Marcell

Amikor a felesége kidobta, nem érzett mást, csak megkönnyebbülést. Magában vigyorogva szedte össze a holmiját, azt se tudta, hol fog aludni, de nem is érdekelte, csak mehessen már végre...

Két éjszakát töltött egy panzióban, mire talált egy szobát a panel városrészben, ahol egyik szobában egy egyetemista srác, a másikban egy fiatal házaspár lakott. Szinte eufórikus érzés volt, hogy végre maga mögött hagyhatott minden kötöttséget.

Holnap elmegy a többi cuccáért, míg senki sem lesz otthon, aztán végre úgy élhet, ahogy akar.

Óvatosan nyitotta az ajtót, de a lakás üres volt. Mindenhol a megszokott rend, uralkodott, a nappali asztalán a vázának támasztva a felesége levele. Bármit elvihetsz, írta, a megtakarításaink felét átutaltam a számládra. Ezután megszüntetem a közös számlánkat. A gyerekek láthatása miatt majd TE jelentkezz, ha jónak látod, mi nem fogunk zavarni ezután. Ha lehet, e-mailben tartsuk a kapcsolatot.

Hát persze, gondolta, a felesége nem akarja hallani a hangját se. Megvonta vállát, körülnézett. Elviszi a nagy tévét, a számítógépet, a kocsi amúgy is az ő nevén van, meg a ruháit és személyes tárgyait, egyelőre másra nincs szüksége, majd a válóper során úgyis lesz vagyonmegosztás, akkor rendezik a többit. De az se érdekelte volna, ha örökre albérletbe kényszerül, csak szabaduljon végre.

Megfordította a levelet, a másik oldalára firkantotta a választ. "Add be a válópert minél hamarabb. A vagyonmegosztást Rád bízom." Odafirkantotta még az e-mail címét, lecuccolt a kocsiba és elhajtott.

Már vagy két hét telt el, amikor a felesége az első levelet megírta. Elindítottam a válópert, menj el az ügyvédhez aláírni a beadványt. A vagyonmegosztási tervet is elkészítettem, de nyugodtan változtass meg bármit, nekem mindegy. Hm... Az asszony ennyire szabadulni akar? Hát oké!

Másnap felkereste az ügyvédet. A vagyonmegosztás minden várakozását felülmúlta. Megmaradt a lakása, az anyjától örökölt szántó, megkapta a kis nyaraló tulajdonjogát, a kocsit, és a két értékes festmény közül az egyiket.

Elégedett volt. Igaz, ez nem a teljes vagyon fele, de így is jól jött ki ebből az egészből. Be kell látnia, hogy a felesége többet tett bele ebbe a házasságba, mint ő. Érzelmileg, és anyagilag is. Ja, és nála vannak a gyerekek is...

---

Amikor megismerte, azt hitte, csak egy kis pincérlány. Fiatal volt és édes. Már lángolt a szerelem, amikor kiderült, a nő már harminc éves, és az övé a kávézó meg a felette lévő kis panzió. Örököltem, mondta nevetve, mármint az ingatlant. Hitelből készült el a kávézó, aztán annak a bevételeiből a panzió. Itt is lakom, az egyik szobában.

Még az álla is leesett. Micsoda talpraesett csaj! Abban a kis szobában szerelmeskedtek először, és őt elbűvölte a lány természetessége, a nyúlánk teste, az éles esze, a humora, az, hogy erős és önálló, és nem utolsó sorban a szerelme, ami annyira forró és nyilvánvaló volt... Teljesen megbabonázta, nem tudott betelni vele. Egy év után a lány megkérdezte, mit gondol a családalapításról. Meglepte a kérdés. Nem akarta elveszíteni, így azt mondta, amit a lány hallani akart. Igen, szeretne megállapodni és családot alapítani. Megkérte a kezét. A lány csodás kis esküvőt szervezett, gyönyörű volt a menyasszonyi ruhában, és ő is tényleg boldognak érezte magát, a lány hozzá költözött, berendezkedtek. Egy év múlva a felesége szólt, hogy most már elhagyná a fogamzásgátló szedését, mert harminckét éves, gyereket szeretne. Nem emelt kifogást, úgy gondolta, a gyerek csak még inkább mellette tartja a nőt, aki annyira a részévé vált. Alig néhány hónap telt el, amikor a felesége teherbe esett. Meglepődtek, annyira váratlanul jött. Gyorsan lakást kell cserélni, tanakodtak. Nem örült. Most telt le a hitel, és vegyünk egy újat a nyakunkba? Hát, maradhatunk itt is, gondolkodott az asszony, a hálószobában berendezünk egy gyereksarkot és ráérünk később is nagyobb lakást keresni. Jobb is, ha a gyerek pár hónapig a közelünkben lesz. Aztán az első ultrahangos vizsgálaton kiderült, hogy ikreket várnak. A felesége kacagott, de ő megijedt. Két gyerek? Ez nem fair. És már jött is az első gond. Két gyerekágy nem fér el a hálóban. A felesége döntött. A hálóból gyerekszoba lesz, a franciaágyat áthozzuk a nappaliba, kicsit átrendezzük, egy darabig elférünk így is, aztán később majd megoldjuk a lakáskérdést.

De a sors másként akarta. A gyerekek születése előtt meghalt az édesanyja, aki alig várta már az unokát. Megsiratta, a felesége vele sírt, vigasztalta, ölelte, szerette. Apja elveszetten kóborolt a lakásban, nem találta a helyét. Nem hagyhatjuk magára, mondta és a felesége egyetértett. Naponta meglátogatták, főztek, takarítottak, beszélgettek vele, minden hétvégén vendégül látták, később már csak a felesége ment minden nap, őt lefoglalta a munkája. Legalábbis ezt mondta, igazából beleunt már apja folytonos gyászába. A gondok a terhesség nyolcadik hónapjában kezdődtek. Az asszony már alig tudott mozogni a nagy hasa miatt, reggeltől estig telefonon intézte a panzió és a kávézó ügyeit, de már nem tudta ellátni a háztartást, és az ő apját. Muszáj volt a helyére lépni.

Végre megszülettek a gyerekek, két gyönyörűséges kis csomag, a felesége szeme csillogott és rá is olyan megújult szerelemmel nézett, hogy megborzongatta a vágy. Azt hitte, végre minden gondja megoldódik, de tévedett. A gondok csak sokasodtak. A két gyerek a feleségétől teljes odaadást követelt, éjszaka sírtak, kénytelen volt besegíteni, és az első néhány hét után úgy érezte, ha lehetne, visszamenne az időben, és soha nem nősülne meg. Hónapok teltek el, mire a gyerekek végre átaludták az éjszakát, és zavartalanul szerelmeskedhetett a feleségével, aki boldogan simult a karjába. De az asszony teste megváltozott és ez zavarta. A hasa puha volt, a melle tejszagú. Csak az odaadása nem változott. A gyerekek még be sem töltötték az egy évet, amikor kiderült, apja egészségével valami nagyon nincs rendben. Szellemi képességei rohamosan leépültek, már nem lehetett egyedül hagyni, és ő nem birta nézni, ahogy az erős férfi gyámoltalan kisgyerekké válik. Egyre többször hivatkozott munkahelyi elfoglaltságra, hogy távol maradhasson az otthoni gondoktól, míg a felesége egész nap futott, szaladt, élete a gyerekek, a vállalkozása és az ő apja ápolása körül forgott. És persze ő körülötte... Bár előfordult, hogy mire az asszony este ágyba került, ő már elaludt. Egyre később járt haza, minden hülyeséget elvállalt a munkahelyén, olyan feladatokat is, amit azelőtt felháborodva utasított volna vissza. Az asszony persze felfigyelt erre, kérdezgette, mi a baj, de ő csak legyintett. Dolgozni kell, mert a pénzre szükség van, mondta. Nagyobb lakás kell! A felesége gyanakodva fogadta a megnövekedett munkakedvet, és néhányszor felhívta a munkahelyén, és ő tényleg mindig ott volt. Így hát megnyugodott. Azt persze nem is sejtette, hogy kis laptopján éppen randioldalakon csetel, és délelőttönként, meg a vidéki útjai során gyors randikat bonyolít le unatkozó háziasszonyokkal és egyedülálló, társra vágyó nőkkel.

Elejében csak az újdonság utáni vágy hajtotta, aztán valahogy rákapott a kalandokra. Már esténként is elugrott egy-egy pásztorórára, és volt, hogy az elhúzódott, és ő hazudott, mint a vízfolyás.

A gyerekek már három évesek voltak, óvodába mentek, amikor felesége úgy döntött, gyökeresen változtatni kell az életükön. Amikor egy este hazaért, az asszony egyedül volt. A gyerekekre egy barátnője vigyázott, az asztalon a kedvenc étele, a felesége illatosan és szerelmesen várta. Szenvedélyesen szeretkeztek, aztán az asszony beszélni kezdett. Eladom a panziót és a kávézót, mondta. Veszünk egy nagyobb lakást és egy nyaralót, ahol tavasztól őszig a gyerekek élvezhetik a kertet, a medencét, a szabadságot. És Te mit fogsz csinálni? - kérdezte ijedten. Ha az asszonynak nem lesz elfoglaltsága, ő könnyen lebukhat. Nyitok egy másik kávézót az egyetemhez közel. Már ki is néztem a helyet. Egy szuterén lakást veszek meg, átalakítom, annak a bevételeiből, és a Te fizetésedből meg tudunk élni, és legalább több időnk lesz egymásra.

Jó lesz, mondta ő.

De nem lett jó. Először az apját kellett egy otthonba adni, aztán, ahogy a gyerekek nőttek, és egyre nagyobb lett az igényük arra, hogy vele legyenek, egyre kényelmetlenebbnek érezte a dolgot. Próbált megfelelni a kötelezettségeinek, de ez egyre nehezebben ment. Nem volt türelme a gyerekekhez, elfelejtette, ha neki kellett bevásárolni vagy értük menni az iskolába vagy az edzésre. Felesége türelme is fogyott, és amikor egy este hazament, felesége a nappaliban ült. A szeme csak úgy szikrázott a haragtól. Jó napod volt? - kérdezte. Jó, mondta ő és a kulcsot az asztalra dobta. Örülök, mondta az asszony, nekem sajnos nem. Ugyanis be kellett zárnom délután. Hogyhogy? - kérdezte. Hát úgy, hogy "valaki" elfelejtett elmenni a gyerekekért az edzésre. Ó, a francba... - mondta. Ne haragudj, de kiment a fejemből.

És az asszony folytatta: Amikor szóltak a gyerekek, hogy ott állnak zuhogó esőben a sportcsarnok előtt, gondoltam, felhívlak, de nem vetted fel a telefont. Hívtalak a cégnél, de már elmentél. Azonban szerencsém volt, amikor hazafelé jöttünk, megláttam az autódat és utánad mentünk.

Meghűlt venne a vér.

Nem kérem, hogy magyarázd meg, mit kerestél ott, ahol voltál, nem kérdezem, ki volt az a nő, akinek a derekát ölelted, nem akarom tudni, mióta tart. Azt szeretném, ha eldöntenéd, mit akarsz valójában.

Magyarázkodni próbált, hogy csak egy kisiklás volt, és ez nem az, aminek látszik, de a felesége közbe vágott. Hagyjuk ezt! Mindketten tudjuk, hogy problémák vannak köztünk. Én szeretném a házasságunkat megmenteni, mert szeretlek, és a gyerek is hiányolnak, egyre jobban. Szóval a döntés a Te kezedben van. Egyet kérek tőled. Amíg nem döntöttél, ne akarj velem szeretkezni.

Ő azonban nem tudott dönteni. Mindenesetre a szeretőjét leépítette, megpróbált családapaként viselkedni, de egyre inkább úgy érezte, képtelen megfelelni. De nem akarta kimondani. Várta, hogy az asszony majd ezt is megteszi helyette. Egyre később járt haza, érdektelen volt mindennel és mindenkivel szemben. Végül a felesége megunta, hogy ő csak sunnyog és döntött. Ő pedig megkönnyebbült.

A gyerekek tanácstalanul vették tudomásul, hogy elköltözik, miért mész el, apa, kérdezgették, de neki nem volt sem kedve, sem energiája arra, mondjon nekik valamit. Igazából nem is akart gyereket, próbálta igazolni a viselkedését maga előtt, csak valahogy belesodródott ebbe a "családosdiba", és nem tudta, hogy keveredjen ki belőle.

De a felesége végül is megoldotta.

---

A válás gyorsan végbe ment, már csak azt kellett elhatároznia, hol fog lakni. Ha kirakja a lakásából a bérlőket, akár holnap beköltözhet. Vagy maradjanak a bérlők, és egyelőre beköltözik a nyaralóba, úgyis nyár van, nyer pár havi bérleti díjat. Hm... nem is rossz. Év végén megkapja a haszonbérleti díjat a földért, havonta a lakbért, hozzá jön a fizetése és úgy él, mint hal a vízben.

Hamar berendezkedett a nyaralóban, és a nyár tökéletes volt. Munka után a városszéli bevásárló központban megvette a háztartás számra szükséges dolgokat, egyenesen kiment a pihenő övezetbe, leült a nyaralója teraszára, sörözött, elkészítette a vacsoráját, megmártózott a medencében és éjjel jókat aludt. Nem kereste nők társaságát, senkit sem akart maga körül. Élvezni akarta, hogy végre egyedül van.

Minden nap ránézett az e-mailjeire, várta a felesége jelentkezését, de nem jött üzenet. Megjöttek viszont a válási papírok. A felesége nem kért konkrét összegű gyerektartást, "lehetőségei szerint" fizethetett. Elégedett volt. Már eltelt a nyár, és ő úgy döntött, nem költözik be a városba. A ház téliesítve volt, a közelben mások is laktak, mi baj lehet?

Szeptember első napján este a híradót nézte, miközben pizzát evett és sört ivott. Egy iskola évnyitójáról adtak be riportot. Megállt a falat a szájában. A gyerekei ma kezdték a középiskolát, és azt se tudta, hova járnak, eszébe se jutottak egész nap. Biztosan izgultak és talán féltek is... Már hónapok óta nem látta őket. És a feleségét sem. És gyerektartást sem fizetett. Elment az étvágya. Sokáig nem tudott elaludni, reggel átutal egy nagyobb összeget, fogadkozott. Kialvatlanul ébredt. Az utalásról megfeledkezett.

Egész nap kedvetlenül dolgozott, többször is ránézett az e-mail fiókjára, de nem volt üzenet.

Egész héten nyugtalan volt, úton-útfélen a gyerekei jutottak eszébe, éjjel a felesége testét érezte maga mellett, de csak a párnáját ölelte, amikor felébredt.

Aztán lassan megnyugodott. De alig telt el néhány hét, minden újra kezdődött. Nem értette. Mindig is idegesítették a gyerekek, már jó ideje terhére volt a felesége és a házassága is, erre most, amikor már megszabadult, hiányozni kezdenek? Nem értette magát.

Felszedett egy csajt, de nem vitte haza, egy panzióba mentek. A szex megnyugtatta, de valami ürességet érzett utána.

Ahogy hazaért, azonnal letusolt, aztán a számítógép elé ült. Nem volt üzenet. Nem is lesz, gondolta. Hiszen a felesége megmondta. Ha hallani akar róluk, neki kell jelentkeznie. Nem látta őket egy éve! És az apját sem. Hirtelen fájó volt a hiánya. Holnap meglátogatja. De csak halogatta, és újabb hetek, hónapok tüntek el a semmiben, elmúlt a tavasz és a nyár...

Karácsony közeledett, már a sokadik, mióta nem járt itt, amikor végre megállt az idősotthon előtt. Egy szatyorban banánt és narancsot lóbált, szorongva ballagott apja szobája felé. A látvány megdöbbentette. Apja sapkában és kesztyűben ült egy kopott fotelben. Beszélgetni próbált vele, de látszott, az idős ember nem ismeri fel. Nem akarod levetni azt a sapkát? - kérdezte, az öreg a fejét rázta. Egy nővér jött. Berakom a hűtőbe a többi mellé, mondta és a szatyorra mutatott. Meglepődött. Milyen többi? A nővér tovább csacsogott. A felesége is hozott gyümölcsöt, éppen elkerülték egymást. Miért van rajta sapka, mutatott az apjára. A nővér megvonta a vállát. Ki tudja? De ha levesszük nyugtalan lesz és agresszív.

Nem maradt tovább. Ez az ember már nem az ő apja... De a volt felesége még mindig látogatja.

Ez legalább ürügy volt, hogy hosszú idő után felvegye vele a kapcsolatot. "Voltam apámnál, köszönöm, hogy meglátogattad" - írta. Izgatottan várta a választ, nem is értette, miért?

Jó pár nap eltelt, a válaszig. "Nincs mit."

Hát ezzel nem sokat lehet kezdeni, gondolta. Délután az üzletközpont előterében ácsorgott. Mindenki karácsonyra vásárolt. Neki is kellene, de semmi kedve főzni. Két nap múlva karácsony. Tavaly elutazott egy wellness szállóba, eszébe sem jutott a családja. Nem értette mi történik vele.

Végül készételeket vett, ezeket csak felmelegíti és kész! Vagy étterembe megy. Tiszta ideg volt már, mert gondolatai mindig visszatértek a családjára. Évek óta nem látta a gyerekeit és a volt feleségét. Azóta nem fizetett gyerektartást sem. Ha hazaér, mostmár tényleg pótolja a mulasztását. Vagy inkább meglátogatja őket, és személyesen viszi el a pénzt.

Gyors e-mailt írt az asszonynak. "Holnap meglátogatnálak benneteket, és rendezném a pénzügyeket is".

A válasz most hamar jött. "Ne fáradj, már úton vagyunk, nem ünnepelünk itthon." Meghökkent. Úgy látszik, az asszony nincs rászorulva annyira a gyerektartásra...

Vajon hova mehettek? És vajon a felesége egyedül megy? Vagy kiséri egy férfi is? Tudni akarta. Visszakocsizott a városba, a kávézóhoz ment. A pincérlány nem ismerte, készségesen szolgálta ki. Nem látom a tulajdonost, mondta, kellemes ünnepeket akartam neki kívánni. A kislány gyanútlanul válaszolt. Már nem dolgozik az idén.

Biztosan süt-főz a családra, mosolygott.

Ááá, nem, nevetett a lány, elutaztak.

Talán külföldre? - érdeklődött álnokul. Nem, csak ide, mondta a lány egy divatos fürdőhely nevét, még csevegtek egy kicsit a szállodákról, és mire hazaindult, már tudta, hol szálltak meg.

Hogyhogy nincs szoba? - mérgelődött. Már az összes normális helyet felhívta. Fél éjszaka keresett szobát a városkában, mire talált egyet. Egy olcsó családi panzió tetőterében, minden más foglalt volt. Reggel korán indult. Behajigálta cuccait a lepusztult szobába, és azonnal a fürdőbe sietett. Ha ott nem lesznek, este megpróbál a szálloda éttermében vacsorázni, ahol majd "véletlenül" összefutnak. Nem értette magát. Eddig nem kereste őket, most miért teper ennyire? A fürdő egész területét bejárta. Már kezdte feladni a reményt, hogy megtalálja őket a számtalan medence és a rengeteg ember között. Először a két fiát látta meg, és leesett az álla. Már szinte férfiak voltak. Épp a szaunából jöttek. Apa? Hát Te hogy kerülsz ide? - csodálkoztak, de egész lényükből áradt a bizalmatlanság. Azt, amit ti, mondta ő. Örülök, hogy összefutottunk. Ja, el tudom képzelni, morogta az egyik. A másik csak gúnyosan elhúzta a száját. Édesanyátok is itt van? - érdeklődött álnokul. Hol lenne? - morogtak a fiúk. Adjátok át neki az üdvözletemet, udvariaskodott. Add át Te, mondta a másik fia, és ő meglátta az asszonyt, amint éppen leveti a fürdőköpenyt, és a medence felé lépked. Csak bámulta. A nő szebb volt, mint amikor megismerte. Haja most rövid volt, és világosabb, a teste gyönyörű. Mintha kényszerítette volna valaki, úgy ment utána. Az asszony észrevette, csodálkozva húzta fel a szemöldökét. Hát Te? Honnan tudtad, hogy itt vagyunk. Varázsló vagyok, próbált humorizálni. Leült a felesége mellé. Jól nézel ki, mondta. Jól áll a világosabb haj. Kössz! - mondta az asszony, és lehunyta a szemét. Ültek egymás mellett és hallgattak. Aztán az asszony megfordult, a medence szélére könyökölt, fejét a karjára hajtotta, testét kinyújtóztatta, ő meg csak bámulta. A nő mintha érezte volna a pillantását, kinyitotta a szemét és egyenesen a szemébe nézett. Ne bámulj így, mondta, és a hangja ridegen csengett.

De mikor olyan szép vagy! - a bók önkéntelenül szaladt ki a száján.

További szép napot, állt fel a nő és otthagyta. Intett a fiúknak, akik visszaintettek, apró kézmozdulatokkal kommunikáltak, és ő nem értette. Életében először fájt, hogy ő kívülálló. A felesége után indult, aki a fürdőhöz tartozó szálloda felé sietett. Nem tudott utána menni a szálloda területére, de nem adta fel. Kapkodva öltözött, és a szálloda portásához lépett. Itt szállt meg a családom, mondta. Meg akarom lepni őket. Kérem, megmondaná, melyik lakosztályban vannak? A portás kicsit kérette magát, ő meg elővette a személyi igazolványát, látja, nem hazudok, mondta, és egy kis pénzt csúsztatott a portás elé.

Halkan kopogott és a nő ajtót nyitott. Tudhattam volna, mondta meg sem lepődve. Gyere be.

Ültek a kényelmetlen dizájn fotelekben. Hallgatlak, mondta az asszony, és ő nem tudott mit mondani.

Azt hiszem meg kellene beszélnünk, hogy igazából mi is történt közöttünk...! - kezdte.

Nem kell, mondta a felesége. Semmi szükség magyarázkodásra. Éreztem már az elejétől fogva, hogy a mi kapcsolatunk nagyon egyoldalú. Harminc éves koromig vártam az "igazira", és azt hittem te vagy az. Nem lett volna szabad hozzád mennem, úgy, hogy sejteni lehetett, te nem szeretsz engem igazán. De, ha már hozzád mentem, nem lett volna szabad szülnöm. Későn jöttem rá ezekre, és úgy gondoltam, ha már belerángattalak, legalább leveszem rólad a terheket, amit egy család jelent, hogy jól érezd magad és ne hagyj el. Kár volt. Sajnálom, hogy így történt, de már nem tudok változtatni rajta. Tíz évig becsaptam magam. De aztán kijózanodtam.

Szinte rosszul volt az asszony tárgyilagos szavaitól. Nem így volt! - érezte, hogy a hangja kétségbeesetten cseng. Nagyon szerettelek, és talán nem vágytam gyerekekre, de a kedvedért...

Viszolyogtál a testemtől a szülés után! - tett még rá egy lapáttal a nő. Alig értél hozzám. Éreztem, ahogy a kezed elkerüli a ráncos hasamat és a szoptatástól megereszkedett mellemet. Nem simogattál élvezettel, mint régen. A gyerekeket sem szeretted, nyugodtan bevallhatod, már régen tudom. Nem foglalkoztál velük, azt se tudtad, mi a jelük az óvodában, semmit sem tudtál róluk. Néha sírtam, amikor láttam, úgy átnézel rajtuk, mint az üvegen. Aztán időnként éreztem rajtad más nők illatát, vagy az idegen tusfürdőét. Mondd, te tényleg elhitted, hogy én semmit sem vettem észre?

Nem tudta, mit válaszolhatna.

Teljesen hülyének néztél, állapította meg a nő. Az, hogy lebuktál azzal a nővel, akkor egyszer, csak arra volt jó, hogy szembe nézzek a tényekkel, amit addig makacsul próbáltam tagadni magamnak is. Szép lassan sikerült belőlem kiölnöd a szerelmet. Erre most idejössz, és évekkel a válás után itt süketelsz nekem arról, hogy milyen szépnek találsz, és dicséred az új frizurámat, amit azért változtattam világosabbra, hogy ne tünjön fel annyira, hogy őszülök. Nem járhatok kéthetente fodrászhoz, mert a hét hat napján reggel nyolctól este tízig dolgozom, hogy eltartsam a gyerekeimet. Szerencsére az ingatlanpiac pangása jól jött, vettem egy lakást olcsón, kicsit kipofoztam és albérletbe adtam. Most van folyamatban még egy lakás megvásárlása, hogy a másik gyerekemnek is legyen, ha önálló életet akarnak majd élni. Az albérleti díjakból és a kávézó bevételeiből törlesztem a hitelt, és a maradékból próbálom kielégíteni a gyerekek igényeit. Jelzálog van a lakásomon és az üzletemen is.

Úgy érezte, ott helyben elsüllyed a szégyentől. Érezte, hogy remeg a gyomra és a homlokán kiüt a verejték. Nem tudom, mit mondhatnék, motyogta. Egy rakás szarnak érzem magam. Évekig úgy éreztem, megfulladok a kötelezettségek alatt. Most meg itt vagyok közel ötven évesen, azt csinálhatnék, amit akarok, és látod, ide jöttem utánatok. Mert hiányoztok. Nem tagadom, hogy főleg te hiányzol. Hiába voltak más nők, valahogy mindig azt vártam, hogy egyszer csak vége lesz ennek az egésznek, és reggel melletted ébredek. Csak letagadtam, még magam előtt is...

Nyilt az ajtó, a gyerekek jöttek meg. Csodálkozva nézték. Azt hittük, elmentél, mondták közönyösen, aztán a hálószobába mentek, hallatszott a nevetésük.

Nem mondasz semmit? - kérdezte a feleségétől.

Mit mondjak? - az asszony hangja lemondó volt. Negyvenkilenc éves vagyok. Tizenöt évet pazaroltam el egy olyan szerelemre, ami nem is létezett. Ha szerencsém van, talán lesz még valaki, aki szeretni tud engem és a gyerekeimet.

VAN, aki szeret! - jelentette ki bátran, aztán megijedt.

A nő csak legyintett. Dehogy is szeretsz te bennünket! Csak rád tört valami nosztalgia. Nem kell ez! Én már lezártam magamban a házasságunkat. A gyerekek is elfogadták, hogy nem tudsz az apjuk lenni. Látod, nem haragszanak rád emiatt. Hát menj, és élj úgy, ahogy jól esik.

Nem tudok így elmenni, mondta kétségbeesetten. Vacsorázzunk együtt, szeretnék közelebb kerülni a fiúkhoz is...

Nem lehet, mondta a felesége. A szálloda ma nem fogad vacsoravendégeket, zártkörű rendezvény lesz. Már meg is van az ülésrend. Lépj tovább, és ne keress bennünket többé. Fizetned sem kell, látod, boldogulok.

Azt se tudta, hogy ért haza a szállására. Ruhástól feküdt az ágyra, nehezen lélegzett, a gyomra helyén mintha egy tégla lett volna. Már sötét volt, amikor az ablakhoz vánszorgott, a házak és a szállodák karácsonyi díszkivilágítása beragyogta a szobát. Ott állt és nézte a szálloda világos ablakait. Próbálta kisakkozni, melyik mögött készülődik az ő családja. A földszint már fényben úszott, az étteremben folytak a vacsora előkészületei, az emeleteken egymás után sötétedtek el az ablakok, alig volt világosság. Most vacsoráznak. A felesége mellé biztosan egy szingli pasit ültettek, így szokták. Összepárosítják az egyedül érkezőket. Már fájt a válla, ahogy ott állt izmait megfeszítve. Vagy két óra telt el, amikor az ablakban, amelyet figyelt, fény gyúlt. Árnyékok mozogtak a függöny mögött, aztán egyik fia jelent meg az erkélyen, majd a felesége és a másik gyerek. A korlátra könyökölve nézték a fürdő kivilágított medencéit, aztán a nő megdörzsölte a karját és befelé indult, a gyerekek valamit utána kiáltottak, látszott, hogy elneveti magát, legyintett, és eltünt a szeme elől. A fiúk is bementek egy rövid idő múlva. Az egyik ablakban kialudt a fény. A felesége lefeküdt. Vagy esetleg lement éjszakai fürdőzésre? Talán egy férfival? A féltékenység úgy vágott végig a testén, mintha megütötték volna.

Nem, nyugtatta magát. Biztos nincs másik férfi. Bár az asszony azt mondta, lezárta a múltat, és nyitott egy új kapcsolatra... Nehéz szívvel bújt ágyba. Sírni tudott volna, és nem értette magát. Hát ezt akarta! Hogy szabad lehessen. Akkor most mit keres itt? Miért bámulja a volt felesége ablakait, mi vonzza a fiaihoz, akikkel eddig alig foglalkozott?

Reggel első dolga volt felhívni a szállodát, hogy helyet foglaltasson az étteremben. Sajnáljuk, mondta a telefonnál ülő ember, csak a szálloda vendégei részére készül ebéd. Könyörgőre fogta. Oldjuk meg valahogy, kérte. Nagyon megköszönném... Akár egy szobát is kiveszek, ha erre van szükség, mondta. Egy pillanat, mondta a recepciós, szoba nincs, de van itt egy lakosztály, ahol csőtörés volt, még van némi utóhatása, de ki is adható akár...

Az árától dobott egy hátast, de kivette. Egy óra múlva átcuccolt.

A lakosztály egy dizájnos kis nappaliból, és két zsebkendőnyi hálószobából állt, a fürdő és az egyik háló közötti falon jól látszott a friss festés, és érződött a száradó vakolat szaga. Kinyitotta az összes ablakot, hogy szellőzzön, aztán lement a fürdőbe. A családját kereste, akik az élménymedencében egy tölcsér alakú szerkezetbe labdákat dobáltak két másik gyerek társaságában. Leült egy nyugágyra és nézte őket. Az asszony végül észrevette, kisétált a vízből, mellé telepedett.

Nem értem, mit akarsz, mondta. Miért nem mentél haza?

Nem tudom, mondta ő morcosan. Ne is törődjetek velem, érezzétek jól magatokat.

Hát, jó, mondta az asszony, felállt és elindult. Tíz percet birt ki, aztán a keresésére indult. A pálmákkal díszített galérián talált rá. Olvasott, és fülessel zenét hallgatott a telefonján. Gyönyörködve nézte. Mellette két nyugágyon törölköző, kütyük. Biztosan a fiaié. Távolabb talált egy helyet, ahonnan láthatta az asszonyt. Később megjelentek a fiai, nevettek, beszélgettek, majd mindhárman elvonultak, és ő lopva ment utánuk. Úsztak. A fiúk gyorsúszással, teljes lendülettel, a felesége lustán tempózott, aztán a hátára fordult és úgy lebegett. Szeretett volna fölé hajolni és megcsókolni a vizes száját. A fiúk vették észre.

Menj már innen, állt meg előtte az asszony, nem tudunk így pihenni, ha itt ólálkodsz. A gyerekek feszültek, nem tudják, mit akarsz itt.

Én sem tudom, mondta, csak...

Az asszony szó nélkül tovább ment.

Az ebédnél is őket kereste a tekintetével. Egy hat személyes asztalnál ültek, egy másik családdal, ettől valahogy megnyugodott. Egy négy személyes asztalnál, háttal ült a családjának. Délután a szálloda halljában, és a kávézóban időzött, de a családja nem került elő. És a vacsoránál sem. El volt keseredve. Már csak egy napja maradt, hogy rendezze a kapcsolatát. Ha még lehet.

Másnap reggel, alighogy lement a fürdőbe, a két fia érkezett. Mintha várták volna.

Hát beszéljünk, mondták. Azt mondja anya, miattunk vagy itt. Mondd el, amit szeretnél.

Tétován próbálta megmagyarázni az eddigi viselkedését, a gyerekek szenvtelenül hallgatták. Mégis, hogy képzelted? - kérdezte az egyik, és neki fogalma sem volt, hogy milyen néven kellene szólítani, annyira egyformák voltak.

Tizenhét évesek vagyunk. Sose törődtél velünk, azt se tudod, melyikünk-melyik. Látjuk. Mit akarsz igazából? Úgy gondoltad, majd beszélünk tíz percet, mint a filmekben, és győz a vérségi kötelék, mindenki boldog lesz? A gyerek a fejét rázta. ő meg érezte, hogy elkésett. A gyerekek érzelmei kihűltek, és már nem is kíváncsiak rá.

Hagyjuk egymást szerintem, vette át a szót a másik gyerek, Te is tovább léptél és mi is. Nincs szükségünk a pénzedre sem. Anya mindent jól megszervezett.

Azért találkozhatnánk néha?

Szerinted mi változna, ha néhány hetente kényszeredetten beszélnénk néhány szót egy gyors ebéd alatt? Menj, élj, ahogy akarsz, mi is ezt tesszük.

Nem tudott válaszolni, mert maga sem értette a benne kavargó érzéseket. A tizenhét év alatt egyszer sem érezte azt, amit most.

Délután összecsomagolt, levitte a holmiját a kocsiba, felhívta a feleségét. Hazamegyek, mondta. Csak pihenjetek.

Várj egy percet, mondta az asszony, rögtön lemegyek. Nem tudta, mit akarhat, dobogó szívvel várta. A recepció mellett ültek le.

A pénz miatt kell beszélnünk, vágott bele a nő. Kérlek, ne küldd el, ha eddig nem tetted. El tudom tartani a gyerekeimet. Ha mindenáron nekik szánod, rakd egy külön számlára, és akkor használd fel, ha velem valami történne, vagy ha már felnőttek lesznek.

Az apjuk vagyok, mondta megbántva. Miért ne támogathatnám őket.

Nem érted! - mondta az asszony komolyan. Nem vagy az apjuk. Csak Te nemzetted őket. Sose törődtél velük, sose mutattál feléjük érzelmeket, most kényelmetlenül érinti őket, hogy nyomulsz. Nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Ők megtanultak az apjuk nélkül létezni, lépj te is tovább. Felállt a fotelből, vezess óvatosan, mondta, és elsétált.

Késő este ért haza. Egy hétig ki sem mozdult a házból. Pizzát rendelt és Gyrost, a gondolatai össze-vissza csapongtak. Néha a távoli múltban járt, amikor a felesége még nem volt a felesége, amikor szerelmesen ölelték egymást, amikor az asszony a gyerekeket várta, a gondoskodására és az odaadására, a szépségére és a humorára. Hogy tökéletes volt. Nem értette már, mi volt a baja az életével, de érezte, hogy véglegesen elrontotta.

Úgy gondolta, beleveti magát az "életbe", nőket szedett fel, de ez sem szórakoztatta már. Csak dolgozott, az megnyugtatta. Darálta a napokat, heteket egymás után, aztán egyszer új lány jött a céghez. Tetszett neki, hát bevetette magát. Mit csinál ma munkaidő után? - kérdezte. Lenne egy kis ideje? Hát persze, mondta készségesen a lány. Miről lenne szó? Valami zavarta a csaj hangjában. Túl hivatalos volt. Szeretném meghívni egy kávéra, nézett a szemébe. A lány arcáról lehervadt a mosoly. Sajnálom, mondta, de ez lehetetlen. Azt hittem valami hivatalos dolog...

Semmi sem lehetetlen, hajolt közelebb.

De kérem... hárított a lány, értse meg, nem szeretnék magával találkozni.

Biztos benne?

Biztos.

Még egyszer próbálkozott, és a csaj már ingerülten válaszolt. Nem vagyunk egy korosztály, mondta ki kegyetlen őszinteséggel. Még az apám is fiatalabb, mint maga...

Azt hitte megnyílik alatta a föld. Szó nélkül ment tovább. Néhány nap múlva meghallotta, amint a lány a kolléganőinek meséli a sztorit. Azok meg nevettek. Ne szívd mellre, mondták, mindenkivel ezt csinálja az öreg, de nem veszélyes. Szóval a nők már nem tartják partnernek, kinevetik.

A legközelebbi céges bulin újra szembesült a valósággal. A fiatalok rá se néztek, egy idősebb nő ült mellé, mi van, nem érzed jól magad? - villogtatta rá a szemét. Megdöbbenve nézett rá. Ez a nő azt hiszi, hatással lehet rá! Hát tényleg megöregedtem! - gondolta. Ez a tény megijesztette. Szorongását alkohollal oldotta, kezdte magát elhanyagolni.

Aztán egy nap az osztályvezető hívatta. A nyugdíjazása miatt kellene beszélnünk, tért rögtön a tárgyra. Nyugdíj? - ámult. Hát persze, mondta a főnöke. Már keressük az utódját, de szeretnénk, ha legalább egy hónapig együtt dolgoznának, hogy átadhassa a tapasztalatait.

Nem gondoltam rá, hogy nyugdíjba menjek, mondta ő. A főnök a megérdemelt pihenésről hablatyolt valamit, egyszerűen átsiklott a szavai felett. Nem akarják, hogy maradjon, döbbent rá. Nem erőlködött.

Az első nyugdíjban töltött napja végére nagyon berúgott. Két napig nyögte az ital hatását. Aztán belenyugodott.

Egy este unottan ült a tévé előtt, a híradó ment, és egyszer csak ott volt a két fia. A távkapcsoló után kapott, felhangosította. Egyik fia beszélt. Okosan, összeszedetten. Valami találmányról... És hogy külföldön próbálják értékesíteni. Már minden készen áll.

Meddig kívánnak távol maradni? Csak néhány évig, válaszolta valamelyik fiú. Mire a gyerekek iskolába mennek, szeretnénk hazatérni.

Ekkor tudta meg, hogy unokái vannak.

A felesége jutott eszébe. Az évekig elnyomott érzések összeszorították a szívét. Látni szerette volna. Napokig halogatta, félt a szemébe nézni, aztán mégis a kávézóhoz hajtott. Csinos, fiatal nő mosolygott rá.

Jaj, ő nincs itt, mondta, amikor megtudta, kit keres. Próbálja meg az irodaházban, vagy a kávézóban.

Végül megtalálta. Az asszony kicsit meghízott, de még mindig szép volt. Kerek fenekén farmernadrág feszült, rövid haja szabadon hagyta makacs állát és szép nyakát. Fülében nagy ezüst karika himbálózott. Energikus volt és vidám. Amikor őt meglátta, a mosolya elhalványodott, aztán határozott léptekkel hozzá sietett.

Mi szél hozott? - kérdezte és a kis pihenősarok felé irányította.

Csak látni akartalak...

Hát, láttál...

Nem nagyon tudtak egymásnak mit mondani.

Mivel foglalkozol mostanában? - kérdezte az asszonytól, aki megvonta a vállát.

Amikor a kávézó már jól jövedelmezett, lakásokat vásároltam. Először csak a fiúknak, hogy legyen majd hol lakniuk, aztán egyet magamnak, hogy legyen valami tartalékom. És a házban, ahol az egyik lakás volt, közös képviselőt kerestek. Elvállaltam, képeztem magam és most már vállalkozásban több ház képviseletét látom el. Aztán megtaláltam ezt a kis saroktelket, eladtam a tartalék-lakásomat és felépítettem az új panziómat.

Van valakid? - bukott ki belőle a kérdés, amit azonnal meg is bánt.

Az asszony felnevetett. Miért érdekel? Ő meg csak megvonta a vállát.

Volt, de most nincs, mondta az asszony. És Te? Megnősültél?

Dehogy nősültem! - vágta rá ijedten. A nő megint nevetett és a feszültség hirtelen megszünt. Mint harmincöt évvel ezelőtt. Szótlanul néztek egymásra.

Bár újra kezdhetnénk! - gondolta, de kimondani nem merte. A felesége így is megértette.

Hát, ez a vonat elment... - mondta ki, és ő csodálta, amiért most is kimondta helyette a szavakat. Csak bólintani tudott.

Nem mondtad, mivel foglalkozol.

Semmivel...

És nem hiányzik a pörgés? Nem akarsz dolgozni?

Megvonta a vállát. Kinek kellenék én ilyen idős koromban.

Én alkalmaználak, nézett rá a nő. Kellene egy munkatárs, aki ért a műszaki dolgokhoz, ellenőrzi és átveszi a munkát a társasházaknál.

Komolyan gondolod? - még a szava is elállt a lehetőségtől. Hát meg lehet éppen próbálni...

Egy hét múlva már együtt dolgoztak. A kezdeti bizonytalanság lassan eltünt, helyére valami laza barátság érkezett.

Egy év múlva egymással szemben ültek a kis irodában. Marcell a nőt nézte, aki dühösen telefonált, miközben jegyzetelt. Fenébe... - morogta, aztán felnézett és észrevette, hogy bámulja.

Lebukott.

Mi van? - kérdezte az asszony.

Szép vagy. Nem lehetne változtatni a kapcsolatunk jellegén?

A nő zavartan nevetett. Menj már! A jövő héten hatvanöt éves leszek. Te meg elmúltál hatvannyolc.

Nem vitatkozott.

Este, amikor egyedül ült a háza előtt, a feleségére gondolt. Végül is nem utasította el... Nem mondta, hogy menjen a fenébe... Eltökélten nézett maga elé és vigyorgott. Nincs ez még lejátszva...