Kitti

Kitti

Csecsemő volt, amikor állami gondozásba került. Először intézetekben nevelkedett, aztán nevelőszülőkhöz került. Végig járt vagy öt-hat családot. Volt, ahol jól érezte magát, és volt, ahol szenvedett. Volt, amelyikre nem is emlékezett, és volt, amelyikre nagyon is. Egyik családnál folyton imádkozni kellett, de nem igazi templomban, hanem egy nagy teremben, ahol a lelkész kemény szavakkal ecsetelte, milyen szörnyű büntetésre számíthatnak azok, akik vétkeznek. Ez titok, mondták neki a szülők, nem beszélünk róla senkinek, és ő hallgatott, mert azt mondták. Megbüntet az isten, fenyegették, ha valamit nem jól csinált, ő meg rettegett és várta a büntetést. Egy másik családnál egész jó lett volna, másik két gyerek is volt ott, az apa vicces volt, sokat nevettek, játszott velük, az anya jókat főzött, már éppen kezdett felengedni a körükben, amikor megint menni kellett, a szülők szomorúan készítették össze a holmiját, ne félj, mondták, mindent megteszünk, hogy visszajöhess ide! De aztán mégsem történt semmi. A következő családokra nem is nagyon emlékezett, szinte elveszett ott a sok gyerek és nevelőszülő között.

Annál jobban az agyába égett az utolsó nevelőszülő pár, ahova tizenkét éves korában került. Tetszett neki, hogy szép ruhákban járhatott, a nő zongorázni, és angolul tanította, volt külön szobája, a férfi autóval ment érte az iskolába, utána néha sétáltak a parkokban, mielőtt hazamentek. Ültek a padokon, a férfi magához ölelte, a hátát, vállát simogatta, ő meg hozzábújt. Aztán egyszer a férfi az ölébe ültette és olyan helyeken is megérintette, ahol nem lett volna szabad. Ne félj, súgta a fülébe. Ez is a szeretet egyik formája. Dicsérte, hogy milyen szép, és mennyire szereti, ő pedig imádta ezért. Egyre jobban ragaszkodott hozzá, otthon is az ölébe ült, a nő szinte kővé dermedt, aztán hallotta, hogy veszekedett a férfival, ő nem értette, miért, és ezután a nő ment érte az iskolába. Hiányzott neki a férfi ölelése, a simogatások, így boldog volt, amikor egy éjjel arra ébredt, hogy a férfi az ágya szélén ül. Csendben maradt, ahogy kérte, hagyta, hogy a férfi puszilgassa a száját, a testét, örült az ölelésének, de aztán a fájdalom olyan nagy volt, hogy sikoltozni kezdett, a nő berohant, a férfit ütötte-vágta, őt a fürdőszobába vitte, lemosta combjairól a vért, nem maradhatsz itt, mondta neki sírva, látod, nem bir uralkodni magán ez az állat. De kérlek, ne mondd el senkinek. És ő hallgatott. Ezután már nem vitték másik családhoz, egy lakásotthonban élt, és hamar megtapasztalta ott is a kiszolgáltatottságot. A nagyobb lányok elszedték a pénzét, a rendesebb ruháit, a fiúk használták a testét, a nevelők kiabáltak, számon kérték a késéseket, a rossz osztályzatokat, de semmit sem tettek, hogy megvédjék. Amikor már ő is dominánsnak számított, maga köré szedte a kisebb lányokat, akiket védett a fiúk zaklatásától, amíg lehetett.

Amikor tizennyolc éves lett, egy gyámügyeshez irányították, aki addig intézte a pénzügyeit. Letétben van a pénzed, mondta neki a nő, végig kamatozott, igyekezz jól felhasználni. Kaptál még egy alapítványtól életbe indulási segélyt, magyarázta, és egy bankszámlakivonatot rakott elé.

Valamelyik szülője meghalhatott, mert egész életében folyósították részére az árvasági ellátást, mint azt megtudta. Eddig senki sem beszélt vele pénzügyekről, fogalma sem volt a pénz értékéről, és a gazdálkodásról.

Fel sem fogta az összeg nagyságát, elutasította a gyámügyes felajánlását, hogy segít az indulásban, de azt nem kifogásolta, hogy a pénze nagy része letétbe kerüljön. Rendelkezhetsz vele, mondta a nő, de mi lenne, ha még egy rövid ideig megbeszélnéd velem, mire költöd? Beleegyezett. Megelégedett azzal a két - háromszázezerrel, amit az alapítvány utalt, nem ismerte a pénz értékét, azt hitte az övé a világ! Ennyi pénzzel király módon élhet. Azonnal kiköltözött a lakásotthonból egy albérletbe, szórakozni járt, dolgozott egy nyomdában, csak nagyon egyedül volt. Aztán az egyik aluljáróban összefutott egy régi társával, aki több fiatallal lógott ott. Megörült, hogy végre ismer valakit, hozzájuk csapódott, és minden felborult. Mikor a fiú pénzt kért tőle, azonnal adott, és nem vette észre, hogy már megint kihasználják. Füvezett, ivott, egész nap velük mászkált, ott hagyta a munkahelyét, és amikor kiürült a bankszámlája, újabb összeget kért ki a letétből, hiába próbálták óvni a gyámügyesek. Végül kidobták az albérletéből, mert részegen összepiszkította a WC-t, és úgy hagyta, máskor meg a felhurcolt haverok megették az albérlőtársak kajáját. Hiába volt a gyámügyes rimánkodása, és bár érezte ő, hogy nem jó felé megy, olyan mámorító volt a szabadság, hogy nem tudott ellenállni. A pénze újra elfogyott, de nem ment be újabb összegért, rühellte a szemrehányásokat. Nem volt hol laknia, de nem törődött vele, nyár volt, hol egy parkban aludtak, hol az aluljárók valamelyikében, vagy egy férfi lakásán, aki a kedvét töltötte a lányokkal. Mindegy volt. Csak egy numera és kész!

Egy este az utcán randalíroztak, felborították a kukákat, a padokon ugráltak. Nem volt pénzük, egy kocsmába tartottak, hogy ott fogjanak egy pasit, aki fizet valamelyik lányért, amikor idősebb nő jött velük szemben. Látszott a mozdulatain, a testtartásán, hogy fél. Az egyik fiú hozzá lépett, a többiek körül állták, és pénzt kértek. A nő rémülten kereste a pénztárcáját, pénzt vett ki belőle, de a fiú a tárcát kapta el, kimarkolta belőle az összes bankjegyet, az üres tárcát a földre dobta. Csak egy ezrest adj vissza, könyörgött a nő, még két hét van a nyugdíjig, nem tudok még kenyeret se venni. A fiú, mintha meg sem hallotta volna, ment tovább, és a többiek utána. Amikor Kitti elment az asszony mellett, az ránézett, és ő meglátta a szemében ugyanazt a reménytelenséget, amiben ő élt egész eddigi életében. Mit csinálok én? - futott át az agyán. A fiúhoz lépett. Adj a pénzből, mondta neki. Minek? Én se kérdeztem tőled, amikor odaadtam az enyémet, mondta kihívóan. A fiú a zsebébe kotort, a kezébe nyomott némi pénzt, ő meg lemaradt, és amikor a többiek már eltávolodtak, futott visszafelé. Az asszony megrettenve nézett rá, nem tudok már mit odaadni, mondta reszketve a félelemtől, Kitti meg felé nyújtotta a pénzt. Vegye el, mondta és a hangja elcsuklott. Sírva ült le a parkban, szinte újra élte a nyomorúságos éveket, amikor bántották. És most odáig süllyedt, hogy ő bánt másokat, akik pont olyan kiszolgáltatottak, mint amilyen ő volt. És amilyen lesz majd...

Még aznap éjjel a hivatalhoz ment. Ott ült a lépcsőn és várt, hogy kinyissanak. A gyámügyes meglepődve nézte. Vacogva ült az irodában a szabadban töltött éjszaka és a megrázó élmény után. Piszkos volt és büdös. Nem akarok így élni, mondta a nőnek. Segítsen.

Segítenék én, ha engednéd, mondta az sóhajtva. De ha most odaadom a pénzedet, megint elszedik tőled. Kitti a fejét rázta. Nem akarom látni őket többé.

Munka kellene neked és valami lakásmegoldás, de mi lesz, ha ezek megtalálnak? Hogy tudsz ellenállni, hiszen eddig mindig gyenge voltál ehhez. Kitti a fejét lógatta, igaz volt. Végül, hosszas egyezkedés után abban maradtak, jobb lesz, ha elhagyja a fővárost. Új életet kezd valahol, ahol nem ismerik. Egy nagyvárosban, ahol van munkalehetőség és elérhető valamilyen lakásmegoldás. Melyik város legyen? És ő megnevezett egyet, ami eszébe jutott, mert volt ott egyszer osztálykiránduláson, és tetszett neki.

Bujkált a régi társai elől, egy lakásotthonban dekkolt és rettegett, hogy rátalálnak. Van itt egy lehetőség a "városodban", hívta egy nap a gyámügyes. Egy földszinti kis minigarzon, amit egy lomkamrából alakított ki a társasház, hogy eladják, és az árából felújíthassák a tetőt. Ha egy kicsit alkudunk, elég lesz rá a pénzed, és tudok szerezni még egy kicsit az alapítványtól, hogy vegyél pár ruhát és egy bőröndöt. Munka is lenne egy óvodában, takarítónői munkakörben. Gondold át. Ha megfelel, megbízunk egy helyi ügyvédet a lakás megvásárlásával, én meg felhívom a leendő munkahelyedet. Nem is gondolkodott. Megyek! - mondta.

Egy hét múlva már a vonaton ült. Megkönnyebbült, hogy maga mögött hagyhatja az eddigi életét. Tizenkilenc éves volt, nem tudta mi vár rá, de izgatott volt és reménykedő. Az ügyvéd átadta a kulcsokat, és ő beköltözött élete első otthonába egy bőröndnyi ruhával, és némi pénzzel.

A pici lakás tökéletes volt. A bejárati ajtó mellett egyik oldalon apró fürdőszoba, WC-vel, a másikon beépített szekrény, a "lakótérben" egy pulttal leválasztott mini konyha, indukciós főzőlappal és mini-sütővel, a padlón linóleum, az ablak az udvarra nézett, ahol virágok nyíltak, fák adtak árnyékot és gyerekek játszottak. Az egész nem volt még 20 m2 sem. Kitti mégis úgy érezte, egész eddigi életében idetartott, és most megérkezett.

A közös képviselő segítségével megkötötte a szolgáltatói szerződéseket, amiről addig még nem is hallott, lassan beletanult az életbe.

Vett egy hálózsákot, egy serpenyőt és egy vízforralót. Másra nem futotta...

De valahányszor hazaért és becsukta maga mögött az ajtót, valami béke szállta meg. Megfeszített izmai elernyedtek. Nehezen szokta meg, hogy nem kell félnie, itt senki és semmi nem fenyegeti. Biztonságban van. Csak egy ember a sok között.

A munkahelyét is szerette. A gyerekek zajongása megmelengette a szívét. Szerette, amikor ott szaladgáltak, míg ő a használt edényeket rakta a mosogatógépbe, vagy a kis mosdóban törölte fel utánuk a vizet. Gondosan, nehogy elcsússzanak. De a legjobban azt szerette látni, ahogy megérkeztek a szülők. Magukhoz ölelték a gyerekeket, megkötötték a cipőfűzőket, kézen fogva indultak az otthonukba.

Látom, szereted a gyerekeket, mondta egy nap a vezető óvónő. Miért nem végzel el egy dajkaképzőt?

Csábította a lehetőség. Milyen lenne, ha ebédet osztana, segítene az öltözésben, kézmosásban, velük menne a sétára...

Hol lehet jelentkezni arra a képzésre? - kérdezte.

Bár félt a tanulástól, mert sose tartozott a jó tanulók közé, tartott tőle, hogy nem fog sikerülni a vizsgája, mégis hamar megnyugodott. Ez nem olyan volt, mint az eddigi iskolák. Itt az előadók őt érdeklő dolgokról beszéltek, néha vicces formában, és nem volt baj, ha ők nevettek. A többi tanuló kedves volt hozzá, nem csúfolták, hogy csúnya, vagy lelenc, és másokat sem a kövérségük, vagy más tulajdonságuk miatt. Felnőttek voltak.

Kitti azonban még így is félt, nem barátkozott senkivel, csak állt közöttük a szünetekben, mosolygott a vicceken, és kíváncsian hallgatta a családdal, férjekkel kapcsolatos sztorikat.

Figyelte az életüket. Egy kis molett asszonyért minden este jött a férje. Ott várta a kerítésnek támaszkodva, átfogta a vállát, megcsókolta a száját és kézen fogva ballagtak a villamosmegálló felé. Egy idősebb nő, aki folyton a beteg anyjára panaszkodott, mindig egyedül indult haza és mindig megkérdezte, "nincs kedvetek meginni valahol egy kávét"? De senki sem ment vele. Várnak a gyerekek, mondta egy elvált nő, a szomszéd hozza el őket az oviból, fizetek érte, minden perc plusz kiadás. Két fiatal lány is járt velük, most érettségiztek, nem nagyon érdekelte őket a szakma, de inkább ez, mint dolgozni valami tré helyen, vonogatták a vállukat. Lassan megismerte őket. Már a tanfolyam vége felé jártak, a vizsgákra készültek, amikor az idősebb nő kérdése, hogy "nem iszunk meg valahol egy kávét", olyan reménytelenül hangzott, hogy szinte libabőrös lett tőle. Meg se gondolta, amikor kimondta, én ráérek!

A nő egy percig hitetlenkedve nézett, aztán az arca felderült. Tudok egy nagyon jó helyet, mondta. Nem drága és nagyon finom a kávéjuk. Kitti bólintott. Menjünk, mondta...

A kis kávézó tényleg jó hely volt. Kávéillat lengte be, két fiatal lány szorgoskodott a pultban, kellemes zene szólt. Ülj csak le, oda az ablakhoz, mutatott a nő az egyik asztalkára, el ne foglalja valaki, majd én hozom a kávét.

Üldögéltek, nézték az esti utcát, a beszélgetés lassan indult. A nő az anyjával lakott, aki beteg volt, öreg, és zsémbes. Nincs férjed? - kérdezte tőle Kitti. A nő sóhajtott. Volt. De elhagyott, mert nem birta az életet anyámmal. Azt mondta, adjam otthonba, de én nem tudtam megtenni. Így aztán egyedül maradtam.

Sajnálom, mondta Kitti. De biztosan találsz majd valakit... A nő legyintett. Csak legalább gyerekem lenne! De hát elmúltam negyven éves... Neked nincs fiúd?

Kitti a fejét rázta. Nekem nem kell!

A nő nevetett, a szeme csillogott. Mindenkinek kell!

Kitti kíváncsi lett. Neked is?

Nekem is. Van valakim, súgta meg. Anyám nem tud róla, kuncogott. A szomszéd házban lakik. Minden héten kétszer átmegyek hozzá, amikor a kutyát sétáltatom. Ha ő nem lenne, már megőrültem volna. De anyám szerint nem tisztességes nő az, aki nincs férjnél és mégis férfit akar.

Nem akar elvenni? - kérdezte Kitti. Nagyon izgalmasnak találta a nő történetét. Hát lehet, hogy megkérne, ha nem lennék ennyire elfoglalt, mondta a nő. De ő is ismeri anyámat. Nem akar vele összeköltözni, én meg nem hagyhatom ott. Patt helyzet. Neked miért nincs senkid?

Meghaltak a szüleim, monda Kitti. A fiúk csak kihasználtak, durvák és érzéketlenek. Nem akarok egyet sem a közelemben tudni. A nő szánakozva nézte. Nem szabadna ilyen magányosnak lenned... Mit szólnál, ha minden iskolanap végén meginnánk egy kávét, vagy teát itt? Nekem nagyon sokat segítene... Anyával nagyon nehéz, semmit sem ért ebből a világból, a pasim meg nem beszélgetni akar, ha végre kettesben vagyunk... Hiányzik az életemből a beszélgetés. Jó lenne egy barátnő...

Kitti tétován bólintott. Végül is miért ne? Jó volt itt üldögélni és beszélgetni. Bár ő nem nagyon tud mit mondani neki...

Ahogy rendszeressé váltak a kávézgatások, Kitti rájött, hogy nagyon is tud mit mondani. Beszélgettek mindenről. A tanfolyamról, a munkáról, a városi rendezvényekről, a nő sokat olvasott. Imádom a romantikus történeteket, vallotta be. Sokan megmosolyognak érte, de én nem bánom. Az életben is örülök mások boldogságának. Néha megkönnyezem ezt a kis molett nőt a férjével, amiért ilyen nagy a szerelem közöttük. Imádkozom érte, hogy így maradjon...

Kitti meghatódott. Ki gondolta volna, hogy ez a nő, aki olyan cinikusan tud véleményt mondani néha, ilyen együttérzésre képes.

Én még nem nagyon olvastam semmit, vallotta be. Nincs még pénzem könyvekre, és igazából nem is gondoltam rá eddig...

Van nekem egy, amiből két példány van, egyiket neked adom, élénkült fel a nő. Elolvasod, aztán meglátod, szereted-e? Ha nem, akkor is elfér a könyvespolcon...

Kitti nevetett. Nincs is könyvespolcom... Igazából semmim sincs. Még egy ágyam se. Egy felfújható matracon alszom egy hálózsákban. A barátnője úgy nézett rá, mint egy ufóra. Hogyhogy nincs?

Hát még csak egy éve, hogy itt lakom és dolgozom. Ruháim se voltak. És mintha valaki egy zsilipet nyitott volna meg a lelkében, ömlött belőle a szó. Van már egy kis pénzem, de elég alacsony a fizetésem, és a gyámügyes a lelkemre kötötte, hogy ne költsek többet, mint amennyit keresek. De minden olyan drága...

A barátnője csak hallgatta. Hát hogy csinálod? - kérdezte. Hátha tudok segíteni... Mi is nagyon kevés pénzből élünk. Anyám nyugdíja, meg az ápolási segély... Két évig gyűjtögettem erre a tanfolyamra is...

Nagyon sok elmegy kajára, panaszkodott Kitti. Pedig igyekszem keveset enni. Miket eszel? És Kitti sorolta. Reggelire egy szendvics a boltban, ebédet kapok a munkahelyen, vacsorát meg leginkább a kínaiban veszek, mert az a legolcsóbb. A barátnője már nevetett. Így persze, hogy nincs pénzed. Főzni kell! Egy héten kétszer-háromszor készítesz valamit, akkor mindig van vacsorád. És hét végén is sokkal kevesebbet költesz... - magyarázott. Ha veszel egy fonott kalácsot és egy doboz vajkrémet, az elég egész hétvégén reggelire, sőt hétfőn még vihetsz is belőle készített szendvicset. Amit főzöl, abból mindig fagyassz le egy adagot...

Nincs hűtőm se...

De a nő nem adta fel. Veszel tíz tojást és egy fél kiló szeletelt kenyeret. Egyik nap csinálj kettőből bundás kenyeret, teával, másnap egy tojásból levest pirított kenyérrel, aztán kettőből tojásos tésztát. Három napra meg van a kajád és még marad is öt tojásod... Így tanítgatta a gazdálkodásra.

Egy szombati napon barátnője elkisérte a bolhapiacra, ahol poharakat, bögréket válogattak nagy kuncogások közepette. Kitti boldogan turkált a kacatok között, nézd, emelt fel egy szép formájú kanalat, aztán egy kis jénai tálat. Nevetve, kifulladva cipeltek haza egy alacsony könyvespolcot. Kicsit kopott, de jó formája van. Majd lefestjük.

A nő szájtátva állt a parányi lakás közepén. Atyám, ekkora helyen is lehet lakást kialakítani? Nem lakhatsz így, legalább egy ágyat vegyél... Nézz szét a neten, ott fillérekért találhatsz... Nincs netem. Igazából eszközöm sincs hozzá...

A bevásárló központ műszaki részlegére mentek. Vehetsz hűtőt, fagyasztóval és egy kis notebookot részletre. Sovány, fiatal srác magyarázott, most lehet vásárolni 0 %-os THM-mel... Mi az a THM? A barátnője a fejét fogta... A fiú lelkesen magyarázott.

Így aztán Kitti fejében lassan összeállt, mit is kell tennie.

Megvette a hűtőt és a laptopot, törlesztette a részleteket, a jófogáson vett egy heverőt, rá puha plédet, főzőcskézett, miközben zenét hallgatott. Elejében csak tészta és zacskós levesek készültek, aztán a neten bogarászott és igazi ételekkel próbálkozott. Néha kiment az ócskapiacra és ott bóklászott. Egy nap hatalmas csillárt talált, amin "kristályok" lógtak. Nem tudott ellenállni, megvette. Aztán a szoba sarkában hevert vagy két hétig. Nem tudom, hogy kell felrakni, panaszkodott a barátnőjének, aki tudta a megoldást. Majd szólok a pasimnak, mondta, eljövünk valamelyik nap és ő felrakja.

Kitti ijedten nézte a férfit, aki akkora volt, alig fért be az ajtón, hatalmas mancsai, nagy pocakja láttán rémület cikázott át rajta, aztán megnyugodott, amikor látta, milyen szeretettel öleli az asszony derekát, aki öntudatlanul simogatta a férfi terebélyes fenekét. A férfi húsos, kerek arca csak úgy sugárzott, amikor a nőre mosolygott. Kitti szinte sírt a meghatottságtól. Lám, mindegy, hogy néz ki valaki, ha ilyen aranyos és kedves... Ő is ilyen társat szeretne... Majd egyszer... A csillár a helyére került, kicsit túltoltad, mondta a pasi, fele ekkora is nagy lenne ebbe a pici térbe, de Kitti csak nevetett, nekem nagyon tetszik, áradozott. Lassan berendezte apró otthonát. Tarka szőnyeg, ágytakaró, színes díszpárnák, egy karosszék, asztalka, edények, poharak és bögrék. Semmi sem illett semmihez, az ő szivének mégis mind kedves. Amikor esténként hazaért, és magára csukta az ajtót, mindig elöntötte az öröm és a felszabadultság, szinte elmerült a végtelen nyugalomban, ami körülvette.

A tanfolyam véget ért közben, de a barátságuk a középkorú asszonnyal tovább tartott és erősödött. Meghívást kapott az otthonába, és ő álmélkodva állt a hatalmas lakás közepén.

Nem is tudtam, hogy léteznek ekkora lakások... - csodálkozott. Hát elég ezt takarítani, mondta a barátnője, de anya nem akarja, hogy kisebbre cseréljük.

Elkótyavetyélnéd ezt is, zsémbelt az idős asszony. Jaj, anya! Nem kótyavetyéltem el semmit! De minek nekünk négy szoba? Kettő bőven elég lenne...

Vendég is jöhet, pattogott az öregasszony. A nő megvonta a vállát, reménytelen, súgta, és nevettek.

Eljött az ősz, és Kitti végre a saját szakmájában dolgozhatott. A kiscsoportban kezdte, és nagyon élvezte. A fizetése ugyan nem lett sokkal több, de a napjai jól teltek.

Szerette a munkáját, a kis otthonát, volt barátnője, csak mégis... Esténként néha sírt a magánytól. Már nem olvasott romantikus könyveket sem, mert azok is arra emlékeztették, hogy ő nem kell senkinek. Nézte magát a tükörben. Hát nem csodálom, gondolta, sovány vagyok, az arcom sem valami szép... Mint egy fiú...

Szégyellte a "csúnyaságát", fejét lehajtva járt az utcán, nem akarta látni az emberek tekintetét, akik szánakozva, vagy viszolyogva nézik. Huszonkét éves volt, és úgy érezte megfagyott a szíve.

Egy napon meghalt barátnője anyja. Az asszony sírt, istenem, mondta, olyan lelkiismeret furdalásom van, mert nem érzek fájdalmat, csak végtelen ürességet és fáradtságot. Hát milyen ember vagyok én?

Nagyon jó ember vagy, vigasztalta Kitti. Megtetted a kötelességedet vele szemben. Most már gondolj magadra is. Előtted az élet.

Igaz, szipogott az asszony. Most már bármit megtehetek. És ahogy teltek a hetek, hónapok, kezdett magára találni.

Készülj, mondta egy nap Kittinek, férjhez megyek. Te leszel a koszorúslányom és a tanúm egyszemélyben. Kitti megrémült. Én? Hát azt se tudom, mit csinál ez koszorúslány. Ruhám sincs. Majd mindent megtudsz időben, ruhát meg veszünk. Nekem is kell. Igazi menyasszony akarok lenni.

Katalógusokat nézegettek, menyasszonyi ruha szalonok weblapjait böngészték, aztán időpontot kértek az egyikbe, és az asszony ruhákat próbált. Kittinek mind tetszett. Szépnek találta barátnőjét, akinek az arca ragyogott, szeme könnybe lábadt egy-egy ruha láttán. Végül választottak.

Te vettél már ruhát? Kérdezte az asszony. Kitti a fejét rázta. Fogalmam sincs, milyen ruha kellene. Nekem csak két nadrágom, pár pólóm, meg pulcsim van... És hát, tudod, pénzem se nagyon van... Nem kell túl drága, vigasztalta a barátnője. Aztán egyik boltban felemelt egy ruhát. Na? Ehhez mit szólsz? Szép ruha volt, de Kitti a fejét rázta. Mi bajod vele? Nem tudom, de én nem hordok ilyesmit... Hát most fogsz! Egy koszorúslány nem lehet nadrágban! Próbáld fel. Kitti nem ellenkezett. Belebújt a ruhába, ami szabadon hagyta a vállát, karját, és valahol a térde felett, a combjánál hullámzott. Tökéletes, lelkesedett a barátnője és az eladó. A színe illik a szemedhez, még egy rendes cipő kell... Már hozták is, bújj bele, mondta a barátnője és a tükör elé rángatta. Nagyon jól áll! Ezt hordhatod a mindennapokban is, ha a csillámos öv helyett egy sima övet teszel fel. Kitti megrémült. Túl rövid! És kilátszik a melltartó pántja is. Minek neked melltartó! Csodás kis melleid vannak, mondta az eladó elfogulatlanul, és ő vérvörösre pirult. Keressünk másikat, nézett a barátnőjére könyörögve. Jó, nézzünk!

Felváltva hordták a ruhákat a próbafülkéhez, és ő egyre rémültebben próbálta egyiket a másik után. Ezek közül egy sem takarja a testét rendesen. De miért akarod eltakarni? Olyan jól állnak!

Végül megvették a ruhát, egy szandált, valamit csinálni kell a hajaddal is, mondta a barátnője, rosszul van vágva. Én vágom le néha, mondta Kitti zavartan. Valahogy nem jutott eszembe, hogy fodrászhoz menjek... Majd együtt elmegyünk! - lelkesedett a barátnője.

Kitti otthon vállfára akasztotta a ruháját. Napokig nézegette, legszívesebben visszavitte volna, de nem akarta megbántani a barátnőjét.

Végül egy este újra felpróbálta. Állt a tükör előtt, nézte magát. Oldalra fordult, a ruha szépen követte a dereka, feneke vonalát, a lába vékony volt, de formás. A magas sarkú cipő megnyújtotta az alakját. A ruha színe kiemelte a szeme színét. Sokáig állt ott, felemelte a kezét, kivette a hajából a gumit, amivel összefogta. Jól nézek ki! - mondta ki hangosan. A szeme könnyes lett. Táskám sincs, döbbent rá. Hátizsákkal mégse mehetek. Számolgatta a pénzét, már alig volt, ebben a hónapban már nem lesz reggeli, gondolta és megvette.

Az esküvő napján fodrászhoz mentek. A fiatal lány lendületesen csattogtatta az ollóját, aztán egy nagy, kerek kefével szárította, hullámokat varázsolt a hajába.

Otthon felvette az új ruhát, cipőt, vállára akasztotta a táskát, úgy indult barátnője lakásához.

A villamoson egy fiú merőn nézte, ő meg keményen viszonozta. A srác meglepetten fordult el. Mit bámul ez, mérgelődött Kitti.

A barátnője szép volt a menyasszonyi ruhában, mindjárt itt az autó, a vőlegény a házasságkötő teremben vár. Jól nézek ki? - kérdezte szorongva, és Kitti bólintott. Barátnője szeme könnybe lábadt. Annyira szeretnék szép lenni ma... Szép vagy! A könnyek felszáradtak, a barátnője izgatottan magyarázott.

Te fogsz előttem bemenni, lesz csokrod, megállsz a bal oldalon, és amikor odanyújtom, megfogod az én csokromat is, hadarta a tennivalókat. A jobb oldalon áll a vőlegény, a tanúja és egy srác, aki majd téged fog kisérni, amikor kifelé megyünk, hogy ne egyedül vonulj. Jó lesz? Jó, mondta Kitti, csak ne izgulj.

Minden jól ment, bár a lábai remegtek, amikor kis csokrával végig sétált a padsorok között, ez nem én vagyok, gondolta, hogy bátorságot öntsön magába.

A másik oldalon ott állt a vőlegény, pocakján feszült a zakó, barátságosan vigyorgott, mellette egy idősebb úr és egy fiatal srác, aki ismerős volt valahonnan.

Áradt a zene, jött a menyasszony, és a vőlegény szemébe könnyek szöktek. Ijedten törölgette, látszott restelli, hogy elérzékenyült, de Kitti nagyon aranyosnak találta.

Már minden gyorsan zajlott, az események követték egymást, aláírás, koccintás, aztán a fiú a karját nyújtotta, szia, súgta. Nem tudtam, hogy Te leszel a koszorúslány!

Kitti most nézte meg jobban, és végre beugrott neki. Nálad vettem a hűtőt és a laptopot! A fiú bólintott. Kittiben felengedett a feszültség. Van itt valaki, aki nem teljesen idegen, vele már beszélgetett egyszer. Egymás mellett ültek, a vacsora közben a fiú a munkájáról beszélt, és amikor megkezdődött a zene, táncolni hívta. Kitti a fejét rázta, nem tudok táncolni, mondta. A srác nevetett. Ez csak mulatós! Kettőt jobbra, kettőt balra és kész! Kitti előbb zavartan lépegetett, de senki nem nevetett rajta, és a ritmus sodorta, a fiú keze a derekán jóleső érzéssel töltötte el. Kimelegedve, nevetve ültek vissza a helyükre, sütit ettek és colát ittak, még dolgom van, mondta a fiú, én fogom hazafuvarozni az elázott vendégeket. Újra táncoltak, és amikor a zenekar váratlanul egy lassú, érzelmes dalra váltott, a fiú átölelte a derekát, magához húzta, és Kitti hozzásimult. Csak ringatóztak a zene ritmusára, egymás szemébe néztek, és nem volt kedvük elengedni egymást. Amikor újabb lendületes számok következtek, a fiú kivezette a helyiségből, megálltak a hűvös éjszakában és csókolóztak. Kitti eddig még soha nem csókolózott. Volt, hogy egy-egy fiú lenyomta a nyelvét a torkán, de ÍGY még senki sem csókolta meg. Ebben nem volt erőszak és birtoklás, csak vágy. Felhevülten kapaszkodtak egymásba, aztán újra táncoltak, és egymás kezét fogva ültek az asztalnál a mulatozókat nézve. Hazaviszlek, ha gondolod, mondta a fiú éjfél után, mert kezd elázni a csapat, nemsokára dolgom lesz. Kitti bólintott. Nem akart ott maradni egyedül. A ház előtt, a kocsiban ülve búcsúzkodtak, amikor megcsörrent a fiú telefonja, mennem kell, mondta, egyre többen készülődnek hazafelé.

Kitti nem tudott elaludni. El sem köszöntek rendesen, a fiú nem mondta, hogy még látni akarja. Szomorúan ölelte a párnáját. Csengetésre ébredt. Már világos volt. A srác állt az ajtóban, fáradt volt, de mosolygott. Bejöhetek? Kitti dobogó szívvel engedte be, kérsz egy kávét? - kérdezte, de a fiú a fejét rázta. Másra vágyom, mondta és Kitti beleborzongott. A fiú gyengéd volt, de szenvedélyes, Kittit még senki sem ölelte így.

Dél is elmúlt, amikor felébredtek. Semmi kaja nincs itthon, mondta Kitti. Nem baj, rendelünk pizzát, mondta a fiú. Bámulva nézett körül a parányi lakásban. Nahát, mi volt ez? Garázs?

Kitti nevetett. Lomkamra. Tökéletes! - mondta a fiú és Kittinek eszébe jutott, hogy neki is ez volt az első gondolata, amikor meglátta. Igen.

A fiú ezután már el sem ment, minden éjjel együtt aludtak, szerelmeskedtek, Kitti kivirult, boldog volt és nyugodt. Vacsorát főzött a kedvesének, gyümölcsökkel, hideg üdítővel várta, a fiú meg csokit hozott neki, és fűszernövényeket az ablakpárkányra. Gyönyörű hetek voltak.

Bemutatlak anyámnak, mondta a fiú egy napon, és Kitti boldogan készülődött. Az elegáns kertvárosi ház bámulattal töltötte el. Itt laksz? Aha! - mondta a fiú lazán. Kezénél fogva húzta be a lakásba, mami, kiabálta. Csinos nő jött eléjük, arcán tartózkodó mosoly. Üdvözlöm az otthonomban, mondta hidegen és Kitti úgy érezte, jeges vízzel öntötték nyakon. Látta a nő szemében az elutasítást, érezte minden sejtjében.

Kényszeredetten ült le, a nő hányaveti modorban kínálta borral, köszönöm, nem iszom, hárította el Kitti, a nő legyintett, ugyan, minden "magadfajta" iszik, nem kell itt tettetni magad. A fiú kínosan nevetett. Jaj, anya, hagyd már ezt a hülye dumát! De a nő nem hagyta. Beszéljünk világosan, mondta. A fiamnak nem lehet hozzád köze, azon kívül, hogy megkívánt, és kedvét tölti veled. Nem vagy közénk való. Kitti segélykérően nézett a fiúra, de az nem szólt, és amikor végül ránézett, a szemében bűntudatot látott.

Igaza van az asszonynak, gondolta. Csak szexre kellek neki.

Elnézést, motyogta, felkapta a táskáját és kibotorkált az ajtón. A fiú utána kiáltott, hagyd, mondta az anyja. Jobb, ha tudja.

Otthon sírva vetette magát az ágyra. Este a fiú csengetett, de nem engedte be. Nem akarta, hogy lássa, sír utána. Nem vette fel a telefont. Néhány nap után a fiú hívásai elmaradtak.

Hazajött a barátnője a nászútról, vidám volt és boldog, nem akarta elrontani az örömét, ő is nevetett, lassan visszatértek a hétköznapok. Segíts átköltözni a férjemhez, kérte a nő. Pakolás közben mesélek.

A férjem már dolgozik, mentegette az asszony a férfit, az esküvő és a lagzi kicsit lenullázott bennünket. Én meg már az ápolási segélyt sem kapom, mióta anya meghalt. Ez a nagy lakás is... csak viszi a pénzt. Nem tudom, mit csináljak vele. Semmi másom nincs, nagyon értékes, meg kell gondolnom, mi legyen... El kellene helyezkednem, de hiába keresem a munkahelyet, öreg vagyok már ahhoz, hogy kezdőként felvegyenek egy óvodába... Csak nyűg vagyok a férjem nyakán, kesergett.

Nyiss gyermekmegőrzőt, szaladt ki Kitti száján. A nő csak bámult rá. Végülis... Van négy szoba. Akár óvodát is nyithatnék. Jó helyen is van... Közel a belváros, van itt a közelben egy park is... Csak udvar nincs... Vagyis van, csak az közös a többi lakással.

Nagyon jó ötlet, meg kell beszélnem a férjemmel! Két nap múlva telefonált. Te egy fenomén vagy! Az ötleted teljesen megváltoztatta az elképzeléseinket. Gyere, elmondom.

Kitti kíváncsian kereste fel. Segíthetsz visszacuccolni, nevetett az asszony. Nem én költözök a férjemhez, hanem ő költözik hozzám. És az ő házából lesz óvoda.

A férfi kerek arca csak úgy ragyogott. Kiütünk vagy két válaszfalat, hozzácsapjuk a garázst, aztán... - be nem állt a szája.

Jössz hozzám dolgozni? - kérdezte a barátnője. Kitti meglepődött. Már négy éve él a városban, azóta dolgozik ugyanabban az óvodában. Talán ideje lenne váltani. Jó lenne, mondta. Mikortól?

Az asszony gondolkodott. Az átalakítás eltart pár hónapig, aztán be kell rendezni, nem tudom, hogy kapok-e kölcsönt és az engedélyek is... hát úgy egy év múlva indulhatok. Mit szólsz?

Jó lesz, mondta Kitti. Akkor úgy tervezek. Nem is kérdezted a fizetést, nevetett a barátnője. Hát... csak nem csapsz be, vigyorgott Kitti. Örült a változásnak. Éppen itt az ideje.

Legalább felrázza a csalódás után. Még mindig fájt a fiú árulása. És mindennek ellenére, hiányzott neki. Hiszen ő volt az első ember, akit szeretett, és akiről azt hitte, viszont szereti. Valamit biztosan érezhetett ő is, hiszen törődött vele! - nézett az ablakpárkányon zöldellő fűszerekre. Senki sem adott még neki ajándékot, csak a barátnője és a srác. De már mindegy...

Aztán kiderült, hogy gyereket vár. Pánik tört rá. Mit fog kezdeni egy gyerekkel? Ez nem történhet meg. De reggelre már másként látta. Lesz egy gyerekem! - ez volt az első gondolata ébredés után. Felült az ágyban, nézte pici otthonát. Ha a könyvszekrénykét áttolja az ablak alá, akkor az ágya és a konyhasarok között, a legmelegebb helyen elférne a gyerekágy. A beépített szekrényben mindkettőjük ruhájának van hely. Mi baj lehet? Majd kap gyedet meg családi pótlékot, és megélnek valahogy.

Csak nem fog tudni dolgozni a barátnőjénél. Pedig annyira készült rá. De az asszony örült. Első a gyerek, mondta. Én leszek a keresztanyja. Ne velem törődj most. Később majd minden kialakul.

Kitti a terhesség alatt szorgalmasan járt gondozásra, az ultrahangos felvételt bekeretezte és a kis szekrényre tette. Ahogy telt az idő, a terhesség már látszott rajta, ő pedig hónapról, hónapra készült a kislánya fogadására. Beszerezte az ágyacskát, az ágyneműt, babaruhákat, de nem volt már pénze, hogy a babakocsit is megvegye.

Barátnője férje a fejét csóválta. Miért nem kérsz az apjától? Nincs apja, mondta Kitti keményen. Majd hordom a karomban. A házaspár összenézett. Majd mi megvesszük, elvégre mi vagyunk a keresztszülők...

Novemberben megszületett a kislány, és Kitti boldogan vitte haza. A legszebb karácsonyi ajándékot kaptam, gondolta. Egész életét kitöltötte a gyerek. Szoptatta, beszélt és énekelt neki, elsétált vele a közeli kis parkba, bevásároltak a kisboltban, gyönyörű karácsony estét töltöttek együtt. A kis laptopon halk zene szólt, amikor csengettek. Azt hitte, a kislány keresztszülei érkeztek, mosolyogva nyitott ajtót, de ott a fiú állt. Feldúlt volt és dühös.

El sem mondtad, hogy gyerekünk van! Ezt nem teheted velem.

Én nem tettem veled semmit, mondta Kitti csendesen. Te hagytál el. De ha látni akarod a lányodat, senki sem fog megakadályozni benne. Félreállt az ajtóból, és beengedte a fiút.

Az félszegen állt a kiságynál, nézte az alvó gyereket. Felvehetem? - kérdezte. Ne ébreszd fel, suttogta Kitti. Fél óra múlva felébred, akkor játszhatsz vele. Ültek a kiságy két oldalán, és nem néztek egymásra. Kitti nyelte a könnyeit, aztán végre felébredt a kislány, a srác az ölébe vette, ringatta. Eljöhetek máskor is? - kérdezte és Kitti bólintott. Hiszen az apja vagy.

És a fiú jött is. minden héten két estét a lányával töltött. De hét végén soha nem jött. Biztosan van már új párja, gondolta Kitti.

Alig múlt el egy hónap, amikor Kitti megdöbbenve értesült, hogy a fiú gyerekelhelyezési pert indított ellene. El akarja venni a kislányomat, zokogta Kitti a barátnőjének. Most mit csináljak? Nekem nincs pénzem ügyvédre...

A házaspár elkeseredetten nézett egymásra. Beszélj vele, kérte az asszony a férjét. Végül is Te ismered. Hát nem nagyon ismerem, mondta a férfi, csak úgy ajánlották az esküvőre, mert szokott vállalni sofőr-szolgálatot. De beszélni mindenképpen kellene vele. Elhívom ide.

És a fiú eljött. Ne haragudj, mondta Kittinek. Nem az én ötletem volt. Anyám megőrült. A kislányt akarja. De a pert te indítottad, mondta Kitti.

Csak aláírtam a papírokat...

A barátnője dühbe gurult. Hogy teheted ezt? - kérdezte. Kihasználtad, elhagytad, most meg elvennéd a gyerekét, csak, hogy ne kelljen ellentmondani az anyádnak? A fiú hallgatott. Kitti szó nélkül hagyta ott őket. Nem fog könyörögni.

Kittit a házaspár kisérte el a tárgyalásra. A fiú családjának ügyvédje a gyerek körülményeiről beszélt. Tisztelt bíróság, mondta, az anya a gyereket egy lomkamrában neveli. Az apa és szülei kényelmes otthont és gondtalan életet tudnak biztosítani számára.

Kitti felháborodva tiltakozott. Igaz, hogy a lakásom kicsi, de minden meg van benne, ami az egészséges élethez szükséges. Van megfelelő jövedelmem, ha letelik a gyed, visszamegyek dolgozni, és a lakásomat nagyobbra cserélem. Bár nem tudok luxus körülményeket biztostani, de mindent megadok neki, ami az egészséges fejlődéséhez szükséges. Barátnője csodálattal nézte, ahogy harcol a gyerekéért.

De az ügyvéd nem hagyta annyiban. Mikor ismerte meg a gyerek apját, kérdezte Kittitől. És mikor kerültek testi kapcsolatba? Még aznap, amikor megismerte? Mikor volt az első szexuális kapcsolata? Hány férfi volt az életében? Kitti csak hallgatta a záporozó kérdéseket és megszólalni sem tudott.

Az ügyvéd ezután burkoltan prostitúcióval vádolta. Nem igaz, nyögte ki végül. Évekig egy férfi sem volt az életemben. Akik előtte voltak, azok megerőszakoltak és kihasználtak. Ő volt az első, akit szerettem, nézett a fiúra, aki sápadtan ült a helyén. Az anyja szenvtelenül nézett keresztül Kittin.

Végül a bíróság nem látta indokoltnak a gyerek elhelyezésének megváltoztatását. Ezt nem hagyom annyiban, sziszegte a fiú anyja a folyosón. Ez a nő nem nevelheti az unokámat. Anya, elég, csattant a fiú hangja. Fejezd be. Nem akarom elvenni a gyereket az anyjától.

Kitti már a lépcsőn ment lefelé, csodálkozva nézett vissza, a fiú bocsánat kérően nézett rá, ő meg bólintott. Este a kislánnyal játszott. Az órára nézett. Lassan fürdetni kellene... De még vár egy kicsit, hátha jön az apja. És jött. A gyerekkel a karján nyitott ajtót. A fiú semmit sem mondott, csak átölelte őket. Kitti megdermedt. Már fürdetni kell, mondta, csak rád vártam...

Ettől a naptól kezdve a fiú újra látogatta a kislányát. Aztán egy este, miután a kislány elaludt, a fiú az ágyra vetette magát, szemét lehunyta. Kitti a konyhasarokban ült le, hallgattak. Nem akarok elmenni, mormolta a fiú. Egész éjjel utánad sóvárgok.

Utánam? - döbbent meg Kitti. Hiszen azt mondtad...

Azt nem én mondtam, hanem...

Az mindegy, vágott a szavába Kitti, de nem álltál mellém.

Nem... - sóhajtott a fiú. Egy gyáva szar vagyok.

Honnan tudjam, hogy nem megint a gyerekemet akarod? És ha nem sikerül, megint elhagysz?

Nem hagytalak el igazából, mondta a srác. Nem volt senkim, amíg külön voltunk. Csak anyám..., tudod milyen... De én szeretlek. Nem a gyerek miatt.

Lassan újra megtalálták az utat egymáshoz. A fiú házasságot akart, de Kitti félt elkötelezni magát, mert elveszett a bizalom, amit érzett.

Így aztán továbbra is külön éltek, bár a fiú minden nap jött, játszott a gyerekkel, hét végén együtt mentek sétálni, beköszöntött a nyár és ők egyre kevésbé birták már egymás nélkül. Aztán egy napon a fiú bőrönddel és hátizsákkal érkezett. Itt maradok, közölte. Veletek akarok lenni. Éjjel forrón szeretkeztek, Kitti sírt, a fiú fogadkozott. Soha nem fogsz többé csalódni bennem.

Szorongtak a pici lakásban, eltelt egy év, és Kittit egy nap barátnője azzal kereste meg, hogy sürgősen szüksége lenne rá az óvodában.

Muszáj dolgoznom, mondta Kitti éjjel a párjának, kellene egy nagyobb ágy, mert nem tudunk pihenni. Lassan a kislány is kinövi az ágyát, és valamit ki kell találni, mert ide még egy heverő biztosan nem fér be.

Tudom, sóhajtott a párja. De az én fizetésem csak arra elég, hogy megéljünk. Viszont, ha dolgozni kezdesz, a gyereket bölcsődébe kell adni...

Megkérdezem a barátnőmet, hogy nem vihetném-e magammal. Lassan már szobatiszta lesz, már beszél is, ha ott lehetne velem, még spórolnánk is az idővel, nem kellene egy másik intézménybe járnia.

Az asszony semmi akadályát nem látta annak, hogy a kislány is az oviban tartózkodjon, így Kitti dolgozni kezdett. Jól érezte magát az új munkahelyén. A barátnőjén kívül még egy fiatal dadus, és egy középkorú óvónő látta el a kicsiket a két csoportban. Míg az egyik csoport az udvaron játszott, a másiknak foglalkozást tartottak. Együtt ebédeltek, aztán alvás, majd mesefilm nézés, és játék következett, míg a szülők meg nem érkeztek.

Elérkezett a kislány második születésnapja, tortával és ajándékkal, a gyerek arcocskája ragyogott, keresztszülei is velük ünnepeltek. Amikor este már nyugodtan aludt az ágyában, Kitti párja a könnyeit nyelte.

Mi történt? - kérdezte Kitti csodálkozva.

Majdnem elveszítettelek benneteket, sóhajtott a férfi. Mert hagytam magam befolyásolni az anyámtól. Pedig alapjában nem rossz ember ő, csak borzasztó makacs és tele van előitéletekkel.

Hát menj el hozzá, látom, hogy hiányzik...

Nem megyek, rázta a fejét a fiú. Amikor eljöttem, megmondtam, hogy ha látni akar, neki kell lépnie. Anyának meg kell tanulnia, hogy nem ő irányít. Felnőtt férfi vagyok.

Nem jó ez így, mélázott Kitti. A kislánynak is jó lenne, ha volna nagymamája, nemsokára itt a karácsony... Napokig tépelődött, vajon jó döntés-e, amit elhatározott.

Holnap elmennék egy kicsit hamarabb, mondta egy nap a barátnőjének, ha tudtok nélkülözni.

Nem tudta biztosan, odatalál-e az anyósa házához. Hova megyünk, Anyu? - kérdezgette a kislánya. Végül megtalálta a házat, becsengetett. Anyósa szinte bénultan állt az ajtóban. Nézték egymást, aztán a nő a kapuhoz sietett, kinyitotta. Gyertek be, mondta. Kitti a fejét rázta. Csak azért jöttem, hogy meghívjam a karácsonyi ebédre. Az asszony csodálkozva bámult rá, aztán a kislányt nézte. A fiam küldött? - csattant a hangja, és már megint ugyanaz a dölyfös asszony volt, akit Kitti ismert.

Nem, mondta Kitti. Engem nem lehet küldeni. Vagy jövök magamtól, vagy nem jövök. Eljöttem, mert így láttam jónak. Viszontlátásra. Azzal sarkon fordult és elindultak a buszmegálló felé.

Az úton végig azon gondolkozott, hogy lehet az, hogy míg más mindent megadna, ha lenne családja, az, akinek van, nem tudja megbecsülni és szeretni? Hogy lehet az, hogy valaki a konvenciók miatt eltaszítja magától a gyerekét. Vajon engem miért dobtak el csecsemőkoromban? - tette fel magának sokadjára a kérdést. Az apám, vagy az anyám halt meg? Vagy mindketten? Észre se vette, hogy sír. Kislánya énekelgetett az ölében, megpuszilta a homlokát, mindjárt hazaérünk, kicsim, mondta neki, csak még beugrunk a kisboltba.

Míg a kislánya a cipőjét vetette le, ő csak állt a pici lakás ajtajában. A fürdőszobában, a mennyezetre szerelt fregolin folyton ruhák száradnak. Az előszobaszekrényben már nem férnek a ruháik, a konyhasarok zsúfolt, az edények egy része a falra szerelt akasztókon lóg, a pulton a háztartási gépek, fűszerek. A szobát elválasztó pult mellett két műanyag ülőke és a kislány etetőszéke, a szobában nincs egy tenyérnyi hely se, egyik falnál a gyerek kiságya és játék-polca, az ablak alatt az ő ágyuk, emitt a könyvespolc, a nagy karosszék egy kis dohányzóasztal, és kész! De mégis egy otthon. Az ő otthonuk. A vacsorakészítéshez fogott, a kislány mesefilmet nézett a laptopon. Megjött a párja, megölelte. Te meg mit akciózol a hátam mögött? - kérdezte mosolyogva. Felhívott anyám egy órája. Azt mondta, köszöni a meghívást. Bár nem tud eljönni, mert már eligérkezett.

Tényleg? - csodálkozott Kitti. Nem említette, hogy neki nem ez volt a benyomása. Úgy gondoltam, ha sem te, sem ő nem teszi meg az első lépést, akkor majd én. Kár, hogy nem ér rá. A párja nevetett. Nincs semmi dolga, csak makacs. Megmondtam. Ha nem jön, hát nem jön... Viszont kitaláltam valamit. Vegyünk egy nagyobb lakást. Kitti nevetett. Az jó lenne, de miből. Eladjuk ezt, mondta a férfi, veszünk fel hozzá hitelt, amit eddig félretettünk havonta, azt ezután a törlesztésre fordítjuk. A gyereknek lesz külön szobája, és lehet, hogy még kistestvére is..., majd...

Napokig erről beszéltek. Kitti félt a változástól. Ez a pici lakás volt az első és egyetlen otthona. Az első perctől kezdve szerette, és a biztonságot jelentette neki, akkor is, amikor egy hálózsákon aludt a sarokban, és a mennyezetről egy csupasz villanykörte lógott. El se tudta képzelni, hogy máshol élhetne. De igaza van a párjának, a gyerek miatt lépni kell, előbb-utóbb. Hát akkor miért ne most? Nem kell kapkodni, mondta a párja, bemegyünk a bankba, tájékozódunk, aztán nézegetünk lakásokat, és amikor megtaláljuk, megvesszük.

Így tervezgettek, közben készültek a karácsonyra, és Kitti szent este az ajándékok között egy pici dobozt talált. Egy gyűrű volt benne. Igaz, nem arany, és nincs benne gyémánt, mondta a férfi, miközben magához ölelte, de a kő színe olyan, mint a szemed. Kitti azonnal igent mondott, és egy hónap múlva már hivatalosan is házasok voltak.

Ahogy tavaszodott, elkezdtek lakásokat nézegetni. Kitti idegenkedve rázta a fejét. Nem szeretném ezt, mondta. Ez túl nagy, ez túl kicsi, nem tetszik a környék, csúnya a homlokzat. Mi a baj? - kérdezgette a férje. Hát Te is jó ötletnek találtad a lakáscserét! Valamit muszáj lépni, a gyerek kinőtte a kiságyat, a ruhák nem férnek a szekrényben...

Tudom, egy kényelmes ágy is kellene, és még annyi minden. De valahogy nem találom a megfelelőt... Mind olyan idegen...

Nyár elején jártak, amikor váratlanul megkereste a közös képviselő és felajánlotta nekik megvételre a kis lakás melletti tárolóhelyiséget. Állandó konfliktus forrása a közös lomkamra, magyarázta. A padlástérben alakítanak ki kis tárolókat minden lakáshoz, ennek az árából.

Kitti és férje szinte egyszerre bólintottak. Igen! Ez lesz a megoldás! Ráadásul erre a helyiségre a meglévőn kívül még egy ablakot lehet vágni, ketté választani, itt lesz a háló és a gyerekszoba, a mostani szoba egy nappali-konyha-étkező, nem nagy, de nekik elég, a konyhát kibővítik, ha az ágyak átkerülnek a hálókba, lesz elég hely, és minden tökéletes lesz. Nem érdekelte őket, hogy a hálószoba ablaka a lépcsőházra néz majd, hogy a lakás nem lesz még 40 m2 sem, úgy érezték, ennél tökéletesebb nem is lehetne. Hitel után futkostak, Kitti barátnője segített szakembereket keresni, a férje villanyt szerelt, és őszre elkészült a bővítés. Maguk festettek, mázoltak, a kislány boldogan ugrált, emeletes ágyért könyörgött, és ők nem tudták megtagadni tőle. Végre birtokba vehették. Amikor először feküdtek le a parányi hálószobában a kényelmes franciaágyra, a férje elnyújtózott, végre, mondta, aztán összebújtak az ágy közepén és nevettek. Ennyit a nagy ágyról...

Reggel Kitti a párnának támaszkodva nézte a hálószobát. Az ajtó mögött keskeny szekrény, a másik oldalon egy nyitott polcon könyvek, és szép fonott kosárkákban a fehérneműk. Egy állólámpa az ágy mellett. És a mennyezeten a csillár, amit először vásárolt évekkel ezelőtt. A férje jött a kávéval. Ő is a csillárra nézett. Nem ártott volna lecserélni, mondta, de valahogy nem volt szívem kidobni. Nekem se, nevetgélt Kitti. Ezt fogjuk nézni még ötven év múlva is! Egymáshoz bújva itták a kávét. A gyerek alszik még? A férfi a fejét rázta. A szőnyegen hasal és rajzol... Végre van helye játszani... Lehet, hogy nem sokáig, vigyorgott a férfi. Nem gondolod, hogy itt az ideje a második gyereknek? Kitti bólintott.

Üldögéltek még egy kicsit a redőny résein beszűrődő az őszi napfényben. Megyek, csinálok valami reggelit, mondta Kitti és csókot nyomott a férje szájára. Anyuuuu, kakaót kérek, kiabált a kislány, és leült az új étkezőasztalhoz. Az ablakon át látszottak a kert színes őszirózsái. Minden tökéletes volt.