Katinka

Katinka

Katinka 1910-ben született, apja elmaradt a háborúban, még nyolc éves sem volt, amikor anyja is meghalt, ő meg lelencbe került. Egy évig volt az árvaházban, de ahhoz épp elég ideig, hogy a körülmények ismeretében imádkozzon, hogy valaki vegye végre magához. Szép, bogárszemű kislány volt hatalmas hajfonatokkal, egy idősebb házaspárnak megtetszett, az asszony még az arcát is megsimogatta, "Ő lesz az", mondta az urának, aki beleegyezően bólintott. Katinka reménykedve várt, és néhány nap múlva tényleg érte jöttek, szekérre ültették és elindultak vele azt sem tudta hova. Katinka nem aggódott, a szekérderékban puha szalmára fektették, el is aludt, amikor felébredt, az ember megállította a szekeret, az asszony kenyeret, szalonnát és egy nagy almát kínált neki kedvesen. Katinka örült a finom falatoknak, aztán a házaspár közé ült a bakra, és a tájat nézegette kíváncsian. Szólni nem nagyon mert hozzájuk, de élvezte a csendes poroszkálást, amikor megálltak a lovat abrakoltatni, ő is közel merészkedett és az ember mosolyogva mutatta meg, hogy kell a lovat megérinteni, almával, zabbal etetni. Katinka kuncogott, az asszony is vele nevetett. Az út egy nap és egy éjszaka tartott, mire megérkeztek, megvirradt, Katinka az asszonynak dőlve aludt, aki gyengéden ébresztgette és egy nagy konyhába vezette. A sarokban keskeny ágy volt, ez lett Katinka fekhelye. Fáradtan dőlt le, az asszony lehúzta a cipőjét, ruháját, betakargatta. Sokat aludt, jó melegre ébredt, az asszony a tűzhelynél állt, most már gyorsan felkelni, szólt szigorúan, és Katinka rémülten pattant fel, de az asszony rámosolygott, elmondta, mi lesz a dolga, mi a rend a házban, és Katinka megnyugodhatott végre. Nem volt rossz dolga, rendesen kapott enni, tiszta ruhákban járatták, nem is dolgoztatták nagyon, az asszonynak kellett segíteni a háztartásban és a kerti munkákban. Katinka szivesen tette mindezt, hálás volt a jó bánásmódért. Még iskolába is járhatott. Nevelőszülei megszerették, és ő is ragaszkodott hozzájuk, szerette a kis parasztházat, a konyhában álló keskeny ágyát, a kertet, az állatokat. A két idősödő ember nem teljesen önzetlenül vette magához Katinkát. Mivel nekik nem született gyerekük, gondoskodni akartak ápolóról öreg napjaikra. De nem akarták kihasználni sem, azt tervezték, ráhagyják majd kis házukat és kevéske földjüket.

Katinka 15 éves korára gyönyörű lánnyá fejlődött. Dús, fényes, fekete haja, nagy bogárszeme, makulátlan bőre és sudár termete után a falu összes embere megfordult. Nevelőanyjával járt templomba, ott látta meg a fiút is, de csak egy pillantást vetett rá, aztán nem merte többet ráemelni a szemét. Néha az utcán is látta, ahogy az szilajul hajtotta lovas kocsit, vagy vasárnap délután, amint a nagyvendéglő kerthelyiségében beszélgetett más férfiakkal, és elhallgatott, míg ő a nevelőanyjával elhaladt előttük. Egy alkalommal Katinkát és nevelőanyját egy lakodalomba hívták a főzőasszonyok mellé segítőnek, de végül úgy alakult, hogy a felszolgálásban is segíteniük kellett. Katinkára fehér ingvállat, fekete szoknyát és fehér kötényt adtak, fejére fehér kendőt kötöttek. A leves kihordásakor megint észrevette a legényt, aki most is megbámulta őt. Éjfél körül végeztek a munkával, megkapták a bérüket és a háziak által bőven mért kóstolót, hazafelé indultak. A ház előtt legények beszélgettek, és a fiú egyszer csak odalépett hozzájuk, barátságosan köszönt Katinka nevelőanyjának, aki ezt kedvesen viszonozta. Elkisérhetem magukat, néném? - kérdezte, köszönöm, nem kell, mondta az asszony, hiszen csak ide a szomszédba megyünk. Hagyjad már komám, hallotta Katinka egyik fiú hangját, mit akarsz ettől, hisz csak egy lelenc! A legény megállt. Lelenc? - kérdezte hitetlenkedve. Katinka könnyes szemekkel lépkedett anyja mögött. Amikor a házban lámpát gyújtottak, nevelőanyja megveregette Katinka hátát, ne sírj ezek miatt, mondta, nagygazdák fiai ezek, nem a mi fajtánk. Vigyázz velük, mert ezek csak egyet akarnak. Elveszik a becsületedet, aztán egy gazdag lányt vesznek el feleségül. Katinka szomorúan bólintott, és fáradtan bújt az ágyába. A lakodalomból odahallatszott a zene, elképzelte, hogy a fiú egy szép és gazdag lánnyal táncol. Sírás fojtogatta. Ő még táncolni sem tudott.

Anyám, szeretnék megtanulni táncolni, szólt reggel nevelőanyjához. Ej, Te lány, mi jár az eszedben? Remélem nem gondolsz arra legényre! Verd ki a fejedből. Katinka nem hozta szóba többé, azonban mégis beíratták, a tánciskola jó alkalom arra, hogy Katinka kissé forgolódjon a fiatalok között, hátha talál valami jóravaló férjet. Katinka gyorsan megtanulta a különböző táncokat, a csárdást, a keringőt, a tangót és a foxtrottot. Igaz, leginkább egy másik lánnyal táncolt, de őt ez sem zavarta, boldogan keringett és hajlongott, minden fiú őt nézte.

Katinka első bálja kis híján kudarcba fulladt, pedig anyja új ruhát is varrt neki erre az alkalomra. Gyönyörűen festett benne, minden fiú vele szeretett volna táncolni, mégsem kérte fel senki, mert hát ő egy lelenc. Menjünk haza, lányom, súgta neki az anyja, de ő nem ment. Egyenes derékkal ült a széken, amikor nagy társasággal megjelent a fiú. Körbe jártak a teremben, köszöngettek, megálltak, beszélgettek, a legények felkérték a lányokat, csak a fiú sétált tovább, megállt Katinka előtt és táncra kérte. Katinka szinte álomban ment vele, csak őt látta, néztek egymás szemébe, a fiú keze reszketett a derekán. Amikor a tánc véget ért, anyja szinte kivonszolta Katinkát a teremből, meg sem álltak hazáig. Katinka sírt. Mit akarsz? dorgálta az anyja. Mindenki szeme láttára így táncolni... Ha Te nem vigyázol magadra, más sem fog. Mi lesz veled, ha rossz híredet kelti?

Másnap délután egyszer csak megjelent a fiú. Egyszerűen bejött a kapun, köszönt, és valami érdektelen dologról kérdezősködött. Be kellett hívni, hiszen a falu egyik jelentős személyisége volt, a gazda borral kínálta, de ő a fejét rázta. Nem élek vele, mondta, csak alkalmanként fogyasztom. Néhány perc múlva fel is állt, megyek, mert a dolog nem vár. Az ember kisérte ki, de a fiú szeme Katinkát kereste, aki az ablakhoz szaladt, úgy nézett utána. Ezután a legény szinte minden nap megjelent. Elejében mindig valami indokkal, később már nem fárasztotta magát ezzel. A délelőtti néhány perces beköszönések délutáni beülős, beszélgetős félórákká - órákká változtak. A szülők is megenyhültek, mikor látták, a fiú nem tör a lány tisztességére, reménykedni kezdtek, hogy a szándéka komoly. Vasárnap délután, amikor Katinka az anyjával a délutáni istentiszteletre ment, a fiú a nagyutca sarkán melléjük csapódott, kisérte őket, majd a templomban Katinka mögé ült. Egy óra múlva már az egész falu róluk beszélt. Katinka anyja már nem tudta, mit gondoljon. Nem kellett sokáig tépelődnie. Este a fiú újra megjelent, a nagybátyja kisérte. Kissé feldúltnak tünt, de aztán nem kertelt. Katinka apjához fordult, Bátyám, mondta, én szeretem a lányukat, szándékomban áll feleségül venni. Katinka levegőt sem kapott. Apja is szinte megbénult. Nahát, nevetett a legény zavartan, adják, vagy nem adják? Adjuk, adjuk, válaszolta az asszony, hát hogyne adnánk, szólj már te is valamit lányom, hozzámennél ehhez a legényhez? Katinka szólni nem tudott, csak szaporán bólogatott a fejével, ezen mindenki jót nevetett. Némi beszélgetés és egy-két pohár bor elfogyasztása után a fiú és kisérője indulni készült. Kisérd ki az udvarlódat lányom, kapta meg az engedélyt, és Katinka életében először maradt kettesben a fiúval. Kézenfogva mentek az utcaajtóig, a fiú nagybátyja, mintha rá akarna gyújtani, néhány lépésre eltávolodott. Szeretsz engem? - kérdezte a legény, és Katinka megszólalni sem tudott, csak bólintott. A fiú megölelte és így álltak néhány percig, aztán anyja jelent meg az ajtóban és nem tágított, be kellett menni.

Ezután a legény minden nap eljött. Beszélgettek, nevetgéltek, Katinka kissé ijedezve bújt hozzá, néha lopott csókok estek. Vasárnap a templomban Katinka szeme a fiút kereste, aki szüleivel és testvéreivel érkezett, mosolyogva intett, de a család többi tagja keresztülnézett a lányon. Katinka nem értette, mi történhetett. Este aztán a fiú bevallotta, hogy szülei ellenzik a házasságot, de őt ugyan semmi sem fogja megállítani, ha kitagadják, az sem érdekli. Katinka szerelmesen hallgatta, nem érdekelte őt a föld meg a pénz, csak a férfit akarta. Néhány hét telt el boldog várakozásban, Katinkáék már kiszámolgatták, hogy mikorra várhatják a szülőket, vagy azokat a családtagokat, akik a gyűrűváltáskor jelen lesznek. Katinka kalácsot sütött, apja vett egy kis bort, hiszen nem voltak ők gazdagok, elég szűkösen éltek. A fiú azonban egyedül érkezett, sápadt volt és szomorú. Behívtak katonának, mondta. Holnap be kell vonulni. De ahogy hazajöhetek szabadságra, megtartjuk az eljegyzést, igérte. Gyere ki ma éjjel, súgta Katinkának búcsúzás közben, és ő ment. A ház mögött, a kertben ölelték, csókolták egymást, aztán a fiúnak menni kellett. Egy hét múlva képeslapot küldött, Katinka az imakönyvében őrizte féltve.

Néhány nap múlva a legény apja lökte be a kaput, kevélyen sétált be a házba, aztán nem kertelt. Kereken megmondta, ebből a házasságból nem lesz semmi. Katinka nem a fiához való, ezt mindenki beláthatja. Az ő apja 12 évig volt bíró ebben a faluban, ha a gyerek leszerel, várható, hogy a következő bíróválasztáson ő lesz a nagyapja utódja, nem vehet el akárkit. Napokig, hetekig járt hozzájuk. Igért mindent. A szülőknek pénzt és földet, Katinkának azt, hogy férjhez adja hozománnyal. A lehetőségek a szülőket hamar jobb belátásra birták, csak Katinka tartott ki, ő a szavát adta, hogy megvárja a legényt, legyen bármi is. De hát fiatal volt, kiszolgáltatott, anyja, apja győzködte, hogy "ezek" között milyen élete lehetne, mindenki gyűlölné, lenézné, így meg jó élete lesz. A fiú meg nem ír, pedig megigérte. Biztos már el is felejtett, mondogatta az anyja. Katinka fél évig birta erővel, dacolt mindenkivel, lefogyott, arca sápadt volt, aztán apja, életében először nagyon megverte. Nem fogsz Te itt makacskodni, kiabálta, amit én mondok, az lesz és punktum! Férjhez mész, most azonnal. Ahány szó ellene, annyiszor verlek meg, ha kell. Katinka rettegve adta be a derekát. Még azon a hét végén vendég érkezett. Nem ismerték őt, egy másik faluból való szegény paraszt legidősebb fia volt, nagydarab, jámbor ember, csak ült ott mereven, Katinkára meresztve a szemét, aki utálkozva nézte. Mennyire más az ő szép szerelme. Hogy villog annak a szeme, milyen karcsú és erős, hogy tud nevetni és milyen kedves. Ez meg... még csak jóképűnek se mondható, alig szól egy szót is. A látogatás végén a vendéget neki kellett kikisérnie. A kapuban a férfi Katinkához fordult. Nem szeretek én mellébeszélni, mondta. Földet és tanyát igértek nekem, ha elveszlek, hát én elveszlek. Tetszel is nagyon, sose láttam még ilyen szép lányt. Szombaton megkérlek, vasárnap lesz az eljegyzés, és a jövő héten az első kihirdetés. Egy hónap múlva az esküvő, aztán viszlek magammal. Katinka úgy érezte meghal, de beleegyezően bólintott, nem volt már ereje ellenállni.

A szerény lakodalom után - Katinkának még menyasszonyi ruhája sem volt - a férje azonnal elment "intézkedni", ahogy mondta. A gazdag legény szülei nem a levegőbe beszéltek. Katinka az esküvő utáni napon páros ágyat, két szekrényt és egy kerek asztal kapott négy székkel a szüleitől. Nem volt kétsége, hogy a pénz kitől származik, hiszen ők szegény emberek voltak, sose telt volna ilyesmire. Másnap a "vasboltba" mentek, ahol konyhafelszereléseket vásároltak. Majdnem egy hét telt el, mire az ifjú férj jelentkezett. Egy stráfkocsival érkezett kora reggel, két férfi segítségével - és a szomszédok kíváncsiskodása közepette - felpakolták Katinka hozományát és azt a néhány tárgyat, amit magáénak mondhatott. Anyja és apja sírva búcsúztatta. Ne haragudj lányom, nem volt más választásunk, sírta az anyja, apja is a könnyeit nyelte, és Katinka csak ekkor jött rá, hogy nevelőszülei is a gazdag család nyomására cselekedtek, és igazán szeretik őt.

Katinka ismét a bakon ült, mint 8 évvel ezelőtt, ugyan azon az úton hagyta el a falut, amelyen jött. De nem a városba mentek, az első keresztútnál lekanyarodtak, és alig volt dél, már meg is érkeztek úti céljukhoz. Szerény kis tanya volt, elég elhanyagolt, az istállóról hiányzott a tető, az ablakokról lepattogzott a festés, a falakról mállott a vakolat, de a férfi arcán büszke és boldog mosoly ült. Katinkának mindegy volt. Fáradtan szállt le a szekérről és indult befelé, de az ajtónál a férfi a karjába kapta, úgy vitte be a házba. Zavartan álltak a konyha közepén. Katinka erőt vett magán, érdeklődést színlelve nézett körül, aztán a kezét az arcára csapva nézett a férjére, aki egyik lábáról a másikra állva vonogatta a vállát, belülről nem néztem, dadogta, de a kert és a föld, az jó. Hát pedig lett volna mit nézni a házon! A kéményből téglák hiányoztak, a döngölt föld szeméttel volt tele, a falakról és a mennyezetről pókhálók lógtak. A bútorokat a szekérről az eresz alá hordták és letakarták. A férfi a tornác sarkába szalmát terített, pokróccal letakarták, ez lett az ágyuk. Katinka este riadozva feküdt a férje mellé, de az csak magukra húzta a takarót, jó éjszakát kívánt, aztán elaludt. Katinka megkönnyebbülten merült álomba. Napok teltek el szívós munkával, amíg a szobát viszonylag lakható állapotba hozták. A férj által hívott kőművesek felrakták a kéményt és a szobába kemencét építettek, hiszen már őszre járt, nem sokára fűteni kell. Katinka meszelt, a bútorokat behordták és berendezték a szobát. Katinka a két ágy közé rakatta az egyik szekrényt, férje szó nélkül vette tudomásul, hogy nem alhat a felesége mellett. Ezzel a ház tatarozása egy időre be is fejeződött, mert fontosabb dolgokra kellett koncentrálni. A tanyához két hold föld tartozott. Csakhogy nem voltak sem eszközök, sem jószágok, amivel a földet művelni lehetne. Ahhoz, hogy vethessenek, pénz kellene, ami nincs. A férfi búsan lógatta a fejét. Hát nem csináltál velem jó vásárt, próbált viccelni Katinka, de a férje váratlanul elmosolyodott és azt felelte, jobbat nem is csinálhattam volna. A válasz megmelengette Katinka szivét, jól esett neki a férfi kedves szava. Nagy levegőt vett és azt mondta, akkor el kell mennünk dolgozni. A férfit ez nem hangolta jobb kedvre. Megint napszámba járni? Jobb életet szeretett volna, ezért volt minden, de nem volt mit tenni. Minden munkát elvállaltak, kukoricát törtek, szárat vágtak, a megkeresett pénzből tüzelőt és krumplit vettek. Amikor beköszöntött a tél, a munkalehetőségek is megszüntek. Katinkát lefoglalta a konyha tatarozása, a házimunkák elvégzése, férje azonban haszontalannak érezte magát, szomorúan gubbasztott a kemence mellett, amit napjában csak egyszer fűtöttek fel, mert spórolni kellett a tüzelővel. Minden nap krumplit ettek, hol héjában sütve, hol főzve, húst csak akkor láttak, ha a férfi néha elkapott egy nyulat, vagy egy fácánt. Ez volt életük legnehezebb időszaka. Fáztak és éheztek. Katinka néha már azt hitte, nem éli túl a megpróbáltatásokat. Hetenként bejárt az 5 kilométerre lévő nagyközségbe, hátha valami munka adódik, de ez csak filléreket jelentett. De lassan csak kitavaszodott, Katinka férje napszámot keresett, Katinka pedig a tanyához tartozó kertet hozta rendbe. Húsvétra látogatókat kaptak, Katinka nevelőszülei jöttek, kalácsot, tojást, sonkát hoztak, és elborzadva nézték szinte csont és bőr lányukat és boldogtalan vejüket. Ők nem ezt akarták. Azt hitték, a nagygazda tényleg egy szerény megélhetéshez segíti őket, és a lányuk boldog lesz egy hozzá hasonló férfi mellett. Katinka látta szülei bánatát és lelkiismeret furdalását, nem akarta, hogy aggódjanak. Ne féljen, anyám, mondta, nem sokáig fog ez tartani. Csak egy kis idő kell, és minden jóra fordul. És hitte is, amit mondott. Talán az elfogyasztott finomságok, talán a tavasz, de valami új erőt adott neki, már nem látta reménytelennek a jövőt, úgy érezte, bármire képes. Másnap útnak indult. Házasságkötése óta először a faluja felé vette az irányt. Szüleihez ment. Palántákat, vetőmagot kért és kapott. Sőt még többet is. Anyja csirkéket nevelt számára, ahogy hazavihetik, lesz tojás és hús. Csak eleség legyen az állatoknak. Lesz az is, jelentette ki Katinka.

Míg a férje napszámba járt, Katinka sem pihent. Először a kertet vetette be babbal és krumplival, mert ezt sikerült szereznie ingyen. Aztán egy szomszéddal - némi pénzért - felszántatták a két hold földjüket és a szüleitől kapott kukoricával azt is bevetette. Megmetszette a két gyümölcsfát, aztán férjével feltérképezték a környezetüket. A legelő szélén diófát találtak, a vasúti töltés oldalában szeder termett, a faluba vezető út mentén szilvafák sorakoztak. Aztán a folyó felé eső terület következett. A füzesben vesszőt vágtak, kévébe kötötték, férje a hátán szállította haza, kosárnak, kerítésnek jó lesz. A parton kis szőlőskertek és nyaralók álltak, a jómódú városi emberek ide jártak pihenni . Katinka bekopogott a házakba és munkára ajánlkozott. Nem sokára talált is, két családnál vállalt mosást, egy másiknál takarítást. Katinka kihasználta a környezet nyújtotta lehetőségeket is. Nyáron a szederből bort készített és lekvárt főzött, a kertjében termett meggyet és almát befőzte és aszalta, ősszel a senki fájáról kis kosár dióval tért haza. Betakarította a babot, a krumplinak vermet készített. Közben a ház is alakult. Az istálló tetejére nád került, a falak tapasztását kijavították, nagy összhangban dolgoztak, a kezdeti feszültség oldódott. Katinka egyre többet mosolygott. Amikor az új tapasztást meszelte, nem birt a jókedvével, a meszelővel a férje fejére ütött, aki ijedten húzta be a nyakát, és szinte elállt a lélegzete, amikor Katinka felszabadultan kacagott. A férfi este Katinka ágya szélére ült, a kezét simogatta, és amikor nem tapasztalt ellenállást, elfújta a gyertyát. Másnap a szekrényt a másik mellé tolták, a két ágy egymás mellé került.

Éltek aztán vagy két évig békében, Katinka kétszer is teherbe esett, de mindkétszer elvetélt. Maradtak hát egymásnak. Néha, teliholdas éjszakákon, amikor az ember rosszul alszik, és butaságokat álmodik, első szerelmére gondolt, akit azóta sem tudott kiverni a fejéből. Vajon hogy van? Megnősült? Gondol-e néha ő is a régi időkre? De aztán elszégyellte magát, férje után tapogatózott, aki magához ölelte és biztonságot nyújtott. Ahogy kezdték megvetni a lábukat, a lehetőségek is egyre nőttek. A férfi lovat és szekeret vett, az udvaron baromfi, az ólban malacok nevelkedtek, és mivel tehénre még nem telt, egy kecske szolgáltatta a tejet, túrót. A férj a gazdálkodás mellett fuvarozást is vállalt, így egyre gyarapodtak. Haszonbérbe vették a szomszédos földeket, dolgoztak látástól vakulásig. Az ötödik év végén végre kopogtatott a gólya, a család egy kislánnyal bővült, aki mindkettőjük szemefénye volt. Katinka a hátán hordta, hogy még csizmácskáját se érje sár, óvta, vigyázta minden lépését. Ezzel egyidőben, az eddig haszonbérben művelt földet is sikerült megvásárolni. Katinka elégedett volt az életével, szeretettel nevelte kislányát, amikor anyja váratlanul szélütést kapott. Sikerült felgyógyulnia valamennyire, de ápolásra szorult, ezért Katinkáék a tanyáról a szülőkhöz költöztek, hogy anyját megfelelően elláthassa. Félve lépett be sok év után a templomba, ahol tekintete azonnal régi szerelmére vándorolt. A férfi azonban átnézett rajta, kifelé menet tüntetőleg karolta át feleségét. Katinka szive majdnem megszakadt.

A kislány hat éves volt, amikor torokgyík járvány söpört végig a környéken, sok gyerek meghalt, Katinka a házból sem engedte ki a kislányt, aztán ahogy a halálesetek szaporodtak, anyja szerzetes rokona révén egy távoli zárdába menekítették. A kislány jól érezte magát az apácák között, így ott is maradt, csak a szünidőt töltötte szülei körében.

Katinka sok évig ápolta az anyját, férje már a szülők földjén is gazdálkodott, amikor kitört a háború. Először úgy tünt, nem lesz baj, a faluból alig vittek el valakit katonának, csak néhány hebehurgya fiatal jelentkezett önként. Katinkáék a seregnek szállítottak gabonát és állatokat, ezért férje mentesült a katonaság alól. Azonban a frontról egyre felkavaróbb hírek érkeztek, ez összekovácsolta az embereket, a haragosok kibékültek, a barátságok még szorosabbra fonódtak. Egyre több férfit hívtak be, köztük Katinka első szerelmét is. A bevonulás előtti napon, amikor Katinka épp a boltból jött, egyik sarkon a férfi toppant elé. Nem megyek el úgy, hogy nem tudom, mi történt, mondta zordan. Magyarázatot várt, és Katinka mindent elmondott. A férfi fojtottan káromkodott, tudhattam volna, hogy nem igaz, amit állítottak, de már mit tehetnénk. Én is mást szeretek és Te is. Legalább boldog vagy? - kérdezte. Katinka magába nézett és kis mosollyal felelt: amennyire az ember boldog lehet. Megkönnyebbült lélekkel váltak el.

Ahogy a front közeledett, az emberekben nőtt a feszültség. Mi lesz, ha ideér? El kell dugni az értékeket, a lányokat el kell bújtatni, a sok kiéhezett katona bajt okozhat. Egy éjszaka német katonák verték a kaput, kocsit, lovat akartak, a disznókat, aprójószágot sebtében felpakolták, Katinka férjét a bakra parancsolták és már ott sem voltak. Még elköszönni sem volt idejük, azt sem tudták mi történik körülöttük. Másnap hajnalban megérkeztek az oroszok, bár a lányokat elbújtatták, a sereg csak átvonult, alig fél nap alatt, de ez elég volt ahhoz, hogy minden kamra kiürüljön. Már ezt sem bánták, csak legyen vége már. Még pár napig ijedeztek minden zajtól, aztán az élet visszatért a régi kerékvágásba. Már december eleje volt, Katinka várta haza az urát, de a napok teltek, és semmi hír nem érkezett felőle. Karácsonyra biztosan hazaér, bizakodott, de az ünnepek elmúltak, már az új év is eljött, és a férfi nem érkezett meg, nem hozta haza sem a farsang, sem a húsvét, és ahogy teltek a hónapok, Katinka reményei is egyre fogytak. Erejét megfeszítve végezte a dolgát idős apja segítségével, és amikor már nem birta tovább, a földet haszonbérbe adta és csak idős szüleivel törődött. Minden este a két férfiért imádkozott, akiket szeretett, és vasárnaponként a templomba ment, mert úgy érezte, ha egy alkalmat is kihagyna, a férfiak nem térnének haza. És egyszer tényleg hazatért első szerelme. Katinka boldogan mondott köszönetet az istennek és biztosra vette, nemsokára a férje is hazatér. De az idő múlt. Katinka eltemette apját és anyját, az apácarendeket az új rendszer feloszlatta, lánya azt írta, egy pesti családnál húzta meg magát, amíg hazatérhet. Katinka azonnal élelmiszercsomagot küldött a családnak, arra volt legnagyobb szükség most. Reménykedett, hogy végre minden gond megoldódik, de újabb csapások jöttek, beszolgáltatás és internálások, Katinka már nem tudott élelmiszert küldeni a pesti famíliának, így aztán lányát hamarosan vonatra ültették és hazaküldték. A lány már évek óta nem járt otthon, idegenül ténfergett a házban, elborzadt az udvari WC láttán, hiányolta a rádiót és az újságot, ügyetlen volt a háztartási- és még ügyetlenebb a mezőgazdasági munkákban. Katinka megpróbált a kedvében járni, útmutatása alapján még ruhát is varrt neki, de a régi szeretet nem tért vissza közéjük, a lány udvariasan és kedvesen viselkedett, de távolságtartóan, ami nagyon bántotta Katinkát.

Aztán egyszer csak megjött az értesítés, hogy Katinka férje meghalt tífuszban, ezzel a remény is meghalt. A politikai helyzet egyre feszültebb lett, kitört a forradalom. Katinka lánya az anyja elé állt, elmegyek, mondta, ez a világ nem nekem való. Katinka rémülten próbálta visszatartani, de a lány mégis elment a pesti ismerősökkel, hónapokig semmit sem lehetett tudni róla, aztán egy képeslap érkezett, hogy szerencsésen megérkeztek Ausztriába, és majd ír, hogy merre veti a sors. A forradalmat leverték, az emberek próbáltak élni, ahogy lehetett. Katinkát szinte összeroppantotta a magány, a munkába temetkezett. Irányította a gazdaságot, két béres segítségével végezte a munkát, már nem járt templomba, úgy érezte, Isten cserbenhagyta őt.

De még nem volt vége a megpróbáltatásoknak. Egy este agitátorok jelentek meg és az alakuló Tsz-be invitálták. Először kedvesen próbálták meggyőzni, aztán egyre fenyegetőbb lett a magatartásuk, de Katinka nem hátrált meg, már a falu zöme megadta magát, ő még kitartott, inkább meghal, mondta, de nem adja azt, amiért apja, anyja, férje egész életében dolgozott. Egyik éjjel halk kopogásra ébredt. Már nem érdekelte, mi lesz, a kisbaltával a kezében támadt az előtte álló alakra, de az elkapta a kezét, én vagyok, hallotta Katinka az imádott hangot, és szinte beleájult első szerelme ölelésébe. Nem gondolkoztak, csak éreztek. A lángolás után a férfi Katinka kezét csókolgatva arra kérte, adja fel, előbb-utóbb úgyis meg fogják törni, ne hagyja, hogy tönkretegyék. Ez az egész nem fog sokáig tartani, kizárt, hogy működjön. Eljössz még? - kérdezte Katinka. Nem, mondta a férfi, nekem feleségem van, nem tehetem. Egy utolsó csókkal elbúcsúztak. Soha többé nem látták egymást.

Katinka másnap aláírta a nyilatkozatot, aztán eladta a házát és a városba költözött. Egy apró lakást vásárolt, és egy kórházban dolgozott segédápolóként. Mosdatta, ágytálazta a betegeket, a haldoklók homlokát törölgette. Már elérte a nyugdíjkorhatárt, de azt mondták neki, nem mehet nyugdíjba, mert nem dolgozott eleget. Katinka nevetőgörcsöt kapott, az ügyintéző nem értette mi üthetett bele. Kérvényezni kellett volna a méltányosságot és tanúkkal igazolni, hogy nem henyélt egész életében, de ő nem kért semmit, inkább dolgozott tovább, míg jogosult nem lett a nyugdíjra, melynek összegétől megint a hisztéria környékezte. Ezután csak akkor hagyta el apró lakását, ha már feltétlenül élelmiszerről kellett gondoskodnia. Nem érdekelte már semmi. Lányáról alig tudott valamit, de már ezt is tudomásul vette. Megöregedett, haja megőszült, néha napokig egy szót sem szólt, és észre se vette.

Egy nap fiatal házaspár költözött a szomszédba. Kicsi fiú szaladgált a gangon, megállt Katinka konyha-ablaka alatt és leskelődött befelé. Mikor Katinka odafordult, ránevetett és azonnal kérdezősködni kezdett: mit csinálsz? ezeket a virágokat Te ültetted? Katinka elejében csak egy szavas válaszokat adott, de a gyerek csillogó szeme elvarázsolta, már mosolyogva csacsogtak és nevetgéltek az ablak két oldalán. Bemehetek? - kérdezte a gyerek. Kérdezd meg a szüleidet, ha ők engedik, bejöhetsz, mondta Katinka diplomatikusan. Kedves arcú fiatal nő jelent meg az ajtóban, bemutatkozni jött, ma költöztek, még minden szerte-szét van, és semmi nem működik úgy, ahogy kellene. Katinka teával kínálta, beszélgettek. A gyerek maradni akart, Katinka szivesen látta, legalább nem lesz útban, majd kiáltsanak be érte, ha mennie kell. Játszottak, nevetgéltek, aztán Katinka mesét mondott. A gyerek befészkelte magát a karjai alá, így üldögéltek.

Katinka és a fiatalok között szoros barátság alakult ki, a gyerek mindennapos vendég lett, esetenként, ha a szülők moziba, vagy táncolni kívánkoztak, ott is aludt. Így teltek az évek, a fiatalok valamelyest pótolták a családot Katinka számára, akinek a lánya nyomtalanul eltünt a világban, évek óta semmi hír nem jött róla. Katinka a konyhaszekrény ajtajába dugva őrizte azt a néhány képeslapot, ami tőle érkezett, naponta megnézte, megsimogatta őket. Csendesen teltek a napjai. Nyolcvan éves korában kezdte el kerestetni a lányát a vöröskereszttel, amiben szomszédjai támogatták, az asszony eljárt az ügyében, eredményt azonban nem értek el. De a szomszédok nem hagyták magára. A fiú bevásárolt és sétálni vitte, az asszony ellátta főtt étellel, a férfi elintézte a kisebb javításokat, Katinka hálásan fogadta a szeretet megnyilvánulását.

Katinka 90 éves volt, amikor örökre elaludt. Lakását és minden vagyonát a fiúra hagyta, akit unokájának tekintett. A család könnyeit nyelve nyitott be a csendes kis lakásba, ahol annyi kedves órát töltöttek el. Minden úgy volt, ahogy utoljára látták, az ágy melletti kis éjjeliszekrényen olvasólámpa, vekker és imakönyv feküdt. Meghatottan és szomorúan érintettek meg egy-egy jól ismert tárgyat, öreg barátnőjükre gondoltak. Aztán a fiú az ágy szélén ülve kinyitotta az imakönyvet, anyu nézd, kiáltotta. Ez itt a Dédi! Az imakönyvben két kép lapult. Egyiken csillogó szemű fiatal férfi nézett komoly képpel a kamerába, a hátlapján "Katinkámnak" felirattal, a másik egy levelezőlap volt "Örök szerelemmel a k-i kaszárnyából, 1927. október"...