözött szanaszét, közben, hogy ne üljön tétlenül, nagytakarítást rendezett. Ezt legalább jól megtanulta az anyjától. Módszeresen haladt, itt-ott egy kis felújítást, vagy átrendezést hajtott végre, a néni ámuldozva kóborolt utána és csodálta a változásokat. Dekupázzsal megszépítette a régi lámpaernyőket, a turkálóból származó steppelt ágytakaró és a díszpárnák a néni ágyán, feldobták a lakást. Végre választ kapott egy lottózóból, ahol hat órás munkát ajánlottak. A pénz elég kevés volt, de azonnal lehetett kezdeni. Egész nap ült egy kis kutricában, lottót, sorsjegyeket és buszbérletet árult és úgy érezte a haja hullik el az egyhangú munkától. Még jó, hogy csak hat órát kell itt ülni, mert a hetedikben már visítanék, vagy lövöldöznék, gondolta. Így viszont több szabad ideje maradt. Gondolkodni is. Kezdődhet az

ÚJRATERVEZÉS!

Tanulok! Jelentette be a házinéninek. Az jó, bólogatott a néni. Mit? Főzni. Most indul egy képzés felnőtteknek. Az elméleti képzés és a hozzá tartozó gyakorlat hét végén van, és a képzés árát lehet részletekben fizetni. Legalább lesz egy szakmám, mert az érettségimmel nem sokra megyek.

A kezdés nem úgy alakult, ahogy elképzelte. Rajta kívül mindenki "hobbi-szakács" volt, ismerte már az alapfogásokat, egy negyven év körüli férfi kivételével, akinek úgy állt a kés a kezében, hogy mindenki jónak látta széles ívben elkerülni. Olyan gyámoltalanul téblábolt ott, hogy megsajnálta. Szabad ez a hely? - lépett mellé, és a pasi arca felderült. Ezután az órákon is egymás mellé ültek, tanulták a grillezés, szuvidálás és konfitálás folyamatát, és lapítottak, amikor a többiek a szuper konyhai eszközök előnyeit taglalták. Neked vannak ilyen eszközeid? - suttogta a férfi ijedten. Hááát... van egy habverőm, súgta vissza, és pukkadozva röhögtek, aztán próbáltak komoly, értelmes arcot vágni. Gond van, mondta a férfinak. Jövő héten már a konyhában kell valamit villantani, legalább a boltban nézzük meg, melyik, hogy néz ki. A nagyteszkó műszaki részlegén kóboroltak. Botmixer, robotgép, kenyérpirító...

Hát ezzel nem sokra megyünk. Pénzem sincs, hogy megvegyem és kipróbáljam valamelyiket, inkább igyunk egy sört, indítványozta Bius. A férfi rezignáltan követte és míg a sörre vártak a telefonját nyomkodta. Ha nem hagyod abba, a fejedre borítom a sört, mérgelődött Bius. A férfi ujját felemelve intett. Na, mondta, miközben belenyalt a sörhabba, megrendeltem a neten. Mit? Hát egy csomó konyhai cuccot. Tíz napon belül szállítják. A jövő héten majd ellavírozunk valahogy a gyakorlaton, aztán már otthon ezeket kipróbálhatjuk.

Ezután a férfi lakásán főzőcskéztek, és kis műanyag edényekben szállította az ételt a házinéninek, aki egy nap felkereste a molett áruk boltját, ahol új szoknyát, nadrágot vásárolt.

Szépen haladtak a konyhai ismeretek elsajátításával, a kilenc hónap úgy elrepült, hogy észre se vették, és már a nyakukon voltak a vizsgák. Bius úgy izgult, alig tudott koncentrálni, de minden kitűnően sikerült. A vizsgáztatók dicsérték az ételek ízét és a takarékos alapanyag felhasználást, csak a tálalást kifogásolták, amin majd javítania kell, de ő elégedett volt. Azért majd találkozunk néha? - kérdezte a férfi, amikor hazafelé indultak. Hát persze! - mondta Bius. Hiszen haverok vagyunk! Holnap nálad főzünk. És minden ment tovább.

Lazításképpen átrendezte egy kicsit férfi lakását. Kimosta a függönyöket, felporszívózott. Mikor festettél Te itt utoljára, kérdezte zordan. Mittudomén... mondta a férfi teliszájjal.

Hol Bius albérletében, hol a férfi zilált lakásán kisérleteztek, közben folyton röhögtek, mint a fakutya. Minél többször járt a lakásban, annál jobban bosszantotta, hogy a férfi nem törődik vele. Ha nekem lenne ilyen kényelmes és mesés otthonom, én biztosan nem hagynám, hogy így lerobbanjon, gondolta sokszor. Aztán egyszer nem bírta tovább. Meg sem érdemled! - szidta a férfit. Nézd meg, mit csináltál belőle! Lehetne szép otthonod, de te még a port se törölted le egy hónapja. Az erkélyeden elférne egy kis kerti garnitúra, de te üres dobozokkal, szakadt papucsokkal és kiszuperált biciklivel raktad tele. Ne felejtsd ki a szánkót! - humorkodott a férfi. Azon szoktam ülni, ha kikeveredek oda néha. Buggyant vagy, mérgelődött Bius. Én megcsinálnám... A férfi az asztalra könyökölt. Mennyiért? Hogy-hogy mennyiért? Csinálj egy költségvetést, és én rád bízom. Nemsokára úgyis elutazom egy hónapra, a nagyja munkát azalatt elvégezheted. Bius lelkesedett. A férfi vigyorgott. Örülsz mi? Költheted a pénzemet!

Az úton hazafelé ezen töprengett. Tök jó lesz. Életében először berendezhet egy komplett lakást! Végignézte a boltok kínálatát, a férfi lakását, a régi, kopott bútorokat, aztán gondolt egyet. Nem fogja a férfi pénzét új és puccos berendezésre költeni. Csak azt cseréli ki, ami már nem használható, és felújítja a fürdőszobát meg a konyhát. És a férfinak az álla fog leesni attól, amit ő kihoz ebből. Majd megtanulsz te tisztelni engem, fenyegetőzött gondolatban.

Tevékeny napok következtek. Bius dolgozni kezdett egy kifőzdében. Te is alulról kezded ám, fitymálta a férfi a munkahelyét. Hagggyááámááán! - kiabált vele. Pont a te lakásod miatt csinálom ezt, hogy szabad legyen a délutánom és a vasárnapom, te észlény! Majd később keresek jobbat, de legalább beírhatom az önéletrajzomba gyakorlatként.

Mire a férfi elutazott, ő már megszervezett mindent. Míg a szerelők dolgoztak, ő a bútorokat polírozta, festette, a szőnyegeket szakemberrel tisztíttatta, a parkettát csiszoltatta, saját kezűleg lakkozta, a falakat világosra festette. Régi faragott karnisok, metszett és fúvott üvegtárgyak egészítették ki a felújított régi bútorokat. Az erkélyen kényelmes pihenőbútort helyezett el, a ládákban tarka virágok, a sarokban leander pompázott. Minden úgy nézett ki, mintha száz éve meg sem mozdították volna, csak éppen minden ragyogott.

A férfi szinte meghatódott és őt is sírás kerülgette, amiért ilyen jól sikerült a meglepetés. Ezt nem gondoltam volna, mondta a férfi. Azt hittem rózsaszínre és lilára fested a falakat, dizájn-bútorokkal rakod tele a lakást és pótköltségvetést nyújtasz be. Bius rárontott, a fejét ütötte a dossziéval, amiben a költségekről szóló kimutatás volt, a férfi röhögve menekült, a fotelba rogyott. Itt a pénzed, adta a sértődöttet Bius, és a férfi felé dobta a megmaradt százezreket. Az meg csak ült ott talpig a pénzben, aztán elkomolyodva csóválta a fejét. Micsoda kis majom vagy te, mondta. Legalább valami munkadíjat számolj már el! Egy hónapot dolgoztál rajta!

Fél év telt el, és semmi sem változott. Dolgozott a kifőzdében, még mindig a régi albérletében lakott, fogyókúrás menűt készített a házinéninek, nagy vacsorákat ütöttek össze a barátjával, de semmi előrelépés nem volt az életében. Sem egy új munkahely, sem egy új pasi.

Egy nagy kajálás kellős közepén elmesélte a férfinak a kudarcait. Az egészségügyi szűrésről mesélt sztorija felpaprikázta a férfit. Szégyen, hogy ezt ma megengedik a törvények, csapta le az evőeszközt. Orvosként én... Te orvos vagy? - Biusban megállt az ütő. Eltitkoltad előlem! Hogy lehetsz ilyen szemét?! Tudtam, hogy titkolsz valamit, de azt hittem... más jellegű... Kínosan hallgatott. A férfi kajánul vigyorgott. Azt hitted meleg vagyok, mi? Jaj, hallgass már! Aztán ő is röhögni kezdett. Csak azt nem mondd, hogy sebész vagy!!! Ahogy a kés állt kezedben az első órán... Látta, hogy beletrafált. Sebész vagy... Az! De hát akkor miért élsz így? Hogy? Szinte sose utazol, minden este itthon ülsz, főzőtanfolyamra mentél és velem barátkozol. Még kocsid sincs. A férfi vállat vont. Majd egyszer elmondom... Jó! - mondta és nem faggatta. A férfi mosolygott. Látod, ezt szeretem benned. Sose firtatsz semmit, feltétel nélkül elfogadtál úgy, ahogy vagyok, ügyetlennek, kövérnek, és egy év alatt még a foglalkozásomat sem kérdezted meg. Még jó, hogy veled barátkozok, haver!

Koccintottak. Örültek a megerősített barátságnak.

Aztán egy napon a férfi izgatottan telefonált.

Gyere, mondta, olyan lehetőség adódott, amit muszáj elmondanom. Van egy betegem. Motorbalesetben megsérült, jelenleg szinte mozgásképtelen. Egyedül él. Talált már gyógytornászt, keres még ápolót és házvezetőnőt, aki főz rá és rendben tartja a lakását. Ajánlottalak, mint házvezetőnőt. Ezt az állást neked találták ki. Szeretsz rendezkedni, takarítani, istenien főzöl. A pali piszok gazdag, a baleset miatt kicsit most kivan, de alapjában jó fej. Szeretném, ha rendes emberek vennék körül. Ne légy szégyenlős, annyi bért kérj, amennyit jónak látsz. Ha vele laksz, szinte a teljes fizetésedet megtakaríthatod! Mire felépül, az legalább két év, de szerintem utána is dolgozhatsz neki, ameddig akarsz. Gondold át. Jobb, mint a kifőzde, itt legalább te szabod meg, mit főzöl.

Két napig gondolkodott. Anyám azt mondaná, elszegődtem cselédnek, szégyenkezne miattam. De a doki meg azt mondja, jó lenne, nem lát benne semmi rosszat. Eddig egy-egy. De mit gondolok én?! Semmit se gondolok. Végül megkérdezte a házinénit. Érdekes foglalkozás lenne, töprengett az idős hölgy. A munkaadód beenged a magánszférájába. El tudod-e fogadni a gyengeségeit, tudod-e viselni a megnyilvánulásait? Sajnálom, ha elmégy, nagyon jó éveket töltöttem veled. és remélem, a kapcsolatunk megmarad. De tanácsot nem adhatok. Ez jól esett. Felhívta a barátját. Beszélnék azzal a pasassal, mondta.

Gyere be a kórházba, itt beszélhettek.

A betegszobában egy vézna kölyök feküdt az ágyban és a laptopját verte. Szia, köszönt Bius. A fiú végre felemelte a tekintetét, ellenségesen méregette. Nem is hozzá beszélt, hanem a dokihoz. Ez akar főzni meg takarítani? - intett fejével Bius felé. Inkább néz ki sztriptíz-táncosnak, mint házvezetőnőnek, mondta lenéző hangsúllyal.

Te meg úgy nézel ki, mint egy auschwitzi túlélő, mégsem tettem szóvá! - csapott oda Bius. A doki nevetett. Na, csak ismerkedjetek, mondta és becsukta maga után az ajtót.

Dühösen méregették egymást. A fiú szólalt meg először. Azt mondják, jól tudsz főzni.

Válaszra se méltatta. Várt, hogy a kölyök bocsánatot kér-e, de mivel semmi sem történt, táskáját a vállára csapta és az ajtó felé indult.

Most hova rohansz? - hallotta maga mögött. Megpördült a sarkán, a fiú megint a laptopon matatott. Odamasírozott, lecsapta a gép tetejét, rátenyerelt. Először is, még nem vagyok az alkalmazottad, hogy utasíthass! Másodszor, ha az lennék, akkor sem tűrném. KÉRÉSSEL fordulhatsz hozzám - korlátozott számban. De ahhoz a következők kellenek: bocsánatkérés a sértés miatt, tisztelet, ami megillet, mert idejöttem megbeszélésre, valamint egy akkora fizetés, hogy megérje nekem az időmet rád áldozni. A fiú végigsimított kopaszra nyírt fején. Bocsánat! - mondta Bius elképedésére. Kicsit ziláltak az idegeim. Szeretném, ha dolgoznál nálam. Három nap múlva kiengednek, akkorra kellene mindent előkészíteni. Szóval holnap munkába kellene állnod. A fizetésre nem lesz panaszod, azzal megnevezett egy akkora összeget, amit Bius még sose hallott munkabérrel összefüggésben emlegetni. Fapofával állt, aztán megfontoltan bólintott. Itt a címem, írta fel egy cetlire. Ma estig várom az aláírt munkaszerződést. Ha megfelel számomra, holnap aláírva visszahozom, akkor ideadod a címet és a kulcsokat, hogy megkezdhessem a munkát. Jó éjt.

Csak akkor kezdett vigyorogni, amikor az ajtó becsukódott mögötte.

Na? Megegyeztetek? - kérdezte a doki. Aha!

Hát akkor...

ÚJRATERVEZÉS!

Ült a heverőn és gondolkodott. Ha az eddigi jövedelmét veszi alapul a megélhetéshez, és a maradékot megtakarítja, két év alatt már jelentős kis summája lesz. Talán vidéken vesz egy házat, ahol kis éttermet és vendégszobákat fog működtetni. Vagy egy városban ételszállító céget alapít. Vagy vesz egy lakást... Lehetőségek egész sora nyílik meg előtte.

Este megjött a futár. Bius a térdét csapkodva röhögött. Négy oldal, részletesen kidolgozva, még a szabadság mértéke és az autóhasználat is rögzítve. Éves prémium. Munkaidő és túlóra.

Csak a házinéni szomorkodott. Nehezen váltak meg egymástól. Bius pakolt, egy taxis jött érte. Ki van fizetve az egész napom, vigyorgott, hátha mennie kell még valahova.

A lakás a belváros egyik impozáns épületének harmadik emeletén volt, kilátással a Dunára. Pittyent a telefonja. E-mailt kapott. Egy alaprajz volt a lakásról, megjelölve benne, melyik az ő szobája, melyik a fiú hálója. Szeretném, ha kicsit rendet raknál, írta a fiú. Kedvelem a francia konyhát, de a magyart is. Sokat eszem. A kaját és minden egyebet rád bízok.

Bius örömmel és izgatottan dolgozott. Igaz, a fiú nem említette, de kicsit átrendezte a lakást, hogy a kerekes székkel könnyebben közlekedhessen. A fürdőszoba láttán a fejét csóválta. Hogy fogják megoldani a tisztálkodást? Sem a kerekes székkel, sem a járókerettel nem lehet benne közlekedni, ahhoz kicsi. A folyosók is keskenyek. Hogy fog a fiú ebben a lakásban eltölteni két évet?

És mintha az élet direkt keresztbe tett volna, hogy megmutathassa a lakás hiányosságait, amikor meghozták a mentősök a fiút, nem működött a lift.

A srác nem látott a pipától. Egész nap dühöngött, bár igyekezett senkit sem megsérteni, érezhető volt a feszültség a levegőben. Észre sem vette a változásokat, amelyek a kényelmét szolgálták, viszont ízlett neki az étel. Te miért nem eszel? - kérdezte. Eszek, ha végeztem a tálalással. Utálok egyedül enni, morgott a fiú. Bius is kezdte felhúzni magát. Talán megkérhetnél, hogy ebédeljek veled. Nem birom a köntörfalazást. És fejezd be ezt a gyerekes viselkedést. A nehézségeket meg kell oldani, nem köpködni miattuk.

A vacsorához már két terítéket rakott fel.

Mivel foglalkozol? - kérdezte evés közben.

Miért érdekel? - bökte ki a fiú szinte durván.

Bius elszámolt párszor tízig, aztán válaszolt. Érdekelt, hogy a munkaadóm miből fizeti a béremet.

Az a lényeg, hogy ki tudom fizetni, nem?

Nem kifejezetten. Nem szivesen dolgoznék olyan embernek, aki például csalással, vagy más tisztességtelen módon keresi a pénzét.

Egész este vitatkoztak. A fiú szerint a pénz az pénz, mindegy honnan van, ő meg kötötte magát, hogy sose dolgozna bűnözőnek, végül megtudta, hogy a fiú apja egy vegyész professzor, aki számos gyógyszer előállításában vett részt, mint főmunkatárs, ezzel jelentős vagyont halmozott fel, ami még mindig gyarapszik, ő meg cégek üzemi szoftvereit készíti saját cégében, kiváló munkatársakkal.

Akkor pénzed, mint a pelyva, ámuldozott Bius. A fiú bólintott. A pénz nagyon fontos. Megveheted rajta a szabadságodat, mondta. Ha lett volna pénzed, nem kellett volna a kifőzdében robiznod két évig. Kivárhattad volna a megfelelő munkát.

Nem ártott nekem az a két év, vélekedett Bius, és látod, az "álom-meló" végül is megtalált.

Valahogy végig kinlódta az estét, az ápoló átvette a fiú ellátását. Hallotta, amint küszködnek a fürdőszobába való bejutással, a fiú káromkodását, az ápoló szabadkozását, fogalma sem volt, mi történik. Rendet rakott, előkészítette a másnapi reggelit, aztán ő is megtisztálkodott és lefeküdt.

Néhány nap után nyilvánvalóvá vált, hogy folyamatos gondok lesznek. A lakás nem felelt meg egy mozgássérült ember részére. Át kell alakítani, mondta az ápoló, mert így minden alkalommal megsérül, amikor a kádba rakom vagy kiveszem. A WC használata meg egyenesen lehetetlen. A fiú dühében a fogát csikorgatta. Az átalakítás egy vagyon, ami még hagyján, de addig is lakni kellene valahol.

Hát vegyél egy másik lakást, mondta Bius, csak, hogy cukkolja. Vagy egy házat, akkor lesz kerted is...

A fiú komolyan nézett egy percig, aztán ujját ráfogta, mint egy pisztolyt és elvigyorodott. Így lesz! Másnap már házat kerestek egy menő ingatlanossal. Egy hét telt el, és még semmit sem találtak.

Mondtam már, ordított a fiú a telefonba. Nem kell, hogy Pesten legyen. Bárhol jó lesz, csak azonnal költözni lehessen! Már Bius is keresgélt, és végül sikerrel járt. Mennyire ne legyen Pest? - kérdezte a srácot. Mindegy, én bárhol tudok dolgozni, aztán meg visszaköltözhetek ebbe a lakásba. Aszittem ezt eladod, hogy másikat vehess, bambult Bius, a srác legyintett. Dehogy adom el. Jó helyen van, elég nagy is, kiadom albérletbe.

A ház egy nagyváros népszerű kerületében van, és a lényeg, egy kis kerti ház, amelyben a pasi kerekes székes lánya lakott. Ezért akár holnap költözhetsz, mert ha neki jó volt, akkor neked is az lesz. Közben át lehet alakítani a főépületet az igényeid szerint, mutatta Bius a hirdetést. A fiú felvidult. Hívd az ingatlanost!

Másnap délután már úton is voltak. Este, amikor visszaérkeztek, a fiún nem látszott semmi. Most akkor megfelelt, vagy nem? Na, mondd már! Megveszed?

Meg! - bólintott a fiú, csak még várok, hogy elfogadják az ajánlatomat. Mennyivel mentél az irányár alá? 30 %-kal. De hát van pénzed, miért alkudozol? A fiú vállat vont. Az üzlet - az üzlet. Ennek mindig a pénz jár az eszében, gondolta, miközben a konyhába slattyogott, hogy elkészítse a kaját.

Két hét se kellett hozzá, nyélbeütötték az adásvételt. Bius szomorú volt. A jól fizető munka alig egy hónapig tartott. A fiú azonban megütközve nézett rá. Hogyhogy te nem akarsz jönni? Hát nem mindegy neked, hogy hol főzöl rám? Kire bízhatnám az átalakítás irányítását, ha nem rád? Tudom, ez áldozattal jár, de megfizetem.

Hát, mehetek éppen, adta meg magát. A fiúnak igaza van. Mindegy, hol lesz.

És kezdődött az

ÚJRATERVEZÉS.

A dokit hívta először. Nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget. A férfi nevetett. Még jó, hiszen több lesz a fizetésed, mint nekem! Menj csak, majd meglátogatlak, és te is jöhetsz, hiszen van szabadságod, nem?

A fiú autójával tették meg az utat. Bútort nem vittek. A kerti ház be volt rendezve, a nagy épület meg úgyis szét lesz verve.

Este volt már, amikor megérkeztek. A nagy ház kívülről kissé nyomasztónak hatott a magas kerítéssel, de az épület szép volt, a kert ugyan elhanyagolt, de szépen parkosított. Hideg volt, szeptember végén járt az idő. Be kellett volna gyújtani, mondta a fiú az ingatlanosnak. Befagy a seggünk. A férfi széttárta a kezét. Szólni kellett volna előre, most késő este honnan akasszak le egy kazánszerelőt, mondta és minden lelkiismeret-furdalás nélkül elment.

A kazánházba mentek, de fogalmuk sem volt, hogy kell elindítani.

Mi lenne, ha megmutatnád neki a bankkártyádat, cukkolta a fiút Bius. Hiszen azzal mindent el lehet intézni. Ne idegesíts már, rivallt rá a fiú, de ő a szemébe nevetett. Na, ajánlj fel neki egy kis pénzt, ugratta, aztán röhögve kiugrott az ajtón a fiú haragja elől. Szétnézett a kis házikóban. Két szoba, jól felszerelt, nagy konyha, tágas fürdőszoba... Elférnek itt, amíg kell. Kocsiba ült, és az úton látott bevásárlóközpontba hajtott. Hősugárzó, saláta, grillcsirke, teafű, citrom, cukor, kávé, kenyér. Fél óra alatt megjárta. A konyhában ettek, a fiú szobájában teáztak, a hősugárzót hurcolták egyik helyiségből a másikba. Vihogtak. Bius ágyat húzott, aztán a fiút a fürdőszobába irányította. A káromkodás nem érte váratlanul. Kíváncsian állt meg az ajtóban. A fiú dühösen ült a tusolóban. Elfelejtettem idehozni a törölközőt, mondta és látszott, legszivesebben elsüllyedne. Várj, segítek! Kifordította a tusoló ülőkéjét, és azért se vette észre a fiú zavarát, aki összehúzta amúgy is törékeny testét. Biusban valami megmagyarázhatatlan szeretet áradt el iránta. Megtörölgette a haját, a hátát, vállait. Állj fel, mondta neki, de a fiú elvörösödve rázta a fejét. Nem, majd a többit én. Ne csináld, hideg van. Ha vizes maradsz, megfázol és csak rosszabb lesz. Ápolót még csak ezután fogsz keresni, ki tudja, mikor jön. Gondoljuk azt, hogy nudisták vagyunk. A fiú végre elvigyorodott. Akkor Te is vetkőzz! Hogyne, ebben a hidegben... Röhögtek, aztán a fiú szótlanul engedte, hogy Bius felöltöztesse. Másnap egész nap szótlan volt, Bius hagyta. Majd megemészti, gondolta. Nem volt ideje tépelődni, a kis ház takarítása kötötte le az energiáját. Két nap kellett, mire úgy érezte, minden a helyén van.

Le kellene cserélni a függönyöket, mondta ebédnél a fiúnak. Ezek már vagy húsz évesek, és elég vastagok. Alig jön be fény. És le kellene burkoltatni a teraszt, hogy könnyebb legyen takarítani. Ha úgyis itt lesznek a mesterek, erre szánj egy kis pénzt. Még közel egy évig itt fogunk lakni, legyen rendben.

Jó, mondta a fiú, de látszott nem figyel. Meg csináltatnék itt a ház mögött egy rakéta-kilövőt, mondta Bius. Oké! - bólintott a fiú szórakozottan, aztán felkapta a fejét. Na, erről van szó, nem figyelsz arra, amit mondok. Mi van veled napok óta.

Hát nem látod? A fiú hangja tele volt fájdalommal. Nincs ápolóm. Csak nők jelentkeznek, akik ráadásul úgy kezelnek, mintha hülye lennék. Teljesen leépültek az izmaim, olyan vagyok, mint egy csontváz. Hát tornázz! - mondta Bius lazán és a fiú kitört. Tornázzak, mi? Emelgessem a laptopomat? Azt hittem mostanra már tudok járni, de hát... Menjünk kondizni! - javasolta Bius. Nem megyek. Mindenki engem nézne a pipaszár lábaimmal és a pálcika karommal.

Nézte a fiút, akit eddig ő is úgy kezelt, mint egy durcás gyereket. Pedig nem az. Egyidősek lehetnek, talán huszonhat-huszonnyolc éves. Fiatal férfi. Biztosan vágyik a szexre, vagy talán párkapcsolatra is. Hiszen már egy éve, hogy megtörtént a baleset. Mi lehetne a megoldás, töprengett. Mi lenne, ha vennénk egy bordásfalat, szobabiciklit és súlyzókat? Keresek egy jó gyógytornászt, aki megtanítja a gyakorlatokat. Ne keress ápolót, elboldogulunk ketten. És ha már megerősödtél, eljárunk edzőterembe. Ott ismerkedhetsz más fiatalokkal is, lesz társaságod. A szomszédban fiatal házaspár lakik, néha látom őket, áthívhatjuk őket egy kávéra, hogy megismerkedjünk. Mit szólsz?

Majd átgondolom, mondta morcosan a fiú. Most dolgoznom kell.

Én meg elmegyek vásárolni, ne keress estig, mondta Bius. A neten gyógytornászok telefonszámát kereste ki, sorban felhívta őket. Férfit választott. A név ismerős volt, felkereste a rendelőjében. Izmos, jó felépítésű férfi nyitott ajtót, Bius rajta felejtette a szemét. Megállapodtak a kezelés rendjében, abban is, hogy milyen sporteszközöket vásároljon, ami hasznos lehet, és akkor hirtelen felismerte. A valamikori válogatott tornász volt. Tudtam, hogy ismerem! - lelkesedett Bius. Gratulált a régi sikerekhez, a férfi legyintett. Hol van az már...

Hol? - kérdezte Bius mű-csodálkozással. Nevettek. Milyen jó fej! - gondolta hazafelé menet.

Ahogy megkezdődött a gyógytorna, a fiút mintha kicserélték volna. Bius meghatottan nézte, amint remegő lábakkal áll a bordásfalnál és végzi a térdhajlításokat, ahogy izzadtan tekeri a szobabiciklit, és zokszó nélkül végzi a gyakorlatokat. Keményen küzdött, hogy talpra álljon. Közben megbízásokat teljesített, tárgyalt, dolgozott, néha még éjjel is. Bius csodálta a kitartásáért. Lassan kitavaszodott, és a fiú megtette első lépéseit a kertben, két mankójára támaszkodva. A torna már ment volna a gyógytornász segítsége nélkül is, de a férfi továbbra is meg-megjelent, hogy megnézze a fiú fejlődését. Ilyenkor kávéztak, vagy teáztak, és a beszélgetések egyre hosszabbak lettek. Bius élvezte a férfi társaságát, vonzódott hozzá, de mivel nem látta jelét érdeklődésnek, ő sem közeledett. Fejlődött a haverság a szomszéd fiatal párral is, közös grillezések, kártyapartik követték egymást. A nagyház felújítása is szépen haladt, és Bius úgy érezte, rá már lassan nem lesz szüksége a fiúnak. Örült, hogy barátokra talált, hogy lassan teljesen felépül, már csak valami csaj hiányzik az életéből. Egy kerti parti után, amikor a gyógytornásszal éppen a mosogatógépet pakolták be, meg is említette a dolgot. Nem tudnád bemutatni egy lánynak? - kérdezte. Vagy beszéld rá, hogy mozduljon ki, mert így esélye sincs... A férfi csak bámult. De hát én azt hittem... - a fejét csóválta. Akkora összhang van köztetek, még veszekedtek is, tényleg, mint a szerelmesek... Bius kicsit meglepődött. Szerette a fiút, de... Neeem... - nevetett a férfira. Nem vagyunk azok. Én az alkalmazottja vagyok. Talán egy mély barátság a mienk, hiszen én etetem-itatom, és én fürdettem, amikor még nem volt rá képes egyedül, de semmi esetre sem szerelem. Jó ezt tudni, dörmögte a férfi.

Mozduljunk már ki, mondta Bius a fiúnak. Megöl az unalom. Valami fesztivál van a városban, menjünk, nézzük meg. Egy-egy sörrel ültek a rakparton, nézték a forgatagot, majd sültkolbászt ettek kézzel, papírtálcáról, aztán karamellás cukorkát. A gyógytornász hívta. Merre vagytok? Egy lánnyal érkezett. A tesóm, mutatta be lazán. Lesz egy koncert később és utána utcabál, ismertette a programot. Szerintem nézzünk el arra. A fiú ideges lett. Nem fogom birni, mondta Biusnak. Ha nem birod, azonnal hazaviszlek, nyugtatta meg, de maradjunk még. Úgy látszott, a gyógytornászt mindenki ismeri, egyre nagyobb társaság gyűlt köréjük, a fiú is felengedett. Bius a férfi mellé húzódott. Nem lesz baja, ugye? - intett a fiú felé, aki éppen két lánynak magyarázott, azok nevettek. Nem, de szólok, ha úgy látom, elfáradt és akkor valahol leülhetünk. Már besötétedett, kezdődött a tánc, mindenki ott ugrált, pörgött-forgott a zenekar előtt. Még a fiú is ott ringatózott a tömegben egy lány derekát ölelve, Bius pedig cinkosan a gyógytornászra nevetett. Hajnalig táncolt, legtöbbször a gyógytornásszal. Jó volt vele lenni, érezni a kezét a derekán, hátán.

És mintha ez a kiruccanás beindította volna a dolgokat. A fiú körül egyre nagyobb társaság gyűlt össze. Egy házibuli alatt egyik srác a fiúhoz fordult. Még nem is mondtad, mivel foglalkozol. A fiú picit zavarba jött. Egy szoftvercégnek dolgozok, mondta, és Biusra sandított, de ő diplomatikusan hallgatott. A cég nevének hallatán a többiek bólogattak, az jó, azt mondják, jól fizetnek és érdekes a munka. Igen, mondta a fiú és igyekezett másra terelni a szót.

Miért nem mondtad meg az igazat? - kérdezte Bius, amikor már mindenki elment.

Nem akarom, hogy feszélyezze őket a pénzem, mondta a fiú egyszerűen. Próbáld ki! Ahogy megtudja valaki, attól kezdve úgy néz rám, mint egy múzeumi tárgyra. Végül is nem hazudtam. Tényleg a cégnek dolgozom, azt meg senki se kérdezte, hogy ki a tulajdonos.

Már régen elkészült a nagyház, és ők még mindig a kis kerti házban szorongtak. Nem volt kedvük átcuccolni. Nézegették, nézegették, beszéltek is róla, Bius már régen megtervezte a berendezést, de mégsem történt semmi. Ott állt üresen. A fiú már régen nem szorult gyógytornára, megint autót vezetett és bringázott, de a gyógytornász időről-időre megjelent baráti beszélgetésre, mint mondta. A fiúval edzőterembe jártak és kilométereket futottak a folyóparton. Egyik nap telt a másik után, egyik hét a másik után, Bius főzött, vezette a háztartást, minden szép volt és nyugis, és akkor a negyedik évben beindultak a változások.

Asszem mégis be kellene költöznöm a nagyházba, mélázott a fiú egyik este. Bius nem csodálkozott. Látta az érlelődő kapcsolatot, a fiú feltámadó szerelmét, és félelem ébredt benne. A lány tartózkodó volt, és ő nem látta benne azt a féktelen lángolást, ami a fiú érzelmeit jellemezte. Féltette a csalódástól.

Gondolom, a házat nem nekem kell berendeznem, válaszolt a fiú szavaira, és hősiesen mosolygott. Hát... nem is tudom. Még igazából nem is voltunk kettesben.

Bius kapcsolt. Persze! Hiszen ebben a kis 50 m2-es házban ő is itt él. A lány nyilván nem akar idejönni. Kínos lenne számára egy másik nő jelenléte.

Mit szólnál, ha szabadságot vennék ki és meglátogatnám a dokit? Pár nap kell, míg megszervezem, aztán elmegyek egy hétre, vagy kicsit több időre, ha neked megfelel. A fiú vigyorgott. Klassz lenne! Közben mi is majdcsak zöldágra vergődünk...

A doki örült a hívásának, mi lenne, ha két hét múlva jönnél és csinálnánk egy jó kis gasztro-túrát, mondjuk Franciaországban.

Az utazás tökéletesen sikerült. Csodás tájakon, gyönyörű tengerparti városokban jártak, helyi ételeket kóstoltak. Hazatérve megpróbálták elkészíteni a doki lakásán, meghívták Bius régi házinénijét, aki örült a lánynak.

Kétségek között utazott vissza a fiúhoz. Nem tudta, mi várja, hiszen három hétig volt távol. Az autópályáról felhívta. A fiú hangja tele volt élettel és energiával. Gyere, mondta, egy csomó dolgot kell megbeszélnünk.

A házban nagy volt a sürgés-forgás. A falakat újrafestették. A fiú szerelmes volt, mint az ágyú, a lány szeme ragyogott, de jó, hogy jössz! - fogadta. Láttam a terveidet a berendezésről. Nagyon tetszik, csak egy-két dolgon változtatnék, és meg szerettem volna kérdezni, mit szólsz hozzá. Biusnak jól esett a gesztus, szivesen segített. Egy nap, miközben hideg szódát ittak a félig összeszerelt bútorok között, a lány bevallotta, hogy már régen szereti a fiút. Én nem láttam rajtad, mondta meg Bius becsületesen. A lány nevetett. Hát igyekeztem is eltitkolni! Én tudtam, hogy ki ő. Hiszen én is szoftver-fejlesztő vagyok. Egyszer már dolgoztam is neki, de akkor csak megbeszéléseken látott, és gondolom, elvesztem a tömegben. Nevetett. Nem akartam, hogy azt higgye, elájultam a pénzétől. És féltem, hogy csak futó kapcsolatot akar. Meg hát itt voltál te is... Azt hittem, egy pár vagytok.

Mégis csak hamarabb át kellett volna költözni a fiúnak a nagyházba, gondolta Bius. Kész szerencse, hogy mégis egymásra találtak.

Én hagyományos házasságot és családot szeretnék, vallotta be a lány. Én szeretnék főzni és ellátni a háztartást. Remélem, nem baj, hogy ezt őszintén megmondom neked. Bius megértette a lányt. Örülök, hogy elmondtad. Ha akarod, maradok még egy-két hétig, kitakarítjuk a házat, megtanítalak egy csomó jó étel elkészítésére, de ha úgy akarod, azonnal fel is mondhatok. A lány megölelte. Szeretném, ha maradnál addig, amíg meg nem szervezzük az esküvőt. Ez még legalább három hónap.

Bius egyedül lakott ezután a kisházban, a szerelmesek pedig birtokba vették az otthonukat.

És megint jött az

ÚJRATERVEZÉS.

Nagy terveket dédelgetett. Olasz és francia éttermekben szeretett volna dolgozni, hogy tapasztalatot szerezzen. Hirdetéseket böngészett, közvetítőket keresett meg, menő éttermeknek küldte meg az önéletrajzát és várt.

Több ajánlat is érkezett. Egy római étterem is érdeklődött iránta, és ő boldogan fogadta el az ajánlatot. Mérlegelte a teendőket. Kell egy repülőjegy, ruhák és eszközök, foglaltatni kell valami szobát, esetleg lakást...

Ünnepelni akart, de egyik barátja éppen szerelmesen turbékolt, a másik meg egy konferencián vett részt. Gondolt egyet és a gyógytornászt hívta fel.

Nyugodtan mondj nemet, ha más elfoglaltságod van, kezdte, de el szeretnélek hívni ma este vacsorázni.

Nem hagyhatok ki egy ilyen lehetőséget, mondta a férfi.

Oké, hova menjünk, kérdezte Bius.

Ha szabad választanom, én azt szeretném, ha főznél nekem valamit.

Főzhetek éppen, gondolkodott Bius. Mit ennél?

Találd ki te, mit szeretnék. De valami különleges legyen!

Jól van, de aztán ne panaszkodj. Nevettek.

Milyen bort vigyek?

Még nem tudom, mit főzök, majd megveszem én. A saját receptjét használta. Gondosan választott bort, és végül, az ünnepléshez pezsgőt.

A férfi épp időben érkezett. Minek köszönhetem a kedves meghívást? - érdeklődött. Titok, nevetgélt Bius. Ünnepelni fogunk. De csak vacsora után! Addig csak eszünk és beszélgetünk.

Egész este beszélgettek, nevettek és ettek. A férfi úgy evett, mint az éhes farkas, dicsérte a kaját, aztán kávét főzött, mert azt ő jobban tud, jelentette ki. Végül Bius hozta a pezsgőt, töltött a poharakba és ünnepélyesen az asztalra tette a római étterem szerződését.

A férfi arcáról lehervadt a mosoly. Hát, ez baromi jó, dőlt hátra. EZÉRT hívtál ide?

Most mi van? Bius nem értette. Azt hittem, velem örülsz majd. Hát haverok vagyunk, vagy nem?

Haverok. Igen. Én meg azt hittem, most tovább léphetünk erről a szintről. Mióta ismerlek, esz a fene utánad. Néha azt hittem, te is érzel valamit irántam, de aztán mindig visszakoztál.

Bius ült a kanapén és a férfit nézte. Igaz. Senkivel sem tudott olyan felszabadultan nevetni, táncolni, hülyülni, mint vele. Igaz, néha (vagy sokszor?) vágyott a testére, a csókjára. De mindig ott volt a kötelesség, hogy gondoskodnia kell a fiúról. És a férfi körül csak úgy köröztek a csajok. De most csak ketten vannak.

Még nem is csókolóztunk! - szaladt ki a száján. Lehet, hogy nem is csókolok jól. Utoljára 19 évesen volt férfi az életemben. Most 26 éves vagyok. Azt kell mondanom, semmi gyakorlatom sincs a férfiakkal kapcsolatban. Sóhajtott. Ezt tudnod kell, mielőtt felállsz abból a fotelból.

Úgy látszott, a férfi nem érti. Meg sem mozdult.

Én nem játszom, forgatta a poharat a kezében. Én tényleg akarlak téged. Ezért nem tudok veled örülni ennek a szerződésnek.

Én is komolyan beszélek, nézett a szemébe Bius. Itt ez a szerződés, és itt vagy te, akiről most kiderült, hogy nem CSAK haver. Én is éreztem a vonzást, de valahogy sose volt olyan a helyzet, hogy élesbe fordulhatott volna. Hát most itt van az alkalom. Nagyon szeretnélek megölelni és megcsókolni. De még jobban szeretném, ha te ölelnél és csókolnál engem. Ha nem adunk magunknak egy esélyt, sose fogjuk megtudni, mi lett volna, ha... Akkor két hét múlva elutazom és...

Az első csók tapogatózó volt, a második szenvedélyes, aztán már nem analizálták, csak élték az érzelmeket.

Reggel a férfi Biust a laptop előtt ülve találta. Haja egy ruhacsipesszel volt a feje tetejére tűzve, kétségbeesetten nézett ki a fejéből. Meg tudnám zabálni, gondolta. Mit csinálsz? - ült mellé. Nagyon gondterheltnek tünsz.

Kész vagyok! - nézett a szemébe Bius. Nem tudom mit csináljak. Nagyon hülye ötlet volt tegnap lefeküdni veled. Most képtelen vagyok itt hagyni, mondta szemrehányóan. Ugrott Róma.

Talán mégsem... nyalábolta magához a férfi. Mi lenne, ha én is mennék?

Megtennéd értem? - hajolt fölé Bius.

A férfi kivette a hajából a ruhacsipeszt, igen, mondta. Mi baj történhet velem Rómában. Hiszen te is ott leszel.

A férfi még aludt, amikor ölébe vette a laptopot.

ÚJRATERVEZÉS!

Elsősorban szükség lesz KÉT repülőjegyre...