Renáta 2.

Az ütések záporoztak. Renáta próbált úgy lavírozni, hogy a gyerekeket el ne érje a nadrágszíj csatja, amely most éppen a fején csattant. Érezte, hogy bőre felreped, és a vér a fülére folyik. Ösztöne azt diktálta, hogy fusson, de a gyerekeket nem hagyhatta itt. Végül a férfi "hülye kurva" kiáltással az ágyra lökte, még végigvágott rajta egyszer, és kitántorgott a szobából. Renáta várt még egy percet, aztán feltápászkodott. Kitapogatta fején a csat okozta hasadást, egy koszlott pulóverrel próbálta letörölgetni a vért, legkisebb gyereke, a kislány nyüszítve kúszott hozzá, arcocskáján szétkenődött a takonnyal keveredett könny. A két fiú szótlanul kuporgott a sarokban.

Anyja óvakodott be az ajtón. Megvagy? - kérdezte. Renáta nem szólt. Hozok egy kis vizet, mondta az asszony, mosd le a fejed.

Menj innen, sziszegte Renáta gyűlölettel, minden a te hibád.

Mááán mééé' lenne az enyém? - háborgott az asszony. Hát ha ecccer nem vóóót itt? Valamibül etetni kellett a pulyákat...

Te hordtad ide a férfiakat, te fogadtad el tőlük a pénzt, aztán rám hagytad, hogy fizessek! Ez az állat meg, ahogy kiszabadult, rögtön számon kért.

Hát ki gondolta vóóóna, hogy ennyire berág miatta, vonta meg a vállát.

Renáta fogta a kannát és az utcai nyomós kúthoz ballagott. Érezte, hogy a hátán lüktetnek a szíj okozta sérülések, fején a seb még mindig vérzett. Tüzelője nem volt, a hideg vizet egy műanyag lavórba öntötte és egy kiszáradt, repedezett szappannal próbálta kimosni a hajából a száradó vért. Hat éves nagyfia állt meg mellette. Mit eszünk? - kérdezte. Renáta úgy érezte, kést szúrtak a szívébe. A gyerek minden érzelem nélküli szavai megsebezték. Nem érdekelte, hogy ő megsérült. Majd csinálok valamit, kiáltott rá. Fájt neki, hogy a gyerek egyre inkább átveszi az apja viselkedését. Megszakadt a szíve a tudattól, hogy nem tudja megóvni a környezet befolyásától. Bement a lakásba, ha ezt a disznóólat annak lehetett nevezni. A "férje" törte fel a befalazott romlakást, amikor szabadult. Ez még a cigány telepi lakásnál is rosszabb volt. Összesen egy helyiségből állt, az ablak helyén csak egy lyukat ütött, az ajtó helyén egy rossz függöny. Bent két koszos ágy, egy rozoga asztal, a sarokban egy kis fémhordóból eszkábált "tűzhely". Sötét volt és büdös. Fogalma sem volt, mi lesz velük a télen, hiszen sem ő, sem a férfi nem dolgozott. A két nagyobb gyerek legalább az óvodában evett, de most nyáron az sincs.

Előző nap a város széli tanyáról hozott egy szatyor paradicsomot, az öregember átkozódva kiabált.

Most meg fogalma sincs, mit főzhetne, az ember megint úgy ment el, hogy egy fillért se hagyott. Szétnézett az ablakpárkányon, ahol az élelmiszert tárolta - ha volt. Egy fél csomag tésztát talált. Vizet tett fel, remélte, hogy a maradék fával meg is tudja főzni. Holnap keresni kell fát a város széli kiserdőben. Az üres, félig főtt tésztáról leöntötte a nagyja vizet, és három kanalat dobott az asztalra. Kajaaaaa! - ordította el magát, és a kislányt az ölébe véve etetni kezdte. A két fiú úgy vetette magát az ételre, mint az éhes farkasok. Neki nem maradt. Tegnap is alig evett, ma meg úgy látszik, egyáltalán nem fog. Egész délután téblábolt, legalább kenyér lenne, gondolta, mert a gyerekek éhesek lesznek. Délután rendőrök jöttek. A nagyobb fiú lopott a közeli boltban. Renáta sírva fakadt. A gyerek rémülten várt a sorsára. Nincs mit ennünk, mondta Reni sírva, a gyerek ezért lopott, de soha többet nem fog, megigérem maguknak. A középkorú rendőr ránézett fiatalabb társára, az csak megvonta a vállát. Jól van, mondta. Most az egyszer nem teszünk feljelentést, de ez volt az utolsó! Figyellek kölyök! - szólt rá fenyegetően a gyerekre, aki lapított, szólni se mert. Vacsora nélkül feküdtek le. Látod, mit csináltál? - szembesítette a gyereket a tettével. Most oda se merek menni, hogy legalább egy kenyeret hozzak. Nem adnak már hitelbe miattad.

Mikor a gyerekek már elaludtak, kiült a "lakás" elé. Mit csináljon? Régen, 5 - 6 évvel ezelőtt még voltak álmai és tervei. Az "ura" már a kisebb fiú születése előtt börtönbe került. Másfél éve szabadult. Ő úgy tervezte, hogy mire kijön, neki már sikerül valahol új életet kezdenie, de valahogy semmi sem sikerült. Keresett munkát, itt-ott dolgozott is néhány hetet, de mindig volt valami, ami miatt aztán otthagyta. Vagy kirúgták. Nem volt pénz, az anyja meg férfiakat hozott, akik néhány napra ellátták őket étellel, egy kis pénzzel, és csak annyit kellett tennie, hogy eltűri a szexet. Így evickéltek hétről-hétre, aztán a férfi kiszabadult és az első dolog, amit megtudott, az az ő hűtlensége volt. Azóta üti-veri, pedig régen megőrült érte, szerette. Ő meg sose. Gyerek volt, és elcsábították a férfi izgató csókjai, ajándékai, a nyúlánk teste, biztatták a nők, az anyja is, így aztán alig tizenöt évesen teherbe esett az elő gyerekével. Aztán már sodródott...

Most meg itt van. Elkésett. Az önérzetében sértett férfi naponta megveri, de nem engedi, hogy elhagyja. Napról-napra látja, hogy a fiúknak tetszik az apjuk viselkedése, már azokat a szavakat használják, amit a férfi a börtönben szedett fel, úgy lépkednek, mint az apjuk, mindenben utánozzák. Felé meg semmi érzelmet nem mutatnak. Pedig még csak 5 és 6 évesek. És a kislány? Úgy fog felnőni mint ő? Majd "férjhez megy" 14 évesen? Vagy eladják prostinak külföldre? Ezt nem hagyhatja. De nem tudta, mit tegyen. Hiszen még a boltig se mehet el büntetlenül. Fizet a hűtlenségért. A teste tele van kék-zöld foltokkal, és lehet, hogy a férfi egyszer meg is öli. Vagy meghal, hiszen alig eszik, már csont és bőr.

Szipogva bújt a kicsi lány mellé. Arra ébredt, hogy a férfi hajánál fogva húzza át a másik ágyra és ráveti magát. Kegyetlenül markolta és harapta a mellét, a száját, gyakorlatilag megerőszakolta. Reni rémülten tűrte, csak azért fohászkodott, a gyerekek fel ne ébredjenek. Így zajlott az élete napról, napra.

Szeptemberben Renáta rendbe szedte magát és bekisérte nagyfiát az iskolába. Ami eddig még nem volt számára világos, most az lett. Érezte a többi ember illatát és a saját szagát. Büdös volt. Az emberek elhúzódtak tőle, és biztosan ugyanígy húzódnak el a gyerekek az ő fiától is. Küzdött a sírással. Anyjához ment, kockáztatva, hogy a férfi megint megveri. Csak ült ott, karjában a kislánnyal, úgy érezte, olyan fáradt, hogy ha becsukja a szemét, atomjaira esik szét. Szédült és émelygett, hiszen két napja nem evett. Legjobb lenne meghalni, gondolta, de mi lesz akkor a lányával? Meg a fiaival, akiket nem szeretne az apjukra bízni. Van valami pénzed? - kérdezte az anyjától. Mindjárt..., a nő az asztal szélére tette a szájában lévő cigit, és bele kotort a zsebébe. Egy ötszázas és némi apró akadt a kezébe. Hát ezt odaadhatom, mondta, úgyse megyek vele sokra. Renáta a pénzzel a boltba ment, kenyeret és zsírt vett, ez elég lesz mára és holnapra. Amint kilépett az ajtón, a vajdával találta szembe magát. Tisztelettel köszönt, a férfi aranygyűrűs kezével felemelte az állát. Lefogytál, mondta. Megviselt a szülés? Renáta a fejét rázta. Bánt az urad? Renáta hallgatott. Na, majd ránézek én erre a lókötőre, morogta a vajda és tovább sétált.

Másnap este meg is jelent. Nincs itthon az uram, suttogta Renáta. Hát küldj érte valakit. Nem tudom, hol van... Szóval így... Na, majd meglátjuk. Vártak. Nemsokára megjött a férfi, valaki szólhatott neki. Részeg volt. Kissé ijedten köszönt, a vajda végigmérte. Hallom, kártyázol, mondta. Hát...ööö... néha... Nem kérdezem, honnan van rá pénzed, ez a férfiak dolga. De! Mi ez itt? Mutatott körbe botjával a romos lakásban. Egy férfi gondoskodik a családjáról. A férfi kínosan hallgatott. Gondolom, ez itt csak átmenet, folytatta az idős ember, ámbár más FÉRFI, nyomta meg a szót, már régen megoldotta volna. A feleséged nem tudott engem megkínálni semmivel. Le se tudott ültetni. Mert nincs a háznál se pénz, se más. A gyerekeid járnak legalább iskolába? Hát persze, bólogatott a férfi. Na, azért! Majd benézek még, vetette még oda, aztán elsétált.

A férfi dühöngött, Renáta újabb verést kapott, végül visszaköltöztek a telepre, az ismert környezetbe, Renáta anyjához. Kilencen laktak a szoba-konyhás lakásban, de a férfi így legalább mérsékelte magát, elmaradtak a verések és a durva szexuális aktusok. Renáta kissé fellélegzett, de nyugtalansága nem csökkent. El kellene innen szabadulni, ha azt akarja, a fiai ne kövessék az apjuk példáját. De ahhoz pénz kell. Valaki csak tud segíteni...

Bement a hivatalba, ahol már évek óta nem járt. Az ügyintéző a fejét rázta. Értse meg, nem tud segíteni, a jogszabályok nem engedik. Akármilyen kis lakásról van szó, a beugrót ki kell fizetni, a fenntartásához is pénz kell. Neki meg nincs semmi jövedelme. Renáta szipogott. Nem tudok dolgozni, vallotta be. A férjem nem engedi. Magának nem élettársa van? Ja? De. Csak nálunk így mondják... Meg fog verni, ha nem azt csinálom, amit ő akar, mondta. Próbáljon meg valami munkát keresni, mondta az ügyintéző. Anélkül nem fog menni.

Elveszik a gyerekeket, mondta Renáta a férfinak, megmondta a védőnő. Munkát kell keresni. A férfi végül beleegyezett, hogy Renáta dolgozzon, mert így neki nem kellett.

Renáta nem válogatott, elfogadta az első felajánlott munkát egy fröccsöntő üzemben. A présgépből kikerülő késztermékekről kellett egy szerszámmal levagdosni a felesleges részeket. A munkaidő vége felé már fájt a háta, könnyezett a szeme, főleg, ha fekete anyagokkal kellett dolgozni. Egy hét után már úgy érezte, nem birja tovább, aztán mégis minden nap újra bement. Nem adhatja fel, más is kibirja... Egy idősebb asszony ült vele szemben a munkaasztalnál.

Maga mióta dolgozik itt? - kérdezte.

Már négy éve, mondta az asszony. Még két év kell a nyugdíjhoz.

Nyugdíj? Renáta még sose találkozott senkivel, akinek nyugdíja lett volna. Az mennyi szokott lenni? - akarta tudni.

Hát az uramé százezer körül van, az enyém meg úgy nyolcvan körül lesz, mert én nem dolgoztam vagy öt évig. Az anyósomat kellett ápolni.

Renáta számára a pénz valami nagyon megfoghatatlan dolog volt. Néha került a kezébe egy-két ezer forint, néha csak apró, és legtöbbször egy fillérje se volt.

Az asszony jól megnézte Renátát. Hány éves vagy, Te lány? - kérdezte. Huszonkettő. És már iskolás gyereked van? - csóválta a fejét. Te is jól elrontottad az életed, hallod...

Renáta egész nap ezen rágódott. Hogy elrontotta? Ettől a naptól kezdve beszélgettek munka közben. Magának vannak gyerekei? Kettő is! - mosolygott az asszony. A fiam villanyszerelő, a lányom ápolónő. Jártak iskolába? - kérdezte Renáta. Hát persze! Hány évesek? A fiam huszonhét, a lányom huszonnégy. Biztos családosak már... Jaj, dehogy! - hát még most kezdték az életet, még lakásuk sincs! Bár a lányomnak van komoly kapcsolata, nagyon szeretik egymást. Nyáron a tengerpartra készülnek. A fiam meg autóra gyűjt. Renáta nem értette. Nálunk lenézik azt, akinek nincs gyereke. Az asszony a fejét rázta. Hát mit adsz te annak a gyereknek? Nyomort meg verést? A többi ember lenézését és előítéletét? Te mit kaptál a szüleidtől? Renáta sokat gondolkozott azokról a dolgokról, amiről beszélgettek. Hogy az asszony lánya a tengerpartra megy nyaralni. Ő még sose nyaralt sehol. Amikor még volt tévéjük, látott filmekben tengert. Eszébe jutott, hogy évekkel ezelőtt ő is mennyire törekedett arra, hogy elkerüljön a telepről, legyen egy szép lakása, csak az elérés módját nem találta meg. De majd most! Már dolgozik, nemsokára kap fizetést és akkor... Amikor hazaért, senki sem volt otthon. Anyja valahol csavargott, a gyerekek se voltak sehol, vagy elvitte őket magával, vagy itt lógnak a telepen. Leült az ágyukra, benyúlt a fal mellé. Egy nejlon szatyrot húzott ki a résből. Ebben voltak a kedvencei, a szerelmes füzetregények. Vagy húsz darab. Belelapozott az egyikbe. Nagyon szerette ezeket a történeteket, ahol az emberek szép lakásokban élnek, tágas konyhákban főznek, finom ételeket esznek és kávét isznak. Ahol van fürdőszoba meg gáztűzhely, meg mikrohullámú sütő. A férfiak szerelmesen futnak a nők után, akik autóval járnak, sok pénzt keresnek, nem dőlnek be a férfiaknak, és megtalálják az igazit.

És eljött a várva-várt fizetésnap. Még nem nyitottál számlát, mondta a műhely tulajdonosa, nem tudom hova utalni a fizetésedet. Renáta azt se tudta miről beszél az ember! Milyen számlát? Nálunk nincs készpénz-forgalom, itt minden szabályos, mondta a tulaj. Reni majdnem sírva fakadt. De akkor nem is kapok ma pénzt? - ijedt meg. Az uram megint megver, sírta el magát az asszonynak. Várja már a pénzt. Az asszony a tulajdonoshoz ment. Majd én segítek ennek a kis gyámoltalannak számlát nyitni, mondta. Valahogy fizessétek már ki, mert a hülye élettársa agyonüti, ha nem visz pénzt haza. Renáta boldogan rakta zsebre a fizetését. Majdnem hetvenezer forint volt. Legközelebb még több lesz, mert már egész hónapot dolgozik. Hazafelé menet bevásárolt. Egy rúd parizert, egy kiló kenyeret, dobozos margarint vett, meg babot, tésztát és krumplit. A gyerekeknek csokit és nyalókát. Nem tudott betelni a vásárlás örömével. Alig tudta hazacipelni a nagy táskában. Boldogan számolta le az asztalra az ötezreseket, anyja szájtátva nézte. Ezt mind te kaptad? A férfi nem volt ilyen elismerő. Felmarkolta a pénzt, egy ötezrest visszadobott Renátának és már ott se volt. Másnap, amikor Reni hazaért a munkából, az asztalon szétszórva parizer-darabok, legyek mászkáltak rajtuk, a kenyér szikkadtan hevert, nagy lábasban savanyú-krumpli aszalodott a tűzhelyen a nyári melegben, a férfi ájultan aludt az ágyon keresztben, áradt belőle a piaszag. A fizetésből semmi se maradt. Renáta elkeseredett az elpocsékolt pénz és ennivaló láttán, hát ezért kár dolgozni, gondolta. De már jól érezte magát a munkahelyén, a munkatársnője megértette, nem itélte el, inkább tanította.

Nehéz hónap várt Renátára. Pénz és élelem nélkül megint ott tartottak, ahol eddig. Ettek, ha volt mit, és nem ettek, ha nem volt. A gyerekek az iskolában, óvodában legalább kaptak enni, de neki semmi sem jutott, betegesen sovány lett. Munkatársnője úgy tett, mintha nem venné észre, de minden nap megkínálta valamivel, amit ő restellt elfogadni, de visszautasítani sem akarta. Hol egy almát adott neki, hol egy szelet bundáskenyeret, vagy egy marék diót, hogy ne sértse meg.

A nő segített számlát nyitni, türelmesen magyarázta Renátának a bankkártya működését, a fizetés és a pénzfelvétel módját. Renáta nem volt buta lány, csak tanulatlan, hamar átlátta a bankszámla előnyeit. Okosan csináld, magyarázta neki a munkatársa. Ne vedd le az egész összeget, csak mindig annyit, amennyire szükséged van. Legjobb, ha azzal fizetsz. Renáta így is tett. A trükk nem vált be. A férfi a pénzt akarta, megverte, amiért nem volt nála, aztán az ATM-hez húzta, vedd ki az összes pénzt, rángatta Renátát, akiben dac ébredt. Azért se vette le az egész összeget, hagyott rajta egy kicsit. Még egyszer meg ne próbáld, hogy nem adod ide, acsarkodott a férfi, és már ott se volt.

Renáta másnap sírva számolt be a nőnek a történtekről. Nem lesz ebből semmi, mindig el fogja venni az összeset, lógatta az orrát. Mi lenne, ha munka után bemennénk a bankba és nyitnánk egy alszámlát, arra utaltatnád a fizetésed egy részét? Így azt nem is látná az urad. Lehet ilyet? - kapott a szón Renáta. Délután meg is nyitották a számlát. Látod, mondta a nő, ehhez még Te se jutsz hozzá a kártyával. Csak, ha bemégy a bankba. És csak Te tudod felvenni, mert másnak nem adják ki, Mivel senki sem tudja, hogy létezik, keresni sem fogják. Csak el ne mondd valakinek. Hallgass, mint a sír, mert ez lesz a szabadulásod, ha tényleg akarod. Renáta ezután hónapról - hónapra gyarapította kis megtakarítását. Három-négyezer forintonként rakosgatta, és boldog volt, amikor elérte az ötvenezer forintot. Úgy érezte, gazdag, és már nincs messze az idő, amikor kiléphet a számára nyomasztó közegből. Már több, mint egy éve dolgozott a kis műhelyben, amikor újra teherbe esett. Munkatársának számolt be a nem várt eseményről. Négy gyerek??? De hát nem védekeztél? Reni a fejét csóválta. Nem tudom én azt... Meg pénzem sincs rá. Jézusmária... most mit tegyünk? - töprengett az asszony. Ha megszülöd, kiesel a munkából, ki tudja később visszavesznek-e? Semmi végzettséged nincs. El se tudsz helyezkedni azzal az öt - hat osztállyal, amiről van bizonyítványod. Hát ez a szegény kis ártatlan, most a legrosszabbkor fogant meg. De az abortusz szóba se jöhetett. Az asszony sem volt képes ezt javasolni, Renáta meg el sem tudta képzelni, hogy megölje a magzatot. Megint kilátástalanná vált minden, két dolog tartotta benne a lelket, az egyik, hogy nagyobb fia nagyon szeretett tanulni, a másik a kis betétszámlája, ahol gyűltek a forintok.

Az utolsó percig dolgozott, sírva búcsúzott munkatársától, hiszen lehet, soha nem találkoznak többé. Ha ő esetleg vissza is jöhet két-három év múlva, az asszony már nem lesz itt. Megint egyedül maradt, segítség és normális emberi kapcsolatok nélkül.

Az újabb kisfiú gond nélkül megszületett, és Renáta párja büszkén feszített, éjjel-nappal folyt a viszki és a sör, Renáta úgy érezte, meg fog őrülni, ha itt kell maradnia. De most legalább nem volt pénz nélkül, hiszen jogosult volt a gyedre, és bár a férfi ezt is elszedte tőle, annyit mindig eldugott előle, hogy legalább kenyér és zsír legyen. Alig várta, hogy a kicsi betöltse a három hónapot, fohászkodott, nehogy újra terhes maradjon, és az első menstruáció után azonnal a klinikára ment, ahol a megtakarított pénzéből egy részt feláldozva titokban hurkot rakatott fel. Nem akart több gyereket szülni. Már négy gyerekkel osztozott a koszos ágyon, élettársa egyre később járt haza, csak a pénzét szedte el, rá se nagyon nézett. Szeretője van, kiabálta az anyja. Renáta azonban megkönnyebbült. Nem érdekelte a férfi.

Még fél év sem telt el a gyerek születése után, amikor a férfi megint bajba került. Ezúttal úgy tünt, nem ússza meg néhány évvel, hiszen többszörösen visszaeső volt, és a bűncselekmény, amit elkövetett, súlyos. Renáta fellélegzett.

A hivatalba ment, ahol elintézte a gyerekek kizárólagos felügyeleti jogát. Nem akarta, hogy bárki is beleszólhasson az életükbe, nem akarta a börtönbe beszélőre vinni őket, azt akarta, hogy felejtsék el az apjukat egy életre. Kicsit tartott tőle, hogy a fiúk, akik már 8 és 9 évesek voltak, majd hiányolják, de ők különösebb gond nélkül tudomásul vették a megváltozott körülményeket.

És mintha a férfi eltűnése beindította volna a jó dolgokat. Egy nap régi munkatársa nyitott rá. Fontos dologban kereslek, mondta. Megoldást ajánlok az életedre, ha akarod. Meghalt az édesanyám. Itt lakott, az egyik közeli községben, ahol van óvoda, iskola, bolt és orvos. A háza eladó. Tudjuk, hogy más aligha adna el neked ingatlant, mert bizalmatlanok, de én ismerlek. Tudom, hogy ha egyszer kiszabadulsz ebből a körből, rendes és csendes életet fogsz élni. Ezért felajánlom neked megvételre. Renáta szóhoz sem jutott. De hát nekem nincs pénzem. Miből fizetem ki? Az asszony nevetett. Még nem is láttad, és már ki akarod fizetni. Először megnézed, aztán eldöntöd. Én meg majd megmondom, miből fizesd ki. Renáta nem hitte, hogy tényleg megvalósulhat az álma, de készségesen egyezett bele, hogy elmegy az asszonnyal "háznézőbe". Alig fél óra volt az út a községbe, és Renáta egy teljesen más környezetbe került. Csendes kis utcába fordultak. Tavasz volt, az utcai meggy- és szilvafák apró levelei között még virágok mutatkoztak.

Ez lenne az, állt meg az asszony egy kis parasztház előtt. Nem valami fényűző, de... Renáta csak állt és a házat nézte. Kőporozott homlokzat, két ablak, jól karbantartott, magas kerítés. Az udvaron tavaszi virágok hajladoztak, a nyitott tornácon kis asztal és két szék. Hátul gazdasági épületek, Renáta nem tudta, melyik mire való. Menjünk be, intett az asszony és Renáta dobogó szívvel lépte át a küszöböt. Nagy konyhába érkeztek. Régimódi kredenc, gáztűzhely, konzolos mosogató, asztal és székek. A konyhából három ajtó nyílt. Egyik az utcai szobába vezetett. A két ablakon besütött a nap. Kombinált szekrény vitrinnel, kétajtós, akasztós és polcos szekrény, kis komódon tévé, vele szemben ággyá nyitható rekamié, kis asztal két fotel, a padlón mintás szőnyeg, a redőnyös ablakon függöny. És mindenütt jó illat. Istenem, mondta, ez csak a mi szobánk lenne, senkivel nem kellene osztozni! Hát, még nem láttál mindent, nevetett az asszony, azzal visszaterelte a konyhába és kinyitotta a másik ajtót, ami egy apró fürdőszobába, a harmadik pedig egy kis szobába vezetett, amelynek ablaka a virágos kertre nézett. Ez volt régen a kamra, csak le lett választva, hogy legyen fürdőszoba meg gyerekszoba az unokáknak, magyarázta az asszony. Renáta erre nem is gondolt. Két szoba! A nagyfiúknak lehetne külön kis kuckója. Renáta gyönyörűnek látta a házat.

Van még egy kamra is itt a tornác végén, mutatta az asszony, hát ennyi lenne, meg a hátsó kert, nem tudom, mit kezdhetnél vele, hiszen nem értesz hozzá, de majd látod. Mármint, ha kell.

Gyönyörű! - sírta el magát Renáta. De nekem alig van valami pénzem. Nem tudom én ezt megvenni. De. Meg tudod. Nézett rá komolyan a nő. A tied lehet. Egy feltételem van: senki sem tudhatja, hova jössz. Ha a családod megtudja, el fogják venni tőled. Most ne válaszolj, ha érdekel a dolog, tudod, hol találsz. Egy hétig még nem hirdetem meg, aztán már nem várhatok.

Renáta egész éjjel a házzal álmodott. Álmában virágot szedett a kertben. Ebédet főzött a gáztűzhelyen. Reggel az anyja ébresztette. Adjál csak egy kis pííízt! Minek adjak? - morgott Reni. Nincs cigim! Na, agggyad mááán' oszt' megyek! Reni egy ezrest adott neki. Ez volt az utolsó, a gyerekeknek kaja kell, mondta. De anyja már az ajtón kívül járt, nem is figyelt. Reni tudta, hogy holnap újra kér, vagy rosszabb esetben az egészet ellopja, ha nem figyel eléggé. Mint, ahogy már nem egyszer megtörtént. Míg a kicsit szoptatta, az álmára gondolt. Azt se tudom, hogy kell bekapcsolni a gáztűzhelyt. - mélázott. Nem is kérdeztem, hogy azt elviszik-e? Akkor venni kell. Meg minden mást is. Bútorokat és mikrót. Nem tudta pontosan, mire való a mikrosütő, de már évek óta szinte megszállottan vágyott rá. Azt se tudja, mennyibe kerülne a ház, és hogy miből fizetné ki. És miből fizetné a számlákat. Kiugrott az ágyból, megmosdott, keresett egy viszonylag tiszta ruhát és az asszonyhoz sietett. Mindent tudni akart. Az asszony beszélt neki a CSOK-ról, ami éppen kifutná a ház árát. A bankba mentek, Renáta megtakarítása éppen fedezné a vétellel kapcsolatos kiadásokat, igaz, szinte egy fillérje se maradna. Én fizetem az ügyvédet, mondta az asszony. Ez az én ajándékom, hogy végre megszabadulj. Renáta reménykedni kezdett. De tudom majd fizetni a számlákat? - kérdezte szorongva. Ha jól gazdálkodsz, akkor tudod. De honnan veszek bútorokat meg még, ami kell... Az asszony elgondolkozott. Hát persze. Ennek a kis gyerekasszonynak semmije sincs... Igazából nem kellenek nekem azok a bútorok, mondta. Elhozom még a héten, amit meg akarok tartani, a többi maradhat. És hát itt vagyok, ha kell. Majd segítek. Vegyél egy telefont, az kelleni fog. Már a következő héten elkezdték az ügyintézést. Az asszony által fizetett ügyvéd sokat segített, megkötötték a szerződést, aztán várni kellett. Reni már ordítani tudott volna a tétlen várakozástól, míg végre megjött a CSOK, átvette a kulcsokat és készen állt a költözésre. Rájött, hogy semmije sincs, amit elvihetne. Csak néhány koszlott ruha. Nem költözhetnek így a faluba! Azonnal meg lenne róluk a vélemény. A gyerekeknek szép ruha kell és iskolatáska meg cipő és télikabát. Kezdett megijedni. Eztán egyedül kell ezeket megoldani. Mégiscsak maradni kellene. Aztán megrázta a fejét. Eddig ki segített, ugyan? Az anyjának első a cigi és a bor. A testvérei, élettársa börtönben, és hát eddig is csak élősködtek rajta. Tudja ő, hogy mit kell tenni! Először a Máltaiakhoz ment. Egy hatalmas szatyorral szállt fel a buszra. Volt abban gyerekruha, ágynemű, és neki való cuccok is.

Nem is tudta megfogalmazni az érzést, ami elfogta, amikor kulcsával először nyitotta ki a saját házának kapuját.

A kisfiút letette a tornácon, óvatosan nyitotta a konyhaajtót és bement. A konyhában szinte semmi változás nem volt. Az asszony majdnem mindent otthagyott. Renáta boldogan járt körbe. A kredencben néhány edény, palacsintasütő, virágmintás tányérok és bögrék, az egyik fiókban villák és kanalak. Gyönyörködve nézte. Ezekkel teríti majd meg az asztalt. Itt fog főzni, simított végig a gáztűzhelyen. Kinyitotta a sütőt, belenézett. Majd ezt is megtanulja. Aztán meglátta, és elsírta magát. A MIKRO! Ami megtestesítette számára a jólétet. De már nevetett is. A kisebb szobában ott maradt a két heverő és egy fiókos szekrényke, az ágyak között színes kis rongyszőnyeg. Vajon mit szólnak a fiúk, ha meglátják? Az utcai szobába szaladt. Ott volt a nagy rekamié, és az összes többi bútor. Még a régi tévé is. Csak a dísztárgyakat és a képeket vitték el. A képek helye meglátszott a falon, de ez nem zavarta, otthon a fal koszos és zsíros volt, tán sose látott festéket. Kinyitotta a szekrényt. Az asszony még a vállfákat is otthagyta. Újra könnyes lett a szeme. Leült a fotelba, talán életében először, kényelmesen megszoptatta a gyereket és az ágyra fektette. Míg aludt, bepakolta a ruhákat a szekrénybe. Még pakolászott egy kicsit, szellőztetett, nehezen vált meg új otthonától. Még hetekig titkolóznia kell, pedig már legszívesebben itt lakna. Bezárta a házat és a főtér felé indult. Megkereste az iskolát, az igazgatónővel megbeszélték a gyerekek átiratkozását. Az igazgatónő megértő volt, segíteni fog mindenben, ami módjában áll, mondta. Legjobb lenne a nyári szünet után kezdeni a gyerekeknek, akkor mindenki olyan feldobott, a szünetben ismerkedhetnének az itteniekkel. Előfordulhat, hogy lesznek majd kisebb összetűzések, de nem hiszi, hogy durva dolgokra kellene számítani, más cigány családok is élnek a községben.

Másnap bement a városi iskolába, ott is beszélt az igazgatónővel, aki helyeselte a költözést, sok szerencsét kívánt, és nem érdeklődött, hova is mennek igazából. Az utolsó tanítási napon átadja a gyerekek összes papírját, amit csak le kell adni a másik iskolában.

A szünetig Renáta még többször megfordult a falusi házban. Hozott gyerekjátékokat egy alapítványtól, konzerveket és tésztát. Néha az asszony is vele tartott. Megtanította a gáztűzhely, a mikro, a tévé használatára, megmutatta, hogy kell bekapcsolni a konvektorokat. A kamrában egy dunsztos üvegben bab, egy másikban kukoricadara van, a felső polcon pedig két üveg lekvár, nektek hagytam ott, mondta az asszony, csak csörgess meg, ha valami baj lenne, ki tudok jönni, ha kell. Majd megtanítalak a befőzésre, ha érni kezd a gyümölcs.

Az utolsó tanítási napon Renáta előszedte az ágy mögül a füzetregényeket és a hátizsákjába rakta. Tehette, anyja ruhástól aludta részeg álmát. Mást nem is vitt magával. "Elkőtösztem" - írta egy darab papírra. Úgy lépett ki az ajtón, hogy vissza se nézett. Kisfiával a karján és kislányát vezetve, hátán tömött hátizsákkal lépett be az iskolába, jóval a tanítási idő vége előtt. El szerette volna érni a kora délutáni buszt, hogy mielőtt valakinek esetleg eszébe jutna keresni, már úton legyenek. A két fiú örvendezett, hogy nem kell megvárni az utolsó két órát, és nem csodálkoztak, amikor az igazgatónő a kezükbe nyomta a bizonyítványukat.

Hova megyünk Anya, kérdezgették, amikor Renáta nem a cigánytelep, hanem a buszmegálló felé indult. Majd meglátjátok! Meglepetés! - titokzatoskodott, és a gyerekek majd kibújtak a bőrükből az izgalomtól az utazás miatt. Alig fél óra múlva meg is érkeztek. Renáta szótlanul sietett végig a rövid kis utcán, nyitotta ki a kaput. A gyerekek bámészan álltak meg a tornácon. Mától itt fogunk lakni. - mondta ki szorongva. Kivel? - csattant a kérdés a nagyobb fiú szájából. Ő már értette a cigánytelep világát és egy férfit sejtett a változás mögött. Senkivel. - rázta a fejét Renáta. Csak mi öten. A kisebb fiú elvigyorodott. Csak mi? Szuper!

A nagyobb még gyanakodva lesett szét. Az udvar is a mienk? Minden a mienk! Menjünk be, noszogatta őket Renáta. A konyhában lepakolták a táskákat, félszegen nézegettek szét. A kisebb fiú az utcai szoba felé somfordált, megtapogatta a szekrényt, elhúzta a vitrin üvegajtaját, szuper, mondogatta, csak kicsi az ágy, nem fogunk elférni. Renáta felszabadultan nevetett. Ez lesz a Ti szobátok, nyitotta meg a kis szoba ajtaját a fiúk előtt. Tegnap már megvetette az ágyakat szép, színes ágyneművel, rajta színes pizsamák, a kis szekrényen apró tévé, ezt is ő szerezte már. A fiúk azonnal betrappoltak, már hangosan osztozkodtak az ágyakon és a fiókokon, ő meg a másik szobába ment. Itt is meg volt ágyazva, neki, és a két kicsinek. Majd neked is lesz ágyad, mondta a kislánynak, látod, itt van kihagyva a helye, mutatott a sarokba, csak még nincs annyi pénzünk, hogy megvegyük! A gyerekek egyik szobából a másikba szaladgálva fedezték fel a házat és a Renáta által készített meglepetéseket. A fiúk szobájában labda, kisautók, egy kis kekszes vödörben legó, a kislány leendő ágya melletti kis éjjeliszekrényen baba, plüss maci, a kicsinek műanyag játékok. A fiókokban ruhák, a konyha sarkában egy kis állványon cipők sorakoztak. Most játsszatok, mondta Reni. Az udvarra is kimehettek, majd én is kimegyek, de most vacsorát kell főznöm. A gyerekek zajosan tódultak ki, mezítláb szaladgáltak a fűben, benéztek a gazdasági épületekbe. Aztán az almafa alsó ágaira ülve csacsogtak, Renáta boldogan hallgatta a vidám nevetéseket. Nagy izgalommal készült a főzéshez. Régi munkatársa megtanította, hogy kell krumplilevest főzni, de egyedül még sose próbálta. Mikor a leves már főtt, Renáta kiment a gyerekekhez. Na, hogy tetszik az új otthonunk? Szuper! - lelkesedtek vigyorogva. Anya, ide majd mit rakunk? - nyitotta ki a fészer ajtaját a nagyfiú. Hát a bicikliket, amiket veszünk. Csak még nincs annyi pénzünk. Üldögéltek a tornác lépcsőjén, és életükben először tervezgettek. Először veszünk egy ágyat a kislánynak, az az első. A fiúk komolyan bólogattak. Aztán gyűjtjük a pénzt, és tavasszal veszünk egy bringát, és mire mindenki megtanul biciklizni, addigra hátha lesz még egy, és a végén már lesz mindenkinek. Legyen rajta kosár is! - ötletelt a nagyfiú. Jó! - egyezett bele Renáta. Ez mi??? - nézett be a másik kis épületbe a fiú. Ez egy csirkeól. Majd tavasszal veszünk csirkéket és lesz tojásunk meg csirkehúsunk. A gyerekek tovább szaladgáltak, ő meg a vacsora után látott.

Hálásan gondolt az asszonyra, aki az elmúlt hónapokban sok mindenre megtanította őt. Tudta már, hogy működik a vasaló, a sütő, a gáztűzhely és a bojler, tudta, hogy nem szabad majd a konvektorokat 3. fokozat fölé kapcsolni, mert nem fogja tudni kifizetni a számlát, megtanulta a "tányéros" tévé működését, megtanult felmosni, sepregetni és mosni a régi keverőtárcsás mosógéppel és centrifugával. Tudta már, hogy kell használni a mikrót, és elsajátította néhány egyszerű étel receptjét is. Régi munkatársa azt javasolta, főzzön sokszor levest, mert az egészséges, és olcsó. Amíg bele nem jön a gazdálkodásba, a lehető legolcsóbb ételeket kell készítenie. Ma például krumplileves lesz kenyérrel. Már tegnap megvette a hozzávalókat és idehozta. Holnap reggelire margarinos kenyér teával, ebédre tejfölös makaróni, aztán meg majd valami más. Gyertek vacsorázni, kiáltott. Van kaja? - örvendeztek a gyerekek. Van ám! És ezután minden nap lesz is! A gyerekek jókedvűen trappoltak befelé, Reni megállította őket, ha beszaladgálunk piszkos cipővel, akkor hogy fog kinézni a szép házunk? A cipőket sorba rendezték a konyha falánál, kezet mostak a csapnál, élvezték, hogy folyik a meleg víz. Majd vacsora után fürdünk is! - igérte Reni. A gyerekek izgatottan ültek az asztalnál, megsimogatták a virágmintás tányérokat, cserélgették egymás között a színes műanyag poharakat. Boldogan nézte, amint jó étvággyal eszik a levest és harapják hozzá a kenyeret. Anyu, holnap is ezt főzz! - kérte a nagyfiú. Ez nagyon finom.

Vacsora után a gyerekek a fürdőszobába tódultak. Nincs itthon semmi, amivel fürödni lehetne, ezt elfelejtette, döbbent rá Renáta. A konyhába szaladt, mosogatószert öntött a csobogó vízbe, megfürdette a kicsi fiút és a kislányt, majd a két fiú ült a kádba, visítva tomboltak a meleg vízben, állj, állj, kiabált Reni, már úszik minden, vigyázni kell. Egymás után emelte ki őket a kádból, a nedves törölközővel próbálta szárazra törölni őket, szerezni kell még legalább egy törölközőt, gondolta, csak meg ne fázzanak, ijedezett, aztán nevetett saját magán, hiszen meleg van! A gyerekek pizsamában szorongtak a nagyszoba ágyán, rajzfilmet néztek a tévében, ez is újdonság volt, aztán egymás után ragadt le a szemük. Belefáradtak a sok új benyomásba. Gyerünk az ágyba, Reni átterelgette őket a saját ágyukba, mire betakargatta őket, már aludtak. A két kicsi is elszunnyadt, ő meg a fotelba ült és számolgatott. Kell venni habfürdőt, meg szappant a kézmosáshoz. Törölköző is kellene legalább még egy, meg konyharuha. Meg ágynemű, hogy legyen váltás. Meg tojás, liszt, cukor, tészta és tejföl. Vajon mibe kerülnek ezek? - rémüldözött. Fogalma se volt az árakról, eddig sose nézte. Megvette, amit látott, vagy amire elég volt az éppen nála lévő pénz. De ennyi minden biztos sok pénzt fog elvinni. Már régen elhatározta, hogy a beköltözéskor új szokásokat fog bevezetni. Az első, és legfontosabb, a rendszeres evés. A második pedig a rendszeres tisztálkodás. És persze a takarítás. És nem fogja engedni, hogy a gyerekek egyedül csavarogjanak. Majd kitalálja, hogyan éljenek.

Gyorsan megfürdött a kihűlő vízben. Nem lehet most pazarolni. Egy kád vízben mindenki megfürdik, és kész. Mikor leengedte a vizet, a kád szélén körben vastag, fekete lerakódást tapasztalt. Ez mind rólunk jött le, döbbent rá. A mosogatószerrel és egy szivaccsal gyorsan lemosta, elégedetten nézte, olyan, mint volt. Boldogan bújt be a kicsik mellé az ágyba. El tudott nyújtózni. Talán évek óta először, nem volt éhes. Érezte az ágynemű tiszta illatát és ellazult. Hazaért. Alig telt el egy óra, amikor a fiúk bemásztak az ágyába. Talán félnek az új helyen, vagy csak a megszokás? - gondolkozott. De majd megszokják, hiszen örültek a külön szobának. Lassan ő is elaludt az ágy szélére szorulva.

Ennek ellenre kipihenten ébredt, reggeli után új ruháikban a falu központja felé indultak. A coop áruházzal szemben kis játszótér volt. Két hinta, mászóka, libikóka, csúszda, két pad. A gyerekek játszani akartak, Renáta pedig a picivel bement a boltba. Mindenki kíváncsian nézte, ő meg zavarba jött. Jónapot! - köszönt hangosan, mert eszébe jutott, mit mondott az asszony. Köszönj előre mindenkinek, aki rád néz!

Fiatal eladó pakolt a gondolák között, futólag ránézett, aztán csinálta tovább. Bors, kömény, fűszerpaprika, rizs, tojás, liszt, cukor, tej, étolaj, kenyér, habfürdő, szappan. Szorongva állt a pénztárnál. Háromezernégyszázhaminc forint lesz, mondta a nő, és ő megkönnyebbülten nyújtotta a kártyáját, azt hitte sokkal többet fog költeni. Vajon a hús mennyibe kerülhet. Idejét sem tudta, mikor ettek utoljára.

A tömött szatyorral kifelé indult. A gyerekekkel felváltva cipelték haza. A sarki ház előtt idős ember sepregetett. Köszönjetek szépen, súgta Renáta. Csókolooom, mondták a gyerekek, jónapot kívánok, köszönt Renáta. Az ember megbökte a sapkáját, gyanakodva nézte a kis csapatot. Renáta tétován állt meg, mi vagyunk az új szomszédok, mondta. Azt látom! - csattant az ember hangja. Renáta ment tovább. Ez a pasi nem szeret minket, állapította meg a nagyobb fiú ellenségesen. Nem ismer minket, nyugtatta Renáta. Majd, ha megismer, megszeret. Legalábbis remélte.

A másnapi bevásárlás hangulata már egészen más volt. A pénztáros bólintott, amikor Reni köszönt. A húsos pultnál ácsorgott, fogalma sem volt, melyik hús mire való. Anyuuuu, megint legyen olyan leveeees... Kislánya kérlelő hangjára az eladó elmosolyodott. Van itt egy kis fehér csont, mondta, abból finom leves lehet. Mennyibe kerül? - kérdezte Renáta. Nyolcvan forint, nézett a mérlegre az eladó. Nyolcvaaan??? Jó, elviszem. De mi kellhet még a csontleveshez? - gondolkozott. Répa, gyökér biztosan. De mennyi? Próbálta a mennyiségeket összehasonlítani. Biztosan nem kell több, mint amennyi a csont. Affene... gondolta, amikor meglátta az árakat. Többe kerül a zöldség, mint a csont? De még így is kevesebbet költött, mint számolta. Nem tudja, hol kaphatnék felfújható pancsolót? - kérdezte a pénztárostól.

Nézzen be ide a Tutiba, mutatott a nő a túloldalon lévő, furcsa nevű nagy üzletre, ott minden van, a kalapácstól az űrhajóig. Renáta egyik kezében a kicsivel, a másikban a bevásárló táskával belépett a boltba. Letehetném itt a táskámat? Tegye le oda a táskáját! Egyszerre hangzott el a két mondat. A csendes kérdés és a kemény felszólítás közötti különbségre a vásárlók felkapták a fejüket. Renáta fülig vörösödött. Aztán az eladóra nézett. Ne féljen, nem lopok, mondta. A nő is elvörösödve intett, jöjjön. Renáta végigsétált a polcok között. Felfújható gyerekmedencét keresek. - szólt az eladónak. A nő, talán az előző méltatlan hangnem miatti zavarában az egyik állványra mutatott. Van ott több féle is. Renáta óvatosan válogatott, végül egyet kiválasztott. Aztán a képeket, posztereket nézte meg. Van itt még matrica is, bökött egy halomra a nő. Azzal felkapott egy nagy lapot, amelyen kisebb-nagyobb mesefigurák voltak. Csak fel kell ragasztani a falra, vagy a bútorra. Mennyibe kerül? 400 forint, ez meg ezerhatszáz, mutatott a pancsolóra. Jó lesz leállni a költekezéssel, gondolta Reni, miközben fizetett. Már majdnem elfogyott az erre a hétre szánt pénz, és húst még nem is vett. A fiúk boldogan cipelték a dobozt. A délután játékkal felt. A gyerekek egy szál gatyában futkostak, a pici és a kislány a pancsolóban hancúrozott a tíz centis vízben, Renáta a hátsó kertbe ment, végig nézte a növényeket. Egy tüskés cserjén zöld, csíkos bogyókat fedezett fel, egyet megkóstolt, irtó savanyú volt. Egy másik ágon függő már sárgás színűt is a szájába vett, óvatosan ízlelte, ó ez finom, vidult fel. Szedett egy marékkal. Egy másik növényen felismerte a zöldbabot. Ilyet már látott, de az mirelit volt. Vajon ez is jó? - töprengett. Valakit meg kellene kérdezni...

Később levest főzött a csontból és a zöldségekből. Nem lett olyan finom, mint az előző esti. Hol van belőle a tészta? - kérdezte a nagyfiú. Amit a menzán adnak, abban van, méltatlankodott. De azért mohón kanalazták. Utána tejfölös makarónit ettek, meg a sárga bogyókat. Aztán elolvasták a matrica használati utasítását, kitárgyalták, melyiket - hova rakják fel, mindenkinek jutott, a gyerekek sürögtek-forogtak, ez nagyon szép, anya! - mosolygott a kislány és Renáta a sírással küszködött, de most a boldogságtól.

Az esti fürdés lett a nap zárása. Nem tudtak betelni vele. Most is a két kicsi fürdött először, már habfürdőben, aztán a két fiú, végül megint ő. És a törölköző megint csurom víz volt. Mikor már minden gyerek a tévé előtt ült, Renáta felhívta a munkatársát. Ezer kérdése volt a kerttel és az ételek készítésével kapcsolatban. Holnap kimegyek, igérte az asszony. Kell-e valami? Hát egy törölköző jól jönne, meg vagy két konyharuha, mert az nincs.

Éjjel a fiúk megint az ágyában kötöttek ki, ő meg az ágy szélére szorult. Reggel feltette nekik a kérdést. Hozzuk át az ágyakat ide? A fiúk meghökkentek. Neeeem, kell a szobánk, mondták. De így meg nem férünk. Sokáig lustálkodtak, reggelire lekváros kenyeret ettek, aztán a gyerekek a tévét nézték, ő meg az ebédhez fogott. Tojásos levest főzött, azt már régen tudott, de most két tojást kevert el benne, és zsírban sült kenyeret adott mellé, a gyerekek szerették, ő is jó étvággyal evett.

Ebéd után megérkezett az asszony. Jártam a Máltaiaknál, mondta, miközben két nagy törölközőt, néhány konyharuhát és egy abroszt szedett elő. Renáta örömmel simított végig a puha textíliákon. Majd én is bemegyek egyszer, hogy keressek ruhát meg cipőt. Hát, szerintem egyelőre ne mozdulj innen, nem hiányzik, hogy belefuss valakibe, akibe nem kellene. Majd hozok én, ami kell, és szombatonként itt is van turkáló, ott sok mindent meg vehetsz olcsón. Renáta nem győzött kérdezni. Jaj, annyira nem tudom, mit kellene csinálnom, mondta. Itt van mindjárt a csontleves. Az asszony nevetve válaszolgatott, ne nevessen ki, kesergett Reni, én eddig csak főtt krumplit meg tésztát csináltam. De úgy szeretnék mindent megtanulni, amit a többi asszony tud. Úgy akarok élni, mint a többiek. De semmit sem tudok. Néha úgy gondolom, minden nagyon olcsó, néha meg azt, hogy mégis nagyon kevés a pénzem. Nem tudom, mi számít drágának és mi olcsó. Mit vegyek, és mit ne. A hajába túrt. Sose fogom megtanulni... Dehogynem. Aztán a kertbe mentek. Az asszony magyarázott. Megmutatta, hogy melyik növény a haszontalan gyom, és melyik az, amit gondozni kell, ami ehető. Megtanította kapálni, a zöldbabot leszedni. A málna már leérett, de volt még rajta pár szem, azt gyorsan leszedték, a gyerekek majd megeszik a vacsorához. Ez egres, mondta a zöld bogyóra mutatva. A gyerekek ehetnek belőle, amennyit akarnak, ami sárgás színű, az már jó. Ebből mártást is tudsz készíteni és főtt krumplival finom. Főleg, ha egy kis hús is kerül hozzá. Még nem mertem venni, vallotta be Renáta, nagyon drága. Nézzük, mennyi pénzed van?

Ezen a délutánon Renáta sok mindent tanult a pénzről és a gazdálkodásról. Tudta már, hogy ő szegény, de vannak nála szegényebbek is. A gyed és a családi pótlék jó beosztással biztosíthatja a megélhetésüket, de kínosan kell ügyelni minden fillérre. Amikor az asszony útmutatása alapján elosztotta a pénzt, rájött, szerezhet még meglepetést a gyerekeknek úgy, hogy mégis minden rendben legyen. Hiszen eddig fillérekből tartotta el a gyerekeit. Most meg olcsó, de jó kajákat adhat nekik.

Másnap délelőtt újra besétáltak a falu központjába. A játszótér üres volt, a három nagyobb gyerek rögtön odafutott, ő meg átment a százforintosba, instant kapucsínót, forró csokit és kakaóport rakott a kosarába. A coopban kenyeret, margarint, tojást és tejet vett. Aztán a húspulthoz sétált. Az eladó barátságosan mosolygott rá, ez felbátorította. Valami húst vennék, kezdte tétován, ami nem nagyon drága. Vegyen egy csirkét, most akciós, emelt fel az eladó egyet. Ebből csinálhat levest meg paprikást, vagy meg is sütheti. Jó lesz. A pénztárnál megint szorongva várt, hopp, kicsit túllépte a keretet, ijedt meg. A gyerekek a hinta mellett álltak és két fiúval vitatkoztak. Renáta hozzájuk sietett. Gyertek, mondta a gyerekeinek. Menjetek is! - hallotta a háta mögött az egyik fiú hangját. Megfordult. Szia! Most költöztünk ide, és itt is maradunk. Nem bántunk senkit, de elmenni sem fogunk. Ha tetszik neked, ha nem. Azzal megfordult és gyerekeivel hazafelé indult. Mit vettél? kérdezték a gyerekek. Titok! Válasza felélénkítette a gyerekeket, találgatták, mi lehet a szatyorban, nevettek, ugrándoztak. Most annyira gyerekek, hatódott meg Reni.

Délután, míg a kicsik aludtak és a fiúk a pancsolóban tomboltak, Renáta a blokkokat tanulmányozta. A csirke 900 forint volt, a kenyér 300, meg a margarin, és a... kezdett előtte összeállni a kép. Elővette a szakácskönyvet, lekvárkészítés, olvasta. Nem is bonyolult. Látott a kamrában üres üvegeket. Az utcára ment egy nagy tállal, tele szedte meggyel, a fiúk azonnal ott voltak, ők is segítettek, élvezték a dolgot. Kimagozta a gyümölcsöt, megszórta cukorral. Alig egy óra kellett hozzá. Holnap kifőzi. Végül kiszedte a nejlon szatyorból a féltve őrzött szerelmes füzetregényeit. Áporodott bűz csapta meg az orrát. Istenem, ilyen szagunk volt nekünk is! - döbbent rá. Kivitte őket a napra, hogy szellőzzenek. Az évek során már rongyosra olvasta őket, ha eltűnik a kellemetlen szag, elhelyezi a vitrinben. Nem kell már az ágyban dugdosnia, hogy valaki el ne tüzelje, vagy ki ne dobja. Kiválasztott egyet és olvasni kezdte. De valahogy nem tudott rá odafigyelni. Tekintete a gyerekekre fordult. A pici egy műanyag kacsát rágott, a kislány a babát nyüstölte, a fiúk valami filmet néztek, közben nagyfiúsan beszélgettek. A vacsorához látott. Bundás kenyér lesz teával, azt biztosan nem rontja el.

A gyerekek vidáman ültek az asztalnál, láthatóan jól érezték magukat. Nevettek, butáskodtak. Vacsora után Renáta megfürdette a kicsiket, utána a fiúk hancúroztak egy kicsit a vízben, végül ő is megfürdött. A kád oldalán már nem volt olyan vastag a lerakódás. Pizsamába bújt és mindannyian a nagyszobai ágy takarója alá bújtak, és minden semmiségen nevettek. Elég késő volt már, amikor a fiúkat ágyba terelgette, betakarta, aludjatok jól, puszilgatta meg őket, a nagyfiú átölelte a nyakát, arcára puszit nyomott. Hol volt már az apját utánozó, agresszív hang! Alig aludt el, a két gyerek már megint ott volt. Nehezen szokják meg a jót is, gondolta Renáta. De majd ezt is megszokják, mint a rendszeres evést, és a fürdést, amit annyira élveznek.

Reggel korán ébredt. A gyerekek szétdobált végtagokkal aludtak a nagy rekamién. Boldogan nézte őket. Halkan nyitotta az ajtót, a fürdőszobában megmosdott. Mintha hízott volna, nézegette magát. Már nem olyan nyúzott az arca, a haja is mintha selymesebb lenne. De hát az lehetetlen, három nap alatt... A konyhába ment. Egy szép, virágmintás bögrébe vizet öntött és a mikróba rakta. Amikor a víz felforrt, kapucsínó-port szórt bele, leült az asztalhoz, belekortyolt. Ebben a percben mintha felébredt volna. Megvalósult az álma! - döbbent rá. Hiszen évekig erről álmodott, hogy ül a saját konyhájában, ahol tisztaság van, gáztűzhely és mikró, a gyerekek nyugodtan alszanak, vagy játszanak, az ajtó zárva van, és nem jöhet be senki, hogy a testét követelje. Sírás, majd nevetés tört fel belőle. Letörölte a könnyeket, kifújta az orrát. Kinyitotta az ajtót, betódult a virágillat és a madarak csicsergése. Leült a tornácon, hátradőlt a széken, lábát felrakta a másikra és a kapucsínót iszogatva várta, hogy a gyerekek felébredjenek. Végig gondolta az előtte álló napot. Vasárnap van. Reggelit ad a gyerekeknek. Forró csokit készít, ez lesz a meglepetés, és választhatnak margarinos és májkrémes kenyér között. Megfőzi a lekvárt, szétszedi a csirkét, egy részéből leves lesz, már tudja, hogy kell csinálni, a másik részét megsüti, fólia alatt, ahogy a munkatársa javasolta, a gyerekek szednek egy tál egrest, abból elkészíti hozzá azt a szószt, főtt krumplival. Lesz vasárnapi ebéd, mint a többi családban. Ma ki se mozdulnak a házból. Ő olvasni fog délután, a gyerekek meg majd játszanak és pancsolnak a kis medencében.

Még sok dolga van, de elindult egy úton, és nem is akart letérni róla. Egy év múlva visszamegy dolgozni, több lesz a pénzük. A gyerekek elmehetnek az iskolai kirándulásra, járhatnak szakkörre. Nem fognak különbözni a többi gyerektől. Később majd bejárnak a városi középiskolába, hogy többre vihessék, mint ő. Boldogan itta a kapucsínóját, gyönyörködött a kert virágaiban.

Bentről a pici hangját hallotta, aztán az egyik fia nevetését. Felébredtek. Felállt, befelé indult.

Öltözzetek, kiáltotta, mindjárt adom a reggelit...