Melinda

Melinda szülei az egyetemi kollégiumban ismerkedtek meg egy kissé elvadult Mikulás-bulin, de az első naptól tudták, hogy egymáshoz tartoznak. Diploma után összeházasodtak, építették a karrierjüket. A házasságot mindkét részről támogatta a család, anyagilag is segítették őket, így hamarosan lakás- és autótulajdonosok lettek. Néhány év múlva megszületett Melinda, aki mindenki szeme fénye lett. Kényelemben éltek, Melindának mindent megadtak, ha utazni mentek, sose hagyták otthon, mindig magukkal vitték, szeretetben nevelték.

Melinda ennek köszönhetően kellően magabiztos, de barátságos és nyitott lánnyá serdült, egy jó nevű gimnáziumban kitűnő eredménnyel érettségizett, majd kozmetikusnak tanult. Szülei kicsit nehezményezték, hogy nem ment egyetemre, de nem gátolták ebben sem. A kozmetikus képzést Melinda egy belvárosi mester mellett végezte és tehetséges tanítványnak bizonyult. A képzés befejezése után Amerikába ment dolgozni és tanulni, ahol megszerezte a maszkmesteri képesítést is. Három évet töltött ott, majd a megkeresett pénzéből szülei segítségével elegáns kis üzletet nyitott a belvárosban, amelyet fodrász, masszőr és műkörmös bevonásával szépségszalonná fejlesztett. A négy fiatal lány vidáman és tehetségesen végezte a munkáját és a hagyományos szolgáltatások mellett extrém külsők kialakításával is foglalkoztak, főleg halloveen alkalmával volt nagy forgalmuk, meg télen a farsang idején. A városban egyre népszerűbb lett a szalon, jól kerestek, Melindát időnként a színház is felkérte egy-egy munkára.

Melinda nem vadászott férfiakra, randizgatott, bulizott, várt a szerelemre, ami 24 éves korában el is jött, egy fiatal, feltörekvő ügyvéd személyében. A fiatalok nem sürgették a házasságot, Melinda továbbra is szüleivel lakott a kellemes kertvárosi házban, ahol mindennapos - sok éjjeles - vendég lett a fiú is. Két év telt el, már mindenki a lánykérést várta, amikor egy napon Melinda ébredés után úgy érezte, hogy furcsán lát, a fürdőszobába csak tapogatózva tudott kimenni, nem találta a kilincset. A fiú az ágyban fekve nevetett suta mozdulatain, azzal cukkolta, hogy előző este biztosan sokat ivott. Melinda lehurrogta, és megsértődött, de a furcsa érzés a tusolás után elmúlt, a férfi csókkal békítette, aztán mentek a dolgukra. Néhány nap múlva el is felejtették az incidenst.

Nem sokára Melinda újabb izgalmas munkát kapott, az egyik nyári színdarab táncosainak és statisztáinak sminkjét kellett elkészítenie. Nagy lelkesedéssel készült, tanulmányozta az újabb trendeket, megtervezte a szereplők arcát, a fodrásszal is egyeztetett.

A próba-sminkek elkészítésénél Melinda úgy érezte, mintha ujjai kissé merevek lennének, a műszempillák rögzítésével is sokat bajlódott, el is mesélte otthon, hogy milyen ügyetlen volt, de ezt az izgalommal magyarázta. Az első előadásra minden baj nélkül elkészült a munka, a másodiknál újra nehézségei támadtak, az ecset kicsúszott a kezéből, felborította a tégelyeket, a végén már sírással küszködött, nem értette mi történik. Az előadás után barátnői és szerelme vigasztalták, kérték, ne stresszeljen, hiszen nincsen rá oka. Néhány hétig ismét minden rendben ment, aztán egyik reggel megint az ijesztő látás-zavar jelentkezett, ez azonban nem múlt el, egész délelőtt otthon feküdt, nagyon rosszul érezte magát. Dél felé telefonált az édesanyjának, aki nagyon megijedt, azonnal érte ment és a klinikára rohant vele. A szemészeti vizsgálatnál megállapították, hogy kettős látása alakult ki. Kérdezgették, hogy megütötte-e a fejét, vagy nem esett-e el, de nem tudták kideríteni az okot. Másnapra a látása újra kitisztult, mintha semmi sem történt volna. Édesapja szorgalmazta egy teljes körű kivizsgálás elvégzését, ami megint csak negatív eredménnyel zárult. Újabb hónapok teltek el, Melinda kedvesével és barátaival Olaszországban sielt, amikor váratlanul elzsibbadt az egyik oldala, beszéde érthetetlenné vált, a társaság ölben vitte orvoshoz, infúziót adtak neki, majd a szülei sürgetésére mentő hozta haza, egyenesen az egyik egyetemi klinikára, ahol azonnali CT-t készítettek, majd gerinc-csapolást végeztek, végül MRI vizsgálat után közölték a lánnyal és a szülőkkel a diagnózist: sclerosis multiplex. A család összeomlott. Melinda napokig sírt, nem akart élni, szülei és szerelme nem tudták megnyugtatni, barátai dermedten hallgattak. A városban futótűzként terjedt a hír, mindenki sajnálkozott. Melinda reményvesztetten feküdt a kórházi ágyon, és a magyar egészségügy "empatikus" hozzáállásának következtében a négy betegtársán gyakorlatilag végig tudta követni betegségének lefolyását a járókerettől a kerekesszéken át a magatehetetlenségig. A tünetek enyhítésére szteroidokat kapott nagy dózisokban, ettől arca és teste deformálódott, bőrén elváltozások jelentek meg. A tünetek lassan enyhültek, két héttel később egy járókeretre támaszkodva elhagyhatta a klinikát.

Otthon újabb problémák jelentkeztek, Melinda nem tudta megközelíteni az emeleti lakrészét, ezért apja dolgozószobáját rendezték be részére, ahol nem fértek el a cuccai, ha valamire szüksége volt, mindig kérnie kellett, hogy valaki hozza le, ha meg lehozták, nem tudta hova tenni, a szobából a folyosóra, majd a nappaliba pakolta a cuccait, de ott meg útban volt. Melinda egyre feszültebb lett, a gyógyszerek nem hozták a várt eredményt, a járása lassan javult, a kezét még mindig nem tudta rendesen használni, a gyógytornász is idegesítette. Szerelme próbálta megnyugtatni, hozta-vitte a kezelésekre, de Melindát már ez is idegesítette, az orvos hiába intette türelemre. Dolgozni nem tudott, néha bement ugyan az üzletbe, de fiatal és egészséges munkatársai nem tudtak mit kezdeni a megváltozott körülményekkel, kényszeredetten mosolyogtak, közhelyeket ismételgettek, vendégei már elmaradoztak, másik szakembert kerestek. Egy ilyen látogatás után Melinda megivott egy pohár konyakot, ez oldotta a feszültségét. Délután, amikor a párja hazaért, Melinda kábán ült a fotelban, a kérdésekre csak a vállát vonogatta. A férfi lefektette. Melinda másnap bocsánatot kért, állapotát azzal magyarázta, hogy kiborult a betegsége miatt, többé nem fordul elő, de egyre többször nyúlt a pohár után, szülei, szerelme hiába próbálták visszatartani, aztán egyik nap hiába várták haza, késő éjjel érkezett taxival, beesett az ágyba. Újabb bocsánatkérések és újabb kimaradások követték egymást, aztán egyik éjjel a keresésére induló párja egy éjszakai szórakozóhelyen egy ismeretlenekből álló társaságban találta. Hazavitte és másnap reggel választás elé állította: vagy kezelteti a depresszióját, vagy szakítanak. Melinda magából kikelve kiabált, hogy hagyják békén, van őneki elég baja a prédikációk nélkül is, ő élni akar, amíg még lehet, és ebben senki sem akadályozhatja meg. El akar menni, nem akar senkit sem látni. Családja bénultan hallgatta a kirohanást, próbálták megnyugtatni, de Melinda néhány ruhát dobott egy bőröndbe és elviharzott. Szülei és szerelme úgy gondolták, néhány óra vagy egy-két nap után haza fog jönni, megvárják, míg kiengedi a gőzt. Azonban Melinda nem jött. Teltek a napok, hetek, szerelme nem birta tovább, keresni kezdte. Újra egy bárban talált rá, ahol egy férfival flörtölt éppen. Párja próbált vele beszélni, de Melinda meg sem hallgatta. A férfi még várt egy napot, aztán ruháit összepakolta, elköszönt a szülőktől és visszahúzódott a saját lakásába.

Néhány nap múlva a lány is előkerült, de úgy tünt, nem érdekli párja elköltözése, szüleinek csak annyit mondott, mindenki csináljon, amit akar. A szülők dermedten nézték, ahogy lányuk egyre mélyebbre süllyed, de az meg sem hallotta a figyelmeztetéseket, a könyörgéseket egy vállrándítással elintézte, a legjobb esetben szó nélkül elment és megint napokig nem került elő.

Több, mint egy év telt el így, amikor a szülőket a mentők értesítették, hogy lányukat eszméletlen állapotban beszállították a klinikára. Kiderült, hogy a féloldali végtag gyengeség újra jelentkezett és mivel a lányt egy ismeretlen lakásban, egy napok óta tartó buli-sorozat közben érte a roham, valaki az utcára vitte és taxit hívott neki. Mire azonban a taxi megérkezett, a lány a járdán feküdt öntudatlanul. Senki sem tudta, hogy elesett-e vagy más miatt vesztette el az eszméletét.

Reggelre Melinda magához tért, de szülei továbbra sem tudtak vele kommunikálni, senkire nem hallgatott, el akart menni a kórházból, ám állapota miatt erre képtelen volt. A kezelőorvosa pszichiátert hívott hozzá, de Melinda rá sem nézett, meg sem szólalt. Így teltek a napok, a lány arra várt, hogy újra járni tudjon és elszökhessen.

Egyik este, amikor az osztályos nővér óvatosan benézett hozzá, látta, hogy Melinda hangtalanul sír. Az idős, tapasztalt nővér melléült, és amíg a pulzusát ellenőrizte, csendes, de komoly hangon megkérdezte, miért akarja tönkretenni magát. Melindából végre kitörtek az érzelmek. Azt mondta, hogy a nővér ezt nem értheti. Neki vége van. Addig akar élni, amíg még lehet. De nem akarja tönkretenni azokat, akiket szeret, ezért hagyta el a szerelmét, aki mindent jelentett neki, ezért távolodik el a szüleitől, hogy azoknak majd ne legyen nagyon fájdalmas, ha ő meghal, mert nem fogja megvárni, míg magatehetetlen lesz. A nővér azt felelte, hogy gondolja át, ez a betegség ugyan nem gyógyítható, de nem fog egy-két év alatt lefolyni, mint például a rák. Ebbe majd 40-50 év múlva fog belehalni, ha addig el nem viszi valami más, gyorsabb lefolyású betegség. Melinda szóhoz sem jutott a tárgyilagos szavaktól. A nővér szembesítette azzal, hogy most éppen azon dolgozik, hogy azt a 40 évet elszúrja. Megkérdezte, miért nem keres fel egy specialistát, aki kimondottan erre a betegségre szakosodott, hiszen meg van rá a lehetősége. A lány dermedten hallgatott. A nővér hagyta, hogy átgondolja a hallottakat.

Reggel Melinda azt kérdezte édesanyjától, tudja-e ki a legelismertebb szakorvos ezen a területen. Az asszony megkönnyebbülten igérte, hogy megkeresi. Délután már laptoppal érkeztek a szülők, és a lány szó nélkül hallgatta, hogy mit derítettek ki. A legigéretesebbnek egy amerikai kisérleti módszer látszott. Melinda egész délután és este a számítógépre mentett tanulmányokat olvasta, és néhány nap múlva arra kérte szüleit, hogy segítsenek a doktornőhöz bejutni, aki ezt a módszert alkalmazza.

A doktornő hamarosan meg is jelent, elmagyarázta a kezelés lényegét. Kiderült az is, hogy Melindát már egyszer bevették ebbe a programba, csak ő nem jelent meg az állapot-felmérésen és a kezeléseken. Most azonban komolyan el kell határoznia magát. A programot legjobb tünetmentes állapotban elkezdeni, tehát azon kell dolgozni, hogy a jelenlegi állapot javuljon.

Melinda minden akaraterejét összeszedve vetette alá magát a kezeléseknek, és néhány hét elteltével az állapota már lehetővé tette a program megkezdését. Melinda a doktornő rendelője előtt várakozott. Vele szemben egy idősebb, ősz hajú asszony olvasott. Szóba elegyedtek, az asszony mosolyogva mesélte el, hogy 11 éve kezelik ezzel a módszerrel, azóta nem volt subja (állapot romlása), a közérzete jó, bár a hetenként egyszer esedékes injekció utáni néhány óra elég kellemetlen, lázzal, izomfájdalmakkal jár.

A kezelés megkezdésével egy időben Melinda hazaköltözött a szülei házába, újra elfoglalta az emeleti lakrészét. Szüleivel a kapcsolata újra szeretetteljes volt, elfelejtették a szomorú időszakot. Melinda állapota és közérzete is sokat javult, a tünetek visszahúzódtak, a lány elfogadta, hogy a betegséggel kell, és lehet élni.

Néhány hét után Melinda felkereste szalonját, ahol már egy éve nem járt. A lányok látható örömmel fogadták. Melinda újra munkába állt és újult erővel kezdte behozni a lemaradásokat. Újra energikus lett és mosolygós, szebb volt, mint valaha.

Egyik nap éppen a kocsijába pakolta az újonnan vásárolt kozmetikumokat, amikor az utca túloldalán meglátta régi szerelmét, aki egy fiatal nővel beszélgetve ballagott. A szive fájt, de úgy érezte, nincs joga neheztelni, hiszen a kapcsolatukat ő szúrta el azzal, hogy mindenkit elmart maga mellől. A férfi észrevette őt, kicsit zavarba jött, aztán elindult felé. Melinda megölelte és bocsánatot kért tőle. A férfi azt mondta, nem haragszik, kérdezte, jól van-e. Melinda megnyugtatta, hogy túl van a nehezén. Fájó szívvel nézett a fiú után.

Másnap a férfi bement az üzletbe és Melindát kávézni hívta. A kis cukrászdában üldögélve Melinda mindent elmesélt neki, azt is, hogy mennyire sajnálja a történteket, és hogy az ő hibája, hogy a kapcsolatuk ilyen véget ért. A férfi azt kérdezte, biztos abban, hogy vége? Melinda nem hitt a fülének. A férfi azt mondta, nincs senkije, próbálják meg újra együtt, ha még vannak érzései vele kapcsolatban. Melinda boldogan mondott igent. Megbeszélték, hogy nem kapkodnak el semmit, találkozgatnak, aztán majd az idő eldönti, hogy van-e a kapcsolatnak jövője.

Ezzel szemben egy hét után a kapcsolatuk szenvedélyesebb volt, mint valaha, Melinda ruhái lassanként a férfi lakásába vándoroltak, a szülők örültek, hogy minden visszaállt a rendes kerékvágásba.

Fél év múlva szűk családi és baráti körben Melinda férjhez ment szerelméhez. A doktornő megnyugtatta, hogy nem fog gondot okozni a gyermekvállalás sem, de ők ezzel még várni szeretnének, inkább a kapcsolatuk megerősítésére koncentrálnak.