Szilveszter

Egészen kicsi korától dühös volt azokra, akik így nevezték el. Pedig nekik köszönhette, hogy él egyáltalán. A nyugati pályaudvar egyik sínpárja mellett hagyták az év utolsó napján, egy babakocsiban, mellette egy bőröndben ruhák és néhány tárgy. Amikor aztán sírni kezdett, a vasutasok keresték a hozzátartozóit, de senkit sem találtak. A mentősök adtak neki ideiglenes nevet. Így lett Szilveszter, és mivel alig egy napos lehetett az orvos szerint, ez lett a születésnapja is. És ezzel jól kiszúrtak vele. Őt soha nem köszöntötték a név- és születésnapján, mert mindenki az újév ünneplésével volt elfoglalva. Előbb egy csecsemőotthonban élt, erről alig voltak emlékei, csak néha álmaiban hallotta az állandósult gyereksírást. Innen egy fővárosi intézetbe vitték, ahol az épületet magas kerítés vette körül, a betonozott udvar sarkában egy nagy fa, padok, amelyek homokozót és hintát fogtak közre. De az egész csak kirakat volt, sose játszottak itt, nyáron a hőség, télen a hideg miatt. Egy nyolc ágyas szobában volt a helye, ahol elejében bántották a nagyobbak, de ahogy nőtt, ő lett a "nagy", már ő bánthatott volna másokat, de mégsem tette. Valami, amit nem tudott volna megnevezni, lehetett gyávaság, vagy érzékenység, visszatartotta.

Amikor hat éves lett, az igazgató magához hívatta. Ősztől már iskolába jársz, ezért holnap másik otthonba költözöl, mondta. Még fel sem fogta, már vitték is. Ijedten várta a változásokat, de legalább autóba ültették, és ez új élmény volt.

Késő este érkeztek meg a másik intézménybe, ahol egy három ágyas szobába vezették. Ez lesz az ágyad, mondták neki, a másik két gyerek kíváncsian bámulta a takaró alól.

Reggel, amikor felébredt, kinézett az ablakon, és még a szája is tátva maradt. Az ablak alatt rózsák nyíltak, az utcai járdára lombos fák vetettek árnyékot. A rácsos kerítésen túl falusi utcára látott. Egy nevelőtanár jött, ruhákat pakolt, ezek a tieid, mondta. Külön szekrénye volt, nem úgy, mint eddig. Ennek örült, nem kell veszekedni, hogy melyik - kié.

Az udvar is más volt, mint az előző helyen, mindenütt fák, virágok, felfestett kézilabda- és kosárpálya, hintaágy, lengő-teke és az aszfalton sakktábla, hatalmas bábukkal.

De az igazi érdekesség maga a falu volt. Egész délelőtt állt a kerítésnél, nézett ki az utcára kíváncsian, látta a falusi gyerekeket, akik az anyjuk kezét fogva ballagtak, vagy valamelyik szülő vitte őket biciklivel. Vágyott ő is szülőkre. Egy idősebb nő állt meg a kerítésnél. Hogy hívnak kincsem, kérdezte, és ő megmondta. Egyem meg azt a szép szemedet, mondta az asszony és benyúlva a kerítésen, megsimogatta az arcát. Sokáig emlékezett erre a simogatásra.

Ősszel már iskolába ment, szeretett tanulni, főleg az olvasás nyűgözte le. Amikor először olvasta el a ló és olló szavakat, még a lélegzete is elállt a csodától, hogy tudja, mi áll ott, pedig sem egy ló sem olló nincs odarajzolva... Ettől kezdve elolvasott minden betűt, amit leírva látott. Ahogy haladtak a betűk tanulásával, úgy bontakoztak ki előtte a leírt szavak, mondatok. Falta a könyveket.

Amúgy is szeretett mindent ebben az otthonban. Reggel átvonultak a falusi iskolába, együtt tanultak a falusi gyerekekkel, barátságokat kötöttek, ez a kis falu nem vetette ki magából az intézeti gyerekeket. Néha, amikor tanítás után hazafelé tartottak a nevelő kiséretében, Szilveszter benézett az udvarokba, kíváncsi volt, milyen lehet egy ház belülről, mert ő ilyet csak a tévében látott.

Egy igazi barátja is volt az osztályban a falusi gyerekek között, együtt játszottak a szünetben, volt, hogy elcserélték az uzsonnát, a másik fiú jóízűen ette a parizeres zsemlét, míg ő a házikolbászos vajas kenyeret gyűrte befelé. Ezekben a szendvicsekben, még ha csak sült zsíros kenyér volt is, valami utánozhatatlan illatot és ízt érzett, amit az intézeti kajákban soha. Vágyott erre az ízre.

Már harmadik osztályba jártak, amikor a barátja a bizonyítvány-osztáskor izgatottan újságolta, meglesz a bicikli, hiszen csak egy négyese van. Megnézed majd? - kérdezte. Eljöhetnél és megtanítanálak biciklizni.

Szilveszter a nevelőtanárhoz ment. Elmehetnék? - kérdezte. Hova? Kihez? - faggatta a nevelő, és ő megmondta. Jól van, elmehetsz, kapsz kimenőt este hatig, egyezett bele a tanár.

A bicikli is szép volt, de ő a kertet, a házat csodálta, ilyet szeretnék, majd ha megnövök, álmodozott. Szépnek találta a konyha viaszos vászon terítővel letakart asztalát, ahol a fiú anyja zsíros kenyeret és zöldpaprikát tett eléjük, a kis kerti lócát a barackfa alatt, a szobák takaros rendjét. Még a disznóól szagát is szerette.

Másnap ismét szeretett volna elmenni, de a nevelő a fejét rázta. Nem lesz ebből rendszer, mondta szigorúan.

Nem mehetek! - mondta, amikor a barátja megjelent a biciklijével a kapunál. De én bemehetek? - kérdezte a fiú. A nevelő megengedte, és ők a fűben ülve beszélgettek, a biciklit nézegették, más gyerekek is csatlakoztak, megtárgyalták a kerékpár tulajdonságait, később fociztak.

Aztán egyszer megint elengedték a barátjához, és ő boldogan ment, és másnap megint a fiú kéredzkedett be az intézet udvarára. A nevelők hamar rájöttek, hogy a falusi gyerekek barátsága segíthet az intézetiek beilleszkedésében, így egyre többször, egyre több gyerek kapott "kimenőt" vacsoráig a falusi barátokhoz, és egyre több falusi gyereknek volt bejárása az intézetbe.

Egy nap a barátja éppen csokit vett a boltban, amikor meglátta az asszonyt, aki első nap megsimogatta a kerítésen keresztül. Az asszony nevetett rá. De megnőttél, mondta neki, egyem meg azt a szép szemedet, és benne fellobbant az öröm. Várta a simogatást, és az asszony tényleg újra megsimogatta, megborzolta a haját. A másik fiú egy csokit vett. Te nem veszel? - kérdezte a nő. Nekem nincs pénzem, mondta ő lehangoltan. Az asszony szemét elfutotta a könny. Nem baj, mondta, egy apró csokit nyomva a kezébe, majd lesz pénzed, ha felnősz!

Másnap az asszony megjelent az intézetben, hosszan tárgyalt az igazgatóval, aki behívatta az irodába.

Volna-e kedved hét végén meglátogatni ezt a kedves asszonyt és a férjét? - kérdezte. Szombat reggel mehetnél, és vasárnap délután kellene visszajönnöd.

Úgy érezte, ennél nagyobb szerencse nem is érhette volna. Szombat reggel már korán elkészült, türelmetlenül várta, hogy érte jöjjenek. A nő biciklivel érkezett. Gyere, mondta kifulladva, siessünk, még főznöm is kell. A csomagtartóra ült, ahogy a falusi gyerekek, és boldog volt. A ház nem is hasonlított arra, mint ahol a barátja lakott. Egy másik utcában állt és kisebb is volt. Itt nem volt olyan sok szép bútor, mint ott. A konyhában kopott kredenc és csupasz asztal, egy palackos gáztűzhely és egy pad, amit fel lehetett nyitni. A szobában szekrény, két ágy, tükör. És egy nagy karosszékben sovány ember üldögélt. Hol jártál már... - zsörtölődött, még nem is reggeliztünk.

Jól van már, nevetett rá a nő, mindjárt eszünk. Nézd, kit hoztam! Az ember értetlenül nézett. Hát a gyerek, akiről meséltem neked, tudsz majd játszani vele, mondta az asszony. Ugye játszol a bácsival? - kérdezte, van itt társasjáték, kártya. Szilveszter örömmel bólintott, hiszen szeretett játszani. A konyhaasztalnál reggeliztek kenyeret, kolbászt és teát, aztán kisegítették a férfit a nyitott tornácra, ahol egy kényelmes, kopott székbe ültették, és Szilveszter malmozni tanult tőle. A férfi sápadt arca kipirult, viccelődött vele, nevettek, a délelőtt gyorsan eltelt, finom levest ebédeltek kenyérrel, aztán a férfi lefeküdt, ők meg a kertbe mentek. Segíthetsz, ha akarsz, mondta az asszony, vagy elmehetsz játszani a barátodhoz. De ő most nem akart sehova se menni. Inkább maradt, mert az asszonnyal akart lenni, és tanulta a kapálást. Már nem sokára érik az alma, mondta a nő, és egy hónap múlva a szilva és a szőlő, ide-oda járkáltak az ápolt kertben, és Szilveszter gyönyörűnek talált mindent. Szedtek zöldbabot és uborkát, felástak egy tő krumplit, ez is jó lesz egy hét múlva, örvendezett a nő. Ez itt málna, mondta a kerítés menti bokrokra mutatva, már leérett, de biztosan van még rajta pár szem, keresgéltek és ha találtak egyet, bekapták. A konyhában megtisztították a zöldbabot és a nő beszélt. Beteg szegény férjem, mondta. Valami megtámadta az izületeit. Folyton fájdalmai vannak, és látod, alig tud menni. Így csak egy kevés rokkantnyugdíjat kap, az én fizetésem sem sok, hát csak éppen, hogy megélünk. Ha kicsit jobbak lennének a lehetőségeink, magunkhoz vennénk, itt élhetnél velünk. De így csak néha tudunk elhozni. Este, nagy nevetések között a konyhai padra ágyaztak neki. Kicsit keskeny volt, és kemény is, de Szilveszter a nyitott ajtón át a kertbe látott, nem félt, hiszen hallotta a szobából a férfi horkolását, és a nő sóhajtásait.

Egyre több időt töltött a házaspárral, hiszen nyár volt. Kimenőt kért, és hozzájuk szaladt, játszott egy partit a férfival, aztán segített az asszonynak, elszaladt a barátjához, és a fegyelmezett intézeti élet kezdett fellazulni. Aztán egy újabb hétvégét töltött a házaspárral, a férfi a karosszékében ült, ők meg lekvárt főztek az asszonnyal, beszélgettek, nevettek, a férfival sakkoztak, míg a nő üvegekbe töltötte a lekvárt. Majd este kaptok lekváros kenyeret, igérte, és neki összefutott a nyál a szájában.

Már hetedikes volt, és a felsősöket már nem kisérték nevelők az iskolából az intézetbe tanítás után. Míg a többiek kényelmesen bandukoltak, ő a házaspár otthonához szaladt először. Az asszony ilyenkor dolgozott. Szilveszter kisegítette az embert a tornácra, vizet hozott neki, vagy ha tél volt, bevitte és odakészítette neki az újságot, aztán rohant, hogy az ebédre beérjen. Nem szóltak érte, ha késett egy picit.

Aztán egy újabb hét végét töltött a házaspárral. Mi lenne, ha velünk lennél karácsonykor? - kérdezte az asszony. Szilveszter boldogan bólogatott, és az igazgató megadta az engedélyt.

A szünet első napján váltóruhákkal felszerelkezve várt, az asszony megint bringával jött, szaladjunk, mondta, még dolgozok, vissza kell mennem, de muszáj idejönni érted, ez a szabály. A saroktól már egyedül ment tovább. Megjöttem, kiáltott be a szobába. Ideje, kiáltott vissza az ember. Nevetgélve segítette ki a konyhába, a gázon van az étel, mondta az ember, együnk. Tálalt, ettek, megvitatták a sporthíreket, elmosogatott, játszottak egy parti sakkot, az ember fáradtnak látszott, lefektetlek, mondta neki, és az ágyhoz támogatta. A férfi hamar elaludt, ő meg nézte a tévét. Végre megjött az asszony, gyere csak, suttogta, nézd, mit találtam ki! Most nem csak egy éjszakát fogsz itt tölteni, ez a pad így kényelmetlen már az alvásra, rövid is. A tornácon egy fotelágy állt. Segíts bevinni, mondta a nő. Már csináltam neki helyet. Az ajtó mögé tesszük, igaz, ha rajta fekszel, nem lehet bemenni a kamrába, de azt majd megoldjuk... Kuncogva húzták-vonták a fekhelyet, kipakoltak a felnyitható pad belsejéből, ide rakhatod az ágyneműt és a ruháidat.

Ez volt az első igazi karácsonya. Karácsonyfát díszítettek, az asszony kalácsot sütött, és töltött káposztát készített, szenteste bablevest ettek és mákos gubát, és a fa alatt ajándékok voltak. A nő mellényt kötött a férjének, a férfi kis kosarat font műanyag huzalokból a feleségének, Szilveszter pedig egy könyvet kapott. Még soha nem volt semmije, ami csak az övé lett volna. Restellte, hogy ő semmit sem ajándékozhat nekik, éjjel alig aludt. Reggel az asszony ijedten nézegette. Csak nem leszel beteg? - kérdezte. Sápadt vagy! A fejét rázta. Én nem hoztam ajándékot, mondta szégyenkezve. A nő nevetett. Nekünk Te vagy az ajándék, mondta kedvesen, és magához ölelte. Mi nagyon szeretünk. Így olyanok vagyunk, mint egy igazi család. Nekünk ez sokat jelent. Szilveszter boldog volt, hogy szeretik, segített a ház körül, eljött a barátja és kártyáztak hármasban a férfival, míg a nő haza nem ért. Kezdte átlátni az életüket. A nő rengeteget dolgozott. Minden túlórát elvállalt, művelte a kertet, gondozta az állatokat, ápolta és szerette a férjét. A férfi nehezen viselte a betegségét, csak akkor derült fel az arca, ha mindketten a közelében voltak. Látta, milyen szűkösen élnek, a nő mennyire próbál spórolni. Ha levágott egy csirkét, azt háromszorra ették meg. Lábából, fejéből, belsőségeiből finom leves készült, a csontos részekből paprikás nokedlivel, a combját, mellét kirántotta és ették finom sült krumplival. Segíteni akart, de nem tudta hogyan, hiszen még csak tizenhárom éves volt. Hát csinálta, amit tudott. Összeszedte a tojást, megkeverte a korpát a malacoknak, elseperte a járdát. Egyem meg a jó szívedet, mondta a nő meghatottan, és megsimogatta.

Karácsony után nehéz szívvel készülődött. A házaspár is hallgatagon tett-vett. Vigyél vagy két szelet kalácsot, mondta az ember, jó, bólintott Szilveszter. A könyvet itt hagyom, mondta, nehogy valaki összefirkálja, vagy elszakítsa. Jó, tedd a padba, mondták. Ha jössz, csak elő kell venni.

Elárasztotta az öröm. Hát jöhetek máskor is? - kérdezte. Az asszony sírva fakadt. Bár itt maradhatnál örökre, mondta, de látod, milyen szegények vagyunk... Itt nincs fürdőszoba, és csak a konyhában alhatnál... Pedig... - legyintett.

Én nem bánom, hogy nincs fürdőszoba, és szeretek a konyhában aludni, válaszolt Szilveszter. És az se baj, ha nincs mindig hús. Én szeretem a krumplit is... Mindhárman elérzékenyültek.

Még egy hét sem telt el, amikor Szilvesztert az igazgatói irodába hivatták. Megrettent. Legutóbb, amikor ez történt, elvitték egy másik helyre... Az igazgatói irodában az asszony ült, mosolygott, amikor meglátta.

Az igazgató komoly arccal nézett rá. Fontos döntést kell meghoznod, fiam. Ez a házaspár szeretne téged magához venni, de elég szűkösek a körülményeik. Ezért azt szeretnék, ha te döntenél, akarsz-e hozzájuk költözni, vagy inkább itt maradsz. Megyek, vágta rá olyan gyorsan, hogy a felnőttek felnevettek. Hát akkor nincs más hátra, mint megindítani az eljárást, közölte az igazgató. A nőre nézett. Még ne éljék bele magukat, mondta, mert a hivatal kemény feltételeket támaszt. A környezettanulmány lesz a döntő.

Izgatottan vártak.

A gyámhivatal munkatársa húzta a száját. Nincs fürdőszoba... A gyerek a konyhában lenne elhelyezve? Az anyagi lehetőségek meg... Ezt hogy képzelik? Hát itt rosszabb körülmények közé kerülne, mint ahol most van! Szó sem lehet róla! Megtagadták az engedélyt.

Mindenki szomorúan vette tudomásul a döntést. Az igazgató a fejét csóválta. Bürokraták! - morogta. Én csak annyit tehetek, hogy saját hatáskörömben egy-egy hét végére, vagy szünetben néhány napra elengedem a gyereket. Ez is több, mint a semmi...

Hát így éltek ezután is. Szilveszter minden szünetből néhány napot, és havonta legalább egy hét végét a házaspárral töltött. Már Mamának és Papának szólította őket, iskolából jövet beugrott a boltba a mamához egy puszira, ölelésre, aztán a házba a papához, úgy ment az intézetbe. Kőműves leszek, jelentette be félév táján. Akkor nem kell innen elköltözni, az iskola csak 15 kilométerre van, és szinte minden nap jöhetek. Komolyan megvitatták a döntést és jónak találták. Már csak alig több, mint három év, aztán dolgozni kezdek, és azt csinálok, amit akarok.

Ide költözök, ahogy elvégeztem az iskolát, mondta egy este, miközben hajában sült krumplit ettek paprikás zsírba mártogatva, piritóssal és teával. Átalakítom a kamrát, az lesz a szobám. Akkor arra ablak is kell, véleményezte Papa az ötletet. Így tervezgettek.

Amikor az első ösztöndíját megkapta, szinte sokkolta, hogy pénz van a kezében. Mamának viaszos vászon asztalterítőt vásárolt, amilyet mindig is szeretett volna, papának egy csomag kártyát. Sírva-nevetve ölelgették.

Az iskolaév végén az igazgató engedélyezte, hogy a nyár egy részét a házaspárnál töltse. Szilveszter lelkesen tervezgetett. Mégis inkább a fürdőszobát alakítjuk ki először! A kamra helyén lesz. Jó nekem a konyhai ágy is még egy darabig! De a fürdőszoba fontos Papának. Nem járkálhat már ki éjszaka a járókeretével az udvari árnyékszékre... A tervek gyakran változtak, átalakultak, de egy nem változott. Ahogy lehet, Szilveszter költözik.

És végre eljött a nap. Június közepén Szilveszter megkapta a szakmunkás bizonyítványát, egy hét múlva elhelyezkedett a közeli városka egyik építőipari vállalatánál és ezzel megszünt az állami gondozás. Egy váltás ruhával, és a születésekor mellette talált bőrönddel érkezett. Tétován állt meg a kapu előtt, Mama futott eléje, egyem meg azt a gyönyörű szemedet, mondta, mit ácsorogsz itt? Gyere már befelé. Papa már felállította a sakkot!

Meghitten vacsoráztak, vidámak voltak és boldogok. Elpakolta a ruháit a konyhai felnyitható padba, ahol a karácsonyra kapott könyveit őrizgette. Az asztalra rakta a kis bőröndöt, kinyitotta. Divatjamúlt gyerekruhák, egy hajtogatós képeskönyv és egy kis sárga maci volt benne. Elszorult a torka. Mama szemét könny öntötte el. Szegény anyád! - mondta. Biztosan nagyon nehéz volt lemondania rólad! Látszik, hogy nagyon szeretett. Miért nem próbálod megkeresni? Szilveszter hallgatott. Majd egyszer, bökte ki kis hallgatás után.

És elkövetkeztek a hétköznapok. Szilveszter a korai busszal járt be a városba dolgozni, kis dobozban vitte a Mama által csomagolt szendvicseket. Pont olyan íze volt, amilyenre vágyott. Délután, amikor hazaért, közösen dolgoztak a kertben, főztek, Papával játszott, később a fotelágyban egy kis lámpánál még olvasott egy kicsit, aztán nyugodtan aludt, és másnap minden kezdődött újra. Másnak talán unalmas lett volna ez az élet, de ő élvezte nevelőszülei társaságát, azt, hogy pénzt keres, és a fizetésnapkor Mama elé tett egy kisebb összeget. A háztartási kiadásokra, mint mondta. Ne vállalj most már túlórákat és hét végéket! - kérte. Egy nap vigyorogva érkezett haza.

Kaptam pénzt az államtól, mondta. És egy alapítványtól is. Őszre bevezettetjük a gázt. Akkor papának nem kell a kályhával bajlódni, neked meg a palackot hurcolni, és tüzelőt cipelni, ha nem vagyok itt. Ez lesz az első. Aztán majd gyűjtök pénzt, építek egy nagy házat és oda költözünk. Ti laktok a földszinten, én meg az emeleten. Lesz majd hálószoba, nappali, fürdőszoba meg nagy étkezőkonyha! Nevelőszülei nevetgéltek. Sose lesz nekünk ennyi pénzünk kisfiam, csak magadra gondolj.

De Szilveszter nem a levegőbe beszélt. Már a következő napokban egy ember jelent meg a házban, aki megtervezte a gázfűtést.

Nem jó ez így, töprengett Szilveszter. Mégis a víz lenne fontosabb. Kell a mosogatáshoz és a fürdéshez. Cipekedni és melegíteni kell... Bevezettetjük a vizet is. De hát honnan veszünk ennyi pénzt, rémüldözött Mama. Majd megoldom! És újabb munka kezdődött. Szilveszter vezetékeket fektetett le, emésztőt ásott, átalakította a kamrát. Válaszfalat húzott, ajtót állított be, a tornác végébe kamrát épített.

A kettéválasztott kamrából kis fürdőszoba lett WC-vel és tusolóval, a másik feléből kis kuckó saját magának. Biciklin tolt haza egy házbontásból származó ablakot. Jókedvűen vakolt, betonozott, festette a falakat és novemberre elkészült. Betolta a helyiségbe a fotelágyat, vett egy szekrényt a jófogáson, szőnyegpadlót szabott a betonra és beköltözött. Igaz, se ajtó nem volt a kis helyiségen, sem fűtés nem volt benne, de a konyhából elég meleg szivárgott be, hogy ne fázzon. Jó lesz ez addig, amíg az új házat fel nem építjük, mondogatta magabiztosan. Az egyszerű kis tusolót is használatba is vették még karácsony előtt. A hideg nyirkos estéken jól esett a meleg, nevelőszülei örvendeztek. Ezt nem hittem volna, mondta a Papa. Te fél év alatt elérted, amiről mi évekig csak álmodoztunk.

A Mama sem dolgozott már, nyugdíjba ment, főzőcskézett, férjével üldögéltek a konyhaasztalnál, keresztrejtvényt fejtettek, vagy kártyáztak, este tévét néztek.

Éltek, mint egy igazi család, Szilveszter karácsonyra ajándékot vásárolt a két idős embernek. Puha, meleg mamuszokat, narancsot és szaloncukrot.

Vettem virslit szilveszterre, és egy üveg pezsgőt is, állított haza egyik nap. Jól tetted, egyem meg a szivedet, mondta Mama. Jól jön az ünnepléshez.

Az év utolsó napján Szilveszter dél körül indult haza. Fázott és fáradt volt. Mindenhol az új év köszöntésére készültek. Fiatalok nevettek, gyerekek dudákat fújtak, petárdák durrantak. Mosolyogva nézte őket. Ő nem vágyott mulatozásra. Hazavágyott. A buszon elgondolkodott. Majd egyszer, ha lesz egy lány, akkor ő is elmegy vele táncolni, étterembe viszi, talán feleségül is veszi, lesznek gyerekeik, együtt lesznek a nagy házban mamával és papával. De most még csak hozzájuk vágyik. Alig várta, hogy hazaérjen.

Bezárta maga után a kaput, végig ballagott a tornácon, benyitott a házba. Szinte simogatta a meleg. A konyhában sült hús és sütemény illat fogadta. Nevelőszülei is készülnek az új év köszöntésére, gondolta. Senkit sem látott, a szobaajtó csukva volt. Biztosan sziesztáznak, mosolygott. A kuckójába húzódott, melegítőt vett fel, evett egy kis levest, aztán ledőlt az ágyára és magára húzta a puha plédet, amit karácsonyra kapott. A szeme lassan leragadt, félálomban hallotta, amint nyílik a szobaajtó, az öregek sutyorognak, halkan tesznek-vesznek, jó volt ellazulni így, hogy maga körül tudhatta őket.

Zenére ébredt. "Boldog, boldog születésnapot..." - szólt a régi magnóból. Nem hitt a fülének. A konyhaasztalon torta, rajta a 18-as szám, a közepén gyertya égett. A két kis öreg elégedetten vigyorgott, sikerült a meglepetés! Na, gyere, fújd már el, biztatták, még rácsöpög a viasz. De még nincs vége! - nevetgélt a papa és egy csomagot nyomott a kezébe. Boldog névnapot, fiam!

Próbálta visszafojtani a sírást, mélyeket lélegzett.

Eddig sose tudtunk felköszönteni, egyem meg a gyönyörű szivedet, ölelgette a mama. Mert mindig vissza kellett menned az intézetbe a hülye szabályok miatt. Kibontotta a csomagot, egy telefon volt benne. Nahát, nem kellett volna ennyit költeni! - szabadkozott, de csak úgy dobogott a szíve az örömtől.

De a meghatottság perceit hamar felváltotta a vidámság.

Jókedvűen ültek az asztalnál, ették a tortát, itták a pezsgőt, hagyjunk éjfélre is, vette el előlük mama az üveget, ők meg méltatlankodtak. Mama előadást tartott a mértékletességről, miközben a sütőbe rakta a disznótorost, amit vacsorára szánt. Összekacsintottak mögötte, a Papa elővette a kártyát, Te osztassz, mondta.

Ez tényleg az ő napja volt. Szilveszter napja.