Marci és Juli

Marci és Juli 10 évesek voltak, amikor megismerték egymást. Egy kerítés két oldalán álltak, Juli tátott szájjal nézte az aranyhajú fiút, az meg csodálattal bámulta a feketeszemű lányt. A lány a község nevelőintézetének kertjében állt, Marci az utcán, a biciklijére támaszkodva. Egy iskolába jártak, párhuzamos osztályba, de beszélgetni nem mertek egymással.

Négy év telt el, amikor az általános iskolai ballagás utáni suli-bulin Marci táncolni hívta Julit, aztán a lépcsőforduló ablakában ülve végre beszélgetni kezdtek. Juli elmondta, hogy nincs családja, soha senki nem látogatja és élelmiszer-bolti eladónak fog tanulni ősztől a közeli városban. Marci is beszélt az életéről, ő árva volt, rokonok nevelték, hentes tanulónak jelentkezett, tehát együtt fognak iskolába járni. Ennek mindketten nagyon örültek. Marci egész nyáron, minden nap eltekert az intézethez, és a kerítésen keresztül beszélgettek. Szombaton Juli kimenőt kért, a cukrászda előtt találkoztak és a parkban üldögéltek. Marci néha, ha senki sem járta arra, megfogta Juli kezét.

Ősztől megváltozott a helyzet. A városban Juli szembesült az emberek könyörtelenségével, származása miatt sok megaláztatásban részesült, de Marci mellé állt, elszántan védte, egyszer még verekedett is érte. Juli ekkor csókolta meg először. Kapcsolatuk egyre szorosabb lett. A faluban egy idő után az emberek elfogadták, hogy ők egy pár.

Az iskola elvégzése után Juli a község újonnan nyílt abc áruházában kapott munkát, Marci bejárt a városba és a húsüzemben dolgozott. Amint betöltötték a 18 évet (szinte egyszerre), összeházasodtak és egy kis albérleti szobába költöztek. Juli próbálta megtanulni a háztartási munkákat, szakácskönyvet vásárolt, az ételeket hol jóízűen, hol nevetve ették. Így telt el két év, amikor Juli teherbe esett. Boldogok voltak, csak egy probléma akadt, a házinéni nem szerette volna, ha a nyugalmát gyereksírás zavarja meg, és a szoba is elég kicsi lett volna hármuknak, ezért új albérlet után kellett nézni. Találtak is egy idősebb, gyerektelen házaspárnál, akik az udvari melléképületet olcsón kiadták nekik olyan feltétellel, hogy segítenek egy kicsit a ház körüli munkákban. Örömmel fogadták a lehetőséget, végre igazi otthon, saját konyhával. Marci és a házigazda kifestették a szobát és átalakították a konyhát, melynek a sarkában egy kis tusolófülke helyettesítette a fürdőszobát. A házaspártól bútorokat is kaptak.

A szoba legmelegebb sarkában helyezték el a gyerekágyat és a pelenkázó szekrényt, amit újonnan vásároltak. Mire a kislány megszületett, a szobába függöny és szőnyeg is került és vettek rádiót és tévét is. A kislány szőke hajacskája és hatalmas fekete szemei mindenkit elvarázsoltak. Juli gondos anya volt, a gyereket szépen ápolta, vezette a kis család háztartását, mellette igyekezett segíteni a házinéninek is. Elsöpörte a járdát, összegereblyézte a faleveleket. A házinéni közben a gyereket tologatta a kocsiban, beszélgettek, jól teltek a napok. Marci életében változás következett be, a falubeli hentes munkát ajánlott neki, így nem kellett a városba járnia, több időt tölthetett otthon. A házi úrral a ház körül dolgoztak, megjavították az évek során keletkezett hibákat, fákat metszettek, aztán disznóólat építettek és megjavították a tyúkketrecet. Tavasszal Juli és a házinéni csirkéket vettek, a férfiak pedig beszereztek két malacot, felásták a kertet, veteményeztek, virágokat ültettek. A porta igazán szép és otthonos lett, a kertet a szomszédok is dicsérték. Szép nyári estéken Juli és Marci a kis udvari épület előtt üldögéltek, a háziakkal beszélgettek. Úgy érezték, életükben először, mintha nekik is lennének szüleik.

Juli egyre több dolgot tanult meg a házinénitől, befőzést, kerti munkákat, az állatok gondozását, Marci pedig a háziúr útmutatásával barkácsolt. Decemberben levágták a disznót, a karácsonyi asztalon töltött káposzta és disznótoros gőzölgött.

Így telt el vagy három év, Juli és Marci boldogan, nagy szerelemben és szeretetben éltek, és újabb baba jelezte érkezését. Egyik szemük sírt, a másik nevetett. Boldogok voltak, hogy gyerekük lesz, de a kis udvari épület így már szűknek bizonyult, új lakás után kellett nézniük. A spórolt pénzük kevés ugyan, de kölcsönnel talán vehetnek egy kis házat. Ezt elmondták a háziaknak. A házinéni sírva fakadt, férje is búsan lógatta a fejét. Nagyon a szívükhöz nőtt a kis család. A pici lány már Mamónak és Papónak szólította őket.

Aztán megszületett a nagy ötlet Mamó fejében, amit előadtak Marcinak és Julinak is. A pénzükből inkább az udvari épületet bővítsék, és az egész ingatlanra kössenek velük eltartási szerződést, akkor, ha már ők nem lesznek, birtokba vehetik a "nagyházat", ahol négy szoba is van. A fiatalok csak bámultak, aztán örömmel egyeztek bele. Ügyvédhez szaladtak, a szerződést megkötötték, engedélyeket szereztek, aztán hozzáláttak a "kisház" bővítéséhez. Megtoldották egy szobával, megnagyobbították a fürdőszobát, előszobát és teraszt építettek. Az új ház, bár alig volt 50 m2, kényelmes kis kuckóvá alakult. A gyerekszobát úgy rendezték be, hogy a kis jövevénynek is kényelmes helye legyen, a "felnőtt szobába" és a konyhába új bútorok kerültek. A kisfiú, aki minden vonásában Marci kicsinyített mása volt, időre érkezett, mindenki örömére.

Az élet folyt tovább, a kis család és az idős házaspár békében éldegélt. A gyerekek nőttek, Juli visszament dolgozni, Mamó vacsorával várta őket, Papó elment a gyerekekért az óvodába. A szerepek bizonyos fokig felcserélődtek, az idős házaspár segített a fiataloknak, míg azok dolgoztak, majd a kertben, a jószágok körül együtt tevékenykedtek. Már közösen ünnepelték a karácsonyt és a családi ünnepeket, együtt jártak templomba, együtt vettek részt a falu életében. A közösség elfogadta ezt, a fiatalok bizonyították a becsületességüket.

Aztán szörnyű dolog történt. Papó váratlanul meghalt. A család dermedten intézte a temetést, támogatták az összetört Mamókát, miközben éjszakánként ők is sírva feküdtek az ágyukban. A gyerekek sem értették, mi történt, várták Papót. Mindannyian nehezen jutottak túl a megrázkódtatáson, és nehéz volt a következő év. Mamó állandóan sírdogált, Juli és a gyerekek nem győzték vigasztalni, Marci munka után egyedül küszködött a ház körüli teendőkkel, a karácsony is nagyon csendesen telt. A tavasz végül átlendítette a kis családot a holtponton, a természet megújulása elhozta az elfogadást is. A gyerekek újra nevettek, vasárnap délutánonként kilátogattak Mamóval a temetőbe.

Az ősz két újdonságot is hozott. A kislány iskolába ment és Juli újra gyermeket várt. Mindenki boldog volt, az újabb kislány anyja sötét haját és szemét, de apja fehér bőrét örökölte. Ágyacskáját a szülők szobájában helyezték el, a gyerekszoba szűknek bizonyult három gyereknek. De ők ezt sem bánták, boldogok voltak, hiszen mindig erről álmodtak. Család és otthon. Nem baj, hogy az az otthon kicsi, lényeg, hogy van.

A kislány lassan kinőtte a gyerekágyat, és a helyzet egyre kényelmetlenebb lett. Marci már a tetőtér beépítésén gondolkodott, a pénzt gyűjtögették, amikor Mamó azzal az ötlettel állt elő, hogy cseréljenek. Majd ő leköltözik a "kisházba", ott kényelmesen elfér, Marci, Juli és a gyerekek pedig költözzenek a "nagyházba", ott lesz elég hely mindenkinek. Neki úgyis fájdalmas abban a lakásban élni az emlékek között. Ez egy csapásra megoldotta a problémát. Ahogy kitavaszodott, megtörtént a csere. Juli, Marci és a gyerekek berendezkedtek, immár végleges otthonukban, Mamó pedig kényelmesen éldegélt a kisházban, ami bőven kielégítette igényeit. Újabb évek teltek el különösebb esemény nélkül. A gyerekek nőttek, a nagylány már felső tagozatos volt, a fiú is iskolás korba lépett, a pici lány is óvodás lett, Marci és Juli dolgoztak, a házat csinosítgatták. Mamó egész nap egyedül üldögélt, sorozatokat nézett a tévében és nem tudta mit kezdjen magával. Egyre többször hangoztatta, hogy neki már a Papó mellett lenne a helye. Marci és Juli nem tudta, hogy terelje vissza az életbe, hiszen 70 év még nem a világ, és eszükbe jutott a nyugdíjas klub. Mamó először kérette magát egy kicsit, de aztán csak elment oda, és nagyon jól érezte magát. Este a családnak elújságolta, hogy énekkar is van, meg versmondó és színjátszó kör is. Egyre nagyobb lendülettel vetette bele magát a klub életébe, az énekkarral fellépésekre járt, Juli, Marci és a gyerekek minden előadáson ott voltak. Egy év telt el, Mamót egyik este egy idős úr kisérte haza. A gyerekek érdeklődve lesték, Juli és Marci is nevetgéltek. A kisérgetés állandósult, és Mamó pironkodva vallotta be, hogy a nyugdíjas vasutas feleségül kérte, de ő kikosarazta, mivel nem akar a "gyerekek nyakára hozni" egy idegent, és hát mi lesz akkor a szerződéssel? Marci és Juli biztatták, nem muszáj összeházasodni, de miért ne élhetnének együtt? Mamó elszörnyedt. Hogy Ő csak úgy összeálljon vele? Még a hideg is kirázta a gondolatra. De aztán, ahogy a napok-hetek teltek, egyre elfogadhatóbbnak tünt számára a dolog, és a "Vasutas" egy szép napon beköltözött Mamó mellé a kisházba. Az "ifjú" pár szerelmesen, kézen fogva járt a nyugdíjas klubba, a férfi felajánlotta a segítségét Marcinak a kerti munkákban, horgászni tanította a kisfiút, majd később Marci is csatlakozott hozzájuk. Az élet megint vidámabban folyt a házban.

Az évek teltek, Marci és Juli már a negyvenes éveiket taposták, a gyerekek nőttek, a nagylány már dolgozott, ápolónő volt a közeli város kórházában. Mamó és a Vasutas - ahogy a gyerekek hívták - megöregedtek, Mamó betegeskedni kezdett. Juli és a két lány gondosan ápolták, takarították a lakásukat, étellel, meleg ruhával látták el a két kis öreget.

Mamó 83 éves korában ment el. Halála felkészületlenül érte a családot, bár tudták, hogy betegeskedik, nem gondolta senki, hogy ez ilyen váratlanul bekövetkezik. Juli és a gyerekek sírtak, Marci és a Vasutas egymás vállát veregetve küszködtek a könnyeikkel. A temetés után az idős ember türelmet kért Marcitól, mint családfőtől. Tudja, mondta, hogy el kell költöznie, de kell egy kis idő, amíg albérletet talál, hiszen ő a szolgálati lakásból költözött ide, nincs saját otthona.

Marci, Juli és a gyerekek este erről beszélgettek. Nagyon jó lenne, ha a kisház felszabadulna, hiszen a nagylánynak komoly udvarlója van, ott elkezdhetnék az életüket, de hova menjen már ez az öreg ember? Hiszen elmúlt 80 éves. Mi lesz vele egy albérleti szobában? Ki főz majd rá? Ki mossa a ruháit? Nem hagyhatják magára, hiszen évek óta az életük része.

Másnap reggel Marci, mint családfő, bekopogott a Vasutashoz, és kérte, ne keressen lakást magának, maradjon velük. Az idős ember meghatódott, Juli azonban nem tűrhette a könnyeket, feltétele van ennek, mondta: eszébe ne jusson elvenni valami fiatal nőt. Mindenkiből kitört a nevetés.

A mai napig megszokott látvány Marciék utcájában, amint kora reggel a Vasutas kis szatyorral a kezében sétál hazafelé. A reggeli péksüteményt hozza a családnak.