Lilla

Lilla története

Lilla. Ha ezt a nevet halljuk, egy gyönyörű, mosolygós, édes kislány képe villan be, lebegő arany hajjal, rózsaszín ruhácskában, csicsergő hangocskával. Az ő szülei is ilyen kislányt szerettek volna, amikor a nevét kiválasztották. Boldogan várták, beszéltek hozzá, szép zenéket hallgattak, hogy az anyaméhben is érezze a szeretetüket. A szülés után némileg meghökkenve próbálták boldogan nézni a padlizsánszínben pompázó, égnek álló fekete hajú, ordító gyereket, gondolatban kétségbeesetten mantrázták, hogy boldog vagyok, szeretem a kislányomat. De hát Lilla nem lett az a gyerek, akire az utcán mosolyognak az idős nénik. Már egészen kicsi korában éles arcvonásai voltak, ritkás, fekete haja a szemébe lógott, bármit csináltak vele. Csak a szeme volt különleges. Zölden, vagy inkább sárgán villogott és, mintha az emberek gondolataiba látott volna, úgy tapadt a vele szemben állók arcára. Lilla nem adott elő mondókákat, nem rajzolt kék virágot és sárga napocskát, csak ült, nézte az embereket, és folyton zavarba ejtő dolgokat kérdezett. Lilla mindent tudni akart, szüleit az őrületbe kergette korához nem illő kérdéseivel, amelyek a csillagászattól az aranyhalak szaporodásáig minden témakört érintettek.

Amikor óvodába került, egy hét után kijelentette, nem megy oda többé, mert "nem tudja elviselni az olyan képzetlen óvónőket, akik a bálnára azt mondják, hogy az egy hal". Négy éves korában megtanult olvasni, és ettől kezdve falta a könyveket. 6 éves korára elolvasta az összes mesekönyvet Árgyélus királyfitól a Világszép nádszálkisasszonyig, és amíg a többi gyerek a "ló" és az "olló" szavak olvasásával küzdött, Lilla regényeket és tudományos műveket kezdett olvasni. Szülei addigra már beletörődtek, hogy gyerekük teljesen más, mint a többi, hagyták, hogy csinálja, amit akar, változtatni úgyse tudtak rajta, mert volt még egy tulajdonsága, ami a többi gyerekre nem volt jellemző: a rendkívüli kitartás, ami makacs ellenállással párosult, ha valami nem úgy történt, ahogy ő elgondolta.

Az iskolában végig unatkozta az első osztály első félévét, az igazgatónő behívatta a szülőket, és kérte, vigyék el a gyereket egy "erősebb" iskolába, mert nem tudnak mit kezdeni vele. Így került Lilla a város elit iskolájába, professzorok, tudósok, a városi elit gyerekei közé. Itt kicsit érdekfeszítőbbek voltak az órák, magasabb színvonalon folyt a tanítás, mint a lakótelepi iskolában, de Lilla érdeklődése már ezt a szintet is meghaladta. Végül szülei kérésére és a tantestület nagy megkönnyebbülésére - az akkoriban még nem igazán megengedett - magántanulói státusz lett a megoldás. Lilla másfél év alatt végezte el az általános iskola alsó tagozatát, és két év alatt a felsőt, minden tanári segédlet nélkül, így alig volt 10 éves, amikor középiskolába került. Itt már jól érezte magát, lelkesen tanult, csak társasága nem akadt. A kamaszok nem tudták mit kezdjenek a csúnya és furcsa kislánnyal, aki egy egyszerű kérdésre tudományos igényű válaszokat ad, nincs egy csepp humora se, és nem érti, miért kell rúzsozni, vagy, ha fiú az illető, "izmozni", ha bizonyos, ellentétes nemű egyének a közelben vannak. A rengeteg furcsa tulajdonsága és szokása mellett volt egy elvitathatatlan pozitív is: nem tudta elviselni, ha valakit vagy valamit bántottak. Eső után gyengéden rakosgatta a gilisztákat és a csigákat a járdáról a fűre, a szobába tévedt katicabogarat vagy tücsköt egész télen életben tartotta és táplálta. Ha valakire rátámadtak, mindegy volt, hogy ember, vagy állat az illető, Lilla azonnal a segítségére sietett, akár saját testi épsége kockáztatásával is.

Lilla két év alatt elvégezte a gimnáziumot is, így míg a kortársai a hetedikes anyaggal bajlódtak, ő már le is érettségizett. Rendkívüli felfogóképessége és memóriája azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy bármilyen irányban életre szóló döntést hozzon, így az érettségi után nem tudta mihez kezdjen, hiszen még csak egy kisgyerek volt. Ezért szülei úgy döntöttek, várjon, és tanuljon még egy nyelvet. Lilla rábólintott erre, az angol és német mellé megtanulta a francia nyelvet is. Innen már csak egy gondolatnyira volt az olasz és a spanyol. Három év alatt Lilla szinte az összes európai nyelvet beszélte. Ezután következett az orosz, majd a kínai. Ezekhez már komolyabb tanulásra volt szükség, de Lilla örömét lelte a nyelvtanulásban. Viszont nem volt már értelme ebben az irányban egyetemi tanulmányokat folytatni.

Lilla, éppen betöltötte a 18 évet, amikor anyja váratlanul megbetegedett. Az orvosok hónapokig nem tudták megállapítani, mi baja lehet, míg aztán egy egyszerű vérképelemzés kimutatta a Hepatitis C jelenlétét a szervezetében. A fertőzést valószínűleg a Lilla születésekor kapott vér okozhatta, amit abban az időben még nem vizsgáltak megfelelően. Lilla - bár az eszével tudta, hogy nem így van - kicsit magát okolta anyja állapotáért, folyamatosan a könyvtárban ült és mindent elolvasott a betegséggel kapcsolatban. Megérlelődött benne az elhatározás: orvos lesz.

Gond nélkül jutott be az egyetemre, vele egykorúak közé, végre a "normális" helyén volt, lelkesen tanult, lenyűgözte a tudomány, nem értette, a többiek miért csapják oda a könyvet és mennek el inni vagy táncolni, miért foglalkoznak hiábavaló dolgokkal, mint a szerelem és párkapcsolat, így egy idő után megint társaság nélkül maradt. Mohón falta a tankönyveket, maximálisan készült a vizsgákra, az élet egyéb területei szinte kiestek a látóköréből. Még anyjáról is megfeledkezett bizonyos értelemben, mert miközben a betegségének gyógyítására koncentrált, őt magát napokig fel sem hívta, ezért váratlanul érte, amikor a betegség újra agresszíven jelentkezett és hiába tettek meg mindent az orvosok, elvesztette a csatát, meghalt. Lilla fel sem fogta, rettentő csalódott volt, amiért a betegség győzött az orvostudomány felett, elárvultnak érezte magát, így még nagyobb lendülettel vetette magát a tanulásba.

A diploma megszerzése után rezidensként egy kórház onkológiai osztályán kezdett dolgozni. Precízen és nagy gonddal gyógyított és minden elvesztett beteg után kudarcot érzett. Mire a szakvizsgáját megszerezte, már rájött, hogy az ő útja nem a gyógyítás, ő a betegség okát szeretné kideríteni és az ellenszert megtalálni, ezért a kutatómunka felé fordult a figyelme. Szívósan kísérletezett, gyűjtötte az adatokat, vizsgálta a betegséget, készítette a statisztikákat és publikálta az elért eredményeket. A publikációk eredményeként külföldi kutatóintézetek tettek ajánlatot, és Lilla ment is, mert hajtotta az új lehetőségek megismerése.

Lilla nem is érzékelte sem az idő múlását, sem azt, hogy a világ minden táján ismerik a nevét, fogalma sem volt róla, hogy a különböző egyetemek és szervezetek kitüntetései milyen rangot adtak neki szakmai körökben. Csak dolgozott megszállottan és egyre boldogtalanabbul, mert minél többet tudott, annál inkább érzékelte a tehetetlenséget. Örült a részeredményeknek, amelyek a betegek életét évekkel meghosszabbították és elviselhetőbbé tették, de ő a csodaszert akarta makacsul. Egyik külföldi kutatóintézetből a másikba ment, Japántól Amerikáig és vissza. Ismerte a szakterülete minden kutatási eredményét, amilyen nyelven szóltak hozzá, olyan nyelven válaszolt, konferenciákon lelkesen adott elő, de a banketteket kihagyta, ha lehetett, vagy rövid ideig feszengve álldogált egy sarokban, hogy aztán elosonhasson és a szállodai szobájában újabb tudományos munkák olvasásával vagy a konferencia összegzésével töltse az idejét.

Egy alkalommal, egy általa nagyra becsült tudós előadása számos kérdést vetett fel benne, ezért magára rángatott valami estélyiféleséget és lement a konferenciát követő vacsorára, ahol izgalmas beszélgetést folytattak a témában. Megittak néhány pohár bort, Lilla kissé becsípett, és a férfi szobájában kötöttek ki, ahol Lilla 30 évesen elvesztette a szüzességét és megismerkedett a szexszel. Másnap még kissé bizonytalanul, nem minden zavar nélkül fogadta a férfi hívását, és az újabb együtt töltött éjszaka meggyőzte, hogy a testi szerelem nagyon jó dolog, nagy kár volt eddig kihagyni. Hazatérve már más szemmel nézte meg a munkatársait, a pincért az étteremben, a pizzafutárt, és ha valamelyik részéről érdeklődést tapasztalt, nem hagyta ki az alkalmat, de kapcsolatot senkivel sem alakított ki.

Minden nyáron valamelyik déli országba utazott két-három hétre nyaralni, ahol kinézett magának egy erős és fiatal férfit, volt ilyen rengeteg, akivel izgalmas szerelmi csatározásokat folytatott, de nevetve dobta ki őket, amikor azok már nyeregben érezve magukat, a pénzére pályáztak.

Fokozatosan ébredt rá, hogy valami nincs rendben az életében. Utazott, dolgozott, eredményeket ért el, csak éppen nem találta a helyét. Ha otthon volt, elvágyott, ha elutazott, alig várta, hogy hazaérjen. Nem értette, mi történik vele, aztán egy banális karácsonyi partin rádöbbent arra, amit minden takarító és laboráns tudott körülötte: hogy magányos. Nagyon. Hazaérve az ablaknál ácsorgott és nézte a csatakos utcát, a szomszéd házak ablakdíszeit, a karácsonyi fényeket, az ő lakásában még egy cserép virág sem volt. Ez nem otthon. Csak egy lakás. Rideg és kopott. Máshol most sültek és vanília illata száll, itt poros könyvek szaga tölti be a levegőt. Feljebb kapcsolta a fűtést, de semmi sem változott. Valamit elrontott. Senki sem szereti, és ő sem szeret senkit. Átgondolta az életét, a döntéseit, hiszen az elemzéshez nagyon érett. Elfogadta, hogy a helyzetről csak ő tehet. Szakmai élete rendben van, kutatásokat folytat, publikál, órákat ad nívós egyetemeken, de más oktatókkal ellentétben, őt nem keresik meg a diákok az óra után, nem hívják fel problémákkal sem. Egyszerűen nincs kapcsolata emberekkel.

Ezen a zord karácsonyi estén döntést hozott. Belvárosi lakása helyett kis kertes házat vásárol és otthont teremt. Nem volt azonban türelme a keresgéléshez, az ingatlanközvetítő első ajánlatát, és a felújításra vonatkozó tervek megvalósítását is elfogadta. Február végén már át is költözött új lakhelyére. De újabb csalódás érte. Ez sem volt otthon. Esténként itt is az ablaknál állt, csak nem az utcát, hanem az ázott kertet nézte, semmi nem változott. Ki se csomagolt. A könyvek dobozokban álltak az egyik szobában, a megvásárolt konyhai felszerelést ki se próbálta.

Lelkesedése lelohadt, lelkiismeretesen, de gépiesen végezte feladatait, amikor váratlanul felkereste egyik tanítványa. Feladja a tanulást, mondta. Lilla ezt sajnálattal hallotta, mert kiváló képességű diákról volt szó, de eszébe sem jutott, hogy megkérdezze az okát. Másnap a heti értekezlet után a kollégák a fiúról beszélgettek, micsoda tragédia, mondogatták, egy ilyen tehetséges fiú, és mégis... semmi esélye, hogy folytathassa. Miért, mi történt? - kérdezte Lilla. Mindenki úgy nézett rá, mint egy ufóra. Te hol élsz? Kérdezte egyikük ingerülten. Hetek óta próbálunk megoldást találni, de semmit sem tudunk tenni érte. A fiú szülei váratlanul meghaltak, hatalmas adósságot és egy óvodás gyereket hagyva rá. A lakást elárverezik, és ahhoz, hogy a kicsi ne kerüljön állami gondozásba, a fiúnak meg kell teremteni a feltételeket, hogy nevelhesse. Huszonegy évesen? - döbbent meg Lilla. Hol van ilyenkor az állam, meg a gyerekvédelem? Miért nem segít senki? Hagynak elkallódni egy ilyen tehetséget? A kollégák szinte részvéttel néztek rá. Jó reggelt! Mondta egyikük nem kevés iróniával.

Lilla szégyenkezve hallgatott, de hosszú idő után újra feltámadt benne a gyengéket védő ösztön, megkereste a fiú telefonszámát és magához hívatta. A fiú fáradtan és némileg ingerülten válaszolgatott Lilla kérdéseire, igen, egyedül kell megoldani a problémáit, igen, dolgozni fog egy laborban, mert el kell tartani a kistestvérét, nem, nincs más, aki ezt megtehetné, igen, nincs hol lakniuk, albérletet keres. Lilla most is gyors döntést hozott. Felajánlotta a fiú részére a háza felső szintjét, amit amúgy sem használ, mondta. Nem kell fizetni érte, sőt, ha kell, ösztöndíjat alapít, aminek első kedvezményezettje a fiú lesz. Az csak állt ott, mint akit fejbe vertek. Idegenkedett Lillától, akitől eddig soha nem látott egyetlen emberi megnyilvánulást sem. Kapsz egy nap gondolkodási időt, de remélem, elég okos vagy, hogy ne hagyj veszni egy ilyen lehetőséget, mondta neki szenvtelenül Lilla.

Másnapra a fiú döntött, elfogadja a felajánlott segítséget, mondta, de nem kell ösztöndíj, majd felvesz diákhitelt, az tisztább ügy. Lilla vállat vont, neki mindegy, mondta, csak nem szeretné, ha kimaradna az egyetemről.

Így történt, hogy a fiú alig néhány nap múlva Lilla házába költözött. Kis furgonnal érkeztek, amiből egy gyerekheverőt, egy szekrénykét és több ismeretlen tartalmú dobozt pakoltak ki Lilla tanítványai. A sofőr mellől a fiú vékony, ijedt kislányt emelt le, aki bátyja kabátját markolta, nem nézett senkire.

A diákok nevetgélve, egymást heccelve hordták fel a bútorokat a kis tetőtéri lakrészbe, Lilla - bár szivesen tette volna - nem csatlakozott a vidám kis csapathoz. Később a fiú kopogott be hozzá. Van egy kis gond, mondta. Kakaót kellene készíteni a kicsinek, de fent nincs erre lehetőség. Használjátok nyugodtan a konyhát, mondta Lilla készségesen. Hiszen ő úgyis csak a kávéfőzőt kapcsolja be reggelenként.

A két lakó nem sok gondot okozott. Szinte nem is látta őket. A fiú megjelent minden órán, de semmi kapcsolat nem volt közöttük. Aztán egy kora tavaszi napon, amikor Lilla leparkolt a ház előtt, a kislány a sarkán hintázva guggolt a bejárat közelében, és valamit nézett a kert nedves földjén. Lilla elment volna mellette, de a kislány csillogó szemekkel felnézett, nézd, mit találtam! Lilla lekuporodott mellé, a földből giliszta tekeredett ki, gyűrűi ritmikusan mozdultak, a kislány érdeklődése kiváltotta Lillából a tanítási ösztönt, magyarázni kezdett és a kislány kíváncsian kérdezgetett, nem egyszer zavarba hozva ezzel Lillát. Néhány kérdése még meg is mosolyogtatta, kedvesnek találta a kócos gyerek tudásvágyát. Amikor befelé indult, a kislány magától értetődő mozdulattal fogta meg a kezét. Lilla meglepődött ugyan, de kellemesnek találta a kislány csacsogását, aki kezénél fogva húzta felfelé a saját lakrészükbe. Lilla vonakodva követte a gyereket, aztán döbbenten állt meg az ajtóban. A kislány szobája egy magazinba is beillett volna. Baldachinos ágyacska, tündérek és hercegnők, fodros függönyök és puha szőnyeg. A fiú szobájában a földön egy felfújható matrac, azon egy hálózsák, a beépített szekrényben gondosan összehajtogatva a ruhák, az íróasztalon sorban a könyvek. Lilla szive átmelegedett a fiú iránt. Micsoda nagyszerű ember, aki így gondoskodik a gyerekről... Kérdésére a fiú elismerte, hogy nincsenek bútorai, és most kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ezzel foglalkozzon. A laborban, ahol dolgozik, megszüntették a részmunkaidős foglalkoztatást, így nem fog tudni elmenni a gyerekért az óvodába, és hiába ajánlottak másik munkát egy kávézóban, nem fogadhatja el, mert a kislány nem maradhat egyedül éjszakára, a bébiszitter meg elvinné a bevétele jelentős részét. Olyan bánatosan lógatta a fejét, hogy Lilla megszánta és mire észbekapott, már fel is ajánlotta a segítségét, azzal a kikötéssel, hogy senkinek sem kell róla tudni. A fiú elképedt, sose gondolta volna, hogy "savanyú" professzora húzza ki a pácból. Lilla szorongva készült az első, gyerekkel töltött estéjére, de nem adódott probléma. A kislány szépen evett, jókedvűen fürdött, bizalommal kapaszkodott Lilla nyakába, amikor kiemelte a kádból. Kellemes babasampon illata megmelengette Lilla szivét. A kislány ágyba bújt és mesét követelt. Lilla először félszegen, monoton hangon olvasott, nem jó, kiabált a kislány nevetve, morogni kell, mert medve vagy... kacagott. Lilla öblösítette a hangját, mókázott, és a gyerek hanyatt vetette magát a nevetéstől. A mese után kicsit még fészkelődött, aztán Lilla kezébe kapaszkodva elaludt, ő meg csak ült mellette, hallgatta nyugodt légzését és furcsán boldognak érezte magát. Hajnal kettő felé megérkezett a fiú, fáradt volt és csapzott, csodálkozva nézett Lillára, aki szinte védekezve mondta, nem akarta egyedül hagyni a gyereket, aztán az ajtó felé sietett, pihenjen, mondta a fiúnak és szinte lemenekült a saját lakásába. A következő napok alatt egyre közelebb került a gyerekhez, tiszteletet érzett a fiú iránt, aki feltétel nélkül szerette a testvérét, felébredt benne az ösztön, hogy védelmezze őket. Délutánonként vacsorát főzött a kislánynak és magának, elejében szakácskönyvből, miközben rajzoltak, legóztak, a gyerek biztatására énekeltek is. A konyha steril szagát finom ételek, kakaó és süti illata váltotta fel, az asztalon és az ablakpárkányon virágok és fűszernövények zöldelltek. A fürdés-fekvés-mese rituáléja után Lilla a karosszékben ülve várta a fiú érkezését, néhány suttogva váltott szó után mindketten aludni mentek. Ahogy közeledett a nyár, egyre oldódtak a gátlások, már nem húzódtak el saját szobáikba, a fiú szabadnapjain együtt vásároltak és főztek, a kertben felállított medencében játszottak a kislánnyal, napoztak és beszélgettek. Sok kérdésben egyezett a véleményük, és a fiú kissé szertelen természetét jól ellensúlyozta Lilla megfontolt, sokszor bántóan tárgyszerű látásmódja. Kellemesen érezték magukat egymás társaságában és mindketten imádták a kislányt. Szinte magától adódott, hogy a nyári szünetben Lilla gondozta a gyereket, a fiú metszette a fákat, nyírta a füvet, szerelte a csapot és cserélte a kiégett villanykörtéket. Jó csapat voltak.

Lilla ijedezve vette észre, hogy érzései megváltoztak, kívánta a fiút, de inkább a nyelvét harapta volna le, minthogy kimutassa. Mi a fenét képzelek, szidta magát időről-időre, hiszen 16 évvel fiatalabb nálam. Tárgyilagosan nézte magát a tükörben, az alakom még elmegy, de csúnya vagyok, állapította meg, és életében először ez bántotta. Erővel próbálta elfojtani az érzéseket, és éjszakánként hangtalanul sírt a párnáját ölelve, amikor a fiú néha hazahozott egy-egy lányt, hogy aztán megkönnyebbülten lélegezzen fel, amikor azok egy-két találkozás után elmaradtak. Nem tudta, miben reménykedik, utálta magát a "fegyelmezetlenségéért", de az érzései csak nem múltak. A nyár már a vége felé közeledett, a Szent István napi tűzijáték után együtt ballagtak hazafelé, felváltva vitték az alvó kislányt, óvatosan fektették le, és fáradtan ültek a ház előtt egy-egy doboz sörrel. Egyszerre indultak befelé, aztán váratlanul összeölelkeztek, hevesen csókolóztak és a hintaágyban szeretkeztek. Reggel úgy tettek, mintha semmi sem történt volna, de este megint megtörtént, és aztán minden nap, úgy, mintha nem lennének tudatában nappal, mi történik közöttük éjjel. Október elején, amikor váratlanul hidegre fordult az idő, a szeretkezések is elmaradtak. Lilla ébren feküdt az ágyában, fogalma sem volt, mit tegyen. Harmincnyolc éves, és szerelmes egy huszonkét éves gyerekbe. Egy hét kínlódás következett, az idő váratlanul ismét melegebbre fordult, és egy este Lilla a fiút a sötét teraszon, a hintaágyon ülve találta. Félve állt meg, de a fiú a keze után nyúlt, maga mellé rántotta és az éjszakai találkozások tovább folytatódtak. Amikor az idő újból rosszra fordult, az éjszakákat Lilla szobájában töltötték, a fiú sötétben jött, hajnalban visszasettenkedett a helyére és nappal továbbra is úgy tettek, mintha semmi közük nem lenne egymáshoz.

Két évig tartott ez a furcsa kapcsolat. A fiú lediplomázott, dolgozni kezdett és néhány hónap múlva, arra hivatkozva, hogy a kislány megkezdi az iskolát, zavartan megköszönte Lilla segítségét és a belvárosba költöztek egy bérelt lakásba. Lilla megsiratta a szivéhez nőtt két ember távozását, de nem tartotta vissza őket. Mosolyogva integetett a kislánynak, aki izgatottan helyezkedett el a furgon utasterében, a fiú magához ölelte, nagyon sokkal tartozok neked, súgta a fülébe, aztán elhajtottak.

Lillára iszonyatos erővel szakadt a magány. Bárhova nézett, bárhova lépett, az ő nyomukat látta, az ő hangjukat hallotta. A hűtőn ott lógtak a kislány rajzai, az ablakpárkányon ott voltak a fiúval ültetett fűszernövények, a kertben a karácsony után kiültetett közös karácsonyfájuk. Majd enyhül ez, biztatta magát Lilla, de csak egyre rosszabb lett. Nem volt kedve semmihez. A konyhába be se ment, a kert elgazosodott, ő meg csak ült és olvasott. A tudományos művek legalább lekötötték és elterelték a figyelmét egy rövid időre. Néha elsétált az iskolához, hogy lássa a kislányt. Aztán egyszer a fiút látta, amint egy csinos nő kezét fogva vártak ott. Lilla azonnal eltünt onnan, hazament és többé ki sem mozdult a házból, csak az óráira járt be az egyetemre. Lefogyott, haja megőszült, kollégái aggódására ingerülten reagált, nincs semmi baja, hagyják békén, mondta.

A következő tanévben felhagyott a tanítással is, tudományos cikkek írásával és fordításával keresett pénzt, bevásárlásait online intézte, egyedüli tevékenysége a napi séta volt a kert végéig és vissza. Már tél elején járt az idő, amikor egy nap a szokásos útvonal végén, a kerítés közelében egy nejlon zacskóra lett figyelmes, amiből keserves nyöszörgés hallatszott. Kiszakította a szatyrot és két rossz állapotban lévő kiscicát talált, akik reszkető lábakkal próbáltak elmenekülni. Lillában azonnal felébredt a védelmező ösztön, a cicákat sáljába csavarva sietett a házba. Ott is hideg volt, még be sem indította a fűtést abban az évben. Azonnal a konyhába szaladt, a sütőt kapcsolta be, a cicákat elé rakta, aztán a kazánhoz futott, téli üzemmódra állította, és rohant vissza kis védenceihez, akiken látszott, nem sok élet van már bennük. A fürdőszobába vitte őket, a mosdókagylóba jó meleg vizet engedett, a két kis árvát megfürdette, hogy átmelegedjenek, aztán meleg törölközőbe csavarta és magához ölelve melengette őket. Panaszos sírásuk ráébresztette, hogy éhesek, ezért felbontott egy konzervet, és az ujjára kent májkrémmel megetette őket. Félt, hogy éjjel megfáznak, ezért maga mellé vette őket az ágyba, vigyázva takargatta őket, alig aludt, félt, hogy nem veszi észre, ha segítségre szorulnak. Ahogy a lakás melegedett, engedett a szorongása, végül mégis elszunnyadt. Reggel mocorgásra ébredt, a két cica élénken mászkált az ágyneműn, a paplanon gyanús folt éktelenkedett, de Lilla csak nevetett. Amikor a fürdőszobába indult, a két kis vendég azonnal a nyomába eredt, amikor becsukta előttük az ajtót, keserves nyávogásba fogtak. Lilla egy törölközővel bélelt dobozban helyezte el őket, majd sietve a közeli áruházba hajtott és megvette a cicatartáshoz szükséges felszerelést.

Élete a két kiscica körül forgott. Ha dolgozott, a cicák a mellette lévő kanapén, vagy az asztal alatt hancúroztak. Éjjel az ágyában aludtak. Lilla újra ápolta, takarította a lakást és fűtött, hogy a "kicsik" meg ne fázzanak. Ahogy tavaszodott, a kertben tevékenykedett, a szomszédok átköszöntek, néhány szót váltottak, Lillába visszatért az élet, és ő visszatért az életbe. A cicák néha elbújtak a kertben és Lilla szorongva gondolta ilyenkor, hogy nem jönnek vissza, mást, jobbat találnak őhelyette, de azok a hívásra mindig azonnal hozzá futottak, az ölébe ugrottak és boldogan doromboltak.

Lilla minden reggel arra ébredt, hogy két kis szőrgombóc bújik hozzá. Szemét nem nyitotta ki, de ők mindig észrevették, hogy felébredt. Ilyenkor fejüket hozzádörgölték, kis lábaikkal "meggyúrták" a takaróját, amikor kiugrott az ágyból és a fürdőszobába szaladt, azonnal sprinteltek utána. Alig egy hónap telt el, amikor szilveszter napján a szupermarket előtt a pad alatt egy apró kutyát látott reszketni. Azonnal felkapta, keresni kezdte a gazdáját, de mindenki a fejét rázta. Lilla az anyósülésen szállította haza új "csemetéjét". A cicák először kissé gyanakodva fogadták az új családtagot, de hamar megszokták, bekvártélyozták magukat a kutyaágyba is, a hátán szunyókáltak. Lilla már nem zárkózik be a házába, kutyusával sétál a tavaszi utcákon, újra bejár az egyetemre, hazatérve a kis teraszon a hintaágyban a cicák várják, vacsora után a pihenőfotelban ülve kis lakótársai az ölébe telepednek. Lilla elégedett és néha már azt sem tartja lehetetlennek, hogy - bár már negyvenöt éves - egyszer majd egy ember is része lesz az életének.