Maja

Maja

Maja egy elkényeztetett királylány volt. Egyedüli lány a családban, három fiútestvér után. A széltől is óvták. Amit csak akart, azonnal megkapott, de ha mégsem, akkor addig hisztizett, amíg valamelyik családtag meg nem unta és teljesítette a kívánságát. Tinédzser korára már szinte uralta a családot, akik tehetetlenül figyelték, amint keresztülgázol mindenen és mindenkin, aki a vágyai útjában áll. De már képtelenek voltak megfékezni.

Maja szép volt, magas és karcsú, és okos is, a város elit gimnáziumába járt, és bár jól ment a tanulás, továbbtanulni nem akart. Alig várta az érettségit, és a kilátásba helyezett autót. Azt tervezte, hogy érettségi után szervez egy fergeteges nyarat, aztán beáll apja régiségkereskedésébe, kitanulja a szakmát, idővel meg férjhez megy. Egy ügyvédhez, orvoshoz vagy valami hasonlóhoz.

És akkor beütött a menykő.

A szalagavatóra a lányok Maja javaslatára keringőt terveztek. Nem mintha annyira lenyűgözte volna őket ez a tánc, nem is ismerték, de a hozzáillő ruhák csábították őket. Ilyen ruhát kétszer viselhet egy nő életében, fejtette ki Maja. A szalagavatón és az esküvőjén. A lányok lelkesen helyeseltek, senkinek sem volt kedve szembeszállni Maja éles nyelvével és kíméletlen modorával, és hát tényleg, a ruha!!! Csak a fiúk nem lelkesedtek.

A tánc próbáira a kevés fiú miatt a tánctanár idegen srácokat hozott magával, hogy mindenkinek jusson pár. Maját már az első percben lenyűgözte az egyik fiú, aki magas volt, karcsú, fényes fekete haja felkontyolva, fülében apró karika. De a fiú nem viszonozta Maja kihívó pillantását, nem nyilt tágra a szeme a csodálattól, közönyösen siklott át rajta a tekintete. Ez új volt. Maja nem akart ebbe beletörődni, mindenáron fel akarta hívni magára a figyelmet, nevetgélt, flörtölt a többiekkel, akik egymást taposták, hogy a közelében legyenek.

A szerencse azonban Maja mellé szegődött, a tánctanár a magasságuk miatt párba állította őket, ő meg kissé hűvösen fogta meg a fiú kezét, lássa, hogy nem esik hasra, de azon nem látszott, hogy észrevette volna. Maja a próbák alatt gyakorlatilag mindennel megpróbálkozott. Volt szende, volt vad, volt megfontolt, semmi sem használt. A fiú könnyedén vezette, látszott, nem először táncol, Maja próbálta követni, úgy tünt, jól mutatnak együtt, és érzik a ritmust, a tanár hangosan dicsérte őket. A próba alatt többször összeütköztek egy párral, a duci lány kissé ügyetlen volt, és a párja is kezdő. Maja a dicsérettől kicsit elszállva, botlábúnak nevezte, és csak későn vette észre a fiú megfeszülő száját.

Otthon átgondolta, mit tegyen? Kedves legyen mindenkihez és szeretetreméltó? Vagy legyen inkább vagány és egyenes? Vajon melyik lenne a nyerő? A ruhái között válogatva egy bőrnadrág akadt a kezébe. Ez az! Gondolta. A fiú is inkább rocker fazon, biztos a siker, ha ezt választja. Haját vad tincsekbe rendezte, antik ezüst ékszereket választott, elégedett volt az eredménnyel. Elképzelte, ahogy majd belép a terembe, minden szem rászegeződik, de ő egyenesen a fiúhoz megy, kedves lesz, de nem megalázkodó. Igen. Ez a jó stratégia. Minden úgy történt, ahogy gondolta, a villamoson a férfiak nem tudták levenni róla a szemüket, a zöldséges pasi elismerően füttyentett, a suli udvarán a fiúknak elakadt a szava, szóval minden jól működött - egészen addig, amíg be nem lépett a terembe. A fiú az ablakpárkányon ült, és éppen telefonált, szórakozottan felnézett, aztán beszélt tovább. Maja odasétált, ő is felült az ablakpárkányra, lássák a többiek, hogy a fiú hozzá tartozik. A tanár összeütögette a tenyerét, kezdjük hölgyek-urak! A fiú zsebre vágta a telefont, átfogta Maja derekát és szinte suhantak a zenére. Maja szemével bűvölte a fiút, aki végre őt nézte zavarba ejtő szürke szemével. Aztán puff... összeütköztek a duci csajjal és az ügyetlen párjával. Megtántorodtak, a fiú erősebben szorította magához, hogy megtartsa, jól esett az érintése, Maja majd elolvadt, szempillái alól szendén nézett a fiú szemébe, az meg fürkészve vissza. Alig léptek párat, újra ütköztek. Maja nem birta tovább, kirobbant. Nem hiszem el, hogy ennyire falábúak vagytok, mondta. Biztos, hogy kell nektek táncolni? Dühös volt, és kiesett a szerepéből. És ekkor a fiú megszólalt. Meg tudjuk oldani, mondta. Párt cserélünk. Én majd táncolok ezzel a lánnyal, Maja meg jó táncos, majd ő vezeti a fiút. Mindenki szájtátva állt, főleg a kis duci lány, aki szinte megijedt a váratlan lehetőségtől. De a tanár kitűnőnek találta az ötletet, a fiú otthagyta Maját és mosolyogva lépett a másik lányhoz. A próba folytatódott. Maja dühöngött. Nem fog ezzel a két-ballábas, fél fejjel alacsonyabb sráccal táncolni, és nevetségessé tenni magát. Már készül a tánc-ruhája a legelegánsabb szalonban, de ilyen partner mellett... Dühösen nézett a srácra, aki gúnyosan vigyorgott vissza, és Maja ráébredt, hogy őt akarja büntetni a viselkedése miatt. A próba végéig rázta a düh. Közben a fiú óvatosan tanítgatta a duci lányt, aki lassan oldódott, a próba második felében Maja már hallotta a nevetésüket, és dühösen látta, ahogy élénk beszélgetésbe merülve hagyják el a helyiséget. A fiú előre engedte a lányt, Majára egy pillantást sem vetett. Nem volt képes lenyelni ezt a sértést, forrt benne a méreg, új partnere szinte rémülten követte az utasításait. A hét vége felé már egész jól sikerültek a tánclépések, de Maja még mindig a fiú húzása miatt dühöngött, aki ott merte őt hagyni. A szalagavató előtti héten a fiú és a duci lány barátsága tovább erősödött, már együtt jöttek - együtt mentek, láthatóan jó kapcsolat alakult ki köztük. A tánc is jól ment nekik, a fiú karján csak úgy repült a lány. Maját végül a tanár mentette meg.

Nem lesz jó így, mondta. Cseréljétek vissza a párotokat, a magasság-különbségek rontják az összképet, már mindenki jól tud táncolni, nem lesz fennakadás. Maja azt hitte, kiugrik a szive, amikor a fiú minden lelkesedés nélkül megállt vele szemben. Alig mert ránézni. A fiú is mereven elnézett a feje mellett valahova. Elindult a zene, egyszerre léptek, a fiú szeme lassan Maja arcára vándorolt. Csodálatos, tapsolt a tánctanár lelkesen, az utolsó résznél váljatok ki a többiek közül, és táncoljatok be a kör közepére.

Maja boldog volt. Visszakapta a fiút - ha csak egy táncra is, és ő lesz az est főszereplője, szépen fog érvényesülni a ruhája, olyan lesz, mint egy tündér, mindenki őt fogja nézni. Meg fogja hódítani a fiút, bármi lesz is. A tánc után átöltözik, a másik ruhája dögös lesz és szexi, és ha minden jól megy, hajnalban a fiú karjában fog álomba merülni.

A szalagavató napján Majához nem lehetett szólni. Egész nap készülődött. Pedikűr, manikűr, műköröm, fodrász, kozmetikus, ruhaszalon... Estére már nem látott az idegtől, mindenki próbált kitérni az útjából, míg végre elindulhattak.

Megjátszott nyugalommal szállt ki az autóból az egyenruhájában, és vonult be, mint egy sztár. Az igazgató beszéde alatt szemével a srácot kereste, de sehol sem látta. Mi van, ha bosszúból nem jön el? Elakadt a lélegzete a lehetőségtől. Az öltözőben szégyenszemre a duci lánytól kellett érdeklődnie a fiú felől. Nem tudom, hol van, mondta a lány, délelőtt azt mondta, itt lesz. Délelőtt? - kérdezte Maja és a gyomra összeszorult. Igen, bólogatott a lány, úszni voltunk. Maja nem kérdezett többet. A fiú az utolsó pillanatban érkezett. Olyan jól nézett ki a szmokingjában, hogy Maja a talpáig megbizsergett, de ő közönyösen nézett végig Maján, aztán intett a duci lánynak. Csinos vagy, mondta neki mosolyogva, és a lány boldogan nevetett. Maja megnézte, tényleg csinos volt. Ezek között van valami, hasított bele a fájdalom, és féltékenységtől alig kapott levegőt. Szerelmes vagyok! - döbbent rá.

Megkeményítette magát, kezét a fiúnak nyújtotta. Nyelte a könnyeit, a zene áradni kezdett, a fiú átölelte, egyszerre léptek, fordultak, Maja ereje fogyott, az első könnycsepp legördült az arcán. A fiú keze szorosabbra fonódott az ujjai körül, a tánc a végéhez közeledett. Kiváltak a többi pár közül, a terem közepe felé keringtek, a fiú a koreográfia szerint féltérdre ereszkedett, felnézett Majára, és szemében most nem volt közöny...

Maja azt se tudta, hogy érte el az öltözőt. Rémlett a taps, a fiú keze, amint megpróbálja lassítani a rohanását, aztán végre becsukhatta maga mögött az ajtót. A sírástól leázott a sminkje, de nem érdekelte, átöltözött a dögös szerelésbe, megkereste a telefonját. Apu... szipogott, hazamehetnénk? Apja megrémült. Rosszul vagy? - kérdezte szinte pánikban. Nem, nem... csak haza akarok menni. Jó, gyere a parkolóba. Nagyokat lélegezve próbált megnyugodni, és nem törődve a befelé özönlő, nevetgélő lányokkal, kirohant.

Maja már majdnem elérte a kijáratot, amikor a fiú előtte termett. Fürkésző szürke szemével mintha a fejébe vagy a szivébe látott volna. Mi van veled, kérdezte. Beteg vagy? Nem, rázta a fejét Maja, csak ki kell mennem a levegőre. A fiú utána iramodott, az ajtón kívül érte utol. A jeges levegő csak úgy szúrt, Maja reszketett. Hagyj már békén, mondta a fiúnak, a hangja elcsuklott. Nem aláztál meg még eléggé? A fiú a sarkán hintázva nézte. ÉN nem aláztalak meg, mondta. Te bántottál meg másokat. Maja meg sem tudott szólalni.

Miért vagy ilyen? - a fiú hangja gyengéden csengett, de értetlenül csóválta a fejét. Hiszen szép vagy, gazdag, mindened meg van. Lehetnél jó és nagylelkű, de Te játékból és indulatból tönkreteszed mások önbecsülését. Hogy lehetne Téged szeretni így? Egyetlen jó dolog származott abból, hogy elvállaltam ezt a táncot. Hogy megismertem azt kis duci a lányt, aki okos, kedves, humoros és csinos a maga módján. Inkább meg kellene nyerned, hogy a barátod legyen, de te elveszel a külsőségekben, és körül veszed magad üresfejű és léha emberekkel, akik lihegve lesik minden mozdulatodat. Nem szeretsz senkit, csak magadat.

Maja úgy érezte, hogy a fiú kitépi a szívét. Nem igaz, nem magamat szeretem, hanem Téged, suttogta.

Dehogy szeretsz Te engem. A fiú lemondóan rázta meg a fejét. Nem is ismersz. Maximum csak tetszem neked. Te is tetszel nekem. Mármint külsőleg. De nem tetszik, amit itt, és itt tapasztalok, érintette meg Maja homlokát és a mellkasa bal oldalát a szíve fölött. Most is csak magaddal törődsz. A szüleid rémültek, nem tudják miért, és hova rohantál, az osztálytársaid mindenhol kerestek. Kínos helyzetbe hozod őket. Maja hallgatott. Eddig eszébe sem jutott, mi lesz a vacsoraasztal mellett üldögélő családjával, elszégyellte magát.

Szó nélkül megkerülte a fiút, aki egy pillanatig nézett utána, aztán vállat vont és elindult az ellenkező irányba. Maja a parkolóba ment. Gyere Apa, mondta, már jobban vagyok, menjünk vissza.

Arcára fagyott mosollyal vacsorázott, táncolt és beszélgetett. A fiút sehol sem látta. Végül nem birta ki, a duci lányhoz fordult.

Már elment, mondta a lány, nem szokott ott maradni sehol a tánc után.

Régen ismered? - kérdezte Maja, látszólag közömbösen.

Dehogy! - nevetett a lány. Itt ismertem meg a próbák alatt. Összebarátkoztunk, néha együtt lógunk. Kevés az ideje, dolgozik.

Azt hittem, egyetemista.

Igen, de muszáj dolgoznia, a szülei nem tudják támogatni, és valamiből élni kell.

És hol dolgozik?

A körúti barkács-áruházban. De miért érdeklődtök Ti mindig egymásról? Miért nem beszéltek? Maja nem tudott válaszolni. Alig várta, hogy észrevétlenül hazamehessenek.

Sokáig a történtek hatása alatt állt. Sok álmatlan éjszakán gondolt a fiú szavaira és az eddigi életére. Mit csinál ő rosszul, hogy éppen az a fiú utasítja el, akinek a szerelmére vágyik? Mindenki elfogadja őt, csak éppen ez az egy nem? Ámbár az utóbbi időben mintha nem keresnék annyira a társaságát. Valahogy megfagyott körülötte a levegő. De ő nem kérdezett semmit. Szinte észre sem vette, gondolatai csak a fiú körül forogtak. Őt ölelte álmaiban, rá gondolt ébren.

Anyja látta a gyötrődését, de már megszokta, hogy ne tegyen fel kérdéseket, mert a lánya keményen hárítja a kritikát, amit néha megfogalmaz vele szemben. Ő is kínlódott. Hol rontottam el, kérdezgette magától? Miért ilyen kíméletlen ez a gyerek? És most meg mitől lett ilyen szótlan. Semmit sem tudok a lányomról, döbbent rá.

Aztán Maja nem birta tovább. A fiú munkahelyére ment. Látszólag elmélyülten válogatott a különböző fogantyúk között, közben a fiút kereste a szemével. Sehol se látta. Még a teljes nevét sem tudja, döbbent rá.

Már vagy háromszor vásárolt hülyeségeket az üzletben, mikor végre meglátta. A fiú is kiszúrta, láthatóan meglepődött. Segíthetek? - lépett oda tartózkodóan. Maja a fejét rázta. Igazából csak látni akartalak, mondta. Hallgattak. A fiú megint csak nézte zavarba ejtő szemeivel, Maja ideges lett, megyek is, tette le a kezében lévő valamit, és a kijárat felé sietett. Micsoda hülye vagyok, mérgelődött hazafelé menet, inkább tanulnék, nyakamon az érettségi.

Ahogy az idő nyárba fordult, lementek az érettségik, Maja elveszetten szédelgett. Sorra mondta le a tervezett programokat, semmihez sem volt kedve. Meglepte, hogy akiket barátainak hitt, nem próbálták rábírni, hogy mégis tartson velük, nem keresték, senkinek sem hiányzott. Egyetlen szórakozása az volt, hogy kis autójával a közeli bolhapiacokat, kirakodóvásárokat járta és vásárolt. Azt vette, ami megtetszett neki, aztán apja értékelte a tárgyakat, elmondta mitől értékesek vagy értéktelenek, és ami értékes, vagy könnyen eladható volt, az ment a boltba, ami meg nem, az Maja szobájában kötött ki. Már egy egész szekrény tele volt csecsebecsékkel, a sarokban felhalmozva katonaládák, régi dobozok, bőröndök, a polcokon vázák, tálak, apróságok.

Egy kis dobozzal kezdte. Megtisztította, kicsit lecsiszolta, újrafestette, díszítette, aztán felrakta a netre. Szinte azonnal elkelt. Ezen felbuzdulva sorra újította fel a szobájában porosodó tárgyakat. Néhányat megtartott, néhányat eladott, próbálta elfoglalni magát.

Ősz végén újra látta a fiút. Már megint a duci lánnyal volt. Nem hitte, hogy ez csak barátság, féltékeny volt és dühös. Soha többé nem akarom látni, fortyogott, van más fiú is a világon. Felhívta egyik barátnőjét, akivel együtt jártak a gimibe. Vizsgára készülök, mondta a lány, a háttérben röhögés és dübörgő zene, most le kell tennem, majd beszélünk, hadarta és bontotta a vonalat. Egy haverját hívta. Dolgozok, sajnos nem jó, esetleg a hét végén. Már eligérkeztem, mondta a harmadik. Hát senki sem akar velem jönni? Akkor egyedül megyek, határozta el. Magabiztosan lépett be a város elit szórakozóhelyére, ismerőst keresett, de mindenki csak intett, senki sem hívta, régi iskolatársak tettek úgy, mintha nem látnák. Mi van ezekkel, háborodott fel, de azért is a pulthoz ült, italt kért, szemezni kezdett egy sráccal, táncoltak is, de valahogy mégsem volt az igazi. Ismerősök ültek egyik sarokban, odasétált, helló, mizu? - kérdezte. Semmi! - néztek rá. Nem ülsz le? - kérdezte egyik lány kényszeredetten, és Maja megkönnyebbülten ereszkedett le egy üres helyre. Mindenki mondta a magáét, róla alig vettek tudomást. Sértődötten állt fel egy idő után, régi padtársa szaladt utána, ne menj el, gyere vissza.

Mi bajotok van? - kérdezte Maja elkeseredetten. Alig szóltok hozzám.

Ez nem igaz, tiltakozott a lány. Te ülsz ott, mint egy szobor. Bármiről van szó, csak húzod a szádat. NEKED mi bajod van?

Semmi.

Tudod mit? - kapta fel a vizet a lány. Már nem vagyunk osztálytársak, nem kell, hogy állandóan téged hallgassunk. Négy évig pátyolgattunk, tűrtük a hisztijeidet, mert apukád volt a kirándulások, osztálybulik és egyebek szponzora, de most már nem vagyunk kötelesek. Állandóan parancsolgattál, kritizáltál. Mit csináltál a szalagavatón is? Mindenki látta, hallotta.

Mit csináltam? - hebegte Maja.

Hát, ha nem érted, én nem fogom elmagyarázni... Megfordult, és befelé indult. Maja utána kapott. Ne menj el! - hangja olyan kétségbe esetten csengett, hogy a lány megállt. Mondd el mit csináltam, kérte Maja. Tényleg nem emlékszem, hogy bármit is rosszul csináltam volna.

Tényleg? És az, hogy eltüntél, amikor a beszédet kellett volna mondanod? Kint traccsoltál a bejárat előtt, másnak kellett beugrani helyetted, és felkészülés nélkül mondani valamit. Aztán megjelentél, és még csak meg sem kérdezted, ki húzott ki a szarból!

Maja szinte beleszédült. A BESZÉD!!! Az utolsó pillanatban jutott eszébe, és ragaszkodott hozzá, hogy beszédet mond az osztály-tánc után, mert úgy gondolta, csodásan fog mutatni a gyönyörű ruhájában, de a fiú teljesen elvette az eszét. Elfeledkezett a beszédről. Aztán meg annyira a saját gondjaira koncentrált, hogy teljesen kiment a fejéből.

Taxit hívott és hazament. Anyja az étkezőasztalnál keresztrejtvényt fejtett. Hát Te? - kérdezte. Még éjfél sincs...

Anya, én tényleg olyan kiállhatatlan vagyok? - sírta el magát Maja.

Anyja körülményesen csukta be a rejtvényújságot, helyezte el az asztalon. Láthatóan időt akart nyerni. Nem vagy kiállhatatlan, mondta aztán óvatosan. Csak néha meggondolatlan és kíméletlen. Megsérted az embereket és nem veszel tudomást az érzéseikről.

Maja csendesen sírt. Miért nem mondtad soha, hogy ne csináljam?

Anyja nagyot sóhajtott. Mondtam. Százszor. De Te mindig, mindent jobban tudtál. Lassan húsz éves vagy, és még nem volt rá eset, hogy azt tedd, amit tanácsoltunk Neked.

Ne haragudj, zokogta Maja.

Én nem haragszom, csak féltelek. Nehézségeid vannak a modorod miatt?

Maja bólintott. Nem tudom, mit csináljak. Legszívesebben elköltöznék valahova, jó messzire.

Anyja elnevette magát. Ha ott sem figyelsz másokra, mivel lesz könnyebb? - kérdezte. Változni kell, kislányom. Felnőttél, úgy is kell viselkedned.

Maja egész éjjel sírt. Nincs egy barátja sem, ébredt rá a valóságra. A felszínes gimis "barátságoknak" vége, már nem tartoznak össze. Senkije sincs.

Teltek a napok és ő csak lézengett. Családja tehetetlenül nézte a vergődését. Segíteni kellene neki, mondta az apja. Nem, tiltakozott az anyja. Éppen ideje, hogy szembe nézzen az eddigi magatartásával, és azzal, amit magának okozott vele. Majd kijön belőle egyedül, vagy kér segítséget, de most hagyni kell.

December elején Maja egy kirakodó vásáron bóklászott, amikor valaki a vállára tette a kezét. A fiú volt.

Szia!

Szia! - válaszolta Maja. Hát Te?

Ajándékot keresek. De olyan káosz van itt, azt se tudom, hova nézzek.

Akarod, hogy segítsek? - a kérdés bizonytalan volt, de fiú bólintott.

Nőnek lesz, vagy férfinak? - kérdezte Maja.

Nőnek. Sőt! Nőknek. Kihívóan nézett Majára.

Hány évesek?

Tizenkilenc, negyvenöt és hatvanöt.

Aha! - gondolta Maja. Barátnő, anya, nagymama. Hát jó. Akkor menjünk.

Már egy órája járták a sorokat, Maja dobogó szívvel sétált a fiú mellett, amikor megtalálta az első ajándéktárgyat. Apró fadoboz, réz fogantyúval és zárral. Ehhez mit szólsz? - mutatta fel. A fiú elismerően bólintott. Mentek tovább. Már majdnem feladták, amikor Maja megtalálta a második tárgyat. Metszett üveg tál, csodás mintával. Hm? - tartotta Maja a fiú elé, aki felmutatta hüvelykujját. Maja nevetett. Hűűű, mondta, lefagy a fülem. Azt hiszem mára ennyi elég. A fiú lekapta a sapkáját, és Maja fejére húzta. Meleg volt, és puha. Nincs kifogás, adta a szigorút. Indulás. Maja elkedvetlenedve torpant meg. Nem akart ajándékot venni a srác barátnőjének.

Azt hiszem, ezt nem nekem kellene... Ez olyan... intim dolog.

A fiú csodálkozva meredt rá. Intim? Hogy a húgomnak ajándékot akarok venni?

Én azt hittem...

Tudom, mit hittél. De hát mit gondolsz Te rólam? Azt gondolod, hogy ha lenne barátnőm, nem venném a fáradságot, hogy magam válasszak neki ajándékot? Keményen nézett Maja szemébe.

Maja hallgatott. Tényleg nagyon fázok! - motyogta aztán.

Na, gyere! - fogta meg kezét a fiú és magával húzta.

Egy közeli kis kávézóban ültek le, Maja próbálta felmelegíteni elgémberedett ujjait, alig mert a srácra nézni. Az meg a fejét csóválta. Milyen lány vagy te? Egyik percben olyan kíméletlen, hogy megáll az ember esze, aztán meg érzékeny vagy, mint egy mimóza. Az isten mentsen minden férfit az ilyen nőtől.

Maja még soha nem szégyellte magát annyira, mint amikor ezeket a szavakat hallgatta. Nem akarok ilyen lenni, suttogta.

Még jó, hogy nekem bejössz, folytatta a fiú lazán. Más nem is bírna ki téged. Maja azt hitte rosszul hall. A fiú tenyerébe támasztott fejjel ült vele szemben és kérdőn húzta fel a szemöldökét. Akarsz engem? - kérdezte. Maja áthajolt az asztalon és szájon csókolta a fiút. Menjünk, kapta fel a kabátját a srác. Ahogy kiléptek az ajtón, magához rántotta és szenvedélyesen csókolta Maját, aki a hajába markolva húzta magához.

Egymáshoz bújva andalogtak hazafelé. Két percenként álltak meg csókolózni. Nagyon akarlak, és már nagyon régóta! - mondta a fiú. Menjünk hozzánk, javasolta Maja. A srác a fejét rázta. Akkor hozzátok? Oda meg végképp nem lehet, egy ötven négyzetméteres panelban lakunk anyáékkal és a tesómmal. Az én szobámon át lehet megközelíteni az övét. Egy átjáróház. Tanácstalanul nézték egymást. De akkor hova? Végül mégis Maja szobájában kötöttek ki.

A fiú szerelme olyan volt, mint egy álom. Maja soha nem érezte még, hogy ennyire fontos valakinek. Minden percben érezte a szeretetet, a törődést és a szenvedélyt. Sokszor bújtak össze a kényelmes lakosztályban, bár a fiút feszélyezte ez a helyzet. Találjunk ki valamit, mondta, nem jó ez így. A szüleid fizetik a rezsit, a kaját, ez engem zavar. Nem akarok titokban felosonni hozzád, azt akarom, hogy ketten legyünk, suttogta fölé hajolva, miközben haja az arcába hullott. Menjünk albérletbe, élj velem.

Össze akarsz velem költözni?

Minél hamarabb. Azt szeretném, ha senki nem zavarna bennünket. Együtt akarok veled elaludni és felébredni, vacsorázni és porszívózni... Keressünk egy albérletet.

Már első nap összevesztek. Maja egész listával érkezett. Divatos környék, dizájn bútorok, garázs, klíma, stb. Kell egy háló, egy dolgozó, rendes nappali... A fiú a fejét rázta. Tudod Te, hogy mennyit keresek? - kérdezte felháborodva. A lakbért se tudnám kifizetni, és még ott a rezsi, és élni is kell valamiből!

De hát apa majd... A fiú bősz tekintetétől elharapta a mondatot. NEM fogok az apád pénzéből élni. Neked mennyi a fizetésed, és mennyi a munkaidőd? - kérdezte Majától.

Nekem nincs fizetésem, feszengett Maja. Apa ad, amire kell, én meg bemegyek, ha szól, hogy segítsek.

Ez így nem fog menni! - rázta a fejét a fiú. Rendezd a munkaviszonyodat, hogy felelősséggel tudjunk gazdálkodni.

Apu, mondta este a vacsoránál Maja, meg lehetne oldani, hogy megszabsz nekem egy munkaidőt és egy fizetést?

Hogy érted ezt? - ámultak el a szülők, és Maja végre elmondta, mire kérte a fiú, akivel szeretné megosztani az életét. Apja és anyja összenéztek. Oké, mondták, heti 3 napot dolgozol az üzletben 6-6 órát, aztán szombat-vasárnap árut szerzel be kiárusításokon és vásárokon. A fizetésed annyi lesz, mint a többi alkalmazottnak.

Maja másnap beszámolt a fiúnak a megállapodásról. Együtt ültek le számolni a fiú szüleinek konyhájában. Szerény összegből gazdálkodhattak. Hetekig járták a hirdetőújságból kiírt címeket, de nem tudtak megegyezni. Amire a fiú azt mondta, megfelel, azt Maja képtelen volt elfogadni. Legalább egy rendes konyhaszekrény lenne benne, mondta egy kis garzonban ácsorogva. Itt még főzni sem lehet...

Kicseréljük a konyhaszekrényt és megpróbáljuk lelakni az árát, mondta a fiú. Végül megegyeztek a tulajdonossal és beköltöztek a lakásba.

A költözésben Maja bátyjai és a fiú barátai segítettek, köztük a duci lány is. Maja féltékenyen figyelte a közöttük lévő összhangot, de igyekezett kedves lenni a lánnyal, aki mintha elfelejtette volna a sok bántást, amit tőle kapott.

Végül Maja is megbékélt az apró lakással. Kicserélték a kopott konyhabútort, takarítottak, festettek, és Maja lelkesen szerezte be a bútorokat, kiegészítőket, függönyöket és textileket. Alig telt el egy hónap, a lakásból gyönyörű kis kuckót alakítottak ki. Szenvedélyes szerelemben teltek a napok. A fiú tanult, és sokat dolgozott. Maja is bejárt az üzletbe, aztán otthon főzőcskézett, és a vásárokon beszerzett tárgyakat restaurálta. Hét végeken járták a vidéket árubeszerzés céljából. Nagyon szerették egymást, azonban néhány területen hamarosan gond is adódott. Az egyik ilyen probléma Maja magatartása volt, aki sokszor felejtette el, hogyan is kell beszélni az emberekkel. Lépten-nyomon elvesztette a türelmét, lekezelő volt és arrogáns. Ezen gyakran összekaptak. A másik dolog a pénz volt. Maja mindig többet költött, mint amennyi a bevételük volt. A fiú többször figyelmeztette, ő pedig meg is igérte, hogy vigyázni fog, de az eset újra és újra megismétlődött. Hogy a számonkéréseket elkerülje, Maja az apjától kért pénzt, és a megvásárolt drága ruhákat és egyéb dolgokat szülei házában, a régi szobájában tárolta, szinte naponta hazaugrott átöltözni, vagy egy divatos táskát magához venni. Anyja figyelmeztetése, hogy nem jó úton jár, lepergett róla, egyre inkább kezdett visszatérni a régi Maja, aki csak ment a saját feje után, és nem volt tekintettel senkire és semmire.

A fiú azonban nem volt bolond, észrevette az új cuccokat, haragudott a költekezés miatt.

Értsd meg, mondta, miközben a karjában ringatta Maját, aki szerelmesen tapadt rá, ez nem megoldás. A saját gondjainkat nekünk kell megoldani. Abból a pénzből kell élnünk, amit ketten keresünk. Ne költsd el olyan dolgokra, amikre nincs is szükséged. Hát nem szeretnéd, ha saját lakásunk lenne? Én veled akarok élni, azt szeretném, hogy Te legyél a feleségem, és majd a gyerekeim anyja. De ehhez meg kell teremteni a feltételeket. Néhány hónap, és kezemben a diploma. Kereshetek megfelelő állást, ahol jól megfizetnek, lesz időnk egymásra, és meg lesz mindened, csak ennyit várj. Hagyd ezt a számomra megalázó kéregetést és az előttem való titkolózást. Maja majd elolvadt a boldogságtól, mindent megigért, de alig néhány nap múlva megint nem tudott ellenállni és vásárolt. Az új szerzeményeket a bolti kis szekrényben rejtette el, nem merte viselni se, nem akarta, hallani anyja intelmeit és a fiú szemrehányásait.

Közeledett a diploma-osztó ünnepség, és ez megint komoly összetűzést okozott. Maja helyet foglaltatott az egyik legdivatosabb étteremben, elegáns menűt állított össze, drága italokat rendelt, anélkül, hogy ezt a fiúval megbeszélte volna. Amikor kiderült, a fiút majd' szétvetette a harag. Miből akarod kifizetni? - kiabált. Egész hónapban nem keresünk ennyit ketten! Ráadásul a jövő hónaptól nem lesz ösztöndíjam és nem tudom, mikor találok munkát. És nem utolsó sorban megbántod anyámat, aki sütni-főzni szeretne erre az alkalomra, mert büszke rám. Te meg elrontod az örömét.

Majának elege lett. Ő csak jót akart, mondta. Kímélni a fiú anyját és olyan ünneplést, ami méltó a fiú teljesítményéhez. Hogy képzelte, hogy ennyien elférnek abban a kis panellakásban? És mit fognak enni? Csontlevest és rántott húst uborkasalátával? Haragjában nem vette észre, mit idézett elő.

A fiú szinte elsápadt az indulattól. Már nem is kiabált. Igen, mondta. Anya pont ezt a menűt találta ki. Mert ezt tudja kiszorítani a fizetéséből, és apa rokkantnyugdíjából. Én nekik köszönhetem, hogy tanulhattam, anyunak a pénzt, amit kemény munkával keresett meg, apunak a tudást, amit a tananyagon felül átadott nekem. És Te megaláznád őket azzal, hogy az apád pénzén kelljen ünnepelniük? Te már megint elfelejtetted, hogy rajtad kívül mások is vannak, akik fontosak, és akiknek érzéseik vannak. Szerintem ennek nincs így semmi értelme. Menj haza a szüleidhez, vidd az eldugdosott ruháidat, ékszereidet, én majd felszámolok itt mindent, vagy ha lesz elég pénzem, akkor megtartom ezt a kis lakást. Maja majdnem elájult a kemény szavak hallatán, remegve ölelte a fiút, nagyon szeretlek, nem akarom, hogy vége legyen, sírta. Én is szeretlek, mondta a fiú, de lásd be, nem lehet így élni. Hónapok óta próbállak meggyőzni, szemet hunytam a sumákolásod felett, de ezt a húzásodat már nem tudom tolerálni. Mert látszik, hogy Te semmit sem értesz abból, amiről beszélek. Én nem leszek Apád veje az emberek szemében, akit ő tart el. Nem érzed, hogy ez mennyire megalázó? Én veled akartam élni, de nem megy! Képtelen vagyok már tovább félrenézni és hallgatni. Nincs semmilyen jövője a kapcsolatunknak.

Nem megyek sehova, sírta Maja. Itt akarok maradni. Akkor majd megyek én, mondta a fiú és Maja ugyanazt látta a szemében, mint amikor a táncpróbán ott hagyta őt a duci lányra tett megjegyzése miatt.

Másnap Maja alig várta a zárást, rohant haza, meg kell ezt beszélni, nem lehet, hogy emiatt a semmiség miatt elveszítse a szerelmét. De a fiú már elköltözött. Azonnal a szülei lakásához hajtott, de a fiú anyja szomorúan és részvéttel nézett rá. Nem jött haza, tudod, a szobáját már ebédlőnek rendeztük át, azt hittük, hogy Ti... szóval, hogy ez végleges. Maja sírt. Hol keressem? Nem tudom, kislányom, simogatta meg az asszony. Nagyon beletaposhattál a lelkébe és az önbecsülésébe, ha így döntött. Biztos valamelyik barátjához ment.

Maja egész este telefonált, de a fiú barátai semmilyen felvilágosítással nem szolgáltak. Utolsó próbálkozásként a duci lányt hívta. Nem tudom, hol van, mondta a lány. Még csak fel sem hívott senkit. Engem se. A telefont se veszi fel. Maja görcsösen próbálta visszafojtani a sírást. Otthon vagy? - kérdezte a lány. Átmenjek? Nem kell! - hárította el Maja gőgösen. Ahogy gondolod, mondta a lány és kinyomta a telefont.

Maja napokig otthon ült, és várta, hátha megjelenik a fiú. Valamit csak itt hagyott, amiért esetleg visszajön. Még a boltba se ment le, pizzát és gyrost rendelt, és várt. Haza kell jönnie, hiszen ez az otthonunk, ismételgette magában. Hiába.

A második héten Apja kereste. Akkor járt először a kis lakásban. Ez igen! - mondta. Nagyon szép lett, kár, hogy ilyen rövid ideig tartott. Érdeklődött, Maja mikor tér már vissza az üzletbe, dolgozni kellene, és hét végén lesz a szomszédos városban az éves kirakodó vásár! Oda is menni kellene! Hagyjál már békén, kiabált Maja, nem érdekel!

Ez így nem jó, kislányom. - csóválta a fejét az apja. Annyira örültem, amikor a télen elkezdtél dolgozni, és úgy látszott, megváltoztál, már nem vagy az a hiszti-gép, aki addig. Ez a fiú szeret téged, de igaza van, ha elhagyott, Te már megint csak magadra gondolsz. De én vagyok az oka, mert annyira szeretlek. Csak szólok. Ez a mai nappal megszünt. Ha dolgozol, kapsz fizetést, ha nem jössz be holnap, ki vagy rúgva. Tőlem többé ne számíts külön pénzekre, és "kölcsönt" se kérj. Elmúltál húsz éves, állj meg a magad lábán. Ha tanácsot nem fogadsz el, akkor pénzt se kérj. Azzal berántotta maga után az ajtót és ledübörgött a lépcsőn. Maja érezte, hogy nagyon dühös.

Másnap bement dolgozni. Gépiesen tette a dolgát, szomorú volt és kiábrándult. A hét végi vásáron csak lézengett. Gondolatai a fiú körül jártak. Most veszi át a diplomáját, gondolta délelőtt. Most ebédelnek, és köszöntik a rokonok, barátok, gondolta később. Beült a kocsijába és sírt keservesen. Aznap semmit sem vásárolt.

A következő hetek sem hoztak megnyugvást. Maja hol sírt a fiú után, hol dühösen fogadkozott. Ezért még megfizet. Majd jön még vissza, és akkor... Hiszen először is ő kezdeményezett. Nem fogja sokáig birni, visszajön... De nem jött. Már nyár végén járt az idő, de a fiúról semmi hír nem érkezett.

Maja úgy érezte, a fiú megalázta, nem értékelte őt, ezért elfogadta egy férfi meghívását és bulizni ment vele. Jól érezte magát, kicsit becsípett, felhívta a lakásba, de bármilyen szenvedélyes volt a partner, képtelen volt feloldódni. Mert nem "Ő" volt. Hisztérikusan küldte el a pasit, akinek fogalma sem volt, mi ütött a lányba, "hisztis tyúk", morogta, miközben Maja becsapta utána az ajtót.

A fiú pedig mintha felszívódott volna. Maja hiába próbálta diszkréten megtalálni, nem volt sem a régi munkahelyén, sem a közösen látogatott szórakozóhelyeken. Szüleihez nem akart fordulni, elkeseredetten élte egyik napot a másik után. Már tavaszodott, mikor rászánta magát, hogy felszámolja közös otthonukat. Hazaköltözött és próbált talpra állni. Nem igazán dolgozott, néha bejárt az üzletbe, hónap végén megérkezett számlájára a "fizetése", apja tankolta az autóját, anyja rendben tartotta ruháit és a lakrészét.

Megismerkedett egy fiatal, jóképű ügyvéddel, járni kezdtek, és a karácsonyi vacsorán a férfi megkérte a kezét. Maja szeme könnybe lábadt. A jelenlévők azt hitték a meghatottság miatt könnyezik, de ő a fiúra gondolt. Hiszen titokban még mindig rá vágyott, álmaiban őt ölelte. Szerette ő ezt a másikat is, de ha a régi szerelmére gondolt, ordítani tudott volna. Próbált boldog lenni, de mindig valami hiányérzet kínozta. Néha álmában visszatért a múltba, látta magukat, amint együtt szoronganak a kis kanapén, a fiú tanul, ő pedig hozzábújva a telefonján netezik, vagy a kis dolgozósarokban valami régiség felújításán dolgozik, a fiú teát visz neki és megcsókolja. És amikor marokra fogja a fiú rengeteg haját, ami az arcába hull szeretkezés közben. Nem tudta elfelejteni.

Májusra tervezték az esküvőt. Maja és a fiú szülei teljes erőbedobással szervezték a lakodalmat, mindenki vidáman készülődött, csak Maja dermedt meg egyre jobban. Már szinte az arcára fagyott a mosoly, és a vőlegénye gyengéd kérdésére, hogy "szeretsz?", csak bólintani tudott. A szót képtelen volt kimondani. A ceremónia előtti héten megpróbálta elérni régi szerelmét, de a telefon csak csörgött, a fiú nem vette fel. Utolsó lehetőségként felhívta a duci lányt. Szia, szólt bele a lány kényszeredetten. Tudod, miért hívtalak, mondta Maja. Kérlek, áruld el, hol találom. A lány sóhajtott. Egészen Angliáig futott a szerelmi bánata elől, mondta aztán. Még tavaly nyáron elutazott. Most egy kisváros közvilágításáért felel. Te hogy vagy? Maja szűkölve sírt. Egy hét múlva lesz az esküvőm...

Meg vagy Te húzatva? - kiabált a lány. Mit csinálsz? El akarod rontani az életedet? Hát nem is szereted azt a férfit, igaz? Maja letette a telefont. Tényleg, mit csinálok én? - döbbent meg. Becsapok mindenkit, és ahelyett, hogy megpróbálnám rendbe hozni az életemet, még jobban összekuszálom.

De mit tegyen? Ha most visszalép, megalázza a férfit, aki szereti őt, és semmiről sem tehet. Kiteszi az egész város szájának, a pletykáknak, megbántja a szülőket, kellemetlenséget okoz több száz embernek. Nem lehet már visszalépni. Az eseményeket nem lehet megállítani.

Szinte öntudatlan állapotban élte végig azt a napot. Felvette a millió forintos ruhát, kimondta a szót az anyakönyvvezető előtt, táncolt a lakodalmon, és közben látta férje szemében a bizonytalanságot és a félelmet. Mi van veled? - súgta neki, és Maja csak a fejét rázta, semmi, csak...

A nászút kínos hallgatások, lázas szeretkezések és zavart csendek halmaza volt. Már az új lakásukba tértek haza, és Maja szeme előtt a régi kis albérlet lebegett, a piacokról, hagyatékokból összeszedett bútorokkal, a turkálóban talált hímzett ágytakaróval, a forró szerelemmel, amit akkor érzett.

A férfi elejében próbálta szeretni, a kedvében járni, de aztán egyre türelmetlenebb lett, epés megjegyzéseket tett Maja kedvetlenségére, és ahogy felfogta, szerelme egyoldalú, úgy lett egyre durvább. Alpári szavak és lekicsinylő megjegyzések röpködtek, és Maja tűrte, mert úgy érezte megérdemli. Aztán egy részeg éjszakán elcsattant egy pofon. Másnap a férfi bocsánatot kért, de a házasság ettől kezdve megállíthatatlanul rohant a vég felé. A férfi mellőzöttnek érezte magát, ezt nem tudta kezelni, társaságban folyamatosan alázta, utalásokat tett a diploma hiányára, otthon mindent elkövetett, hogy Maját kihozza a sodrából, és ha ez sikerült, akkor őrült veszekedésbe hajszolta.

Maja százszor megfogadta, hogy nem megy bele ezekbe a céltalan vitákba és veszekedésekbe, de ez csak olaj volt a tűzre, és egyszer a férfi megint elvesztve a türelmét, újra megütötte. Maja szótlanul botorkált a hálószobába, a férfi a kanapén aludt, és másnap sápadtan várta a konyhában. Nem tudom, mit mondjak, túrt a hajába. Sajnálom. Tényleg. De képtelen vagyok együtt élni a gondolattal, hogy becsaptál és igazából nem is szeretsz. Könyörgöm, áruld el, miért tetted ezt velem? Olyan elkínzott volt, hogy Maja megsajnálta. Tényleg nem vagyok beléd szerelmes, vallotta be. De szeretlek, mint embert. A férfi a fejét rázta. Kevés! - mondta. Nem érdekelnek félmegoldások. Nézd meg, mit teszel velem. Soha életemben nem ütöttem meg senkit, még gyerekkoromban sem verekedtem, de Te az érdektelenségeddel, a közönyöddel az én szerelmem iránt, a legrosszabbat hozod ki belőlem. Meg se próbálsz engem szeretni, ugye?

Maja lehajtott fejjel hallgatott, aztán tétován megrázta a fejét. Nem tudlak szeretni, mert mást szeretek. Tudhattam volna, vágott a falhoz egy csészét a férfi. Kirúgta maga alól a széket, amerre ment, borult, tört minden. Tünj el innen, mire hazaérek, vágta oda Majának, rád se birok nézni. Azzal elviharzott. Maja felseperte az összetört tárgyakat, felporszívózta a kiborult virágföldet, felállította a bútorokat, aztán összeszedte a személyes dolgait és végleg elhagyta a lakást.

Szülei semmit sem mertek kérdezni az összetört lánytól, testvérei a fejüket csóválták. Már megint hülyeséget csinált. Mi az, hogy alig fél év házasság után otthagyja a férjét? Akkor mire volt jó ez a felhajtás?

Maja az első reggel, amikor felébredt a régi szobájában, úgy érezte, megszabadult egy rémálomtól.

Még aznap ügyvédet keresett és beadta válópert.

Feldobta a netre az összes restaurált bútort és régiséget, amitől eddig nem volt szíve megválni. Egy hónap múlva készenállt. Meg sem várta a válóper végét, már a repülőn ült. Londonból busszal utazott a 100 kilométerrel távolabb lévő tengerparti kisvárosba, megkereste a szállását, egy régi téglaépület első emeletén lévő lakás legkisebb szobájában. Román és indiai nőkkel közösen használta a fürdőszobát és a konyhát. Másnap már állást keresett. Elfogadta az elsőt, ami szembejött vele, egy kávézóban készített szendvicseket. Nem kereste a fiút. Rábízta a véletlenre. Mégis, napjában többször szorult össze a torka, ha hozzá hasonló férfi akadt az útjába. Egy évet adott a sorsnak, hogy újra egymáshoz sodorja őket. Egyik napot morzsolta a másik után. A kávézóban végzett munka mellett még szórólapozást is vállalt. Aztán egy lengyel boltban lett eladó. Ezzel a melóval már keresett annyit, hogy a szállását egy jobb környéken lévőre cserélje, ahol csak egy lakótársa volt, egy szlovákiai lány, aki valamennyire tudott magyarul is. Esténként beszélgettek, közel kerültek egymáshoz. Maja napjai egyhangúan teltek. A bolt nyitása előtt lesétált a parti kis kávézóba, megreggelizett, aztán zárásig dolgozott, majd minden nap más útvonalon hazasétált, út közben ismerkedett a várossal. Egyszerű vacsorát készített, és másnap kezdődött minden újra. Egy nap, amikor a főutcán indult haza, betért a sarki könyvesboltba. Beleolvasott a könyvekbe. Beszédbe elegyedett a tulajdonosnővel, nevetgéltek, könyvekről társalogtak, meg lakberendezésről, és Maja végre rokonlélekre talált. A nő munkát ajánlott neki, amit örömmel fogadott el.

Már letelt az egy év, amit magának adott, hogy szerelmét megtalálja, de ez nem történt meg. Mégsem volt kedve hazamenni. Itt akart lenni, ahol az utcán minden világító lámpa a fiút jelentette. Megszerette a kisváros hangulatát, a munkáját a könyvesboltban, a lakást, amiben lakott, és két barátja is volt, ami eddig sose. Végre úgy érezte, ő irányítja a saját sorsát. Hosszú esős délutánokon sokat gondolt régi önmagára, és csodálkozott, miért nem döbbent rá hamarabb a hibáira. Ha a fiúra gondolt, belesajdult a szíve, de úgy érezte, képes már elengedni, ha meg kell lennie. Mégis minden nap várta a találkozást. Csak le szeretném zárni, indokolta magának ezt a vágyat.

Már több, mint két éve élt az alig húszezer lakosú városkában, amikor egy napon meglátta. Először azt hitte, megint csak a képzelete játszik vele, de nem. Ő volt az. Szinte semmit sem változott. Haja most is felkötve, csak a szeme körüli ráncok voltak újak. Maja úgy nézte, mintha kisértetet látna. A fiú gyanakvóan mustrálta. Hát Te? - kérdezte. Maja nagyot nyelt, egy hang sem jött ki a torkán. Most érkeztél? - kérdezte a fiú. Maja megrázta a fejét. Végre meg tudott szólalni.

Már két éve itt lakom.

Két éve? - a fiú csodálkozva húzta fel a szemöldökét. Véletlenül kötöttél ki éppen itt?

Nem. Utánad jöttem. - mondta Maja.

De hát Te férjhez mentél...

Igen. Mert már annyira fájt... Nem tudtam elviselni. És hülyeségeket csináltam. Megint. Mindent helyrehoztam, aztán eljöttem. Azt sem tudom, nem vagy-e már másnak a párja. De meg kellett próbálnom.

És eddig nem kerestél. - szögezte le a fiú.

Nem. Azt akartam, hogy véletlenül találjunk egymásra, vagy sehogy. És ha elkéstem, akkor sok boldogságot kívánjak.

Nem késtél el.

Maja a szívére szorította a kezét.

Megpróbáltam. - mondta a fiú a cipőjét nézve. De nem ment.

Lefagy a fülem, mondta Maja. A fiú levette a sapkáját és a fejére húzta. Meleg volt, és puha. Maja elmosolyodott, majd zokogásban tört ki. Próbálta visszatartani a sírást, kezét a szájára szorítva, de nem sikerült. A fiú átfogta a vállát. Gyere, leülünk valahol és mindent megbeszélünk.

A kis kocsmában nagy volt a tömeg. Állva vártak egy felszabaduló asztalra, Maja a falnak támaszkodott, gyengének érezte magát. Nézték egymást.

Hazaviszlek, mondta a fiú, azonnal elájulsz. Átfogta a vállát, az ajtó felé kisérte. Egymáshoz simulva léptek ki az ajtón, hol parkolsz, kérdezte.

Nincs autóm.

A fiú csodálkozva nézett le rá. Akkor majd én elviszlek.

Nem kell, itt lakom a sarkon túl.

Akkor elkisérlek.

Szótlanul ballagtak a szitáló esőben. A ház előtt megálltak. Köszönöm a sapkát, mondta Maja. Tétován toporogtak. Hát szia... mondta a fiú, Maja a karja után kapott. Ne menj el, szakadt ki belőle, és a fiú már ölelte, egymásba kapaszkodva mentek fel Maja szobájába. Ismerős és új érzések kavarogtak bennük. Hajnalban egymáshoz bújva ébredtek.

Mennem kell, mondta a fiú.

Ne menj el, kérte Maja.

Muszáj, csókolta meg a fiú, dolgoznom kell.

Nekem is.

A kapu előtt csókkal búcsúztak. Vajon találkozunk még? Tette fel magának a kérdést Maja, de nem mondta ki. Most már minden a fiún múlik.

A fiú egész nap nem telefonált. Maja szomorúan készülődött hazafelé. Az üzlet előtt a fiú ácsorgott. Érted jöttem, közölte. Hozzám megyünk. Maja szédült volt az örömtől. A fiú egy városszéli bérház apró lakásában lakott. Nem valami csúcs, mondta, de legalább nem kell senkivel osztoznom.

Főzök valami vacsorát, ajánlotta Maja. Nem kell kaja, ölelte át a fiú. Csak Te!

Késő éjjel kenyeret ettek joghurttal, aztán visszabújtak az ágyba.

Újra ugyanazt a hibát követjük el, mondta a fiú. Azonnal egymásnak esünk. Meg kellene beszélnünk a problémáinkat, hogy még egyszer ne csalódjunk. Nincsenek problémáink, mondta Maja. Én voltam a probléma, de ma már nem az vagyok, aki öt éve voltam. Felnőttem. Bízz bennem, mondta ki végül a fiú szemébe nézve. Igérem, nem fogod megbánni.

Tudom, súgta a fiú.

Futva tették meg az utat az áruház parkolójától a lakásig. Nevetve cipelték a táskákat és a karácsonyfát. A kis lakásban már érződött a közelgő karácsony hangulata. Már csak ez a kis fa hiányzott, állt meg Maja az ajtóban. Minden tökéletes. Kivéve az időjárást, morgott a fiú, miközben az esernyőből próbálta kirázni a vizet. Képtelen vagyok megszokni. Már éppen azon voltam, hogy mégis hazamegyek. Maja hozzásimult. Én meg itt vártalak volna, míg meg nem öregszem... Csókolóztak. Kapcsold fel a fűtést, mondta a fiúnak. Én meg főzök egy teát. Még csak egy hónap telt el, mióta újra egymásra találtak. Maja félt. Nem merte mutatni a szorongását, de határozottan félt a következő napoktól, hetektől. Mi van, ha a fiú érzelmei még sem olyan erősek? Ha ez csak valami nosztalgia a régi élete után. Hiszen már haza akart menni. De ő nem akar. Kínoznák az emlékek. Itt új ember lett, megnyugodott és boldog. Elhessegette a borús gondolatokat, bögrébe öntötte a teát és a fiú után ment a szobába, aki éppen a kis fát állította fel. Egymást átölelve teáztak, aztán a fát díszítették. Nevetgéltek, csókokat váltottak, és karácsony este a fiú gyűrűt húzott Maja ujjára, aki sírva-nevetve borult a nyakába.

Kora nyár volt. Maja a szoba közepén állt. Azért itt mégis csak más! - mondta a fiú. A hatalmas, padlótól mennyezetig érő ablakokon át napfény árasztotta el a lakást. A fiú megigazította a babahordozóban kalimpáló gyereket. Az ügynök vigyorogva állt, tudta, hogy nyert, kiveszik a lakást. Két hálószoba van, nyitogatta az ajtókat, beépített konyha és gardrób.

Rendben, D'accord! - próbálta magyarázni a fiú. Nem ment még valami jól a francia nyelv.

Főleg a gyerek miatt költöztek át ebbe a francia városba a ködös, esős Angliából. Meg, hogy közelebb legyenek az otthoniakhoz. Már két hónapja laknak egy tömegszálláson, de végre az ügynökség elfogadta a munkáltató igazolását, és a banki igazolást a megtakarításokról. Harmadik napja keresnek lakást.

Je comprends, monsieur! Értem, Uram! - bólogatott az ügynök. A bér 600 euró. Nem kevés, ijedt meg Maja. Amíg nem tudok dolgozni, nehezen fogunk megélni.

Igaz, de nézz ki! Mutatott a fiú a távoli hegyekre, a napsütötte kertekre. És alig kell berendezés. Egy ágy a hálóba, egy gyerekágy a kicsinek, egy kanapé, ahonnan majd nézzük a csodás kilátást. Nevettek.

Ez lesz hát az új otthonunk, néztek egymásra.

Trés bien! Nagyon jó! - fordult az ügynökhöz. Kibéreljük. Az ügynök bólintott, a jövő héten beköltözhetnek.