A reményvesztett
Nem érek oda! - gondolta a fiatalasszony és a sírás környékezte. Pedig ez az adomány segítette volna át az ünnepeken. Hát nekem semmi sem sikerül ebben a büdös életben? Pénze már szinte semmi sincs, fizetést pedig csak januárban kap. Majdnem az összes pénze elment arra, hogy végre visszakapcsolják az áramot, hiszen megigérte a gyerekeknek, karácsonyra lesz áram. A fűtés-hátralék és a gáz-átalány törlesztése még a jövő évben is elviszi a fizetése jelentős részét, de ez most mellékes.
Főnök, én megyek, mondta bátortalanul. Hova? - vakkantott a férfi a pénztár mellől, még meg kell tisztítani a zöldségeket. Utána mehetsz.
Szipogva ment vissza a konyhába. Most már biztosan nem ér oda.
A két önkéntes az autónak támaszkodva álldogált a templomkertben. Már csak egy csomag van a csomagtartóban. Nagy egyetértésben beszélgettek, miközben a maradék forró teát iszogatták. Nem sokszor látni két ilyen különböző embert egymás mellett. A férfi fiatal volt, drága öltönyt, bőr cipőt és divatos kabátot viselt, autója is elegáns volt. A nő idős volt, kabátjáról lerítt, hogy a kínaiban vette, a hátizsákját meg nyilván a turkálóból. Várjunk még? - kérdezte a fiatal az óráját nézve. Hát, menni kéne, töprengett az asszony, még lenne dolgom. A papírokba nézett. Három gyerekes egyedülálló anya. Kérdezzük meg a plébános urat, ki ajánlotta, hátha tud róla valamit. A fiatal önkéntes rövid telefonbeszélgetés után kinyitotta a kocsi ajtaját. Tudjuk, hol dolgozik, odamegyünk.
Kész vagyok, jelentette be a főnöknek a fiatalasszony. Most már muszáj mennem, a gyerekek egyedül vannak otthon. Mi közöm hozzá, nem én csináltam őket, morgott a férfi. Szar napja volt ma, alig van bevétel. Törölgesd még le az asztalokat, aztán mehetsz! De nem leszünk jóba', ha mindig ennyire sietsz!
Futva igyekezett a templomkert felé. Már senki sem volt ott. Becsengetett a plébániára. Már vagy fél órája elmentek, mondta az atya, de várj egy kicsit... Reklámszatyrot nyomott a kezébe, azt se tudta, hogy megköszönte-e. Csak az utcán pillantott bele. Egy csomag tészta, egy konzerv, egy kiló rizs, egy liter tej. Legalább valami... Majd kitalálja, mit készítsen belőle. Hangtalanul sírt, miközben a buszmegálló felé ballagott.
A gyorsétterem tulajdonosa mérgesen csapkodott, alig van forgalom... Jól öltözött fiatal férfi nyitott be. Mit parancsol? - készségeskedett. Ismeri ezt a srácot valahonnan, járt az agya közben. A férfi a konyhalányt kereste. Ettől megint dühös lett. Elment. Mikor? - kérdezte a férfi. Fél órája, kotyogott közbe a pultos lány. Nem háromig tartott a munkaideje? - kérdezte a férfi. Túlórázott, vetette oda a főnök. Ez egy munkahely. Nyilván szerződésben rögzített munkaidővel! - vágott vissza a fiatal férfi, - És túlóra kimutatással, ugyebár... A főnök kínosan hallgatott. Csak tudná, hogy ki ez? Biztos, hogy látta már valahol, remélte, hogy nem NAV-os... Ekkor az idős nő nyitott be. Na? Itt van? - kérdezte. Már elment, válaszolta a srác. A nő mosolyogva a főnökhöz fordult. De ez a kedves úr majd biztosan megmondja a telefonszámát, ugye? Nem adhatok ki személyes adatokat, kérette magát, aztán mégis megadta, mert nem tudta, ki ez a pasi. A srác előzékenyen segítette be az idős asszonyt az autóba, már elsuhantak, amikor a főnöknek beugrott, kivel is találkozott. Francba, gondolta... pedig milyen jó reklám lett volna egy közös fotó...
A fiatalasszony vacogva állt a buszmegállóban. Csengett a telefonja. Először nem is értette, aztán rájött, hogy az adományozók azok. Nem hagyták cserben. Boldogan futott az utca végére, ott várta őket. A hatalmas csomag láttán elsírta magát. Ebben biztos van olyan dolog, aminek örülni fognak a gyerekek és szebb lesz a karácsonyuk. Nem birom el, ejtette vissza.
Hazavisszük, mosolygott rá az idős asszony. A fiatal csak bólintott.
A lakótelepi lakásban döbbenten álltak meg. Még az idős asszony is ritkán látott ilyet, a fiatal meg tán sose. A lakás romokban hevert. A beépített szekrények ajtaja letépve, a zsanérok helye kiszakadt. A linóleum betonig lekopva, a falakról a tapéta leszaggatva, a szőnyegpadló foltos és piszkos, a konyhaszekrény munkalapja összehasogatva, a mosogató szigetelőszalaggal körbetekerve. A kisebb szobában egy nyitható rekamié, a nagyobb szobában egy franciaágy és egy éjjeliszekrény fiókok nélkül, rajta ősrégi tévé. Csupasz villanykörték, se bútorok, se lámpák. A padlón halmokban ruhák hevertek. Sehol egy takaró, egy függöny...
A fiatalasszonyra fordult a figyelmük, aki a konyhában állt, válla rázkódott a sírástól és a csomag tartalmát nézte. Narancs, szaloncukor, szalámi, kávé, tea, konzervek, zacskós levesek, tészták... Ez kitart fizetésig. A segítőkre nézett, akik még mindig az előszobában ácsorogtak. Hirtelen az ő szemükkel látta a lakást. Ne gondolják, sírta el magát újra, én nem vagyok ilyen igénytelen. Ez az én lakásom, itt neveltem a gyerekeimet. Aztán szerelmes lettem, a férfihoz költöztünk, ezt meg albérletbe adtuk. De nem működött az együttélés, az albérlőket meg csak évek múlva tudtam kirakni és így adták vissza. A közüzemi hátralékokat lassan már visszafizetem, de felújításra, vagy akár bútorokra még egy ideig nem lesz pénzem. De miért nem kér segítséget? - csodálkozott az idős asszony. Kitől? - kérdezte. Hát például tőlünk. Még két nap van karácsonyig, addig sok mindent intézhetünk, mosolygott. Holnap jelentkezünk, most pihenjen.
Másnap a fiatalasszony szótlanul dolgozott. Lehet, hogy elfelejtették, gondolta, vagy mégse sikerül. A gyerekeknek nem is szólt. Dél sem volt még, amikor csörgött a telefonja. Szia! Szólt bele vidáman az idős asszony. Sikerült szerezni szekrényt, két fotelt, egy csillárt és egy íróasztalt, egész pofás darabok, bár nem a legújabb divat. Most várom a furgont, még beugrunk a máltaiakhoz, siess haza. Szinte megszédült. Ennyi mindenre nem számított... Fellélegzett. A főnök csendben fülelt, ő meg észrevette. Ez van, mondta neki. Már nem szégyellte, ami történt vele. Túl lesz rajta.
Amikor hazafelé indult, a főnök szólt utána a szokott, mogorva módján. Várjon! Két műanyag dobozt nyomott a kezébe. Eztán hozzon magával ételhordót, morogta.
Izgatottan sietett haza. Majdnem egyszerre érkezett a segítőkkel. Az idős asszony már messziről integetett. Most nem a fiatal srác jött, fehér hajú, bajuszos emberrel érkezett és két markos férfival, akik egy szekrénysort és egy íróasztalt hoztak fel a lépcsőn, az előszoba sarkába összetekert szőnyeget és zsákokat dobáltak le. A konyhába egy nagy dobozban tisztítószereket raktak. A gyerekek izgatottan futkostak. A szekrénysor hamar a helyére került és az íróasztal is. Az idős nő nagy műanyag szatyrokat cipelt. Ezeket tudtam még szerezni, lihegte, miközben színes gyerek-ágyneműket és több színes paplanhuzatot rakott ki belőle. A zsákokból takarók és függönyök kerültek elő. Ez pedig a bónusz! - kiáltotta, amikor a rakodók egy hűtőszekrényt cipeltek be a konyhába. Most ajánlotta fel valaki, és nem hagytam ott! A fiatalasszony boldogan nyitotta ki az ajtaját, van fagyasztó része is, ezután már jobban tud vásárolni és főzni. A fehér hajú férfi nagy táskájából különböző szerszámokat szedett elő. A gyerekek izgatottan nyüzsögtek körülötte. Keskeny lécek és a tarka paplanhuzatok segítségével ajtókat szerkesztett a beépített szekrényekre, majd polcokat helyezett el, végül felszerelte a csillárt. Közben a nők felrakták a függönyöket, elrendezték az ágyneműket, leterítették az előszobában a futószőnyegeket. Jó lett volna még pár tekercs tapéta, de az már nem fért bele az időbe, nézett a falra az idős segítő. Na, majd legközelebb. Fáradtan nevettek egymásra, miközben a segítők elbúcsúztak. A fiatalasszony még sokáig dolgozott, miután a gyerekek lefeküdtek. Ahogy tudta, kisúrolta a kopott padlószőnyeget, a fotelek közé állította a tisztítószeres nagy dobozt, a maradék anyagból terítőt szabott a kis "asztalra". Jó lesz, amíg más nem kerül.
Másnap, szent este napján ételhordóval és egy fenyőággal a kezében sietett haza. Felnézett az épületre, már az ő ablakai sem különböztek a többitől. A gyerekek zajongva futottak elé. Ettünk margarinos kenyeret szalámival, újságolták, de a szaloncukorhoz és a narancshoz nem nyúltunk! A lakás hangulata alapvetően megváltozott. A szőnyegek, függönyök, színes takarók melegséget sugároztak, a tisztítószerek illata szállt mindenhol. És nem csak a lakás változott meg, a gyerekek is. Már nem néztek rá reménytelenül reménykedve. Teát főzött. Leült az új fotelbe, a gyerekek a szőnyegre telepedtek. Az új szekrénysor jól mutatott, elnyelte a földön halomban álló ruhákat, az előszoba futószőnyegei eltakarták a szakadozott pvc-t. A franciaágy puha takarója és a gyerekek színes ágyneműi, bárhova nézett, mindenhol volt valami, ami örömet okozott. Felrakta a vizet a tésztafőzéshez, vázába rakta a fenyőágat, a gyerekek a szaloncukorral díszítgették lelkesen, miközben a zacskós mártás feliratát böngészte. Az ételhordóban található finomságokat a holnapi ünnepi ebédre tartogatja. Jövőre karácsonyfa is lesz, gondolta, és minden rendben lesz.
Este a franciaágyon kucorogtak mind a négyen a puha takaró alatt. Boldogan nevettek és narancsot ettek. Karácsony este volt.