Kinga

Kinga öt éves volt, amikor az apja meghalt. Nem igazán fogta fel, mi is történik valójában, hiszen alig volt kapcsolatuk. A férfi folyton dolgozott, a ház építésére felvett hitel törlesztése és a család megélhetése felemésztette erejét, egy nap hazafelé menet az autóban rosszul lett. Még sikerült a kocsit az útpadkán leállítani és segítséget kérni, de a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Kinga a szobájában játszott, amikor anyja visítása, aztán nagyanyja hátborzongató jajgatása végig hangzott a házon. Rémülten lapult a játékai között, tudta, hogy valami szörnyűség történt, de úgy gondolta, amíg a szobájában marad, addig baj nem érheti.

Vagy két órát kuporgott ott, várva valamire, vagy valakire, de senki sem jött

Végig járta a házat, a szobák üresek voltak, se anyja, se nagyanyja nem volt sehol. Már sötétedett, ő meg félni kezdett, hát kiment az utcára, ahol még sose járt, őt mindig autóval vitték mindenhova. A szomszédok csoportba verődve álltak és suttogtak. Egy asszony felfedezte, hozzá szaladt, istenem, mondta, hát Te itt vagy? Gyere csak, azzal kézen fogta és a saját otthonába vezette. Hogy hagyhatták magára ezt pici lányt, hallotta az emberek suttogását, és érezte a rosszallásukat.

Kinga nem ismerte ezeket az embereket, anyja nem barátkozott senkivel a környéken, de sokszor hallotta a kerítés túloldaláról gyerekek kacagását és kiabálását. Most az asszony két fiú nevét kiáltotta, akik dübörögve szaladtak le a tetőtérből.

Fiúk, játsszatok ezzel a kislánnyal, kérte őket az asszony és fiúk bámészan néztek rá, ő meg dacosan vissza. Egy lánnyal? - kérdezte a nagyobb lenézően. Nem akarok játszani ezekkel, mondta Kinga, csak azért is. Nem akarok itt lenni, megyek haza!

Az asszony magához rántotta a fiút. Szégyelld magad, suttogta, most halt meg szegénynek az apja, az anyja meg teljesen megfeledkezett róla. Megyek, bezárom a házat és írok üzenetet, nehogy megijedjenek.

A fiúk tanácstalanul toporogtak, a nagyfiú füle piros volt a dorgálás miatt, de megenyhülve nyújtotta a kezét, gyere, megmutatjuk a játszószobát, hívta és a kicsi már lelkesen magyarázott.

A tetőtérben mindenhol játékok hevertek, Kinga szája tátva maradt, főleg, mert ezek a játékok teljesen mások voltak, mint amiket ő ismert. Náluk minden más volt. A gyerekszobában szép rendben álltak a babák, bababútorok, ha valamivel játszani akart, engedélyt kellett kérnie, és aztán ellenőrizték, mindent szépen visszarakott-e a helyére. Itt autók, vonatok, legók, csocsó, gördeszkák szanaszét... a kíváncsiság elnyomta a nyugtalanságot, követte a fiúkat, kérdezgetett, azok meg magyaráztak és mutogattak. Kingának minden tetszett, próbálgatta a csocsót, megpróbált egyensúlyozni a gördeszkán, kíváncsian nézte a legóból épített csodákat és a terepasztalt, amin igazi kis vonatok futottak.

Az asszony vacsorához hívta őket, vajas kenyeret ettek retekkel és kakaót ittak hozzá. Kinga úgy érezte, soha nem evett még ilyen finomat, borzasztóan élvezte, hogy beszélgethet, otthon csendesen zajlottak az étkezések, anyja és nagyanyja nemigen beszélt, apja meg sose volt otthon. Aztán a tévé elé ültek és rajzfilmeket néztek. Kinga a menyországban érezte magát.

Az asszony egyre nézte az órát, hol lehetnek ezek, kérdezte ingerülten a férjét, hát senkinek se hiányzik ez a kislány? Muszáj már lefektetni őket, holnap iskola. Kinga nagyon szégyellte, hogy így megfeledkeztek róla, de élvezte is a fiúk társaságát. Aznap éjszaka a gyerekek szobájában aludt egy fiú-pizsamában, az emeletes ágy alsó részén. Hallotta, hogy végül megérkezett az anyja, gyorsan befelé fordult, mintha aludna, nem akart hazamenni.

Hónapok teltek el, mire igazából megértette, mit is jelent a "meghalt az apád" mondat. Anyja és nagyanyja még az eddiginél is kevesebbet foglalkozott vele, a két nő újra és újra összeszólalkozott. Anyja el akarta adni a házat, de nagyanyja nem engedte. Menj inkább dolgozni, mondta kemény hangon. Abba halt bele a fiam, hogy Neked mindent megadjon. Nem engedem, hogy eladd a házat, amit a gyerekének épített. Ajtók csapódtak, edények csörömpöltek, végül anyja tényleg dolgozni kezdett. Kinga, amikor tehette, azonnal a szomszédba szaladt, a két fiú befogadta. Ahogy közeledett a nyár, az udvaron hintáztak, a fákra másztak, a kertben sátoroztak, már alig várták, hogy a szülők feltöltsék a medencét. Kingának még sose volt ilyen vidám nyara, mint most, amikor az apját kellett volna gyászolnia.

Alig telt el egy év, amikor Kinga anyja újból férjhez ment. Gőgösen járkált az anyósa mellett, na, most boldog lehet a házával, vetette oda neki. Csak a személyes holmijukat csomagolta össze, és Kinga rémülten vette észre, hogy neki is mennie kell. Könyörgőre fogta. Itt akarok maradni, sírdogált, de anyja hajthatatlan volt.

Az új lakásban csinos kis szoba várta, anyja új férje barátságos ember volt, Kinga hamar megkedvelte, de borzasztóan hiányoztak neki a barátai. Még évek múlva is álmodott az ott töltött időkről.

Aztán az iskola, az új benyomások lassan elnyomták ezeket az emlékeket. Egy valami azonban megmaradt. A magára hagyottság érzése. Anyja minden gondolata az új férje körül forgott, mintha elfelejtette volna, hogy van egy gyereke. Ha a férje hazaért, Kingát a szobájába küldte, mondván, ne zavarja a fáradt férfit, ott ücsörgött egyedül, kívülállónak érezte magát. Megtanulta, hogy ki kell harcolnia magának, amire szüksége van, vagy amire vágyik, mert anyja sose kér semmit számára a férjétől, így egyre határozottabban érvényesítette az akaratát. Anyja ezért haragudott, de nevelő apja némi hegyibeszéd után, szinte mindig beadta a derekát. Tizennégy éves korában Kinga zenét kezdett tanulni. Először gitározni akart, de később elragadta a zongora és minden billentyűs hangszer varázsa, az orgonától a tangóharmonikáig. Érzelmileg távol tartotta magát mindenkitől, nem voltak barátnői, csak laza haverság az iskolatársakkal. Már középiskolába járt, amikor először érzett szimpátiánál többet egy fiú iránt. Szerelmes lett. De az érzés nem tartott sokáig, a népszerű fiú birtokló és követelőző magatartása hamar lehűtötte Kinga rajongását. Nem tétovázott sokat, lapátra tette a megdöbbent kamaszt, és amikor osztálytársnői síránkoztak, hogy jaj, pedig milyen "édes" a srác, és majd megbánja, ő csak megvonta a vállát, nem értette, miért kellene neki belátással lennie valaki iránt, aki nem érdemli meg. Tizenhét éves volt, amikor átélte az első igazi szexuális kalandját. Ez se a szokásos diákszerelem volt, mint a többi lánynál, nevelő apja egyik kollégája keltette fel a figyelmét. A harmincas férfi kissé riadtan fogadta a csitri "udvarlását", félt a főnök haragjától, de Kinga most is elérte, amit akart, szenvedélyes és titkos viszonyuk közel egy évig tartott. Még csak nem is szakítottak, a kapcsolat egyszerűen elsorvadt a szalagavató, érettségi, felvételi lázában.

Kinga minden unszolás és rábeszélés ellenére, a jogi pálya helyett a pedagógusi hivatás mellett döntött. Az egyetemi évek vidáman, tanulás és bulik között teltek, néha még rövid kis románcok is adódtak, de semmi komoly.

Haját extrém rövidre vágatta, szinte fehérre szőkítette, a hajvégeken pirosra árnyalta, fülében sok kis karika fülbevaló csillogott. Anyja elborzadva tiltakozott, senki sem fog alkalmazni ilyen külsővel, rémüldözött. Nyugi, anya, mondta lazán Kinga, amit én tervezek, ahhoz jó lesz így is.

A diploma megszerzése után nevelő apja közbenjárására már egy elit iskola várta, de Kingának más tervei voltak, amibe senkit sem avatott be, csak amikor már mindent elrendezett.

Megpályázta és meg is kapta egy távoli község általános iskolájában az angol - ének szakos tanári állást, amihez apró szolgálati lakást is biztosítottak. Június közepén odautazott, beszélt az igazgatónővel, aki lelkesen magyarázott. A községben közel kétezren élnek, mondta, mostanában élénkül a társadalmi élet, és bár a művelődési ház napi működtetésére nincs pénz, egy lelkes szervező irányításásával színjátszó kör alakul. Az új polgármesterrel olyan társas programokat szerveznek, ami nem kerül pénzbe, például grillverseny, vagy az utcabál. Az iskola működését nagyban befolyásolja a tanárhiány, ezért a szülők egy része évek óta a városi iskolába járatja a gyerekeit, már lassan nem lesz meg a kötelező minimális létszám a működéshez. Pedig, ha az iskolát be kell zárni, a falu elsorvad, és az itt lakó emberek életminősége leromlik. Átsétáltak a közeli pedagóguslakásokba. A hosszú épület udvarán egymás után sorakoztak az egyen-ajtók, szám szerint három. Ezeket a régi téesz irodából alakította ki a polgármester, hogy ezzel is vonzóbbá tegye az állásokat. Hát ez lenne az, nyitotta ki az utolsót az igazgatónő, ez a legkisebb, de hát Te úgyis egyedül vagy. Nem egy palota, de lakni lehet benne és legalább közel van. Kingának tetszett a parányi lakás, egy szoba, kis teakonyha, tusoló... Nem is kell ennél nagyobb. Majd berendezi.

Három éves szerződést írt alá. Az igazgatónő boldogan ölelgette, nem gyakori, hogy valaki ilyen hosszú időre elkötelezi magát egy ilyen kis községben, de nekik az idén szerencséjük van, ketten is jelentkeztek. Úgy néz ki, az új matek-tanár is maradni akar, hiszen házat keres a faluban.

Kinga elégetten ment haza, és augusztus közepén érkezett vissza a községbe, dugig megpakolt kis Fiatjával, amit a diploma-osztóra kapott ajándék-pénzéből vásárolt. A közeli városkában megállt egy használt-bútor kereskedésnél, ahol egy kényelmes ágyat, és egy skandináv tipusú kanapét vásárolt a hozzá illő két hatalmas fotellel és asztallal. Szekrény nem kell, a lakás egyik falát teljesen elfoglalja a beépített szekrény. Majd azt is feldobja valamivel. A sarokban összetekert szőnyegek hányódtak, széthajtott vagy hármat, kiválasztotta a megfelelőt, fizetett, és a tehertaxit maga után intve, elindult az új élete felé.

Az igazgatónő a lakás lépcsőjén üldögélve várta, ami frissen volt festve, gyönyörűen kitakarítva, a lakás előtti zsebkendőnyi teraszon két nagy kaspóban virágok pompáztak.

Kingát meghatotta a figyelem, élete során nem sokszor volt része hasonlóban.

Csak egy óráig tartott, míg mindent a helyére rakott, rájött, hogy könyvei elhelyezéséhez szüksége lesz egy könyvszekrényre és ha mosni akar, kell egy mosógép is, és nem ártana egy íróasztal sem. De ezekre már végképp nem volt pénze. Kérhetett volna nevelő apjától, vagy nagyanyjától, de nem volt kedve végighallgatni a sirámokat, miszerint élve eltemetkezik az isten háta mögött.

A tanításig hátra lévő napokat arra használta fel, hogy feltöltse a háztartást alapvető élelmiszerekkel és feltérképezze a falut. A főtéri nagyboltban az eladók és a pénztáros kissé megütközve nézték fehér és piros haját, baseball-sapkáját, rongyos tornacipőjét és kopott pólóját. Néhány gyerek is lézengett a boltban, Kinga rájuk nevetett, hello guys! - köszönt. A gyerekek rögtön kapcsoltak, feszengve keresték a kifejezéseket, Gud morning, Miss! - mondta végül az egyikük tétován. Helyes! Ügyes vagy, váltott magyarra Kinga. A gyerek elégedetten vigyorgott. A pénztáros készségesen számolta ki az aprót, nagyon örülünk magának, mondta közben, már jó ideje nincs igazi angol tanár az iskolában. Mondták, hogy fiatal, de nem gondoltam, hogy... izé... jött zavarba. Kinga nevetett és végighallgatta az asszonyok panaszait az iskolai gondokról és a nehéz megélhetésről.

Első órája a hetedikesekkel és nyolcadikosokkal, angol volt. Dobogó szívvel érkezett, nagy levegőt vett és nyugodt mozdulattal nyitotta az ajtót. Tizenhét gyerek nézett rá kíváncsian és várakozásteljesen. Felmérő órát tervezett, mégis magyarul kezdett beszélni. Bemutatkozott, majd próbálta megismerni a gyerekeket. Kinek mi a hobbija, melyik a kedvenc tantárgya, van-e testvére, van-e már elképzelése a pályaválasztással kapcsolatban. A gyerekek félszegen válaszolgattak. Aztán angolra váltott. Az eredmény siralmas volt, hiszen évek óta csak helyettesítő tanárok voltak az iskolában. Lesz dolgom, gondolta, de nem volt elkeseredve, inkább a kihívás izgalmát érezte.

Nagyon rövid idő alatt rájött, hogy a gyerekek nagy részét nem igazán érdekli a nyelvtanulás. Minek az? Úgyse megyünk mi sehova, vonogatták a vállukat. Legtöbbjük a közeli város szakiskolájába készült, asztalos, kőműves, ács vagy bolti eladó szakmákat akartak tanulni, azt is jobbára azért, mert muszáj volt a tankötelezettség miatt. Nem volt jövőképük, hiszen a közelben nincsenek gyárak, munkahelyek, szüleik is napszámból meg segélyből tengődtek, majd ők is ebből élnek. Kinga sokat töprengett, hogyan tudná őket rávenni a tanulásra. A teljes felsőtagozatból összesen negyvenöt diákja volt, mindenki hasonló színvonalon állt. A többi huszonnégy gyerek németül tanult egy idősebb, unott tanártól.

Kinga úgy döntött, azért is megváltoztatja a diákjai életét. Elképzeléseit - amelyek megközelítőleg sem követték a tantervet - megosztotta az igazgatónővel, aki kétkedve csóválta a fejét. Hát, én nem bánom, mondta, de nem szeretném, ha aztán a csalódás miatt elmennél. Már így is sok szülő a városi iskolába hordja a gyerekét. Ezért is próbáltuk a polgármesterrel kigazdálkodni a nyelvtanárok bérét, hogy a gyerekek itt maradjanak.

A saját osztályával, a hatodikosokkal kezdte. Mától, kisérleti jelleggel, összevonjuk az énekórát az angollal, mondta. A gyerekek csak bámultak. Írjátok össze a tíz legkedvesebb angolnyelvű énekeseteket vagy együtteseteket és dobjátok a listát ide, húzta ki az asztal fiókját. A gyerekek vigyorogva dobálták a lapokat, ő meg írni kezdte a táblára... Volt ott minden. Dua Lipa, Rita Ora, Selena Gomez, Bruno Mars, David Guetta, de Pink és Adele is.

Lefordítjuk, megtanuljuk, és előadjuk azt, amire legtöbben szavaztok ezek közül, mondta. Végül, hosszú vita - és a részéről történő kis irányítás hatására - a gyerekek választása Pink népszerű, lendületes számára esett.

Kemény munka volt. A gyerekek nyelvtani tudása a nullával volt egyenlő, de a dalszöveg izgatta őket, lelkesen jegyzeteltek és tanulták a kiejtést. Az órák első felében a tanterv szerint haladtak, utána a dalszövegeket elemezték, fordították. December elejére össze is állt a dal. Még, aki nem tudott is énekelni, lelkes volt, hiszen ők adták a ritmust tapssal és csettintéssel. A zenét Kinga szolgáltatta gitáron és szájharmonikán. Amikor már úgy érezték, hogy minden tökéletes, bemutatót tartottak a mikulás ünnepségen a többi gyereknek és a tanári karnak. Mindenki lelkesen tapsolt. Jó lenne ezt előadni a falu farsangi rendezvényén, oda még a városból is jönnek vendégek, javasolta az igazgatónő. Beszélj a polgármesterrel. Kinga úgy is tett. Meglepődött, amikor kiderült, időpontot kell kérnie. Micsoda majom lehet ez az ember, bosszankodott, még hogy időpont... De nem akart eleve rosszul indítani, hát lenyelte a megjegyzést, és a megbeszélt időpontra megjelent. A polgármester nem volt ott. Most már tényleg dühös lett. Mindjárt jön, mosolygott a hivatalban ülő idősebb asszony. Öt percet várok még, mondta Kinga, nekem órám van, nem érek rá itt rostokolni. Hangja ingerülten csenghetett, mert a nő szinte ijedten kapta fel a fejét.

Csapódott az ajtó, csókolom, hangzott egy rekedt, náthás hang. Magas, sísapkás férfi vágódott be. Egy pillanat, mondta és elstartolt Kinga mellett, felrántotta az iroda ajtaját, bentről orrfújás hallatszott, majd megjelent az ajtóban egy vastag munkásruhába öltözött fiatal pasi. Jöjjön be, kedves tanárnő, invitálta, igyunk egy teát, aztán sajnos megint mennem kell. Kinga csodálkozva bámulta, mire a férfi végignézett magán. Azt hitte, öltönyben jövök? - kérdezte nevetve. Sajnos nem tehetem, éppen a havat túrtam el a városi útról, ide nagyon későn jutnak el a közútkezelő gépei, a buszoknak azonban járni kell! Figyelmesen hallgatta Kinga kérését. Fontos lenne a gyerekek számára, hogy sikerélményeket gyűjtsenek, próbált hatni a láztól csillogó szemű emberre. Egyetértünk, bólogatott a férfi lelkesen. Azt se bánnám, ha még több gyereket is bevonna ebbe a kezdeményezésbe. A falu amatőr színjátszói egy bohózatot adnak elő. Úgy tudom a rendezőtől, hogy a tapsrendet egy régi angol slágerre tervezték. Ha sikerülne azt is megtanulni, akkor azt a színdarab végén a gyerekek adhatnák elő, és nekik is jutna a tapsból. Ez már két sikerélmény, egy nap alatt. Kinga elismerően nézett a férfira. Kitűnő ötlet, értett egyet. Azonnal megkeresem a rendezőt.

Mennem kell, állt fel a férfi, még be kell néznem a kertészetbe, aztán hazamegyek és kúrálom magam. Látom, megfázott, mondta Kinga. Jobbulást kívánok.

Izgatottan vette fel a kapcsolatot a rendezővel, kiderült, a középkorú nő nem csak a színdarabot, hanem a teljes műsort is rendezi, a bevétel az idén az óvoda korszerűsítésére megy. Kinga azonnal felajánlotta a segítségét. Majd ő szolgáltatja a zenét a darabhoz és mivel még van idő, a tornatanárral együtt szervezhetnének egy tánc- vagy aerobik bemutatót is. Kinga reggeltől estig dolgozott. A technika tanárt addig nyaggatta, míg kézműves szakkört nem szervezett, itt készültek a tombolán megnyerhető tárgyak. Dekupázsolt képek és dobozok, hímzett terítők és batikolt terítők. A gyerekeket is elragadta a lelkesedés. Aki nem a kórussal lépett fel, az a táncbemutatóra készült, alig néhány gyerek maradt ki a készülődésből, de nekik is találtak feladatot. Volt, aki a színpadi függönyt kezelte, volt, akinek néma szerepet kreáltak a színdarabban.

Január elején már az egész falu a készülődés lázában égett. A szülők nem akarták kihagyni a gyerekeik fellépését, soha annyi jegyet nem adtak még el a farsangi műsorra és az utána következő bálra, mint most, a vacsorát három bográcsban kellett főzni. A szervezők örvendeztek, ennyi bevétel még soha nem volt, mint ami most várható, és ehhez jön még a tombola bevétele. A nyereményeket a falubeli módosabb emberek adták össze, meg a gyerekek készítették a kézműves foglalkozásokon. Tartsunk árverést, javasolta Kinga. Mindenki által ismert és kedvelt emberekkel való táncra lehetne licitálni, hátha ez is hozna valamit a konyhára. Nagy nevetések közepette sorolták a lehetséges jelölteket. Az orvos, a polgármester, az iskolaigazgatónő, az új matek tanár, a könyvtárosnő, a kántornő, az állatorvos és a plébános. És persze Kinga.

A bál napján Kinga reggeltől estig futkosott. Csak délután vetődött haza, bekuckózott az egyik kényelmes fotelba, ölébe vette a laptopját és egy kávéval a kezében lazított egy órát. Aztán meleg fürdőt vett és készülődni kezdett. Nem akarta "túlöltözni" a többi nőt, így egy térdig érő szürke-fehér ruhát vett fel piros cipővel, hajvégeit újra színezte, száját pirosra rúzsozta és ennyi...

A közönség már elfoglalta a helyét, Kinga és a szervező az árverésen részt vevő nőket sminkelte, a gyerekek izgatottan szaladgáltak, mindenki jókedvű volt és tele várakozással.

Az lányok tánca jól sikerült, a közönség lelkesen tapsolt, a kórus lendületesen adta elő a slágert, ezt követte a színdarab, és a végén a tapsrend, amihez a zenét szintén Kinga és énekkara adta. Minden csodásan sikerült. A gyerekek büszkén és izgatottan nyüzsögtek a siker lázában.

A közönség a vacsorához berendezett kisterembe vonult, a szervezők pedig igyekeztek a nagytermet kiüríteni a bálhoz. Kinga éppen két széket vonszolt, amikor valaki megfogta az egyiket, pardon, mondta, majd inkább én, és Kinga a polgármester nevető szemébe nézett. A férfi jól nézett ki, sőt... túúúúl jóóól...

Kinga eddig csak egyszer találkozott vele, akkor kócos hajjal, sápadtan, piros orral és borostásan is tetszett neki, de akkor az EMBERT csodálta benne, aki betegen is dolgozott, és őszinte érdeklődést mutatott az ő javaslata iránt, sőt tovább is gondolta a lehetőségeket, és ebből bontakozott ki ez a csodálatos este. Most a FÉRFI nyűgözte le. Elismerően nézett végig rajta, ő meg karját széttárva megfordult maga körül. Megfelelek az árverésre? - kérdezte, Kinga meg elismerően bólintott. Csinos, dekoratív nő lépett be, hol vagy már, kérdezte türelmetlenül a férfit, már csak rád várunk, aztán kezdődhet a buli. A feleségem, mutatta be a polgármester a nőt. Kinga próbálta palástolni meglepetését, kezet fogott a nővel, és gyorsan felszívódott. Istenem, még jó, hogy nem kezdett el flörtölni vele... Mekkora égés lett volna...

A bál hangulata az egeket verte. Mindenki táncolt mindenkivel, és a hangulat tetőfokán került sor a férfiak és nők árverésére, nagy nevetések közepette. Amikor Kingára került a sor, ő kislányosan pukedlizett, az igazgatónő viccesen mórikálta magát, a kántornő balettmozdulatokat tett, és a férfiak nem sajnálták a pénzt. Az árverésre bocsátott férfiak feszengtek, és a nők viccesen cikizték őket, de végül fizettek.

Kinga és a polgármester kelt el legmagasabb áron, a szervezők a színpadra hívták őket, a férfi egy pillanatra megfogta Kinga kezét, szemük összevillant, meghajoltak, aztán már jöttek is értük a szerencsések. Valamikor, úgy éjfél táján Kingát a polgármester kérte fel. A zenére, ami szólt, gyorsat és lassút is lehetett táncolni, mindkettőre volt példa a teremben, ők anélkül, hogy megbeszélték volna, lassúra váltottak. A férfi nem lépte túl az illendőség hatrát, csak tenyere símult talán kicsit erősebben a derekára, és Kinga szive vadul dobogott. Egész tánc alatt egy szót sem szóltak, a végén udvariasan megtapsolták a zenekart, köszönöm, mondták egymásnak, aztán egyikük ment erre, a másik arra.

Kinga még néhány férfival táncolt azon az éjszakán, de derekán még mindig érezte a férfi kezének enyhe nyomását. Fene egye meg, bele ne zúgjak már, rázta a fejét, és jobbnak látta elmenekülni. Már régen az ágyában feküdt, a művelődési házból még mindig hallatszott a zene, az emberek mulattak. Nagy nap volt ez a falu életében.

Kinga népszerűsége a bál után ugrásszerűen megnőtt. Az utcán mosolyogtak rá az emberek, egyre több gyerek járt a kórusba, azok közül is, akik a városi iskolában tanultak. Népszerű slágereket, népdalokat és operarészleteket tanultak be. A lányok részére a tornatanár tánc-csoportot szervezett, már a környékbeli kis falvakban is felléptek rendezvényeken.

Így telt el az első év, Kinga istenien érezte magát a faluban, csak kicsit magányos volt. Hiányzott életéből a társ. Az egyetlen ember, aki megdobogtatta a szivét, a polgármester volt, de hát ő házasságban élt, és így tabu volt Kinga számára. Talált ugyan barátnőket a községben, a bál szervezőjével, és az igazgatónővel is bensőséges kapcsolatot ápolt, bár mindkét nő lényegesen idősebb volt nála. Bejártak a megyeszékhely színházába, koncertekre, és közösen szervezték a falusi ünnepségeket.

A második év újabb sikereket hozott Kinga és az iskola számára. Már nem csak a gyerekeket tanította, felnőtteknek is tartott angolórákat, és megszervezte a falu énekkarát, felnőttek és gyerekek együtt énekeltek. Már volt egyenruhájuk, a környéken nem volt olyan ünnepség, ahova meghívást ne kaptak volna.

A karácsonyi ünnepségen újra találkozott a polgármesterrel, mosolyogva beszélgettek, a férfi jókedvűen érdeklődött a tanítás iránt, dicsérte a kórusban végzett munkáját. Kinga kissé kimérten, de udvariasan válaszolgatott, nős, nős, nős, mondogatta magában, nehogy kiessen a szerepéből.

A kórussal felléptek a templomban is. Bár Kinga nem volt igazán vallásos, boldogan vett részt a karácsonyi éjféli misén. A karzaton vártak a fellépésre. Kinga azonnal kiszúrta a polgármestert, aki kissé oldalt állt, egyedül, derűsen mosolygott. Mintha kissé lefogyott volna, gondolta futólag, de nem akarta sokáig bámulni, még valakinek feltűnik és nem akart pletykát maga körül. Hol van a polgármester felesége, kérdezte súgva a szervezőnőtől. Te nem tudod? - csodálkozott a nő, a nyáron elváltak, a nő el is költözött. Miért? - akarta tudni Kinga. Senki se tudja.

A mise után az emberek vidáman beszélgettek a templom előtt. Kinga látta a férfit a szeme sarkából, próbált úgy lavírozni, hogy elkerülje, nem akart találkozni vele. Zavarban volt az érzései miatt. Már hazafelé kocogott a fagyos járdán egyensúlyozva, amikor autó fékezett mellette. Hazavihetem? A férfi volt. Köszi, intett Kinga, de hát itt lakom 50 méterre. Van az száz is, kacsintott a férfi, nem lenne nyugtom, mert mi van, ha kitöri a bokáját? Kinga nevetve ült be a kocsiba. Hát akkor, előre! Egy perc múlva már a ház elé kanyarodtak. A férfi kikapcsolta a biztonsági övet és felé fordult. Úgy tünt, nincs kedve azonnal elmenni. Megszokott már nálunk? - kérdezte.

Hát hogyne, hiszen már több, mint egy éve itt vagyok.

Igaz...

Nem tudta, mit mondhatna, mennem kell, nyitotta az ajtót és kikászálódott a kocsiból. Azonnal megcsúszott. A férfi már ott is termett mellette, látja, igazam volt, mondta, tényleg veszélyesen csúszik az út. Kuncogva egyensúlyoztak az udvar jeges kockakövein a lány ajtajáig. Köszönöm a fuvart, búcsúzott Kinga. Nem hív be egy forró... teára? - húzta magához a férfi szenvedélyesen. Nem! - válaszolta Kinga keményen. Ellökte magától, elkapta a korlátot és felrohant a lépcsőn. Feldúltan csapta be maga után az ajtót. Mégis, mit képzel ez magáról, dühöngött. Sőt, mit képzel rólam! Csalódott volt és megbántott. Becsülte és csodálta eddig a férfit, vonzódott is hozzá, de most mindez összeomlott. Azt gondolta talán, hogy ő ilyen könnyen kapható? De ugyan mire alapozza a véleményét. A külsejére? Ilyen sekélyes lenne? Hát nem látja, mennyi munkát fektetett abba, hogy a község lakóinak az életét jobbítsa? Csak a rongyos farmert, a bőrdzsekit és az extrém frizurát látja? Magzati pózban feküdt az ágyban, a takarót a nyakáig húzta, szeméből szivárgott a könny.

Ügy döntött, másnap a nagyanyjához utazik, nem marad itt, fel kell dolgoznia a történteket. Kora reggel indult, dél körül meg is érkezett. A házban hideg volt, és furcsa, kellemetlen szag terjengett. Az idős asszony azonnal tüsténkedni kezdett, jaj, csinálok én meleget rögtön, egyél valamit csillagom, elhalmozta szeretete jeleivel, etette, itatta, de nem kérdezte, mire ez a váratlan látogatás.

Most, hogy nem csak egy órás villámlátogatásra érkezett, Kinga látta, hogy a ház milyen szörnyű állapotban van. Minden úgy volt, ahogy az apja hagyta. Még egy festés sem történt azóta. A szobák divatjamúlt bútorait, a szőnyegeket por lepte, a függönyök elszürkülve, itt-ott leszakadozva lógtak. A konyhában, fémlapra állítva egy kis kályha. Ez minek? - kérdezte, és nagyanyja restelkedve vallotta be, hogy évek óta be sem kapcsolta a központi fűtést. Gyakorlatilag a konyhában él. De hát miért nem adod el ezt a nagy házat, és veszel valahol egy szép kis lakást? - kérdezte. Nagyanyja eltökélten rázta a fejét. Nem. Ez a Tied. Apád is úgy akarta. Megőriztem. Szeme könnyes volt. De hát Nagyi, én nem ragaszkodom hozzá. Adjuk el, ha Te is akarod, az a másik is, amit veszünk majd, Apa ajándéka lesz, hiszen az ő munkája fekszik ebben is és abban is. Minek nekünk öt szoba, nemigaz? - próbálta máshogy megközelíteni a témát, gondolkodj rajta, jó?

Egész szünetben ott maradt. Próbálta a házat valamennyire kitakarítani, kiporolta a szőnyegeket, átfényezte a bútorokat, kimosta és felrakta a függönyöket. Közben sorra fedezte fel a hibákat, és a javításra szoruló részeket. Pénz híján azonban nem sok mindent tehetett. Talán nyárra össze tud szedni annyit, hogy legalább újra festhesse a helyiségeket. Nagyanyja boldogan segédkezett a munkában, miközben kedvenc ételeit főzte, sütötte. Megbántott lelkének jót tett a nagymamai gondoskodás, egyben ráébresztette, milyen magányos is. Huszonöt éves, és azon az egy, kamaszkori kalandján kívül nem volt férfi az életében. Keserűen mosolygott. Pedig úgy látszik, az emberek azt hiszik, könnyen kapható. Hát ennyire csak a látszatra adnak?

Január másodikán nehéz szívvel indult vissza. Most először gondolkodott el azon, vajon jól döntött-e, amikor aláírta azt a szerződést, és már a meghosszabbítását tervezete. Eddig. Mert ő komolyan gondolta, hogy olyan gyerekeket akar tanítani, akiknek egyébként nem lenne esélye kitörni. Eddig öröm volt a munka, jól esett az emberek szeretete és tisztelete. Élvezte a felnőtteknek tartott órákat, a gyerek-kórus fejlődését. De ez a férfi, aki titokban annyira tetszett neki, mindent agyoncsapott egy pillanat alatt. Miért fáj ez neki annyira? Szerelmes vagyok, döbbent rá, és az érzés kétségbe eséssel töltötte el.

Kis lakásában hideg volt, amikor hazaért, felkapcsolta a fűtést, átszaladt a kisboltba kenyérért és egy vajas kenyérrel meg teával a konyhaablak elé ült. Sokkal inkább otthonának érezte ezt a kis szolgálati lakást, mint a Pesti nagy és kopár házat. Átszaladt az igazgatónőhöz, tudatni, hogy megérkezett, ekkor találta meg a levélszekrényben a névjegyet. "Beszélnünk kell." Ennyi volt ráírva. Elöntötte a düh. Még talán azt várja, hogy ő fogja felhívni? Hát van bőr a képén ennek a pasinak?

Kinyitotta a laptopját, amit napok óta elő se vett, a hivatali e-mail címe alatt vagy tíz levél, mindben ugyanez állt. "Beszélnünk kell"... Az utolsóra írt egy két szavas választ. "Nem kell."

Tanított tovább, de a tűz kialudt. Csak élte a napokat, egyiket a másik után. Lenőtt a haja, újra rövidre vágatta, de nem volt kedve szőkíteni és színezni, hagyta eredeti színében. A férfit kerülte, ahogy csak lehetett, a hívásaira nem válaszolt, a leveleit olvasatlanul törölte ki. A tavaszi szünetben újra elutazott, meglátogatta anyját és nevelő apját, majd nagyanyjához ment és segített a kertet rendezni, kimosta a függönyöket. Az idős asszony még nem határozott a házzal kapcsolatban, de nem sürgette, neki aztán mindegy, gondolta.

Neked valami bajod van, mondta egyszer a nagyanyja. Férjhez kellene menned már, benne vagy a korban. Az kellene, hagyta rá Kinga, majd keresek valami jóképű, gazdag pasit, mint anyám. Nagyanyja nevetve legyintett. Nem vagy Te olyan.

A kertben bogarászott, amikor a szomszédasszony átszólt a kerítésen. Nem jössz át egy kicsit? - kérdezte. Átment. A lakás most is melegséget árasztott, kicsit el is érzékenyült, hiszen itt érezte magát életében egyszer, egy rövid ideig "otthon". Az asszony a fiairól mesélt. A kisebb külföldre ment, a nagyobb a városban dolgozik egy menő cégnél, mérnök lett. Komoly barátnője van, mondta jelentőségteljesen, lehet, nemsokára nagymama leszek... Fényképeket nézegettek, nevetgéltek.

A tanév további részében nagyon odatette magát, az osztályát, akik mára már hetedikbe jártak, angol tanulmányi versenyre küldte, ahol két gyerek is jó eredményeket ért el, a kórust operasláger átdolgozásokkal benevezte egy fesztiválra, és a gyerekek sikert, sikerre halmoztak.

A tanévzáró értekezleten bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését, a következő tanév végén elhagyja a községet. Az osztálya jövőre úgyis elballag. Legyen elég idő kiírni a pályázatot az új tanár részére. Az igazgatónő elkeseredetten vette tudomásul a döntését, az utóbbi években olyan szépen alakult minden, mondta, már tíz évre biztosítva van a matek-technika tanár, aki tényleg letelepedett náluk, most jött egy fiatal magyar-német szakos tanárnő, aki itt nőtt fel, a párja gazdálkodó, ők is hosszú távra terveznek. Az idén már alig vittek el gyereket a városi iskolába, inkább ide íratták be őket, az elsősök létszáma évek óta először meghaladta a húsz főt, és most megint, minden felborul. De hát kényszeríteni senkit nem lehet. Rendben van, bejelentem a polgármesternek, sóhajtott. Megkérlek, hogy várj ezzel az évzáróig, az már csak egy hét, kérte Kinga.

Az évzáró ünnepség rendben zajlott, Kinga gyerekei gyönyörűen énekeltek, a szülők lelkesen tapsoltak, a polgármester kissé sápadtan, arcán feszült mosollyal ült az emelvény közepén, miközben az igazgatónő megköszönte Kingának a műsort, aki nagyon ügyelt, hogy még véletlenül se nézzen a férfi felé. A kínos eset után igyekezett elkerülni a találkozásokat, ha mégis összefutottak, kimérten köszönt és tovább sietett, észre sem véve a férfi igyekezetét, hogy megállásra késztesse.

A gyerekek zajosan körül ugrálták, viszlát tanárnő, ölelgették, virágot és csokit nyomtak a kezébe, ő meg meghatottan búcsúzott tőlük. Nehéz lesz itt hagyni ezt a kis közösséget, ami városi lány létére annyira a szívéhez nőtt. Szipogva tipegett hazafelé, a magas sarkú cipő már kényelmetlenül égette a lábát, amint a kapun belépett, a falhoz támaszkodott és lerángatta. Ahogy felnézett, a polgármesterre esett a tekintete, aki a lakása előtti lépcsőn ült és nyilvánvalóan rá várt. Bizonytalanul lépett egyet előre, legszívesebben elfutott volna, aztán mégis dacosan elindult. A lépcső előtt megállt. A férfi nem mozdult. Ha be akar menni, el kell araszolni közvetlenül mellette. A földet nézte, a férfi pedig őt. Végül elunta, felnézett. Parancsol valamit? - kérdezte hidegen. Csak kérek. - válaszolta csendesen a férfi. Bocsánatot. Már régen próbálom megtenni, de maga nem adott rá lehetőséget. Meg sem hallgatott.

Mit kellett volna meghallgatnom? - jött dühbe Kinga. Alighogy elvált, rám startolt, méghozzá elég szemét módon.

Nagyon bunkó voltam? Bocsásson meg, de úgy éreztem, és most is úgy érzem, az első perctől kezdve meg van köztünk a vonzódás. Nagyon tiszteltem azért, ahogyan a helyeztet kezelte, utalt a házasságára. A feleségemmel a viszonyunk már régen nem volt felhőtlen, a három évi házasságunk alatt rájöttünk, nem jól döntöttünk, elengedtük egymást. Én azon a karácsonyi estén olyan felszabadult voltam, újra fiatalnak és szabadnak éreztem magam. Élveztem a társaságát, tetszett nekem, ha azt mondta volna, hogy nem, majd máskor, talán megcsókolom és elmegyek. Meglepett a reakciója.

Meglepte? - Kinga értetlenül nézett. Akkor elmondom, én hogy láttam ezt. Amikor először találkoztunk, csodáltam az emberségét, a kitartását és a közösség iránti odaadását. Amikor másodszor láttam, tetszett, mint férfi, de kiderült, hogy nős, és én távol tartottam magam. Akkor este tudtam meg, hogy elvált, örültem, hogy találkoztunk, de eszembe sem jutott két találkozás után bárkit, érti! - BÁRKIT beengedni az otthonomba. Úgy éreztem, leértékelődtem. Hogy nem érek annyit, mint a többi nő, akiket randira hívnak, moziba visznek. Engem csak úgy le lehet nyomni? Mit gondol, mit beszéltek volna rólam másnap a faluban, ha azt látják, itt áll a kocsija a ház előtt éjfél után? Hogy taníthattam volna, ha elveszítem a hitelemet? Már sírással küszködött, mélyeket lélegzett, na engedjen, mondta, dolgom van.

A férfin látszott, hogy megdöbbentik Kinga szavai. Sajnálom, mondta zavartan. Én nem gondoltam ezt így végig, csak azt láttam, hogy megsértettem. Kérem, hogy ne haragudjon. De mindenképpen beszélnünk kell. Maga döntse el, hogy itt, esetleg a cukrászdában, egy étteremben, vagy a hivatalban.

Még ma elutazom, válaszolta Kinga. Találkozzunk egy óra múlva a cukrászdában.

Amikor kis autójával bekanyarodott a cukrászda elé, a férfi már a teraszon ülve várta. Azt hittem, meggondolta magát, mondta. Az állásáról lenne szó. Mindenképpen el szeretne menni innen? A gyerekek szeretik magát, a szülők becsülik. Csalódás lesz számukra, ha itt hagyja őket.

Kinga hallgatagon kevergette a limonádéját. Igazából még nincsenek terveim, vallotta be. Még nem döntöttem. Van egy házam Pesten, már teljesen tönkremegy, innen nem tudom intézni a karbantartását, és hát... ez köztünk feszülő incidens is...

Vonatkoztasson most el az én személyemtől. Akkor is elmenne, ha nem sértettem volna meg? Felmerült volna egyébként a gondolat?

Kinga tűnődve nézett szét. Emberek mentek el mellettük, szevasz, mondták a polgármesternek, csókolom tanárnő, köszöntek neki. Két gyerek biciklizett az úttesten, helló Kinga néni, kiabáltak. A kis parkban idős nénik beszélgettek, a vendéglő kerthelyiségében még ebédeltek a menzások. A tejautomatánál asszonyok nevettek. Szeretett itt élni. De... ez a férfi...

Nem mentem volna el, mondta ki egyenesen, de nem tudok elvonatkoztatni a személyétől. Mert nem közömbös nekem. Mindkettőnknek kényelmetlen lenne így...

Talán mégsem, mondta a férfi. Mikor jön vissza?

Augusztus végén.

Mi? A férfi elképedt. Egész nyáron nem lesz itt? Ezt nem teheti. Kérem, menjen, ha szükséges, de jöjjön vissza, hogy szeptemberre rendezni tudjuk a kettőnk közötti kapcsolatot.

Végül is július közepétől már nincs teendőm, mérlegelt Kinga. Oké, visszajövök. Aztán majd meglátjuk.

A férfi az autójáig kisérte, kezet fogtak. Míg letekerte az ablakot és bekötötte magát, hallotta a pincérnő hangját. Na? Sikerült meggyőznöd? Remélem, válaszolta a polgármester. Mi lesz velünk nélküle? A nő nevetett. Mi lesz VELED nélküle...??? Fogd be! - morogta a férfi és a hivatal felé indult.

Kingának a két hét alatt, amíg távol volt, sokszor eszébe jutott ez a mondat.

Visszatért, ahogy igérte. Leállította a kocsiját, kinyitotta kaput és beállt az udvarra. Még ki sem nyitotta az ajtót, már csengett a telefonja.

Be tudna jönni hozzám holnap a hivatalba? - hallotta a férfi hangját. Elég hivatalosan csengett.

Természetesen, mondta, hányra menjek.

Nyolc óra? Vagy az korán van még?

Nem, megfelel. Vajon mi lehet ennyire sürgős, töprengett, miközben a csomagjait hordta befelé.

Nyolc óra előtt két perccel lépett be a hivatalba. Üdvözlöm, Tanárnő! - mosolygott rá a középkorú asszony, hozhatok egy teát, vagy kávét? Azzal a polgármester irodája felé intett a kezével. Köszönöm, egy tea jól esne, mosolygott vissza. A férfi az asztalnál ült, jöjjön csak, sok megbeszélni valónk van, hadarta, itt van mindjárt a kórus ügye. A tanácsát kérném. Arra gondoltam, jövő nyáron találkozót szerveznék a faluba. Meghívnánk több gyerekkórust, olyan tábor-szerű valamire gondoltam, tudja, aztán a végén tartanánk egy műsort, és a bevételből valamilyen szinten megtérülhetne a tábor költsége. Hosszan taglalta a részleteket, a középkorú asszony megállt az ajtóban, hallgatta a fejtegetést, és a férfi nem küldte ki. Kingának azonnal megtetszett az ötlet. De hol szállásolnánk el annyi embert? - kérdezte. Arra gondoltam, az iskola udvarán állíthatnánk fel sátrakat, vagy a régi honvédségi épületet elkérhetnénk a belügytől, esetleg az itteni gyerekek is vendégül láthatnának közülük néhányat... Hát ezt nagyon át kell gondolni, mondta Kinga. Kellenek ágyak, tisztálkodni is kell valahol, az étkezés is problémát jelent... Szép gondolat, de túl költséges a kivitelezése.

A férfi azonban lelkesedett, és már a titkárnő is bekapcsolódott a tervezgetésbe. Jó lehetne szállásnak a sportpálya, ott vannak öltözők és tusolók, mobil wc-ket meg tudunk bérelni, kotyogott közbe. Az étkezést megoldják a vendéglőben... Kinga csak kapkodta a fejét.

Menjünk, nézzük meg a sportpályát! - állt fel a férfi. Sárika, szóljon a gondnoknak, jöjjön oda, mondta a titkárnőnek.

Gyalog indultak el, útközben alig beszéltek. Hát nem tudom... nézett körül Kinga. Ez eléggé messze van a falu központjától...

Persze, nem lesz jó, tudom.

Akkor miért jöttünk ide? - csodálkozott Kinga.

Hogy együtt legyek magával. Azóta már mindenki tudja a faluban, hogy milyen fontos dologban járunk, senki nem gondolhat magáról semmi rosszat, ha velem látja.

Kinga zavartan nevetett. De én komolyan vettem ám, amit mondott! És Sárika is. Ebből ugyan ki nem hátrál most már...

Akkor majd megcsinálom. Csak esetleg módosítunk rajta. De ez még várhat. Délután kocsiba ülünk, és megnézzük a régi honvédségi épületet.

Napokig jártak fel-alá a faluban. Az emberek megállították őket, érdeklődtek, hogy haladnak a kórus-találkozó szervezésével, a férfi a fejét vakargatta, asszem most már muszáj lesz valamit csinálni, mert ezek leszedik a fejemet, ha mégsem valósul meg. Kinga nevetett a színlelt ijedtségen.

Miért nem fested már a hajadat? - váltott hirtelen tegezésre a férfi. Kinga megvonta a vállát. Túl kihívó volt, mondta. Nem szerettem volna, ha...

Értem, mondta a férfi, azt hitted, a megjelenésed miatt rohantalak le.

Miért? Nem? - nézett a szemébe Kinga. A férfi lassan csóválta a fejét. Nem. Már mondtam, nem akartalak lerohanni, csak elvitt egy kicsit a lendület. De azt nem tagadom, hogy első naptól kezdve nagyon vonzónak talállak. Amikor a farsangi ünnepségen megláttalak abban az egyszerű ruhában, a tűzpiros rúzzsal és tűzpiros cipőben... De akkor még nős voltam.

Kinga zavarba jött. Nem mondj nekem ilyeneket. Maradjunk a kórustalálkozónál, próbált hárítani.

Maradjunk, mondta a férfi. Holnap találkozzunk a vendéglőben. Meghívlak ebédelni. Függetlenül mindentől.

De nem kell...

De, kell. Most már nagyon meg szeretnélek csókolni, csak még futnom kell pár kört, hogy a hírneveden folt ne essen. Legalábbis a Te fogalmaid szerint. Szóval holnap ebéd, holnap után fagyizunk a cukrászdában, ott majd kicsit udvarolok, és megfogom a kezedet, szombaton bemegyünk a városba, ahol megnézünk egy filmet, a moziban csókolózunk, valaki biztos lesz ott, aki hazahozza a hírt, és utána már nyugodtan lehetünk együtt bárhol és bárhogyan.

Kinga nevetett. És mi lesz a kórusfesztivállal? Mi lenne... Megcsináljuk.

Kora este értek a ház elé. A férfi kiszállt, a kapu előtt magához ölelte. A csók gyengéd volt és felkavaró. Egy traktor döcögött arra, fiatal férfi hajolt ki az ablakán füttyögve. Jól csinálod, hallod, el ne engedd mááán', ilyen tanárnőnk nem lesz még egy!

Azon vagyok, kiáltott vissza a férfi. Aztán újra átölelte Kingát. Rövid haját felborzolta. Holnap tegyél fel rúzst, súgta szenvedélyesen, le akarom csókolni...