Károly

Minden advent első hetében kezdődött...

Károly akkor már évek óta egyedül élt a tanyáján. Egy rövid házasságot követő gyors és keserves válás után költözött ki, nem is akart többé a városban élni. Pedig az élet nem így indult. Bár nagyon szerette a falusi életet, a földet, és az ezzel kapcsolatos munkákat is jókedvvel végezte, a nagyvárosban járt gimnáziumba, majd az agrár-egyetem elvégzése után egy gabonanemesítéssel foglalkozó kutatóintézetben dolgozott. Egyik munkatársnőjét vette feleségül, boldog volt és elégedett. Derült égből villámcsapásként érte, amikor a felesége váratlanul, szinte minden előzmény nélkül elhagyta, mert már másba volt szerelmes, mint mondta. Károly élete összeomlott, hazautazott a falujába, anyja vigasztaló ölelésébe, akiben soha nem csalódott. Csak nem hitte már, hogy léteznek még ilyen asszonyok.

Ezen a lucskos és sáros téli napon is csak azért ugrott be a faluba, mert megérkezett a megrendelt alkatrész, amire feltétlenül szüksége volt. A vasútállomás felé indult, az utolsó pillanatban ért oda, hogy a mozdonyvezetőtől átvegye a csomagot. Mindig így oldotta meg az anyagbeszerzést. Egy telefon - és a városi áruház vezetője a mozdonyvezető közvetítésével eljuttatta a kért árut.

A jegypénztárnál egy sovány nő állt egy gyerek kezét fogva. A pénztáros barátságosan odaköszönt Károlynak, aztán kissé türelmetlenül ismételgette a nőnek, hogy értse meg, ma már nem megy vonat innen sehova, keressen szállást. A nő tanácstalanul álldogált ott, a pénztáros még utána kiáltott, hogy az állomást este nyolckor bezárják, csak addig maradhatnak. Károly akaratlanul is hallott minden szót. Amíg a kocsija felé ballagott, arra gondolt, vajon hol találnak ezek szállást ebben a kis faluban ilyenkor. Amikor kitolatott a parkolóból, újra meglátta az asszonyt a gyerekkel, a szitáló havas eső ellen a fejükre húzták a kapucnikat, a nő egy bőröndöt vonszolt maga után, mindkettőjük vállán hátizsák. A falu felé ballagtak.

Károly szive megesett a fáradtságtól botladozó gyereken, melléjük kanyarodott és szállást ajánlott az asszonynak. Az rá se nézve utasította el az ajánlatot, hangján érezni lehetett a félelmet. Károly nem erőltette a dolgot, elvégre semmi köze idegen emberek problémáihoz, gondolta. Megállt az abc áruháznál és élelmiszert kezdett pakolni a kosárba, amikor benyitott a nő a gyerekkel, aki láthatóan kimerült volt, orrát pirosra csípte a hideg, a szeméből szivárgó könny kimarta az arcát. Károly megharagudott az asszonyra, amiért ebben az időben húzgálja a gyerekét, aztán gondolt egyet, és vigyorogva elkiáltotta magát, hogy szóljon, aki ismeri őt. Mindenki nevetve fordult oda. Megbolondultál, Karcsi? kérdezte egy idősebb férfi. Károly a nőre nézett: látja, mindenki ismer itt, mondta, bátran érdeklődjön rólam, de ne kéresse már magát, a gyerek majd elalszik álltában. A nő tétován nézett a hidegtől és fáradtságtól reszkető gyerekre, aztán az emberekre, akik látható kíváncsisággal figyeltek, és beletörődve bólintott.

Károly a terepjáróban bekapcsolta a fűtést, hogy az átfázott vándorok melegedjenek. Megállt még a takarmánybolt előtt, mire a zsákokat feldobálták és elindult, a nő és a gyerek is elaludt. Károly tanyája a falu határában volt, alig 50 méterre a betonúttól, így rövidesen meg is érkeztek. Károly rögtön a használaton kívüli szobába ment, kinyitotta a radiátorok csapjait, aztán felébresztette a nőt, és az alvó gyereket a karjába véve a házba vezette őket. A nő láthatólag utolsó erejét megfeszítve öltöztette át a gyereket, Károly elgondolkozva csukta rájuk az ajtót. El sem tudta képzelni, hogy kerülhettek ide. Csendesen járkált a házban, a tévét lehalkította, magasabb hőfokra állította a fűtést. Furcsa érzés volt, hogy nincs egyedül.

Másnap a gyerek ébredt először, a wc-t keresve mezítláb állt meg a konyhaajtóban, ijedten nézett az ismeretlen férfira. Anyja borzasan futott utána. Ne háborgasd a bácsit, mondta, és ő is zavarban volt. Rövid idő múlva felöltözve álltak az ajtóban, az asszony megköszönte a szállást és indulni készült. Károly reggelivel kínálta őket. A gyerek vágyakozva nézett a zsömlékre, a nőnek nem volt szive éhesen elrángatni, erőt vett a büszkeségén és leültek reggelizni. Károly kolbásszal, vajas zsemlével és teával kínálta a gyereket, aki jó étvággyal evett, de nem nézett rá.

Károly szótlanul nézte a sovány, sápadt arcú asszonyt, aki nagyot sóhajtott, nem tudom, mit gondol most rólam, de nem volt más választásom, mint hogy megbízzak magában, mondta. Aztán megkérdezte, hogy jutnak el a vonathoz. Károly az ablak felé mutatott, ahonnan a szakadó eső ellenére is jól látszott a néhányszáz méterre lévő vasútállomás. A nő megkönnyebbülten dőlt hátra, attól tartott, órákat gyalogolhatnak, és most megnyugodott. Hova akar utazni, kérdezte Károly. Mindegy, mondta nő, még nincs határozott céljuk. Talán Pestre kéne menni, ott jó helyen lennének. Együtt böngészték a menetrendet, aztán tanácstalanul néztek egymásra. Ha a következő vonattal el is indulnának, megint csak késő este érnének célba. Mit csinálnának olyankor a hatalmas városban? A nő sápadtan ült, látszott, nem tudja, mit tegyen. Megegyeztek, hogy aznap még maradnak, de másnap reggel korán, az első vonattal indulnak, akkor még időben a fővárosba érnek. Az asszony megköszönte az ajánlatot és megkérdezte, mennyivel tartozik. Károly - maga sem értette miért - elvörösödve szabadkozott. Ő csak szivességből segített, nem pénzt akart ezektől a szerencsétlenektől. Mindketten zavarba jöttek. Az asszony felajánlotta, hogy főz valamit ebédre, de már ehhez késő volt, Károly indult a dolgát végezni, rábízva a nőre, mit ebédelnek a gyerekkel és mit készít vacsorára.

Károly, amíg a jószágokat ellátta, és megbütykölte a meghibásodott darálót, a jövevényeken gondolkozott. Ugyan mi késztette ezt a vánnyadt kis teremtést arra, hogy ebbe az eldugott községbe utazzon, és miért akar azonnal továbbmenni? A gyerek mitől fél annyira, hogy a fejét sem meri felemelni, és összerezzen, ha a bögre koppan az asztalon? Dolga végeztével még téblábolt egy kicsit, feszengett, nem tudta, ha visszamegy, mit mondjon vagy tegyen, azt sem értette, miért hagyta egyedül őket a házában, holott csak néhány órája találkozott velük. Akár ki is rabolhatták már ennyi idő alatt. Aztán csak legyintett. Ugyan mit vihetnének el a hátizsákjukban? Már sötétedett, amikor visszaérkezett . Furcsa volt, hogy a házban világos van, az ajtón belépve a gyerek nevetése hallatszott és a nő hangja, finom illatok szálltak a levegőben. Károly mosolyt erőltetett az arcára, a nő gyorsan tálalta az ételt, közben elnézést kért, amiért "elfoglalták" a konyhát és kutakodtak a fagyasztóban, nem tudta, mihez lenne kedve, így pörköltet készített nokedlival, azt minden férfi szereti. A vacsora kínos csendben zajlott, aztán az asszony megfürdette és lefektette a gyereket, majd a konyhában újságot olvasó férfival szemben leült. Megköszönte, amiért nem faggatta, nem szívesen beszélt volna a problémáiról a gyerek előtt, legyen elég annyi, hogy egyik rossz döntést követte a másik, és a végén szó szerint az életükért futottak. De holnap felmennek Pestre, az akkora város, hogy ott biztonságban lehetnek. Mindenki követhet el hibákat, bólogatott Károly, aztán gondolt egyet és feltette a kérdést a nőnek: miért mennének Pestre, itt sem keresné őket az a valaki, aki elől elfutottak. Van egy kis háza a faluban, édesanyja lakott ott, már egy ideje üresen áll. Igaz, nem valami palota, de ott ellakhatnak, amíg ki nem alakul valami. A gyerek itt is járhatna óvodába, és biztosan munkát is talál, sok az egyedül élő idős ember, akikre ráfér a segítség, amit meg is fizetnek, ahogy tudnak, meg napszám is adódik már kora tavasztól, ha nem idegenkedik a fizikai munkától. Az asszony agya egész éjjel az ajánlaton járt, Károly meg azon rágódott, vajon miért üti az orrát más dolgába, akihez semmi köze sincs.

Az asszony kora reggel a konyhában várta, hogy Károly előkerüljön, aztán kibökte, hogy érdekelné az ajánlata. A délelőtt folyamán együtt mentek a kis falusi házhoz. Bent farkasordító hideg volt, Károly nem számított lakóra, a víz, gáz el volt zárva. Nyilvánvaló volt, hogy ide csak napok múlva lehet beköltözni, a gyerek megbetegedhetne ebben a hidegben. Károly a kívülálló szemével próbálta nézni a házat, hát nem volt túl csábító. De meglepetten tapasztalta, hogy a kis parasztház tetszett a nőnek és a gyereknek, azt mondta beköltözne, ha meg tudnak egyezni egy méltányos összegben, és kap egy kis haladékot a kaucióra. Károly ugyan nem gondolt arra, hogy pénzt kérjen, de érezte, hogy ezt nem mondhatja meg, ezért kapásból közölt egy csekély összeget, sietve hozzátette, hogy a kertet is rendben kell tartania. A nő örült a lehetőségnek, még sose lakott kertes házban, de hát meg lehet mindent tanulni, mondta. Így hát Károly bekapcsolta a gázt, beállította a konvektorokat és visszamentek a tanyára. A nő már nem volt olyan félénk, kávét főzött, a gyerek is otthonosan bevackolódott a tévé elé, nem érdekelte a felnőttek beszélgetése. A barátságos konyhában aztán oldódott a feszültség, a nő magától kezdett el mesélni az életéről. Fiatal volt, azt hitte szerelmes. Ő örült a gyereknek, a fiúja nem nagyon, de nem is ellenezte. Albérletbe költöztek, és a gyerek születéséig nem volt semmi baj, de utána az apa külföldre ment dolgozni, azt igérte küld pénzt, hogy utána mehessenek. Várták a jelentkezését, de felszívódott. Mire a nyomára akadtak, már új párja volt, nem érdekelték az itthon hagyottak. A nő két évig küszködött egyedül. A gyes-ből, segélyekből, alkalmi munkákból és a szülei által nyújtott támogatásból tengődött a gyerekkel, egyre rosszabb albérletekben, míg végül egy férfi munkát ajánlott neki a vendéglőjében. Az asszony hálás volt a munkáért, már teljesen eladósodott akkorra, a legjobbkor jött az állandó munkahely, ahol a fizetés mellé még borravaló is volt rendesen. Fél évig minden szépen alakult, már éppen kezdtek egyenesbe jönni, amikor a férfi udvarolni kezdett a nőnek, akinek hízelgett a figyelmesség, kicsit bele is szeretett, hát miért ne kötötte volna össze vele az életét. De a férfi egyre jobban kisajátította őt, mindenkire féltékeny volt, egy idő után már a gyerekre is, és volt, amikor indokolatlan dühében megütötte őt. De az asszony mindig megbocsátott és a férfi mindig újra megígérte, hogy soha többé... Aztán egyszer csak azt kezdte követelni, hogy a nő tüntesse el a gyereket az életéből. Amikor erre nem volt hajlandó, a férfi a gyerek ellen fordult, büntette mindenért, megütötte, kiabált vele, ezzel terrorizálta a nőt, azt akarta, adja a gyereket az anyjához, ő nem eteti tovább más fattyát. A nő ekkor megpróbálta elhagyni, de a férfi utána ment, eszméletlenre verte, aztán sírva lecsókolta a szájáról a vért, és újra eget-földet ígért, de néhány nap múlva újra követelni kezdte a gyerek eltávolítását. Az asszony ebbe látszólag beleegyezett, csak azt kérte, előbb beszélhessen a szüleivel. Amikor egy héttel később a férfi elvitte őket a szülőkhöz és a kapu előtt a kocsiban várta vissza őt, kiszöktek a hátsó lépcsőházon keresztül. Az egyik szomszéd kocsival egy közeli településre vitte őket, ott felültek az első vonatra, ami indult, aztán átszálltak egy buszra, majd egy másik vonatra, és most itt vannak. Alig maradt valami pénzük, talán egy-két hétre elég, de amint munkát talál, azonnal elkezdi törleszteni a tartozását. Károly döbbenten hallgatta a történetet, csodálta a nő bátorságát, leleményességét, és szeretetét a gyermeke iránt. Belőle is kikívánkozott, amit eddig senkinek sem mondott el, hogy mennyire megviselte, amikor kiderült, a felesége mást szeret, igazából nem is értette, miért ment hozzá feleségül. Ő akkor leszámolt a szerelemmel, de egy gyerek hiányzik az életéből. Késő estig beszélgettek, és mindketten megnyugodva mentek aludni.

Másnap újra elmentek a falusi házhoz, ahol már érezhetően kezdtek átmelegedni a falak, a nő ennek annyira örült, hogy már ott is maradtak a gyerekkel, hogy takarítsanak, szellőztessenek, rendezkedjenek. Délután Károly utánuk vitte a nagy bőröndöt, és csak akkor derült ki számára, hogy abban kizárólag gyerekruhák vannak, az asszony magának semmit sem pakolt, félt, hogy emiatt lebukhat. A szekrényben még ott voltak Károly édesanyjának holmijai, abból válogattak, hogy legyen mit felvennie. A ruhák több számmal nagyobbak voltak ugyan, a vézna kis asszony szinte elveszett bennük, de ő csak nevetgélt, jó lesz ez itthon, majd vesz magának, ha lesz rá pénze. Károly is megmosolyogta az öltözéket, furcsán szépnek találta a nő mosolyát, ettől megijedt egy kicsit, felpattant, hirtelen mozdulatától a gyerek rémülten hátrált, az asszony féltőn ölelte magához. Ne félj, mondta, ő nem fog bántani. A gyerek megnyugodott. Jókedvűen köszöntek el, Károly egész úton mosolyogva vezetett, ha eszébe jutott a nő a komikus ruhában, felnevetett. Otthon megint a sötét ház fogadta, nem értette, miért fogja el ettől most egyszerre rossz érzés, hiszen így szeretett ő élni mindig is.

Másnap első gondolata a nő és a gyerek volt, de kibirta, hogy nem ment be a falusi házba, egész nap keményen dolgozott, este néhány tojást sütött, egyedül evett a konyhában, bekapcsolta a tévét, olvasni próbált, az interneten szörfölt, de semmi sem kötötte le a figyelmét. A pártfogoltjaira gondolt. Vajon a gyerek nem fázott-e meg abban a hideg házban? Mit csinálhatnak egyedül? A következő napon azzal az ürüggyel, hogy egy kis krumplit és hagymát hozott, ne kelljen venni, beállított. A kopogásra a gyerek nyitott ajtót, de azonnal visszafutott az anyjához. Az asszony mosolyogva fogadta, Károly idegessége elmúlt. A konyhában a szomszédasszony üldögélt egy bögre teával, a nő pedig éppen kenyeret dagasztott. A lakásban rend és tisztaság volt, a gyerek a tévé előtt üldögélt. Amikor a szomszédasszony elment, a nő vidáman mesélte, hogy az utcában több asszonyt is megismert, barátságosak vele, az egyiknek éppen olyan korú gyereke van, mint az övé, lesz már játszótársa, úgy látszott tetszik neki a helyzet. Károly örült, hogy végre jókedvűnek látja. Közben kisült a kenyér, az asszony meghívta, hogy vacsorázzon velük, most már szeretné viszonozni a sok kedvességet, mondta és boldogan tálalta fel a frissen sült kenyeret vajjal és teával.

Károly másnap újra megjelent a falusi házban, most azzal az ürüggyel, hogy tudna segíteni abban, hogy a gyerek óvodába járhasson. Persze leültek kávézni, az asszony elmondta, hogy már van ötlete, miből fog megélni, amint össze tud szedni egy kis pénzt, varrógépet vásárol, mert azt hallotta az utcabeli asszonyoktól, hogy nincs a faluban olyan varrónő, aki kisebb javításokat, átalakításokat, ezt-azt elvégezne, ő viszont egész jól tud varrni. Károly büszke volt a talpraesett asszonyra, felajánlotta, hogy a pénzt kölcsön adja, de a nő inkább munkalehetőséget szeretett volna. Károly türelemre intette, télen nagyon kevés munka adódik falun, még nem töltött itt annyi időt, hogy megismerjék, nehéz lesz. Addig-addig tárgyaltak, beszélgettek, hogy végül a nő mégis elfogadott egy kisebb összeget, Károllyal és a gyerekkel a közeli városba autóztak, ahol az asszony egy használt varrógépet és néhány furcsa dolgot vásárolt. Károly el sem tudta képzelni, mit akarhat a drótokkal, szalagokkal és egyebekkel. Meg is mondta, hogy nem érti, miféle hóbort ez, de a nő csak nevetett és rejtélyes arcot vágott. Végül egy használt ruha boltot keresett, és két nagy szatyor tarka ruhával tért vissza. Az úton elmesélte Károlynak, hogy kénytelen volt venni néhány ruhát, mert nem járhat az utcán az édesanyja mackónadrágjában. Károly ezzel egyetértett, csak a használt ruháktól viszolygott, miért nem vett inkább kevesebbet, de újat. A nő úgy nézett rá, mintha nem volna ki a négy kereke.

Két nap telt el a városi út óta, és Károly megállta, hogy ne látogassa meg az asszonyt és a gyereket, de az esze csak azon járt, vajon mit csinálhatnak. A második nap délután kocsiba vágta magát és a faluba hajtott. A ház sötét volt. Károly hiába kopogott, senki sem nyitott ajtót. Ijedten ült vissza a kocsiba, szidta magát, amiért két napig feléjük sem nézett. A falu főtere felé indult. Alig fordult ki az utcából a nő és a gyerek jött szembe, nevetve integettek felé és pattantak be a terepjáróba. Károly dühösen hajtott a házig, már azt hitte, bajuk történt, mondta, hogy így eltüntek, hol jártak ilyen későn? A nő komolyan nézett rá, aztán azt mondta, hiszen még csak délután van, és kérte, ne tegye tönkre a barátságot, ami köztük van, azzal, hogy kisajátítja és számon kéri. Károly lehiggadt, igazat kellett adnia a nőnek, semmi joga, hogy így ráripakodjon. De az asszony már megint mosolygott, és azt mondta, senki másnak nincs nagyobb joga az ő dolgai után érdeklődni, hiszen mindent neki köszönhetnek. Károly szabadkozott, nem szeretné, ha lekötelezettnek érezné magát, felejtse el ezt a kirohanást, nem fog többé előfordulni.

A házba érve Károlynak szeme-szája tátva maradt. A konyhában és a szobában mindenhol díszpárnák, kötények, edényfogók, mécses-tartók és karácsonyfadíszek hevertek dobozokba rakva. Honnan vannak ezek, kérdezte. Hát én csináltam, mondta a nő. El szeretném adni a hét végi piacon. Károly csak hüledezett. Ezt mindet Te csináltad? Meg még ezeket is, mondta a nő és kinyitotta a szekrényt, ahol két nadrág és néhány blúz lógott. Ezeket a használt ruhákból alakítottam, mondta büszkén. Károly elismerően nézett, látszott, az asszony rengeteget dolgozott az elmúlt napokban. Lesz ezekre a csecsebecsékre igény? kérdezte Károly. Hát remélem, nevetgélt az asszony, ma már a közösségi házban rendezett jótékonysági vásáron sikerült eladnom mindegyikből egy-egy darabot. Ezzel felkeltettem az érdeklődést a portékáim iránt. Károly elismerően bólogatott. És tényleg... a szombati piacon a nő szinte mindent eladott, amit készített. Csak azt sajnálta, hogy nem volt több alapanyag, hogy még vasárnap is árulhatott volna. Károly újabb kölcsönt ajánlott fel, de a nő csak a fejét rázta, valami mást kell kitalálni. Nézzünk szét a házban, mondta Károly. Találtak a szekrényben régi, csipkével díszített alsószoknyákat, gyöngyökkel kivarrt estélyi táskát, egy nagy papírdobozban gombokat, a padláson régi ruhákat, és a kamrában rengeteg, különböző méretű és formájú befőttes üveget. A nő úgy örvendezett, mintha aranyat talált volna, Károlynak azonban fogalma sem volt, mit lehet ezekkel kezdeni. A nő sürgette, menjen haza, pihenjen, de azt megköszönné, ha reggel eljönne, és elvinné őt "vásározni", mert sok törékeny áruja lesz. Másnap Károly kissé szkeptikusan állt meg a kocsijával a ház előtt, aztán leesett az álla. A befőttes üvegekből csillámpor, só és ragasztó segítségével mécses-tartók, az alsószoknyákból díszpárnák lettek csipkedíszítéssel, a régi posztóruhákból gombokkal díszített tarka ágytakarók és faliszőnyegek, a gyöngyös táskából mellény és falikép. Délután a nő egy kisebb összeget adott Károlynak azzal, hogy megkezdte a tartozása törlesztését. A napok múlásával a újabb tárgyakat adott el, divatba jött a községben, a kíváncsi asszonyok egymásnak adták a kilincset, hol egy kötényt kellett megvarrni, hol egy mécses-tartót vett meg valaki, hol egy nadrágot kellett felhajtani, ez a pénz fedezte ugyan a napi megélhetését, de bankszámlája nem gyarapodott.

Ahogy közeledtek az ünnepek, Károly egyre több időt töltött a nővel és a gyerekkel. Az asszony sokat dolgozott, és a közeli városba utazott, hátizsákban vitte az árut. Végigjárta a virág- és ajándékboltokat, tárgyalt a tulajdonosokkal, néhányan vásároltak is tőle, de rendelést újabb dolgokra nem adtak.

Károly minden nap benézett hozzájuk, bár minden reggel megfogadta magának, hogy nem megy, nehogy a nő úgy érezze, a segítségéért cserébe ki akarja erőszakolni a barátságát, de nem tudta megállni, látnia kellett az asszonyt. Alig telt el két hét, már tudta, hogy neki befellegzett, mert beleszeretett ebbe a különös teremtésbe, de ezt még magának is félve vallotta be. Rémülten küzdött az érzés ellen. Többször végig gondolta, hogy a nő nem is szép. Sovány, mint egy gebe. A haja lóg, és ráadásul szőkére van festve, amit ő mindig is utált. Nem az esete és kész.

A nő szerencsére nem vette észre a megváltozott érzéseket, vidáman hívta meg a karácsonyi ebédre. A férfi viszonzásul felajánlotta, hogy elfuvarozza őket az éjféli misére. A nő meglepődött, nem szokott templomba járni, a gyereket se tudná kire hagyni, mondta, de a férfi megnyugtatta, más gyerek is lesz ott, élmény lesz a betlehem. Végül a nő beleegyezett és jó melegen felöltözve mentek a templomba. Károly lopva leste a nő arcán váltakozó érzéseket.

Károly nagyon készült a másnapi ebédre, már napokkal előbb ajándékot vásárolt, az asszonynak mobiltelefont, a gyereknek legót, színes ceruzákat és kifestőt. Kétszer öltözött át, mire úgy látta, megfelelő a külseje. Az ebéd meglepte. Ő töltött káposztára meg bejglire számított, vagy valami ilyesmire, de az asztalon egy kis nyeles edényben valami massza volt és egy csorba tálban tészta. De az asztal szépen meg volt terítve, poharakban gyertyák égtek és egy száraz faágon horgolt angyalkák és pattogatott kukorica fűzérek lógtak. A masszáról kiderült, hogy paradicsomos, fűszeres mártás - némi hússal és gombával. Finom volt, de Károly arcáról lerítt, hogy nem erre számított, hiába igyekezett titkolni. A nő mosolyogva figyelmeztette, hogy átlát rajta, tudja, hogy ez nagyon szegényes karácsonyi étel, de most csak erre futotta, majd legközelebb olyat főz, hogy mind a tíz ujját megnyalja utána. Ebéd után Károly feszengve adta át az ajándékokat, de a nő nagyon boldog volt, hogy végre újra van telefonja, a gyerek is vidáman öntötte ki a kis legó darabkákat az asztalra és Károly segítségével egész délután szereltek. Az asszony is restellkedve nyújtott át egy dobozkát, amiben kézzel varrt kis dísz zsebkendőt talált. Károly meghatódott, arcon csókolta a nőt, aki szinte durván tolta el magától, aztán bocsánatkérően mosolygott.

Károly csak este vetődött haza, egyedül ténfergett a házban, aztán felhívta az asszonyt. Az vidáman nevetett bele a telefonba, és Károlyból azonnal eltünt minden feszültség. A nő örült a telefonjának, már beszélt a szüleivel, de még nekik sem mondta el, hol van, nehogy az az ember valahogy, csellel vagy erőszakkal kiszedje belőlük. Köszönte a gyereknek vett játékot, hiszen szegényke semmivel sem tudott eddig játszani. Megbeszélték, hogy másnap Károly tanyáján ebédelnek. A nő hangján hallatszott, hogy örül a találkozásnak. Azt mondta, nem kell értük mennie, azt a két-három kilométert gyalog is meg tudják tenni, hideg nincs, csak sár, majd vigyáznak. Károly, mint egy szédült, rohant a kamrába, szemügyre vette a választékot és gyorsan döntött a menűről. Mint egyedül álló férfi, viszonylag jól boldogult a konyhában, hát másnapra sültet tervezett rizzsel és borsóval, befőttel és jégkrém desszerttel.

Vigyorogva aludt el, álmában az asszony kezét fogta, reggel kipihenten és jókedvűen ébredt, bepácolta a húst, amíg a köret készült, előkereste az ünnepi étkészletet, a damaszt terítőt, ő is gyertyát gyújtott. A vendégek kipirult arccal érkeztek, a gyerek hozta a kifestőjét és az asztal sarkán buzgón színezgetett. Az asszony segített egy kicsit, megkérdezte, hogy az egyik befőttből készíthetne-e gyümölcslevest, mert levest már hetek óta nem ettek, most nem telik rá. Károly kissé bárgyún nézett, miért nem szólt, kérdezte, itt rohangálnak a tyúkok a baromfiudvarban, és disznót is vágott pár hete.

A nő csak a fejét rázta, így is elég sokkal tartozik már, mondta. Majd, ha lesz pénze rá, megveszi maguknak. Károly egyrészt csodálta a tartását, másrészt mérges volt, hogy mindenben a rosszat látja, csak hallgatott keserűen, a nőnek fogalma sem volt róla, mivel sérthette meg. Azért szép napot töltöttek együtt, kártyáztak, beszélgettek, tévéztek. Este Károly hazafuvarozta vendégeit. Éjjel sokáig nem tudott elaludni, olvasni próbált, aztán csak feküdt a sötétben és fogalma sem volt, hogy mászik ki ebből, vajon le tudja-e küzdeni az érzéseit.

Karácsony után is szinte minden nap meglátogatta védenceit, az asszony szépen gazdálkodott a megkeresett forintjaival, szilveszterre mellénykét és virágdíszeket készített a közelben lakó asszonyoknak, akik a falusi bálba vagy valami házibuliba készültek. Őt is hívták, még a gyereknek is találtak helyet egyiküknél, ahol a nagymama vigyázott rájuk. Károly örült a lehetőségnek, még annak is, hogy nem neki kellett meghívnia a nőt, így talán szabadabban közeledhet hozzá. Nagyon meglepődött, amikor a bálterembe lépve meglátta. A haja rövidre volt vágatva, eltűnt róla a szőke festék, szép, arany-barnán fénylett. Ez az eredeti színe, mondta a nő, csak az ex-pasija kedvéért lett szőke, de annak már végre vége.

A mulatság nagyon jól sikerült, Károly többször is táncolt az asszonnyal, akit mások is felkértek, de örömmel konstatálta, hogy éjfélkor őmellé húzódva köszöntötte az újévet. Ezzel véget is értek az ünnepek, beköszöntött a január, sötét, borús napok és hosszú éjszakák.

Ez a tél nem hozott sok havat, szürke és nyúlós sárban tapostak, a szél fújt, kiszárította a vetéseket, aztán megint havas eső zuhogott napokig, szóval az időjárás nem kedvezett a mezőgazdaságnak. A férfiak rosszkedvűen jöttek-mentek, nem ígérkezett jó termés, az elvetett magok nem keltek ki rendesen, a belvíz hektárokat tett tönkre. Károly is káromkodva végezte a napi rutint, a kevés munka miatt még több ideje volt a nőre gondolni. A nyirkos és hideg időben senkinek sem volt kedve kimozdulni, a faluba csöppent asszony szinte teljesen egyedül maradt, nem akart senki dísztárgyakat venni, vagy ruhákat varratni. Csak Károly jelent meg szinte minden nap. Egyszerűen nem tudott távol maradni Tőlük. Néha vitt valamit, krumplit, egy csirkét, ami "furcsán járkált, hát levágta, míg beteg nem lesz", vagy egy kis csomag disznótorost, mert "alig fér tőle a fagyasztóban". Biztatta a nőt, hogy egyék meg az édesanyja befőttjeit nyugodtan. A nő ezt szégyenkezve, de hálásan fogadta, mert a pénz jobban fogyott, mint amennyire szaporodott, adóssága Károly felé meg nem akart csökkenni. Megjöttek az első számlák is, hiába igyekezett spórolni vízzel-gázzal, a kiadások csak növekedtek. A családi-pótlék húzta ki a pácból. Már éppen azon volt, hogy mégis Pestre mennek, de Károly biztatta, tartson ki, ez mindig így van, a január eleje olyan alvó-idő falun, beindul az élet itt hamarosan. Nem akarta, hogy elmenjenek.

Így is történt. Az egyik ismerős asszonnyal egy gazdához mentek napszámban krumplit csírázni és válogatni. A munka három napig tartott, és egy hétre megoldotta az élelmezés gondját. Aztán mások is hívták. A nő zokszó nélkül végezte a számára szokatlan és nehéz munkát, de örült, hogy végre szaporodik a pénze. Károly büszke volt rá.

Várt néhány hétig, aztán egy nap ő is munkát ajánlott a nőnek, amit az örömmel el is fogadott. Zöldséget válogattak, mostak, zsákoltak, aztán a nő összeütött valami kaját, Károly elment a gyerekért az óvodába, együtt vacsoráztak, aztán vitte őket haza, a zöldséget meg a nagybani piacra.

A farsangi bál idején varrni valója is akadt az asszonynak, aki így megnyugodott, egészen otthonosan mozgott már a faluban. Tavasszal vett egy rozzant biciklit, hogy könnyebben mozduljon, és ne kelljen gyalog cipekednie. Ahogy kezdett kitavaszodni, Károly egyre több munkához hívta az asszonyt. Hagymát duggattak, zöldséget, répát vetettek, a gyümölcsfákat metszették, a nő már szinte a tanyán lakott, és csak este ment vissza a falusi kis házba. A gyerek jól érezte magát az óvodában, és kint a tanyán is. A tavaszi takarítás is az asszony segítségével történt, már összeszokott párként tevékenykedtek, és maguk sem tudták, kapcsolatuk hogy és mikor fordult át barátságból szerelembe, de megtörtént. Károly már hónapok óta tisztában volt a saját érzéseivel, megadta magát, de az asszony rémülten ismerte fel, és nem merte felvállalni.

Így csak kerülgették egymást. Károly igyekezett a nő kedvében járni, de nem akarta tolakodóan kimutatni a vonzódását, ami nem volt könnyű, tekintve a helyzetet, amiben voltak, különös tekintettel az albérlő-háztulajdonos viszonyra. A majálison már úgy látszott, a lány sem közömbös, de egy helybeli fiatalember heves udvarlása visszakozásra késztette Károlyt, és minden maradt a régiben. Már benne jártak a nyárban, és a nő még mindig makacsul hárította a közeledést, aztán az aratóbálról hazatérve végre megesett az első csók, néhány nap múlva meg lettek vallva az érzések, és a kapcsolat végre egyenesbe került.

Károly sürgette a házasságot, a nő ijedezett, hiszen eddig csak rossz tapasztalati voltak, még mindig félt, hogy rátalál az erőszakos ex-pasija, és tudat alatt tartott attól, hogy megint rosszul dönt, bántani fogják. Arra hivatkozott, hogy hiszen a férfi még a szüleit sem ismeri, mire Károly azonnal meghívta az idős házaspárt, akik megnyugtatták a nőt, hogy a régi párja már régen eltünt a környékről, úgy tudják ő is külföldön próbál szerencsét.

Az idősödő, városi munkásemberek elejében csak csetlettek-botlottak a faluban, a tanyán meg végképp elveszettnek érezték magukat, de aztán valahogy rákaptak a falusi élet ízére, és egy-két hét múlva már felszabadultan bicikliztek kenyérért a pékségbe, és friss házi tejért álltak sorba a többi falusival beszélgetve a "tej-automatánál". A férfi minden munkában Károly mellé szegődött, felesége beleszeretett a kertművelésbe. Már családtagként tekintettek a férfira.

Advent első hetében megtartották a csendes esküvőt, mert Károly, mint mondta, nem akar még egyszer sem spagettit, sem rostonsültet enni karácsonykor. Első este egymáshoz bújva üldögéltek, amikor a nő mosolyogva kérdezte, tudod mikor döntöttem el, hogy hozzád megyek? Amikor édesanyám először szólított Téged úgy, hogy "kisfiam".