Tamás

Tamást elkényeztette az élet. Apja népszerű autószerelő volt a kisvárosban, anyja építésztechnikus egy nagy cégnél. Meg volt mindene, szülei szerették, kényelmes életet biztosítottak számára, egymást követték a nyaralások, kirándulások, pesti és vidéki kiruccanások, majd a külföldi utak.

Tamás élvezte az életet, jóképű fiú volt, a jó anyagi és szülői háttér miatt megfelelő önbizalommal is rendelkezett. Jól tanult, szeretett bulizni, a lányok bomlottak utána, ő meg elfogadta a felajánlkozásokat, de sose ment bele komoly kapcsolatba.

Az orvosi egyetemen szülész-nőgyógyász diplomát szerzett, és keményen építette a karrierjét. A célja az volt, hogy a megyeszékhely egyetemi kliniákájára bekerüljön, ott tanult, az volt az álma, hogy ott gyógyíthasson. Harminc éves volt, amikor törekvése teljesült, szülei lelkesen támogatták, tágas lakást vásároltak részére közel a belvároshoz, anyja boldogan segített a berendezésben, ő meg hagyta, szerette maga körül gondoskodó szeretetüket. Keményen dolgozott, képezte magát, publikált, harmincöt éves korára már egyetemi adjunktus volt, és még nem volt negyven éves, amikor kinevezték a szülészeti osztály élére.

Azonnal átszervezte az osztály működését, alternatív szülési módszereket vezetett be, családi szobákat alakított ki, ehhez szükség volt a nővérek öltözőhelyiségére is, de sikerült őket meggyőzni, az alagsorban alakítottak ki számukra megfelelő helyiségeket. Másnak ez talán nem sikerült volna, az ápolónők a szakszervezethez, vagy más érdekvédelmi szervezethez fordultak volna, de ő "megbűvölte" őket, ahogy egyesek cinikusan megjegyezték. És igaz, ami igaz. Az évek alatt több futó kalandja is volt nővérekkel, orvostanhallgatókkal, de óvakodott elkötelezni magát bárki mellett is. Már az első randevún tisztázta, hogy ő képtelen a szerelemre, és nem nősül semmilyen körülmények között sem. Ennek elkerülése érdekében mindent meg is tett. Óvszert használt, és biztos, ami biztos alapon minden alkalommal bevetetett a partnerével egy esemény utáni tablettát is. Mégis minden nő bízott benne, hogy neki majd sikerül az, ami senkinek se, és Tamás majd beleszeret. De ő nem ismerte a szerelmet, az elköteleződést, csak a szenvedélyt. Élvezettel szeretkezett az érte rajongó nőkkel, szerette, amikor az orgazmus megrázta a testüket, de minden szívfájdalom nélkül vetett véget a kapcsolatnak a túlzott ragaszkodás első jelére.

Aztán történt valami, ami arra késztette, hogy kissé visszafogja változatos szerelmi életét. Egyik nő azt állította, hogy gyereket vár tőle. Ő persze kinevette, de a nő ragaszkodott a történetéhez, még pozitív terhességi tesztet is kreált valahogy, és kihallgatást kért az igazgató főorvostól. Ott előadta, hogy Tamás házasságot igért neki, aztán elhagyta, de ő meg tud neki bocsátani, hiszen annyira szereti. Az igazgató magához hívatta Tamást, ő meg neki is elismételte, hogy nem ejtett teherbe senkit, és ez be is fog bizonyosodni, legkésőbb a szülés utáni genetikai vizsgálatkor. Ha mégis az övé a gyerek, vállalja, gondoskodik róla, de házasságot kötni nem hajlandó. A nő zokogásban tört ki és elrohant, az igazgató főorvos kérte Tamást, hogy mérsékelje viharos szerelmi életét, mert az intézménynek nincs szüksége ilyen botrányokra, de nem csinált belőle nagy ügyet. Ő azonban tanult az esetből, és ezután nagyon megválogatta, kit tüntet ki kegyeivel.

Az eset után néhány hónappal Tamást az igazgató főorvos felesége invitálta meg egy kávéra. Tamás némi szorongással szaladt le a klinika kávézójába, ahol az asszony azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy támogassa egy ismerőse pályázatát, aki a szülészeti osztály védőnői állására jelentkezett. Tamás megkönnyebbülten igért meg mindent, úgy érezte tartozik az igazgatónak a kínos ügyben tanúsított megértéséért.

Azonnal felkereste a HR-est, aki készséggel tájékoztatta. Két pályázat érkezett. Az egyik a szülészeti osztály egyik munkatársától, aki jelenleg ápolónőként dolgozik ott, holott három éve már, hogy védőnői képesítést szerzett a főiskolán. Lelkesen ecsetelte a lány elhivatottságát, rámutatott az intézménnyel szemben tanúsított lojalitására. Tamás először nem is tudta, kiről beszél, csak miután meglátta a képet az önéletrajz sarkában. Igen, gondolta, az a nyúlánk, csendes lány, akiről egy buliban valaki azt mondta, hogy savanyú, mint az ecet, sose nevet, és biztosan leszbikus, mert egy pasi sem férkőzhet a közelébe. Az egész társaság röhögött.

A másikat választom. - mondta a HR-es nőnek, aki csodálkozva bámult rá. De hát...

Nincs gyakorlata ezen a területen, rögtönzött Tamás. Nincs idő arra, hogy élesben sajátítsa el a gyakorlati ismereteket, ráadásul így nem kell új nővért hajkurászni, ami mindig sokkal nehezebb, nemigaz? - viccelt. A nő tétován bólintott. Rendben.

Az új védőnő hamarosan felvette a munkát, úgy tünt, jól dolgozik, semmi mulasztást nem követett el, mindössze az okozott némi kellemetlenséget, hogy folyton felkereste őt, olyan ügyekben is, ami nem tartozott rá. Egyszer még egy buliba is meghívta, lesznek ott többen a klinikáról, mondta, de ő más elfoglaltságára hivatkozva elhárította.

Az osztályon tovább folyt a munka, csak néhány nővér nehezményezi, mondta a főnővér, hogy az új védőnő "nagyon felvonta az orrvitorlákat", magyarul, fenn hordja az orrát és elég lekezelő, de egyéb probléma nem akadt.

Úgy tünt, minden rendben zajlik, amikor beütött egy kínos eset. A reggeli vizit alkalmával Tamás egyik kismamánál új kezelést írt elő, aztán mikor délben ránézett a betegre, azt látta, hogy az utasítást nem hajtották végre. Felcsaptak benne az indulatok. Ki felel ma a négyes kórteremért? - robbant ki. A nővérek a nyúlánk lányra mutogattak. Nem tudta fékezni magát. Hogy vette a bátorságot, hogy figyelmen kívül hagyja a kezelésre adott utasításaimat? - kiabált a lánnyal, aki kicsit meglepődve nézett rá, majd a többiekre, aztán nyugodtan állt vele szemben, és ő rázúdítva minden indulatát, keményen lehordta. Azonban a lány egyszer csak teljesen nyugodt hangon közbevágott.

Semmilyen mulasztás nem jogosítja fel Önt arra, hogy velem ilyen hangon beszéljen. Ha nem elégedett a munkámmal, mondjon fel, de ne ordítson velem! - mondta, aztán megfordult és egyszerűen otthagyta. Egy pillanatig szóhoz sem jutott. Micsoda szemtelen kis fruska... A főnővér, aki eddig mellette állt, a kezébe nyomta a naplót. Az új kezelés nem volt rá felvezetve. Ezt benézted, dokikám, mondta vigyorogva. Ez a lány nem tehet semmiről.

Francba... De hát miért nem szólt?

Mikor szólt volna? Szóhoz sem jutott a kiabálásodtól.

Tamás a szobájába száguldott, dühös volt. Megsértett valakit, aki semmiről nem tehetett. Rondán beszélt vele. De milyen kemény kis nő! Hogy szembeszállt vele, és milyen méltósággal viselte az igazságtalan kirohanást. Fegyelmezett és intelligens. Eddig fel sem tünt. A keresésére indult, de már nem találta bent, miközben a szobájában töprengett, megtörtént a műszakváltás.

Másnap a reggeli hajtás után a szobájába kérette a lányt, aki komoly arccal érkezett.

Kérem, ne haragudjon a tegnapi szóváltásunkért... - kezdte. A lány szemöldöke felszaladt, de nem szólt. Sajnálom, hogy nem tudtam mérsékelni magam, de hát tudja, kicsit hirtelen haragú vagyok. Cserébe maga is kiabálhat velem egyszer, mit szól az ajánlatomhoz? - próbált humorizálni. A lányhoz lépett, megpróbálta felemelni az állát, hogy a szemébe nézhessen. Na, mosolyogjon már, hadd lássam a szép szemeit. A lány hátra lépett, szemei dühösen villogtak. Hagyja ezt abba, sziszegte, nem vagyok a babája! Ha még egyszer ilyen hangot üt meg velem szemben, azonnal felmondok!

Mire kettőt pislogott, a lány már be is csukta maga után az ajtót. Tanácstalanul ült vissza az asztalához. Hát egy biztos. Látni akarta a lány szemeit, hát most látta. Ha a pillantással ölni lehetne, most itt heverne a szoba közepén holtan. Micsoda temperamentum! - csóválta a fejét. A fene gondolta...

Várta a legközelebbi találkozást, kíváncsi volt, a lány hogy viselkedik, ha meglátja. Valószínűleg sértődötten adja majd a megbántott hölgyet. Remélhetőleg nem fog megjegyzéseket tenni, és úton-útfélen a tévedésére emlékeztetni.

A reggeli vizit után látta, amint a lány gyors léptekkel siet az egyik szoba felé. Végig nézett nyúlánk testén, nem is rossz, gondolta és lassan utána ballagott. A lány felsegítette a frissen szült, mozgásában korlátozott anyukát és az ajtó felé kormányozta. A fürdés után csodásan fogja magát érezni, hallotta a hangját, amint a nőt biztatta. Negyedóra az egész, aztán nem sokára hozzák a kisfiát és szoptathat. Folyamatosan beszélgetve araszoltak a fürdő felé. Tamás nem tudta, miért hallgatózik, és miért figyeli a lányt. Meglepődve saját viselkedésétől, sarkon fordult és ment a dolgára.

Dél körül a kávégépnél futottak össze.

Láttam, hogy reggel a fürdőbe kisérte a mozgássérült kismamát, mondta. Lemoshatta volna az ágyban is. Az kevesebb gonddal járt volna.

Igen, de már nagyon zavarta őt, hogy nem tudott hajat mosni, mert délután látogatói lesznek. És a felépülése szempontjából is jobb, ha többet mozog.

Helyes döntés! - hagyta jóvá. A lány nem válaszolt, a szemetesbe dobta a műanyag poharat és elsietett. Aztaaa... mások már ragyogtak volna a dicséret hallatán, de ezt a lányt úgy látszik nem érdekli.

Vagy két hét telt el, és Tamás nem tudta kiverni a fejéből a lánnyal történt szóváltást. Újra és újra eszébe jutott a dühös tekintete, a villogó szeme...

És akkor berobbant a szobájába a főnővér. Na, most már elegem van. Csinálj valamit, de azonnal!

Miért? Mi történt már megint?

Az történt, hogy az új védőnő folyamatosan kóstolgatja a nővéreket. Ma úgy megsértette egyiküket, hogy azonnali hatállyal felmondott, még a műszakját sem dolgozta le. Már lent van a HR-en. Így is alig tudom megoldani, hogy ezzel a létszámmal működjünk, ha ez a lány elmegy, én nem tudom, mit csinálok...

Melyik lány? - kérdezte rosszat sejtve. Nem tévedett. Azonnal hívatta a védőnőt, aki bűbájos mosollyal érkezett.

Foglaljon helyet, kérem. - mondta kimérten. A nő keresztbe tett lábakkal ült le, szendén nézett, ő meg olyan ideges lett, hogy alig tudott magán uralkodni. Két percet kap, hogy összeszedje a gondolatait, és három percet arra, hogy megmagyarázza, hogy képzeli, hogy utasítgatja a nővéreket, és kritizálja a munkájukat.

A nő pipacspiros arccal csattant fel. Az a lány beleavatkozott a munkámba. Nem az ő dolga, hogy a kismamákat szoptatni tanítsa. Ha laikusként...

A nővérnek éppen olyan képesítése van, mint magának. Csak nincsenek kapcsolatai, vágott közbe epésen a főnővér, odaszúrva ezzel Tamásnak is. Az egyik legjobb munkatársunk! Ha elmegy, garantálom, hogy maga sem lesz hosszú életű ebben az intézményben.

Gyerünk, mondta Tamás, most azonnal. Még éppen elkapták a lányt a HR-en. A kabátját a karján tartva állt, arca sápadt volt és hiányzott róla a megszokott derű. A védőnő kényszeredetten magyarázkodott, a lány rezzenéstelenül hallgatta, de nem reagált. Amikor a nő szinte pánikban elmenekült, Tamás könyörgőre fogta.

Kérem, ne haragudjon már! Jöjjön vissza, hiszen számítunk magára és nagyra tartjuk.

Hogy MAGA nagyra tart ENGEM? Ugye viccel? Én közel tíz éve dolgozom itt. Elvégeztem a főiskolát, már több, mint három éve dolgozok alacsonyabb munkakörben, csak azért, mert ragaszkodtam ehhez az intézményhez. És maga annnnnyira "megbecsült" engem, hogy keresztbe tett, amikor végre előre léphettem volna. Előnyben részesített egy idegent.

Kérem, ne hamarkodja el a döntést. - kérlelte Tamás. Tudja mit? Vegyen ki két hét szabadságot, és nyugodtan mérlegeljen...

A lány nevetni kezdett. Tudja hány nap szabadságom van bent? Mind! A tavalyit is kifizették. Mert sose tudtam kivenni. Mert én dolgozhattam karácsonykor, és szilveszter éjjel és bármikor, mert nekem nincs családom, és nem számítottam itt senkinek. És maga azt mondja, fontos vagyok? Most? Sajnálom. A döntésem végleges. Azzal becsüljön meg, hogy hamar utánam küldik a papírjaimat, mert sürgősen munkát kell találnom. El kell tartanom magamat. Nekem ugyanis senkim sincs. Olyan lendülettel indult el az ajtó felé, hogy Tamás önkéntelenül ellépett az útjából. Addig nézett utána, amíg el nem tünt a liftben. Kemény dolgokkal szembesítette, és ő kénytelen volt elismerni, a lánynak minden szava igaz.

Amióta kinevezték az osztály élére, sok mindent sikerült elérnie. A legújabb műszerek, korszerű ágyak és készítmények álltak a rendelkezésükre, mindent kézben tartott, minden tökéletesen működött. Csak az emberek sorsa nem érdekelte. Ez a lány okos és értékes ember. Tanult, és célokat tűzött ki maga elé, amit el is ért. Ő pedig egy mozdulattal megakadályozta, hogy elérje az álmait. Már nem tudja semmissé tenni ezeket. A lány elment. Maga előtt látta, amint büszkén elmegy mellette, anélkül, hogy egy pillantást vetne rá. Karcsú lába határozottan lépkedett. Ez a lány bátor, és nem hajolt meg előtte. De már mindegy... ezt elcseszte.

Másnap üresnek érezte az osztályt. Nincs itt a lány. Amíg itt volt, ügyet sem vetett rá, most meg, hogy elment, olyan, mintha minden sokkal ridegebb volna. Emlékezett rá, ahogy végigsietett a folyosón, kezében a vérnyomásmérővel vagy az injekciós fecskendővel, ahogy gyengéden támogatta a kismamákat, ahogy csendesen mosolygott a kávégépnél, amikor a többi nővér féktelenül nevetett.

Teltek a napok, hetek, de ő nem tudott megnyugodni. Vajon hol lehet a lány? Talált munkát?

A nyilvántartásban megnézte a címét. Maga sem tudta, miért.

Aztán egy nap késő este arra hajtott az autójával. Egész rendezett környék, gondolta. De mit keresek én itt? Már éppen indulni akart, amikor meglátta a lányt. Gyors és biztos léptekkel vágott át a kis parkon. Vajon hova mehet ilyen későn, hiszen elmúlt tíz óra. Lassan, meg-megállva gurult a lány után. Biztosan egy férfihoz megy, villant át az agyán. Már éppen gázt akart adni, amikor az utca végén meglátta a bevásárlóközpontot. A lány határozott léptekkel ment be, és ő megkönnyebbülten állt be a parkolóba.

Tökéletes, gondolta. Most rendezek egy "véletlen" találkozást, aztán addig beszélek neki, amíg vissza nem jön. Maga elé kapott egy bevásárló kocsit, gyorsan beledobott egy doboz csokoládét, egy karton ásványvizet meg még, ami a kezébe akadt, aztán a lány után iramodott.

Csókolom! - köszönt rá.

A lány ijedten megfordult, és Tamás megdöbbent. Sápadt volt és szomorú, szeme alatt sötét karikák.

Jó estét! - viszonozta a lány kimérten, és el akart menni mellette.

Várjon már! - kapott a karja után. Jól van?

Igen, köszönöm! - válaszolta a lány.

Én nem úgy látom! - szaladt ki a száján.

Sajnálom, ha nem tetszem magának, mondta a lány gúnyosan. De ugye megérti, ha emiatt nem fogom felvágni az ereimet?

Ne legyen már ilyen cinikus! - gurult dühbe Tamás. Nyugtasson meg, hogy nincs semmi baj!

Nincs semmi baj, amit ne tudnék megoldani. A lány úgy mondta ezt, mintha felolvasná valahonnan. Csúfolódik velem, döbbent rá Tamás. Ez a lány mindig felbosszantja és összezavarja. Próbált megnyugodni és valami semleges témát találni.

Sikerült elhelyezkednie védőnőként? - kérdezte mosolyogva.

A lány szemét elfutotta a könny, arca egy pillanatra megmerevedett, ahogy próbálta elfojtani a sírást. De jó magának, hogy fogalma sincs a valódi emberek valódi problémáiról...

Ezt mire alapozza? - háborodott fel Tamás.

Maga reménytelen eset... - csóválta a fejét a lány. Még csak nem is sejti, mit tett velem. Mindegy - legyintett, ez nem is a maga problémája. Hozott egy döntést, amiről azt hiszi, helyes.

Hát honnan tudjam, hogy nem helyes, ha maga nem hajlandó beszélni velem?

Nem alkalmas sem az idő, sem a hely.

Jöjjön, üljünk le itt valahol, és egy kávé mellett mondja el, ami a szívét nyomja. Maga megkönnyebbül, én meg tanulok valamit a döntések meghozataláról.

Már nincsenek nyitva a kávézók, mindjárt éjfél van! - hárította el a lány a javaslatot.

Majd én megoldom, mondta Tamás.

Egy bezárt kávézó asztalánál ültek le. A kávé automatából hozott, műanyag poharas kávét kortyolgatták.

Miért utál engem? - kérdezte Tamás.

Ne akarja tudni.

De, én akarom tudni.

Jól van, maga akarta, emelte fel a tekintetét a lány, és egyenesen a szemébe nézett. Maga arrogáns, beképzelt és érzéketlen. Amikor kinevezték, már az első napon megsértett. Nem köszönt, nem mutatkozott be, csak utasított. Nem értékelte a munkámat, a tudásomat, a lojalitásomat. Tudom, volt, akikkel "összebarátkozott", mondta cinikusan. Láttam a lányokat, akik előbb csillogó, majd kisírt szemekkel lopakodtak ki az orvosi szobából. De én nem vagyok sem szép, sem "kedves", ezért maga úgy járkált el mellettem, mint egy bútordarab mellett.

Ez így nem igaz! - tiltakozott Tamás elvörösödve, mert érezte, hogy a lánynak igaza van. Én tudom, hogy pontos és megbízható.

A vérnyomásmérő is pontos és megbízható - vont vállat a lány. Ne kerteljünk, maga egy gondolatot sem pazarolt rám. Azt az egy lehetőségemet is elvette. Tényleg, miért tette? - nézett Tamásra kíváncsian, azzal a vesébe látó tekintetével. Tamás hallgatott.

Nem tud maga rólam semmit - sóhajtott a lány, de már mindegy is.

Tamás elgondolkozva forgatta az üres műanyag poharat. Tényleg, semmit sem tudtam magáról. Eddig. Maga nagyon zárkózott

Lehet. De miért kellene megosztanom magamról bármit is egy idegennel, aki levegőnek néz? Amit most elmondtam, azt mindenki tudja a kórházban. Maga mért nem? De, ha már az őszinteség óráját éljük, elárulná végre, miért nem támogatta a kinevezésemet, és miért volt fontos magának, hogy egy idegent részesítsen előnyben?

Nem akartam az osztályra új nővért hozni.

Kamu! - A lány felállt. Őszinte beszélgetésre hívott. Ez nem az. Mennem kell. Sem kedvem, sem energiám átlátszó meséket hallgatni.

Tamás egy percig megkövülten ült, aztán a lány után iramodott. Várjon, hazaviszem. Nem mászkálhat egyedül ilyen későn.

A lányból kirobbant a nevetés. Menjen már, mondta. Harminc éves vagyok. Mindig ilyenkor vásárolok, mert nap közben nincs rá lehetőségem. Egy 85 éves nénit gondozok a munkám mellett.

Sikerült védőnőként elhelyezkednie?

A lány úgy nézett rá, hogy rögtön tudta, hülyeséget kérdezett.

Reménytelen! Magának fogalma sincs a való életről. Ki maga? Valami királyfi? - megcsóválta a fejét.

A ház előtt megálltak, a lány kiszedte a csomagjait a hátsó ülésről. Megállt Tamás előtt. Elmondja végre miért tette ezt velem? Miért állt a karrierem útjába? Legalább ezen ne kelljen rágódnom.

Szivességet tettem egy kollégának, vallotta be, és érezte, hogy ég az arca.

Szóval ezért... Gratulálok a vezetői mentalitásához, mondta a lány keserűen. Remélem, azért majd tükörbe tud nézni néhány ilyen döntés után is. Hátra sem nézett, úgy ment be a házba. Tamás bénultan nézett utána. A lépcsőfordulóban a lány megállt. Kifújta az orrát, megtörölte a szemét, nagy levegőt vett, és tovább indult. Sír! - döbbent rá Tamás. A fene egye meg, ezt jól megcsináltam, és még csak helyre se tudom hozni.

Beült a kocsiba. Igaza van a lánynak, nem lehet büszke erre a döntésre. Nem akart azzal védekezni, hogy ez elfogadott mindenhol. Nem lenne szabad, hogy az legyen. Elkeseredve csapott a kormányra. Míg él bánni fogja ezt a döntését.

A lány rohant ki a házból, felrántotta az ajtót, arca csupa könny volt. Eltünt, zihálta. A néni eltünt, segítsen megkeresni. Hideg van. De nem mehetett messzire.

A parkban nem találták, kocsiba ültek és lassan cirkáltak a környéken. Ott van! - kiáltotta a lány alig negyedóra múlva, és a buszmegálló felé mutatott. A nénihez futott, felsegítette, óvón ölelve ültette be és mellé csúszott. Jól van? - kérdezgette, és a haját simogatta. Hova készült? - faggatta türelmesen. A néni csak nézett a semmibe.

Tamás a lakásban a falnak támaszkodva figyelte, amint a lány lefekteti, betakargatja az idős hölgyet. Milyen gondos és lelkiismeretes. És milyen szép a szája.

A lány lekapcsolta a lámpát, becsukta az ajtót.

Köszönöm a segítségét, mondta, nem tartom fel tovább. Azt hiszem, reggel szólnom kell a családjának. Többé nem maradhat egyedül.

Tamás a klinikára ment. Már nem volt értelme hazamenni. Ruháit a szerénybe akasztotta, ledőlt az orvosi szoba keskeny heverőjére és a lányra gondolt. Miért foglalkoztatja ennyire, hogy mi van vele? Miért nem tudja kiverni a fejéből. Hirtelen maga előtt látta a profilját, ahogy a néni fölé hajol. Bájos és kedves. Végül elszunnyadt. A lánnyal álmodott. A túlfűtött álom felbosszantotta. Harapós hangulatban száguldott végig az osztályon a reggeli vizitkor.

Ballábbal keltél, vagy mi? - kérdezte a főnővér.

Nem, csak... kicsit kialvatlan vagyok. Elnézést.

A főnővér látványosan a homlokára tette a kezét, Te lázas vagy? Valami az agyadra ment. Elnézést kértél??? - álmélkodott.

Egész nap nagy volt a hajtás. Két komplikált szülés is nehezítette a napot, délután egy értekezlet bosszantotta fel, már megint pénzt vonnak el, lassul a fejlesztés, nem emelhetik a létszámot. Éjjel bevállalta az ügyeletet, a rezidens nem maradhat egyedül a komplikált szülésen átesett kismamákkal. Mindenki szájtátva bámult a gesztuson, ez is idegesítette. Minden idegesítette. Nem találta a helyét.

Délután kikereste a számot és felhívta az idősotthont, ahol a lány dolgozott. Felmondott ma reggel, azonnali hatállyal, közölte vele az igazgató, miután bemutatkozott neki. Azt mondta, a szállásadóját kell ápolnia. Vissza akarja csábítani? - kérdezte.

Hát, megfordult a fejemben, mondta Tamás.

Elgondolkodva tette le a telefont. Ez a lány... annyira fel tudja bosszantani. Miket csinál ez? Itt hagyta a munkahelyét egy piti civakodás miatt, és mert a hivatását akarta gyakorolni végre. Aztán megint elhalasztotta az érvényesülést, mert egy idős asszony szomorú volt, most meg itt maradt jövedelem nélkül, hogy ápolja a nénit, akihez igazából semmi köze nincs. Miért teszi ezt? Hogy lehet ilyen élhetetlen?

Nem élhetetlen. Csak áldozatot hoz azokért, akiket szeret. A felismerés úgy érte, mint egy hasbarúgás.

Nem tudott tovább a szobájában ülni, megyek, mondta az ügyeletesnek, mobilon el tudtok érni. Kocsiba ült, és hazafelé indult. Elment a körforgalomig aztán visszafordult. Látni akarta a lányt. Tudni akarta, hogy jól van-e? Hogy boldogul-e?

A csengetésre a lány nyitott ajtót. Hát maga? - kérdezte.

Csak akartam tudni, hogy minden rendbe van-e?

Igen.

Hát nem úgy tűnik, hogy türelmetlenül várt volna, gondolta Tamás. Nem hív be? - kérdezte aztán.

Miért tenném?

Például hálából, amiért segítettem magának a néni keresésében. - mosolygott. Bevetette minden sármját. Csakazértis!

A lány minden lelkesedés nélkül félreállt. Jöjjön be, mondta, de fejezze be ezt az idióta vigyorgást, nem vagyok rá vevő.

Ó, köszönöm, mondta, de nem kell ennyire hálálkodnia, szivesen tettem. A lány felnevetett, ő meg boldog volt. Meghülyültem, gondolta, és követte, közben a fenekén feszülő farmert nézte.

Az idős hölgy örvendezett, látszott, nem ismeri fel, jöjjön, készítek teát, mondta és kicsoszogott. A lány feszülten fülelt a konyha felé.

Menjen utána nyugodtan! - mondta Tamás.

Dehogy megyek. Hallom innen is, ha valami történik. Két lépés, és ott lehetek. De szeretném, ha meg tudná őrizni a méltóságát, amíg lehet. A szemét könnyek öntötték el, az ajkába harapott.

A néni hozta a teát, boldogan töltötte a csészékbe, még egy kicsit beszélgetett, aztán fáradtságra hivatkozva a szobájába vonult. A lány gondosan lefektette, ő meg ellágyulva nézte a gyengéd gondoskodást.

Szimpatikus hölgy, mondta, amikor a lány helyet foglalt vele szemben. Eddig nem vette észre rajta a demencia tüneteit?

Dehogynem! - sóhajtott a lány. Csak szerettem volna, ha addig marad az otthonában, amig lehet. Már keresik számára a megfelelő intézményt. Addig én ápolom.

Maga aztán nem semmi! Ott hagyja a biztos munkahelyet, hogy a néni néhány hétig még a lakásában élhessen? - Tamást kezdte idegesíteni ez a határtalan önfeláldozás, amit a lány mások irányában tanúsít. Bezzeg őt simán otthagyta a szarban... Meg tudná fojtani.

Maga nem érti! - csóválta a fejét a lány. Ezzel minden el is dőlt. Már semmi sem tart itt. Gyakorolhatom a hivatásomat! Mert most már bárhova elmehetek. Vállalhatok munkát az ország bármely pontján. Oda megyek, ahova csak akarok! A szeme csillogott. Nézze! - nyitotta fel a kis laptopot. Ide és ide adtam be a pályázatomat. Zalai és Nógrádi falvak képeit mutatta.

Maga megőrült! - Tamást majd szétvetette az ideg. IDE akar elmenni? Ezekbe a lepusztult, isten háta mögötti falvakba?

Itt van a legnagyobb szükség védőnőkre, fortyant fel a lány.

És itt hagy mindent és mindenkit?

Mit, és kit hagyok itt? - támadt rá a lány. Barátaim nincsenek, a családommal alig tartom a kapcsolatot. Fel sem tűnik senkinek, hogy már nem vagyok itt.

És, ha nekem hiányozni fog? - szaladt ki Tamás száján.

Menjen már... - nevetett a lány! Majd éppen magának...

Zavart csend támadt.

Megyek! - állt fel Tamás. Meg volt bántva. Ez a lány azt hiszi, hogy neki nincsenek is érzései? Megadom a számomat, fordult vissza a bejáratnál.

Minek? - csodálkozott a lány.

Hátha szükség lesz orvosi segítségre...

A lány szabályos röhögőgörcsöt kapott. Valószínűtlen, hogy a 85 éves néninek szülészorvosra lesz szüksége a közeljövőben! - kezét a gyomrára szorítva próbálta a nevetést visszafojtani. Jaj... nyögte, ő meg elkapta a tarkóját, magához rántotta a fejét, és a nevető szájára tapadt. A kacagás abban a pillanatban megszünt. Hatott a sokk-terápia, gondolta, de ahelyett, hogy befejezte volna a csókot, elkapta a szenvedély, és a lány egy pillanatig viszonozta. Érezte puha száját és a nyelvét, amint végigsiklik az ajkán. Aztán a lány hátralépett. Köszönöm, most már rendben leszek, mondta, mintha csak egy kalmopyrint kapott volna. Tamás teljesen össze volt zavarodva. Kóválygó fejjel ment haza. Többé a lány közelébe se megy, gondolta.

Két napig birta, aztán este becsengetett a lányhoz.

Hát maga? - csodálkozott a lány.

Gondoltam, megnézem, hogy vannak, mert mégsem mentette el a számomat.

Jól vagyunk, mondta a lány. De maga elég rossz bőrben van.

Két napja nem aludtam.

Kér egy kávét?

A fülemen jön már ki.

A néni csoszogott az ajtóhoz, micsoda kellemes meglepetés, örvendezett! Jöjjön csak, éppen vacsorázni készültünk, úgy látom nem lenne ellenére... A lányra mutatott. Ő kitűnő szakács, mondta, és egy furcsa becéző névvel illette.

Köszönöm a szives invitálást, lépett előre vigyorogva, ezzel hátrálásra kényszerítve a lányt, aki mérgesen villogtatta rá a szemeit.

Meg ne próbálja kimondani azt a nevet, szűrte a fogai között, ő meg alig birta visszatartani a nevetést. Direkt egész este így szólította. A lány dühösen csapta le elé a terítéket. Ő meg élvezte, hogy bosszanthatja. Nem leszel te mindig ilyen nyugodt, gondolta kárörvendve.

A vacsora meglepte. Igazi húsleves grízgaluskával, főtt hús tormával, sajtkrémmel töltött palacsinta, kompót. Minden ízletes és gusztusos.

Valamit ünnepelünk? - kérdezte.

A néni aranyosan kacarászott. Mi mindig így eszünk! Ez a főétkezés, mert ő mindig dolgozik nap közben, simogatta meg a lány karját, aki fel sem nézett, a tányérján matatott.

Nem kell túlzásba esni, morogta nem túl meggyőzően, megint meglepve ezzel őt, aki ahhoz volt szokva, hogy a nők sütkéreznek a dicséretben.

Míg a lány elmosogatott és rendbe rakta a konyhát, ők a nappaliban beszélgettek. Nagyon örülök magának, mondta cinkosan a néni. Nagyon féltem, hogy egyedül marad, ha én már nem leszek. De maga majd vigyáz rá, ugye?

Vigyázok. - mondta, és szinte megállt benne az ütő. Tényleg ezt akarom, döbbent rá.

Lefekszem, állt fel a néni, és a lány már ugrott is, a szobából beszélgetés, nevetgélés hallatszott, majd csukódott az ajtó, és a lány lehuppant a fotelba, Tamással szemben, lábait maga alá húzta, fejét a karjára támasztotta.

Tamás gyomra görcsbe rándult.

Miért nem vettem észre eddig, hogy maga milyen ragyogó nő? - meglepődött, hogy hangosan is kimondta a feltörő gondolatot, és a lány felnevetett.

Magából most a palacsinta beszél! - tréfálkozott. Normális állapotában ilyet ki nem ejtene a száján.

Miből gondolja? Imádom a humorát és az éles nyelvét. Minden értelemben... Szeme a lány szájára tapadt.

A lány egy percig némán bámult rá, aztán kezét az arcára szorítva rázta a fejét. Hagyja ezt abba! Én nem vagyok magával egy súlycsoportban. Nem akarom, hogy elcsábítson. Én nem vagyok alkalmas futó kalandra. Életemben egy férfit szerettem, két évig éltem vele egy bántalmazó kapcsolatban, aztán megszöktem. Azóta nem volt senki, mert senki sem érdeklődött utánam és én sem kívántam meg senkit.

Csak most, engem! - szögezte le Tamás.

Igen, csak most, magát. - nézett a szemébe a lány egyenesen. Mégis, kérem hagyjon! Csak megsebezne. Néhány hét múlva úgyis elutazom.

Azt majd még meglátjuk, gondolta Tamás, és szedelőzködni kezdett. Jól van, mondta, elmegyek. Próbáljon pihenni. Biztosan nem lesz rám szüksége?

Nem.

Az ajtóban megálltak. A lány arca sápadt volt és valami reménytelen kifejezés suhant át rajta. Tamást elöntötte a gyengédség, a lány tarkójára csúsztatta a kezét és rövid, kemény csókot nyomott a szájára. Érezte, hogy a lány megdermed. Újra megcsókolta, átölelte és visszarántotta a lakásba, az ajtónak támaszkodott. A lány tétován állt, aztán hozzáhajolt. Csókja tapogatózó és félénk volt, de benne olyan féktelen vágy ébredt, hogy szinte leterítette. Melyik a szobád, kérdezte súgva és a lány elindult, a kezét fogva. Lázasan vetkőztették egymást, és némán, hangok és szavak nélkül szeretkeztek, hogy a nénit fel ne ébresszék. Minden érzést csókokkal, érintésekkel mondtak el egymásnak, és ő úgy érezte, ennél tökéletesebb nem is lehetne. Mozdulatlanul feküdtek a sötétben. Szavak és érzések kavarogtak benne, fel akart ülni, hogy villanyt gyújtson, és a lány szemébe nézhessen, de ő megfogta a karját.

Ne! Meg ne szólalj! - mondta. Nem kell semmit mondanod.

Csendben öltözött, a lány fölé hajolt a sötétben, gyengéden megcsókolta. Az ajtóból visszafordult, a lány meztelen sziluettje láttán kiszáradt a szája, nem lesz ez így jó, gondolta, inkább szó nélkül leszaladt a lépcsőn.

Napokig a szeretkezés hatása alatt állt. Ha csak rágondolt, teste azonnal reagált. El akarom felejteni, győzködte magát dühösen. Ki kell józanodnom. A lány néhány héten belül elmegy, és ha már nem lesz a közelében, talán megszűnik ez a vonzás, hogy minden percben hozzá fusson.

Már egy hete nem látta, de a vágyakozás nem csökkent. Beleszerettem, adta meg magát az érzéseknek. Szerelmes vagyok. Szinte felszabadult, hogy végre megértette a benne zajló érzelmi hullámzást. Alig várta, hogy minden dolgát elvégezze és mehessen.

Szia! - a lány rezzenéstelen tekintettel fogadta. Valami nem stimmel, érezte.

Bemehetek?

A lány szó nélkül állt félre, ahogy elment mellette érezte az illatát. Keze szinte bizsergett, hogy megérintse, mégsem merte. Bezzeg régen... úgy játszott a lányok testén, mint egy hangszeren, lelkiismeret furdalás nélkül. Most meg...

Jól vagy? - kérdezte sután. Minden rendben?

Arra gondolsz, hogy teherbe estem-e? - kérdezte a lány szenvtelenül.

Terhes vagy? - csapott le a szóra. Ez az, gondolta, ha gyereket vár tőlem, nem mehet el. Szinte megkönnyebbült.

Ne pánikolj, mondta a lány. Még nem tudom, de ne aggódj, nem akarom rád lőcsölni akkor sem, ha az vagyok.

Nem pánikolok! - kezdett berágni. Csak kérdeztem. Nem szokásom így beleugrani egy szexuális kapcsolatba, csak most...

Tudom, mondta a lány. Nem a Te hibád, hogy megvadultunk.

Tamás csodálkozva bámult rá. Hát ki hibája? Ilyen még nem történt vele, hogy egy nő leveszi válláról a felelősséget.

Igérd meg, hogy szólsz, ha teherbe estél, kérte.

Jó, megigérem.

Hazafelé tartva a kocsiban dúdolgatott, ujjaival verte az ütemet a kormányon. Ha a lány terhes, gondoskodni fog róla, hogy ne menjen el. Túlteng benne a felelősségérzet, azt fordítja majd ellene. Vigyorgott. Egy gyerek! Egy fiú! Nem, inkább egy kislány! Legyen bármi, imádni fogja, tudta előre.

Vár egy hetet, és ha a lány nem jelentkezik, majd ő megkeresi.

Az egy hét eltelt, de a lányról semmi hír nem érkezett. Várt még két napot. Na, ebből elég, gondolta mérgesen.

Többször csengetett, mire a lány végre ajtót nyitott. Napszemüvegben. Egy szót sem szólt, megfordult és befelé indult.

Azért ne örülj már ennyire! - mondta cinikusan, mert sértette a lány közönye.

A lakásban maga felé fordította és levette a szemüvegét. Azonnal látta rajta, hogy sírt. A szoba közepén három lezárt doboz, egy pedig nyitva, félig pakolva... Benézett a néni szobájába. Üres volt.

Elvitték? - kérdezte. A lány csak bólintott. Holnap el kell hagynom a lakást. Kilencre jönnek a kulcsokért.

Ettől borultál ki ennyire? - kérdezte.

A lány már újra sírt.

Csak nézz körül itt. Látod? - mutatott a három lezárt dobozra. Harmincegy éves vagyok, és ennyi az életem. Nincs semmim, nem tudom, hova megyek, nem tudom, mit csinálok holnaptól. És terhes sem vagyok. Nem lesz gyerekem. Örülj! - támadt rá Tamásra, mintha ő tehetne róla.

Nem vársz gyereket? - Ledobta magát a fotelba, megdörzsölte a szemét. Én meg már azt hittem... Határozottan csalódott volt.

A lány megrázta a fejét. Hülyeség... A legrosszabbkor jött volna. Se munkám, se lakásom, se férjem. A gyereknek apa kell, bár ha olyan, mint az enyém, akkor lehet, hogy mégsem. Kényszeredetten nevetett. Nem tartalak fel, mondta, biztosan menned kell már...

De Tamás nem akart menni. A lányt akarta. Most. Magához rántotta, és vadul megcsókolta. Egymás száját tépve dőltek az ágyra. Ezúttal nem kellett némán szeretni, a szenvedély hangjai törtek fel belőlük. Egész nap és egész éjjel újra és újra szeretkeztek, mi ez, kérdezte magától Tamás? Máskor nem érezte ezt a késztetést, hogy még és még...

Hajnalban ébredt. A lány a falnak támaszkodva ült a félhomályban. Kócos volt és ijedt. A plafont nézte. Mellé dőlt, és ő is a mennyezetre sandított. Ez valami szertartás része? - kérdezte, hogy oldja a feszültséget, és a lány tényleg elnevette magát.

De hülye tudsz lenni! - mondta. Nem kellene menned?

Szabin vagyok, mondta Tamás, miközben lehúzta a fél pár zokniját, ami valahogy a lábán maradt még tegnap.

Nekem viszont dolgom van, mondta a lány. Kilencre mindent össze kell pakolnom, és még azt se tudom, hova megyek. Megint elkapta a csüggedés.

Mi van, ha terhes vagy? - kérdezte Tamás kihívóan.

A lány megdöbbent. A francba! Már megint... Nem akartalak csőbe húzni, komolyan. De Te kezdted! Ne engem okolj!

Dehogy! - húzta végig a kezét a lány lábán Tamás. Sőt! Ha most nem estél teherbe, szívesen ismételgetem addig, amíg meg nem történik.

Ez egyáltalán nem vicces! Szemét dolog visszaélni azzal, hogy elmondtam, vágytam arra a gyerekre. Erre Te ilyen léhán és szemtelenül reagálsz...

Miről beszélsz Te? - Tamás dühbe gurult. Én nem a levegőbe beszéltem. Azt hittem, terhes vagy, már én is elgondoltam, hogy... Szóval, azt akarom, hogy költözz hozzám. Legalább míg ki nem derül, terhes vagy-e.

Nem jó ötlet. - a lány nem nézett rá, akár teherbe estem, akár nem.

De hát miért? Neked nincs lakásod, nekem van. Lehet, hogy gyereket vársz tőlem. Akkor ezt majd át kell beszélni úgyis. De, igenis, ez nagyon jó ötlet. Nem értem, miért nem tetszik.

Ne akard tudni.

De, én akarom tudni.

A lány elnevette magát. Ez a párbeszéd már egyszer lezajlott közöttünk!

Tamás nem nevetett.

Hát jó, de ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. - mondta a lány kihívóan. Szerelmes vagyok beléd. Nem akartam, de ez van. Szóval, lásd be, nem jó ötlet.

Tamáson átcikázott az öröm. Már miért ne volna jó? Én is szerelmes vagyok beléd. Ezt próbálom megértetni veled, már egy ideje.

A lány úgy nézett rá, mintha három feje nőtt volna hirtelen. Neeeem... - mondta. Az kizárt. Ismerlek. Te sose vagy szerelmes.

Ismersz? Hát mikor mászkáltam én egy nő után? Most meg hónapok óta utánad szaladgálok. Te meg mindig elhajtottál. Még a kurva telefonszámodat sem sikerült megszereznem. Kiröhögtél, a földbe döngöltél, és én mindig visszajöttem, mert nem tudok távol maradni tőled. Ha tényleg ismersz, akkor tudnod kell, hogy most komolyan beszélek.

A lány úgy nézett rá, hogy kiverte a víz.

Higgy nekem! - kérte Tamás. Szeretlek.

Szerintem gyorsan vége lesz ennek a vonzalomnak. - A lány hangja lemondóan csengett.

Nem lesz. Tudom. De Te csak akkor tudod meg, meddig tart, ha velem maradsz.

Hát... egy próbát megér! - villogott a lány szeme, és Tamásra vetette magát. Ha mégsem, a bíróságon nyugodtan mondhatod, hogy kényszerítettelek...

Jó, azt fogom mondani, ölelte Tamás. Minden rendben lesz, csak bízz bennem. Ez örökké fog tartani.

---

A műtőből jött ki, a telefonján vagy tíz nem fogadott hívás. És már megint újra cseng. Mi van? - vakkantott bele. Főorvos úr, a felesége megérkezett, elfolyt a magzatvíz, az összehúzódások... - kinyomta a telefont és futva igyekezett a szülőszoba felé. A felesége megkönnyebbülése szinte kézzel fogható volt. Hol a fenében voltál, kérdezte dühösen. Megcsókolta a száját, cserepes volt a kíntól. Tart még? - súgta neki. Látsz itt valahol egy gyereket? - csattant az asszony hangja, ő meg fojtottan nevetett. A szerelem, tart még? - kérdezte, és megpuszilta a fülét. A nő tekintete egy pillanatra gyengéden simogatta végig az arcát. Tart, súgta vissza, aztán megmarkolta a kezét és a homlokához szorította. Itt ne hagyj, hallod, mert megkeserülöd! - fenyegette az újabb fájás közben. Soha - igérte, és kezét a hasára helyezve mérte fel a baba helyzetét. Gyerünk, mondta, már mindjárt itt lesz...

---

Hallgatózott az ajtónál. A lakásban csend volt. Próbálta a kulcsot óvatosan fordítani, és a lehető legkevesebb zajjal eljutni a hálószobáig. A szépen berendezett gyerekszoba üresen állt. Még sose használták. A felesége a franciaágyban ült, hálóingén hatalmas tejfolt, a haja a feje tetejére gumizva, egy része csapzottan hullott a homlokába. A baba a hasán aludt, keze-lába lógott, pici szája elnyomódott. Annyira szerette őket ebben a pillanatban, hogy szavai sem voltak rá. Puszit nyomott a baba kobakjára, aztán az asszony szájára hajolt és hosszan csókolta, ő pedig a nyakát átkarolva húzta magához. Tart még? - kérdezte szinte hangtalanul.

Tart.

Az asszony végig mustrálta. Undorítóan jól nézel ki. Ez nem fair!

Vigyorogva kacsintott rá, miközben kibújt a ruhájából és a fotel karjára dobálta.

Óvatosan felemelte a gyereket és a kiságyba fektette. Nem ébredt fel. A felesége felemelte a hüvelyk ujját. Mellé feküdt, magához ölelte. Kapcsold le a lámpát, mondta az asszony szégyenlősen. Úgy nézek ki, mint egy banya! Úgy nézel ki, mint a gyermekem anyja. - mondta neki, és megpróbálta kihámozni a hálóingéből. Megcsókolta a nyakát, végigsimított a gyönyörű, hosszú lábán, a nő a vállát markolta... és akkor a baba felsírt. Sóhajtva gördült a hátára, aztán a kiságyhoz lépett. Gyere, te apaszomorító, mondta, a gyereket egy párnára fektette és az ágyra rakta. A felesége szeretettel nézte. Mire lekapcsolta a lámpát, a két ember, akit a világon legjobban szeretett, már mélyen aludt.

---

Tart még? - kérdezte. A vonat lassan kigördült az állomásról. A gyerek először utazott el a nagymamával falura. Felesége könnyes szemmel integetett. Micsoda? - kérdezte szipogva.

Csak azt kérdeztem, tart-e még.

Felesége szeme csillogott. Tart! - mondta.

Akkor húzzunk innen. Úgy érzem itt az ideje egy második gyereknek, mondta és lélegzet visszafojtva várta a választ.

Nincs ellenvetésem. A nő egész testével hozzásimult és benne fellobant az öröm és a vágy. Akkor menjünk. Kezét az asszony derekára simította. A kocsi felé sétáltak. Öt év telt el, mióta rájött, hogy nem tud nélküle élni. Azt hitte akkor, hogy annál a lángoló szerelemnél nincs erősebb kötelék, de tévedett. A mai érzései sokkal forróbbak és mélyebbek, mint amit valaha is el tudott képzelni.

Otthon furcsa volt a csönd. Már is hiányzik, néztek össze.

Majd én elterelem a figyelmedet, igérte a nő.

Tedd azt, mormolta. Megfogadtam egyszer, hogy sose állok többé a tehetség útjába.