Krisztina

Krisztina élete elég rendhagyóan kezdődött. Anyja ápolónő volt egy vidéki kis kórházban és egy nyaralás alkalmával futó viszonyba keveredett egy arab férfival. Még húsz éves sem volt, ezért a terhességét titkolta, amíg lehetett, majd fizetés nélküli szabadságot vett ki, egy régi iskolatársához utazott Pestre, ott dekkolt a szülésig. Krisztinát a kórházban hagyta, lemondott róla. A gyermekvédelmi szervek azt hitték, gyorsan találnak szülőket a kislánynak, de senki sem akarta a dús fekete hajú, kreol bőrű gyereket. Három év telt el, Krisztina igazából egész jól érezte magát az intézetben, hamar megértette a helyzetét, minden látogatót kíváncsian méregetett, hátha őt keresik. Aztán egyszer egy házaspár jelent meg az otthonban, félszegen üldögéltek a játszószoba kis székein, a gyerekeket nézték. Mindketten szőkék és világos bőrűek voltak, Krisztinát főleg a férfi világoskék szeme bűvölte el. Egy darabig nézte őket, aztán odament, a férfi térdére könyökölt és a szemébe nézve azt kérdezte: hazaviszel?

A házaspárnak már volt egy 8 éves kisfia, szintén kék szemű, szőke gyerek. Születésekor komplikációk léptek fel, az asszonynak el kellett távolítani a méhét, nem lehetett több gyerekük. Ahogy a fiúcska nőtt, elhatározták, hogy örökbe fogadnak egy hasonló kinézetű kisfiút, hogy testvérekként nőjenek fel. Izgatottan ültek le a gyerekek közé, hogy az intézet által felajánlott kisfiúval megismerkedjenek, de közbelépett Krisztina. Amikor bizalommal telve hozzájuk szaladt, a házaspár összenézett, az asszony szeme könnybe lábadt, és a férfi a kislányt az ölébe véve azt mondta, hát persze, hogy hazaviszlek.

Így kezdődött Krisztina új élete. Amikor néhány hét múlva újdonsült szülei kezét szorongatva elhagyta az intézetet, boldogan ugrándozott, az asszony nevetve nézte. A vonaton elfáradt a sok új benyomás miatt, elaludt, és felébredve az asszony ölében találta magát. Elégedetten vigyorgott, fesztelen természete a felnőtteket is nevetésre késztette. Krisztinának meséltek már arról, hogy otthon lesz majd egy "nagytestvére", de bár a szavakat értette, semmit sem jelentett neki az "otthon" és a "nagytestvér", igazából elképzelése sem lehetett a valóságról.

Minden új volt neki, akkor látott életében először igazából utcát, házat, udvart, lakást. A nagytestvér először félelemmel töltötte el, de hamar összebarátkoztak, a fiú csendes, visszafogott lénye megnyugtatta, a fiú meg élvezte a kislány mozgékonyságát, kíváncsiságát, a korkülönbség ellenére jókat játszottak együtt. Csak az utcára nem akart soha kimenni. Még akkor is nyugtalan volt, ha a kapu nyitva maradt. Krisztina az első hónapokat otthon, az asszonnyal töltötte, akit hamar anyának kezdett szólítani, a férfit meg apának. Ősztől óvodába íratták, de amikor első nap az anyja ott akarta hagyni, sikoltozva rohant utána, és lábát ölelve sírt, ne hagyj itt! A rémülettől bepisilt, az óvoda nagyon hasonlított az intézetre. Anyja magához ölelve vitte haza, ő is megijedt a kislány reakciójától. Napokig magyarázták neki, hogy nem kell félnie, próbálták megnyugtatni. Reggel elmentek az óvoda elé, nézték, ahogy a gyerekek bemennek, a kerítésnél meglesték, hogy játszanak az udvaron, besettenkedtek és látták, ahogy ebédelnek és alszanak, és délután amint a szülők hazaviszik a gyerekeket. Elmentek a boltba, ahol anyának dolgozni kell napközben, hogy pénzt keressen. Megnézték az iskolát, ahova a fiú jár, és elmentek apával villanyt szerelni. Krisztina lassan megértette, hogy nem akarják otthagyni, és kis szipogás árán ott maradt az óvodában. Egész nap a kerítés közelében játszott egy babával, alig evett és dermedten feküdt a kis ágyon, nem mert elaludni. Délután az elsők között jött érte az anyja, Krisztina megkönnyebbülten futott hozzá, és boldogan csacsogva mentek haza. Éjjel anyja mellé bújt, és ez így ment egy jó ideig, míg végre tényleg megnyugodott, de még akkor is csak otthon érezte igazán biztonságban magát. Anyja mellett sertepertélt a konyhában, buzgón tologatta a porszívót a szobák szőnyegein, kis locsolókannájával téblábolt a kertben apja nyomában, bunkert épített testvérével a bokrok alatt. Imádta a családját, és azt, hogy két születésnapja van. Anyja így magyarázta: az egyik, amikor a világra jöttél, a másik, amikor a mi kislányunk lettél.

Teltek az évek, Krisztina teljesen beilleszkedett a család és a falu életébe, jól tanult, barátnőivel sutyorogtak, kis gyerekszerelmeket élt át, mint a többi lány. Krisztina nem volt kifejezetten szép lány, inkább figyelemfelkeltőnek lehetett nevezni. Hibátlan bőre, nagy fekete szemei és kékbe játszó fényes, fekete haja, karcsú derekához képest kissé erős melle minden férfi figyelmét felkeltette. Az általános iskola elvégzése után cukrásznak tanult a közeli városban, ahova busszal jártak be a többi korabeli gyerekkel, élte a tinik életét, testvére óvta őt, kicsit talán nagyon is, és torzsalkodtak emiatt, de őszintén szerették egymást. Bátyja ekkor már pesti egyetemista volt, csak ritkán látogatott haza.

Tizenhat éves volt, amikor szerelmes lett. A srácnak menő frizurája, trendi ruhája volt, és kitartóan járt utána, próbálta "felszedni", ő azonban élvezte ezt a várakozással teli időszakot, sokáig kitért a közeledés elől, aztán mégis egyre közelebb engedte magához a fiút, aki, ha lehetett, mindig vele volt, az iskolánál várta, elkisérte a buszhoz, aztán alighogy hazaért, csörgött a telefon. Járni kezdtek, Krisztina boldog volt és megbízott a fiúban, meghívta a szülei házába, de ő valahogy mindig kifogásokat talált, aztán ő hívta meg a lányt a saját otthonába. Krisztina gyanútlanul ment, kíváncsi volt a fiú családjára, nagyon meglepődött, amikor a lepusztult bérházban lévő koszos lakásba értek, ahol nem volt senki. A fiú csókolgatta, aztán az ágyhoz húzta, és Krisztina rémülten védekezett. A fiú ekkor többször megütötte, "mit képzelsz te kis cigány kurva", kiabálta és a félelemtől bénult lányt durván megerőszakolta. Krisztina, amikor végül kiszabadult, azonnal a szüleit hívta, akik rémülten rohantak érte, vitték haza és szeretetükkel gyógyították. Nem tudták, mit tegyenek. Forduljanak a rendőrséghez? Krisztina nem akarta. Félt attól, hogy bíróságra menjen, még most is hallotta a durva hangot: "cigány kurva", és a hideg rázta. Aztán kiderült, hogy Krisztina teherbe esett. Megrémült, nem tudta, mi lesz vele, szülei hallgatagon jártak-keltek, látta, hogy anyja titokban sírdogál. Abortusz szóba se jöhetett, szülei nézetével ez nem fért össze, ezért úgy döntöttek, Krisztina szülje meg a gyereket, nem fognak törődni a szóbeszéddel. Krisztina a szakmunkás vizsgát már kerekedő hassal tette le, de mindenki úgy tett, mintha nem venné észre. Sajnos terhesen esélye sem volt, hogy valahol alkalmazzák, ezért, hogy feszültségét levezesse, otthon sütött-főzött. Néha felmerült benne, hogy elmenekül, úgy érezte, hogy családját szégyenbe hozta, de nem volt hova mennie.

Ahogy közeledett a szülés időpontja, Krisztina egyre nyugtalanabb lett. Nem merte megkérdezni a szüleit, mit terveznek a gyerekkel, hiszen ő még kiskorú volt, egyedül nem dönthetett. Éjszakánként hangtalanul sírt, míg egyszer anyja észrevette, megrémült, hogy valami baj van, és Krisztina végre meg merte kérdezni, mi lesz a babával? Mi lenne, mondta az anyja. Majd gyesre mész, aztán meg, ha a gyerek nagyobb lesz, keresel valami munkát. Krisztina megkönnyebbülten ölelte meg, rémálmaiban már azt látta, hogy az ő gyereke is intézetben köt ki. Ahogy felszabadult a feszültség alól, visszatért régi temperamentuma, anyja segítségével a szobájában kis babasarkot rendezett be, mire december elején megszületett a kisfia. Boldog karácsonyt töltött el együtt a családjával. Újév előtt meg volt a keresztelő, bátyja lett a keresztapa. Krisztina, anyja segítségével gondosan ápolta a gyereket, elvégezte a házimunkát, tavasztól művelte a kertet, közben az ismerősök részére megrendelésre süteményeket sütött. Az internet elterjedésével Krisztina egyre újabb recepteket talált és próbált ki, néhányat átalakított, sőt saját maga is kreált süteményeket. Húsz éves korára már olyan rutint szerzett, hogy a gyes után a városi cukrászda örömmel alkalmazta. Itt újabb technikákat lesett el, az új sütemények mellett megtanulta a hagyományos elkészítési módokat is. Jól érezte magát a munkahelyén, elégedett volt az életével, szerette a családját és imádta a fiát. Álmaiban néha egy férfi állt mellette, de ébren nem bízott senkiben.

Két év telt el, amikor egy nap a szüleivel és kisfiával az új bevásárló központba mentek, kicsit nézelődni. Jókedvűen sétálgattak, amikor az egyik kávézó asztalánál Krisztina meglátta a gyerek apját több kigyúrt férfi társaságában. A pasi furcsán nézte a lányt és a gyereket, de Krisztina átnézett rajta, menjünk haza, kérte a szüleit, és ők látták, valami nincs rendben, nem ellenkeztek. Krisztina csak akkor nyugodott meg, amikor becsukódott utánuk a ház kapuja. Vacsorakészítés közben elmondta anyjának, hogy megrémült a férfitől, nagyon rossz érzései vannak, bár biztos csak rémeket lát. Ám néhány nap múlva a férfi a cukrászda előtt várta. Enyém a gyerek, jelentette ki. Krisztina tagadta, de a férfi biztos volt a dolgában. Utánanéztem. Éppen kilenc hónappal a kis afférunk után született. Honnan tudod? - kérdezte Krisztina. Meg vannak az összeköttetéseim. A fiamat akarom. Nem a te fiad, az én nevemet viseli. Majd kérek genetikai vizsgálatot, vetette oda hanyagul a férfi, és Krisztina elhitte, hogy meg is teszi. Amikor felvette a munkát, főnöke hozzá lépett. Ugye nincs köze ehhez a bűnözőhöz? - kérdezte - maradjon távol tőlük, már az egész családnak meggyűlt a baja a törvénnyel, a család fele most is börtönben ül. Krisztina csak most értette meg, micsoda bajba keveredett.

Ezután nem volt egy perc nyugta se. A férfi időről-időre megjelent, a fiát akarta látni, és Krisztina inkább felmondott, nem mert már bejárni a városba. De egy napon autó állt meg a ház előtt, és a férfi szállt ki belőle két hasonszőrű társa kiséretében. Szerencsére Krisztina apja is otthon volt, a lány és a gyerek a hátsó kerten keresztül a szomszéd utcában lakó rokonokhoz futott, ő pedig a kapuban megállva tárgyalt a három férfival. Tiszteletet parancsolóan kérdezte, mit akarnak. A férfi megint a fiút követelte, apasági pert fog indítani, mondta. Nemár..., mondta Krisztina apja, minek kellene magának egy gyerek, mondja már meg mennyit akar, aztán haladjunk. A pasi meghökkent, aztán kibökte: 1 millió. Adok kétszázezret, aztán húzzon el innen, mert rendőrt hívok, fenyegette meg az apa, és a pasi zsebre vágva a pénzt, elhajtott. Egy év nyugalom következett, aztán a férfi újra megjelent. Krisztina apja azonban ismét le tudta szerelni egy jelentősebb összeggel. De már látszott, hogy ez a bűnöző nem fogja feladni. Ráadásul a gyerek egy év múlva iskolába kerül, onnan bármikor elviheti, megcsináltathatja a DNS vizsgálatot, és akkor baj lesz. Sürgősen megoldást kell találni. A család minden lehetőséget megvizsgált, aztán úgy döntöttek, Krisztinának és a gyereknek el kell költözni. Minél messzebb, annál jobb. Hirdetéseket böngésztek, és néhány hónap múlva meg is találták a megfelelőt. Egy határhoz közeli, osztrák kávézóba kerestek magyarul és németül beszélő munkaerőt. Bár Krisztina csak néhány szót beszélt németül, apjával felkerekedtek, és azonnal odautaztak. A tulajdonos szerencsére beszélt magyarul, és bár nem tudta alkalmazni, történetét megismerve beajánlotta egy pékségbe. Ott, miután meggyőződtek Krisztina cukrász-tudományáról, nyelvtudás nélkül is alkalmazták. Már haza sem ment. Szülei hozták el a gyereket és némi pénzt, hogy berendezkedjen. Két évig dolgozott a kávézóban, megtanulta az önálló életet, aztán tovább ment és Linzben élt egy ideig, majd Innsbruckban telepedett le végleg.

Amikor a gyerek apja újra megjelent Krisztina szüleinél, apja megint leszerelte egy kis pénzzel, és ez még két évig így ment, aztán közölte a férfival, hogy Krisztina megszökött a gyerekkel, ők sem tudják hol van. A pasi dühösen fenyegetőzött, de már semmit sem tehetett, Krisztina nyoma kihűlt, nem akadt rá a bűnöző haverjai segítségével sem. Nehéz helyzet volt ez Krisztinának és a szüleinek is, hiszen sok évig csak mobilon és skype-on beszélhettek, csak bátyja látogatta időnként, mivel ő nem került a bűnözők látókörébe. Amikor híre ment, hogy a társaság lebukott és több évre börtönbe került, végre megnyugodtak, és Krisztina hazalátogathatott az akkor már kamasz gyerekével. Boldogan sétálgatott az ismerős utcákon, benézett a kis falusi cukrászdába, ahol megkóstolta a hazai süteményeket, nevetgélt a lányokkal. Ekkor találkozott régi iskolatársával, aki csodálattal nézte, de megszépültél, mondta neki félszegen a férfi, aztán beszélgettek és hazasétáltak. Ezután minden nap találkoztak, fellobbant a vágy, de Krisztina rettentően félt, a fiatalkori erőszak óta csak két futó, egy éjszakás találkozása volt, de azonnal ki is hátrált a kapcsolatból, mert rosszul volt a szeretkezéstől. Amikor eljött a búcsú pillanata, a régi barát azt mondta, nem élhetsz így, ha nem is engem fogsz választani, ne maradj egyedül. Szép vagy és értékes, nem ilyen magányos életet érdemelsz. Krisztina elsírta magát. Ha valakit választanék, akkor az Te lennél, mondta, és megölelte a férfit.

Kissé leverten utazott vissza, tizenhárom éves fia felnőttesen vigasztalta, ez megnevettette. Aztán néhány hét múlva régi iskolatársa telefonált. Krisztina örömmel hallotta a hangját, de nagyon meglepődött, amikor kiderült, a férfi az érkezését jelentette be. Két nap múlva meg is érkezett. Nem birom én ezt, mondta, derüljön ki, hogy mi van, mert megesz a fene. Krisztina idegesen nevetgélt, de a férfi komolyan gondolta, egy hét múlva már dolgozott egy építkezésen. Rosszul érezte magát a szálláson, ahol török és pakisztáni férfiakkal kellett megosztani a szobáját. Krisztina megszánta, és fiával egyetértésben elszállásolta a nappali kanapéján, amíg a lakhatása meg nem oldódik. Hetek teltek el, nappal dolgoztak, a gyerek iskolába járt, az esték beszélgetéssel és nevetéssel teltek, a hangulat oldott volt és egyre oldottabb lett. A szilveszter éjszakát a gyerek a barátainál töltötte, Krisztina és a férfi a tévé előtt üldögélt, a műsort nézték, bort ittak, szendvicseket rágcsáltak, nevettek és táncoltak, aztán éjfélkor boldog újévet kívántak egymásnak, és a csók nem akart abbamaradni...

Nyáron már házaspárként látogattak haza, a gyerek nem jött velük, barátaival táborozni mentek, Krisztina nem is bánta, még mindig félt, hogy a gyerek apja erőszakoskodni fog, és vagy pénzt csikar ki, vagy a gyereket zaklatja, de szerencsére hire-hamva sem volt. Két év múlva, 35 évesen Krisztina megszülte második gyerekét. Boldogan éltek négyesben, és amikor nagyfia 16 éves lett, Krisztina elmondott neki mindent az apjáról, csak az erőszakot hallgatta el. Elmondta, hogy diákszerelem volt, de aztán a fiúból bűnöző lett, vigyázni kell vele, mert veszélyes. A fiú izgatott lett, kissé félt is, megigérte, hogy óvatos lesz, ha otthon járnak, de kamasz-fantáziáját izgatta a kemény bűnöző imázs. Szerencsére a férfi nem jelentkezett, a városkában senki sem beszélt róla és az óvatos érdeklődésre mindenki csak a fejét rázta, évek óta nem látták, lehet, megint börtönben van.

A fiú már 20 éves volt, amikor kérte anyját, mutassa meg, hol találja az apját. Krisztina nem szerette volna, ha a fia egyedül találkozik azzal az emberrel, aki nemzette, ezért ő vitte a házhoz, ahol egykor lakott. A ház még borzasztóbb állapotban volt, mint húsz évvel előbb. Félve mentek fel a lépcsőn, és a lakás ajtaján ugyanaz a név szerepelt, mint akkor. Krisztina összeszedte bátorságát és a csengetésre sovány, ősz hajú, láthatóan részeg ember nyitott ajtót. Krisztina nem ismert rá. Kétszer is rákérdezett a nevére, és a férfi biztosította, hogy ő az, akit keresnek. Aztán, mintha kitisztult volna a tudata, ő is rákérdezett: Krisztina? Álltak ott, mintha megbénultak volna, a férfi hívta őket befelé, de Krisztina elborzadva tiltakozott, a fiú meg láthatóan inkább elfutott volna, rettenetes volt a csalódása. Végül a közeli presszó kerthelyiségében ültek le, és a férfi, kerülve Krisztina tekintetét, néhány szót váltott a fiával. Nem tagadta, hogy rossz társaságba keveredett, de szépítette a saját szerepét a zsarolásban, nem is gondolva, hogy a gyerek erről semmit se tud. Az erőszakot ő sem említette, aztán panaszkodott a szegénységről, a nehéz életről, nem is nagyon titkolva, hogy pénzt szeretne kapni tőlük. Krisztina csak undort érzett. Jaj, sietnünk kell, pattant fel, elkésünk, és a fiú hálásan kapott az alkalmon. Egy ötezrest dobott az asztalra, fizesd ki a számlát, mi nem várhatjuk meg, mondta és elviharzottak. Csak akkor nyugodtak meg, amikor már messze jártak. Krisztina leparkolt szülei háza előtt. Mielőtt bemegyünk, beszéljük meg a dolgot. Te legalább tudod, ki az apád. Én egyik szülőmet sem ismerem, mondta a fiának. Te nem ő vagy. Ahhoz, hogy Te mi vagy, és mi leszel, nincs köze annak, hogy ki, vagy mi az apád. Mint ahogy az én életemet is egyedül én irányítom. Ne hagyd, hogy ez az élmény bármiben is befolyásoljon. A fiú megkönnyebbülten mosolygott.

Hát ti meg hol jártatok ennyi ideig? - fogadták őket otthon. Csak egy kicsit csavarogtunk az óvárosban, mondta Krisztina megszorítva a fia vállát.