Kati

Kati vidám, mindig futó-szaladó, vibráló lány volt, a fiúk megvesztek érte. Egészségügyi szakközépiskolába járt, de a többi lánnyal ellentétben ő nem akart orvosi asszisztens, vagy írnok lenni, ő kórházba készült, tényleg ápolni és gyógyítani akart.

A vidéki kórházban, ahol munkát kapott, nagyon jól érezte magát, a kisváros pont az a hely volt, amire vágyott. Nem unalmas falu, de nem is személytelen nagyváros. Kati a munka mellett tanult, több szakvizsgát tett, a munkatársai elismerték a tudását, úgy tünt, ő lesz a következő főnővér pár év múlva, amikor a jelenlegi nyugdíjba megy.

Kati szerette a bulizást, egy-egy nehezebb nap után sem volt fáradt ahhoz, hogy belevesse magát az éjszakába, ő volt a társaság lelke, ahol ő megjelent, ott a hangulat garantálva volt. Ha időnként kissé másnaposan is, de a munkáját mindig rendesen végezte.

23 éves volt, amikor megismerte a férjét, aki mentőápolóként sűrűn megfordult a kórházban, ahol Kati akkor már az intenzív osztályon dolgozott. A fiú nem volt az a kimondottan bulizós tipus, de Kati kedvéért szívesen részt vett minden összejövetelen, és volt, amikor nagy derültség közepette a vállára dobta kissé kapatos szerelmét és hazavitte, ha úgy látta, hogy túllőtt a célon.

Az esküvő után kaptak egy kis szobát a kórház tetőterében kialakított szálláson, ott laktak vagy két évig, de amikor Kati állapotos lett, a közeli faluban kis családi házat vásároltak, és Kati szabadidejében meszelt, kalapált, ásott és virágot ültetett, hogy a gyerek érkezésére minden készen álljon.

Nagyon boldogok voltak, amikor a kislány megérkezett, Kati otthon maradt gyesen, a férje dolgozott a mentőknél, az ottani hektikus munkabeosztás, meg a pénzért vállalt túlórák miatt sokat volt távol, ha pedig hazaért végre, akkor először egy nagy alvás következett.

Kati sokszor volt egyedül, a faluban keresett barátokat, és baba-sétáltatás közben megismerkedett néhány kismamával, akikkel időnként a presszó teraszán megittak egy kávét, amibe elejében csak feszültségoldásként egy-egy korty konyak került a táskában hozott laposüvegből, aztán az alkohol mennyisége emelkedett, úgyhogy a három kismama egy idő után már állandóan magánál hordta a laposüveget.

Amikor a kislány 2 éves lett, Kati újra teherbe esett, és bár már nagyon ment volna vissza dolgozni, azért örült a babának. Úgy gondolta, hogy két gyerek kell, (de elég is) egy családban. A terhesség nem volt probléma-mentes, Kati sokszor volt rosszul, nem tudott aludni a kislánytól, aki mindig az anyját akarta. A szülés után valamit javult a helyzet, a férje kivett egy hónap szabadságot, amihez hozzácsapták a felhalmozott túlórákat és így hat hétig otthon maradt. Sokat segített a gyerekek körül és a háztartás ellátásában is. Kati kipihente magát, rá csak a gyerekekkel való foglalkozás és a kicsi szoptatása hárult. A férje, hogy Katit segítse, azt is elintézte, hogy a kislányt felvegyék az óvodába, ami az utca végén volt, így mire a szabadság után visszament dolgozni, Katira már kevesebb teher nehezedett. A kislány szeretett óvodába járni. Kati délelőttjei kényelmesen teltek, a kisfiú sokat aludt, így rendbe tudta tenni a lakást, elkészítette az ebédet, szoptatott, majd ledőlt egy picit aludni, és már mehetett is a kislányért, aztán sétáltak, majd hazamentek, a gyerekek ebéd után aludtak, Kati elvégezte az esedékes teendőket és várta a férjét.

A kisfiú öt hónapos volt, amikor egy délelőtt a szoptatás utáni szunyókálásból Kati arra riadt fel, hogy a mellette fekvő gyerek nem lélegzik. Azonnal elkezdte az újraélesztést, közben a földre dobott telefonon hívta mentőket, akik meg is érkeztek, de Kati addigra megtette a majdnem lehetetlent, egy bordatörés árán visszahozta kisfiát az életbe. A mentősök bevitték a gyereket a kórházba, de Kati nem mehetett velük, hiszen menni kellett a kislányért az óvodába. Hazaérve azonnal a kórházat hívta, és utána szinte félóránként érdeklődött, de megnyugtatták, hogy a kivizsgálás zajlik, eddig mindent rendben találtak, néhány nap, és a kicsi újra otthon lesz, az apukája már megérkezett, mellette van. Ekkor fordult elő először, hogy Katit a férje részegen találta otthon, amikor este hazaért, a kislány egyedül bóklászott a lakásban. Kicsit összevesztek, mert a kislány így felügyelet nélkül töltötte a délutánt, amitől a férjet utólag kirázta a hideg.

Egy hét múlva a kisfiút hazaengedték a kórházból, semmilyen betegséget nem tudtak kimutatni, Kati kivédett egy csecsemőhalált, amiért mindenki csodálta, úgy beszéltek róla, mint egy hősről, még az újság is írt róla.

De valami megváltozott. A mindig tevékeny Kati csak ült tétlenül a gyerekek mellett, a háztartás romokban hevert, sokszor ennivaló sem volt otthon, ő pedig egyre többször volt részeg, mire a férje hazaért. Amikor erről próbált beszélni vele, Kati azzal védekezett, hogy nem meri magára hagyni a gyerekeket, mert fél, hogy baj történik, és tagadta, hogy részeg lenne. A férje végül úgy döntött, nem mehet így tovább, Katinak segítségre van szüksége, a szóbeszéd már így is megindult a faluban, ami még inkább felingerelte Katit, valamit tenni kellett. Kati pszichológushoz került, ahol kielemezték, és megállapították, hogy az elszigeteltség és az átélt trauma miatt omlott össze.

A helyzet javítása érdekében Kati és a férje úgy döntöttek, hogy a kisfiút bölcsődébe, a kislányt óvodába adják, Kati visszamegy dolgozni és minden rendben lesz. Csak a gyerekek felügyeletét kellett megoldani, amikor hazajönnek az óvodából. Ez az ő munkabeosztásuk mellett nem volt egyszerű. Ezért Kati férje úgy döntött, feladja a hivatását, a mentőzést, és a falu közelében megvásárolt romos tanyán csirkéket fog tenyészteni. A megtakarított pénzükből és némi szülői segítséggel elindították a vállalkozást, amit a férj - falusi gyerek lévén - szépen fejlesztgetett. A vállalkozás jól jövedelmezett, a falusi házat Kati kérésére nemsokára egy városi társasházi nagy lakásra cserélték, ahol a gyerekeknek volt külön szobája, meg nappali, meg háló, meg dolgozószoba. Kati a kórházba gyalog is eljutott 10 perc alatt, a férje a tanyára 20 perc alatt a terepjáróval. Úgy látszott, minden rendbe jön.

A gyerekekkel többnyire az apjuk foglalkozott, mivel Kati munkaidő-beosztása miatt keveset volt otthon, akkor is többnyire aludt. A férje egyre többször érzett alkoholszagot a hálószobában, vagy Katin, amikor hazaért a munkából. Ezt szóvá is tette, de Kati tagadta, hogy ivott, viszont egy idő után már nem lehetett tovább titkolni, hiába volt a szájában állandóan rágó, már látszott rajta az alkohol hatása, beszéde, viselkedése megváltozott, a gyerekekkel türelmetlen volt, a családban egyre nőtt a feszültség. Aztán megtörtént a baj, Katit a munkahelyén elkapták, amint alkoholt fogyasztott. Csak az intézményvezető jóindulatának volt köszönhető, hogy nem rúgták ki azonnal, de kemény feltételt szabtak: azonnali elvonókúra. Kati belátta, hogy nincs más választása, végigcsinálta, így visszamehetett az imádott szakmájába.

Egy évig úgy tünt, minden rendbejött, de akkor újrakezdődött az egész. Kati megint lerészegedett otthon, aztán egyre gyakrabban, végül megint rajtakapták, hogy munkaidőben is iszik, ezért azonnali hatállyal felmondtak neki. Az intenzív osztályon nem lehet játszani.

Ez persze csak rontott a helyzeten, Kati most már kontroll nélkül ivott, úgy ment be a gyerekekért az iskolába, az évnyitóra, a szülői értekezletre, a fodrászhoz, a piacra. Már az egész kisváros tudta, hogy Kati részeges, rossz anya, és reménytelen eset. De a férje nem akarta elhinni, hogy ennek így kell lennie. Könyörgésére Kati újabb elvonóra szánta el magát, ezúttal a megyeszékhely kórházában, hogy az emberek ne pletykáljanak róla. Úgy látszott, szépen halad, a férje a látogatások alkalmával azt tapasztalta, hogy lefogyott, megszépült, a kedélyállapota sokat javult, nagy elhatározásokkal készült a kinti életre. Az elvonókúra végén azonban kiderült, hogy Kati nem akar hazamenni, mert beleszeretett az egyik betegtársába, vele akar élni, és már munkát is talált egy szociális otthonban.

A férje döbbenten állt, fel sem tudta fogni, hogy mi történt, de azt kijelentette, hogy a gyerekeket nem adja, igaz, Kati nem is nagyon szorgalmazta. A válás viszonylag zökkenőmentesen zajlott, a közös lakásukat eladták, a gyerekek az apjukkal egy kisebb családi házba költöztek, Kati pedig lakást akart venni a megyeszékhelyen, ahol együtt élt a férfival, akibe beleszeretett.

Néhány hónap után meghívta a volt férjét és a gyerekeket, akik egy kellemesen berendezett lakásban találták Katit és élettársát, úgy tünt, minden jól alakul. Kati rendszeresen látogatta a gyerekeket, dolgozott az otthonban, de az élettárs már a múlté volt, jött egy másik kapcsolat, majd még egy, és még egy, végül minden férfit kirúgott, és egyedül élt.

Úgy tervezték, hogy Kati a nyári szünetre vendégül látja a gyerekeket a lakásában, szabadságot vesz ki, strandra fognak járni meg moziba és állatkertbe mennek. Az utolsó pillanatban Kati azt mondta, hogy a lakást fel kell újítani, mert csőtörés volt, ezért inkább kibérelt egy apartmant a velencei tónál, ott fognak eltölteni két hetet a gyerekekkel, aztán sajnos vissza kell mennie dolgozni, mert nem tudják nélkülözni. A gyerekek megértették, örültek, hogy az anyjuk ilyen fontos a munkahelyén és örömmel dolgozik. A nyaralás jól sikerült, Kati szépen gondját viselte a gyerekeknek, a kisfiú kérésére hajókázni mentek, a kislánnyal csajos dolgokat csináltak, kifestették egymás körmét, és befonták a hajukat, aztán a gyerekek hazamentek az apjukhoz és Kati továbbra is rendszeresen látogatta őket, meg mobilon is tartották a kapcsolatot.

Névnapján a volt férje felkereste Katit a munkahelyén és felvetette, hogy házasodjanak újra össze, ő még mindig úgy tekint rá, mint régen, lepjék meg a gyerekeket, legyenek megint egy család. Kati gondolkodási időt kért. A férfi elfogadta. Karácsony előtt a gyerekek az apjukkal a városba mentek vásárolgatni, gondolták, meglátogatják Katit. Azonban nagy meglepetésükre a csengőn idegen nevet találtak. Egy ismeretlen nő nyitott ajtót, és elmondta a férfinak, hogy ő az új bérlő, és hogy még mindig jönnek levelek Kati nevére, aki előtte bérelte a lakást, oda is adta a leveleket, hogy juttassák el neki. A férfi és a gyerekek ezek után félve mentek a munkahelyére, de ott megtalálták Katit, aki bevallotta, hogy nem vett lakást, csak bérelte, de már nincs rá pénze, így egy panelban lakik egy kolléganőjével együtt. A kérdésre, hogy hova lett a több millió forint, nem kívánt és nem tudott válaszolni. A család összetörve távozott. Az apa és a gyerekek (már nem voltak olyan kicsik) megbeszélték a dolgot, elhatározták, hogy karácsonyra meghívják Katit magukhoz, és együtt ünnepelnek. Így is történt. Kati megjelent az ünnepekre, a szent estét velük töltötte, éjszaka összebújt a volt férjével, de reggel elment, azt mondta, dolgoznia kell. Szomorú volt, sírt, többször is elmondta a gyerekeknek, hogy szereti őket, de az újraházasodást nem hozta fel, az ajánlatra nem adott választ. Szilveszter napján a gyerekek megpróbálták elérni az anyjukat, hogy köszöntsék, a telefont azonban senki sem vette fel. Egész nap, éjfélig próbálkoztak, de nem jártak sikerrel. Másnap Kati telefonált, hogy elhagyta a mobilját és csak most találta meg, sajnálta, hogy nem tudtak beszélni, és megigérte, hogy hét végén meglátogatja őket. A gyerekek készültek, várták, de Kati nem jelentkezett. A telefonja megint kicsörgött, de nem vette fel. Hét közepén jött egy gyors hívás, hogy nincs semmi baj, csak több munkatárs megbetegedése miatt dolgoznia kellett, még a telefont sem tudta felvenni. A gyerekek megnyugtatták, hogy nem baj, majd a következő héten bepótolják a találkozást. De Kati megint csak nem jött, nem lehetett elérni sem.

A gyerekek aggódtak, az apjuk gondolt egyet, kocsiba vágták magukat és egy óra múlva Kati munkahelyén voltak, de Kati szabadnapos volt, a munkatársak úgy tudták, a gyerekeket látogatja. A férfi kérésére megadták a lakcímét. A lakótárs nyitott ajtót, azt mondta Kati alszik. A szobájába lépve azonnal látszott, hogy részeg, öntudatlan állapotban volt, fel sem tudták ébreszteni. A lakás katasztrofális állapotán elszörnyedtek. A szőnyegek, a tapéta piszkosak, foltosak voltak, a linóleum kikopva, a konyha koszos, elhanyagolt, mindenhol boros és röviditalos üvegek, cigarettacsikkek, szennyes edények és ruhák hevertek. A gyerekek rémülten nézték. A lakótárstól megtudták, hogy Kati sokat iszik, de arra azért vigyáz, hogy a munkahelyére józanul menjen be.

Kati csak másnap tudta meg, hogy látogatói voltak, azonnal telefonált a volt férjének, sírva kért bocsánatot, megígérte, hogy nem fog többé előfordulni, elmondta, hogy kilátástalan a helyzete, nincs hozzászokva, hogy ilyen környezetben éljen, de nem akart ilyen állapotban visszatérni a családjához, most próbál újra talpra állni, jár gondozásra. Türelmet kért a férfitól, és hogy ne járassa le a gyerekek előtt.

A férfi átgondolta a helyzetet, és úgy döntött, segíteni fog. Vett egy tetőtéri garzonlakást a városban, de nem a Kati, hanem a saját nevére, mert a bizalma megrendült. Felújította, berendezte és Kati rendelkezésére bocsátotta. Kati sírt, amikor a lakást meglátta, imádta, hogy besüt a nap, hogy az ágyából látni lehet a csillagos eget, fogadkozott, hogy minden rendben lesz. Az ígéret azonban ígéret maradt, Kati egy idő után megint kezdett elmaradozni a láthatásokról, a gyerekek már csak legyintettek, ha újabb kifogással hozakodott elő, vagy csak indoklás nélkül egyszerűen nem jelent meg. Már nem várták, nem is készültek a találkozásokra.

A férfit néhány hónap után értesítette a közös képviselő, hogy Kati nem fizeti a költségeket, sokszor van nála "összejövetel", a vendégei zajosak, a lépcsőházat bepiszkítják. A férfi felhívta Katit, aki túlzásnak tartotta vádakat, de azt elismerte, hogy el van maradva a számlákkal, mert - mint mondta - a tél kivette a zsebéből a pénzt. A férfi ráhagyta, már nem hitt neki, de feleslegesnek érezte, hogy ezzel szembesítse. Kifizette a tartozásokat azzal, hogy ezután jobban figyeljen. A kapcsolatuk gyakorlatilag megszakadt.

Egy nap a férfit azzal hívta a közös képviselő, hogy Kati költözik. Bútorszállítók jöttek és viszik a bútorokat. A férfi azonnal a városba sietett, de elkésett, Kati addigra kirámolta a lakást és eltünt a férfi bútoraival együtt, valószínűleg eladta azokat. Kiderült, hogy munkahelyéről már régen kilépett, úgy tudták, hogy Pestre készült, de azóta nem hallottak róla. Nem maradt utána semmi, csak kifizetetlen számlák, és az üres, lepusztított lakás.

A férfi helyrehozta és albérletbe adta a lakást, és már nem is akart Katira gondolni.

Évek múlva a lakásba Kati lánya költözött be, aki a városban vállalt munkát fodrászként. A lány egyik nap a villamosról megpillantotta az anyját, amint hajléktalan férfiakkal, elhanyagolt ruhában, az egyik parkban egy padon iszik. Megdöbbent, mert évek óta nem látták, azt sem tudták, hogy Kati a városban van. El is bizonytalanodott, vajon tényleg őt látta-e, hiszen már évek óta nem találkoztak. Felhívta az apját, aki nem tudott jönni, ezért a lány az egyik rokonhoz fordult, akivel elment a parkhoz, de addigra eltüntek onnan. Kati lánya és a rokon napokig keresték Katit a hajléktalanok között, de nem találták, voltak, akik ismerték, de azok sem látták. Mindenhol üzenetet hagytak Katinak.

Egy hideg, esős őszi napon csengettek a rokonnál. Az ajtóban Kati állt piszkosan, csapzott hajjal, összeverve, mezítlábas papucsban és egy férfidzsekiben, reszketve és összefagyva. Pénzt kért, hogy cipőt vegyen. A rokon behívta, megfürdette, ellátta a sérüléseit, megetette és közölte, pénzt nem ad, de ameddig józan, addig minden nap jöhet enni és tisztálkodni. De részegen a közelébe se menjen. Kati tudomásul vette ezt, azt mondta, megérti, hogy így döntött, van hol aludnia, és élvaz ajánlattal. Ezután szorgalmasan járt a rokonhoz enni-inni-fürödni és úgy tünt, talán most tényleg magára talál. Sokat beszélgettek, a rokon úgy gondolta, jót tesz Katinak, ha kimondja a gondolatait, de nem kímélte. Szembesítette a hazugságokkal, kijavította ferdítéseket és kereken megmondta, hogy ne csúsztasson. A rokon vett neki cipőt, zoknit, a saját ruhatárából felöltöztette. Kati végre emberi külsőt öltött, és sok év után először - miután már hetek óta józan volt - felhívta a gyerekeit és a volt férjét. A rokonnál találkoztak, volt összeborulás, fogadkozás, Kati elmondta, hogy munkát keres, és bízott benne, hogy most sikerülni fog. Március elején Kati azzal a hírrel érkezett a rokonhoz, ahol még mindig menedéke volt, hogy azt hallotta, a kisvárosban, a régi munkahelyén felvétel van segédápolók részére, de nem mer jelentkezni. A rokon telefonált a kórházba, ahol még emlékeztek a 20 évvel azelőtti Katira, beszélt a főnővérrel, az intézetvezetővel, és a könyörgésére, hogy adjanak Katinak még egy esélyt, megigérték, hogy alkalmazzák és szállást is kap. Kati izgatottan készült, mindig is imádott a kórházban dolgozni. Nagy tervei voltak, hogy hogyan fog kitörni és visszakerülni az intenzív osztályra, mert azt a munkát érezte az ápolás csúcsának. A rokon pénzt adott Katinak buszjegyre, ruhákat vett neki, tisztálkodó szereket és egy bőröndöt, hogy meg tudjon jelenni a munkahelyén.

Kati március 11-én munkába állt. Április 5-én megkapta az első fizetését, durván 60 ezer forintot.

Kati másnap nem vette fel a munkát. A szálláson sem jelentkezett, a telefonját sem vette fel. A gyerekei és a rokon hetekig keresték, próbálták elérni, de már a telefonja sem csengett ki. Ismerősök látták őt egy szórakozóhelyen, de azóta felszívódott. Április végén a szálló gondnoka átadta a volt férjnek Kati bőröndjét, ruháit, ami azóta is ott van nála, Kati többé nem jelentkezett.

A rokon néha látja Katit a megyeszékhelyen. Rongyos, koldul, és mindig részeg. Ha meglátja a rokont, azonnal megpróbál tőle pénzt kérni, és mindig valami mesét ad elő, hogy milyen kilátásai vannak egy jó munkára és milyen boldog. Már nem érzékeli a valóságot, csak annak él, hogy ihasson. A gyerekeiről mindig kérdez, olyankor keservesen sír, hibáztatja az apjukat, aki szerinte elidegenítette őket tőle. Ha a rokon fényképet mutat róluk, azt azonnal elkéri és elrakja, hogy aztán részegségében eldobja. A rokon minden alkalommal, amikor találkoznak, odaadja neki azt a névjegyét, ami direkt Kati részére készült, amin csak a név és egy telefonszám van, cím nincs (nehogy valamelyik ivócimborának eszébe jusson kirabolni), hogy ha Katival valami történne, legyen kit értesíteni, aztán csak nézi, hogy Kati a lenyúlt pénzzel a zsebében elindul a legközelebbi kocsma felé.