Karola

Soha életében nem érezte még ilyen nyomorultul magát. Csak nézett ki a sötét kertbe. Fázott a lába. Le kellene feküdni, gondolta, de taszította a gondolat, mert a hitvesi ágyban a férje aludt. Halkan nyitotta a hálószoba ajtót, de a férfi ébren volt.

Kérlek... - mondta, és a hangja könyörgő volt. Beszéljünk...

Nem is válaszolt. Kivett egy plédet a szekrényből, és szó nélkül visszament a nappaliba. Mit kellene megbeszélni? Az éveken át tartó hazugságot?

Megnyitotta a kisfia szobájának ajtaját. A gyerek békésen aludt a takaró alatt. Aztán a nagylánya szobájába kukkantott be, ő is aludt, fülében még benne volt a füles, hallatszott a kedvenc zenéje. Óvatosan húzta ki füléből, és kapcsolta ki a telefont. A lány meg sem moccant.

Állt a kis folyosón. A háta mögött a gyerekek szobái, előtte a nappali, oldalt a konyha, és távolabb, ahova nem látott el, a hálószoba. Az egész ház szép, rendezett, nyugalmat áraszt. De holnap ennek vége. Vagyis ma. Még nem tudja, mi lesz. A gyerekek mit szólnak majd a változáshoz. Mert minden megváltozik.

Az órára nézett. Három óra. Mindjárt virrad...

Néhány órával ezelőtt ő még boldog feleség és büszke anya volt. Most meg... Nem tudott a lakásban maradni, kiment a teraszra, beburkolózott a takaróba és elárasztották az érzések. Szeméből ömleni kezdett a könny.

---

Húsz éve kezdődött a munkahelyén. Meglátta a férfit, és azonnal rajta felejtette a szemét. A férfi nem vette észre rögtön, más nőket tüntetett ki a figyelmével, és ő irigyen figyelte. De aztán egyszer, amikor felnézett a munkájából, a férfi őt nézte. Félszegen rámosolygott, szinte kiverte a víz, és a férfi is mintha zavarban lett volna. Ezután a tekintetük egyre többször akadt össze. Mit nézhet rajtam? - töprengett. Vagy valami baja van velem?

Már majdnem egy év telt el, amikor a férfit kinevezték az osztály élére. Karola sajnálta, hogy ezután nem láthatja olyan gyakran, mint eddig, és meg is könnyebbült. Nem kell alakoskodnia, folyton fékezni magát, nehogy feltünjön a rajongása.

Néhány nap múlva összefutottak a folyosón. Még nem is gratuláltál, mondta a férfi szemrehányóan.

Nem volt rá alkalom, válaszolt, és igyekezett az arcára szivélyes mosolyt varázsolni. Nagyon örülök a sikerednek. Ment volna tovább, amikor a férfi utána szólt. Nincs kedved egy kis ünnepléshez?

Azt hitte rosszul hall. Tétován nézett a férfira, aztán tanácstalanul felvonta a vállát. Hol lesz a parti? - érdeklődött. A férfi egy népszerű bár nevét mondta. Oké, hányra menjek? Hat óra körül, mondta a férfi lazán, és már ment is tovább. Már ötre elkészült, aztán mégsem ment el. Mit keresne ő ott?

Másnap a kávégépnél találkoztak össze, a férfi tekintete szinte szórakozottan suhant át rajta, biccentett, és tovább beszélgetett. Talán észre sem vette, hogy nem voltam ott tegnap, gondolta, és örült, hogy így döntött.

De a férfi állandóan az útjába került. Hol a fénymásolónál futott bele, hol a büfénél bukkant fel, sőt még a biciklitárolónál is, ahol addig sose látta. És nem elégedett meg azzal, hogy köszön és tovább megy, megállt és érdeklődött.

Mindig bringával jársz?

Általában. Néha gyalog. Nincs kocsim.

Messze laksz?

Nem, csak itt a... - intett Karola. Megyek is, nem tartalak fel, mondta, és eltekert. A szive majd' kiugrott. Otthon lerakta a bringát, átment a boltba, vett egy kis sajtot, ezt-azt, aztán hazaindult. A ház előtt a férfi várta.

Hát Te?

Tegnap átvertél. Jössz nekem egy bulival. A férfi hangja kihívó volt.

Bulival? - Karola elnevette magát. Én nem tartok bulit. Soha. Nincs is mit ünnepelnem. Max. egy kávéval tudlak megkínálni...

A kávé tökéletes, csapott le a férfi a szavaira, és már indult is a ház felé, ő meg zavartan nyitotta ki a kaput. A kis lakás eredetileg egy szoba-konyha volt. Amikor szülei meghaltak, a szülői ház árából komfortosította, rendezte be. Szerette. Feltette a kávét, előkészítette a csészéket, aztán csak állt a konyhaszekrénynek támaszkodva. A férfi a széken ülve őt fürkészte.

Ki nem állhatsz engem, igaz? - kérdezte Karolától.

Dehogy!

Akkor miért nem állsz velem szóba?

Én? Hiszen Te méregetsz mindig olyan gúnyosan! - védekezett Karola. Mindenkivel kedves vagy, tréfálkozol, beszélgetsz, csak velem nem.

A férfi felállt. Nem lesz ebből így semmi, mondta.

Ne menj még... - szaladt ki Karola száján. A férfi meghökkent.

Nem elmenni akartam, csak... - Karola mellé lépett és bekapcsolta a kávéfőzőt. Karola arca lángba borult. De hülye vagyok, mondta félszeg nevetéssel.

Érezte a férfi illatát, és szinte vibrált a bőre a közelségétől. A férfi a csészével babrált. Megette a fene ezt az egészet, mondta türelmetlenül, a csésze csörömpölt, ahogy ingerülten arrébb tolta. Nem tudom, mit mondjak, vagy tegyek, mondta szinte panaszosan. Mások azonnal veszik a lapot, de Te mintha süket és vak lennél...

Milyen lapot kellett volna vennem? - csodálkozott Karola.

Nagyon vágyom Rád! - mondta ki a férfi. Hónapok óta. De Te... Csak közömbösen mosolyogsz. Még a kinevezésemhez is úgy kellett kierőltetnem a gratulációdat.

Karola zsibbadtan hallgatott. Öröm és düh között ingadozott. Öröm, hogy tetszik a férfinak, és düh, amiért elvárja, hogy a karjába vesse magát. Majd adok én neked, gondolta.

Közömbösen? - kérdezte szelíden. Na, jó! Ez talán nem lesz közömbös. Azzal átölelte a férfit és szájon csókolta.

Alighanem egyikük sem arra számított, ami ezután történt. A csók nem akart véget érni. A férfi karja a testére fonódott, ujjai a hajába markoltak. Karola teste remegett.

Azt hiszem, ezt abba kellene hagynunk, lehelte, amikor a férfi szája a nyakára vándorolt. A kávéfőző hangjára tértek magukhoz. Karola a csészék után nyúlt, kissé lehiggadva ültek az asztalnál.

Menned kell, mondta, és a férfi bólintott. Holnap találkozunk.

És találkoztak. Minden nap. A férfi szenvedélyesen ostromolta, ő meg ijedten hárította a közeledést. Korainak tartotta. Nem hitt a férfi érzelmeiben.

Te nem szeretsz igazán! - vádolta a férfi. Mert ha szeretnél, nem kínoznál így. És ő nem akarta kínozni. Az első szerelmeskedés megpecsételte a sorsukat. A testük úgy ismerte egymást, mintha évek óta együtt lettek volna. A vágyuk határtalan volt, szinte elsodorta őket. Veled akarok élni, mondta a férfi alig egy hónap után.

Dehogy akarsz, mondta ő. Csak most elvitt a lendület. Majd jön egy szebb, vagy viccesebb csaj, és azt veszem észre, hogy már itt sem vagy.

A férfi megsértődött. Hülyeség! Hiszen minden nap itt vagyok.

Hát ez az, hogy ITT vagy. A külvilág előtt meg titkolózol.

Én? Eszem ágában sincs. Azt hittem, Te akarod, hogy titokban maradjon.

Másnap gyanútlanul dolgozott két munkatársával, amikor megjelent a férfi. Egyenesen hozzá lépett, apró csókot nyomott a szájára. Ma ne vásárolj, mondta, én főzök. - azzal nagy léptekkel elhagyta a szobát.

Délben a vezér titkárnője ült mellé a menzán. Igaz, hogy együtt vagytok? - kérdezte kíváncsian, ő meg csak megvonta a vállát. Úgy látszik, mondta. És mintha a férfival való kapcsolata felrázta volna a többieket, a pasik csak úgy rajzottak körülötte.

Gyere hozzám, mondta a férfi egy napon, és ő boldogan mondott igent. Bensőséges esküvőjük után mindketten eladták a lakásaikat és közös otthont építettek a város szélén, és két év múlva megszületett a lányuk. Szeretnék még egy kisfiút is, kérlelte a férje. Várjunk még, mondta ő. Egy év, és meg lesz a diplomám, aztán jobban tudok figyelni két gyerekre. A férje duzzogott, de ő tartotta magát az elhatározásához. Megigérted, mondta. Amikor összeházasodtunk, azt igérted, nem korlátozol. Ez egy kis feszültséget keltett köztük, de hamar túlléptek rajta. Vagyis ő azt hitte.

Egy év múlva készen álltak a második gyerek fogadására. Szenvedélyesen szeretkeztek, várták, hogy a gyerek jelezze az érkezését, de semmi sem történt. Orvoshoz mentek, aki megnyugtatta őket. Semmi gond, csak már nem húsz évesek, kell egy kis idő... És teltek az évek. Már feladták, hogy még egyszer szülők lesznek, de a tűz égett közöttük, és a lányuk után hét évvel megszületett a kisfiuk. A férje úszott a boldogságban, fiam van, ölelte és csókolta. A gyönyörű lányom után itt a stramm fiam.

Folyt tovább az életük, a két gyerek és a hivatásuk sok elfoglaltságot adott, ő saját irodát nyitott, a férje továbbra is a nagy állami cég vezetői között tevékenykedett. De egymásra, és a gyerekeikre mindig szántak időt. A férje néha elutazott néhány napra a vezetőtársaival, főleg, ha a kormánynak dolgoztak, és a hazaérkezése után újult szenvedéllyel bújtak össze. Így éltek egészen tegnapig...

Lassan kivilágosodott. A könnyei elapadtak, arca maszatos volt, reszketett a hajnali hidegben. Félálomban érezte, amint a férje felnyalábolja, meleg testéhez szorítja és az ágyba viszi. Nem volt ereje tiltakozni. A meleg takaró alatt újra eleredtek a könnyei, aztán álomtalan álomba zuhant.

Az ajtó nyitására riadt. Férje érkezett. Szorongva ült az ágy mellé. Beszéljünk, mondta. Kérlek, hogy hallgass meg. Még a halálra itélteket is meghallgatják...

Hol vannak a gyerekek? - kérdezte.

Elvittem őket Anyámhoz.

A düh elöntötte. Ehhez nem volt jogod. A gyerekek már elég nagyok ahhoz, hogy tudják, mi történik körülöttük. Majd akkor beszélünk, ha ők is itt lesznek.

Ledobta a takarót, megyek tusolni, Te meg hozd haza őket. Nem várt választ, magára csukta a fürdőszoba ajtaját. A tükörbe nézett. A szempillafesték szétkenődött a szemhéján és a szeme alatt, az arca kisértetisen sápadt volt. Nem érdekelte. Megengedte a melegvizet.

---

Egész héten a kisfia tizedik születésnapi meglepetéspartiját szervezte. Léggömbök és madarak, torták és fagylalt, ugrálóvár és elekromos kisutók szolgálták a gyerekek mulatságát, mindenhol zene szólt, a gyerek boldogan bontogatta az ajándékokat, ők meg egymást ölelve nézték az örömét. Nagylányuk is elérzékenyülten pislogott. Míg a férje és a lánya a gyerekeket szórakoztatta és felügyelte, ő a szülőkkel beszélgetett, kávéval és üdítővel kínálta őket, szendvicseket tálalt. Délután már úgy érezte, leszakad a lába. Egy nyugalmasabb pillanatban a fürdőszobába sietett, magára zárta az ajtót, vízbe mártott egy kéztörlőt, és a bokájára csavarva a kád szélére ült. A fürdőszoba ablaka alatt férfiak beszélgettek, nevettek, megoldotta a nyelvüket az elfogyasztott alkohol. A férjéről beszéltek. Szerencsés fazon, mondták. Jó meló, szép feleség, két szép gyerek... Kuncogva hallgatta a süketelést, míg fel nem figyelt a kérdésre.

És mi lett a harmadik gyerekkel? - kérdezte az egyik. Nem tudom, mondta a másik. Azt hiszem, elköltöztette a nőt valahova. Meghűlt benne a vér. Azt hitte valamit félre értett.

A férfiak fojtottan röhögtek. Be volt szarva rendesen, amikor kiderült, hogy a nő gyereket vár! Át lett verve kurvára. Igazán megsajnáltam szegényt. Ilyen slamasztikába keveredni...

Nem tudta tovább hallgatni.

Tartotta magát, amíg az utolsó vendég is el nem köszönt. A kapuból integettek utánuk, a férje a vállát ölelte, maga felé fordította és szájon csókolta.

Úgy lökte el magától, hogy a férfi megtántorodott. Ölelgesd a szeretődet, sziszegte, mert rázta az indulat és a fájdalom. A férfi elsápadva kapott a karja után. Miről beszélsz, kérdezte, de elég volt egymásra nézniük, hogy a férfi megértse, már tud a mocskos kis titkáról.

A nagylány és a férfi segített a rendezvényszervezőnek a pakolásban, ő meg a kisfiával az ajándékokat helyezte el a szobában, és hallgatta a gyerek boldog csacsogását, betöltötte a mosogató- és a mosógépet, miközben a sírás fojtogatta. Végre mindenütt rend lett, megvacsoráztak, a gyerekek visszavonultak a szobáikba. Gyere, mondta a férje, megbeszélünk mindent, várlak a hálószobában. De ő képtelen volt oda bemenni. Nem akarta tudni a részleteket. A férje megcsalta őt egy másik nővel, hazudott, ő meg semmit sem vett észre.

---

Meg sem szárította a haját, nem sminkelt, felvett egy könnyű nyári ruhát és mezítláb a konyhába ment. Kávét főzött. A férje az asztalnál ült sápadtan, és őt nézte. Mint az első napon...

Amikor ő annyira szerette, hogy elakadt a szava tőle. Amikor azt hitte, hogy valami csoda folytán a férfi is beleszeretett. Húsz évig élt ebben a tudatban, és még most sem tudja, vajon csak egy illúzió volt, vagy tényleg szerette őt a férfi? És ha mégis szerette egykor, mióta nem szereti már?

Belekortyolt a kávéba. Nem mentél el a gyerekekért. - mondta vádlón. Nem. - mondta a férfi. Mert beszélnünk kell.Kettesben. Tisztázni akarom, hogy mit hallottál, és elmondani azt, ami valójában történt.

Nem szeretném hallani, mondta. Csak válaszolj néhány kérdésemre. Van egy gyereked, akinek nem én vagyok az anyja?

Van. - a szó szinte koppant.

Hány éves?

Kettő. De az anyjával nem tartom a kapcsolatot. Pénzt küldök nekik, de a gyereket sose láttam. Számomra csak Ti léteztek.

Szájtátva nézett. Hogyhogy nem láttad még a gyerekedet???

Mert nem az enyém. Vagyis én nemzettem, de az egész a tudtom nélkül...

Tudtod nélkül ejtettél teherbe egy nőt? - nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen. Hát nekem nincs túl nagy tapasztalatom, de annyit tudok, hogy a gyerekcsináláshoz két ember kell.

A férfi már kiabált. Igen, megdugtam azt a nőt! Egy konferencián voltunk. Utána fogadás volt, berúgtunk, egyikünk szobájában kötöttünk ki vagy nyolcan, valamelyik hülye marihuánás sütit hozott, megkóstoltuk, kicsit betéptünk, és valahogy megtörtént... Csak elmosódott emlékeim vannak arról az éjszakáról, reggel megrémültem, elhúztam onnan, és nem is gondoltam rá többé, de fél év múlva felhívott a nő, hogy teherbe esett és megtartotta a gyereket. Még a nevét sem tudtam. Nem is emlékeztem rá. Azóta kétszer találkoztunk. Elmondta, hogy gyereket akart, és kapóra jött neki az a féktelen buli. De aztán mégis úgy gondolta, úgy illik, hogy engem is tájékoztasson. Másodszor akkor láttam, amikor apasági nyilatkozatot tettem. Mert ha már megcsináltam azt a gyereket, akkor viselje a nevemet, és gondoskodok róla.

Mi a neve?

Nem tudom.

Úgy érezte, kiszakad a szive. Ez az ő férje? Aki egy hivatalos úton berúg és drogozik? Teherbe ejt egy nőt és nem érdekli a gyereke neve?

Milyen ember vagy Te? - támadt rá. Képes voltál ezt elhallgatni előlem? Hazajönni és velem szeretkezni, miközben még talán le se mostad magadról annak a másiknak az érintését? Három éve hazudsz nekem! És ráadásul sorsára hagytál egy gyereket, aki semmiről sem tehet?

Nem mertem elmondani. Éppen attól tartottam, ami most történik! Nekem Te vagy a feleségem, a szerelmem, ezen kívül soha nem volt titkom előtted. Nekem ők a gyerekeim, mutatott a képre, ami a szekrényen állt. Mert ők a szerelmünkből születtek, együtt vártuk őket, mert ott voltam, az első rezdülésüknél, a születésüknél, és mert imádom az anyjukat. Meghalnék értük, ha kell. Mindent odaadnék a boldogságukért.

Mint, aki kimerült a vallomástól, az asztalra borult.

Elmegyek a gyerekekért, mondta Karola. Aztán megbeszéljük, hogy legyen.

Anyósa zavartan engedte be a házba. Nem tudtam róla, mondta kétségbeesve. Csak ma mondta el nekem is. A gyerekek nem tudják. Ezt nektek kell megbeszélni...

Persze, mondta ő, de most megyünk, mert dolgunk van. Legyél okos, kérlek! - szólt utána az anyósa. Ne hamarkodd el.

Okos? Hát, majd okos lesz.

A gyerekek kissé ijedten nézték. Anyu, mi történt veled? - kérdezte a lány. A fiú a hátsó ülésen hallgatott rémülten.

A nappaliban ültek le. Te mondod el, vagy én? - kérdezte a férjét.

Majd én, mondta a férfi letörten, és beszélni kezdett. A nagylány hamar átlátta a helyzetet, te nem vagy komplett, kiabált az apjával. Lehet, hogy a kiskölök nem is normális! Piásan és drogosan csináltátok! A gyerek szókimondásától mindketten elpirultak.

Ne beszélj így apáddal! - szaladt ki Karola száján az önkéntelen rendre utasítás.

Hát hogy beszéljek? Nekem papol a felelősségről, ő meg... - megvetően legyintett.

A kisfiú bénultan hallgatott.

Karola magához ölelte. Szegénykém, gondolta. A tegnapi boldogságból gyorsan a mélybe zuhant. És még nincs is vége...

A gyerekekhez fordult. Most meg kell beszélnünk édesapátokkal a továbbiakat. Menjetek, és gondoljátok át Ti is. Aztán közösen döntünk.

A férje arcán reménytelenség tükröződött. El akarsz hagyni? - kérdésnek hangzott, de látszott, tisztában van a helyzettel.

Nem tudom, mi mást tehetnék. Ha hallottad volna, hogy beszéltek azok a férfiak, milyen megalázó volt ráébredni, hogy mások tudnak róla, sajnálkoznak rajtam, lehet, hogy megvetnek, amiért tűrtem. Vagy talán volt ilyen máskor is, csak arról nem beszélsz, mert nem buktál le. Maradjak veled és minden nap attól rettegjek, hogy becsenget valaki, aki jogot formálhat rád? Bújjak veled ágyba, miközben az jár a fejemben, hogy hátha most is másra gondolsz, miközben engem ölelsz? A gondolatától is irtózom.

Nem tudom védeni magam, mert igazad van, válaszolt a férfi. Már tudom, hogy azonnal szólnom kellett volna, de látod, jogosan rettegtem attól, hogy elveszítelek benneteket.

Csak engem. - mondta. A gyerekeid mindig a gyerekeid maradnak. Sajnos, nekem nincs hova mennem pillanatnyilag, ezért megkérlek, Te költözz el. Édesanyád biztosan szivesen lát. Holnap meghirdetjük a házat, beadom a válópert és elkezdek albérletet keresni.

A férfi megsemmisülten nézett rá. Képes vagy eldobni mindent egyetlen botlás miatt?

Karola nem tudott válaszolni.

Szerettél Te engem egyáltalán valamikor is? - a férfi kérdése meglepte. Én mindent meg tudnék neked bocsátani, csak, hogy velem maradj. Elragadta az indulat. Te soha, egy lépést sem tettél felém! Mindig én voltam az, aki kezdeményezett. Egy évig úgy néztél rám, mint egy bútordarabra. Nem jöttél el az első randinkra, és még csak ki sem mentetted magad. Amikor végre figyelemre méltattál, boldog voltam, de te csak hagytad, hogy szeresselek, és a húsz év alatt ez mindig így volt. De elviseltem, hogy nem tudsz olyan mélyen érezni irántam, mint ahogy én, de azt azért nem gondoltam, hogy ilyen könnyen le tudsz mondani a házasságunkról.

Micsoda??? - Karola majd szétrobbant a dühtől. Én voltam az, aki reménytelenül szerelmes voltam beléd, te meg folyton más nőkkel hetyegtél! Csak úgy mellékesen, meghívtál a kinevezésed utáni partira, és mert nem mentem el, napokig átnéztél rajtam! Aztán egyszer, ki tudja miért, eljöttél hozzám én meg azt se tudtam, mit tegyek. Hát csak szerettelek.

Nem volt semmiféle parti! Csak Téged hívtalak! Veled akartam ünnepelni. Két órát vártam rád! Mindenben Te diktáltál! És én meghajoltam. MINDIG! - ordította a férfi. Te döntötted el, mikor legyen gyerekünk, a te kívánságod érvényesült a házunk kiválasztásában, abban, hogy eltávolodsz tőlem, ott hagyod a munkahelyet és önálló leszel. Meg sem kérdeztél, csak bejelentetted! Én szerettem, hogy együtt dolgozunk, együtt megyünk - együtt jövünk, hogy nap közben beugorhatok hozzád egy csókra. És mindig én! Te soha, egyszer sem!

Hallgattak.

Nem tudtam, hogy így érzel... - szólalt meg Karola. Te ott egy "nagyfőnök" voltál már akkor is. Nem akartam megzavarni a munkádat. Amikor diplomáztam, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy ha kinevezel, azt mondhassák, csak azért történt, mert a feleséged vagyok. De bele sem akartam ragadni abba a semmilyen munkába, amit addig végeztem. Szerettem volna, hogy úgy érezd, méltó párod vagyok. Nem csak a házad takarítója és a gyereked anyja. A gyerekvállalást is azért próbáltam úgy időzíteni, hogy a legoptimálisabb legyen. Csak egy évet akartam várni, mert a terhesség, a munka, a diploma és lányunk ellátása miatt nem jutott volna idő kettőnkre. Én mindenkor a te érdekeidet tartottam szem előtt.

Jó nagy hülyék voltunk, sóhajtott a férfi. Mindketten megpróbáltuk egymás érdekeit szolgálni, csak éppen nem beszéltük meg a dolgainkat.

Igen, mondta Karola. Apróságokat egyeztettünk, hogy mi legyen vacsorára, hányra érünk haza, milyen oltást adassunk be a gyerekeknek, de a saját dolgainkat sose... Ezt jól elrontottuk. Már nem lehet visszacsinálni... Szóljunk a gyerekeknek és döntsünk.

A két gyerekről nem lehetett eldönteni, hogy mint szigorú bírák, vagy mint reménykedő elitéltek, ülnek a kanapén. A kisfiú szólalt meg először. Én nem akarom, hogy apa elmenjen. A lány meglepetten nézett rá. Ő már tudta, hogy a megcsalás után semmi sem marad olyan, mint volt. Megsimogatta a gyerek buksiját. Ha apa már nem szerelmes anyába, akkor nem maradhatnak együtt. Apa már egy másik nőt szeret.

A férfi elkínzottan rázta a fejét. Nem, dehogy! Én csak őt szeretem!

De akkor hogy tehetted ezt? - a lány hangja csak úgy vágott.

EGYSZER nem gondolkoztam! - védekezett a férfi.

A te bajod! A lány megvetése szinte kézzel fogható volt. Inkább azt mondd meg, mikor láthatjuk a testvérünket?

Mi??? - a férfi mintha nem értette volna a kérdést. Hiszen én sem láttam még soha életemben. Az anyja nem igényli a jelenlétemet.

De nem tiltja. - szögezte le a lány. Ha nem akarod, hát ne lásd, de én meg fogom látogatni az öcsémet, erre mérget vehetsz. Én is! - szólt közbe a kisfiú.

A gyerekeknek igaza van. Rendezni kell ezt a viszonyt a gyerekkel, mondta Karola. Már olyan korban van, amikor kérdez az apjáról. Ha nem leszel jelen, az egész életére rányomja a bélyegét.

Jó, ahogy akarjátok, mondta a férfi. De most arról kell határoznunk, mi legyen velünk?

Ez anya dolga, mondta a lány. Én szeretnék itt maradni az otthonomban, de ha menni kell, anyával megyek.

A kisfiú tanácstalanul gyűrögette egy párna csücskét. Én azt akarom, hogy apa is itt lakjon. Nem akarom, hogy elmenjen. Senki se menjen el.

A felnőttek tanácstalanul néztek egymásra. A férfi reménykedni kezdett. Karola rémült volt. Ha a férfi itt marad, ki tudja, meddig lesz képes ellenállni neki. Mert ostoba módon még mindig szerelmes belé. Majd újra az ujja köré csavarja és ő a rabszolgája lesz egész életében.

Képtelen vagyok erre, mondta kétségbeesetten. Ne tegyétek ezt velem. Ne kényszerítsetek bele ebbe a megalázó helyzetbe...

Majd a vendégszobában alszom, mondta férfi. Nem kényszerítelek semmire. Így a gyerekek kívánsága is teljesül, és te is megnyugodhatsz.

Keserves és felkavaró időszak következett. Próbáltak élni egymás mellett, de egymás nélkül. Sokszor átbeszélték a történteket. Karola a munkába próbált temetkezni, és a gyerekek körüli teendőkkel foglalkozni, és amikor már nem volt mit csinálnia, olvasással próbálta elterelni a figyelmét a boldogtalanságáról.

Észrevette, hogy a férje lefogyott, szinte összement, sokszor csak késő este ért haza. Kétségei lehettek volna, de valahogy tudta, érezte, hogy nem egy nő miatt történik, talán csak ő sem birja jobban ezt a feszült helyzetet.

Egy este vacsora után, miközben kettesben pakoltak a konyhában, a lánya feltette a kérdést. Meddig fogjátok még kínozni egymást? Vagy váljatok el, vagy tegyétek rendbe a házasságotokat. Minden jobb lesz, mint tovább csinálni ezt. Beszélj apával.

Miről beszéljek vele?

Ami megtörtént, nem lehet semmissé tenni, értett egyet a lány. De apa alapjában nem ilyen. És hát látod, amióta megtörtént ez, azóta egyszer sem ment el úgy, hogy haza ne jött volna este, vagy téged ne vitt volna magával. Kerüli az ilyen helyzeteket.

Karola elgondolkodott. Igaza volt a lányának. A férfi a félrelépése előtt sem nagyon járt el, azóta meg egy éjszakát sem töltöttek egymás nélkül. Tudta, hogy a férje szereti, de nem tudta, hogyan felejthetné el, hogy - ha csak egyszer is - valaki mást ölelt. Kínozta a gondolat.

Igazad van, mondta a lánynak. Tényleg szeretjük egymást. De én nem tudok erről beszélni. Apád pedig nem kezdeményez.

Mert nem mer! - világított rá a lány. Bűnösnek érzi magát. De csak nézz rá... És van még itt valami. Nézd meg az Öcsit. Minden nap azt várja, hogy megint, minden a régi lesz.

Karola csodálkozva nézett a lányára. Istenem, mikor lett felnőtt? És milyen okos. Milyen körültekintő, milyen bölcs... Köszönöm, mondta neki. Okosabb vagy, mint mi ketten.

Nem várt. Míg tartott a bátorsága, bekopogott a férfi szobájába. Beszéljünk, mondta. Most.

Hallgatlak! - a férfi hangján érzett a szorongás.

Fogalmam sincs, mit mondjak. De nem maradhat így a helyzet. A gyerekek sem birják már, a kicsi tönkremegy, ha még sokáig nem rendezzük a kapcsolatunkat. Te mit gondolsz?

Én elfogadom, amit Te döntesz, mondta a férfi, de tudnod kell, hogy én szeretlek és sose akartalak sem megcsalni, sem elhagyni. Mindent megadnék azért, ha újra együtt lehetnénk, mint régen.

Hát, próbáljuk meg. Karola nem volt biztos abban, hogy jó döntést hozott. Mintha menekült volna, a hálószobába sietett. Az éjszakához készülődött, amikor a férje benyitott. Szó nélkül feküdtek le, Karola küzdött a sírással. Nem fogom én ezt birni, zakatolt az agyában, hasra fordult, és a párnába temetve az arcát, zokogott keservesen.

A férfi keze a hátára simult, szája a tarkóját érintette. Ne haragudj, ne haragudj, hajtogatta és kétségbeesetten csókolta a haját, vállát, karját. Kérlek, ne gyűlölj. Nagyon szeretlek. Karola megdermedt. A férfi magához húzta, aludj, suttogta... Pihenj! És Karola álomba sírta magát a férje ölelésében.

Reggel a kisfiú kiabálására ébredtek. Apuuuu! - vetette magát az ágyra. A férfi magához ölelte a gyereket, aki közéjük fészkelődött. Az ajtóban a nagylány állt meg. Nem szólt, csak a szeme csillogott gyanúsan. Főzök kávét, mondta és a konyhába ballagott.

Napok és hetek teltek el, minden éjjel együtt aludtak, de még egyszer sem szeretkeztek. Valahogy nem találták egymáshoz az utat.

Aztán egy este, amikor a férfi lekapcsolta a lámpát, Karola a férje felé fordult. Egyszer azt mondtad, soha nem kezdeményeztem, mondta Karola. De tudnod kell, hogy mindig szerettem volna. Csak nem mertem. Mert te olyan magabiztos voltál, és olyan népszerű. Amikor már egy pár voltunk, akkor is bizonytalan voltam, hogy vajon nem unsz-e rám. Talán ez volt az oka, hogy mindig azt mérlegeltem, hogy tudok legjobban megfelelni neked. Szültem, mert azt akartad. Tanultam, mert úgy éreztem, ez kell ahhoz, hogy egyenrangú társad lehessek. Szerettem volna megszülni a második gyerekünket, mert te vágytál rá, és kétségbeestem, amikor nem sikerült. Elhagytam a munkahelyemet, hogy neked ne kelljen meghoznod egy kellemetlen döntést. Aztán mégis megszületett a kisfiunk, és azt hittem boldog vagy, hogy minden rendben van. Lehet, hogy mindent rosszul csináltam, és most is rosszul döntöttem. Úgy érzem, te már nem kívánsz engem! - mondta ki bátran.

Jaj, dehogynem, sóhajtotta a férfi, csak... meg akartam adni neked a jogot, hogy te szabd meg, mikor állsz készen arra, hogy visszafogadj.

Egész éjjel beszélgettek, maguk sem tudták, mikor zuhantak álomba. Alig virradt, amikor szinte egyszerre ébredtek, egyszerre ölelték meg egymást, és egyszerre mondták ki, szeretlek.

Lassan építették újra a szerelmüket, és a család életét.

Egy kellemes, őszi délután Karola a kerti hintán olvasott, amikor a férfi mellé ült.

Voltam a gyereknél, kezdte. Beszéltem az anyjával. Már egy másik férfi van az életében, és gyereket vár, azt mondja, ha hamarabb találkoznak, nem hozott volna ilyen helyzetbe engem. A gyerek helyes kis pasi, de én nem úgy érzek iránta, mint a mieink iránt. De megpróbálom szeretni, mert te ezt akarod. Holnap játszótérre megyek vele, hogy némileg megismerjen, és a hét végén elhozom.

Karola megijedt. Ide?

Ez a legjobb hely, hogy a három gyerek találkozzon. De, ha neked kellemetlen, akkor kitalálok valami mást.

Nem, nem, rázta a fejét Karola, hozd csak el. Hiszen tényleg ez a legjobb hely az ismerkedésre.

Szombaton a gyerekek izgatottan várták a találkozást. Karola szívdobogva. Hiszen a gyerek a férje hűtlenségére emlékeztette. A férfi kiemelte a gyereket a kocsiból, kézen fogva vezette a kerten át a házba.

A kicsi szakasztott olyan volt, mint a nagylánya, csak fiúban. A két nagyobb gyerek azonnal lekuporodott, beszéltek hozzá, a fiú játékokat nyújtott felé, és a kicsi bizalommal fogadta el, mosolygott. Nagyon édes a kistesó, huppant le a lánya Karola mellé, miközben a két fiú legókat rakosgatott. Nem értem, apa miért olyan fafejű!

Kellemesen telt az idő, megebédeltek, és a gyerek álmosan pislogott, gyere, mondta a nagylány, alszunk egyet a szobámban, de a gyerek megrázta a fejét, aztán Karola ölébe mászott, fejét a mellére hajtotta, és ujját szopva elszenderedett. Karola mozdulni sem tudott. A gyerek feltétlen bizalma meglepte. Hülye vagyok, gondolta. Miről tehet ez az apró gyerek? Magához ölelte a meleg kis testet.

Férje úgy nézett rá, mint aki kisértetet lát. Mit bámulsz? - mondta mérgesen a férjének, mert zavarban volt a hirtelen feltámadt érzések miatt.

A férfi mellé ült, óvatosan fogta meg a gyerek kicsi kezét, gyengéden megsimította. Azt hittem rosszul látok, mondta, és a hangja remegett. Éppen olyan, mint a lányunk. És te éppen úgy öleled.

Hát öleld te is, adta a karjába az alvó kis testet. A férfi önkéntelenül kezdte ringatni a hintát, és Karolára nézett. Nem mertem szeretni, mert úgy éreztem, árulás lenne veletek szemben. Hatalmasat sóhajtott. De te ezt is jobban csinálod, mint én.

Egy év telt el, az életük lassan visszatért a régi medrébe, de mégsem volt ugyanaz, mert mindegyikükben ott maradt a nyoma annak, ami történt. Eltünt régi felhőtlen vidámság, helyére egy tudatosabb és sokkal megtervezettebb élet lépett. Az eset óta a férfi nem ivott alkoholt, és láthatóan igyekezett a családja kedvét keresni, mint aki arra törekszik, hogy bizonyítsa a hűségét feléjük. És ez nyomasztóan hatott mindenkire.

Hagyd ezt abba, támadt rá egy este a lány. Nem kell, hogy folyton laposkúszásban közlekedj! Az apám vagy, jogod van megmondani, ha baromságot csinálok, és megvédeni a saját őrültségemtől. Az öcsi már direkt tesztel, hogy meddig mehet el, és nincs neki korlát felállítva. Anya nem akar a helyedre állni, hogy ne érezd magad szarul, de te sem vagy ott.

Karola a férjére nézett, az meg őrá. Aztán nagyot sóhajtott. Igazad van, tényleg úgy éreztem, hogy a történtek után nincs jogom számon kérni titeket, hiszen nincs meg rá az erkölcsi alapom. De akkor most volna egy észrevételem. Azt mondtad, jogot akarsz tanulni, de szerintem nem jó választás. Én a pszichológiát javaslom.

A lány elnevette magát. Na, végre! - mondta

Egy nap a férfi gondterhelten jött haza. Céltalanul rakosgatott az asztalon, látszott, valami nyomasztja.

Ki vele, mondta Karola, ha magadban tartod, bármi is legyen, nem tudok segíteni.

A kisfiam anyja aggaszt. Megint új pasija van, és újból gyereket vár. A kisfiam nem jön ki jól az új párjával. Öt éves, éppen a dackorszak közepén, kijelentette, hogy nem akarja sem az "új aput", sem az új kisbabát. Ellenséges és kezelhetetlen. Az anyja azt szeretné, ha a szülés előtti napokban, és a kórházi időszak alatt inkább nálunk legyen, ne maradjon egyedül az új párjával. Alhatna a fiunkkal...

Az nem lesz jó, gondolkodott Karola. A gyerek így is talajtalan. Átrendezem a vendégszobát. Legyen itt egy olyan hely, ahova bekuckózhat, ami csak az övé.

Az jó lesz, ölelte magához a férje. Holnap elmegyünk, és megvesszük, ami kell.

Karola nagy lendülettel dolgozott, hogy a szoba elkészüljön. Mikorra várható a kicsi érkezése? - kérdezte a férjét. Még van két hónap, mondta a férje. Van időd.

Nem, hamarabb el kell, hogy készüljön. Az lenne jó, ha már a következő hét végén itt alhatna. Akkor nem érezné úgy, hogy az új kisbaba miatt kell itt maradnia. Könnyebb lenne neki és nekünk is. A férje magához ölelte. Igazad van, mint mindig. Nevettek.

A gyerek szombat reggel kis hátizsákkal érkezett, benne váltó ruha, és egy plüss figura. Bizalommal ölelte meg Karolát. Hol vannak a nagyok? - kérdezte izgatottan, megszerette a két testvérét.

Odavezetlek, mondta neki az apja és a szobájába kormányozta. A két nagyobb játékokat válogatott a földön ülve. A kicsi elbizonytalanodva állt az ajtóban. A nagylány felé tárta a karját, gyere, nézd csak, ez a Te szobád. Mert nagyon szeretnénk, ha ezután sokszor itt aludnál. A kicsi megvadulva vette birtokba a kuckóját. Bemászott a házikó formájú ágyába, megtapogatta a szekrényt, a kis asztalt, a polcokon a játékokat, amik eddig "csak játékok" voltak, de most már az övé. Szuper szoba, jelentette ki felnőttesen.

Ettől kezdve a gyerek minden második hétvégét a családdal töltötte.

Késő este volt, amikor csengett a telefon. A kicsi fiú anyja elindult a kórházba, a gyereket taxiba ültette, menjenek ki elé.

Menjetek, mondta Karola, ne kelljen várni a gyereknek. A férje morogva jött vissza.

Mi van?

Nem vittem pénzt, hogy kifizessem a taxit. De már szaladt is a gyerek. Megölelte Karolát és a szobájába indult, maga után húzva a táskáját. Várj, segítek, mondta a nagylány és utána ment.

Anya, gyere csak, hívta egy perc múlva és az arca tanácstalan volt.

A gyerek táskájából előkerült ruhák elnyűttek voltak, és erős cigiszagot árasztottak. De hát ide mindig olyan rendezetten érkezett! - hüledezett Karola. Ekkor érkezett a férje, mosolyogva nézett be a szobába, aztán döbbenten meredt az ócska kupacra.

Ezek a ruháid? - kérdezte a gyereket, aki bólogatott. Ezekben járok óvodába, és ez meg az "apás ruhám", mutatott arra, amit viselt. Csak pakoljatok, biztatta Karola a gyerekeket és a férjét a konyhába húzta.

Ez őrület, ment utánuk a nagylány! Miben járatják ezek ezt a gyereket?

És vajon mire költik a pénzt, amit minden hónapban utalok? - dühöngött a férfi. Mert nem a gyerekre, az biztos.

Lassan derült fény a körülményekre. Az óvatos tapogatózásra a gyerek készségesen mesélt az otthoni helyzetről. Az előző apa jó fej volt, elment érte az oviba, és néha megfürdette őt és a kistestvérét, de aztán sokat veszekedtek az anyjával, és egy napon elköltözött. A gyerekek sajnálták. Aztán a tesója is óvodás lett, és az anyja egy nap ezzel a mostani apával jött haza, aki nem sokára odaköltözött, de ő nem ment értük az oviba, csak otthon cigizett és sört ivott. Lelkesen beszélt arról, hogy szabad volt meggyújtani a cigijét, és le lehetett nyalni a habot a sörről, de az nem volt finom, csak érdekes. Aztán az anyja hasában megint kisbaba kezdett nőni, és most majd megszületik. De ez a mostani apa nem akarja, hogy apának hívják, csacsogott tovább a gyerek, és a tesóját tegnap elvitte az előző apa "örökbe", és azt mondta, vissza se hozza, mert az anyja megbolondult.

A család döbbenten bámult egymásra.

Nem baj, hogy nem szólíthatod apának, vigasztalta a gyereket a férfi, hiszen én vagyok az apukád! A gyerek vidáman bólogatott. Tudom, apu...

A férfi este a karjában tartotta Karolát, úgy beszélgettek. Nem értem ezt az egészet, mondta. A gyerektartásból, amit fizetek, még a másik gyereknek is kellett volna, hogy jusson. Mi történt ezzel a nővel? Mindegy, mondta Karola, de a gyerek nem járhat tovább ezekben a göncökben. Holnap veszünk neki legalább néhány darabot. Aztán, ha viszed haza a jövő héten, beszélj az anyjával.

Kisebb anyagi nehézségek, legyintett a gyerek anyja, majd megoldódik hamarosan, nem kell felfújni. A ruhák jól jöttek a gyereknek, köszönte szépen. Ahogy a mostani párja el tud helyezkedni, minden rendben lesz.

Teltek a hónapok, és egy hideg őszi este a nő érkezett a kisfiúval és az újszülöttel. A gyerek riadt volt, a nő csapzott és elhanyagolt, úgy látszott, menten összeesik. A nagylány tért először magához. Add ide a babát, mondta és a gyereket a kanapéra fektette. Karola forró teát hozott, a kisfiú a szobájába szaladt. Apja utánament, a gyerek a házikójában feküdt összekuporodva, ujja a szájában, szeme tágra nyilt a rémülettől.

Mi történt? - ült mellé a férfi. Mondd el apának. De a gyerek egy szót sem szólt. A férfi fogta és simogatta a kezét, míg el nem szenderedett, betakargatta, aztán a halkan becsukta az ajtót.

A nő a nappaliban ült, ölében a csecsemővel. Arcán könnyek nyoma.

Hallani akarom, mi ez az egész, mondta a férfi. A gyerek sokkos a rémülettől.

A nőből újra kirobbant a sírás. Megvert! Megütötte a gyereket is. Elfutottunk. Azt mondta, haza ne merjünk menni.

Micsoda? A férfi dühe szemmel látható volt. Hiszen az az én lakásom!

Felvette a telefont, hosszan magyarázott, aztán a nőhöz fordult. Gyerünk, mire odaérünk ott lesznek a rendőrök is. A gyerek most itt marad, eszem ágában sincs kitenni annak, ami most következik. Én is megyek, mondta Karola, majd a nagyok vigyáznak a gyerekre, ha felébred.

A pasi részegen hőbörgött egy kicsit, de megszeppenve a rendőrök és a tulajdonos jelenlététől, szinte szó nélkül hagyta el a lakást. Biztos, hogy mindent összepakolt? - kérdezte a rendőr. Mert nem szeretnénk, ha még egyszer ide tévedne.

Amikor egyedül maradtak, Karola és a férje szétnézett a lepusztult lakásban. Mindenütt kosz és rendetlenség, a konyhai mosogatóban boros flakonok és sörös dobozok, az asztalon hamutartóban cigarettacsikkek. A gyerekek szobájában egy emeletes ágy és egy babaágy, mindenhol cigi- és pisiszag.

Mi a fenét csináltál ezzel a lakással? - kérdezte a férfi. Teljesen tönkre tetted. Te egy jól képzett ember vagy, hogy sikerült magadat leküzdeni erre a szintre.

A nő a fejét rázta és halkan sírdogált. Nem tudom, hogy jutottam idáig. Elejében minden rendben volt. Megszületett a fiad, megvetted nekünk ezt a kis lakást, lassan berendezkedtem, azt gondoltam, már teljes az életem. De magányos voltam, és egy év múlva megismertem egy embert, aki szeretett engem is, és a fiamat is. Segített a nevelésében és újabb gyerekünk született. Amikor a kicsi két éves lett, ő maradt itthon gyesen, mert én többet kerestem, és nagyobb lakást szerettünk volna. Az volt a terv, hogy a hozzájárulásoddal ezt kiadjuk, és a bevételből törlesztjük a nagyobbat. De mire odáig jutottunk volna, megismertem a harmadik gyerekem apját, és őrülten beleszerettem. A párom persze rájött, és megkezdődött köztünk a harc. Nem akart elmenni, mert ragaszkodott a gyerekhez, de aztán kénytelen volt. Én meg ideköltöztettem ezt az állatot. Pedig láthattam volna a jeleket, ha nem az ösztöneim után megyek. Teherbe estem és akkor végleg elszabadult a pokol. Az előző párom vette észre hamarabb, hogy baj van, mert ő jobban ismerte a körülményeket, mint te, és megzsarolt. Ha nem adom át neki a gyereket, feljelent a gyámhatóságon, és akkor mindegyiket elveszítem... Azóta nem is láttam a gyereket, mert "ez" nem engedte, hogy elmenjek hozzá, az apja meg nem hozta ide.

A férfi a fejét rázta. Sajnálom, hogy idáig jutottál, mondta, de én sem engedem ide vissza a gyerekemet. Ezek nem megfelelő körülmények egy gyerek számára sem. És ahogy látom, te is iszol, vagy legalábbis ma ittál, nem is keveset. Össze kell szedned magadat, így nem lehet gyereket nevelni.

Nem veheted el tőlem! - rémült meg a nő. Ha elveszed, el kell hagynom ezt a lakást, és nincs hova mennem.

A férfit elöntötte az indulat. A lakás miatt ragaszkodsz a gyerekhez?

Karola csitította. Nem ezt akarta mondani. Csak rosszul fejezte ki magát. Hát persze, hogy aggódik, hiszen teljes bizonytalanságban van.

De ez a te hibád! - fordult a nőhöz. Közel negyven éves vagy. Mikor tanulod már meg, hogy nem játszhatsz más emberek életével? Gondolt végig! Először az ÉN családomba nyúltál bele, nem törődve azzal, hogy nős és családos ember ágyába bújtál, hogy gyerekek sérülnek, mert elveszíthetik az apjukat. Aztán szerencséd volt, találtál valakit, aki szeretett, támogatott, de te őt is kihasználtad, aztán eldobtad. És amikor a számításaid nem váltak be, akkor visszafutottál az első gyereked apjához, mert tőle függsz anyagilag. Te mindig hangoztattad, hogy anya szeretnél lenni, de mire az lettél, már nem érdekelt az anyaság, megint másra vágytál. Elég volt. A kisfiú addig nálunk marad, míg úgy nem látom, hogy végre az eszednél vagy. Ha ez húsz évig fog tartani, akkor addig. És rajta tartom a szemem a pici gyerekeden is. Egy évet adok neked arra, hogy rendbe szedd magad, és lakhatóvá tedd a lakást. Akkor visszajöhet a gyerek. Ha nem, akkor egy év után oda mész, ahova akarsz. Szóval a labda nálad van. A gyereket látogathatod, akár minden nap. Egy feltétellel. Józanul és rendezetten jössz oda.

A nő megrettenve bólintott.

Induljunk, mondta Karola. A férfi szó nélkül lépkedett mellette. A kocsiban nem beszéltek.

Amikor megálltak a ház előtt, Karola a férjéhez fordult. Tudom, nem kellett volna ultimátumot adni ennek az asszonynak, de nem birom elviselni, hogy veszélyezteti a gyerekeit. És a mienket is.

A mienket? - nézett rá a férfi.

Jó, hát tudod, hogy gondolom, mondta.

Tudom, mondta a férfi, miközben bezárta a kocsit. Karolához lépett, magához ölelte. Egyszerűen nem értem, csóválta a fejét.

Mit? - kérdezte Karola.

Hogy akkor, régen, miért engem neveztek ki az osztály élére, és miért nem téged. A te probléma-megoldó képességed százszor jobb, mint az enyém valaha is volt.

Karola felkacagott.

Ne nevess! Ha nem így lenne, én most magányos és boldogtalan lennék, nem ismerném a kisfiamat és lehet, hogy elveszítettem volna nagyokat is.

Menjünk be, a gyerekek el sem tudják képzelni, hol vagyunk ilyen sokáig, mondta Karola zavartan.

Igen, de előbb szeretnék még valamit kérni... A férfi hangja sóvár volt. Karola kérdőn nézett rá. Először is egy csókot, aztán pedig azt, hogy LÉGY KEZDEMÉNYEZŐ, mint ma is.

Mindketten nevettek, aztán egymásba karolva a ház felé indultak.