Magdus

Magdus egy kis Nyírségi faluban született, egy szomorú anya és egy megkeseredett apa harmadik gyerekeként.

Szülei szerelemből házasodtak, kedvvel és hozzáértéssel gazdálkodtak kevéske, majd egyre gyarapodó földjükön. Magdus két bátyja még a háború előtt született, a szülők büszkék voltak, lesz aki továbbviszi a nevet és átveszi a gazdaságot. A fiúk szépen cseperedtek, de a háború közbeszólt, az apát elvitték katonának. Az anya erejét megfeszítve küszködött a megélhetésért és a gazdaság fenntartásáért. A férfit '44-ben, a visszavonuláskor látták legközelebb, amikor pár órára hazaengedték.

A háború végén a zavaros időkben a falut katonák szállták meg, az asszony félt, hogy valamelyik kamasz gyereket elviszik, ezért a tanyára költözött a fiúkkal. Egy hajnalon részeg katonák tüntek fel a pusztában, néhányan megtámadták és leteperték a nőt, aki éppen a tehenek körül dolgozott. Az asszony némán küzdött, hogy a fiúk fel ne ébredjenek, nem akarta, hogy bajuk essen. Egy hónap múlva szembesült azzal, hogy gyermeket vár. A falu a szájára vette az asszonyt, szégyentelen, mondogatták, és találgatták, kié lehet a gyerek, kajánul nézték a vergődését. A szülés után több férfi is megpróbált bejutni hozzá éjszakánként, fiai védték. Az asszony félt, hogy bajba kerülnek miatta, és újra a tanyára küldte őket, ami csak erősítette a szóbeszédet. Az asszony zárt ajtónál, az ágya mellé támasztott vasvillával aludt, úgy védte magát. Mikor aztán egy embert meg is sebesített vele, akkor békén hagyták.

Mire a férje a hadifogságból hazakerült, Magdus már 3 éves volt. A férfi alig nézett rá, nem tiltakozott, amiért a felesége az ő nevére anyakönyveztette, de az életük odavolt. A férfi tette a dolgát a földeken, de már nem volt a férje a szomorú asszonynak, aki emiatt, és az elszenvedett erőszak miatt eltaszította magától a kislányt.

Magdus ebben a légkörben nevelkedett. Jó természetű, vidám kisgyerek volt, szüleit, testvéreit imádta, egész nap a nyomukban járt, leste a kívánságaikat, ki akarta vívni a szeretetüket, de ez soha nem sikerült, bár a gyerek újra és újra próbálkozott. Szülei elutasították, testvérei is csak a szemük sarkából lesték idegenkedve. Magdus nem értette, miért nem szeretik, aztán egy fiú az iskolában felvilágosította, anyját ringyónak nevezte. A kilenc éves kislány összeomlott, magába fordult, már nem küzdött a szeretetért, az olvasásba menekült.

Magdus okos, szorgalmas lány volt, kereskedelmi iskolába íratták a megyeszékhelyre, leginkább azért, hogy jó messzire kerüljön, ne legyen a szemük előtt. Magdus a kollégiumban megnyugodott, felélénkült. Barátnőkre vágyott és fiúzni szeretett volna, de valahogy nem alakult ki igazi barátság, se szerelem. Ez letörte a kezdeti lelkesedését, megint visszahúzódott, újra az olvasás nyújtott vigasztalást, de ez az élet még mindig jobb volt, mint az otthoni komor hallgatás. Az iskola elvégzése után Magdus egy élelmiszerkereskedelmi vállalat egyik kis boltjában kapott állást a város családi-házas övezetében. Jól érezte magát ebben az üzletben, ahol a boltvezetőn, egy idősebb, jó kedélyű asszonyon kívül csak ő dolgozott. Az asszony megszerette őt. Magdus számára eddig ismeretlen volt a tréfálkozás, a beszélgetés, és az hogy meghallgatják őt is. A lány sokszor fordult az asszonyhoz a kérdéseivel.

Az bolt forgalma jó volt, de nem megerőltető, Magdus változtatott az üzlet külső megjelenésén, dekorált és átrendezett, elemében volt. Új termékeket hozatott, előrendelést vezetett be, az üzlet divatba jött. A központban elismerték a munkáját, és néhány év múlva, amikor a boltvezető nyugdíjba ment, Magdust nevezték ki a helyére. Elégedett volt az életével, csak az bántotta nagyon, hogy nincs senkije. Családjához már alig kötődött, a városban pedig csak felületes ismerősei voltak. A fiatalokkal nehezen találta meg a hangot, csendes volt és nem az a kifejezett szépség. Az átlagosnál magasabb termete, vékony fiús alakja, keskeny arca a férfiaknak nem volt elég izgalmas, a lányokkal sem tudott mit kezdeni, nem volt közös témájuk.

Magdus szeretett a városban élni, ahol nem súgtak össze a háta mögött, ő is csak egy volt a sok ember között. Szerény, olcsó, de barátságos, kertre néző kis szobát bérelt a bolthoz közel, szabadidejében olvasott, zenét hallgatott, sétált a városban, néha moziba ment. Oda egyedül is lehetett menni.

Már 25 éves volt, de még nem randizott és soha nem csókolta meg férfi. Belenyugodott, hogy egész életében egyedül fog élni, már nem is törekedett kapcsolatra. Szépen eltervezte az életét. Három év múlva lakást vesz, aztán örökbe fogad egy gyereket. Magára keveset költött, pénzét a tervei megvalósítására gyűjtögette.

A bolt inspektora (összekötő a központ és az üzletek között) egyre inkább megszerette a lányt, sokat beszélgetett vele családról, életről, meglepte a lány gondolkodásmódja, olvasottsága és sokoldalú műveltsége. Aztán egyszer meghívta egy családi rendezvényre is. Magdus szabadkozott, nem akart zavarni, de a nő ragaszkodott hozzá, hogy ott legyen.

A család barátságosan fogadta, az asztalnál a legjobb helyre ültették, kínálták étellel, itallal. Egyszer csak megérkezett egy fiatal férfi, a vendéglátó unokaöccse. Magdus alig mert ránézni. Jóképű volt, magas, izmos, divatos ruhában és cipőben jött, haja sötét, szeme huncutul csillogott. Szóval szívdöglesztő. Mindenki ölelgette, látszott, hogy a család kedvence. A férfi jókedve mindenkire átragadt, nevettek, tréfálkoztak, a férfi sziporkázott, és udvariasan, de visszafogottan társalgott Magdussal is. A vacsora végén felajánlotta, hogy hazakíséri. Magdus majdnem hanyatt esett meglepetésében. Útközben zavarban volt, rövid feleleteket adott a férfi kérdéseire, hogy honnan származik, vannak-e testvérei, stb. Amikor a ház elé értek, a férfi udvariasan elköszönt. A lány ezután sokat gondolt a fiúra, aki egyik nap záráskor megjelent és hazakísérte, aztán újra és újra. Moziba hívta és táncolni. Magdus a mozira igent mondott, de táncolni nem ment el. Nem is tudott táncolni. A férfi minden héten legalább kétszer megjelent, hazakísérte a lányt, hét végén elvitte fagylaltozni, egyszer csónakázni is, de nemigen beszélgettek, és még a kezét sem fogta meg.

Vagy két hónap telt el így, amikor a férfi váratlanul megkérte a kezét. A lány döbbenten azt kérdezte: miért? A férfi zavarba jött, aztán olyasmit motyogott, hogy családot akar alapítani, mert eljött az ideje. Magdus mérges lett és újra kérdezett: miért éppen ő? Hiszen nem szereti, nem is kívánja, meg sem csókolta még egyszer sem, nincs bennük semmi közös, őszinte választ vár, mit akar tőle? A fiú meglepődött, hogy az eddig csendes, félénknek tűnő lány így sarokba szorította, ő is dühös lett és kereken megmondta, a családja kényszeríti, hogy nősüljön meg. Magdust KELL elvennie, mert úgy látják, a lány alkalmas arra, hogy mellette megkomolyodjék. Magdusból kirobbant a nevetés, azt mondta, ilyen nincs. A XX. században senkit sem lehet házasságra kényszeríteni, főleg nem egy ilyen pasit. A férfi is elvigyorodott, viccesen vonogatta a vállát. A hangulat hirtelen oldódott köztük, talán azért, mert Magdus végre tudta, mit akar tőle a férfi, a férfinak meg már nem kellett színlelnie. Elmondta, hogy elég kicsapongó, balhés életet élt, és a család ráunt erre. Nemrég egy elhagyott nő késsel támadt rá, komolyan is megsérülhetett volna. Utána meg egy kocsmai verekedés után éppen, hogy megúszta a börtönt, és a családja csak azzal a feltétellel segített kifizetni a büntetést, ha megnősül. Szóval már nem képes kibújni a családi nyomás alól. Igazából neki nincsenek fenntartásai Magdussal szemben, tudja, hogy rendes lány, szimpatikusnak találja. Ha már meg kell nősülni, inkább venné el őt, mint bármelyik eddigi barátnőjét. Mások is házasodnak nagy érzelmek nélkül, mégis jól élnek. Neki van jó szakmája, rendes jövedelme, ha megházasodik, megkapja a nagymama lakását, oda költözhetnek, gondolja át. Hétfőn érte megy záráskor, akkor beszélhetnek és választ is adhat.

Magdus szédelegve ment haza. Első gondolata az volt, hogy ez agyrém. Így nem szoktak lányokat megkérni. Egész éjjel ez járt a fejében. Lehetne családja, gyereke, otthona. És egy férje, aki nem szereti. Akihez soha, semmi köze nem lesz. Akinek mindegy, hogy ő fekszik-e mellette, vagy valaki más. De lehetne gyereke, akit szerethetne, és aki szeretné őt, és ha esetleg el is válnának, a férfi biztosan nem ugrálna a gyerekért. Férj nélkül lehet élni, de gyerek nélkül nem érdemes. Már minden osztálytársa férjhez ment és gyereket szült, csak ő van egyedül, és másik férfi sincs a láthatáron. Mit kockáztat, ha igent mond?

Záráskor a férfi a bolt előtt várta, beültek egy presszóba. Magdus nem kertelt, közölte a férfival, hogy a családja téved, ő nem az a félénk virágszál, akinek gondolják, belőle nem lehet lábtörlőt csinálni. Nincsenek teljesíthetetlen kívánságai, de a minimum, hogy tiszteletet kap a férfitől és egyenlő félként kezeli. Ő nem fog a nagymama lakásába költözni, mert az soha nem lesz az övé, ott mindig csak vendég maradna, ő saját otthont akar, saját igényei szerint. Van megtakarított pénze, ha a férfi is hozzáteszi a saját részét, némi kölcsönnel tudnak venni maguknak valami lakható kis házat, amit saját ízlésük szerint alakíthatnak ki. Leszögezte, hogy ha a házasság nem működik, ő nem fog félni a válástól. Magyarul: olyan házasságot akar, amiben gyereket szülhet, családi életet élhet. Ebbe nem férnek bele szeretők és ivócimborák. Cserébe megígérheti, hogy minden tervében támogatni fogja, soha nem hoz rá szégyent és rendesen fogja nevelni a gyereket, ha az megszületik. Azt is megérti, ha ezek túl kemény elvárások, nem is számít rá, hogy elfogadja. A férfi szótlanul hallgatta végig, de aztán Magdus ámulatára sietett elfogadni a feltételeket, a családi nyomás már túl nagy volt rajta és a szíve mélyén tetszett is neki a lány határozottsága.

A férfi családja zajos örömmel, a lány családja fagyos közönnyel fogadta a házasság bejelentését, de ellenvéleménye senkinek sem volt.

Magdus egyszerű szertartást szeretett volna, de jövendőbelije kiterjedt rokonsága mellett erre esélye sem volt. Aztán valahogy elkapta a gépszíj, átragadt rá a többiek lelkesedése, és egyszer csak azt vette észre, hogy a divatlapokban menyasszonyi ruhákat nézeget, menyecskeruhát varrat, krepp-papírból kosárszámra készíti a virágokat és a füzéreket a lakodalmi dekorációhoz, tánciskolába jár a vőlegényével, hogy a lagzin az "első tánc" jól sikerüljön. A táncpróbák alatt kiderült, hogy nem is olyan két-ballábas, mint gondolta, a férfival sokat nevettek, bolondoztak, felszabadultan táncolt és egy ilyen alkalommal, egy érzelmes keringő utáni szédületben született meg az első csók, amit aztán még néhány követett, de Magdus minden alkalommal zavartan visszahúzódott. Szoknia kellett egy másik ember intim közelségét, hiszen ilyenben még nem volt része. Őt soha nem vették ölbe, nem ringatták, nem kapott puszikat, öleléseket. Ezt közölte is a férfival, aki nem akart hinni a fülének. Magdus akkor elmesélte neki a gyerekkorát, nem titkolta azt se, hogy nem lehet tudni, ki az apja. A férfi viselkedése meglepő empátiáról tanúskodott. Ekkor már kéz a kézben jártak, esténként a kapu előtt sokáig beszélgettek, Magdus könyveket kölcsönzött a férfinak, ő pedig lemezeket hozott a lánynak a kedvenc zenéivel. A fiú néha nap közben is beugrott Magdushoz, ha éppen a közelben volt munkája, csak hogy néhány szót váltsanak.

Magdus élvezte a vőlegénye és családja fesztelen stílusát, tartózkodása lassan oldódni kezdett. A család apraja-nagyja rafinált módszerekkel próbálta kipuhatolni, hogy milyen ruhát varratott (akkoriban még nem voltak szalonok), azonban Magdus a menyasszonyi ruháját senkinek sem mutatta meg, de a nyomásnak engedve a család nőtagjai megtekinthették a menyecskeruhát. Mindenki el volt ragadtatva a tűzpiros, az új divat szerint térd felett végződő, fehérrel szegett szoknyától, a húzott fehér blúztól és a hajba tűzhető virágoktól.

Amikor Magdus az esküvő napján felvette a menyasszonyi ruháját, úgy találta, hogy egész jól néz ki, ezt az anyja is így láthatta, mert szinte szeretettel nézett rá. Apja és testvérei feszengve álldogáltak, nem igazán tudtak mit kezdeni a helyzettel és a vőlegény vidám rokonságával, akik mint a forgószél, szinte magukkal sodorták őket.

Amikor Magdus a kikérő násznagy szavaira megjelent a teremben, vőlegénye szinte lebénult a látványtól. A fehér csipkeruha derekát vörös flitterekkel kirakott széles szalag díszítette, hajában a fátylat vörös szegfűkkel rögzítették és kezében vörös szegfűkből összeállított csokrot tartott, szeme vidáman csillogott, amiért sikerült a násznépet meglepni a rendhagyó ruhával. Ez az öltözék az akkori szokásoknak (hófehér ruha, mirtusz, fehér művirágok) merőben ellentmondott, a vendégek elhűltek egy pillanatra, de mindenki azt gondolta, hogy a menyasszony nagyon szép.

Az esküvő és a lagzi jó hangulatban folyt, a rokonok boldogan nézték a fiatalok felszabadult táncát. Magdus és férje nem mentek nászútra, a pénzt inkább a közös otthonra szánták, a nászéjszakát a helyi szálloda egyik szobájában töltötték. Amikor az ajtó becsukódott mögöttük, mindketten zavarban voltak. Magdus azért, mert még soha nem volt kettesben egy férfival, a férje meg azért, mert túl sokszor volt már kettesben egy nővel, de soha nem ilyen helyzetben. Gyengédséget érzett felesége iránt, aki olyan élettel teli és mégis olyan komoly és kiegyensúlyozott. Óvatosan fedezték fel egymást, és bár Magdus nagy fájdalmakra számított, váratlanul kellemes élményt jelentett számára a szexualitás.

Másnap Magdus albérleti szobájába költöztek, mivel a lány nem volt hajlandó a férje családjánál lakni. Azzal érvelt, hogy lesz nekik elég bajuk egymással, nem kell ahhoz közönség. A rokonság is így láthatta, mert senki sem ellenezte a döntést.

Azonnal hozzáláttak a lakáskereséshez. Jókedvűen járták az utcákat, házakat néztek, rangsoroltak, méricskéltek, pénzt számoltak, aztán választottak. Egy kicsi, de jó állapotú, két szobás téglaházat vettek meg, ahol az ablakok előtt rózsák nyíltak, a kertben egy hatalmas diófa adott árnyékot. Az adásvétel lebonyolítása után azonnal hozzáláttak a ház felújításához. Festettek, mázoltak, a konyhabútort modernebbre cserélték, víz- és gázvezetéket szereltek, fürdőszobát alakítottak ki, a parkettát felcsiszolták, lakkozták, a szobákba új bútorok, függönyök és szőnyegek kerültek. Szinte minden munkát maguk végeztek, a bútorokat maguk választották. Mindeközben rengeteget beszélgettek. A férfi jó mesélő, Magdus jó hallgató volt, ám néha neki is megeredt a nyelve, okosan és mókásan tudott előadni, a férje a földön ülve hahotázott a történetein.

Fél év múlva be is költöztek. Magdus boldogan csinosítgatta a lakást, a házasságban kivirult, sokat mosolygott, kiderült, hogy kiváló humora van, sovány arca kicsit teltebb lett, ami nagyon jól állt neki. Férje egyre szebbnek találta. Tetszett a magas termete, a hol csillogó, hol komoly szeme, a karcsú dereka, a hosszú lába. Nagyon elégedett volt a választottjával, hiszen Magdusban jókedvű, szorgalmas, alkalmazkodó feleséget kapott, aki kissé félénken, de találékonyan kisérletezett a szerelemmel is, amit a férje meglepetten, de nagy megelégedéssel vett tudomásul.

Teltek a hónapok, a rokonság boldogan konstatálta, hogy Magdus tényleg betölti hivatását, a férfit mintha kicserélték volna, a bulik megszüntek, az ivócimborák elmaradtak, a férfi munka után sietett haza, a fészerben fúrt-faragott, kerti bútort, hintát készített, amit a diófa vastag ágára akasztott. Egymáshoz simulva éppen elfértek benne. Magdus a kertben dolgozgatott, rózsát oltott, orgonát, labdarózsát, jázmint és gyümölcsfákat ültetett, meg persze paprikát, paradicsomot és egyéb konyhakerti növényeket. Hét végeken a férfi autóvezetésre oktatta Magdust, aki viszont főzni tanította a férjét, ebéd után a hátsó kertben napoztak, lustálkodtak, este a hintában ringatóztak, élvezték egymás társaságát. A férfi már tisztában volt vele, hogy a felesége a legjobb dolog az életében, Magdus veszettül beleszeretett a férjébe, de - bár be nem állt a szájuk - soha nem beszéltek az érzelmeikről.

November végén kiderült, hogy Magdus gyereket vár, az egész család ünnepelt, még Magdus anyukája is örült. Apján és a fiúkon nem látszottak érzelmek.

A terhesség simán folyt, Magdus egész a nyolcadik hónap végéig dolgozott, utána a gyerekszobát rendezgették a férjével. A kertben pihentek, a férfi a felesége hasát simogatta, gyengéden szeretkeztek, esténként sétálni mentek.

Amikor elfolyt a magzatvíz, a férfi pánikba esett, Magdus nevetett rajta. A sarki kocsmából telefonáltak a mentőknek. Bent részegek óbégattak, ők a lépcsőn ülve vártak kuncogva, mert a helyzetet nagyon viccesnek találták. Később már távolról sem voltak ilyen vidámak. A vajúdás elhúzódott, a férj egész éjjel a szülőszoba előtt ült, ahova kihallatszott az asszony nehéz nyögése. A férfi rémülten hallgatta, fejében félelmetes gondolatok keringtek. Hajnalra megszületett a baba, a szülésznő mosolyogva hozta ki a bömbölő kisfiút és megmutatta a kétségbe esett apának, aki végre megnyugodott. Amikor egy óra múlva a feleségét is kihozták a szülőszobáról, a hordágy fölé hajolva csókolta, és életében először mondta neki, hogy szeretlek... És komolyan is gondolta. Magdus érezte, hogy az igazat mondja. Tényleg szereti őt. Igazán és szerelemmel. Átölelte a nyakát és a fülébe súgta, hogy az érzés kölcsönös. Néhány nap múlva a férfi hazavitte a feleségét és a kisfiát. A gyerek gyönyörű volt, Magdus gyorsan felépült, belerázódott az anyai teendőkbe, a baba szépen fejlődött, sokat játszottak vele, tanítgatták, szeretgették. Kapcsolatuk szoros és bensőséges lett.

Egy nyár végi napon Magdus és a férje a hintában ült a nagy diófa alatt, a gyerek a járókában aludt. Az asztalon torta és gyümölcs. A második házassági évfordulójukat ünnepelték. Magdus azt súgta a férjének, hogy szeretne még egy gyereket, a férfi egyetértett. A negyedik házassági évfordulón már apró lábain ott totyogott a kislány is.

Az évek teltek, a gyerekek nőttek. Óvodába, majd iskolába jártak, aztán középiskolába és egyetemre. Magdus még mindig a kisboltban dolgozott, semmi pénzért nem hagyta volna ott. A férje a rendszerváltás után saját vállalkozásba fogott, az életük nyugalomban folyt. A gyerekek családot alapítottak, unokák születtek, Magdus alig várta a nyugdíjazást, hogy velük lehessen. Amikor ez bekövetkezett, a férje eladta a céget és ő is nyugdíjba ment. Még mindig a kis kétszobás házban laktak, még mindig meg volt a diófa a hintával, a férj a kertbe gyerekjátékokat, medencét készített az unokáknak, és a gyerekek imádtak ott lenni.

A negyvenedik házassági évfordulójukra a gyerekeiktől külföldi utat kaptak ajándékba. Nagy izgalommal készültek a "nászútra", ahogy nevetve emlegették. Igaz, hajuk már őszült, de szinte megfiatalodva élvezték a repülőutat, a tengert, a hófehér homokot a parton. A két hét hamar eltelt.

Amikor hazaértek, a kertben, az ablakok alatt még nyiltak a rózsák, a szobák nyugodt otthonossággal várták őket. Este a diófa alatt ültek a régi hintában, és egyetértettek abban, hogy életük legjobb döntése volt, hogy összeházasodtak.