Sziszi

Tizenhét éves volt, a férfi húsz, amikor először egymásba gabalyodtak.

Már az elején tudta, hogy nem fog működni. Mégse tudta magát elhatározni, hogy elküldje, mert kellett neki a fiú. Egyszerűen megőrült érte. Imádta az ízét, az illatát, azt, ahogy ölelte, ahogy meg tudta őrjíteni a szeretkezés lázában. De ahogy elszállt a mámor, rögtön összekaptak. Szakítottak százszor, kibékültek százegyszer... Kerülték egymást hónapokig, aztán összefutottak valahol, napokig forrón szerelmeskedtek, hogy aztán egy semmiségen összeszólalkozzanak és valamelyikük dühösen elrohant.

Aztán a fiú egyszer szó nélkül elutazott, Sziszi hónapokig nem hallott róla, de amikor újra megjelent, ő megint nem tudott ellenállni neki. Kapcsolatuk folyamatos beszédtéma volt a község lakosai körében.

Amikor a férfi megint eltünt, soha többé nem akarta látni, és más férfiakkal kezdett találkozgatni, de valahogy az se működött. Huszonöt éves volt, családra vágyott, hát járni kezdett egy szimpatikus férfival. Fél év után eljegyezték egymást, már az esküvő is szóba került, amikor egy lagziban egyszer csak újra ott volt a férfi. A vőlegényéhez bújt, hátha az ő karjában nem tör rá a kisértés, de érezte, hogy minden sejtje bizsereg. Elkeseredetten próbálta nem meglátni a férfit, de éjfél körül, amikor mindenki a menyasszony-tánccal volt elfoglalva, a férfi egyszer csak kézen fogta, kirohant vele, a keskeny kis utcába vonszolta, ahol két perc múlva már szenvedélyesen tépték, csókolták egymást, az enyém vagy, lihegte a férfi, aztán ő visszamenekült a buliba, vőlegénye észre se vette, hogy nem volt ott. De Sziszi érezte, hogy ez reménytelen, ő nem tud más férfit szeretni, félrehívta a vőlegényét, kezébe nyomta a gyűrűt, ne haragudj, mondta sírva és szégyenkezve, az meg csak állt ott, mint akibe a villám csapott. Azonnal haza indult, és a férfi egyszer csak ott volt, mintha leste volna, hazamentek és egész éjjel szerelmeskedtek. Hol voltál? - kérdezte hajnalban Sziszi. Mindenfelé. - mondta a férfi. Egy hajón például. Voltam az egyenlítőnél. Visszamész? Aha! - válaszolta a férfi. Holnap. Az egész napot az ágyban töltötték, aztán éjjel a férfi kilopózott. Hosszú, forró csókkal búcsúzott.

A jegyesség felbontása nagy felzúdulást okozott a községben, most először a szülei is nehezteltek, mindenki a vőlegényét sajnálta, az emberek elfordultak tőle. Képtelen volt már elviselni a körülötte zajló szóbeszédet, így hát úgy döntött, elköltözik.

Szülei szinte megkönnyebbülten vették tudomásul a döntését, a saját kis megtakarításához hozzá csapták még egy bika árát, ezzel az összeggel indult a nagyvárosba, ahol egy albérleti szoba és egy kertészetben munka várta. Még egy hónap sem telt el, amikor rájött, hogy gyereket vár. Először letaglózta a hír, elvetetem, ez volt az első gondolata, aztán mire a terhességmegszakításhoz szükséges hercehurca végére ért, rájött, nem tudja megtenni. Hazament, beszélt a szüleivel, megszülöm a gyereket, mondta nekik, és ők nem kérdezték, ki az apja. Tudták. Nem maradhatsz albérletben, csóválta a fejét az apja, az én unokám ne nőjön fel más házában. Megkapod, amit a lakodalomra szántunk, keress valami lakást. Nem akart visszaélni szülei szeretetével és támogatásával, ezért a város szélén vásárolt egy szoba-konyhás kis házrészt. Kicsit kipofozta, kialakított egy kis tusolót, berendezkedett és várta a babát. Néha, hosszú, holdvilágos éjszakákon a férfival álmodott, teste napokig lüktetett a vágytól, de igyekezett legyűrni. Nem fogok a lábainál csúszni, hajtogatta, meg leszek én egyedül is.

Májusban megszületett a kisfia, az első perctől imádta, még a férfit is sikerült kiverni a fejéből, csak a gyerek létezett a számára.

Lassan beköszöntött a nyár, a lakása előtti kis kert virágba borult, a kisfiú sokszor az udvaron aludt a járókában, míg ő bent a dolgát végezte, a nyitott ajtón keresztül figyelve a gyerekre. Egy napon észrevette, hogy valaki megáll a gyerek járókája mellett. Azt gondolta, egy szomszéd, de az illető nem mozdult, és amikor kilépett, a férfit találta ott.

Csodaszép! - nézett rá a férfi. Szólhattál volna, hogy gyerekünk született.

Miért kellett volna szólnom? - kérdezte. És főleg HOGYAN szólhattam volna? Azt se tudom, merre jársz...

Igaz! - ismerte el a férfi. Felvehetem? - intett a gyerek felé.

Hát persze!

A férfi egész nap ott maradt, játszott a gyerekkel, meleg tekintettel nézte, amint a gyerek szopik, segített fürdetni, ágyba fektetni.

Mennem kell, mondta, el akarom érni az utolsó buszt.

Menj csak!

De nem ment. Magához rántotta, és néhány perc múlva már szenvedélyesen ölelték egymást. Reggel a férfi felöltözött, megpuszilta a gyereket, az ajtóban hosszan csókolta őt, aztán elment.

Egy hónap múlva egy nagyobb összeg érkezett tőle, a gyereknek, írta a közlemény rovatba. Nem akarta ezt a pénzt, semmit sem akart tőle. ŐT akarta, de úgyse kaphatta meg, alamizsnát pedig nem kért. Töprengett, mit tegyen a pénzzel, végül egy számlát nyitott, és többé rá sem gondolt.

Sokáig nem hallott a férfiról, aztán úgy egy év múlva újabb pénz érkezett. Ez is ment a másik mellé.

Sziszi kezdett dühbe gurulni. A férfi egy sort sem írt, nem kérdezett a gyerekről, neki meg fogalma sem volt, hol találhatná.

A kisfiú már két éves volt, amikor a férfi újból felbukkant. Játékokat hozott, barátkozott a gyerekkel, közben őt nézte égő szemekkel, és amikor a gyerek a délutáni álmát aludta, magához ölelte. Gyönyörű vagy és kívánatos, mondta, és ő ezúttal sem tudott nemet mondani. Este együtt feküdtek a sötétben, a férfi a testét becézte, és ő reggel megint egyedül ébredt. A dohányzó asztalon újabb összeg feküdt, ami a többihez vándorolt.

Ahogy a gyerek nőtt, a lakás már kicsinek bizonyult, ezért új otthon után kellett nézniük. Megpróbálta a legjobb megoldást megtalálni, lehetőleg olcsón vásárolni, így egy panellakásba költözött, ahol volt külön szoba a kisfiú számára is. Szűkösen éltek, de a férfi által küldött pénz érintetlenül feküdt a bankban.

Ahogy teltek az évek, a gyerek kitöltötte az életét. Rajongva szerették egymást. A gyerek iskolába járt már, amikor egy szüleinél tett látogatás alkalmával újra hallott a férfiról. Itthon járt, mondta az apja, keresett, de nem talált a régi címeden. Idejött, pénzt hozott, azt mondta, ő a gyerek apja. Azzal egy köteg eurót adott át. Sziszi próbált nem sírni. A férfi meg sem kisérelte felkeresni. Ez olyan volt, mint egy pofon. A pénz újra a számlán landolt, ha éhen kellett volna halnia, akkor sem vett volna el belőle egy vasat sem. Minden öröme a kisfia volt, aki már versenyszerűen lovagolt. Nyolc éves volt, amikor először indult versenyen, ahol rögtön dobogón végzett. Boldogan vigyorgott a kupát szorongatva, ő pedig meghatottan törölgette a szemét, és készítette egyik képet a másik után. A fiú folyton egy lóról mesélt. Senkinek sem fogad szót, csak nekem, bizonygatta. Minden vacsoránál erről beszélt, ő is figyelte az állat viselkedését. Nyugtalanul mozgatta a füleit, emelgette a mellső lábait, szeme, orrlyuka kitágult, de amikor meghallotta a kisfia hangját, fejét lehajtotta, úgy várta. A gyerek átölelte a ló nyakát, látszott, odáig van érte. A kisfia azonban egy másik lóval edzett. Ez egy jól kezelhető, engedelmes állat, magyarázta a tréner. A legjobb lovunk, vele akár bajnok is lehetsz.

Sziszi figyelte a fia kedvenc lovát. Gyönyörűen mozgott, vette az akadályokat, aztán egyszer csak kifarolt, nem ment neki a vizesároknak, kitört, a gyerek, aki lovagolta, alig tudta visszavezetni a pályára. Ez megismétlődött még néhányszor.

Hazafelé menet kisfia búsan lógatta az orrát. Nem akarom ezt a lovat, mondta. Nekem a másik kell. De ezzel jobb eredményeket érhetnél el, próbálta meggyőzni. Láttad, milyen szeszélyes és makrancos. Velem nem! - vitatkozott a gyerek. Velem még sose csinálta...Én őt akarom.

Jó, holnap kimegyünk és megnézzük. Igaza van a gyereknek, gondolta. Mintha nem is irányítaná, a ló olyan könnyedén hajtotta végre az ugrásokat, fejét rázva táncolt, és kezes bárányként kocogott a gyerek után. A tulajdonos a fejét csóválta. A ló szereti a gyereket. - mondta, és úgy látom, ez kölcsönös. De el kell mondanom, az eladását tervezem, mert nagyon kiszámíthatatlan a viselkedése, nem alkalmas versenyzésre. A gyerek vigasztalhatatlan volt. A tulajdonos szinte felnőttként beszélt vele. Értsd meg, mondta, ezzel a lóval minden verseny kimenetele kétséges. Még senkinek sem sikerült vele nyerni. Megy a saját feje után, nem követi az utasításokat. De az enyémet követi. - makacskodott a gyerek. Tényleg így van, szólt bele Sziszi is a vitába. Többször láttam, sose volt gond. Jól van, mondta a tulajdonos, indulhatsz vele a következő versenyen, de tudd, pontokat veszíthetsz és ez meg fog látszani a bajnoki helyezéseden is. A másikat most átadom másnak, és nem fogom visszavenni, mert az nem lenne tisztességes. A gyerek komolyan bólintott.

Sziszi a verseny napján alig látott az izgalomtól. A gyerek vigyorogva léptetett be a pályára, a ló a sípszóra azonnal vágtába ugrott, egymás után vették az akadályokat és minimális hibával, jó időeredménnyel értek célba. Senki sem volt jobb náluk. Így ment ez a következő versenyeken is, és az idény végén boldogan emelhette magasra a korosztályos bajnoki trófeát.

A gyerek a téli szünetet a nagyszüleivel töltötte éppen, amikor egy nap csengettek. Gyanútlanul nyitott ajtót, és a férfi szemébe nézett. Szive a torkába ugrott. Mit akarsz? - kérdezte. A gyerek nincs itthon. Tudom, mondta a férfi. Találkoztam vele. Hozzád jöttem. Tudta, hogy rossz ötlet, mégis beengedte. A férfi elveszetten ült a fotelban. Kérsz egy kávét? Inkább egy pohár vizet. Miért jöttél? - kérdezte. Mert már nagyon vágytam utánad. Most? Miután öt évig tájamra se jöttél? Hagyj engem békén. Én akartam jönni, mondta a férfi, csak valahogy... mindig valami közbejött. Aha! - mondta ő gúnyosan. Azt akarod, hogy menjek el? Az lenne a leghelyesebb. A férfi lehajtott fejjel ült, haja az arcába hullott, neki meg bizseregtek az ujjai, annyira szerette volna megérinteni. Még mindig ilyen erős hatással van rám? - rémült meg. Kikisérlek, mondta és felállt. A férfi az előszobában megállt. Megölelhetlek? - kérdezte. Nem lenne szabad, dübörgött az agyában, mégis felé lépett és a következő percben már egymás száját csókolták, a férfi felemelte, ő meg a derekára fonta a lábait. A férfi karjai remegtek, érezte ahogy teste reagál az ő testére, az ágyra zuhantak és már semmi sem számított. A régi szenvedély izzott egész nap és egész éjjel. Már hajnalodott, amikor elcsendesedve feküdtek. A férfi keze megállás nélkül simogatta a testét. Nem tudok betelni veled, suttogta. Te vagy az egyetlen, aki ezt teszi velem. Mindenki más csak pótlék. Nálad is így van ez? Nem tudom, mondta ki bátran az igazságot. Nekem csak Te vagy. Soha sem volt más. A férfi fölé hajolt. Ezt nem hiszem el... Hát ne hidd, mondta ő megbántva. Hazajövök nem sokára, mondta a férfi, és akkor veled maradok. Ha akarod. Nem tudott mit mondani. Akarja? Megvonta a vállát. Nem gondolod Te ezt komolyan, mondta. Ismerlek. Most elmész, aztán megint nem jössz évekig. Semmi érelme erről beszélni. Igérem, súgta a férfi és újra magához ölelte.

Későn ébredt. A férfi már megint nem volt sehol, és az asztalon megint pénzt hagyott. Mintha valami szajha lennék. Sírt a zuhany alatt, a reggeli készítés közben, és egész délelőtt. Miért nem hagyja végre békén? Miért bántja meg folyton a pénzzel? És ő miért szereti mégis?

Hétfőn ebédidőben kiugrott a bankba. Ránézett a kivonatra és meghökkent. Ennyi pénz??? Vajon honnan van? Semmit sem tud a férfiról. Lehet, hogy bűnöző...

Szilveszter délutánján a szülei meghozták a gyereket. Boldogan ölelte magához. A vacsoránál a fiú elgondolkozva piszkálta a kaját.

Volt a nagyiéknál pár napja egy pasi, közölte. Azt mondta, hogy ő az apám.

Igen, ő az.

Azt is mondta, hogy szeret minket.

Igen, nekem is mondta.

De ez így is van?

Nem tudom, kicsim. A szeretet sok féle lehet. Mondjuk úgy, hogy amennyire tud, annyira szeret bennünket.

Januárban kiderült, hogy gyereket vár. Kétségbe esett. Mit tegyen? Megszülje? Vagy vetesse el? Felhívta az anyját. Dönts úgy, ahogy jónak látod. Mi mindenben támogatunk. Nem tudsz rosszul dönteni. Ettől megnyugodott. Beszélnem kell veled, mondta a kisfiának este a vacsoránál. Mit szólnál hozzá, ha lenne egy kistesód? Hááát... a gyerek tanácstalanul húzta fel a vállát. Nem tudom. Nem bánnám, mondta némi töprengés után. Ha fiú lenne. Megtanítanám lovagolni. A lányt is megtaníthatod. És neki nagy szüksége lenne egy nagy testvérre, aki vigyáz rá. A gyerek komolyan bólintott. Majd vigyázok, mondta felnőttesen, ő meg könnyes szemmel nézte. Milyen komoly nagy fia van, és még csak kilenc éves. Aztán a fiú váratlanul azt kérdezte: neki is az a pasi az apja? Igen, válaszolta őszintén.

Ketten mentek az ultrahangos vizsgálatra. Az orvos csodálkozott. A gyerek izgatottan nézte a monitort, ott van, kiáltott fel, amikor megjelent a baba profilja. Szerintem lány! A felnőttek nevettek. Azt hiszem, igazad van, mondta az orvos mosolyogva.

Az élet folyt tovább, a gyerek jól teljesített az iskolában és a lovardában is, egymás után nyerte a versenyeket. A kisfiú betöltötte a tizedik évét, véget ért a tanév, már benne jártak a nyárban, és készültek a kislány fogadására. A férfiről semmi hír nem érkezett. Tudtam, hogy nem gondolta komolyan, győzködte magát Sziszi, mégis várta, egyre türelmetlenebbül. Nagyobb lakás kellene, töprengett, abban a kis félszobában nem fér el a kislány is. Mégsem mozdult. Nem akarta, hogy a férfi újra hiába keresse. Szeptember végén megszületett a kislány, boldogan vitték haza, ágyacskáját a saját szobájában helyezte el, a fiúval együtt gondozták, és még egy hónapos sem volt, amikor először vitték ki a lovardába. A kislány születése teljesen megváltoztatta az életüket. A Gyed ugyan kevesebb volt, mint a fizetése, de azért valahogy megéltek, és sokkal többet voltak együtt. A döntést a kislány első születésnapján hozta meg. Nem vár tovább. A férfi talán soha többé nem jön, és a gyerekeknek meg kell teremteni a megfelelő körülményeket. Lakásokat nézegettek, a nagyszülőkkel konzultáltak, ő már lassan készült vissza a munkahelyére. Találtak is egy lakást, ahol két fél szoba volt, kicsit magasabban, a kilencediken, alig volt drágább, mint a mostani lakásuk, amikor hirtelen más lehetőség is felmerült. A lovardában hallottak a város szélén eladásra kínált tanyáról, ahol régebben a tulajdonos lovakat is tartott. A fiú teljesen megvadult. Anyu, vegyük meg! Tartunk lovakat, keresünk vele pénzt, legalább nézzük meg! Nem tudta megtagadni a gyerekétől, beültek viharvert kis autójukba és odamentek. Őt is megfogta a tanya hangulata. A bekötő út mentén hársfák sorakoztak, a tanyaház mögött kis erdősáv, azon túl az istálló és a futtató. A ház előtt virágoskert, a bejáratnál parkoló. És még valami, amiről eddig nem tudott, egy melegház. Minden elhanyagolt, gazos, leromlott állapotú. A gyerek lelkesen, ő óvatosan járta be a kis birtokot. A gazdasági épületek viszonylag jó állapotban volt, elég egy kis festés, és néhány tetőcserép pótlása. A pálya használható, kisebb javítások kellenek, hogy biztonságos legyen, az üvegházon is van néhány törött lap, de összességében az is megfelelő lehetne, de a lakóépület... A gyerek az orrát fintorgatta, anyu, itt nagyon büdös van, mondta, és a fürdőszoba láttán nyerítve röhögött. A földszint kopott, spenótzöld linóleuma, a hámló nyílászárók, elavult fűtés, a hálószobai egérszagú szőnyegpadló elborzasztotta őket. Egy kis hitellel még meg is tudnák venni, ha jól alkudnak, de ide nem lehet beköltözni két gyerekkel. Először az üvegházat kellene rendbe hozni, és azonnal elkezdeni a növénytelepítést, hogy mielőbb bevételhez jussanak, abból meg tudnak élni, de a lovardába lovak is kellenek, és arra talán soha nem lesz pénzük, vagy csak évek múlva. Szomorúan ültek be az autóba. Otthon a gyerek búsan lógatta az orrát, ő is elcsendesedve gondolkodott. Vonzotta a lehetőség. Szülei talán segíthetnek valamennyi pénzzel, hogy a házat lakhatóvá tegyék és a kertészetet beindíthassák, de a gyerek álmát akkor sem tudja megvalósítani. De mégsem vették meg a nagyobb lakást, mintha valami csodára vártak volna. Tavasszal a tanyán még mindig kint volt a hirdetés. Újabb számításokat végzett, konzultált a szüleivel, ide milliók kellenének, mondta az apja, mi meg jó, ha két-háromszázezer forinttal tudunk támogatni. Az is jó!

Másnap felhívta az ügynököt. Komolyan érdekel, de csak, ha megfelelő árat szabnak. Az új ajánlat már alig haladta meg a lakásuk árát. Gondolt egyet, aláment az ajánlatnak, és várt. Az eladó előbb elzárkózott, aztán még ráalkudott egy kicsit, végül megegyeztek. A lakásukért kapott összeg éppen fedezte a farm árát, és az átírással kapcsolatos költségeket. Most aztán, hogyan tovább. Mivel kezdjük? - kérdezte a tizenkét éves fiát. A házba így nem költözhetünk be. Ha a hitelt, amit kaphatok, arra költjük el, miből fogunk élni? Ha a kertészet beindítására, akkor hol lakunk. A lovarda meg csak valami távoli álom lehet.

De a gyerek lelkes volt. Mindegy milyen a ház, csak menjünk!

Felvették a hitelt, megkapták a szülőktől az igért összeget és nekiláttak. A vevőtől egy fél évre visszabérelték a lakást, és az iskolaév befejezése után reggeltől-estig a tanyán dolgoztak. Míg a munkások az üvegházat hozták rendbe és beszerelték az öntözőrendszert, addig Sziszi és a fiú a házban végezték el, amit tudtak. Kiirtották az egereket, bogarakat, felszedték a koszlott burkolatokat, de látható volt, hogy ebből normális lakás nem lesz. Igaza volt a szülőknek, ide milliók kellenek. Éjjel nem aludt, folyton a megoldást kutatta, és egyszer csak beugrott. Hiszen van nekik pénzük. A bankban ott a férfi által adott összeg, hiánytalanul. Fene ott egye meg a büszkeséget, első, hogy a gyerekek boldogok legyenek. Reggel vigyorogva ébresztette őket. Gyertek, mondta, rájöttem, mit tehetünk. A fiú ordítva bokszolt a levegőbe, ugrált az örömtől, a kislány utánozta, ő meg nevetett...

Gőzerővel fogtak hozzá a ház tatarozásához, hiszen csak néhány hét és itt a szeptember, a gyereknek megkezdődik az iskola, és lassan a lakást is el kell hagyniuk. Az építési vállalkozó jól és pontosan dolgozott, ötletei még javítottak is az eredeti elképzeléseiken, a hátsó fronton alakították ki a hálószobát szép nagy fürdőszobával, és a vendégszobát, kis tusolóval. A tetőtérbe kerültek a gyerekszobák egy közös fürdőszobával. Szeptemberben megünnepelték a kislány harmadik születésnapját, október végére kész lett a nagy fürdőszoba és a konyha, és ők beköltöztek.

A tél a kertészet beindításával telt, reggeltől estig dolgozott, a nőnapi nagy virágdömpingre már szeretett volna árut szállítani a nagybani piacra. És sikerült. Az első napi bevételt, a gyerekek visongva fogadták. Az üvegházban nyíltak a pompás gerberák, és a karcsú, kék íriszek, biztosítva a megélhetésüket.

Aztán egy napon, amikor a fiút a lovardába vitte, a tulajdonos lépett hozzá. Eladom ezt a makrancos lovat, mondta. Tudom, hogy a fiú szereti, ezért magának szólok először, mielőtt vásárra vinném. Mennyi időm van átgondolni? - kérdezte Sziszi. Hát a hét végéig kellene a válasz. Este az étkező asztalnál erről beszéltek a gyerekkel. Vegyük meg, anyu, nemsokára nyár lesz, meghirdetjük, és lovagoltatni fogunk gyerekeket. De hát addig is takarmány, széna, szalma, állatorvos, ezek mind pénzbe kerülnek, számolgattak. Mennyi pénzünk van még? Van... de tudod, én ezt vissza akarom adni az apádnak. Meg hozzáteszem majd azt is, amit elköltöttünk belőle. Miiii? - a gyerek úgy nézett rá, mintha elment volna az esze. A pasi ezt nekünk szánta, mondta a fiú, meg sem érdemli, hogy gondolj rá, nem hogy még pénzt adj neki. Talán igazad van, mondta, de tudod, nagyon fáj, hogy így le tudott mondani rólunk. Majd megérted, ha Te is szerelmes leszel. A fiú felnőtt szemekkel nézett rá. Értem én, mondta. Nekem is rossz, hogy nincs apám. Hát akkor nézzük azt a lovat, próbálta oldani a hangulatot Sziszi.

A csődör volt az istálló első lakója. A fiú szeretettel gondozta. A kislányt lovagolni tanította. Ő meg elérzékenyülten nézte őket. De a ló végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Csak a fiúnak engedelmeskedett, bárki más lovagolta, számítani kellett a kitörésre. Ezen nem biztonságos kezdőket, vagy gyerekeket lovagoltatni. Veszünk egy másikat, mondta a fiúnak. Már úgyis annyit költöttünk abból a pénzből, hogy sose tudom visszafizetni. Akkor meg úgyis mindegy! A fiú tizennegyedik születésnapjára meg is érkezett a második, szelíd, nyugodt kanca, és ő egész nyáron adott leckéket kezdőknek. Sziszi néha sírva nézte a gyereket. Milyen hamar felnőtté kellett válnia...

A ház környezete is szépült. Az új tarka virágágyások gyönyörűek tavasztól - őszig, a sziklakert az udvar sarkában látványos, a kerítésre mindenhol felfutó rózsa és lonc kellemes illatot áraszt, akárki jön, mindenhol felkelti a figyelmét valami, ami szép. A tél csendesen telt. A két ló jó lehetőséget kínált a kikapcsolódásra. Már Sziszi is jól lovagolt, a kislányt maga elé ültetve poroszkáltak havas réteken, mezőkön. A fiú a városi gimnáziumba járt, állatorvosnak készült.

Egy tavaszi napon éppen az üvegházban tevékenykedett, amikor autó zaját hallotta. Sáros kesztyűben, kócosan lesett ki az ajtón. A férfi állt a kocsija mellett és a házat nézte. Egy percig mozdulni sem tudott, a kislányra sandított, aki a virágágyak között játszott, aztán kilépett.

Szia! - ölelte magához a férfi úgy, mintha csak tegnap látta volna utoljára. Olyan harag ébredt benne, hogy szinte megfulladt tőle, keze csattant a férfi arcán. Tünj el innen, sziszegte. A férfi elkapta a kezét, ráhajolt és hosszan csókolta a tenyerét. Egy szót sem szólt. Őt meg újra elkapta az érzés, amitől soha életében nem tudott szabadulni, ami nem engedte, hogy másik férfit szeressen, átölelte a derekát, fejét a mellkasára hajtotta, Te szemét, ismételgette, így álltak összekapaszkodva, egymást szorítva. Aztán a férfi szeme az üvegház bejáratára tévedt. A kislány állt ott, bámészan lesett rájuk. A férfi az arcát fürkészte. Az enyém? - kérdezte, Hát kié lenne? - lökte el magától.

Gyere édesem, mondta a kislánynak, mossuk meg a kezedet. A gyerek egyre hátrafelé nézegetett, ki ez a bácsi, anyu, kérdezte.

Gyere be, hívta a férfit. Ne állj itt kint. Megbeszélni valóink vannak.

A férfi követte a házba, a nagy étkezőasztalnál ültek, egymást nézték. A férfi haja még mindig hosszú és dús volt, de már deres az ősz szálaktól. Az arcán mély barázda. Engem vajon milyennek lát? - futott át az agyán. A kislány születése óta sem sikerült leadni vagy hat-nyolc kiló felesleget, a haját rövidre vágatta, itt nincs idő naponta frizurát készíteni. Nincs már ápolt műköröm, örül, ha nem repedezik ki a széltől és a kemény munkától. Bele se mert gondolni, mit láthat a férfi, aki egyszer csak megszólalt. Szebb vagy, mint valaha. Szinte megijedt ettől a vallomástól, hagyjál már, csattant fel. Hol jártál? Tudod, mióta nem jelentkeztél? Megszültem a lányunkat, már öt éves! A fiunk meg tizenöt elmúlt és csak kétszer láttad egész életében. Legalább megvárod, amíg hazaér? A férfi lassan bólintott. A kislányt nézte. Olyan a haja, mint az enyém, mondta.

Olyan. És a... - feneke is olyan, a kis Y alakú mélyedéssel a gerinc végén, akarta mondani, de elharapta a szót.

A konyhába ment, előkészítette az ebédet, a leves lassan gyöngyözött a fazékban, a karfiolt a sütőbe tette, majd rápirít, mikor enni kezdenek. Az órára nézett. Mindjárt itt a fiú.

A férfi a kanapén ült és a semmibe nézett. Lehuppant vele szemben a nagy fotelba. Nézték egymást.

Megnézhetem a házat? - kérdezte a férfi. Majd később. Éppen erről akartam beszélni veled. Részben abból a pénzből vettük, amit te adtál. A városi közjegyzőnél van a szerződés, amiben egy részét rád ruházom. Majd menj be és írd alá. A férfi úgy nézett rá, mintha ma látná először. Dehogy írom! - mondta. Hát minek nézel te engem? Aztán, mintha ráébredt volna az elmúlt évek mulasztására, megrázta a fejét. Meg sem érdemellek, sóhajtotta. Hát nem.

Csapódott az ajtó, a fiú érkezett. Dermedten állt egy percig, aztán szó nélkül elment a férfi mellett, puszit nyomott anyja arcára, megkócolta a hozzá szaladó kislány fejét, ledobta magát a fotelba és végre az apjára nézett.

A férfi tétován állt fel, szia, örülök, hogy látlak, mondta sután.

Nem kell a rizsa, szakította félbe a fiú durván. Megtudhatnám, mi az oka ennek a váratlan látogatásnak?

Látni akartalak benneteket, mondta a férfi halkan.

Így, hat év után? Minek?

A kislány a testvére mellé könyökölt a fotel karjára. Miért haragszol erre a bácsira? - kérdezte csodálkozva.

Ez nem egy bácsi, ő az apánk, mondta ki a fiú, mielőtt ő közbe vághatott volna.

Neee! - kiáltott rá, és a fiú kapcsolt. Az ölébe húzta a kicsit, aki tátott szájjal nézett rájuk.

Végül a férfi előrehajolt és a kislányhoz fordulva beszélni kezdett.

Tudod, én a világ másik felén voltam eddig. Már régen nem jártam itthon. De mindig gondoltam rátok.

Azt se tudtad, hogy a világon van! - morogta a fiú csendesen. Birom ezt a púderolást.

Ne légy ilyen tiszteletlen, szólt rá a gyerekre Sziszi.

Hagyd, hogy elmondja, amit akar mondta a férfi, felállt és az ajtó felé indult, és a kilincs után tapogatózott, mint aki nem lát.

Maradjatok itt, intett a gyerekeknek, és utána sietett. A férfi a lépcsőn állt, azok a gyönyörű, átható szemek, amelyek őt mindig megbénították, most könnyben úsztak. Még sose látta sírni. Igazából sehogyan sem látta, mindig csak szerelemtől és a szenvedélytől lángolva. Az ő életükből kimaradtak a hétköznapok.

Ne csodálkozz, mondta neki. A gyerek most rád zúdítja az eddig felhalmozódott keserűségét. De majd megnyugszik. Gyere vissza, és beszéljünk meg mindent.

A fiúnak igaza van, mondta a férfi. Csak... nagyon rossz kívülállónak lenni. Tudom, örülnöm kellene ennek a csodálatos összhangnak, ami köztetek van, és az én hibám, hogy ebből kimaradtam. Nem tudtam, mit vesztek azzal, hogy újra és újra elmegyek. Sziszi a hátára tette a kezét, úgy irányította vissza a házba. Ne légy nyuszi, mondta, beszélj velük.

A vacsora kínos hallgatások, meginduló, majd elhaló beszélgetések között telt. A férfi dicsérte a finom ételeket, a gyerekek egymással vitáztak, Sziszi meg nézte őket. Először az életben együtt van a családja.

Amikor egyedül maradtak, a férfi kezdett beszélni. Amikor életemben először megláttalak, annyira megkívántalak, hogy a hideg rázott. És Te éppen olyan szenvedélyes voltál, mint én. De valahogy mindig távol maradtál. Én meg elmentem, mert már ciki volt, hogy folyton veled akarok lenni. Aztán valahogy beszippantott ez a világcsavargó érzés. Nem tudtam, Rád vágyok jobban, vagy arra, hogy elinduljak és új dolgokat ismerjek meg. Mindenféle kalandok vonzottak, még a nőkkel való villámszerelmek is. Aztán, amikor megszületett a fiunk, úgy gondoltam, jövök haza. De adódott egy lehetőség a tengeren túl, és én nem tudtam ellenállni. Amikor megint hazajöttem, és a fiút megláttam a szüleidnél, elmentem hozzád, hogy rendezzük a kapcsolatunkat, megint letepert a szenvedély, megijedtem, hogy elveszek benne, láttam, hogy nincs rám szükséged, hát megint elmenekültem és megfogadtam, hogy békén hagylak. A pénzzel, amit otthagytam vagy küldtem, próbáltam megnyugtatni a lelkiismeretemet. Egy szemét vagyok. Önző, egoista. Semmi mentségem nincs arra, hogy eltékozoltam az életünkből húsz évet. Könyörögnöm kellene, hogy maradhassak, de én azért könyörögnék inkább, hogy gyere velem!

Most??? Miért nem húsz évvel ezelőtt hívtál, kérdezte Sziszi? Egy szóra veled mentem volna. De ezt nem gondolhatod komolyan. Elinduljak valahova két gyerekkel? Hogy ne az ő álmaikat segítsem, hanem a tiedet? Ha kétfelé tudnék szakadni, egyik felem, a nő, veled menne. De a másik fele, az anya sose hagyná cserben a gyerekeit. Meg a szüleit, akik ez alatt a húsz év alatt segítették. Te választottál magadnak egy életformát, és engem kihagytál belőle. Én rákényszerültem egy másféle életformára, amit nem rúghatok fel.

Tudom...

Feküdjünk le, mondta Sziszi, mindjárt éjfél. A férfi tanácstalanul nézett rá, ő meg kézen fogta. Ne bambulj, gyere! Úgy is tudod, nem birnánk ki ezt az éjszakát egymás nélkül.

A forró órák után a férfi ájultan aludt, amikor ő már az üvegházban tevékenykedett, a fiú is felkelt, nem kellett ébreszteni, abrakoltatta a lovakat, takarította az istállót, sietni kell, nyolcra be kell érni az iskolába. Szaladt reggelit készíteni, de a konyhában már kávé és sülő tojás illata fogadta. A férfi a tűzhelynél állt, a kislány a széken térdelt mesemintás kis pizsamájában, és szokás szerint be nem állt a szája.

Mondjam neked, hogy "apu"? - kérdezte éppen, és férfi kezében megállt a fakanál. Szeme riadtan kereste Szisziét, szinte letaglózta a gyerek egyszerű, naiv kérdése.

Megkönyörült rajta. A kislányhoz lépett, az ölébe kapta. Hát persze, hogy mondhatod, apu örülni fog. A kislány átkarolta anyja nyakát, fejét a vállára hajtotta, a pizsamanadrág lecsúszott apró fenekéről, a férfi arca eltorzult a visszafojtott sírástól, ujjával megérintette a gyerek fenekén a kis Y alakú bemélyedést, és kibotorkált az ajtón. A fiú felhúzott szemöldökkel nézett utána.

Hát ezzel meg mi van? - kérdezte.

Lassan felfogja, mit jelent apának lenni, mondta Sziszi, miközben lehúzta a gázról a rántottát.

Hát éppen ideje, dörmögte a fiú, megyek fürdeni, azzal feltrappolt a lépcsőn.

Elviszlek, ajánlotta fel a férfi, nem kell, csattant a gyerek hangja. De úgyis dolgom van, nem gond. A fiú segítség kérően nézett rá, ő pedig megnyugtatóan bólintott.

Menj csak apáddal, mondta. Legalább lesz még egy félórád itthon.

A kislánnyal az autóig kisérte őket, a férfi fölé hajolt, szerelmesen csókolta, a kislány fejére puszit nyomott, és elhajtottak. Ekkor belenyilallt a felismerés, a férfi a csókkal elbúcsúzott. Letette a gyereket és a hálószobába rohant. Az éjjeliszekrényen, félig az éppen olvasott könyve alatt egy köteg pénz hevert. Az isten verje meg, már megint megtette, sírta el magát. Meg se számolta, a táskájába gyűrte, a leszedett virágokat a csomagtartóba rendezte, mindjárt nyit a bevásárlóközpontban a virágbolt, várják az árut. Meg a főtéri nagy virágüzletben is. Menni kell. A kislányt bekötötte a gyerekülésbe, rutinos mozdulattal kanyarodott ki és indult a város felé. Miután leadta az árut, a bankba ment és a pénzt a takarékszámlára rakta. Meg se nézte, mennyi, nem érdekelte, gyűlölte az egészet.

Ez a találkozás jobban megviselte, mint az eddigiek bármikor. A fiú lazán megvonta a vállát. Kit érdekel, mondta, meg vagyok nélküle. De ő tudta, hogy fáj neki az újabb elutasítás. Beszéltetek? - kérdezte óvatosan. Nem nagyon. Csak azt mondta sajnálja, és majd mindent rendbe hoz, bízzak benne. Mekkora tetű... a gyerek hangjában annyi keserűség bujkált, hogy muszáj volt megölelni, és ő nem is tiltakozott.

Az apu mikor jön vissza? - kérdezgette a kislány szinte óránként. Nem tudom, szivecském, válaszolta minden alkalommal. Aztán, ahogy a napok teltek, visszatért a vidámságuk, közeledett a fiú tizenhatodik születésnapja, gondolkodott, mivel lephetné meg. Vasárnap vásárra megyünk, mondta a gyerekeknek. Kell egy kis kikapcsolódás.

Felszabadultan sétálgattak az árusok között, látta, hogy a fiú az állatvásár területe felé sandít, akarsz ott is szétnézni? - kérdezte. Aha!

A kislány izgatottan szaladgált körülöttük, kiskutyát, bárányt simogatott, kisborjút csodált meg, a fiú természetesen a lovakat nézegette. Aztaaaa... - mondta egy hosszú lábú csikó nyakát veregetve, ezt nézd anyu! Mennyi? - fordult oda Sziszi az eladóhoz. Te mennyit adnál érte? - kérdezte a gyereket, aki alapos szemrevételezés után mondott egy árat. Némi alkudozás után megegyeztek, azzal a kikötéssel, hogy az eladó haza is szállítja a csikót. A kislány keservesen sírdogált. A barikát is vigyük haza, mondta, meg a kutyust is. Megvették.

A csikó jó választásnak bizonyult, energikus volt és bátor, de jól kezelhető, jövőre már lovagolható lesz, így még több vendéget tudnak fogadni. Szerezzünk be még több állatot, gondolkodott hangosan a fiú. Vegyünk egy-két pávát, szép szárnyasokat, esetleg egy kecskegidát, vagy valami ilyesmit, azt is szeretik az emberek.

De ezeknek ólak kellenek, meg takarmány, ráadásul semmi hasznot nem hajtanak. Nem tudom, hogy férne bele a költségvetésünkbe, de még inkább aggaszt, hogy fogjuk megoldani az ellátásukat. Neked tanulni kell, ősszel a kislány is iskolás lesz, a nap meg 24 órából áll, már így is alig birom a melót.

Már csak egy hónap, és vége a tanévnek, mondta a fiú. Aztán tudok segíteni, ősztől meg vegyünk fel valakit, aki segít az állatok körül és akkor vele együtt én már elboldogulok. Neked csak a kertészet marad meg a háztartás. Mit szólsz? Jó ötlet, hagyta rá, majd addigra meglátjuk, mit jelent egy alkalmazott anyagilag. Belefér-e a költségvetésünkbe?

Így tervezgettek, számolgattak. Eltelt a nyár, és ősszel új ember érkezett a farmra. A közeli tanya idős lakója nagy szeretettel és hozzáértéssel gondozta az állatokat. De nem csak ebben segített. Az egész alkalmazotti viszony kicsit félrecsúszott. Hiába kérte erre vagy arra, az öreg bólintott, aztán ment a saját feje után. Elejében bosszankodott emiatt, aztán rájött, az öreg minden tette a farm előmozdítását segíti. Amellett, hogy elvégezte a lovak körüli teendőket, ólat épített, kerítést javított, felásott egy darabot a lovarda mögötti területből, igazgatta, gereblyézte, aztán felkereste őt az üvegházban. Mit szólna hozzá, kérdezte, ha abba a főőődbe, ott hátul, eldugdosnék pár kardvirághagymát meg eperpalántát? A virágot el tudnánk adni a piacon, az epret meg megehetnék a gyerekek. Majd a tavasszal még ások egy kicsit, oszt' lenne ott friss zőőőccség meg valami kis paprika-paradicsom. Ne ájjon máán' ott az a főőőd kihasználatlanul...

Hát jó lenne, mondta Sziszi, de tudja, nem tudok én sokat fizetni a munkájáért. Nem akarom túlterhelni.

Majd tudom én, mennyit birok, mondta az öreg, aztán elballagott. Nemsokára ebéd! - kiáltott utána, ő meg bólintott és ment tovább.

Lassan az életük része lett a kisöreg. Már nem is nagyon járt haza, az istállóban, a szerszámos kamrában aludt egy rossz heverőn, a slagban felmelegedett vízben fürdött, minden szombaton meg is borotválkozott, egy lavórban kigyúrta a ruháit, amiket a futtató akadályaira teregetve szárított meg. Minek bicikliznék, mondta, reggel úgyis vissza köll gyünni. Elejében hívták, jöjjön, tévézzen, de nem érdekelte. Egy rossz hokedlin üldögélt az istálló előtt, az eget nézte, vagy a villanyfénynél farigcsált valamit.

Októberben, amikor hűvösebbre fordult az idő, Sziszi már aggódni kezdett az öreg miatt. Értse meg bátyám, nem maradhat ott abban a kis kamrában, se fűtés, se tisztálkodási lehetőség nincs ott. Megfagy nekem a télen. Ha nem akar hazamenni, akkor itt kell laknia a házban. Nincs mese.

Itt tud rendesen fürödni is, velünk vacsorázik, a tetőtéri szobában lakhat. Az öreg a fejét vakarta. Nem nagyon akarnék én zavarogni, mondta, meg furcsa is lenne már nekem. A vacsorát köszönettel elfogadom, de inkább itt maradnék én az állatok mellett.

Mit csináljunk vele? -tanakodtak.

Lakókocsi! - csapott a homlokára a fiú. Láttam a neten. Azt fűteni is lehet, még teakonyha is van benne, el is férne az istálló mellett, onnan kaphatna vizet és áramot. Ásunk egy emésztőt, oda mehet a szennyvíz, vagy használhatná a vendég-WC-t az istállónál. Izgatottan keresgéltek a neten, mire megtalálták a megfelelőt. Ez például jól is néz ki, nem túl nagy, de kényelmes. Van benne mosdó, szekrények. Háromszázezerből kijön. Reggel beszélünk vele, mit szólna hozzá.

Az öreg kicsit meghökkent, de aztán láthatóan felderült az ötlet hallatán. Hát, az jó lenne, bólogatott. Az az igazság, hogy az én tanyám mán' elég ramaty állapotban van, hát azééé' vagyok én inkább itt az istállóban. De egy olyan kis házikó, valóságos palota lenne nekem.

A lakókocsi meg is érkezett, az öreg elégedetten nézegette. Még aznap be is hurcolkodott.

Sziszi a konyhaablakból figyelte az öreget. Zsebre dugott kézzel állt a kis házikója előtt, sapkáját feltolta a fejére, körbejárt. Vajon mit talál ki már megint?

Vacsora közben meg is szólalt. Kitaláltam én valamit, mondta. Szerkesztenék a házikó fölé egy olyan tetőformát, lábakkal, meg egy kis fellépőt, ahun letehetem a csizmát. Mer' most a sárból lépek be, oszt' minden csupa piszok lesz így.

Rendben van, mondta Sziszi, írja össze, mi kell hozzá, aztán megvesszük. Majd holnap elmagyarázza, hogy képzelte. Másnap a fiú és az öreg már továbbfejlesztette az elgondolást. Egy kis teraszféleség lesz itt, mutatták, télire lezárjuk olyan ipari szalagfüggönnyel, hogy fogja a szelet, azzal már minden komfort meg lesz.

A kis építmény hamarosan el is készült, a lépcső mellé az öreg egy-egy tő futórózsát ültetett. Ez máán' tavasszal virágot is hoz, mondta elégedetten.

A karácsonyi ünnepek békésen teltek. Vendégül látták a szülőket és az öreget, végre beköttették az internetet, a gyerekek örvendeztek. Az ajándékbontásnál apja egy borítékot adott nyomott a kezébe. Cseréld le ezt a csotrogányt, míg valami bajotok nem esik, morogta, ő pedig meghatottan ölelte meg őket. Ti mindig, mindenre gondoltok. Már én is gyűjtögettem rá. A tél lassan telt. Sziszi az üvegházban dolgozott, az öreg és a fiú ellátta az állatokat, az istálló üres részében fúrtak-faragtak, tyúkketrecet, kutyaólat készítettek, lefestették az akadálypálya eszközeit. Készültek az "idényre", ahogy mondták.

Tavasszal megélénkült a farm, a lovakat kivezették a futtatóba, a bárány mellé egy kecskegidát szereztek, a csikót a fiú belovagolta, a kanca vemhes volt, őt kényelembe helyezték a legelőn, nem dolgozott. Ha nyáron megellik, jövőre már négy lóval tudnak vendégeket fogadni. Ha sikerülne venni még egyet, akár lovas túrákat is szervezhetnének a környéken. A fiú érettségizik, az egyetem mellett nem igazán lesz ideje segíteni, a lány még kicsi, nem is neki való még a kemény munka, megint fel kell venni valakit, aki az órákat megtartja a lovagolni tanuló gyerekeknek.

A fiú májusban betöltötte a 18. évét, készült az érettségire. Anyu, én nem tanulok tovább ebben az évben, halasztok az egyetemen. Nem lesz ez így jó. Mire kicsit talpra állnánk anyagilag, mindig jön valami, ami miatt visszacsúszunk. Ha most felveszünk egy trénert, az havi szinten elvisz fél millió forintot, amit nem tudom, honnan a francból teremtenénk elő úgy, hogy még élni is tudjunk.

Majd tanulok később, nem olyan sürgős nekem az a diploma.

Szó sem lehet róla! - mondta Sziszi. Négy év múlva állatorvos lehetsz. Mióta először láttál lovat, ez a vágyad, ráadásul van fogalmad róla, mennyit fogsz keresni? Nehogy ezt a lehetőséget felváltsuk most aprópénzre! - nevettek. Ha őszig nem sikerül megtalálni a megoldást, akkor legfeljebb a lovas oktatást a hét végékre időzítjük, kicsit visszafogjuk a vendégek számát, itt a virágkertészet is, az mindig biztos jövedelem, nem fogunk éhen halni.

Így küszködtek, tervezgettek. Ősszel az öreg egy rotakapa segítségével újabb darab földet forgatott meg, szépen előkészítette, aztán tavasszal megint ment a saját feje után, kukoricát vetett, paprikát és paradicsomot ültetett, nyáron a kis erdősáv szélén, egy tárcsán kukoricát sütött, a vendégek imádták.

A paprikát, paradicsomot, főzni való kukoricát kis ládákba rendezte és nem volt olyan vendég, aki ne vásárolt volna belőle. Ez adta az újabb ötletet. Egy másik üvegházat kellene építeni, és abban paradicsomot termelni. A fiú azonban lehűtötte a lelkesedését. Elég neked a virág is. Már azt is inkább csökkenteni kellene, még az hiányozna, hogy ennél is többet vállalj.

De én már kilenc éves vagyok, mondta a kislány, majd én segítek! Boldogan puszilta meg. Milyen jó gyerekeim vannak, gondolta, amikor este az ágyában feküdt. Aztán a férfira gondolt, és most is, mint mindig feltámadt benne a vágyódás. A fene egyen meg, gondolta mérgesen, miért nem vagy itt? Már négy éve, vagy több is, hogy nem látták, nem is hallottak róla. Lehet, hogy már nem is él? Mintha egy hideg kéz markolta volna meg a szívét. Nem. Biztosan éli világát, valahol egy távoli országban és ők eszébe sem jutnak.

Mégis megépítette azt az üvegházat. Az öreg lelkesen tüsténkedett körülötte, segített a telepítésben és a paradicsom gondozásában is.

A farm népszerű kirándulóhellyé fejlődött, és bár nem éltek nagy lábon, tisztes megélhetést biztosított számukra. A fiú megkapta élete első autóját, a kislány egy kis pianínót, ő meg bement a bankba, és azon a gyűlölt számlán végre elhelyezett egy kisebb összeget. Törlesztem a kölcsönt, gondolta. Nem kell az alamizsnád!

Már újra nyár volt, ezt az időszakot szerette legjobban. Itthon volt a nagyfia, a kislánya, ezt szerette ő, ha körülötte vannak, hallja a hangjukat, látja a száradó ruháikat, ahogy a magas, vállas fia a lovakat irányítja, ahogy a tehetséges lánya zenél.

Éppen az ebédet készítette. Mezítláb, trikóban és lenge szoknyában állt a tűzhelynél, amikor a fiú vágódott be az ajtón. Itt van! - szakadt ki belőle, arca sápadt és konok volt, mint egy gyereknek.

Kilépett a teraszra. A férfi már a feljárón jött, vállán hátizsák, hosszú, ősz haja hátul összefogva, arca barna, szinte cserzett, rajta kopott farmer, viseltes póló, kitaposott sportcipő. Megjöttem, mondta. A zsákot a földre dobta és magához rántotta őt. Érezte a testét, ahogy meg-megremeg, a lélegzetét a nyakán, a karját a dereka körül, keze magától felemelkedett és a hajába markolt.

Aztán kiabálni kezdett. Elmész Te a jó büdös francba! Mit képzelsz? Hogy most majd itt mindenki elájul tőled? Menj innen, elég keserűséget okoztál már nekünk. Látni sem birunk.

Anyuuuu! - a kislány szaladt le a lépcsőn. Ne küldd el! Hiszen én még nem is ismerem! Hadd maradjon egy kicsit. Úgyis elmegy nemsokára, de legalább egyszer beszélgetni szeretnék vele...

Döbbenten álltak. A kislány annyira hasonlított az apjára... Ugyanazok a szemek, ugyanaz a dús haj, ugyanaz a száj, csak mindez finomabb, lányosabb formában. A fiú állt az ajtón belül, a hajába túrt, kinyitotta a szúnyoghálót, gyere be...

A férfi lassan mozdult, Sziszi keze után nyúlt, mintha egyedül félne megtenni azt a néhány lépést. A kislány felkapta a hátizsákot és utánuk iramodott.

Le kellene tusolnom, mondta a férfi, és mintha hirtelen megszállta volna a fáradtság, látszott, alig áll a lábán. A kislány készségesen a vendégszoba felé irányította, ő azonban utánuk lépett. Ne oda, mondta, és kinyitotta a hálószoba ajtaját. Aztán a férfira sem nézve, visszament a konyhába. Hallotta a vízcsobogást, a férfi szöszmötölését, érezte az illatát, ahogy megállt a háta mögött.

Megfordult és ránézett.

Fáradt vagy? - kérdezte.

Egy kicsit. Hajnalban indultam Bécsből. Csak egyszer álltam meg egy kávéra.

Mit csináltál Bécsben? - kérdezte.

Semmit. Csak ott szálltam le a gépről.

Mióta nem aludtál?

Vagy két napja.

Mindjárt kész az ebéd, eszel, aztán pihenj egy kicsit.

Jó. De... megölelnél?

Nem tudta megtagadni tőle. Már megint... Átölelte, arcát a csupasz mellkasára szorította. Érezte a bordákat a keze alatt, ijedten mérte végig a sovány testet. Te beteg vagy!

A férfi visszahúzta a mellkasára, szorosan ölelte. Nem vagyok! Csak nagyon fáradt. Holnapra jól leszek.

Holnap? - gondolta Sziszi, ki tudja mit csinálsz te holnap? Majd megint megszöksz, aztán lehet, soha az életben nem látlak már. Észre se vette, hogy folynak a könnyei. Jaj, a kaja, hadarta, ülj le, van limonádé a hűtőben, a lánya után kiáltott, gyere, adj apádnak egy pohár limót, mondta és látta, hogy a lány is sírt. Szegény gyerek, micsoda hirtelen érzelmi sokk érte. És lehet, hogy még nincs is vége. De majd ő felkészül, és vigasztalja, ha a férfi már nem lesz itt.

Az ebédet csendben fogyasztották el. A fiú szó nélkül evett, a fejét fel sem emelte, a kislány néha kínálta az apját, aki megköszönte, megfogta és megszorította a kezét, rámosolygott, a lány meg félénken vissza...

Ebéd után a fiú kiment az istállóba, a lány az üvegházba, mintha szándékosan egyedül akarták volna hagyni őket. Feküdj le és pihenj egy-két órát, aztán beszélj a lányoddal, hiszen erre vár. És a fiaddal sem ártana.

És veled? Veled mikor beszéljek.

Velem nem kell beszélned.

Akkor csak maradj velem egy kicsit.

Jó, maradhatok. Egy plédet vett elő, a férfira terítette, mellé ült, a támlának dőlt, lábát átkarolta.

Nem akarsz mellém feküdni. - nem kérdés volt, állítás. A férfi úgy nézett rá, mintha bántotta volna.

Nem mondtam, hogy nem akarok. De mennem kell. Még dolgom van. Attól, hogy itt vagy, még nem állhat meg az élet.

A férfi magához húzta. Csak, míg el nem alszom... - kérlelte.

Na, jó. Mellé feküdt, és a férfi a hátához simult. Megcsókolta tarkóját, a hátát, érezte, ahogy a teste átforrósodik és a karja egyre erősebben öleli.

Neeee... - súgta. Mennem kell, tényleg.

De mikor annyira vágyom rád!

Ha kibirtad ennyi évig, akkor estig még kibirod, mondta szigorúan, azzal felkelt és kimenekült a szobából. Még hallotta a férfi halk nevetését. A szemétláda! - mérgelődött. Tudja, hogy képtelen vagyok ellenállni neki.

Egész délután dolgoztak az üvegházban, a talajt készítették elő a virágoknak, hiszen augusztus van, lassan itt az üvegházi virágok szezonja.

Késő délután jelent meg a férfi. Főztem kávét, mondta, olyan természetesen, mintha minden nap ezt csinálná, hozzak ki, vagy bejöttök?

Hozd a teraszra, mára úgyis befejeztük. Kezet mostak a csapnál. Kávéééé! - kiabálta az istálló felé, a fiú intett, hogy hallotta.

Remélem egy vödörrel főztél, mondta a férfinak, mert elég sokan vagyunk. Már a hintaágyon ültek, amikor megjelent a fiú és az öreg, aki levette a sapkáját, végigmustrálta a férfit, aztán biccentett. Jónapot!

A pótapám! - mutatta be az öreget a fiú dacosan.

Nem gondolja ám komolyan, intett az öreg, mintha tisztában lenne a köztük feszülő ellentéttel. A férfi bólintott.

Gyere, megmutatom a farmot, mondta a kislány, és a férfi készségesen ugrott fel.

Sziszi nézte őket az ablakból, ahogy ide-oda járkálnak. Megálltak az öreg házikója előtt, amit már teljesen befutott a rózsa és a lonc, valamit magyaráztak, a férfi bólogatott, a fiú távolabb az egyik lovat futtatta vezetőszáron, nem nézett feléjük. A férfi odasétált, látszott, amint komolyan magyaráz, a fiú megrántja a vállát, indulatosan válaszol, aztán a vezetőszárat leoldja, a kerítésre akasztja, feldobja magát a lóra, csak úgy szőrén és a mező felé üget. A férfi lassan ballagott a ház felé, a lány még váltott néhány szót az öreggel, aztán ő is befelé indult. Nem kérdezte, miről beszélgettek.

Nem vacsorázok itthon, mondta a fiú, majd jövök. Hozzá lépett, megpuszilta a homlokát, szia anyu! - aztán hallatszott, amint beindítja az autót és elhajt.

Kicsit még üldögéltek, a férfi a lánnyal beszélgetett. Lefekszem, mondta Sziszi. Kapcsoljátok majd le a villanyt, azzal a hálószobába indult. Egy perc múlva a férfi követte. Alig vártam már, hogy itt legyek. - ölelte magához. Gondolom... - morogta. Látszik abból, ahogy legutóbb siettél eltünni...

De többet nem tűnök el...

Ne igérj olyat, amit ne tudsz betartani.

Nem fogok.

És a férfi már ölelte. Ismerős volt a teste, a szenvedély, mégis új és idegen. A szeretkezés most nem volt lázas és vad, a férfi gyengéden becézte, lágyan csókolta, és fölé hajolva súgta, szeretlek!

Szinte pánikba esett. Ezt a szót a férfi még soha nem mondta ki. És neki ezért mindig kétségei voltak az érzelmeivel kapcsolatban.

Biztos, hogy nem vagy beteg? - kérdezte riadtan és felkapcsolta a lámpát.

A férfi hunyorgott a hirtelen fényben. Semmi bajom, hagyjál már ezzel, mondta. Mi ez a hirtelen aggódás?

Hát mert azt mondtad...

Mit mondtam?

Megvonta a vállát. Nem tudta kimondani azt a szót.

A férfi végre kapcsolt. Hátra dőlt a párnán. Szeretlek. Húsz éves korom óta. Te vagy életem asszonya. A gyerekeim anyja. Szerelmes vagyok beléd. Még mindig. És mindig az is leszek.

Duma... mondta, és lekapcsolta a lámpát.

Hát jó. Majd meglátod.

Reggel a gyerekek zajosan készülődtek. A férfi még mindig aludt. Úgy látszik tényleg fáradt.

Mikor elmentek az iskolába, benyitott a hálószobába. A férfi mellé ült, elnézte az arcát, óvatosan elsimította a haját, vajon most meddig marad? Indulni készült, de a férfi elkapta a kezét. Maradj. És ő maradt. Csak feküdtek ott egymáshoz simulva, egymás kezével játszva. A konyhából csörömpölés hallatszott. A férfi felpattant. Nyugi, csak az öreg az, biztos kávézni jött. Menjünk.

Egész nap tette a dolgát, a férfi követte, segített, ahol tudott, aztán az öreggel tárgyaltak, kivezették a lovakat, kiengedték a bárányokat, a férfi álmékodva hallgatta a pávák furcsa hangját, a fejét csóválta, nevetett.

Amíg az ebédet készítette, az ablakból leste őket. Meg van köztük az összhang. Elmentek a mező széléig, az öreg a tanyája felé mutogatott.

Délután megjöttek a gyerekek, mindenki tette a dolgát.

A követkető nap is így telt. Váratlan ölelésekkel, szorongással, hogy a férfi mikor ül be az autójába és megy el megint évekre.

Harmadnap, amikor a lány reggel készülődni kezdett, megszólalt a férfi. Elviszlek! Neki meg összeszorult a gyomra. Hát ennyi volt. Jól van, induljatok, mondta és kimenekült a házból. Az öreg lakókocsija mögötti kertbe ment, ott bóklászott, hallotta az induló autót, látta kikanyarodni és nyelte a könnyeit. Mi van magával? - nézett rá az öreg. Semmi, csak... majd mindjárt jobban leszek. Akkor jó!

Gépiesen tette a dolgát. Megjött a lány, ebédeltek, este betoppant a fiú, ment minden, ahogy eddig, csak még ő nem tért magához. A fiú felvonta a szemöldökét, már megint lelépett? - kérdezte, ő meg nem felelt, mert képtelen volt kimondani. Sokáig ült a nappaliban. Miért teszi ezt velem? - sírdogált. És miért hagyom? Nem szerethetem, mert érdemtelen, de akkor meg mi ez? Szipogva tisztálkodott. Kinyitotta a szekrényajtót. Egy férfi póló akadt a kezébe. Itt felejtette. Magára húzta, érezte rajta az illatot, álomba sírta magát. Másnap fejfájással ébredt, bement a városba, virágboltosokkal egyeztetett, bement a bankba, újabb összeget rakott vissza a számlára. Még évek kellenek, mire az egészet visszafizeti, aztán a férfi csináljon vele, amit akar. Újabb éjszaka telt el álmatlanul forgolódva, legyek már túl rajta, fohászkodott. Hét vége jön, be kell vásárolni, feltölteni a kávégépet, legalább hat gyerekre számítanak, az minimum tíz felnőtt, az üdítős automatát is üzembe kell helyezni...

Amikor késő délután felvette a lányt a zeneiskolánál, alig várta már, hogy végre hazaérjen és elbújhasson. A parkolóban idegen autó állt. Az órára nézett. Késő van már ahhoz, hogy valaki most kezdjen egy lovagló órát. Lepakolt a konyhában, az ablakon át az istálló felé pillantott, nem volt ott senki, az öreg a lakókocsi elé telepített kis teraszon bütykölt valamit, a lovak a karámban legelésztek. Hol lehet az az ember? És akkor meglátta. A cipős állványon ott volt egy pár kitaposott sportcipő. Óvatosan nyitotta meg a hálószoba ajtót. A férfi magzati pózba gömbölyödve aludt egy pléd alatt. Alig kapott levegőt. Ez meg hogy??? Eddig még sose jött vissza...

Már a vacsorához terítettek, amikor a férfi megjelent. Mezítláb, hosszú haja a szemébe lógott, vigyorgott. Mi a kaja? - kérdezte. A lány sugárzó arccal mosolygott vissza rá, a fiú szemöldöke megrándult. Üljünk le, szóljatok az öregnek, mondta Sziszi, mintha semmi különöset nem tapasztalt volna.

Hát megjött? - kérdezte az öregember a férfira nézve.

Meg. - mondta a férfi.

Minden rendben ment?

Aha!

Néztek rájuk, de ők semmit sem mondtak, az öreg összehúzott szemmel bazsalygott a tányérját nézve.

Beavatnátok már engem is végre? - nézett egyikről a másikra. Az jó lenne! - csattant a fiú hangja.

A férfi megfogta Sziszi kezét, bízz bennem, mondta.

Nem ettem meszet, mondta ő, majd, ha megvesztem. Az se normális, aki benned megbízik.

Ne játssz! - a fiú dühösen csapta le a kanalat. Mióta az eszem tudom, szivatod anyát. Nem ezt érdemli, és most én mondom neked, megkeserülöd, ha csak egy könnyet is látok a szemében miattad. Elég volt a játékokból. Szeretném, ha holnap elköszönnél - amit amúgy nem szoktál -, aztán eltünnél végre az életünkből. Mire hazaérek, nem akarlak itt látni. A fiú szinte remegett a haragtól.

A férfi sápadtan hallgatta. Ez most valami más volt. Amikor Sziszi támadott rá, abban ott rezgett a szerelem, nem volt éle a dühének. Most először szembesült azzal a fájdalommal, amit okozott.

Nem tudom neked megmagyarázni, miért éltem így - mondta végül a fiúnak. Lehet, hogy eredendően rossz ember vagyok, aki képtelen a normális életre. Amikor először elmentem, még húsz éves koromban, véglegesnek gondoltam. Soha nem akartam visszajönni. A világot akartam látni, de aztán... időről-időre visszajöttem, mert nem birtam nélküle. Megfogta Sziszi kezét. Amikor megszülettetek, örültem, mégis újra elmentem, mert kötelezettségeim voltak. Mindig úgy gondoltam, még befejezem itt vagy ott, amit elkezdtem, aztán jövök. De aztán jött egy másik lehetőség, és én nem tudtam ellenállni, mert hajtott a bizonyítási kényszer, hogy azt is meg tudom csinálni. Néha még nők is csapódtak hozzám, de nem tudtam senkit szeretni. Csak őt.

Mindenki hallgatott.

Aztán megint a fiú szólalt meg, ezúttal csendesen, indulatok nélkül, mintha minden haragját kiadta volna magából. Oké! De akkor legyél már elég tökös ahhoz, hogy menj el, és hagyj minket békén. Anya minden eltűnésed után szétesik. Szerinted meddig birja még? Kegyetlen vagy és önző. Ha NEKED hiányzik, akkor jössz, de nem is törődsz vele, ő mit érez.

Dehogynem törődök. Ezért nem tudtam elköszönni soha. Menekülök. Vagyis menekültem. Többé nem megyek el. Ha befogadtok, itt szeretnék maradni. Ha mégsem lehet, akkor letelepedek valahol a közeletekben, hogy legalább lássalak benneteket néha. Ötven éves vagyok. Talán még van bennem annyi erő, hogy rendbe hozzam, amit eddig elrontottam.

A fiú megvonta a vállát. Anyu dolga, hogy dönt. Én a magam részéről egy selejtnek tartalak, de elfogadom, ha ő úgy dönt, maradhatsz. Egy biztos, megtanultam tőled, ÉN soha nem fogom elhagyni a gyerekemet, történjen bármi az életemben.

Megértelek, válaszolt a férfi csendesen. Én is így éreznék. Bízzuk ezt az időre. Te mit mondasz? - nézett Sziszire. Itt maradhatok?

Sziszi hitetlenkedve rázta a fejét. Nem gondolod Te ezt komolyan... És ne mondd, hogy bízzak benned. Maradj, ameddig akarsz, tudod, hogy szeretlek. Bár magam sem értem, miért.

Már az ágyban feküdtek, amikor a férfi újra megszólalt. Visszavittem a Bécsben kölcsönzött autót, és vettem ezt a másikat helyette. Holnap szerződést kötünk az öreggel, megveszem tőle a tanyáját és a földjét.

Sziszinek még a szája is tátva maradt. De hát ez egy vagyonba kerülhetett!!! És egyáltalán, hogy tudtad rávenni? Eddig még senki sem tudta meggyőzni.

Megvesztegettem, mosolygott a férfi. Új mobilházat igértem neki, fürdőszobával.

Sziszi nem tudta megállni, nevetett. Nem vagy semmi, csóválta a fejét.

Először házat akartam neki építeni, de azt mondta, nem kell, csak akkora, ami befér a rózsalugasa alá. Érdekes ember.

Igen...

A férfi fölé hajolt. Nem mondom többé, hogy bízz bennem. De nem megyek el. Már ez a két nap is megviselt, amit távol töltöttem tőled. Ezután mindig számíthatsz rám.

Hogy bízhatnék benned, mondta Sziszi, amikor most is egy szó nélkül tüntél el. Ez nem normális dolog. Az ember kommunikál azokkal, akiket szeret. Csak figyeld meg, mi még azt is közöljük egymással, ha a telek végéig elmegyünk. Te meg eltünsz a világ másik végébe, és egy szót sem szólsz...

Furcsa, zaklatott napok következtek. Ahányszor a férfi kocsiba ült és elment valahova, mindig azt hitte, nem jön vissza. De ő visszajött. Elmúlt a nyár, a fiú visszament az egyetemre, későn járt haza, volt, hogy bent aludt a városban, a lány járt a zeneiskolába, apja hozta-vitte.

Hát Te mit csinálsz? - kérdezte tőle a férfi egy napon.

Tortát sütök - mondta. Ma van a lányod születésnapja. Este megünnepeljük. A kedvenc ételét készítem, tortát sütök, vettem neki ajándékot. Így szoktuk.

A szokatlan csendre figyelt fel. A férfi arcán olyan kifejezés ült, amit nem tudott volna megnevezni. Döbbenet és bánat, meg valami mély elkeseredés.

Mi van? - kérdezte ijedten.

A férfi zokogva borult az asztalra. Fogalmam sem volt róla, mikor született a lányom. Vagy a fiam. Elmúlt nélkülem a gyerekkoruk, úgy, hogy még csak nem is gondoltam rájuk ezen a napon. Soha nem tudom már jóvátenni. Soha nem leszek igazán az apjuk. Eddig nem mondtam, de nagyon bántott, amikor azt mondod, MI és én nem tartozom közétek. Talán már soha nem leszek benne abban a kifejezésben, hogy MI.

Türelmetlen vagy, ült le vele szemben Sziszi. Még egy-két hónapja vagy csak itthon. Meg kell bizonyosodnunk, hogy az elhatározásod nem csak egy kósza ötlet. Meg kell, hogy szokjuk a jelenlétedet. Úgy éltél, ahogy akartál, most nem várhatod, hogy mindenki elfelejtse a fájó éveket.

Nem, dehogy! Nem várok én el semmit! - törölte meg a szemét a férfi. Csak borzasztó a tudat, hogy mit okoztam, és mit vesztettem. Ha még a régi lennék, most azonnal elfutnék... De már nem tudok. Minden sejtemmel közétek vágyom. Nagyon szeretlek benneteket... - a hangja elcsuklott. Majd meglátod!

Lassan beköszöntött a tél. Megérkezett az öreg új lakókocsija. Éppen hogy befért a rózsalugas alá. Nagyon pöpec! - nézegette zsebre dugott kézzel, nem kell nekem már ennél több.

Majd nézd meg egy hét múlva! - mondta neki a férfi. Ha már rajta lesz a szigetelés és a festék!

December elején leesett az első hó, a farm olyan volt, mint egy képeslap, az úton autók álltak meg és fotózták, de a hó gyorsan elolvadt, latyakos sárban tapostak, a gumicsizmák az alsó lépcsőn sorakoztak.

Évek óta készülök, hogy utakat csináltassak mindenfelé, de mindig valami fontosabbra kellett a pénz, dohogott Sziszi, miközben levetette a kabátját. Mit csinálsz? - kérdezte a férfit, aki a laptop előtt ülve számolgatott.

A férfi rámosolygott. Azt néztem, melyik megoldás lenne a legjobb a sármentesítésre. Ez a vállalkozás például itt van a város szélén, jónak tűnik. Holnap elugrok és beszélek velük. Elég barátságosak az áraik.

A vacsoránál a fiú egy új lóról beszélt lelkesen. Két éves, az idén versenyzett először, nagyon igéretes, csak nem jól bánnak vele. Olyan, mint az enyém! - nevetett.

Meg akarod venni?

Szeretném, de nincs most erre pénzünk. Nagyon jó befektetés lenne, és sajnálom is szegény állatot. Nincs jó helye ott! Talán a nőnapi virágdömping után összejön annyi, ha addig el nem adják.

Segítenék... - kezdte a férfi.

Nem kell!

A fiú elutasító hangjára felemelte a kezét. Jól van, csak felajánlottam. Nem erőltetem. Én nem értek a lovakhoz.

Sziszi nézte a férfit, akinek minden próbálkozása kudarcba fulladt eddig a fiú megnyerésére. A gyerek nem felejtett és rettenetesen haragudott az apjára.

A fiához fordult. Ne dönts indulatból. Hát nem te beszéltél rá, amikor a farmot megvettük, hogy használjunk fel valamennyit apád pénzéből?

Az még akkor volt, amikor gyerek voltam.

Akkor úgy viselkedtél, mint egy felnőtt. Most meg úgy, mint egy gyerek... Légy okos, kisfiam. Bármi is történt, mi apáddal szeretjük egymást. Ne álljon közénk a haragod.

Oké! - mondta fiú. Bocs, a kiabálásért anyu, de majd megoldom.

Akkor vedd meg az én pénzemből, amit a ház festésére tettem félre, ajánlotta Sziszi. Az nem olyan sürgős, ráér jövőre is. De ne hagyd elveszni a lehetőséget.

Jó, majd rákérdezek, bólintott békülékenyen a fiú.

Mint szinte mindig, most is az ágyban fekve, a sötétben beszélték meg a kínos kérdéseket.

Mi ez a huzavona a pénzzel? - kérdezte a férfi.

Semmi. Meg van a pénzed, majdnem hiánytalanul. Még két év, és mindent vissza tudok adni, amit elvettünk belőle.

A férfi megdermedt. Nem használtad fel?

Nem. Elvettünk belőle kétszer. Először a ház felújítására, hogy beköltözhessünk, meg, amikor a lovakat vettük. De már majdnem mindet visszatettük.

A férfi mozdulatlanul feküdt, aztán nagyot sóhajtott. Minden nap szembesülök azzal, hogy mennyire megbántottalak benneteket. Még a pénzemet sem akarjátok elfogadni. Látom a gyerekeken is az elutasítást. Úgy látszik, már hiába erőlködök, végképp elromlott minden.

Harminc évig voltál távol. Most három hónapja vagy itthon. Mégis, mit gondolsz, egy egész élet sérelmeit mennyi idő alatt lehet semmissé tenni.

De ez annyira reménytelennek látszik. Csak az tart itt, amit az este mondtál.

Mit mondtam?

Azt, hogy szeretjük egymást. Alig kaptam levegőt, amikor kimondtad. Ez azt jelenti, hogy megbocsátottál nekem, ugye?

Nem tudom, hogy megbocsátottam-e. Még minden nap, amikor valamiért el kell menned, vagy ha csak eltünsz a látókörömből, azonnal arra gondolok, hogy megint itt hagytál. Nem szeretem, hogy így érzek, mégis megtörténik. A sebek nehezen gyógyulnak. Ha most elmennél, a gyerekek előtt igazolnád, hogy tényleg nem akarsz velük lenni. Tarts ki. A lányod már szinte teljesen elfogadott. A fiú dühös, de nem utál, igazából csak tesztel, hogy elég kitartó vagy-e.

A férfi szorosan ölelte. Mindent megteszek, hogy végre egy család legyünk.

Már a karácsonyra készültek, a fiú is otthon töltötte a napokat, ők a lánnyal süteményeket készítettek, a házat díszítették. Ez lesz az első karácsonyuk együtt.

A férfi és az öreg a lovakat látta el, amikor megérkezett a lószállító az új ménnel. A fiú nagy türelemmel és hozzáértéssel vezette a lovat a boxba, amikor a makrancos csődör tombolni kezdett. Az Öreg ijedten próbálta megnyugtatni, az új ló rémülten ágaskodni kezdett, aztán hátrált, a fiú próbálta visszatartani, nyugtatta, aztán elszabadult a pokol. Az öreg mén kitört a boxból, végigrohant az istállón, aztán a futtatón, míg végre fejét lógatva, fújtatva megállt a mezőn. Az új ló az istállóban dühöngött, a fiú már képtelen volt megfékezni, a ló kitépte magát a kezéből. Az apja a kantár után kapott. Neee! - kiáltotta a fiú, a csődör a két hátsó lábán körbe fordult, visszaereszkedett négy lábra, és hátra rúgott. A fiú azonnal odafutott, de addigra a férfi karja már erőtlenül lógott a teste mellett, térdre rogyva nyögött a kíntól. A ló, megszabadulva, szintén a mezőre rohant, ahol hörögve, táncolva kapálta a földet.

Az öreg azt se tudta, merre szaladjon. A fiú a férfihez ugrott, felsegítette, gyerünk, mondta, azonnal orvoshoz kell mennünk. Hol talált el? Valahol a vállamnál... Kifelé araszoltak, nézz rá a lovakra, kiáltotta az öregnek, jó, csak menjetek, intett az öreg és a futtató felé kocogott.

Sziszi az ablakból látta a vágtázó, megvadult lovat. Ijedten kapott fel egy konyharuhát és törölte meg a kezét, mikor meglátta a másik megvadult állatot. Az istálló felé futott. A fiú támogatta a férfit. Hozd a kocsit, kiáltotta, ő meg szinte ösztönösen engedelmeskedett. Mire beértek a sürgősségire, a férfi alig volt magánál. A fiú nyugtatta, mindjárt ott vagyunk...

Vártak a röntgenre. A fiú bámult ki az ablakon. Menj haza kisfiam, mondta Sziszi. A kislány egyedül van, és nem tudjuk, mi lehet a lovakkal. Az öreg utánuk ment, nehogy baja essen. Telefonálok, ha tudunk már valamit. A fiú indulni készült, aztán visszalépett. Ne haragudj, mondta az apjának, az én hibám.

A férfi csak megrázta a fejét. Nem!

Szalagszakadás, ficam, zúzódás, mondta az orvos. Mindjárt helyre tesszük, rögzítjük, fájdalmai lesznek a következő napokban, sőt akár hetekig is. Nem használhatja a karját, és lehetőleg ne mozgassa.

Már hajnalodott, amikor végre haza indulhattak. Álltak a kórház előterében, még kabát sem volt náluk. Atyaég! - döbbent rá Sziszi. Semmi irat nincs nálam, jogsi nélkül vezettem!

Jött a fiú. Minden rendben? - kérdezte, a szeme végigfutott a férfi arcán, karján. Jól vagy?

A férfi bólintott. Jól. Hat még a fájdalomcsillapító.

Hátul ültek, a férfi feje Sziszi vállán billegett, már majdnem aludt, ő meg a kezét szorongatta. Mi volt otthon? - kérdezte a fiút.

Már semmi. Megnyugodtak. A kormányra csapott. Nekem kellett volna tudnom, hogy két ilyen vehemens csődört nem lehet így összeengedni. A régit ki kellett volna csapni addig a legelőre, míg az új elfoglalja a helyét.

Kint már nem volt balhé?

Nem. Kicsit kapáltak egymásnak, de aztán megnyugodtak. Már mindkettő a boxában van. A kanca lett egy kicsit nyugtalan, a csikó ügyet sem vetett rájuk.

Hazaértek. Menj, pihenj, én is alszok egy keveset, mondta a fiának, kemény napunk lesz.

Levágom rólad a pólót, mondta a férfinak a hálószobában. Félek, hogy fájdalmat okozok.

Jó!

Óvatosan fejtette le róla a felsőt, lehúzta a nadrágot, ágyba fektette. A férfi felnyögött. Nem tudok feküdni, mondta, inkább ülnék. Az ágytámlának támaszkova próbált pihenni, aztán a fotelba ült át. Nem jó ez sehogy.

Elszunnyadhatott, mert a férfi nyöszörgésére ébredt. Félrebillent fejjel vacogott a fotelben.

Gyere, ébresztette. Megtámasztotta a hátát a párnákkal, az ölébe húzta a férfit, magukra terítette a meleg takarót, két lábát a combjára kulcsolta, kezeit összefonta a mellkasán, a férfi feje az álla alatt nyugodott. Aludj, mondta neki, és a férfi teste lassan elernyedt. Megszünt a reszketés, átmelegedett a bőre, nagyon szeretlek, motyogta, és végre álomba merült.

Másnap újult erővel tört fel a fájdalom, a férfi fel-alá sétált a házban. Vegyél be fájdalomcsillapítót, kérlelte, de ő makacsul ellenállt. Kibirom, mondogatta.

Akkor ne szaladgálj itt, mérgelődött Sziszi. Nagyon idegesítő vagy, tudod?

A férfi leült a kanapéra. Jó, adj egyet, mondta. De kibirtam volna.

Napokig küzdött a fájdalommal. Nem tudott aludni, bal kézzel próbált enni, hol nyűgös volt, hol dühös, hol szomorú. Csak nézem, ahogy dolgoztok, mondogatta, pedig segíteni szeretnék.

Karácsonyra végre enyhült a fájdalom annyira, hogy legalább aludni tudott egy-két órát, míg a lányok a fát díszítették, a fiú és az öreg pedig az állatokat látta el.

Szép volt az este, a mennyezetig érő fenyőn csillogtak a díszek, karácsonyi dalok szóltak, az étel finom volt, bár a férfinak nehezen ment az evés bal kézzel. Először az öreg kapta meg az ajándékát. Zavartan forgatta a meleg sapkát, maga elé próbálta a pulóvert, hümmögött. Én nemigen vettem semmit, mondta, aztán a kabátzsebéből kis csomagokat vett elő. A gyerekek kis furulyákat kaptak, Sziszi egy tálat, a férfi pedig egy kulcstartót. Minden darab kézzel, csodálatos részletekkel kifaragva. Meghatódva ölelték meg, ő pedig valamit motyogva a fáradtságról, eltrappolt a kis házába.

Kiderült, hogy mindenki nagy gonddal választott, a lány kottákat kapott a fiútól, új laptopot az anyjától, a fiú könyvet a lánytól, lovaglócsizmát az anyjától, Sziszi parfümöt a fiútól, és könyvet a lánytól. A férfi mosolyogva nézte az örömüket. Kicsit zavarban volt. Az ő ajándéka a hálószobában volt eldugva, nem tudta, átadhatja-e. Félt az újabb visszautasítástól. Nem számított ajándékra, ezért meglepődve vette át a felé nyújtott borítékot, amiben egy befizetett csekk volt, tíz lovagló leckére és egy ló tulajdonjogát igazoló iratok a nevére kiállítva.

Én leszek a tréner, közölte a fiú zordan. A ló a két ünnep között érkezik. Ahogy meggyógyulsz, elkezdjük a leckéket. Köszönöm, fiam, mondta meghatottan.

Ne köszönd! Te fogod vezetni a lovas kirándulásokat. Nem lehet itt egész nap anyu szoknyáján ülni...

Nevettek.

A férfi is előhozta az ajándékait. A gyerekek kíváncsian nyitották ki a mappákat. Nem lesz ez nekem még korai? - kérdezte a lány csodálkozva. Sziszi belenézett a papírokba, aztán a férfira és a fiúra, aki szintén döbbenten állt a mappájával a kezében.

Te földet vettél a gyerekeknek? - kérdezte. A férfi bólintott. Ha elfogadják. Csak alá kell írniuk. A mappákban az öregtől vásárolt föld ajándékozási szerződései voltak, az elfogadó nyilatkozatokkal, és egy-egy előzetes terv a lakóépületekről. A lány szája fülig ért. A fiú zavartan állt. Van itt valahol egy toll? - kérdezte aztán. Sziszi felszabadultan mosolygott. Megtört a jég, végre talán tényleg egy család lesznek...

Te meg sem nézed az ajándékodat? - nyújtotta felé a férfi a harmadik mappát.

Sziszi óvatosan kukkantott bele. Egy utazási magazint talált benne. A férfi már megint elvágyik innen. Csak most azt várja, hogy ő is vele menjen. Próbált mosolyogni, de úgy érezte, megszakad a szíve. El fogja engedni a férfit. Ő nem mehet. Itt vannak a gyerekei, a szülei...

Nyisd ki! - kérte a férfi.

Kinyitotta a magazint, a lapok között egy kinyomtatott esküvői meghívó volt, rajta a nevük, csak a dátum hiányzott róla. Kiszáradt a szája. Ez??? - kérdezte. A férfi a zsebébe nyúlt, gyűrű csillogott a kezében. Elfogadsz? - kérdezte.

Sziszi szóhoz sem jutott, csak kinyújtotta a kezét, a férfi megkönnyebbülten sóhajtott, és felhúzta a gyűrűt. Kicsit tanácstalanul toporogtak, aztán a férfi könnyű csókot nyomott a szájára.

Sziszi már az ágyban fekve, maga elé tartott kézzel nézegette a gyűrűjét, amikor a férfi mellé bújt. Örülsz? - kérdezte.

Nem tudom. Kösselek magamhoz, amikor látom, már megint menni akarsz?

Én? - csodálkozott a férfi. Ezt honnan veszed.

Hát az utazási prospektusból...

A férfi fölé hajolt. Meg sem nézted, mondta, a mappa után nyúlt és kinyitotta. Szállodák ajánlatai - kizárólag beföldön, mindenhol bekarikázva a nászutas lakosztályok.

Az esküvő szép volt és csendes. A menyasszony ruhája egyszerű volt és elegáns. Negyvennyolc éves vagyok, dohogott, amikor a lánya egy feltűnőbb ruhára akarta rábeszélni. A vőlegény lehengerlő volt, de amikor Sziszi meglátta, majdnem elájult. A férfi haja rövid volt és rendezett.

Úgy nézel ki, mint egy banki ügyintéző súgta neki. Nem tetszik a frizurám? - kérdezte a férfi. Sziszi a tarkójára kulcsolta a kezét. Nem baj, majd megnöveszted.

Jó! - bólintott a férfi. Csak meg akartam mutatni, hogy hétköznapi, otthonülő ember vagyok. De a kedvedért bármi lennék... Mennyi időt elpazaroltam... - sóhajtott. Képzeld, mi lett volna, ha húsz évesen magammal viszlek...

Lecsuktak volna. Még kiskorú voltam! Vidám nevetésük mindenki szívét átmelegítette.