Klára II.
Leült, a mulatozó társaságot nézte. Volt férje, egyetlen lányának apja közeledett, karjában alvó kislányával, mellette a felesége csendesen mosolyogva. Én szebb vagyok, gondolta kissé dacosan, amíg végignézett rajtuk.
Indultok? - kérdezte. Igen, válaszolt a másik nő, a kicsi már kifeküdt. Reggel jövök, mondta a férfi, aludj, ameddig akarsz, majd én mindent elintézek itt is meg kint is, intett fejével az épületen túl elhelyezkedő major és szántóföldek felé.
Oké, bólintott Klára, akkor én holnap regenerálódok, és hétfőn jövök. Nézte, ahogy kocsiba szállnak és elhajtanak. Nem volt már benne indulat. A szerelem, amit a férje iránt érzett, majd a harag, amikor kiderült, mást szeret már, régen elmúlt. Az idő múlásával egyre tisztábban látta, hogy házasságukból mindig is hiányzott az igazi szenvedély, a férfi a gazdaságnak élt, őt meg lekötötte a közösségi munka, ami megbecsülést hozott, és ez fontos volt neki. Mindkettőjük imádatának tárgya a lányuk volt, ami összetartotta őket. A felfokozott érzelmek helyére valami laza haverság lépett. Volt férje sietett a segítségére, amikor körülötte minden összeomlott.
A zenekar tust húzott, az utolsó vendégek is szedelőzködtek. Kiadta az utasításokat a személyzetnek, aztán ő is hazaindult. Még mindig abban a házban lakott, amit a volt férjével közösen vettek és újítottak fel huszonhét éve. Igaz, mostanában egyre kevesebbet tartózkodik itt, a vendégház üzemeltetése, a gazdaság ügyei sok idejét elveszik. Aztán ott van még a közösségi munka. Részt vesz a helyi újság szerkesztésében, az iskolai alapítvány titkára, szólista a kórusban és ő intézi a színjátszó kör ügyeit is. Egyszer fel is lépett velük, de olyan lámpaláza volt, hogy többé nem vállalt ilyesmit. Nem szeretett középszerű lenni. Jobban szeretett a háttérből irányítani, problémákat megoldani, ebben senki nem volt nála jobb.
Egy gyors tusolás után ágyba bújt, telefonját az éjjeliszekrényre tette, lánya megigérte, hogy küld egy sms-t, ha megérkeznek. Elnyújtózott és már aludt is.
A telefon pittyegésére ébredt. "Megérkeztünk, minden csodás, a teraszunk a tengerre néz, majd küldök képeket." - olvasta. Megnyugodott, az órára nézett. Majdnem dél volt. Ideje felkelni.
A fürdőszobába csoszogott, közben benyitott az újonnan berendezett szobába, ami majd a fiatalok hálószobája lesz. A dobozok még becsomagolva álltak a szőnyegen, de a bútorok már a helyükre kerültek, a függönyök az ablakon. Boldog volt, hogy a gyerekek vele fognak lakni, jókedvűen kezdődött a napja.
Kényelmesen készülődött, az étteremhez hajtott, hogy az esküvő utáni takarítást ellenőrizze, kocsiba rakta a csomagokba készített süteményeket, ezeket majd útközben beadja a házakhoz. Így szokás ez a faluban, és ő követi, ápolja a hagyományokat. Megebédelt, majd a vendégházhoz hajtott, ahol most is foglalt volt két szoba. A vendégek éppen ebédelni indultak, néhány szót váltottak.
Mindent rendben talált, a két fiatal, akik a vendégekről gondoskodtak, már rutinosan dolgozott. Elégedetten dicsérte meg őket, aztán gyorsan felmérte a készleteket, összeállította a bevásárló listát, kocsijába dobta a mosni való ágyneműt, tányérra rakta az esküvői kóstolót, kávéztak, mesélt az esküvőről, aztán haza indult.
Hétfőn minden visszatért a régi kerékvágásba. Klára intézte a vendégház ügyeit, leadta a szennyest a mosodában, beszaladt az újság szerkesztőségébe, aztán beautózott a városba. Az egyik antikváriumban régi színdarabokat tartalmazó kötetet ajánlottak, ami éppen jókor jött a színjátszókör számára. Esténként az ágyban a színdarabokat olvasta, egyik kifejezetten tetszett neki, a komikus szerelmi sokszög csetlés-botlásai kacagtató helyzeteket eredményeztek, ráadásul szinte semmi jelmezre nem kellene költeni, utcai ruhákkal és pizsamákkal megoldható, és a díszleteket is fillérekből ki lehet hozni, a darab éppen jó lesz a farsangi bál előtti műsoros estre. Sőt az lesz az előadás fénypontja!
Két hét telt el, a fiatal pár megjött a nászútról. Lánya lebarnulva, vidáman borult a nyakába, veje is kedvesen mosolygott, azonnal megtelt a ház élettel. A fiatalok nevetgélve, egymásnak kiabálva pakolták ki a férfi cuccait, míg ő vacsorát készített számukra. Az este csodásan telt, a fiatalok egymás szavába vágva meséltek, a számítógépre feltöltött képeket nézegetve, szinte mintha ő is velük lett volna a csodás tengerparton.
Éjjel az ágyában fekve elgondolkodott. Mikor is volt utoljára nyaralni? Talán van már nyolc - tíz éve is. Még együtt volt a család, de már érezhető volt, hogy valami nincs rendben. Ő betegségre gyanakodott, eszébe se jutott, hogy a férje épp akkoriban vallotta be magának, hogy másba szerelmes. Amikor elment - mert ő első dühében kidobta - egyedül maradt a virágzó gazdaság vezetésével. És majdnem tönkretette. Dacból. Aztán a volt férje segített a hibákat helyrehozni, de még csak mostanában erősödtek meg annyira, hogy utazásra gondolhasson. Már szövögetett terveket, de akkor közbejött a lánya esküvője. Nagy lakodalmat szervezett számára. Ez olyan nap, mondta, amire emlékezni kell, ha nehéz idők jönnek. Ezt mondta nekik a köszöntőjében is. "Ha majd a hátköznapokban úgy érzitek, hogy a dolgok rosszra fordulnak, ne felejtsetek el emlékezni erre a napra és ezekre az érzésekre. Hogy mennyire szeretitek egymást, milyen csodás életet álmodtatok meg. Ne hagyjátok elszürkülni ezt az érzést." Nem akart volt férjére, egyben egyetlen jó barátjára nézni, de mégis összevillant a szemük.
Sóhajtva fordult a másik oldalára, mindjárt reggel, ő meg itt mereng. Nem tudott elaludni, a konyhába indult, hogy igyon egy pohár tejet, a fiatalok szobájából szeretkezés neszei szűrődtek ki, gyorsan visszahúzódott, nehogy meghallják, dobogó szívvel feküdt vissza, úgy érezte, mintha megleste volna őket.
Hajnalban kelt, sietett eltünni, mielőtt felébrednek. Egész nap haza se ment, a vendégházban kapott be egy szendvicset, aztán a volt férjével a lovardába mentek, kiválasztani, hogy a fiatal csikók közül melyiket tartsák meg és melyik kerüljön vásárra, megbeszélték melyik felvásárlóval kössenek szerződést a kukoricára. Mi van a fiatalokkal, kérdezte a férfi, mikor végeztek. Jól vannak, mondta, szaladj be hozzájuk, én még benézek az újsághoz, ha kész a lap segítek a fűzésben.
Késő délután tért haza, a konyhából fűszeres illatok szálltak, arra vette az irányt, gyanútlanul lépett be, aztán dermedten állt meg. A fiatalok szenvedélyesen csókolóztak, lánya keze a férje nadrágjában matatott, a fenekét simogatta. Hogy a férfi keze hol járhatott, arra gondolni se akart. Szétrebbentek, mindhárman zavarba jöttek, majd elnevették magukat. Mire letusolt, már elkészült a vacsora, jó hangulatban ettek.
Holnap munkába állunk, mondta a lánya két falat között. Már? - kérdezte csodálkozva. Azt hittem, még pihentek egy kicsit... Dehogy, szeretném már megismerni a gazdaságot, hogy minél hamarabb segíteni tudjak, lelkesedett a veje. Kevesebb munka hárul majd rád, anyukám, pihenhetsz egy kicsit az évek óta tartó hajtás után, mosolygott rá a lánya. Az jó lenne, mondta Klára meggyőződés nélkül.
Vacsora után a fiatalok kiültek a hintaágyba, szerelmesen bújtak össze, ő meg nem akart zavarni, a tévé elé ült, a házban téblábolt, kipakolta a mosogatógépet. A fiatalok a kertet locsolták, meg egymást fröcskölték, úgy érezte nem való, hogy most kimenjen, és nézze őket. Összepakolt a nappaliban, majd lefeküdt. Éjjel óvatosan nyitotta az ajtót, amikor a mosdóba kellett mennie. Úgy mozgok a saját házamban, mint egy betörő, vihogott kínjában. Minden rendben volt, de mégsem. A fiatalok kedvesek voltak és alkalmazkodók is, de a kínos helyzetek egyre szaporodtak, az egymásra nyitás a fürdőszobában, az intim helyzetek kínosan érintették Klárát, és valami sóvárgást indítottak el benne. Ahogy a fiatalok egyre inkább belakták a házat, Klára egyre jobban szorongott. Azt várta, a gyerekekkel "teljes élete" lesz, e helyett feleslegesnek, zavaró tényezőnek érezte magát.
Egy hónap után úgy érezte, nem birja tovább. Volt férje aggódva nézett rá. Valami baj van? - kérdezte. Klára sírva fakadt. Nem volt jó ötlet együtt lakni a gyerekekkel. Annyira magányosnak érzem magam közöttük, hogy azt el se tudod képzelni. De nem mondhatom nekik, hogy meggondoltam magam, költözzenek el. És azt szeretném, hogy az unokánk majd abban a házban nőjön fel, amit mi építettünk nekik, bármi is történt kettőnkkel. Volt férje vigasztalóan veregette meg a hátát. Mi lenne, ha Te költöznél el? - vetette fel. Veszünk egy kis házat, vagy egy lakást a városban, ez már úgyis nagy volt neked. Új ház - új élet. Mit szólsz? Klára elképedve pislogott. Elköltözzön? Eddig csak két otthona volt, a szülői ház, és ez. Ő nem lakott soha koleszban, nem élt albérletben, bulizva, laza lakótársi kapcsolatban idegenekkel. El se tudta képzelni, hogy máshol éljen. De már ott sem tudott. Már inkább volt a fiataloké a ház, mint az övé. Nem ő főzött, nem ő mosogatott, nem ő takarított, nem ő nyírta a füvet, a fiatalok - merő segítőkészségből - mindent megcsináltak, ő csak lézengett. Mint egy vendég.
Egész délután csak ült az íróasztalánál, állát a tenyerébe támasztva és gondolatai ide-oda csapongtak. Új ház... Sose volt még olyan otthona, ami csak az övé lett volna. Nem is hiányzott. Eddig.
Igazad van! - csapott az asztalra délután. Volt férje nevetett. Hat óra gondolkodás után végre kimondtad... Még a héten hozzáfogok és keresek neked egy... Nem, nem! Majd én! - vágott a szavába Klára. Egyedül? - hüledezett a férfi. Ahhoz volt szokva, hogy volt neje mindig támaszkodott valakire egy-egy döntésnél. Oké! - emelte fel a kezét, majd szólj, ha szükség lesz rám, vagy valakire.
Jó, majd szólok, dörmögte Klára, aztán az interneten ingatlan hirdetéseket böngészett, de sem a faluban, sem a közeli kisvárosban nem talált semmit. Néhány napig még rá-ránézett a keresőre eredménytelenül, amikor eszébe villant a megoldás. A vendégház egyik apartmanjába költözik. Eddig is aludt ott néha, kényelmes kis kuckó, átmenetileg kitűnő lesz, úgy is szinte mindig ott van. Lánya és veje értetlenül álltak a döntése előtt. De most miért? - kérdezte a lánya. Úgy tünt, őket nem zavarja az együttélés, észre se vették Klára kényelmetlen érzéseit az intim helyzetek, fürdőszobai afférok miatt.
Klára gyorsan berendezkedett a kis lakásban, ahol végre egyedül lehetett, de mégis mindig volt a közelében valaki, akihez szólhatott. Tetszett neki ez az új helyzet, tenni akarása visszatért, újra a régi volt.
A faluban mindenki az új kenyér ünnepére készült, Klára szorgalmasan gyakorolt a kórussal, melynek szólistája volt, egyeztetett a zenekarral az utcabál repertoárjáról, sürgött-forgott, ahogy szokott, közben szinte meg is feledkezett a lakhatási problémájáról, esténként beesett az ágyba, másnap újra szaladt. Egyik este volt férje hívta. Tudomást szerzett a faluban egy eladó házról, nézze meg, mondta. Klára gyorsan felírta a címet, reggel megnézem, mondta. De reggel probléma adódott a vendégházban, aztán megbeszélésre szaladt, már két nap is eltelt, mire a házhoz ért. Már az utcán eldöntötte, hogy kell neki. A hagyományos kis parasztházat felújították, az ablakokat kicserélték, új cserép piroslott a tetején. A kertben terebélyes barack- és diófa alatt farönkökből készült kerti garnitúra, a léckerítés mellett kívül-belül tarka virágok. Ez az! - csengetett be izgatottan. Kamaszfiú nyitott ajtót. Szülei nincsenek itthon, de meg lehet nézni a házat, mondta. Klára lassan sétált végig a nyitott tornácon, két szoba, tágas konyha, célszerűen berendezett kellemes kis fürdőszoba... Pont elég lenne. Az udvarra néző lenne a hálószoba, az ablak elé estikét ültetne, az utcai szoba tágas nappali lehetne, a kandallónál ülőgarnitúrával és kis zenesarokkal. Jó lesz. Mikor lehet beszélni a szüleiddel? - érdeklődött. Délután, mondta a gyerek. Majd visszajövök - köszönt el Klára. Úton az irodához gondolatban már a házat rendezte be, de amikor megérkezett, a megoldandó feladatok elterelték a figyelmét, este volt, mire becsukta maga után az ajtót. Ma már nem megyek, gondolta, túl késő van, én meg túl fáradt vagyok. Másnap gondok adódtak az ünnepséggel kapcsolatban, ami elhúzódott, és megint csak napok múlva jutott el álmai házához. Ismerős, középkorú nő nyitott ajtót. Már elkelt! - mondta boldogan mosolyogva. Tegnap este már le is foglalózták. Ha tudom, hogy téged is érdekel, szólok, mielőtt aláírom a szerződést. Ki vette meg? - akarta tudni Klára. Az új matektanár, mondta a nő. Klára bánatosan köszönt el. A kudarc elvette a kedvét a további kereséstől, jól meg leszek az apartmanban is, biztatta magát. Úgyis alig vagyok otthon.
Este gondolatai visszatértek a meghiúsult házvásárláshoz. Hallotta, hogy az iskolába két új tanár érkezett, de nem gondolta, hogy házat is vesznek. Itt szinte minden pedagógus a szolgálati lakásokban lakott, és nem maradtak sokáig. Két-három év, és ahogy lehetőségük adódott, már mentek is városi iskolákba.
De ezek, úgy tűnik, hosszú távra terveznek. Kíváncsi lett rájuk, elvégre sokáig maradnak a falu életében, és nem mindegy, kikkel él az ember. Vajon fiatal házaspár? Vagy inkább korabeliek? A fiatalabbaknak jobban örülne, akkor lenne gyerekük, és nagyon ráfér a falura a fiatalítás.
A Szent István napi ünnepségek zavartalanul lezajlottak, Klára mindent az irányítása alatt tartott, az utcabálon néhány fordulót még táncolt is ismerős férfiakkal, levezényelte a tüzijátékot, aztán visszavonult. A hajnalig tartó mulatozás nem az ő műfaja volt.
A következő héten került sor az iskolában a tanévnyitó értekezletre, melyen Klára, mint az iskola alapítványának titkára vett részt. Kiváncsian nézett végig a tanári kar tagjain, főleg a két új pedagógus érdekelte, akik elhappolták előle a kiszemelt házat. Először a nőt szúrta ki. Farmerben, baseball-sapkában, a fejére tolt napszemüveggel ült az asztal végén, fülében számtalan kis karika fülbevaló. Amikor a sapkát levette, tüsi haja hidrogén-szőkén virított. Vele szemben ült a férfi, aki a nőhöz képest idősnek tünt, külseje teljesen átlagos volt, kissé hosszúra hagyott sötét haját a füle mögé simította. Ezek házasok lennének? - ámuldozott Klára.
Az igazgató röviden bemutatta a két új tanárt. A lány Pestről jött, most végezte a főiskolát, angolt és éneket fog tanítani, a férfi a megyeszékhelyről érkezett, matematika-technika szakos és házat vett a faluban. Szóval nem házasok, nevetgélt magában Klára a saját tévedésén.
Az értekezlet után mindkét pedagógushoz odament, bemutatkozott, felajánlotta a segítségét és az együttműködésüket kérte. A lány kedvesen, közvetlenül beszélgetett vele, mindig Pesten élt, mondta, de vágyott megismerni a vidéki életet, ezért pályázta meg az állást. Örvendezett, amikor Klára elmesélte, hogy kórus, színjátszókör és zenekar is működik a községben, megigérte, hogy ellátogat a következő próbára. A férfival nehezebben indult a beszélgetés. Klára valami indokolatlan nehezteléssel telve beszélgetett, a férfi kissé unottan, de udvariasan válaszolgatott, Klára örült, amikor otthagyhatta, anélkül, hogy az udvariatlanság látszatát keltené.
Ahogy közeledett az ősz, a vendégház kihasználtsága csökkent, lánya és veje beálltak a betakarítási munkába, Klára érezte, hogy tényleg kevesebb feladat hárul rá a gazdaságban, mint eddig. Nem kellett már hajnaltól estig robotolni, később kelt, és hamarabb vonult vissza esténként. Nem érzett emiatt mellőzöttséget, inkább megnyugvást, hogy minden majdnem olyan, mint régen, amikor nem neki kellett felelni a gazdaság ügyeiért.
Szervezte a község kulturális életét, szeptemberben grill-versenyt karaokéval, októberben szüreti mulatságot, novemberben böllér fesztivált. December elején előkészítette a karácsonyi vásárt és megkezdte a kórus próbáit a karácsonyi ünnepségre. Ebben nagy segítségére volt az új tanárnő, aki gyönyörű szopránjával új színt hozott az énekkar hangzásába Klára alt hangja mellett. Szép sikert arattak. Az ünnepeket a lányával és a vejével töltötte, ott is aludt, csak új év napján tért vissza a kihűlt kis apartmanba. Vacogva várta, hogy a lakás átmelegedjen, közben a farsangi műsor előkészítésén dolgozott. Már karácsony előtt megtartották a szereposztó megbeszélést, bemutatta a darabot, a társulati tagok nevettek, lelkesedtek, kiosztotta a szerepeket, január első napjaiban megkezdődnek a próbák, szorított az idő, február első hetében lesz a farsangi mulatság. Jelmezekre nem nagyon lesz szükség, mindenki hozza a saját ruháit, csak egy-egy, a karakter jellemét kiemelő kiegészítőt kell beszerezni, meg nővér-ruhát. Ellenben a diszletek elkészítése igényel némi pénzt és kézügyességet. Egy kórházi szobát kell kialakítani, minden jelenet itt fog játszódni. Egyszerű lesz és nagyszerű, a színészek komédiázhatnak, a nézők nevetnek, a tapsrendhez egy népszerű, dinamikus slágert választott, jó hangulatot teremtenek a műsort követő bálhoz. Csodás este lesz.
A gondok a hónap közepén kezdődtek. Az asztalos, aki a díszlet elkészítését vállalta, bejelentette, hogy a segédje megbetegedett, és nem számíthatnak gyors gyógyulásra. Kellene valaki, aki segít. A díszletek festését eddig végző nő meg teherbe esett, nem akart a festék-gőzben dolgozni, ami érthető is volt, de legrosszabbkor jött. Klára két napig töprengett, gondjait megosztotta a fiatal tanárnővel, akivel a kórusban együtt énekeltek, és aki a darabban az aláfestő zenét szolgáltatta. Miért nem kéred meg az új technika-tanárt? - vetette fel a lány. Tényleg! - örült meg Klára. Tudod a telefonszámát?
Még aznap délután felhívta. Lelkesen magyarázta a feladatokat, a férfi csendben hallgatta. Klára már felkészült, hogy hosszas meggyőzésre lesz szükség, de a férfi csak annyit válaszolt, Jó, mikor és hova menjek? Klára egy pillanatig szóhoz sem jutott, aztán felszabadultan nevetett és megadta a felvilágosítást.
A férfi elgondolkozva állt a színpad közepén. Miről szól a darab? - kérdezte. Egy nőcsábász pasi kórházba kerül, ahol felkeresi az összes nő, akiket szédít. A két betegtársa próbálja a hölgyek mozgását kordinálni, hogy ne fussanak össze, közben a pasi belezúg egy ápolónőbe, aki rá se néz, és azt hajkurássza, és ez sok komikus helyzetet okoz. - mesélte lelkesen Klára. Nem rossz! - vigyorgott a férfi. Két bejárat kell, mondta, akkor jobb lesz a hatás. Ugyan már... vitatkozott Klára, melyik kórteremnek van két bejárata? Teljesen valószerűtlen... De akkor hogy oldjuk meg? Beszélgettek, ötleteltek, a színpad lépcsőjén üldögéltek, míg végül kialakult a koncepció. A színpadot két részre osztják, egyik felében a kórterem, a másikban a folyosó, és a betegtársak tolószékben gurítva rohangálnak a pasival egyik helyről a másikra. Ez megoldja, hogy a helyzetkomikumokat jól ki lehessen használni, hiszen látszik, hogy mit csinálnak a passzív szereplők, míg a másik helyiségben az események zajlanak. Jelenetről-jelenetre mentek végig a darabon, néha hangosan kacagtak.
Késő este köszöntek el egymástól. Klára jókedvűen ment haza, még út közben is kuncogott, az ágyban új ötletek jutottak eszébe, azonnal a szövegkönyv margójára firkantotta. Már mozdult a keze a telefon után, hogy felhívja a férfit, aztán mégsem tette. Nem illik.
A következő hetekben sok időt töltöttek együtt. A kis csoport minden este próbált, Klára és a férfi az asztalos vezetésével elkészítette és kifestette a díszleteket, a szereplők lelkesen próbáltak, minden szépen haladt. Amikor a többiek már elmentek, ők még dolgoztak és beszélgettek. Klára elmesélte a férfinek, hogy elvált, ő szervezi a falu kulturális életét, mert a művelődési háznak évek óta nincs igazgatója, nem telik rá az önkormányzatnak, és ő is meg akarta venni a házat, amiben a férfi lakik, ezért neheztelt is rá elejében. A férfi elmondta, hogy ő is elvált, gyereke nincs, ötvenkét éves. A válás óta, vagy 15 éve albérletben élt, és amikor eljött az állásinterjúra, megtetszett neki a falu, itt szeretne letelepedni, ezért vett házat.
A farsangi bál napjára minden összeállt. A műsoros est nagy sikert aratott. Először az iskolások tánc-bemutatója, majd a kórus műsora zajlott, a végén került sor a színdarabra. Az amatőr színészek teljes erőbedobással játszottak, a poénok ültek, a közönség hangosan nevetett, a tapsrendnél Klárát és a segítőit is felhívták a színpadra, a két férfi közrefogva Klárát, előre tolta, aki zavarba jött a pasikra mutatott, a tanár gálánsan kezet csókolt.
Amíg a közönség a büfében evett-ivott, a fiatalok gyorsan kihordták a nézőtérről a székeket, a színpadról a díszletet, a zenekar elhelyezte a felszerelését és megkezdődött a bál.
Klára összeszedte a cuccait, bezárta az öltözőt és hazafelé indult. Már évek óta nem vett részt a bálon. Nem volt kivel mennie, és nem akart egy társaságban sem felesleges lenni.
A kocsijához igyekezett, amikor a tanár utolérte. Jókedvűen vigyorgott, jól sikerült este volt, mi? - kérdezte. Aztán elcsodálkozott. Hát maga meg hova megy? Véget ért a feladatom, mondta Klára. De hát én azt hittem, mulatunk egyet! - nézett rá a férfi bánatosan. Naaa, ne menjen már...
De nem is vagyok úgy öltözve, és nem is tudom... Naaa, csak egy táncra! - kérlelte a férfi kedvesen. Klára megadta magát. Jó, úgyis régen táncoltam már, zárta be a kocsit, a férfi kézen fogva vezette a táncolók közé és Klára boldogan pörgött-forgott a régi slágerek dallamára. Vagy fél óráig táncoltak, mikor a zenekar szünetet tartott. A férfi a büféhez kisérte, ahol kávét ittak, ismerősökkel beszélgettek. Amikor a zene újra kezdődött, Klára újra menni akart, de a férfi a táncparkett felé húzta. Most már tényleg megyek, tiltakozott Klára, nem vagyok bálhoz öltözve. Maga így is gyönyörű, biztosította a férfi, és Klára elhitte, amikor a szemébe nézett. Jókedvűen mulattak, a lassú számok alatt a férfi magához húzta, ringatta, Klára szinte észre sem vette az idő múlását, arra ocsúdott, hogy a bálnak vége, az utolsó szám következik, a fények kialszanak, "mindenki csókolja meg a párját", kiáltja az énekes, nevetés harsan, és Klára halántékára a férfi puszit nyom.
Az éjszaka nagyon hideg volt, mindenki sietősen indult haza, Klára is kocogott a kocsijához a csúszós úton a férfi kezébe kapaszkodva. Gyorsan beszállt, viszlát, kiáltotta, köszönöm a szép estét, és már el is hajtott.
A kis apartmanban kellemes meleg fogadta, gyorsan ágyba bújt, amikor sms érkezett. Valamit elfelejtettem, írta a férfi, beugorhatok érte? Klára értetlenül nézett, a dossziéban matatott, de semmit sem talált, ami a férfié lett volna. De már csengettek is, a férfi komisz gyerekként állt az ajtóban és Klára tudta, hogy csak ürügyet keresett. Tettetett szigorúsággal nézett rá: mit felejtett el? - kérdezte. Hát a jóéjt puszit... Jaj, menjen már... nevetett Klára, az csak jó gyerekeknek jár. Hát én nagyon jó gyerek vagyok, bizonygatta a férfi, miközben átölelte, látja, nem hagyom hogy megfázzon itt az ajtóban. A csók rövid volt és gyengéd, de Klára már régen érzett ilyet. Menjen már, még a végén pletykába keveredünk... Majd hívom, igérte a férfi és elment. Klára megriadt. Az rendben van, hogy megünnepelték a sikert, az is, hogy hajnalig táncoltak. Még az is, hogy eljött ide és megcsókolta. De ennél több? Ő ismert és népszerű a faluban. Nem teheti meg, hogy rövid kalandba bonyolódjon egy emberrel, akit nem is ismer. Amikor a férje elhagyta, fél évig erről pusmogtak az emberek. Volt, aki sajnálta és nem értette miért történt, volt, aki rosszmájúan az ő "büszkeségének" tulajdonította a szakítást, mások kárörvendően nézték a vergődését a gazdaság ügyeivel. Aztán persze másfelé fordult a figyelmük, de az érdeklődés ismét fellángolt, amikor egy év múlva a lánya az esküvő előtt két héttel visszalépett és mindent le kellett fújni. Alig egy év múlva újra az érdeklődés középpontjába került, amikor a volt férjével kezdtek újra együtt dolgozni. Nem szeretett volna megint szóbeszéd tárgya lenni a magánélete miatt. De nagyon hiányzott neki a férfi. Másfél hónapig szinte mindig együtt voltak, erre ürügyet szolgáltatott az előadás, de most már ennek vége.
Azonban nem sokáig kellett várnia. Már másnap este felhívta a férfi. Majdnem egész éjszaka beszélgettek. És aztán is, minden nap. Klára a tyúkokkal feküdt és a kakasokkal kelt, hogy este és reggel is beszélni tudjanak. De nem találkoztak. A férfi nem értette Klára húzódozását, de nem erőltette a találkozást. Egy darabig. Végül egy kora tavaszi napon a közeli város kávézójában beszéltek meg találkozót, majd a férfi kérlelésére moziba mentek, ahol a sötétben egymás kezét fogták. A parkolóban csókolóztak, és a férfi mérges volt, amiért Klára nem vállalja fel a közöttük alakuló érzelmeket.
Ritka találkozások és gyakori beszélgetések között telt el egy újabb hónap. A kapcsolat érzelmileg a tetőfokán volt, a fizikai beteljesülés - Klára húzódozása folytán - reménytelennek látszott.
A férfi türelmetlen volt, Klára tanácstalan. Egy éjszakai beszélgetésük során a férfi már nevetett kínjában. Ötvenhárom éves leszek nemsokára, mondta, és úgy futom a köröket körülötted, mint egy 16 éves. Ez számomra érthetetlen és megalázó is. Döntsd el, kellek, vagy nem. Lassan fél éve tart ez a valami, amit nem neveznék kapcsolatnak. Ember nincs, aki ezt végig csinálta volna veled. A XXI. században élünk, senki sem szólhat egy szót se, ha egymásra találunk. Nem ismered a falut, védekezett Klára, szétszednek, ha kiderül. Miért szednének szét? Nézz már körül, hányan élnek ma már élettársi kapcsolatban, vagy hány emberről lehet tudni, hogy van párja, csak nem laknak együtt. A tanítványaim felének a szülei nem házasok! Klára ezt eddig nem így látta. Egész éjjel gondolkozott, reggel karikás szemekkel ült az irodában. Beteg vagy? - kérdezte volt férje aggódva. Nem, csak... Van egy férfi, szánta el magát Klára. Végre! - kiáltott fel a férfi. Éppen ideje volt. De hát itt a faluban engem mindenki ismer... szorongott Klára. Mi lesz, ha kiderül? Mi lenne? Naponta szövődnek vagy bomlanak fel kapcsolatok és senkit sem érdekel. Túl sokat problémázol.
Késő délután Klára felhívta a férfit. Átjössz vacsorára? - kérdezte. A férfi időben érkezett, de nem igazán vacsorázni akart. Kapcsolatuk a kezdeti huzavona után viharos gyorsasággal fejlődött, egy hónap múlva Klára a szerelméhez költözött.
A házat pont úgy rendezték be, ahogy Klára annak idején elképzelte. Az udvarra néző szobából hálószoba lett, a nappaliban a kályha körül álltak a fotelok, és volt zene- meg olvasósarok.
Amikor egymáshoz simulva pihentek kényelmesen, a férfi sokszor kérdezte viccesen: Biztos, hogy nem csak a házamért jöttél hozzám? Ezt sose tudod meg drágám! - válaszolja ilyenkor Klára nevetve.