Márta

Márta a II. világháború kitörésekor született. Anyjára nem is emlékezett, olyan korán elvesztette, apai nagyanyja lakott velük, Ő gondozta Mártát és nővérét. Kicsi gyerekként élte át a háború viszontagságait, kevés konkrét emléke maradt azokból az időkből. Képek villannak fel, kiabáló katonákról, sikoltozásról, apja sírásáról és nagyanyja temetéséről. Aztán szebb emlékek jöttek, apjával és nővérével lovas kocsin utaztak a városba, ahol egy rokonnál, aki fuvarozásból élt, a lóistálló melletti kis helyiségben rendezkedtek be. A hálószoba bútor két ágya és a szekrény befért, de a tükröt el kellett adni. Egy sparherten főztek, az jól be is melegítette a helyiséget, lavórban mosakodtak, a vizet az udvarról hordták, ott volt a budi is, de ők jól megvoltak, apjuk szeretettel gondoskodott róluk. Nyári estéken az ajtó előtti kis lócán üldögéltek, Márta és nővére iskolába járt, apja előbb a rokonnak fuvarozott, majd egy gyárban talált munkát.

Rövid idő múlva Márta 15 éves nővére egy fiúval Pestre szökött, hiába kerestették, többé nem hallottak felőle. Apjukat ez nagyon megviselte, kisebb lányát ezután szigorúan fogta. Márta titokban lázadozott, de türelmesen viselte a kötöttségeket, az olvasás átsegítette ezeken az éveken. Később, már gimnazista korában apja is megenyhült, Márta tánciskolába is járt, ahol megismerkedett jövendőbeli férjével, aki vidám, jó táncos fiú volt, Mártát szenvedéllyel táncoltatta, gyengéden ölelte. Szerelembe estek és együtt tervezték az életüket. A fiút elvitték katonának, levelek jöttek-mentek. Márta az érettségi után egy iskolában képesítés nélküli nevelő lett, és mire a vőlegénye leszerelt, már másodéves volt a tanárképző főiskola levelező tagozatán.

Összeházasodtak és egy szoba-konyhás albérletbe költöztek, egy kis udvari melléképületbe, közel Márta apjához. Elégedettek voltak az életükkel, mindketten tanultak, Márta az államvizsgájára készült, férje gépipari technikumba járt, szintén levelező tagozaton. Szabadidejükben - ha volt - sétálgattak, moziba és színházba jártak. Márta 25 éves volt, az emberek szerint már szinte túlkoros, amikor megszületett első gyerekük. Még nem volt gyes, a kisfiút 6 hónapos korától bölcsődébe adták és az élet ment tovább. Két év múlva megszületett a második gyerek, szintén kisfiú, ekkor Márta már gyesre tudott menni, a két kisfiúval otthon maradt. Nagyon szép időszaka volt ez az életének, bár az albérlet igencsak szűkös volt már a két gyerekkel, a fürdőszoba is hiányzott. Azonban a szerencse rájuk mosolygott, az újonnan épülő lakótelepen két szobás, gázfűtéses lakást kaptak, mint fiatal munkás-értelmiségi házaspár. Örömmel költöztek be az új lakásba, ahol a fiúcskáknak külön szobájuk lett, végre volt hely a könyvespolcnak és egy íróasztalnak is. Márta édesapja egy kis pénzzel segítette őket, így szépen berendezkedtek.

A 30 lakásos házba zömében fiatal házaspár költözött gyerekekkel, barátságok szövődtek. Játszóteret építettek, parkosítottak, esténként hol egyik, hol másik lakásban gyűltek össze egy kis beszélgetésre, römizésre, míg a gyerekek a másik szobában játszottak. Szép évek voltak. Aztán hirtelen minden megváltozott. Márta férje beteg lett. Először nem tünt súlyosnak a dolog, de a műtétet követően az orvos közölte Mártával, a férje menthetetlen. Mindössze hónapjai vannak hátra, legjobb esetben is egy-két év. Nem hitték el a diagnózist, Márta orvostól-orvosig rohant a férjével, de nem volt segítség, a férfi alig egy évvel később, egy tavaszi napon meghalt. Márta 39 évesen magára maradt a gyerekeivel. A család letaglózva ténfergett a lakásban, a fiúk esténként, lefekvés után a sötétben sírtak, Márta nem tudta, hogyan vigasztalja meg őket. Apjához fordult segítségért, aki, mint mindig, most is azonnal mellé állt. Segített a fiúkat ellátni, uszodába, moziba vitte őket, és a gyerekek lassan megnyugodtak. Jött a nyár, Márta az apjával és a fiúkkal vizitúrára meg vonatos országjárásra ment, hogy a gyerekek életkedvét valahogy visszaadják.

Az őszi iskolakezdés újabb változást hozott az életükbe, Márta iskolaigazgatói kinevezést kapott, ami rengeteg elfoglaltsággal járt, később ért haza, esténként sokszor volt értekezlet a tanácsnál, ahonnan nem lehetett távol maradni. A fiúk "kulcsos gyerekek" lettek, és félév végén Márta szembesült azzal, hogy jegyeik romlottak. Ekkor jött apjának az ötlete, hogy adja el a lakást és költözzenek össze egy családi házba. Az új környezet a fiúkra is jó hatással lehet. Van egy kis spórolt pénze, szívesen fordítja erre a célra, és hát neki úgy sincs még lakása, most is ott lakott a régi udvari kis szobában. Márta éjszakákon át töprengett, hogy mit tegyen, de a fiúk kezdtek elvadulni, sokszor összekaptak, mire Márta este későn hazaért, egymásra duzzogva fogadták. Ez adta a végső lökést, Márta és édesapja kissé félve, elmondták a fiúknak az ötletet, ami meglepő módon azonnal nagy sikert aratott. Nehezen találtak olyan házat, ami megfelelt számukra, végül a körtöltés lábánál kötöttek ki. A ház minden szempontból megfelelt, a fiúknak külön szoba és közös játszószoba a tetőtérben, Mártának dolgozó és hálószoba a földszinten, szép konyha és nappali, nagy terasz, a nagypapának külön bejáratú kis lakrész a kert felől, de jóval drágább volt, mint amennyi pénz a rendelkezésükre állt. Márta és édesapja osztottak-szoroztak és úgy találták, megoldható egy hitel felvétele, hiszen Márta új munkaköre több fizetéssel járt és Apjának is elég rendes nyugdíja volt, amit még alkalmi munkákból ki is egészített.

Egy évvel férje halála után Márta sírva csomagolta össze a holmijukat és hagyta el a lakást, amely a szivéhez nőtt, ahol boldogok voltak.

Új életük jól alakult, Márta sokat dolgozott ugyan, de nyugodt lehetett, mert édesapja otthon kordában tartotta a fiúkat, figyelt arra, hogy tanuljanak, kis konyhakertet alakított ki, megmetszette a fákat, ő is boldog volt, hogy végre újra a lányával élhet és van kényelmes otthona.

Az évek repültek. Márta nem talált új társat, nem is keresett, ha néha meg is dobbant a szive, nem volt képes új kapcsolatot kialakítani, félt megbolygatni szépen folydogáló életüket. Aztán a gyerekek kirepültek, a fővárosba költöztek. Márta egyedül maradt idős édesapjával. Néha kesernyésen mosolyogva élcelődtek egymással, a két magányos farkas, akik csak egyszer szerettek életükben. Aztán eljött az idő, amikor Márta teljesen magára maradt, édesapja rövid betegség után meghalt. Márta egyedül éldegélt a hatalmas házban, a napokat számolgatta, várta a gyerekeit. Azok jöttek is, lányokat mutattak be, maradtak néhány napot, aztán mentek, és élték tovább a saját életüket.

Márta 58 éves korában nyugdíjba ment. Maradt volna még, szeretett tanítani, szerette az iskolaigazgatói munkáját is, de a politikai csatározásokkal torkig volt, úgy érezte nem akar már megfelelni senkinek, nyugalmat akart.

A nyugdíjas élet első napjait szinte nem is érzékelte, hiszen nyári szünet következett. Szokás szerint kitakarította a házat, elment egy hétre gyógyfürdőre, aztán jöttek haza a fiúk, a nyár eltelt. Az első üres napja szeptember elsején volt. Reggel nem kellett felkelnie, a tévé reggeli híradóját nézte a fotelból, pongyolában, kávéval a kezében, éppen az egyik iskola évnyitójáról ment közvetítés, amikor tudatosult benne, hogy soha többé nem tér vissza a régi élete. Egész délelőtt sírt. A nappali közepén ült, fényképalbumokat lapozgatott. A képekről a férje nevetett rá fiatalon, vidáman, kócosan. Úgy érezte, mindennek vége, pedig még nem is élt igazán. Borzasztóan sajnálta magát. Nem tudta mihez kezdjen. Azt tudta, hogy még hosszú évek állnak előtte, de fogalma sem volt, mit tehetne. Egyébként sem volt olyan mászkálós fajta, de most ki sem mozdult, csak a sarki kis boltig sétált el.

Néhány nap múlva azonban felülkerekedett a józan ész, Márta átgondolta, mihez kezdhetne. Először is itt a nagy ház, ami már egy ideje gondot okozott. El kell adnia és egy kisebb lakásba kell költöznie. A lakások árkülönbözete, a kapott végkielégítés és a nyugdíja gondtalan megélhetést biztosít számára. Nincs mitől félnie. Amint körvonalazódtak a teendők, megnyugodott, lelkesen látott hozzá tervei megvalósításához. Hirdetést adott fel, ingatlanközvetítőkkel tárgyalt, de a hónapok múltak, és még sem sikerült a házat eladnia. Aztán egyik szomszédja, tudtán kívül meghozta a megoldást. Elmondta, hogy rokonai össze szeretnének költözni a szüleikkel, éppen úgy, mint Márta 20 évvel ezelőtt. Egyik lakást már el is adták, most a másikat árulják, hogy végre együtt legyen a pénz. Márta megemlítette, hogy ő is eladná a házát. A család megnézte, és el voltak ragadtatva tőle. Kérték Mártát, ne adja el, mindenképpen szeretnék megvásárolni. Márta újabb hónapokat várt, de a leendő vevők lakása csak nem talált gazdára, pedig nagyon szép lakás, bizonygatták. Jó helyen is van, első emeleti, elég nagy is, egyedüli hibája, hogy a szobák elhelyezkedése miatt nagy létszámú család részére nem alkalmas. A leírás felkeltette Márta figyelmét, megnézte a lakást. Az első pillanatban érezte, hogy hazaérkezett. A belvárosi ház impozáns homlokzata lenyűgözte, a lépcsőház mennyezetét freskók díszítették, a kovácsoltvas lépcsőkorlátok és a gyönyörű ajtók, ablakok elegáns benyomást keltettek. A három szobás lakás egyik szobájából egy parkra, a másik kettőből a folyóra nyilt szép kilátás. Igaz, a lakást a parktól egy forgalmas utca választotta el, de Mártát ez sem zavarta, megegyeztek és azonnal elkezdték szervezni a cserét. Márta csempék és parketta után futkosott, konyhaszekrényt vásárolt és gardróbot csináltatott, aztán két hónap múlva beköltözött új otthonába.

Alig ismerte a belvárost. Az ő élettere a külvárosi iparos-ház, a lakótelep, és a városszéli keskeny kis utca volt eddig. Szinte nem is érdekelte eddig a környezet, amit az élet hozott, azt elfogadta. De most más volt a helyzet, ezt az otthont ő választotta. A berendezkedés után szabadidejét a környéken sétálgatva töltötte. Ismerkedett a gyönyörű műemlék-épületekkel, a környékbeli üzletekkel. Elsétált a városi piacra, könnyű ételeket készített az új konyhában, nyitott ablaknál, a város éjszakai zajait hallgatva aludt el. Élvezte ezeket a napokat. Egyik reggel a tükör előtt állva megállapította, hogy egész jól néz ki, csak nagyon lenőtt a haja. Nem volt kedve a régi fodrászhoz a város túlsó felébe buszozni, benézett egyik nagy fodrászüzletbe, de elriadt a benti fényűző berendezéstől, a fiatal, trendi fodrász-lányoktól és az elegáns, műkörmös, divatosan sminkelt vendégektől. Ez nem az ő világa volt. A piacról jövet, egyik utcában észrevett egy parányi üzletet. "Fodrász - kozmetika" hirdette a felirat. Félve nyitott be. Kellemes zene szólt, egy kedves, fiatal nő invitálta be, és Márta rövidesen a székben ült, és a lány, kis laptopján különböző frizurák képeit mutatta lelkesen. Lendülete Mártát is magával ragadta, izgatottan választották ki a fazont, a lány hajfestésre is rábeszélte. Márta először húzódozott, aztán ámulva nézte magát a tükörben. A haján szinte nem is látszott a festés, csak melegebb árnyalatú és fényesebb lett, a rövid, laza frizura jól állt és a fodrászlány szerint könnyen kezelhető. Ajánlotta, hogy Márta kicsit igazíttasson a szemöldökén is. Márta annyira örült a jól sikerült frizurának, hogy ebbe is azonnal beleegyezett. A kozmetikus lány a szemöldökigazítás és szempillafestés után egy kis arcpírt és egy halvány ajakfényt is felrakott és Márta alig ismert magára. Kicsit restelkedve fizetett, zsebre vágta a kapott telefonszámot, és hazaindult. Az üzletből kilépve úgy érezte, túlzásba esett, de amikor egy férfi rajta felejtette a szemét, jó kedve lett. A házba érve az egyik szomszéd is elismerően bámult rá, amitől nevethetnékje támadt. Otthon aztán jól megnézte magát a tükörben. Rájött, hogy a ruhatára még mindig olyan, mintha a katedrán állna, vagy értekezletet tartana. A szekrénye csak ilyen ruhákat tartalmazott.

Másnap vett egy divatos ruhát, hozzá cipőt. Új szerzeményeibe öltözve nézelődött, amikor egyik üzletben az eladónő biztatására megvette élete első farmernadrágját és hozzá egy laza blúzt, egy pólót és egy blézert. Hazafelé menet egyik kirakatban megpillantotta magát és nem hitt a szemének. Egy fiatal nő nézett vissza rá.

Mikor hét végén a fiai hazalátogattak, egymás szavába vágva dicsérték, ámuldoztak, bombázónak nevezték és biztatták, hogy vásároljon még szép ruhákat. Márta zavartan nevetgélt, de élvezte a bókokat.

Ahogy az idő telt, Márta egyre több időt töltött házon kívül. Persze továbbra is szeretett a konyhában tevékenykedni, olvasni, ebéd után szivesen ült ki a teraszra egy jó könyvvel, de a szieszta után mindig sétára indult a városban. Néha le is ült valahol egy kávéra, vagy fagyira. Téli napokon a parkban sétált, gyönyörködött a havas fákban, rossz időben forró teával a folyóra néző szoba ablakánál üldögélt, gesztenyét sütött, zenét hallgatott, vagy csak átkopogott az egyik szomszédba, mivel időközben egy korabeli és egy idősebb hölggyel is összebarátkozott. A többi lakóval csak köszönőviszonyban volt. Néhány alkalommal színházba ment az idősebb, és moziba a fiatalabb asszonnyal. A tél hosszúra nyúlt, Márta türelmetlenül várta a tavaszt, nagyon bezárva érezte magát. Jó kedélyű szomszédasszonya szerint Mártának egy társra lett volna szüksége. Ezen néha ő is elgondolkodott, de úgy érezte ebben a korban már nincs értelme ezzel foglalkozni. Egyik este nagyobb fia hívta a mobilján, bejelentkezett hét végére. Márta örömmel várta, sütött, főzött. A fiú egy lánnyal érkezett, Márta már a fia mozdulatain, tekintetén látta, hogy ez a lány más, mint az eddigiek. Bejelentették, hogy nyáron összeházasodnak. Márta igyekezett nem csodálkozni, de ez nem sikerülhetett valami jól, a lány próbált nem nevetni, a végén mindannyian kacagtak. Nagyon kellemes napokat töltöttek együtt, a lány elragadó egyéniség volt, Márta megértette, a fia miért őt választotta.

A tavasz és a nyár az esküvő szervezésével telt el. Márta sokszor utazott Pestre a gyerekekhez, lótott-futott, mire minden a helyére került.

Az esküvő napján Márta a menyasszony szüleivel üdvözölte az esküvői fogadásra érkező vendégeket, amikor egy férfi keltette fel a figyelmét. Laza, de stílusos öltözék, őszülő, korához képest kissé hosszú haj, sármos, bohém férfi benyomását keltette. És Őt nézte, miközben egy fiatal nő karolt belé. Márta zavartan fordult el, aztán meg is feledkezett a férfiról. Már javában tartott a mulatság, amikor a férfi táncra kérte. Márta évtizedek óta nem táncolt, mégis, szinte egyszerre és együtt mozdultak a zenére, a férfi kissé közelebb vonta, de ő dacosan hátra lépett és örömmel vette tudomásul, hogy ki tudja számítani a férfi mozdulatait, így nem kell őt vezetni. A férfi elfogadta az akaratát, lazán ölelte a derekát, a szemébe nézett és mosolygott. Amikor a zene elhallgatott, Márta kedvesen bólintott a férfi felé, majd visszatért a társaságához. Mások is felkérték és Márta örömmel táncolt, nevetett. Amikor a fiatal pár elköszönt, Márta kicsit elpityeredett, kisebb fia ölelte a vállát. Ekkor újra a látókörébe került a férfi, aki ismét őt nézte. Márta zavartan rámosolygott, a férfi feléje indult, de akkor újra megjelent a kisérője, belekarolt és magával húzta.

Másnap, míg hazafelé utazott, Mártának többször is eszébe jutott a férfi. Haragudott magára, hiszen a férfi foglalt, valószínűleg fiatalabb is nála. Egy tánctól nem kell megőrülnie. Ahogy hazaért, azonnal átszaladt a szomszédasszonyához, egy kávé mellett beszámolt az esküvőről és megigérte, hogy megmutatja a képeket, amint feltölti a számítógépre. A másnapot mosással és takarítással töltötte, hiszen hetek óta csak futtában rakott rendet. Délután fáradtan nyitott ajtót a csengetésre, szomszédasszonya jött egy doboz jégkrémmel. Kanalazgatás közben az esküvőn készült képeket nézték, köztük azokat is, ahol Márta az ismeretlen férfival táncolt. A szomszédasszony izgalmasnak találta a férfi megjelenését, szerinte a pasi világbajnok, és úgy néz Mártára, mintha nem látott volna még nőt. Márta leintette, azt se tudja, hogy hívják, bemutatkoztak ugyan egymásnak, de abban a hangzavarban nem értette a nevet, valószínűleg a férfi sem az övét.

A következő napok nyugalomban teltek, Márta lement a strandra, hogy kihasználja még a nyár végi meleg időt. Oldottan ért haza, úgy érezte, minden visszatért a rendes kerékvágásba. Aztán éjjel a férfival álmodott. Reggel szégyenkezett miatta. Hogy gondolatait elterelje, tornacipőt, farmert és pólót húzott, majd kisétált a piacra. Zöldséget, gyümölcsöt vásárolt. Hazatérve, a lakása előtt a lépcsőn ülve a férfi várta. Mártának szinte a lélegzete is elállt. Feszengve üdvözölték egymást, az asszony üdítővel kínálta a férfit és fogalma sem volt, mit mondhatna neki. Zavartan rakosgatta az asztalon a rágcsálnivalót és az ásványvizes poharakat. A férfi nyugodtan, szinte vidáman nézte. Aztán elmondta Mártának, hogy első perctől tudja, hogy Ő kell neki. Két napig tartott, amíg a magánéletét rendezte, futó kapcsolatát lezárta, és újabb két napig, mire ki tudta nyomozni, hogy hol találja. Most azért jött ide, hogy megismerjék egymást. Márta döbbenten hallgatta. Ez egy őrült. Nem is ismerik egymást, még két szót sem váltottak és máris úgy beszél, mintha kettőjük kapcsolata eldöntött tény lenne. Közölte is vele, hogy szerinte nincs ki a négy kereke. A férfi nevetett, Márta a szemét forgatta. Aztán a férfi ügyesen segédkezett, míg gyors, könnyű ebédet készítettek, amit a folyóra néző teraszon ettek meg. Akadozva indult a beszélgetés. A férfi Mártát kérdezgette az életéről, kedvteléseiről, minden érdekelte, aztán ő is mesélt magáról. Bohém külseje már előrevetítette foglalkozását, kiderült, hogy egy szimfonikus zenekarban játszik, de reklám- és filmzenéket is szerez, családja nincs, soha nem volt nős, egy bérelt lakásban lakik, szeptember végéig nincs dolga, aztán próbálnak, decemberben két karácsonyi koncertet is adnak, egyet itthon, egyet pedig Ausztriában, aztán nem tudja mi lesz. Márta számára idegen volt ez az életforma. Nem értette, hogy lehet úgy élni, hogy mindig, minden bizonytalan. A férfi meg azt tartotta unalmasnak, hogy mindig, minden nap kiszámítható. Néztek egymásra tanácstalanul. Délután sétálni mentek, aztán a férfi vacsorázni vitte Mártát. Csak általános dolgokról beszélgettek, könyvekről, zenéről, városokról, ahol már jártak. A férfi hazakisérte Mártát, aztán a szállodába ment. Másnap majd találkoznak még, mielőtt visszautazik Pestre. Hosszú volt az éjszaka, gondolatok kergették egymást Márta fejében. Nem tagadhatta, hogy vonzódik a férfihoz, de nem tudta elképzelni, hogy az élete része legyen. Reggel a férfi friss péksüteménnyel és műanyag poharas kávéval érkezett, Márta elborzadva öntötte át egy porcelán csészébe. Reggeli után Márta megmutatta a várost, amit már úgy ismert, mint a tenyerét. A férfi udvariasan nézelődött, de látszott rajta, hogy valami nyomasztja. Márta kérdésére kereken megmondta, hogy csalódott. Úgy érezte, az asszony is vonzódik hozzá, de most csak az elutasítást érzi. Nem érti mi történt. Miért van ez a távolságtartás. Márta úgy érezte, őszintén el kell mondania a kétségeit. Megkérdezte a férfitől, hogy hány éves, és hány évesnek tartja őt. A férfi azt mondta ő ötvenhat éves, és ötvenötnek saccolta Mártát. Márta közölte, hogy elmúlt 60 éves. A férfi csodálkozott, de úgy tünt nem nagyon érdekli. Márta elmondta, hogy nem ért a zenéhez, soha nem játszott egy hangszeren sem, a komolyzenét csak felületesen ismeri, talán az operát kicsit jobban, ő történelmet és földrajzot tanított. A férfi nem értette, mi gond lehet ebből. Márta megkérdezte, hogy a férfinek milyen jövedelme van. A férfi elmondta, hogy koncertezik két zenekarral is, abból van jövedelme, és a szerzeményei után járó jogdíjak is jelentenek némi bevételt, még sose volt, hogy ne lett volna annyi pénze, amennyi feltétlenül szükséges. Időnként még tartalékot is tud képezni. Márta reménytelennek tartotta kettőjük kapcsolatát, nagyon különböznek, mondta. A férfi sértetten mondta, hogy nem akar tolakodni, egy szavába kerül, és nem háborgatja többé. Márta azt mondta, ez lenne a legcélszerűbb. A férfi hazakísérte, majd közölte, hogy az esti vonattal elutazik, és megbántottan elment.

Márta egész délután nem találta a helyét. Az órát nézte, aztán taxit hívott, sietve magára kapott egy ruhát és a pályaudvarra rohant. A vonat indulásáig még negyedóra volt. Végig futott a szerelvényen és amikor megtalálta, kérte, ne haragudjon, nem bántani akarta. Az utasok érdeklődve nézték őket, ezért leszálltak és a vonat mellett a férfi magához ölelte. Jól elszúrtuk, mondta, de ilyen nem lesz többet. Márta csak bólogatott. A vonat indult, a férfi felugrott rá, a lépcsőről kiáltotta, hogy jövő szombaton újra eljön.

Márta boldogan ment haza, jókedve egész héten nem hagyta el, nagyon készült a hét végére, péntek délután elszaladt a fodrászüzletbe, megcsináltatta a haját, szempillát festetett, szemöldököt igazított, vett egy csinos nadrágot és egy szép terítőt az ebédlőasztalra. Úgy tervezte, szombat reggel korán kimegy a piacra, friss virágot és gyümölcsöt is vesz. Amikor estefelé hazaért, a férfi a lépcsőházban a falnak támaszkodva várta. Márta meglepődött, nem igazán szerette a spontán dolgokat, de a férfi átölelte, vidáman üdvözölte, dicsérte a szépségét. Amikor az ajtó bezáródott mögöttük, szenvedélyesen megcsókolta, de mikor érezte, hogy Mártának ez túl gyors, elnézést kért és az este további részében egészen oldottan beszélgettek, a férfi közölte, hogy nem foglaltatott szállást, nem akar távolságot, ő igazi kapcsolatot akar, nem két órás randevúkat. Márta bevallotta, hogy meg van rémülve, mivel több, mint 20 éve egyedül él, még futó kalandja sem volt soha. A férje volt az egyetlen férfi az életében. A férfi meghökkent, fogalma sem volt róla, mihez kezdjen ezzel a helyzettel. Akkor értette meg az asszony fenntartásait, de eszében sem volt lemondani a kapcsolatukról. Este sokáig beszélgettek, a férfi mesélt a városokról, ahol járt, Márta a gyerekeiről, akiket imád, aztán megágyaztak és csak feküdtek egymás felé fordulva, és szinte egyszerre aludtak el. Reggel, mikor Márta felébredt, a férfi pólóban és boxerben állt a konyha ablakánál és a folyót nézte, az asszonyt puszival üdvözölte, aki kicsit zavarban volt, főleg az öltözékük miatt. Kávéztak, aztán főztek, megebédeltek és a tévé előtt sziesztáztak. A férfi elaludt, fejét Márta ölébe rakta. Délután sétáltak, és este megint egymás mellett aludtak el. A férfi álmában Mártához bújt, magához húzta, az asszony nem tiltakozott.

Így folytatódott az együttlétük még három héten át, egyre oldottabbak lettek egymás társaságában, laptopon komolyzenét hallgattak, és a férfi megmutatta, melyik reklámhoz és filmhez írt zenét, beszélgettek mindenről, de kapcsolatuk plátói maradt.

Aztán megkezdődtek a férfi számára a próbák. Az első külön töltött hét nagyon keserves volt számukra, esténként a férfi fáradtan telefonált, érződött a hangján, hogy hiányzik neki az asszony. Meg is kérdezte, hogy nincs-e kedve meglátogatni őt. Márta boldogan indult, hiszen szerelmes volt, és csak biztatásra várt.

A férfi albérlete tipikus férfikuckó volt, a szék karjára dobált ruhákkal, az előszobában lerúgott cipőkkel és a mosogatóban tornyosuló, zömében kávéspoharakból álló mosatlan edényekkel. Napközben Márta vállfára igazította a ruhákat és a szekrénybe akasztotta, elmosogatott, ágyneműt váltott, készített egy könnyű vacsorát, de mire a férfi hazaért, már mélyen aludt, az csak mellébújt, és már aludt ő is a kimerültségtől. Reggel egymást ölelve beszélgettek, az ágyban kávéztak, a férfi forrón ölelte, délben elmentek egy kis étterembe ebédelni, aztán a férfi próbálni indult, Márta pedig meglátogatta a gyerekeit, akik csodálkozva, de viszonylag simán elfogadták, hogy anyjuk egy számukra idegen férfinál tölti az éjszakát. Így mentek a dolgok egy hónapon át, Márta oda-vissza utazgatott, kapcsolatuk egyre forróbb lett, és távolról sem volt már plátói. Márta fiatalnak és boldognak érezte magát, a férfi elhalmozta a szeretete és szerelme jeleivel, egyetlen probléma volt: Márta vágyott az otthona, a megszokott város után. Idegenkedett az albérlettől, a sivár lakótelepen nem találta helyét, de képtelen lett volna elválni a férfitól. Eljött a december, karácsony előestéjén Márta izgatottan ült a hangversenyteremben és csodálta a férfi tehetségét, élvezte a koncertet, másnap Ausztriába kisérte, hogy ott is vele legyen a karácsony másnapjára meghirdetett hangversenyen. A szentestét és karácsony napját a gyönyörű, hóborította városban töltötték. Sétáltak a kivilágított utcákon, forró csokit ittak és sacher tortát ettek. Az előadás nagy siker volt, a közönség állva tapsolt, a férfi elégedett volt, Márta büszke. Néhány napig még maradtak, bejárták a környéket, aztán hazaindultak, hogy az új évet ott köszönthessék. Márta örömmel tért haza az otthonába. A férfi még aludt, amikor szilveszter napján kora reggel bevásárolni indult. Délelőtt főzött, este malac-sültet ettek, éjfélkor pezsgőt ittak és a teraszról nézték a tűzijátékot. A január a nyugalom jegyében telt, pihentek, beszélgettek, sétáltak, néha vacsorázni vagy színházba mentek, aztán a férfi készülődött, Pestre ment, a tavaszi fesztivál próbái kezdődtek. Márta még maradt néhány hétig, aztán a férfi koncertjére felutazott a fővárosba és a következő heteket ott töltötte. Aztán újabb utazás következett a zenekarral, ezúttal Horvátországba, majd újra Márta otthona és újabb utazás, aztán boldogan tértek vissza ismét Márta lakásába, amit már közös otthonuknak tekintettek. Szinte észrevétlenül repültek a hónapok, évek. Mártát néha fárasztotta már az állandó utazás, szeretett volna több időt tölteni a gyerekeivel, unokáival. A férfi is vágyott már a nyugalom után, szivesen feladta volna a koncertezést, de hát valamiből élni kellett, a "művész-nyugdíj" nem fedezete volna a megszokott színvonalú megélhetést. Márta felajánlotta az anyagi segítségét, de ez a férfit sértette. Végül a megoldás Márta egyik ismerőse által érkezett, aki elmondta, a színház zenekarába keresnek hegedűst, és bár a jövedelem meg sem közelítette a külföldi koncertbevételeket, a férfi örömmel fogadta, a próbákról jókedvűen tért haza, élvezte a színházi közeget. Márta néha kicsit szorongott, hogy a férfi talán vágyik a régi élete után, de az megnyugtatta, boldog így.

Márta hetvenedik születésnapján a férfi megkérte a kezét a gyerekeitől. Mindenki nevetett és meghatódott, a "menyasszony" azt se tudta mit válaszoljon, csak az unokák biztatására mondott igent.

A csendes esküvő után a fiatalok visszautaztak a fővárosba. Márta és férje integettek a kocsik után, aztán egymásba karoltak, és szokásos sétájukra indultak a folyó felé.