Távol

A nyugágyból nézte a tengert. Égetett a nap. Be kellene menni a szállodába, gondolta, de megmozdulni se volt kedve. A nő jött ki a vízből, bomba testéről csepegett a víz, a férfiak kigúvadt szemekkel, a nők irigyen nézték. A tusolóhoz szaladt, hogy lemossa magáról a sót, aztán fölé hajolt és vizes, hűvös száját a szájára tapasztotta. Meglepetésére a teste nem reagált, mint eddig mindig. Talán a közel 20 órás repülőút miatt...

Át kellene öltöznöm vacsora előtt, mondta a nő.

Menj csak előre, simított végig a lábán, én is jövök rögtön.

Maradhatsz még, nevetett a nő, nekem idő kell, hogy elkészüljek.

Bólintott. A bárhoz ballagott és rendelt egy alkoholmentes koktélt. Visszaült a helyére. Ez aztán az élet, gondolta, és a csatakos városra gondolt, ahonnan elindultak. Nem kellett volna. A város eszébe juttatta azokat, akiket ott hagyott.

Maga előtt látta anyja döbbent arcát, amikor bejelentette, hogy elköltözött a családjától, mert szerelmes. Mi lesz a gyerekekkel, kérdezte ijedten. Semmi nem lesz! - jelentette ki ingerülten. Nem azt mondtam, hogy sorsukra hagyom őket! Gondoskodni fogok róluk. Anyja az első döbbenet után szabályos dührohamot kapott. Neked elment az eszed! Elcseszed az életedet és azt várod, hogy én ennek tapsoljak?

Hát, igen. Anyja sose rejtette véka alá az érzéseit, mindig kimondta, amit gondolt.

Azt várom, hogy elfogadd a döntésemet, emelte fel a hangját. Holnap bemutatom az új páromat, és elvárom, hogy megfelelően fogadd. Anyja dacosan nézett a szemébe. Alig várom, hogy megismerhessem, mondta és hangja cinikusan csengett.

Kis bizonytalansággal vitte fel a nőt, de anyja arcán nem látszott semmi. Kávét és süteményt szolgált fel, likőrrel kínálta, csak ő érezte ki hangjából a gúnyt, amikor arról érdeklődött, hol csináltatta a hajpótlását, és áradóan dicsérte a sminkjét. A nő nem érzékelt belőle semmit. Ő meg dacosan az órájára nézett. Nem maradhatunk tovább, nem tudom, mikor jövök legközelebb, mostanában sok a dolgom, mondta, mert büntetni akarta az anyját. Sose kapott még olyan hideg anyai csókot, mint akkor, de nem érdekelte. Milyen kedves az anyukád, örvendezett a nő, azt hittem neheztelni fog. Magához ölelte és megcsókolta, ott az utca közepén.

Anya majd megbékül, gondolta. Úgysem birja ki, és felhív egy-két nap múlva. De nem hívta. És ő nem birta tovább, megcsörgette. Most nem alkalmas, mondta az anyja fagyosan, a gyerekek mikulás ünnepségén vagyok, azzal kinyomta. Atyaég... Elfelejtette! Azonnal kocsiba vágta magát és az óvodához rohant. Kislánya állt éppen a színpadon, énekelt a többivel, amikor észrevette őt, szeme könnybe lábadt, és a meghajlás után, a taps alatt hozzá rohant és a karjába vetette magát. Édesem, szorította magához. A gyerekkel az ölében várta a műsor végét. Az előtérben megkereste a családját. Anyja hűvösen nézett rá, felesége sápadtan próbált mosolyogni. Magához ölelte a fiát, de heves elutasításban részesült. Nem voltál itt! - mondta a gyerek vádlón. Nem is láttál! Nem tudta megbékíteni. A gyerek dacosan ment el mellette, szó nélkül ült be felesége kis kocsijába, ő meg nem tudta mit tegyen. Majd megenyhül, mondta felesége, csak váratlanul érte ez a... ez az egész.

Másnap felhívta a feleségét. Rendezzük a gyerekek láthatását, mondta, és az anyagiakat is.

Jó, rendezzük, mondta felesége kimérten. Te mit javasolsz?

Maradjatok a lakásban, mondta ő, majd én nézek valamit. Kössz! - a felesége nem volt valami hálás.

Fizetem a gyerektartást, mondta ő, de ha valami váratlan kiadásra kerül sor, nem fogok elzárkózni, csak szólj! Úgy érezte, ennél nagylelkűbb már nem is lehetne. Kössz!

Azt gondoltam, minden második héten szombat reggel értük megyek, és vasárnap délután visszaviszem őket, tájékoztatta az asszonyt. Ez a bevett gyakorlat, azt hiszem. Ez! - válaszolta a felesége. Ahogy jónak látod. Akkor szombaton várunk.

Most még nem jó, mondta, nincs még lakásunk. Majd a jövő héten.

Jó! - az asszony hangja szenvtelen volt.

Aztán mégsem ment értük, lemondta. Nem úgy haladtak a dolgok, ahogy tervezte. Az a lakás, amit a nő kiválasztott, nem volt megfelelő. Kicsit le van lakva, de a panoráma csodálatos, mondta izgatottan, miközben kinyitotta az ajtót, fel kell újítani a fürdőt, kell egy új konyha, klíma és...

De itt csak két szoba van! - hökkent meg. Hol lesz a gyerekszoba? A nő elgondolkodott. Ne haragudj, mondta, elfelejtettem! Nem alhatnának a nappaliban a kanapén?

Nem! - gurult dühbe. Kell nekik a külön szoba. Nem élhetnek napokig a lakás közepén, amikor szünetben nálam lesznek. A nő láthatóan kényelmetlenül érezte magát. Úgy érted, egész szünetben itt lesznek majd? Igen, úgy értem! Jó, akkor keressünk másikat, mosolygott a nő, és megint minden rendben volt. De nehezen talált megfelelő lakást, minden elhúzódott...

A következő szombaton elment a gyerekekért. A kedvese kimentette magát, már eligérkezett. Az egyik barátnőjének volt szüksége tanácsra, nem hagyhatta magára.

Nem bánta. Talán jobb is, ha a megváltozott körülmények között először csak hármasban lesznek együtt, a gyerekek és ő. A tropicariumba mentek, aztán megebédeltek a Campona egyik éttermében. A kislány élénken csacsogott, a fiú magába fordulva bandukolt mellettük, szótlanul ült az ebédnél, hiába próbálta szóra birni, a gyerek csak egy szavas válaszokat adott. Mi van veled kisfiam, vette az ölébe. Haragszol rám? A gyerek végre alig láthatóan megrázta a fejét és a mellkasához dőlt, ő meg kis híján elsírta magát az örömtől. A délutánt a játszóházban töltötték, már sötétedett, amikor hazaindult velük.

Felesége mosolygott, de látta, hogy ez csak műmosoly, a gyerekek kedvéért. Jól mulattatok? - kérdezte. Igen, kiabált a kislány, a fiú toporogva állt. Hát akkor megyek is, akart indulni, de a fia átölelte a lábát, ne menj el, apu, tört ki belőle a zokogás. Ebben a percben megcsörrent a telefonja. A kedvese hívta. Mennem kell, mondta és megpróbálta a gyerek kezeit lefejteni magáról, de az csak sírt tovább. Felesége már mellette térdelt, nézz rám, mondta a szinte sokkos gyereknek, nincs semmi baj! És az ő telefonja csak csengett tovább, muszáj volt felvennie. Hol vagy már? - hallotta a nő hangját. Épp most indulok, mondta, öt perc és ott vagyok. A gyerek olyan hirtelen hallgatott el, hogy mindketten megijedtek. De csak feltápászkodott, sírástól maszatos arcát a dzsekije ujjába törölte és beszáguldott a lakásba.

Azóta nem is látta őket. Felesége szerint is hagyni kellene, hogy a fiú megeméssze a változásokat. Ő meg rábólintott. Kedvese nem erőltette sem ezt, sem azt, de ő úgy látta, megkönnyebbült.

Lassan feltápászkodott, a koktélos poharat visszavitte a pulthoz, aztán felfelé indult. Az recepcónál hatalmas fehér műfenyő állt, rajta trendi díszítés, villogó fények mindenfelé, és szólt a karácsonyi zene. Szinte groteszknek érezte. Karácsony 38 fokban, pálmafák alatt... A szobában ment a klíma, szinte megborzongott. Ne gyere be, kiabált a kedvese a hálószobából, mindjárt kész vagyok, tusolj, kikészítettem a ruhádat. Kíváncsi lett. A nő mindig meg tudta lepni. Gyorsan, keményen tusolt, magára kapkodta a ruháit, a nő még mindig nem került elő. Kezdett türelmetlen lenni. Mi tart ilyen sokáig? Aztán lassan kinyilt az ajtó. Voilá! - lépett ki a nő. Haja sok kis fonatban a fejére tűzdelve, arcán tökéletes smink, testére feszült a miniruha, szabadon hagyva a hátát és csodás lábait. Elöntötte a kívánás, magához rántotta és a szájára tapadt. A nő kacagva hárította! Nemááááár! - kiáltotta, három órai munkámat teszed tönkre... A tükörnél megigazította a rúzst, és egymásba karolva indultak a nagyterembe, a karácsonyi vacsorára. A vendégek zöme európai volt, angol, francia és német szavak keveredtek, és minden szem a kedvesére tapadt. Büszkén, de kissé feszengve ölelte át a derekát, rajta kívül minden nő visszafogott szerelésben várta a vacsorát. Egy hat személyes asztalhoz irányították őket, két negyvenes házaspár közé. A két nő udvariasan próbált társalogni, de a kedvese nem beszélt idegen nyelvet. Elejében fordított neki, de a férfiak üzleti dolgokról, tőzsdéről beszélgettek, érdeklődve kapcsolódott be ő is, majd a beszélgetés a sport irányába ment el, itt már a feleségek is beleszóltak, síparadicsomokról és tengerparti szállodákról áradoztak, és az ő kedvese egyre kedvetlenebb lett. Mikor megyünk már? - súgta. Ő viszont jól érezte magát, egy pillanat, mondta, és tovább beszélgetett. Végül a nő többszöri sürgetésére elköszöntek. A nő hozzá törleszkedett, menjünk el táncolni valahova, kérte. Az órára sandított. Előbb fel kell hívnom a gyerekeket, otthon most késő délután van, éppen jó az időpont. Kiültek a teraszra, megcsörgette a felesége számát.

Szia, szólt bele az asszony, adom a gyerekeket. A kislánya hangjára elöntötte a gyengédség. Mosolyogva hallgatta a csacsogását, álmélkodott, amikor az óvodai sikereiről hallott, érdeklődött az új játékairól, elénekelte vele a karácsonyi dalt, meghallgatta az új verset, és a beszámolót az új babaházról, amit a kislány "takarít" és "képzeld, le lehet húzni a WC-t". Ügyes nagylány vagy, dicsérte, de most add a testvéredet. A kislány a fiú nevét kiabálta. Nem akar jönni, mondta aztán, elbújt a szekrényben. És tovább beszélt, majd újra énekelt és elmondott még egy a karácsonyi verset, amit neki meg kellett tanulnia. Mosolyogva hallgatta. Szinte fájt, hogy nem ölelheti magához. Annyira édes ez a gyerek. Add vissza a mamát, mondta egy idő után. Mi van a fiúval, kérdezte aggódva. Ugye nem beteg? Nem, csak még nem tette túl magát azon, hogy... nem vagy itt. Nem tudom, mit kellene csinálni, mert egyre több gond jön elő. Agresszív az óvodában, mostanában újra bepisil néha, durva a kicsihez és éjjel átjön a hálószobába.

Nem kellene pszichológushoz vinni? - tépelődött.

Én is gondoltam rá, értett egyet az asszony, de most januárig úgyis itthon vagyunk, talán a napi hajtás helyett a pihenés jó hatással lesz rá. Így beszélgettek, aztán az asszony elköszönt. Töprengve ült, aztán kedvese felé fordult. Megyünk akkor? A nő villámló szemekkel, összeszorított szájjal nézett rá.

Van fogalmad, mennyit beszéltél? Szerinted hova induljunk most, hajnalban? A telefon kijelzőjére nézett. Több, mint három órát beszélt. Sajnálom, próbálta megbékíteni, de a kicsit nem lehetett leállítani, a feleségemmel is beszélni kellett, mert a fiú teljesen...

Kímélj meg, hogy újra végig kelljen hallgatnom a pisilési problémákat... A nő hangja csak úgy csattant. Én ide kikapcsolódni jöttem, és szerelmeskedni, de ilyen szar karácsonyom gyerekkorom óta nem volt. Előbb kukán kellett végig ülnöm egy vacsorát, aztán hang nélkül három órát, míg te gyerekdalokat énekeltél a háromezer kilométerre lévő lányoddal.

Úgy érezte, mintha hideg vízzel öntötték volna nyakon. Nem volt hozzászokva a hisztihez, a felesége sose tett ilyet. Kérlek, mondta dühösen, ahogy gondolod. Akkor menjünk fel. A nő háttal állt a liftben, és ő már bánta, hogy felcsattant. Megfogta a derekát, magához húzta és megcsókolta a nyakát. Érezte, hogy a teste reagál a nő domborulataira. Ne haragudj, kérlelte, simogatta, ölelte, csókolta, de ő nem csókolt vissza.

A hálószobában is szótlanul lépett ki a ruhájából, leült a tükör elé és elkezdte kibontani a haját.

Nem tudta, mit mondhatna.

Három órán át készültem, hogy szép legyek, és büszke lehess rám, robbant ki a nő. De te egész este rám se néztél, idegenekkel beszélgettél, aztán meg teljesen elfelejtettél! Dehogy felejtettelek, rántotta fel, az ágyhoz vitte és szenvedélyesen csókolta. A nő viszonozta, és már minden rendben volt megint. Felszabadultan szeretkeztek.

A sötétben a nő testét simogatta, hallgatta elmélyülő lélegzetét.

Az első perctől kezdve, amikor meglátta, nem tudta kivonni magát a hatása alól. Ahogy előrehajolt, és a ruha kivágásában megpillantotta hegyke melleit, rátört a vágy, hogy megcsókolhassa. A fenekére feszülő szoknya olyan gondolatokat indított el az agyában, hogy maga is belepirult. Próbált ellenállni, igaz nem nagyon, mert először csak kalandként fogta fel, de valahogy függővé vált. Talán, mert annyira más volt, mint a felesége. Először egy hét végi team-buildingről lépett meg, hogy az éjszakát vele töltse, és a nő valahogy befészkelte magát az érzékeibe, annyira vágyott rá, hogy szinte elfelejtette maga körül a világot. Egyre gyakrabban maradt ki éjszakára üres kifogásokkal, és a felesége nem volt hülye, gyorsan rájött, mi történik, kijelentette, hogy nem kíván olyan házasságban élni, ahol nem ő áll az első helyen, figyelmeztette, hogy elhanyagolja a gyerekeit és kérte, gondolja át a helyzetet, aztán döntsön. És ő döntött. Elhagyta őket és összeköltözött a kedvesével. Arra azonban nem számított, hogy gond lesz a gyerekekkel.

Azt gondolta, hogy nem fog változni semmi, csak éppen nem lakik velük. Közös hétvégéket és karácsonyt tervezett, csak valahogy mégsem úgy alakult. Hol ez jött közbe, hol az, és úgy tünt, a kedvese nem nagyon törekszik, hogy megismerje a gyerekeket. Ez az utazás is a nő ötlete volt. Lassan elnyomta az álom.

Reggel ő ébredt elsőnek. Óvatosan kibújt az ágyból és lement a medencéhez. Minden reggel úszott. Hiszen ő elmúlt negyvenöt éves, a kedvese meg alig huszonöt. Kell a kondi. A társalgóban összetalálkozott egyik vacsorapartnerével, megittak egy kávét, beszélgettek. Nem töltött lent sok időt, de mire visszaért, a kedvese már a laptopja előtt ült, és rá se nézett.

Mit csinálsz? - kérdezte, miközben a haját törölgette. Megpróbálom átcserélni a repülőjegyemet, mondta nő szenvtelenül.

De hát miért? Gyönyörű helyen vagyunk, épp most akartam terepjárót bérelni, hogy elmenjünk megnézni a környéket! A nő nem is válaszolt.

Könyörgőre fogta. Kérlek, mondd el, mi bánt, és megoldjuk.

Nem osztozok! - tört ki a nő! Elegem van, hogy minden, és mindenki fontosabb, mint én.

Ezt most miért mondod? Hiszen itt vagyok veled.

A nő felugrott! A gyerekek, és mindig a gyerekek! Otthon is, és itt is. De tegnap például a társaság is fontosabb volt, mint én! Egy szavatokat sem értettem! És hiába kértelek, hogy menjünk...

Nem én tehetek róla, hogy nem beszélsz angolul! - már ő is dühös volt. A gyerekeim meg mindig is a legfontosabbak lesznek a számomra. Ezt jobb, ha tudomásul veszed. Nem árultam zsákbamacskát! Tudtad, kit választasz!

Most már ő vágta le magát a számítógép elé. Egy perc alatt átcserélte a jegyeket. Igaz, kétszer át kell szállni, és Frankfurtban éjszakázni, ráadásul egy vagyonba került, de mindegy... Valahogy egy pillanat alatt jelentéktelenné vált minden.

Mikor indulunk? - kérdezte a nő hidegen.

Délután.

Szótlanul ültek a gépen. A nő úgy tett, mintha aludna, ő meg zenét hallgatott. Rászakadt a veszteség érzése. Frankfurtban a nő azonnal elfoglalta a reptéri szállodai szobát, bevágta előtte az ajtót. Nem érdekelte. Nem várni reggelig a Lufthansára, jegyet vett egy fapados járatra, otthagyva a nőt, boldoguljon, ahogy akar. Olvasni csak tud!

Pesten havas eső csapkodott, mintha el sem telt volna négy nap... Míg a csomagjaira várt, felhívta az anyját.

Neked is boldog karácsonyt, így hajnali kettőkor, az ünnep utáni első napon, mondta az anyja. Ekkor tudatosodott benne, hogy fel sem hívta. Anya... Érezte, hogy a hangja elcsuklik. Alhatok nálad?

Hol vagy? - kérdezte az anyja rövid csend után.

A reptéren.

Fáradtan pakolt be a taxiba. A városban még mindenhol égtek a karácsonyi fények, de már elmúlt az ünnep. És vele együtt elmúlt a szédület, ami néhány hétre a hatalmába kerítette. Anyja házában világos volt, nyitotta az ajtót, amint meghallotta a taxit.

Begurította a bőröndöt és lerogyott az előszobai kanapéra. Anyja nem kérdezett semmit. Főztem kakaót, mondta, gyere, igyál, aztán feküdj le. Csak bólintani volt ereje.

Feküdt az ágyban, amit 20 évesen hagyott itt, tele tervekkel és reményekkel. És el is ért mindent, amit csak akart. Aztán egy mozdulattal mindent lerombolt. Érezte, amint az első könnycsepp kigördül a szeméből, végigfut az arcán és lehull a párnára. Hangtalanul zokogott, hogy anyja meg ne hallja. Álomba sírta magát.

Délig aludt. Szótlanul ebédeltek. A kávét kavargatta, az anyjára nézett. Haragszol?

Nem. Dühös vagyok rád, és csalódtam benned. Már régebben akartam szólni, hogy egyszer baj lesz a kis kalandjaidból, de úgy éreztem, nem avatkozhatok be. Most aztán mihez kezdesz?

Meglátogatom a gyerekeket. Nagyon hiányoznak.

Békülnél, mi? - fürkészte az anyja.

Nem tudom. Ha azt mondom, most nem érzek semmit, elhiszed? Az éjjel még sírtam. Úgy éreztem, elveszítettem az utolsó reményemet, hogy boldog legyek. De most... nem tudom, mi történt. Kiürültem. Csak az motoszkál bennem, hogy haza kell mennem.

Haza? Hova haza? Látszott, hogy anyját majd' szétveti az indulat. Az új lakásodba? Vagy abba, amibe belerondítottál?

A gyerekekhez...

Hát menj. De nem sok sikert jósolok.

Elment az autójáért, a hátsó ülésre dobta a gyerekeknek vett ajándékokat. A ház előtt mélyeket lélegezve ült még egy percig, aztán becsengetett a karácsonyi díszbe öltözött lakásba. Felesége nyitott ajtót. Csodálkozva húzta fel a szemöldökét. Hogyhogy itthon vagy?

Legyintett. Nem érdekes.

Fia dacosan állt a szoba közepén, míg kislánya a nyakába csimpaszkodva visongott. Letérdelt a fiú elé. Látod, itt vagyok. A gyerek egy pillanatig állt, aztán a nyaka köré fonta a karját. A felesége levegő után kapott.

Átadta az ajándékokat. Ezek nem is igaziak, mondta a kislány csalódottan. Mit csináljak egy úszógumival?

Holnap élményfürdőbe megyünk, mondta, szükséged lesz rá!

Míg a gyerekek a játékok között tobzódtak, ő a felesége után indult a nappaliba.

Mégis, hogy képzeled? - az asszony szinte reszketett a felháborodástól. Holnap elviszed őket, csak úgy, anélkül, hogy ezt velem megbeszélted volna? Elegem van az övön aluli ütéseidből. De ez volt az utolsó.

Ezt hogy érted? - kérdezte bizonytalanul.

Nyolc éve vagyunk házasok. Ezalatt sokszor kikacsintottál a házasságunkból, és én nem tettem szóvá, mert szerettelek, nem akartalak elveszíteni, és nem akartam elvenni az apjukat a gyerekeimtől. De ez nem átjáróház, hogy ide-oda költözz kedved szerint. A gyerekek előtt nem cirkuszoltam, de még egyszer meg ne próbálj a hátam mögött szervezkedni.

Rosszul értelmezted, magyarázkodott. Nem csak a gyerekeket akarom elvinni. Úgy értettem, hogy együtt megyünk...

Az asszony úgy nézett rá, hogy jobbnak látta hátralépni.

Jobb, ha tisztázzuk! Én nem megyek veled sehova. Már nem vagyok a feleséged. Csak papíron. Mégis, mit gondoltál, hogy majd meghatódom és könnyes összeborulás után minden megy tovább? Francokat. Megaláztál mindenki előtt, és én ezt nem tudom csak úgy lenyelni. Ez a két hónap, amióta leléptél, és mindössze egyszer láttad a gyerekeidet, felnyitotta a szememet. Te nem szeretsz engem, és azt hiszem, a gyerekeket sem igazán. De nem támasztok semmilyen akadályt, hogy elvidd őket, akár holnap is, ahogy tervezted, mert ők viszont szeretnek téged. De én ezután csak a gyerekeid anyja vagyok a számodra. Ne kergess hiú álmokat.

Van valakid? - kérdezte és érezte, hogy a rémület a gyomrába mar.

A felesége nevetett. Igaz a mondás, hogy mindenki magából indul ki... Hogy lenne már? Én ezt a házasságot komolyan gondoltam. Azt hiszed, csak úgy át tudok lépni rajta? Úgy látszik, ennyi idő után sem ismersz eléggé. Csalódtam, dühös vagyok és megbántott. Kihasználtál és szemét módon bántál velem. Örülök, hogy élek és eszem ágában sincs senkit a nyakamba venni többé, hogy aztán belém törölje a cipőjét. Gyomrára szorított kézzel, mélyeket sóhajtva próbált megnyugodni, és ő szerette volna átölelni, hogy megnyugtassa. Reggel hányra jössz? - váltott témát az asszony, mint akinek elege van a magyarázkodásból.

Tíz körül. Telefonálok, amikor elindulok.

A felesége becsukta utána az ajtót.

Az új lakásában égett a villany. Szóval a nő itt van. Akkor ő nem maradhat. Kulccsal nyitotta az ajtót, lássa a nő, hogy itt ő a főnök. A nő szinte rémülten nézett rá, aztán a nyakába vetette magát.

Ne haragudj, kérlelte, sajnálom, hogy elveszítettem a türelmemet. Szorította és csókolgatta az arcát, nyakát, gyönyörű teste szinte rátapadt.

Ő meg nem érzett semmit. Egy percre a felesége villant az eszébe. Ő nem könyörgött. Mert büszke és erős. Jobb ember mindkettőjüknél.

Hagyd ezt, mondta fáradtan. Csak a ruháimért jöttem. Mindketten tévedtünk. Maradj a lakásban, fél évig a tied, aztán eladom, úgy számolj.

Szemerkélő esőben cuccolt be anyja házába, a régi szobájába zárkózott. Hullámokban tört rá a fékezhetetlen zokogás. Minden sejtjével a családja után vágyott. Végre sikerült megnyugodnia. Anyja biztosan hallgatózott, mert óvatosan megkopogtatta az ajtót. Gyere, egyél valamit...

Ült az asztalnál, ette az anyja főztjét, aki az asztal túloldaláról mustrálgatta.

Kész vagy, mi?

Bólintott. Minek tagadja, úgyis látszik.

Hát, én is úgy érzem, hogy ezúttal túl messzire rúgtad a pöttyöst. Most mi lesz?

Fogalmam sincs! - sóhajtotta. A feleségem látni sem akar. A kedvesem békülne, de őt meg én nem akarom látni. Holnap a gyerekekkel wellnessezni megyek, aztán fogalmam sincs, mi legyen. Hogy omolhatott minden így össze alig néhány nap alatt? - kesergett.

Addig kisértetted a szerencsédet, míg belebuktál a sok csalásba.

Anyja tárgyilagos szavai ostorcsapásként érték. Te is tudtad?

Mindenki tudta. A feleségednek sok megaláztatást okoztál, ő meg csak várt, hogy egyszer mégis rájössz, a családod szeret téged. De te csak mentél az ösztöneid után. Nem értelek, csapta le az asztalra az evőeszközt. Szenvedtél, amikor apád lelépett, erre tessék! Te ugyanazt csináltad! Két napja még szinte gyűlöltelek, és legszivesebben felpofoztalak volna. De elég neked a saját bajod. És mégis csak a gyerekem vagy...

Szerinted nem lehet rendbe hozni?

Anyja a fejét rázta. Csak, ha valami csoda történik.

Boldog napot töltött a gyerekeivel. Amikor délután megérkeztek a régi otthonához, a gyerekek berohantak, felesége azonban úgy állt meg az ajtóban, hogy ne tudjon belépni. Te már nem tartozol ide, üzente a mozdulat.

Igaza volt az anyjának. Bármit tett, bárhogy igyekezett, a feleségére semmi sem volt hatással. Kimért udvariassággal beszélt vele, és keményen tartotta a távolságot. Csak a gyerekek jelenlétében mosolygott. A házasság menthetetlenül sodródott a vég felé.

Fél év múlva mondták ki a válást. A bíróság folyosóján a felesége hozzá fordult. Gratulálok, mondta, újra szabad vagy. Most már úgy élhetsz, ahogy akarsz. Remélem, megtalálod a boldogságodat.

Tényleg nem lehetett ezt rendbe hozni? - kérdezte leverten.

De, lehetett volna. - mondta az asszony csendesen.

De hát úgy érzem, én mindent megtettem, felelte kétségbeesetten. Mit kellett volna még tennem?

Kimondani KÉT szót. - válaszolta a felesége.

Én rengetegszer kimondtam, hogy szeretlek benneteket!

Nem erről a szóról beszélek.

Értetlenül nézett.

A felesége a szemébe nézve mondta. A varázsszó ez lett volna: BOCSÁSS MEG!

Úgy állt ott, mint akit fejbe vertek. Felesége már lefelé haladt a lépcsőn.

Anyja lépett hozzá. Te még annál is hülyébb vagy, mint gondoltam! Egyszer sem kértél bocsánatot???

Nem tudom, motyogta. Nem emlékszem. De, ha ő mondja, akkor biztos úgy van.

Hibát, hibára halmozol! - anyja karjánál fogva rángatta maga után.

Felesége már a kocsi felé lépkedett.

Várj, kiáltotta az anyja, az asszony megtorpant. Még háttal állt, feltette a napszemüveget.

Ez az idióta nem vette észre, hogy nem kért bocsánatot, közölte a menyével. Azt hitte, megtette. Talán nem mondta ki ezekkel a szavakkal, de hidd el, mindent, amit tett, százszor megbánt.

Gyámoltalanul nyúlt a felesége keze után. Kérlek, ne haragudj... Az asszony egy szót sem szólt, a napszemüveg alól kigördült az első könnycsepp.

Két karral átnyalábolta, szinte felemelte! Bocsáss meg, bocsáss meg... - ismételgette sírva, miközben érezte, hogy az asszony testét is rázza a sírás. Szeret engem, dübörgött a fejében. Gyere hozzám feleségül! - megrémült, ahogy kimondta. Az asszony mozdulatlanná dermedt. Gyere hozzám, ismételgette, miközben szorította.

Az asszony kibontakozott a karjából. Nincs az az isten, hogy én még egyszer függő helyzetbe kerüljek bárkitől, jelentette ki. Kifújta az orrát, megtörölgette a szemét. Kifújta a levegőt.

Nem szeretsz engem? - kérdezte.

Azt nem mondtam.

Hazamegyek veled! - közölte. A felesége tétován bólintott.

Tiszta őrültek vagytok, mondta az anyja. Hát most váltatok el!

Együtt mentek az óvodába a gyerekekért. A kislány meg sem lepődött, magától értetődően mászott be az autóba, a fiú azonban gyanakodva nézte őket. Nem beszélt.

Este, amikor jóéjtpuszit adott a fiának az rákérdezett. Mikor fogsz elmenni?

Soha, mondta.

Itt maradsz, amíg elalszom?

Itt hát, mondta és a torka összeszorult.

Mire belépett a hálószobába, felesége már aludt. Nem tudta mit tegyen. Lassan melléereszkedett, az asszony haja szétterült a párnán, a halántékán őszült. Nézte az arcát. A homlokán ráncokat fedezett fel, a szeme alatt karikákat. Miattam vannak, gondolta. Végig nyúlt a matracon és abban a pillanatban a felesége ösztönösen az ölébe simult. Átölelte. Hallgatta egyenletes lélegzetét, míg az ő szeme is lecsukódott.

---

Mikor érsz haza? - kérdezte.

Az asszony a sálat igazgatta a nyakában. Későn. Egyetek valamit, ne várjatok rám.

Úgyis tudod, hogy megvárlak...

Jó, mondta az asszony, szeme melegen csillogott. Vegyetek ki valamit a fagyasztóból.

Ne aggódj, mondta, csak érezd jól magad.

Csókkal búcsúztak.

Elvégezte az esti teendőket, lefektette a gyerekeket, ült a tévé előtt, de nem látta a műsort. A feleségére gondolt. És arra, amit a volt nője mondott, amikor utoljára látta. "Remélem, a feleségedtől visszakapod azt, amit megérdemelsz!" Sokszor fogta el a kétség, de elhessegette. Tudta, hogy nem történhet meg. A felesége soha nem járna el tisztességtelenül.

Mégis egész addig szorongott, míg meg nem hallotta, hogy fordul a kulcs a zárban. Letette a laptopot, elé ment. Az asszony átölelte. Szeme vidáman csillogott. Kicsit berúgtam! - közölte vigyorogva. De irtó jó volt a találkozó! A gyerekek?

Alszanak, mondta, miközben kihámozta a kabátjából. Az asszony a nyakába csimpaszkodott, miközben imbolyogva kilépett a cipőjéből, aztán a gyerekszoba felé szaladt. Megpuszilta a gyerekeket. Gyönyörködve nézte őket.

Beszélj le róla, ha legközelebb el akarok menni valahova, súgta. Sokkal jobb itthon. Megölelnél?

Átkarolta, a nappaliba vezette, és maga mellé húzta a kanapéra. Az asszony a vállának dőlt. Mikor is váltunk el? - kérdezte révetegen.

Négy éve. Hogy jutott ez most eszedbe?

A csajok kérdezték, de nem emlékeztem. Mindenki férjnél van, csak én nem. Szerinted ez nem ciki?

Mire akarsz kilyukadni? - kérdezte feszülten.

Elvennél feleségül?

Bármikor! - jelentette ki magabiztosan. Holnap összeházasodunk. Örült, hogy senki nem látja, milyen idiótán vigyorog, de az öröm szinte szétfeszítette a szivét. Már minden rendben van. És többé nem rontja el, ebben biztos volt. Felnyalábolta alvó feleségét és elindult a hálószoba felé...