Petra

Petra története

Petra élete merő kínlódás volt. Apja, anyja szép és karcsú emberek, elismert orvosok, Ő azonban ki tudja hogyan, alacsony és dundi gyerek volt. Apjától csak nagy sötét szemeit, anyjától a makulátlan bőrét örökölte. A környezetében élők nevetgélve vették tudomásul eltérő megjelenését, később anyja már restellte, folyton edzésre hurcolta, diétáztatta, Petra pedig az éhségtől kopogó szemekkel szenvedett. De minden diéta és torna ellenére sem sikerült a szülőkhöz hasonló nyúlánk és kisportolt testet produkálnia. A testi adottságain kívül nem volt vele semmi baj, jól tanult, rendben tartotta a szobáját, járt zongorázni, ahogy akarták, szüleit tisztelte és szerette. Csak éppen nem volt boldog. A folyamatos kritikák miatt alul értékelte önmagát, kerülte az embereket, az olvasásba és a zenébe menekült. Kitűnő nyelvérzékének köszönhetően nyelveket kezdett tanulni, ez végre meghozta a népszerűséget is bizonyos fokig, hiszen szívesen tolmácsolt és fordított a többi lánynak. Gimnazista korában, egy iskolai kirándulás alkalmával találkozott először a rock zenével. A szálló előtt egy fiú pengetett. Petra kicsit megbámulta, mellé ült és a fiú gitárján próbálkozott, a hangzás a fülében maradt. Hazatérve a neten keresgélt, és szívét-lelkét elvarázsolta a rock. Születésnapjára pénzt kért, és a hangszerboltban az eladó készségesen igazította útba. A basszusgitár hangjától lúdbőrös lett, hát amellett döntött. Erősítővel, hangfallal állított haza. Néhány hét múlva már egész ügyesen játszott, de szülei a szokásos lelkiismeretességgel álltak ehhez is, azonnal tanárhoz küldték. Petra a békesség kedvéért eljárt az órákra, ahol találkozott egy fiúval, aki éppen zenekart akart alapítani. Petra boldogan ment, és ismerkedett meg a másik két fiúval, a dobossal és a billentyűssel. A fiúk nem foglalkoztak Petra külsejével, így feloldódott közöttük, végre először olyan közegbe került, ahol jól érezte magát, a fiúkban igazi barátokra talált. Elejében népszerű zenekarok számait játszották, a gitáros fiú énekelt, Petra vokálozott. Lassan megváltoztatta öltözködési stílusát, laza és egyedi cuccokat vett magára, haját extrém-rövidre vágta, asszimilálódott a fiúk között. A gitáros és a billentyűs saját számokkal kísérletezett, de a szövegek nem igazán sikerültek. Petra otthon új szövegeket írt a fiúk zenéjéhez, és mivel egyedül ő ismerte a kottát, és volt némi zenei előképzettsége, egész jól hangszerelte is a számokat, hamar a zenekar nélkülözhetetlen tagja lett. Egyre több fellépést vállaltak, de ezzel párhuzamosan lement az érettségi és a zenekar ¾ része egyetemista lett.

A fellépéseken Petra szeretett a színpad hátterébe húzódni, csak a zenére figyelt, idegen helyen azt sem vették észre, hogy lány, csak amikor nagy ritkán egy basszus-szólót iktattak be, akkor került előtérbe, de ez neki így teljesen megfelelt. Életét a tanulás és a zene töltötte ki, másra nem is vágyott.

Az egyetem elvégzése után egy könyvkiadónál helyezkedett el, de a zenélést nem hagyta abba. Elégedett volt az életével, bár még soha nem járt senkivel, és csak a srácok tudták, hogy 22 éves létére még szűz. Amikor egy kevés pénzt összeszedett, szülei segítségével és némi hitellel egy tetőtéri mini garzont vásárolt és élt, ahogy akart.

A zenekar egyre népszerűbb lett, egyedi stílusa, és nem utolsó sorban Petra szövegei miatt. Egyik egyetemi fellépésük után a szokásos stressz-oldó sörözés alkalmával egy magas fiú ült közéjük, a dobos ismerőse. Fekete szemével, kócos hajával és mosolyával megdobogtatta Petra szivét, szeme állandóan visszatért hozzá. Gyorsan el is köszönt, nem szeretett volna a fiú vonzerejének engedni, elgyengülni, ő nem az volt, akit az ilyen "fogpaszta-reklám" fiúk észrevesznek, hát jobb lelépni.

De a fiú egyre gyakrabban bukkant fel a zenekar körül, a fiúk Dokinak szólították, Petra kérdésére készségesen elmondták, hogy orvos, az egyik klinikán rezidens. Petra kezdte megszokni a jelenlétét, szívdobogását megtanulta palástolni, senki sem vette észre, hogy kezd beleszeretni a fiúba. Nem illünk össze, győzködte magát. Én alacsony vagyok, ő magas, még a válláig sem érek, én duci vagyok, ő karcsú, én hallgatag vagyok, ő beszédes. Aztán egyik este a fiú Petra mellé ült, karja "véletlenül" a hátára simult. Petra meg sem mozdult, nehogy azt a látszatot keltse, hogy ő kezdeményez. De ahogy a hangulata oldódott a gin-tonik hatására, ő is beállt a táncba, és amikor a fiú magához rántotta, nem ellenkezett, vadul csókolóztak, aztán a fiú azt mondta, menjünk innen, és ő készségesen vele ment. Hozzám, vagy hozzád? - hangzott el a kérdés. Hozzám, mondta Petra. Kézen fogva, hallgatagon ballagtak a hajnali utcán. A lakásban a fiú szenvedélyesen ölelte, ő vette el a szüzességét, amin eléggé meg is döbbent. Egymásba gabalyodva aludtak vagy két órát, aztán a fiú simogatására ébredt, aki tréfásan Petinek szólította, csókolgatta, majd közölte, hogy éhes. A földön ülve rántottát ettek kenyér nélkül, aztán az ágyban zenét hallgattak, és mivel már semmi kaja nem volt otthon, pizzát rendeltek. Este együtt aludtak el, a fiú Petra hátához simult, keze a hasán pihent. Kora reggel indult, mert át kellett még öltöznie, és nyolckor vizit lesz, mondta. Petra nem merte megkérdezni, hogy lesz tovább, az ajtóban hosszú csókkal búcsúztak, a zuhany alatt jól kisírta magát, és ment dolgozni. Munka után vásárolt ezt-azt, nem volt kedve azonnal hazamenni az üres lakásba. Otthon rendet rakott, gyümölcslevest főzött, aztán orrán a szemüvegével az olvasófotelbe ült, de elaludt. Másnap alig tudott a munkájára figyelni, vágyott a fiú után, néha a sírással küszködött, alig várta, hogy hazaérjen, takaróját magára húzva pityergett, amikor csengettek. A sírástól rekedten szólt bele a kaputelefonba. Megfáztál, vagy mi van veled, kérdezte a fiú, és Petra meg sem tudott szólalni, csak kinyitotta a kaput, aztán a fürdőbe rohant és hideg vízzel próbálta eltüntetni a sírás nyomait. A fiú karikás szemekkel, fáradtan érkezett, éhes volt és megviselt. Ügyeltem az éjjel, mondta, és zűrös volt a mai nap is, kivagyok... Van valami kaja? Nincs, mondta Petra dacosan, nem vártam vendéget. Azt látom, vigyorgott a fiú, akkor megint pizza? Evés után a fiú azonnal Petrához bújt, aki azonban nagyon józanul azt kérdezte, óvszert hoztál? A fiú savanyú képpel intett nemet, és ekkor döbbentek rá, hogy előzőleg sem védekeztek... Petra megrémült. Mi lesz, ha teherbe esett? A fiú nyugtatta, kevés erre az esély, de megegyeztek, hogy ezután védekeznek. Ezen az éjszakán egymáshoz bújva aludtak, Petra éberen, a fiú ájultan a fáradtságtól. Reggel a nyitott ablak előtt kávéztak, csókolóztak. Ezt meg tudnám szokni, mondta fiú és Petra csak hallgatott, félszegen mosolyogva.

Délután a fiú a munkahelye előtt várta Petrát. Fel kell ugranom az albérletbe, tiszta ruha kell, mondta, aztán együtt vásároltak és készítették a vacsorát. A fiú ruhái apródonként átvándoroltak Petra lakásába, és szinte észrevétlenül az élete része lett. Elkísérte a zenekari próbákra és elmosogatott, ha hamarabb ért haza, vagy kiteregette a ruhákat. Petra rettegve gondolt arra, mi lesz, ha a fiú továbblép, de már nyakig benne volt a kapcsolatban. Még mindig feszengett, amikor a fiúval mutatkozott, úgy érezte, hogy groteszk mellette, az alacsony termetével és az egy centis hajával, de a fiú fesztelenül ölelte, a háta mögött állva állát a feje tetején pihentette, nem látszott, hogy bármi is zavarná. Már egy év telt el, és a fiú semmi jelét nem mutatta, hogy menni akarna. Ekkor történt, hogy egyik fellépésük előtti napon az énekes hangszálgyulladást kapott, a koncert veszélybe került. Valakinek muszáj énekelni, Te voltál énekkaros, a szöveget is tudod, hiszen Te írtad, tehát Te énekelsz, mondták neki a srácok. Petra először megrettent, de belátta, nincs pardon. Az első szám alatt a hangja még remegett, de aztán elmúlt a lámpaláza, felszabadultan engedte szabadjára az érzéseit, és a hatás frenetikus volt. A srácok szájtátva álltak, nem is gondolták, hogy Petra így énekel. Érdekes, kissé érdes, erős hangja remekül illett a zenei stílusukhoz. A koncert végén a fiú felkapta Petrát, ölelte, csókolta, csodálatos vagy, mondta és én megőrülök érted.

Az élet folyt tovább. Petra élvezte a zenélést, szerette a munkáját és szerelmes volt. Egyik nap a főnöke hívatta. Párizsba küldjük magát, mondta, egy magyar novellát színpadra kell alkalmazni, amit tavaly fordított. A színház ragaszkodik a személyes jelenléthez. A maga nyelvtudása és irodalmi készsége garancia a jó együttműködésre. Mennyi idő ez, kérdezte Petra. Úgy három - négy hónap, de úgy gondoljuk, legalább egy évig kint foglalkoztatjuk magát, szerezzen nekünk új, fordításra és kiadásra érdemes könyveket, színdarabokat. Petra a szerelmére gondolt, és elutasította az ajánlatot. Adok magának egy hét gondolkozási időt, mondta az igazgató. Petra este elmondta szerelmének az ajánlatot, aki lelkesen fogadta, meg ne őrülj, hogy nem használod ki ezt a lehetőséget, mondta, és Petrának összeszorult a torka. Hát mégsem olyan fontos neki, hogy együtt legyünk, gondolta, de hősiesen mosolygott. Itt is maradhatsz a lakásban, ha gondolod, ajánlotta a fiúnak, aki azt mondta, dehogy maradok... Petra elcsüggedt, de a fiú így folytatta: csak nem gondolod, hogy elengedlek egyedül? Megyek én is.

Így történt, hogy Petra és szerelme Párizsba költözött. Amikor az egy év letelt, hazajöttek és összeházasodtak. Petra meglátogatta zenésztársait, egy szám erejéig beállt közéjük, de már nem akart rendszeresen játszani, pocakja kerekedett, babát várt.

Két éves volt első gyerekük, amikor Petra férje egyedülálló lehetőséget kapott, egy norvég kutatóintézet ajánlott neki két éves szerződést. A férfi gondterhelten mérlegelte, mit tegyen. Hogy hagyhatná itt ennyi időre a családját, de azt sem várhatja, hogy elkisérjék őt a sarkkörön túlra, ahol az időjárás nem éppen trópusi, a hőmérséklet nyáron sem megy 20 fok fölé. De Petra örült a lehetőségnek, azonnal elkezdte a nyelvet tanulni, a kiköltözés után 3 hónappal már egész jól elboldogult, egy év után pedig jókedvűen traccsolt a közelben lakó asszonyokkal. Mikor két évvel később hazajöttek, ő is és a gyerek is folyékonyan beszélt norvégül, és Petra terhes volt második gyerekükkel.

A következő lakhelyük Algéria volt, ahol jól jött Petra tökéletes francia tudása. Ezután Kanada következett, majd az USA, és újra Magyarország. A gyerekek már iskolába jártak, ezért úgy gondolták, most már itthon maradnak, de megdöbbenve tapasztalták az itthoni viszonyokat. Barátok fordultak egymás ellen a szélsőséges politikai irányzatok ütközése miatt, az iskolában a gyerekeik furcsa dolgokat tapasztaltak, a nagyobb, már középiskolás gyereket "libsi" gúnynévvel ruházták fel, mert vitába szállt egy képviselő csemetéjével. Ők nem ilyen világban akartak élni, ezért újra útra keltek, ezúttal hosszútávra tervezve. Petra sírva búcsúzott szüleitől és a várostól, ahol felnőtt, de férje átölelte, állát a feje búbjára támasztotta, és azt mondta: amíg itt vagytok nekem, addig semmi baj, élhetünk bárhol - és bármikor visszajöhetünk.