Sárika

Már alig látott a sírástól. A papírzsebkendője is elfogyott, mire megérkezett a fia. Hogy állsz, kérdezte, és magához ölelte. Ne sírj, mondta, nem érdemli meg. Nem miatta sírok, hüppögte, csak... ezeket az éveket el kell siratnom valahogy.

Elkezdték kihordani a dobozokat. Nem is tudom, miért csomagoltam össze ennyi mindent, hiszen be se fér az új lakásba.

Új? - a fia halkan káromkodott. Hagyjuk. Inkább költöztél volna hozzánk!

Nem lenne az jó, kisfiam, csitította, nem vagyok én most jó társaság. Megszokom, ne félj. A fiú megenyhült, legyen, ahogy akarod, mosolygott rá, de...

Tudom, tudom... Szólok, ha mégis... Gondolataikba mélyedve ültek az autóban. Leginkább azon töprengett, miért nem vett észre semmit az évek során.

Egy éve robbant a bomba.

Éppen hazaért, a kaput nyitotta, amikor a ház előtt parkoló autóból egy dekoratív, negyven év körüli nő szállt ki, és a nevén szólította. Ő mosolyogva fordult oda, miben segíthetek, kérdezte, és furcsa volt a másik nő ellenséges tekintete, fagyos hangja. Minden egyszerre zúdult a nyakába. A férjének szeretője van. Sőt nem is szeretője, egy másik városban egy másik családja, kamasz gyerekei, élettársa, és minden, ami ezzel jár. Dermedten hallgatta a kifakadást. A nő már kiabált. Miért nem engedi el a férjét, aki már nem szereti, miért fenyegeti öngyilkossággal? Miért veszi el a gyerekektől az apjukat?

Sárika végre felfogta, mit akar tőle az asszony. Jöjjön be, hívta, ne itt beszéljünk az utcán. De az csak kiabált, hallja meg aki akarja, dühöngött, maga húsz évet elvett az életemből, pedig nem is szereti a férjét!

Húsz évet? Nem is vagyunk házasok húsz éve... Nem szeretem? Már ő is elsírta magát. Fogalmam se volt róla, hogy maga létezik! A másik asszonynak elakadt a szava.

A teraszon ültek le, a nő nem akart beljebb menni. Sárika hozott egy kancsó teát, kissé lehiggadtak mindketten. Várták a férfit. Lassan tisztázódtak a dolgok.

A nő húsz éve a férje szeretője. Azt mondta, nem veheti el, mert nős. De ő már nyakig benne volt a kapcsolatban, és a férfi nem zárkózott el, amikor gyereket szeretett volna. Először egy lány született, most érettségizik, aztán a fiú, aki még általánosba jár. Közben lakást vettek, berendezkedtek, éltek, mint a többi család, csak a családfő kevesebbet volt otthon. A férfi végig hazudozott, azt állította, hogy a felesége beteg, aztán azt, hogy ideggyenge és öngyilkossággal fenyegetőzik, míg ő már nem birta tovább és úgy döntött, saját kezébe veszi a dolgot és idejött.

Sárika fejében lassan kezdett összeállni a kép. Tehát a férfi ezért volt olyan gyakran távol. Ezért volt olyan kevés bevétele. Nem az üzlet ment rosszul, csak még egy családot is fenn kellett tartania. Eszébe jutott egy közlekedési birság, egy ismeretlen rendszámú autóval kapcsolatban, de a férje azt mondta, biztosan tévedés, majd elintézi, ő meg hitt neki. Szóval, amíg ő busszal járt dolgozni és másodállásban takarítást vállalt egy irodaházban, hogy a férje terheit csökkentse, a másik nőnek autója volt.

A férfi nem jött, hiába várták, és a telefont se vette fel, a nő hazaindult, a gyerekek várják, mondta, ő meg amíg kikisérte, elnézte a márkás táskát, a drága mobiltelefont, a szép autót, és totál hülyének érezte magát.

A nő távozása után a férfi szinte azonnal megérkezett, zavartan toporgott. Szóval láttad a kocsiját és nem mertél bejönni, nézett végig rajta. Jellemző. Nem így akartam, védekezett a férfi, el akartam mondani, csak... valahogy nem volt alkalom.

Hazudtál. Én meg sajnáltalak, hogy olyan sokat dolgozol. Másodállást vállaltam, hogy segítselek, te meg közben neki autót vettél, nyaralni vitted őket, engem meg semmibe vettél. Szedd össze a holmidat és menj. Neked van hova menned. Holnap beadom a válópert, aztán én is eltűnök innen.

Ne kapkodd el, kérte a férfi, megbeszéljük... Mit akarsz megbeszélni? Ha most azt mered mondani, hogy szeretsz, sikítani fogok. Egyáltalán, miért vettél el, ha volt már családod? A férfi hallgatott. Szóval nem is szerettél, csak kellett valaki, aki segít, hogy anyád halála után megtarthasd a házadat, ugye? - eszmélt. Nem... - mondta kényszeredetten a férfi, és belőle akarata ellenére kitört a sírás. Legalább most ne hazudj nekem, ez alatt az egy délután alatt annyi megaláztatásban volt részem, hogy minden érzés kiürült belőlem. Semmi közünk már egymáshoz.

A fia megállt a ház előtt, a dobozokat a garázsba hordták.

Feljössz egy percre? - kérdezte. Felmegyek, hát persze, mosolygott. Látni szeretném a picit. A menye halkan nyitotta az ajtót. Most aludt el, de kukkants be hozzá, puszilta meg anyósa arcát. Nézték az alvó gyereket, összemosolyogtak. Igyunk egy kávét? - kérdezte a fiatalasszony, miközben becsukta a gyerekszoba ajtaját. Inkább egy limonádét, mondta és leült a konyhaasztalhoz. Nehéz volt? - kérdezte a menye.

Nem is tudom... Olyan tompa vagyok, fásult, vagy ilyesmi.

Aludj itt, ne legyél egyedül.

Meg kell szoknom, rázta a fejét. Nem ülhetek mindig a nyakatokon.

Sose fogod megszokni, jósolta a menye. Borzasztó az a hely, és azok az emberek... Nem is értem, hogy gondoltad.

Nem olyan rossz az... védekezett. Ennyire futotta. Majd meglátjátok, ha kipofozom egy kicsit. Menye megvonta a vállát. Te tudod, mondta, én egy percig se laknék ott.

A fia hazavitte, a ház előtt kiszállt. Ne gyere be, mondta neki Sárika, menj, mindjárt fürdetni kell a gyereket. Holnap majd beszélünk. Intett, amikor a fiú elhajtott. Nem akarta, hogy lássa, mi van a lakásban.

A városszéli, több lakásos ház kopár, elhanyagolt udvart fogott közre. Az ő lakása az udvar végében az utolsó volt. Óvatosan botorkált a töredezett téglákon, az udvari világítás megint nem működött. Kinyitotta az új ajtót, bent hideg volt, és nedves beton szaga csapott az arcába. Villanyt gyújtott. Sírhatnékja támadt a látványtól, ami fogadta. A falakon a friss vakolás még nedves volt, a régi hajópadló koszos és korhadt, a konvektor leszerelve, a mennyezeten egy szál dróton villanykörte lógott. Mindegy. Ma már itt alszik. A kőműves jó munkát végzett, az új ablakok szép nagyok, de a falaknak még száradnia kell, a festékes vödrök a konyhában sorakoznak. Egy darab bútort sem hozott magával. Csak amit ő vitt a házba. Könyveket, háztartási felszereléseket és a ruháit. Nem akart emlékeket. Ha már újra kell kezdeni, akkor a nulláról indul. Megint. Egy összecsukható kemping ágyat vett a jófogáson, és egy hálózsákot. Tréningruhát, vastag zoknit húzott magára, sálat tekert a nyakára és a fejére, a hálózsák tetejére igazította még a kabátját. Sarkig nyitotta az ablakokat, száradjanak a falak minél gyorsabban, nem érdekelte, hogy kik a lakótársai, hogy milyen hideg van, hogy megfagyhat, nem félt már semmitől. Nyitott szemmel nézett a sötétbe.

A férje hűtlensége nem az első trauma volt az életében.

Tizenhét éves volt, amikor először szerelmes lett. A fiú jelentett számára mindent, és úgy tünt, a szerelem kölcsönös. Egy év múlva a fiút elvitték katonának, minden héten utazott hozzá, vitte a kaját, cigit, csokit. A leszerelés után csodás nyarat töltöttek együtt, aztán a fiú Pestre költözött az egyetem miatt. Egy év után a fiú kérésére ő is Pestre ment, feladta az egyetemi tanulmányait, elhelyezkedett egy bankban, gyakorlatilag eltartotta mindkettőjüket. Aztán a fiú diplomázott, elhelyezkedett egy ügyvédi irodában és már lakásra gyűjtöttek, amikor kiderült, a fiúnak szeretője van. Egy másik orvos. Sárika azonnal szakított és hazaköltözött a szülővárosába, kivett egy albérletet és folytatta a banki munkáját. Már két éve nem volt férfi az életében, igazából rájuk se nagyon nézett, amikor egy házibuliban találkozott a férfival, aki a gyereke apja lett. Amikor megjelent, neki azonnal a torkába ugrott a szive. A férfi idősebb volt, mint ők, egy kinyúlt szabadidő ruhában, papucsban ült le közéjük, sűrű hajába túrt, szeme csillogott. Együtt nevetett, tréfálkozott a fiatalabb, számára idegen társasággal, és volt benne valami férfias báj, ami teljesen elcsavarta a fejét. Talán a pezsgő hatására, de amikor megszólalt a zene, a férfit táncba csalogatta, aki magához húzta, egymás szemébe nézve ringatóztak, mindketten vibráltak a vágytól, menjünk át hozzám, súgta a férfi éjfél felé, és ő ment. A szenvedély elsodorta őket, még soha nem élt át ilyen intenzív gyönyört, levetett minden gátlást. Édes, édes, ismételgette a férfi szinte extázisban, és csak hajnalban zuhantak mély álomba.

Ő ébredt elsőnek. A férfi még mélyen aludt. A nappali fényben, kijózanodva egészen máshogy látta a történteket. Úristen, mit csináltam? Úgy viselkedtem, mint egy prosti... Mit gondolhat rólam? Gyorsan és csendben kapkodta magára a ruháit és elfutott. Rettenetesen érezte magát. Még egy hónap sem telt el, amikor rádöbbent, terhes. Most mit csináljon? Meg kell keresnie a férfit, akinek még a nevét sem tudja. Kétszer is becsengetett hozzá, de a lakás üresnek tünt, még egy névtábla sem volt az ajtón. A haverokat szégyellte megkérdezni, úgy döntött, elveteti a gyereket. Nőgyógyászhoz ment. Tudja, hogy hozzávetőleg mennyi idős terhes? - kérdezte az orvos. Harmincnégy napos, mondta és az orvos furcsán nézett rá. Hát nézzük akkor, mondta és a műszert a hasára helyezte. És akkor meghallotta. A gyerek szíve egyenletesen és erőteljesen dobogott. Beleborzongott az érzésbe. Kipislogta a szeméből a könnyeket, hogy lássa a monitort. Itt is van, mondta az orvos és ő nevetve nézte az elmosódott pacát, aki az ő gyereke volt.

Mik a tervei? - kérdezte az orvos. Úgy látom, nincs férjnél...

Mit számít az? - kérdezte Sárika boldogan. A terhes kiskönyvvel a zsebében indult haza. Csak amikor megérkezett, akkor szembesült a helyzetével. Szétnézett a kis albérleti szobában. Éppen elférne itt még egy kiságy, ha kicsit átrendezi, de vajon mit szól hozzá a főbérlő? És a többi szobabérlő? Félő, hogy felmondanak neki és akkor hova megy terhesen? Félve kopogott be a tulajdonos szobájába. Az idős nő pirosra festett körmeivel az asztalon kopogott. Gyerek? - kérdezte. Fiú vagy lány? Azt még nem lehet tudni... Itt nem maradhattok ebben a szobában. A kölök majd ordít éjjel-nappal, szaros pelenkákat se akarok szagolgatni, de az utcára se akarlak tenni... Az ablakhoz lépett. Na, ez lesz a megoldás, mondta és az udvari kis épületre mutatott. A mosókonyha? - nézett nagyot Sárika. Az hát! Van benne víz, villany. Van még idő, lefalazunk egy kis fürdőszobát, és leköltözöl. A bérleti díjat persze ehhez szabjuk majd...

Nem volt más választása, elfogadta. A nő nem is emelt olyan sokat a bérleti díjon.

Amíg a gyerek megérkezett, igyekezett annyi pénzt megtakarítani, amennyit csak lehetett. A kis lakás is elkészült, a tulajdonos be is rendezte, innen-onnan összeszedett bútorokkal, és ő boldogan készült az anyaságra. A szülés rendben lezajlott és ő végre szerethetett valakit teljes szívéből. Kapta a gyest meg családi pótlékot, minden rendben volt.

A kisfiú alig múlt egy éves, amikor elfogyott a tartalék pénze. Visszament dolgozni, mert nem tudott máshogy megélni. A gyerek bölcsődébe került, ő meg belevetette magát a munkába és a tanulásba. Közgazdasági tanulmányokat folytatott, kockázatelemző lett, jóval magasabb fizetésért. Így nevelte fel a fiát a kis udvari lakásban, ahol még normális konyha sem volt. De a gyerek szerette azt a kis lakást, és ők ketten olyan harmóniában éltek, amit semmilyen körülmény nem tudott megbontani. Néha felrémlett álmaiban a gyereke apja, de az idő múlásával megbékélt azzal, hogy sose fogja megtalálni. Ha a fiú kérdezett róla, mindig mosolyogva válaszolt. Szép szerelem volt, mondta, csak elvesztettük egymást...

Amikor a fia egyetemre került, és beköltözött a kollégiumba, Sárika úgy érezte, kiürült az élete. És akkor megismerte a férjét, aki kedvesen közeledett hozzá, elvitte a házába és feleségül kérte. És neki életében először igazi otthona volt, konyhával és kerttel, férjjel és a gyerekkel... Vagy legalábbis ez volt a látszat. Az összes megtakarított pénzét, amit az évek alatt lakásra gyűjtött, a férfi házára fordította, ápolta, újítgatta, szépen berendezte. Úgy érezte, minden tökéletes. Igaz, a férfi alig adott haza valami pénzt, mindig volt valami, ami miatt nem jött a várt bevétel, de őt nem érdekelte. A férfi alig volt otthon, vidékre járt dolgozni, ő meg kertészkedett, olvasott, gondozta a házat, amit az otthonának hitt.

A férfi hazugsága mindent romba döntött. Megint ott állt egyedül 56 évesen, és nem volt semmije. Albérletet keresett. De ekkor a fia, aki már házas volt, és a menye, aki jogász volt, elvesztette a türelmét. Tizenkét évi házasság után nem lehet csak úgy utcára tenni valakit, aki minden pénzét és jövedelmét a férje házába fektette. Menye segítette a válóper folyamán, és a bíróság megalapozottnak tekintette a kért összeget, így lett annyi pénze, hogy megvehesse ezt a félig felújított romos kis udvari lakást, és lakhatóvá tegye. Egy év alatt a biztosnak hitt anyagi helyzetből a szegénységbe zuhant, és fogalma sem volt róla, ki tud-e ebből mászni valaha is.

Reggel napsütésre ébredt. Felvidult. Nem is tudta, hogy ide besüt a nap! Az ablakhoz lépett. Szemben, a kopár, téglatörmelékkel és szeméttel borított udvaron túl, a szomszédos kertben szépen metszett fákra látott, és málnacserjékre a kerítés mellett. Észrevette, hogy az ő udvarukban is van egy nagy szilvafa. Gyönyörű lesz majd, ha virágzik. Szerencséje van, hogy az ő lakását nem árnyékolja be a szomszédos ház tűzfala, mint a többit. Ha az udvart kicsit rendbe lehetne hozni, mindjárt takarosabb lenne itt minden. Némi virág, zöld cserje, valami futónövény a csúnya falra, és rá se lehetne ismerni. Majd erre is sort kerít, csak a lakás legyen egyszer rendben. Már nem nyomasztották az éjszakai gondolatok, minden rendben lesz, mert rendben kell lennie! Hiszen dolgozik, van tisztes jövedelme, nemsokára nyugdíjba megy, lesz ideje, hogy rendezze az életét.

Tízre jön a szerelő, gyorsan rendbe hozza magát. Kis bőröndjéből előszedte a tisztálkodó szereit, viszolyogva lépett be a koszlott tusolóba, a hideg víztől vacogott a foga. Remélte, hogy nem fázik meg. Munkaruhát vett fel, kilépett a ház elé. A hideg, alig 12 fokos lakásban töltött éjszaka és a hidegvízben való tisztálkodás után úgy érezte, jéggé fagyott, hát dolgozni kezdett a téglákkal szegett, elgazosodott kis előkertben. Amíg a lakásban nedvesek a falak, semmit sem tud csinálni. Szerszámai nem voltak, így csak kihúzgálta az elszáradt gyomokat, összeszedte az esőverte őszi avart. Megörült, amikor meglátta a kibúvó hajtásokat. Nárcisz, tulipán... Néhány hét, és virágokra nézhet az ablakból. Nyárra szép kis kertet csinál itt. Még ma vesz kerti szerszámokat, virágmagokat. Kilenc körül kivágódott a szomszéd lakás ajtaja, egy vele egy korú, fürdőköpenyes nő lépett ki, kezében cigaretta, lenőtt haja szanaszét állt. Jó reggelt! - köszönt rá Sárika mosolyogva. Még nem találkoztunk, én vagyok az új szomszéd. A nő meglepődve nézett rá, majd félszegen biccentett, és lezöttyent a lakása előtti rozoga kis padra, onnan leste kíváncsian, mit csinál.

Tíz körül megérkezett a szerelő. Kedves, barátságos fiatalember volt, kiváló ötletei voltak, jövő héten kezd, egy hét alatt rendbe vágja a tusolót, a konyha "vizes és gázos részét", felszereli a konvektorokat. Mindezt emberi árakon. De a jövő héten? Addig még öt nap. Ágy, bútorok, fűtés és meleg víz nélkül... A fiatalember nagy szemeket meresztett. Maga itt lakik? Itt. Fűtés és melegvíz nélkül? Igen. Márciusban? Na, ez így nem lesz jó. Semmi baj, nyugtatgatta Sárika, nap közben úgyis a munkahelyemen vagyok, csak mára vettem ki szabit, mert magát vártam. A srác a fejét vakarva gondolkodott. Hát, ha nem zavarja, hogy este későn dolgozok, és a szomszédok nem vernek meg a zaj miatt, akkor tudok jönni esténként, és hamarabb végzünk, jöjjön, vegyük meg az anyagokat, és ma este már dolgozok is. Ha megbízik bennem és ad egy kulcsot, nem kell egymásra várnunk. Késő délutánra végeztek. A kis furgon megtelt anyagokkal, amit aztán a szobában helyeztek el.

Másnap alig várta a munkaidő végét. A barkács-áruházba ment, kerti szerszámokat nézegetett, felhívta a fiát. Értem tudnál jönni? Szerszámokat vettem, nem tudom egyedül hazavinni. Rakasd félre, mondta a fia, még dolgozok, de zárás előtt elhozom és elszaladok vele hozzád.

Mire haza buszozott, a szerelő már dolgozott, a szoba közepén egy hősugárzó ontotta a meleget, az ablakpárkányon kis rádióból zene áradt. Sárikának jó kedve lett. A falak sokat száradtak a hő hatására, ha így halad, hamarosan kezdheti a festést. Viszont akadt egy kis gond. A srác kiszerelte a régi, viharvert mosdót, WC-t, új tusoló pedig csak a hét végére lesz, melegvíz pedig csak a jövő hét közepére. A kellemes tavaszias idő pedig megint téliesre fordult, havas eső csapkod, itt nem maradhat. Nem sokára megérkezett a fia, Anyu, legyen eszed, hideg van, megbetegszel, nem tudsz tisztálkodni, gyere el hozzánk, nem zavarsz. Legalább vigyázol a gyerekre, mi meg szombaton elmehetünk moziba. Nevettek. Jól van, meggyőztetek, veled megyek.

A fiatalok szeretettel vették körül, beszélgettek a lakásról, a pénzügyekről, dajkálta, szeretgette a babát, de munkaidő után első útja a lakásához vezetett. A rossz idő ellenére a falak szépen száradtak, a szerelő pofás kis tusolót alakított ki és kiépítette a vezetékeket a konyhában. Szombaton Sárika és a fia elkezdték a csempe és a járólap lerakását. Főleg Sárika dolgozott a lakáson, meglepően ügyesen. Honnan tudsz te ilyeneket is, nevetett a fia. Hát a netről! - válaszolta ő, mindent meg lehet onnan tanulni, és egy kis filmet mutatott. Lerakták és lakkozták az új padlót, amit aztán fóliával és kartonpapírral védtek, míg végre hozzáláthattak a festéshez, és megérkezett a konyhaszekrény a beépített hűtővel, tűzhellyel. Sárikát ezután már semmi sem tarthatta vissza, hogy beköltözzön az üres lakásba. Az idő már április végén járt, Sárika fia a lakás előtt egy betonplaccot alakított ki, fölé sárga csíkos árnyékoló tetőt szerelt. Egy kis terasz, nézték elégedetten. Burkolatra egyelőre nincs pénz, de vehetsz egy darab műfüvet 2-3 ezer forintért, és kiülhetsz esténként, mondta a fiú. Majd, ha lesz mire! - nevettek. A lakás végre lakható állapotba került. Már csak be kellett rendezni. Egy probléma volt. A pénz. Mert nem volt. A felújítás az utolsó filléreket is felemésztette.

Sárika viszont nem esett kétségbe, a munkája mellett takarítást vállalt egy szépségszalonban, hogy növelje a bevételeit. Honnan van benned ennyi energia? - kérdezte a menye. Félek, összeroppansz, ha sokáig csinálod ezt. Ne foglalkozzatok Ti ezzel! - nyugtatta őket Sárika. Csak néhány hónapig csinálom, amíg kicsit összekapom magam.

A kis kempingágyat a szoba sarkába állította, a konyha rendben volt, igaz, leülni nem lehetett, de helyére került a kávéfőző és a kenyérpirító, már csak egy mosógép kell, és nagyjából minden rendben is lesz. Az, hogy a szoba üres volt, dobozokból öltözött, nem zavarta. Majd kialakul az is. A megoldás véletlenül született. Egyik nap a hirdetéseket böngészte az interneten. "Mosógép, porszívó és egyéb háztartási eszközök eladók" - olvasta. Felhívta a számot.

A helyszínen kiderült, hogy egyik gép sem felel meg, de a szobában egymásra hajigálva thonet székeket látott. Ezek is eladók? - kérdezte. Megvenné? - kapott rajta az eladó. Adok a négy darabért ezer forintot, blöffölt. Ezer, az kevés, vakarta a fejét a pasi, de mikor Sárika kifelé indult, meggondolta magát. Ezerkétszázért elviheti, kiáltott utána. Szétnéznék még, kapott kedvet Sárika és jobban körül nézett a lepukkant lakásban. A belső szobában egy faragott könyvszekrényt fedezett fel, ajtajából hiányzott az üveg, és ragadt a kosztól, meg egy működésképtelen faliórát. Ezeket is megvette némi alkudozás után, tehertaxit hívott és hazafuvarozta a kincseket. Egy vasa sem maradt. Vállat vont, a menza be van fizetve, éhen nem hal, bérlete van buszra-villamosra, hét végén fizet a szépségszalon, két hét múlva kap fizetést, addig beéri ennyivel. Az udvaron, a kis tető alatt lecsiszolgatta és bútorpáccal lekente a régi bútorokat.

Először a mogorva, ápolatlan szomszédasszony állt meg mellette. Nem is gondoltam, hogy ezek ilyen szépek lehetnek, csodálkozott rá a székekre. Beszélgetni kezdtek. Nekem is van két hasonló székem, dicsekedett. Csak kopottak. Hát újítsa fel maga is, invitálta Sárika. Látja, van itt csiszolópapír, maradt egy kis lazúr is, hozza csak ki, csináljuk együtt. A nő kicsit félszegen próbálgatta a csiszolást, de pár óra múlva már boldogan gyönyörködött a művében. Jaj, a vacsora még sehogy se áll, ijedt meg, mindjárt itt az uram, megyek főzni. Mit készít? - érdeklődött Sárika. Hát egy kis paprikás krumplit galuskával, az gyorsan kész van. Csináljon inkább tepsis krumplit ráütött tojással és egy kis reszelt sajttal, javasolta Sárika, azt 10 perc alatt odateszi, aztán míg sül, lelakkozhatja a székeket, akkor holnapra meg is szárad, lehet használni. Ráadásul megspórolja a lisztet, amiből holnap süthet palacsintát. Hogy maga miket tud... álmélkodott az asszony. Tojásom van, csak egy kis sajt kéne, mert az nincs itthon. Van nekem, kacsintott Sárika. Így kezdődött közöttük a barátság. Másnap az asszony nevetve újságolta, hogy az urának ízlett, az "úri" étel, amihez befőttet bontott. Tudok én több ilyen gyors kaját is, nevetett Sárika, jöjjön, leírunk egy párat, lepje meg vele az embert.

A nő csodálkozva állt meg a konyhában. Ez a lakás régebben pont olyan volt, mint az övé, és milyen gyönyörű lett... biztosan egy vagyonba került. Ááá, dehogy, nyugtatta meg, csak a tusoló volt kicsit húzós.

Úgy szeretnék én is ilyen szép konyhát, sóhajtott az asszony, na, majd egyszer... Hangja reménytelenül csengett. Hamarosan megcsináljuk, biztatta Sárika. Majd segítek. Az asszony kételkedve nézett rá.

Május végén Sárika nyugdíjba ment. Dolgozhatott volna még, de az utolsó évben belefáradt a magánéleti gondokba és a munkahelyen kialakult hajszába, nyugalmat akart. A cégtől amolyan végkielégítés-képpen kapott némi pénzt, így újra előtérbe került a bútorvásárlás. A szép, faragott könyvszekrény mellé nem vehet akármit, gondolta, hát megint a hirdetéseket böngészte és a vásárokat járta. Először két karosszéket és egy csavart lábú kerek asztalkát talált, aztán egy faragott támlás ágyat, majd végre egy szekrényt. Kijárt a bolhapiacra, ott szerezte be a kiegészítőket, amit aztán ügyes kézzel újított és alakított. Függönyöket varrt az ablakokra, szőnyeget terített a padlóra, nyár közepére a lakás gyönyörű lett. A ház előtti kis kertben nyíltak a virágok, reggelenként a szomszédasszonnyal kávéztak, jó volt a pihenés a rohanásban töltött évtizedek és a fájdalmas év után.

Jó ez a kis lóca, csak fel kéne újítani, mondta egyik reggel Sárika a szomszédasszony lakása előtti konyhai padot nézegetve. Lehet, hogy én is szerzek egy ilyet. Elférnek benne a kerti eszközök, és ha felújítom, szép is lesz.

Van itt az emeleti lakónak egy hasonló, ott porosodik a tárolóban, súgta meg az asszony. Gyere, beszéljünk vele. Az idős férfi gyanakodva fogadta őket, de mikor meghallotta, miről van szó, felderült az arca. A magáé! - mondta lazán, és Sárika szinte szégyellte, hogy csak úgy hozzájutott. A lakásban szép, régi bútorokat látott, de már régen nem takarítottak ki igazán, ezért felajánlotta, hogy kicsit felpolírozza a szekrényeket, amit az öregúr örömmel fogadott.

Lecipelték a padot, hozzáfogtak a felújításához. Már rutinosan csiszoltak, festettek, Sárika antikolni tanította a szomszédasszonyt. Ez csodaszép, nézte az asszony, nem lehetne így megcsinálni az én konyhaszekrényemet is?

Mindent lehet, csak akarni kell, jelentette ki Sárika. Másnap két doboz festékkel állított be. Most akkor csináljuk meg a konyhádat. A következő napok a konyhaszekrény felújításával teltek, és lefestették a falakat is, ami az újjá varázsolt bútorokkal, és a turkálóban talált függönnyel barátságos és hívogató lett. A ház lakói ámuldoztak. Hálából az asszony férje bájos kis léckerítést készített Sárika virágágyása és kis terasza köré, és hogy ők se maradjanak le, felásta a lakásuk előtti részt, befüvesítette, és azt is bekerítette.

Sárika felújítási mániája ragadós volt, a szomszédasszony felújított konyhaszekrénye mindenkit lázba hozott, és Sárika szívesen segített tanácsokkal, és fizikai munkával egyaránt. Aztán egy másik lakó is kertet csinált a lakása elé, az emeleti idős úr petúniát rakott az ablakpárkányra. A házban divatba jött a környezet szépítése. Még az alagsori részeges lakó is kirakott a lakása elé egy darab linóleumot és egy ki tudja honnan szerzett műanyag széket. Sárika egy lefestett műanyag vödörbe ültetett muskátlival jutalmazta, amit a férfi - ha józan volt - lelkesen gondozott.

Az emberek szerették Sárikát, megnyíltak felé, beavatták életük nehézségeibe, örömeibe. Főleg a pénztelenség okozott gondot mindenkinek. Az időseknél az alacsony nyugdíjak, a fiatalabbaknál a képzetlenségből eredő minimálbéres munkák, és segélyek a napi megélhetést is alig fedezték. Az emberek kiábrándultak, vagy, ahogy Sárika mondta, senki sem tanította meg őket élni. Az ő tanácsai segítettek ugyan, hogy jobb gazdálkodással mérsékeljék az anyagi gondokat, de megoldani nem tudta. Folyton azon gondolkozott, hogy tudna még segíteni, közben meg is feledkezett a saját fájdalmáról. Igyekezett megszépíteni a ház közös területeit, és ezzel az emberek életét is. Mindig barkácsolt valamit. Hol egy fali kulcstartóval, hol egy teás dobozzal lepte meg őket. Az emberek hallgattak rá, bíztak benne, és próbálták megvalósítani az ötleteit. Először elbontották a romos melléképületet, a téglákból járda készült, ősszel már nem kellett sárban taposni. A törmeléket felhalmozták, kövekkel és földdel borítva sziklakertet alakítottak belőle. De Sárika nem csak a környezet szépítésében volt ügyes, levágta és befestette a nők haját, az anyákat megtanította az interneten ellesett hajfonási módokra, hogy a kislányok szép frizurával mehessenek iskolába, levendula-zsákocskákat készített a szekrényekbe, tanult a gyerekekkel, ha szükséges volt, végül megvalósította a legnagyobb álmát. Az udvar végében kis pihenőkertet alakítottak ki. Nyári estéken Sárika a lakása előtti kis "teraszon" üldögélt, a szomszédokkal beszélgettek, nevetgéltek, tervezgettek.

Sárika fia és menye érdeklődve szemlélte a ténykedését. Amikor először jártak a házban, megdöbbentek. A lepusztult, szemetes udvar, a szétvert lakás, az üres tekintetű, cigarettázva bámészkodó emberek megijesztették őket. Mi lesz az ő csendes-rendes édesanyjukkal ebben a környezetben? Fia haragudott rá, amiért makacsul ragaszkodott az önálló lakáshoz, ahelyett, hogy hozzájuk költözött volna. Félt, hogy bántani fogják, kihasználják, megijesztik. De nem ez történt. Sárika, az ő derűs, segítőkész lényével átformálta a környezetét, szívébe fogadta az egyszerű, az élet által megtépázott embereket, és jobbá tette az életüket.

A tél csendesen telt. Sárika az ablaknál üldögélt, teázott, olvasott, vagy az unokájára vigyázott. Közben a szánalmas nyugdíjból tengődő nőket gyors, olcsó és finom ételek elkészítésére tanította. A sokgyerekes anyukának segített a pénz beosztásában, a gyerekeknek sapkát, kesztyűt kötött.

Ahogy újra tavaszodni kezdett, kinyíltak a virágok, megélénkült az élet az udvaron is. A szülők panaszkodtak. A játszóteret cigiző, szipuzó kamaszok foglalták el, a gyerekeket nem lehet odaengedni. Az lebontott fészer helyére felállíthatnánk egy hintát és csinálhatnánk egy homokozót, akkor itthon is játszhatnának! - mondta Sárika, de senkinek sem volt pénze ilyesmire, akárhogy számolgatták.

De Sárika nem hagyta annyiban. Úgy gondolta, segítséget kellene kérni a kerület képviselőjétől, aki a saját alapjából juttathatna ide is egy keveset. Az emberek nem hittek abban, hogy ez sikerülhet, nem foglalkozik az velünk, mondogatták, de Sárika nem adta fel. Fiával levelet küldött, és időpontot kért tőle a lakóközösség érdekében. A képviselő udvarias e-mailben hívta meg az irodájába, ahol Sárika türelmesen várta ki a sorát. A férfi mosolyogva nyújtotta a kezét, és őt egy pillanatra elkapta valami megmagyarázhatatlan érzés. A férfi is fürkész szemmel nézett rá, ugye találkoztunk már? - kérdezte, de Sárika a fejét rázta. Nem tudom, nem emlékszem, mondta, aztán már elterelte figyelmét a lakóközösség ügye. Beszélt az emberek munkájáról, amivel szebbé tették a környezetüket, de a képviselő a fejét rázta. A képviselői alapját már régen felhasználta. A cégén keresztül is támogatja a kerület lakóit, de csodát tenni nem tud. Sárika csalódott volt, és a véleményét nem is rejtette véka alá. Ezeket az embereket még soha, senki nem támogatta semmilyen törekvésükben, mondta dühösen. Próbálnak élni, a környezetüket szépíteni. Életükben először segítséget kérnek, és ez sem sikerül? Ezzel a reményt veszi el tőlük, hogy beletartoznak ebbe a társadalomba. Dühösen ment haza. Aztán egy nap a képviselő megjelent a házban és meglepődött a változások láttán. Ő a sáros, szemetes udvarra emlékezett, és most a lakások előtt kis kertek, a kopott téglakerítésre és a szomszédos ház tűzfalára hajnalka és lonc futott fel, a járdák mentén petúnia illatozott. Sárika lelkesen magyarázott. Lassan köréjük gyűltek a ház lakói. A hinta sokat jelentene a házban lakó gyerekeknek, már csináltak egy homokozót, meg szalonnasütő helyet padokkal, mert ezeket meg tudták oldani szinte pénz nélkül. A szomszéd házból kaptak málnadugványokat és sikerült szerezni néhány tő egrest, amit az udvar végében ültettek el. Az öreg szilvafa termése eddig a földre hullott, de az idén közös lekvár főzést terveznek. Jövőre, ha a málna és az egres terem, lesz a gyerekeknek gyümölcs és szörp is. A képviselő alig tudta követni a lelkes magyarázatot és Sárika észbe kapott. Jaj, én itt csak beszélek, és magát szóhoz sem hagyom jutni! Pedig örülne a mondanivalómnak! - mosolygott a férfi, és Sárikát megint hatalmába kerítette az a furcsa érzés. Szereztem hintát és egy libikókát is, ha vállalják, hogy lefestik és felállítják. Mindenki egyszerre kezdett beszélni. Megoldjuk! Már másnap megérkezett a kis teherautó, és a városgazdálkodás emberei a hintával együtt két gyümölcsfa csemetét is lepakoltak.

Sárika éjjel zaklatott álmában a férfi szemét látta. Reggel nem értette, mi történik vele. Ötvennyolc éves és álmodozik egy pasasról? Ez nem normális! Még sem tudott nem gondolni rá.

Az emberek azonnal nekiláttak a munkának, a nők festettek, a férfiak betonoztak. Ezt meg kell ünnepelni, mondta Sárika szomszédasszonya. Megtarthatnánk az első bográcsozást. Főzünk tarhonyát. Hívjuk meg a képviselőt is! - jött az ötlet. Nem biztos, hogy ráér, mondta Sárika, de persze meg lehet próbálni.

Néhány nap múlva Sárika éppen a konyhában serénykedett, miközben zenét hallgatott. Amikor megfordult, az ajtóban a férfi állt. Szeme döbbenten tapadt rá és Sárika szíve a torkába ugrott. Ő volt az. A férfi, aki élete szerelme lehetett volna, ha fel nem szívódik. Kezét a szívére szorította.

Tudtam, hogy ismerlek!

Én is. Még a nevedet sem tudtam! - a férfi a hajába túrt.

Kerestelek, mondta Sárika, de sose nyitottál ajtót.

Anyámnál laktam. Ritkán használtam azt a lakást. Szóval kerestél? - a férfi hangja átmelegedett.

Muszáj volt, terhes voltam.

Mi? - a férfi hangja dühös volt. Te egyedül döntöttél a gyerekünkről?

Mit kellett volna tennem? Nem volt időm. Kétszer voltam ott, nem találtalak, aztán döntenem kellett.

Ez nem volt tisztességes! - pattant fel a férfi indulatosan.

Ne ordíts!

Oké, ne most beszéljünk erről, emelte fel a kezét a férfi.

Nem is kell. Vedd úgy, hogy nem is találkoztunk. Én többé nem kereslek. - mondta Sárika megbántva.

Bénultan ült a kis padon és nézte, ahogy a férfi elszáguld. A szeméből kigördült a könny.

A bográcsozás nagyon jól sikerült. Sárika vett a tarhonyához vagy tíz kiló húst, a férfi nagy tálca süteménnyel érkezett. A szemük néha egymásba kapcsolódott. A buli végén a férfi türelmesen várt. Kettesben üldögéltek a kis teraszon a virágzó leánderek és muskátlik között. Ugye, érdemes volt segíteni? - kérdezte Sárika, és a férfi bólintott.

Nem akarok most a lakóközösségről beszélni! - a férfi hangja határozottan csengett, aztán rámosolygott. Boldog vagyok, hogy megtaláltalak. Szeretnék Veled lenni, megismerni, talán még nem késő. Nagyon sokat gondoltam rád az évek alatt. Ki kell derítenünk, hogy ami most kialakult köztünk, az csak valami utóérzés, vagy igazi... Nem haragszom a gyerekkel kapcsolatos döntésed miatt se, hiszen én még annyiszor sem kerestelek, mint Te engem. Megértem, hogy nem tudtad egyedül vállalni és elvetetted.

Kedves, hogy nem haragszol! - Sárika hangja kissé cinikusan csengett. De honnan veszed, hogy elvetettem?

A férfit kiverte a víz. Van egy gyerekem? Ő az, akivel az első levelet küldted?

Igen, nincs másik gyerekem.

És mit mondtál neki rólam? - kérdezte a férfi szorongva.

Azt, hogy egy rövid és szenvedélyes szerelem volt közöttünk, de elsodródtunk egymástól.

Veled maradhatok? - kérdezte a férfi.

Sárika bólintott, kézen fogta a férfit. Késő van, mondta, feküdjünk le... A férfi gyengéden ölelte magához. Minden rendben lesz.

A fiú bőszen méregette az apját, Sárika a férfi kezét szorongatta, menye elérzékenyülten szipogott, de a kedélyek hamar lenyugodtak, a férfi idős, törékeny édesanyja boldogan ölelgette a picit.

Istenem, sóhajtotta, sose hittem volna, hogy egyszer ilyen öröm szakad rám. Van menyem, unokám és még dédunokám is... És nem sokára kettő lesz, jelentette be a fiú, büszkén magához ölelve a feleségét. A felharsanó nevetésre a házba lakók mosolyogva néztek össze. Sárika boldog. Együtt örültek vele, hiszen hozzájuk tartozik...