Renáta

Renáta egész életében a cigánysoron lakott, a város szélén, komfort nélküli szoba-konyhás lakásban anyjával, hat testvérével és a váltakozó nevelőapákkal. Ismerte, és megszokta ezt a környezetet, a sáros utcát, a szeméthalmokat, a hideget, a testvéreivel közös, csupasz ágyat, ami sose látott ágyneműt, a folytonos jövés-menést, az "apák" és később a két bátyja éjszakai útjait, tudta, hogy lopni mennek, és örült, ha sikerrel jártak, mert anyja ilyenkor élelmiszerrel megrakodva jött haza a boltból, a gyerekek főzőkolbászt, vagy krumplis tésztát ettek az üres kenyér helyett. Néha ruhákat is kapott ilyenkor, amit addig hordott, amíg lehetett, ha már nagyon piszkos volt, eldobták, és került helyette másik valahonnan. Fehérneműje szinte sose volt, nem is igényelte. Óvodába nem járt, így amikor iskolába került, a szokatlan környezet megrémítette, visítva tűrte, hogy az iskolai védőnő a haját levágja, tiszta ruhába öltöztesse. Elmondták neki, hogy ezután ez mindig így lesz, a tanítás előtt minden nap fürödni és fésülködni kell. Renáta elejében kelletlenül, később egyre készségesebben tisztálkodott, szerette a ruhák tiszta szagát, tetszettek neki a kis virágmintás bugyik, a meleg zoknik, sajnálta, hogy a tanítás végén vissza kell venni a dohos szagú ruhákat. Szeretett iskolába járni, ahol meleg volt és ételt is kapott. A tanulás könnyen ment, szépen olvasott, és jól számolt, szerette a térképeket és a munkafüzeteket, az első években jó bizonyítványokat szerzett, még könyvjutalmat is kapott év végén, amit boldogan vitt haza, de a családja közönyösen fogadta, néhány nap múlva anyja azzal gyújtott be a kályhába, ami egyben a tűzhely szerepét is betöltötte. Renáta kicsit sírt miatta, de aztán ez is feledésbe merült. Később, ahogy nőni kezdett, a tanulás is vesztett varázsából, jobban érdekelték a felnőttek és a környezetében élő lányok gondjai, a spontán mulatságok, a tánc.

Tizenkét éves volt, amikor az első férfi érdeklődni kezdett iránta. Családja nagy örömmel fogadta az udvarlót, de Renáta irtózott tőle, büdösnek találta a dohányszagú száját, és amikor az durván fogdosni kezdte, sírva rohant az anyjához, aki ekkor még megkönyörült rajta, kitette a férfi szűrét. De Renáta szép volt, alig telt el néhány hónap, és egy hajnalban, amikor anyja "krumpliért ment valahova", nevelőapja a takarója alá bújt. Renáta dermedten feküdt, próbált úgy tenni, mintha aludna, és szerencséje volt, anyja valamiért visszafordult, ököllel esett a férfinak és a lányának is. De ettől kezdve már ő is sürgette a lánya "férjhez-menését", és Renátát csak az mentette meg, hogy nevelőapját és egyik testvérét letartóztatták és évekre lecsukták. Ezután anyja már nem tartotta fontosnak, hogy párt találjon neki, jobban hasznát vette a kisebb gyerekek ellátásában, így Renáta lassan kimaradt az iskolából, teljesen beszippantotta a cigánytelep és a vele járó életforma. Tizenöt éves múlt, amikor a börtönből szabaduló testvére hazahozta egy ismerősét, aki azonnal belezúgott a lányba. Renáta nem bánta, mert a környezetében már minden vele egykorú lány "férjhez ment", többen gyereket is szültek. Tetszett is neki a jótestű férfi, aki ruhákkal, bizsukkal kényeztette, és megtanította a testi szerelemre. Még nem volt 16 éves, amikor teherbe esett, büszkén feszítette meg kis pocakját, nagyon várta a gyereket, de egy nap vérzésre ébredt. Ijedten szaladt az orvoshoz, aki azonnal kórházba utalta. Renáta életében ekkor aludt először egyedül egy ágyban, és először élvezte az ágynemű puhaságát. Reggel örömmel tusolt, de szégyellte a kórházi hálóinget és a köntöst, szobatársai furcsán nézegették, grimaszokat vágtak a háta mögött. Renáta sírva panaszkodott az anyjának, aki nem tudni honnan, délutánra hálóingeket, papucsot, köntöst, törölközőt és tisztálkodó szereket szerzett, Renáta boldogan és büszkén használta ezeket, úgy érezte, már nem különbözik a többi asszonytól. Este ő is kimosta a hálóingét, bugyiját a mosdókagylóban, ahogy a többiektől látta, kedvét lelte ebben is. Egy hónapig feküdt a kórházban, és amikor hazaengedték, kissé idegen volt számára a zsúfolt és koszos putri, de fogalma sem volt, mit tehetne, hogy ez megváltozzon, hát maradt minden a régiben.

Amikor a kisfia megszületett, élettársa nagyon boldog volt, vastag aranylánccal lepte meg, de Renáta nem erre vágyott, egy saját ágyat kért, amiben csak ők hárman aludnának. A férfi kerített egy kinyitható kanapét, amit a szoba sarkában helyeztek el. Igaz, így már az egész szoba csak ágyakkal és matracokkal volt tele. A védőnő csóválta a fejét, célzásokat tett a környezet megváltoztatására, de senki se törődött vele, nem is értették, mit akar tulajdonképpen. Hiszen van kályha, tudnak fűteni és főzni, ha szükséges, eddig is így éltek, és mivel a gyerek szépen fejlődött, a védőnő végül nem foglalkozott tovább velük, belefásult már a kilátástalan harcba.

Két hónap múlva Renáta újra teherbe esett, párja büszkén járt-kelt a telepen, a férfiak hangos bulival ünnepeltek, folyt a viszki és a sör, pizzát rendeltek, de ez rossz ötletnek bizonyult, mivel az ital hatására nem akarták kifizetni a pizzafutárt, aki rendőrt akart hívni, ezért nagyon megverték, elvették az összes pénzét és szétrugdosták a motorját. Ezt a bíróság csoportos rablásnak minősítette, és a család férfitagjai újra a börtönben kötöttek ki. Renáta beletörődött ebbe is, hiszen ez az asszonyok sorsa. A férfiak börtönbe mennek, az asszonyok meg vagy várnak rájuk, vagy új "férjet" keresnek. Azonban az eljárás megviselte a szervezetét, újra kórházba került, a gyereket is vihette magával, hiszen még csak öt hónapos volt, szopott. Renáta a gyerekkel egy két ágyas szobába került, megkönnyebbülten bújt be a kényelmes kórházi ágyba, a gyerek kis gurulós ágyacskában mellette aludt. Délelőtt megjelentek a család nőtagjai, és egy-két napig ez így ment, aztán elmaradoztak. Renáta unatkozott. Szobatársat nem kapott a gyerek miatt, őt babusgatta, dajkálgatta, gondozta, az ablaknál álldogált, aztán az egyik nővér megsajnálta a magányos kismamát, és egy halom szerelmes füzet-regényt hozott neki, amit azonnal olvasni kezdett, és elvarázsolta a történet, ahol szép és tanult nők éltek kényelmes otthonokban, és jóképű, gazdag férfiak küzdöttek a szerelmükért. Minél több regényt elolvasott, annál jobban vágyott ilyen élet után. Lakásról álmodozott fürdőszobával és konyhával, ahol mosogatógép van, és mikrosütő, bár igazából fogalma sem volt, mik is azok valójában. Egyik nap, amikor szokatlanul enyhe volt a levegő, engedélyt kért, hogy a gyerekkel sétálni mehessen. Ritkán járt a belvárosban, nem ismerte, amikor meglátott egy lakástextil boltot, bement. Csodálattal simogatta a puha törölközőket, nézegette a gyönyörű, mintás ágyneműket, a puha párnákat, a habkönnyű függönyöket. Éjjel sokáig olvasott a kislámpánál, lelki szemei előtt szép lakás képe bontakozott ki. Amikor néhány hét múlva hazament, magával vitte a füzeteket, és valahányszor egy kis pénzhez jutott, az antikváriumban újabbakat vásárolt, és féltve őrizte őket, nehogy anyja vagy valaki más eltüzelje. Késztetést érzett arra, hogy megfelelő környezetet teremtsen a gyerekeinek, a szeretetszolgálatoktól plédeket, párnákat és ágyneműhuzatokat szerzett, az ágyat, amin aludtak ezekkel tette kényelmesebbé és szebbé, a sok éve nem festett, koszos falra tarka függönyt és művirág csokrokat szegelt, úgy érezte jó úton halad egy kényelmesebb élet felé. Időnként a takarókat és a gyerek ruháit kilötykölte, ahogy a kórházban a többi betegtől eltanulta. Környezete nevetgélve vette tudomásul "úriasodását", de nem bántották. Amikor második gyereke megszületett, a férje már börtönben volt egy távoli városban, nem is látta a fiát, csak a Renáta által bevitt fényképen. A távolság és a két kicsi gyerek elég indokot szolgáltatott arra, hogy Renáta a látogatásokat a minimálisra csökkentse, szégyenkezve álldogált ilyenkor a börtön előtt, a járókelők lenéző pillantásainak kereszttüzében. Azonban ahogy telt az idő, anyja egyre jobban noszogatta, hogy keressen magának egy másik "férjet", mert kevés a pénz, meg amúgy is, kell egy férfi. Renáta elejében azzal védekezett, hogy hazavárja gyerekei apját, de titokban nagyon megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy az majd csak hosszú évek múlva szabadul. Sokkal jobban szeretett volna egyedül, a két gyerekével élni, távol mindentől és mindenkitől.

Vágyait megpróbálta megvalósítani, elment az önkormányzathoz, lakást szeretett volna igényelni, de megtudta, hogy ennek az a feltétele, hogy legális jövedelme legyen, és a legkisebb lakásért is több beugrót kell fizetnie, mint amennyi pénze valaha is volt vagy lesz. Renáta még soha életében, egy napot sem dolgozott, el sem tudta képzelni, hogy milyen lehet. Elkeseredett, de nem adta fel. A gyerekeket az anyjára bízta és munkát kezdett keresni. A munkaügyi központból kiközvetítették ugyan néhány munkahelyre, de sehol sem vették fel, hiszen még az általános iskolát sem fejezte be. Elkeseredve ment haza, ahol anyja megint "vizeskrumplit" főzött a kályhán, és persze megint vagy tizen voltak a lakásban, és persze megint lekozmált az étel, mert senki nem figyelt rá. Renáta igyekezett az ételből megmenteni annyit, amennyi legalább a gyerekeinek elég, aztán az ágyára kuporodva az olvasásba merült, nem törődött a többiekkel, majd esznek, amit akarnak, vagy amit találnak. Másnap újra a városba ment, munkát keresett, de megint nem járt sikerrel, a nagyáruház előtt az emberektől kéregetett, a gyerekeire hivatkozott, egy nő kétszáz forintot adott neki, egy fiatal fiú meg egy marék aprót, amiből egy darab kenyeret és májkrémet vásárolt, azzal ment haza. Otthon az anyjánál vendég volt, egy távoli rokon, aki épp most szabadult a börtönből. Renáta futólag üdvözölte, aztán megetette a gyerekeket, a kuckójába kuporodott és megint elmerült abban a világban, ahol a család egy szép konyhában az asztalnál ül, finom ételeket esznek, este villanyfénynél beszélgetnek és a gyerekek kis fehér ágyakban alszanak.

A férfi azonban mindennapos vendég lett, aztán egyszer éjszakára is maradt, Renáta hallotta a szeretkezés neszeit a másik ágyról, ám reggel arra ébredt, hogy a férfi a combját simogatja. Anyja nem látott ebben semmi kivetnivalót, hiszen illenének egymáshoz, az ő éjszakai összefekvésük csak a vágyak csillapítását szolgálta, nincs abban semmi rossz. Renáta megint a régi kifogással élt, várja haza az urát, mondta, hogy ne sértse meg sem az anyját, sem a férfit, de elballagott a turkálóba és újabb tarka függönnyel tért haza, amivel elválasztotta az ágyát a szoba többi részétől. Napjainak jó részét a munkahelykeresés töltötte ki. Végül egy pubban talált munkát, nyitás előtt kellett takarítani az üzletteret és a kiszolgáló helyiségeket, aztán mosogatni. Elejében keserves volt a hajnali kelés, a gyaloglás a hűvös utcákon, és nem igazán tudta, mit is kell csinálnia a munkahelyén, hol is kezdje, de az öregasszony, akinek a helyére felvették, mindent megmutatott. Renáta megszerette ezt a munkát, de három hét után a főnök hívatta. Kifizette a bérét és elküldte, mert a vendégek nem akarnak abból a pohárból inni, amit ő mosogatott el. Renáta dühösen és megbántva ment haza, ahol anyja és a férfi vigasztalta. Nem kellene neki dolgozni, mondták, ha elfogadná a férfit, de Renáta kitartott az elhatározása mellett. Újból munkát keresett, de az idő hűvösebbre fordult, szemerkélő esőben gyalogolt a város egyik végéből a másikba, vagy bliccelt a villamoson, ha már nagyon fázott.

Eredménytelenül teltek a napok, beköszöntött a tél, Renátának már nem volt kedve kimozdulni a lakásból, nem volt hozzászokva, hogy bármivel is kitartóan foglalkozzon, így legalább a gyerekei mellett lehet, mondogatta magának. Majd főz a családra, hogy valami hasznát is vegyék. De egyszer aztán minden pénz elfogyott, nem volt se étel, sem tüzelő, Renáta és a gyerekek vacogva bújtak össze a takarók alatt, az anyja valahol elmaradt éjszakára is, csak a dél vetette haza erősen másnaposan. Renáta felöltözött és újra nyakába vette a várost, közben rettegett, hogy mi lehet a gyerekekkel, meg ne fázzanak, és vajon tudott-e az anyja valami ételt szerezni? Délután szinte futva ment haza. A kályhában égett a tűz, tészta főtt, a gyerekek játszottak, és Renáta ágyán a férfi ült. Anyja elmondta, hogy a pénz tőle van, dicsérte, hízelgett neki, este a gyerekeket maga mellé vette az ágyba, és Renáta tudta, ezúttal nem térhet ki a férfi elől. Az éjszaka hosszúnak bizonyult, a férfi kitartó volt és szenvedélyes, Renáta végig attól félt, hogy a gyerekek felébrednek. Másnap a nőgyógyászatra rohant, esemény utáni tablettát kért, rettegett, hogy teherbe eshetett, és hazaérve sikoltozva, őrjöngve követelte az anyjától, hogy hagyja békén, nem akar szeretőt. A nő megijedt, hogy a lánya kárt tesz magában, valahogy leépítette a férfit.

Renáta összeszedte magát, újra és újra felkereste az önkormányzatot, a munkaügyi központot, és sikerült elintéznie a jövedelempótló támogatást, hogy éhen ne haljanak, és anyja békén hagyja. Ezzel néhány hónapra megoldotta a legégetőbb problémát.

Renáta már hónapok óta munkát keres. Hazafelé tartva sokszor megáll a lakótelep szélén, vágyakozva nézi a panelházak ablakait, elképzeli, hogy ő is ott lakik, hogy meleg van, a gyerekek a kádban fürdenek, ő vacsorát főz a gáztűzhelyen, éjjel kényelmes ágyban alszanak és az ajtó zárva van, senki sem jöhet be, hogy a testét követelje. Szomorúan megy haza. Már messziről hallja, hogy a lakásban megint egész tömeg van, tudja, hogy biztosan van köztük egy férfi, akit anyja hátsó szándékkel hívott ide, és azért fohászkodik, hogy ki tudja védeni a közeledését. Legfőbb vágya, hogy mielőtt a "férje" letölti a büntetését, elmenekülhessen innen a gyerekeivel, mert retteg attól, hogy a kisfiúk itt nőjenek fel, az apjuk és a család befolyásának kitéve. Éjszakánként előveszi a füzeteket, és a történetek elviszik abba világba, amiről álmodik, amiről tudja, hogy létezik, csak számára elérhetetlen. Más kapaszkodója nincs, csak ebből meríthet reményt.