Karácsonyi történetek

A Fiú, a Lányok, a Házaspár

A Fiú

Most már menjél haza, fiam, mondta az asszony. Mindjárt este van, Téged is biztosan várnak már, hiszen karácsony van. A gyerek lassan vette fel a cipőt, kabátot, még egyet szippantott a meleg, fahéj illatú levegőből, csókolom, mondta. Az asszony egy papírszalvétába csomagolva néhány mézes szivecskét nyomott a markába, még meleg, mondta, edd meg az úton. Köszönöm, vörösödött el a fiú, és kilépett a sötétedő, ködös utcára. Majd otthon megeszem, ha mindenki elaludt, gondolta. Milyen jó délután volt, gombfociztak és jót játszottak az osztálytársával... már állt a feldíszített fenyőfa. Kár, hogy nem maradhatott tovább. Itt meleg van, békesség és jó illatok. Igaz, ettől meg mindig megéhezik. Egy darabig még lézengett a hideg városban, egymás után zártak be a boltok, majd a kocsmák, végül már annyira fázott, hogy hazafelé vette az irányt. Belökte a kaput, átbaktatott a sötét kapualjon, az ő lakásuk a régi bérház udvari épületében volt. A lakásból apja részeg ordítása hallatszott. Visszafordult, lesurrant a ház alatti közös pincébe. Az ablaktól távol, a lefolyó mellett egy viszonylag meleg sarokban rongyos fotel állt. Beleült, lábát maga alá húzta, fázós kezét a pulóver ujjába dugta, bevackolódott. Várt. Apja - a hangjából itélve - nagyon részeg lehet. Egy órán belül el fog aludni, akkor majd hazamegy. Máskor is itt szokta kivárni, míg a vihar elvonul. Nyilt az ajtó, az emeleti lakó jött a szeneskannával. Te meg? - kérdezte. Apád elől bújkálsz? Gyere fel inkább hozzánk, még megfagysz itt. Áááá nem, mondta a gyerek, megyek mindjárt haza... Félve osont a fal mellett a lakásajtóig. Óvatosan nyitotta, félve fülelt befelé. Csend volt. A szobákban sötét. A kisebb szoba felé araszolt. Testvérei az ágyban, a takaró alatt lapultak. Feküdj le gyorsan, suttogta az öccse, még nem vette észre, hogy nem vagy itthon. Sietve dobálta le a ruhákat, zokniját a lábán hagyta, magára húzta az áporodott szagú, jéghideg takarót és vacogva próbált felmelegedni. Anya hol van? - kérdezte suttogva az ágy másik felén fekvő testvérétől. Nem tudom, mikor hazaértem, már nem volt itthon. Van valami kaja? Nem tudom, válaszolt a másik, de begyújtva nincs, az biztos. A fiú a kiságy felé hallgatózott. Kishúga fekhelyéről semmi nesz nem érkezett. A nevét suttogta, megmozdult a takaró. Hallgassatok már, a végén idejön és megint megver bennünket, hallatszott a sírós kislányhang. Csendben vártak. A fiú a fejére húzta a takarót, úgy érezte, lefagy az orra. Az idő lassan telt, már három villamos is elhúzott az utcán, mire meghallották a horkolást. Megkönnyebbültek. Még megvártak egy villamost - így mérték az időt, aztán óvatosan felkeltek. Most már reggelig nem ébred fel. A konyhába mentek. A fiú a szeneskannába lesett, nem volt benne semmi. A pincébe szaladt, de az ő rekeszük üres volt. A lejárat mellett nagy köteg újság hevert, azt vitte fel. A kályhába gyűrte, de a papír egy pár perc alatt ellobbant, a kályha oldala éppen csak átmelegedett egy kicsit. A fiú egymás után nyitogatta a konyhaszekrény ajtóit. Sehol semmi kaja. A kenyeres kosárban egy darab szikkadt kenyér. Hol lehet anya? Nem merte megkérdezni. Vajon hány óra lehet? Éhesek vagytok? - kérdezte a kisebbeket. Kopog a szemem, mondta az öccse. Fáj a hasam, pityergett a kislány. A fiú egyre dühösebben kotorászott a szekrényben, egy zacskó akadt a kezébe. Az alján fél ujjnyi gríz. Na, mindjárt eszünk, mondta, egy kis lábasba vizet öntött, megsózta, felrakta a gázra. Ne kapcsold be, mert megver megint, tiltakozott a kisebb fiú. Nem érdekel, válaszolta dacosan. Mikor a víz forrt, beleöntötte a grízt, ügyesen elkavarta, paprikát szórt a tetejére. A kicsik az asztalnál vacogva húzták össze magukat. Gondolt egyet, begyújtotta a sütőt, és három nagy krumplit hozott anyja féltve őrzött tartalékából. A kicsik kikerekedett szemmel figyelték. Észre fogja venni, rémüldöztek. Nem érdekel, vágta rá. A "leves" elkészült, három bögrébe öntötte, mohón kanalazták. A konyha lassan melegedett, a sütőből szivárgó hő és a sülő krumpli szaga feloldotta a gyerekek hangulatát, egymásra vigyorogtak. Soká lesz még kész? - kérdezte az öccse, ettől a levestől csak még éhesebb lettem. Mindjárt, lesett be a sütőbe, már majdnem kész van. Felszeletelte a kenyérvéget és a krumpli mellé rakta. Forrón ették a hajában sült krumplit és a megpirult kenyeret, az öccse összeszedte a lehámozott héjakat, azokat is a szájába gyűrte. A fiú elővette az ajándékba kapott süteményeket, szétosztotta. Ez nagyon finom, nálunk miért nincs ilyen? - kérdezte a kislány sóváran. Megtarthatom a papírszalvétát? Olyan szép... Gyönyörködve simogatta ki az összegyűrődött papírt. A sütő melege lassan elszivárgott, a konyha kihűlt. Feküdjünk le, mondta a fiú és belsejét feszítette a dühvel keveredett sírás. A kislány hamar elaludt, a két fiú még hallotta, amint megérkezik az anyjuk, nyomában férfikölni szaga száll, hol voltál, vonta kérdőre a gyerek. Semmi közöd hozzá, vágta rá az asszony. Ettetek valamit? - kérdezte. Szerinted? - dobta vissza a kérdést a fiú. Az asszony szó nélkül vonult be a másik szobába, a villanyt se kapcsolta fel.

Másnap jégvirágos ablakra ébredtek, a lakásban hideg csend volt. Maradjatok ágyban, mondta a fiú a kicsiknek. Benyitott a szülők szobájába. Apja még ájultan aludt, anyja már nem volt sehol. A fiú rémülten nézett szét az üres konyhában. Mi lesz? A kicsik máris éhesek. A boltok ma nincsenek nyitva, még ha találna is pénzt az apja zsebében... mit kezd vele? Keze reszketett, torkát sírás fojtogatta. Berontott a szülők szobájába, merészen az ágyhoz ment, kelj fel, szólt hangosan és megrázta a férfit. Hogy mi??? - ugrott fel az apja. Mit képzelsz, kifelé... kezdett ordítani, és a fiúban ekkor eltört valami. Tizennégy év elnyomott indulata tört ki belőle, előre ugrott és apját teljes erőből pofon vágta. Annak még a szeme is fennakadt a megvadult gyerek láttán, próbált felállni, de már csattant is a pofon a másik arcán, aztán az ütések a vállát, fejét, mellkasát érték, a fiú megvadulva ordított, és csak ütött-ütött, a férfi fejére kulcsolt kézzel védekezett és a nadrágszíja után tapogatózott. A fiú felé vágott vele, de őt hajtotta az állati indulat, elkapta a szíjat és azzal verte tovább az apját. Annak először az orra kezdett el vérezni, majd a szája, aztán a meztelen háta szakadt fel, már rémülten próbált menekülni, a fiú botladozott utána és ütötte, ahol érte. A férfi gatyában tántorgott ki, meztelen talpa megcsúszott az udvar jeges macskakövén, elesett. Ajtók nyíltak, emberek szaladtak ki, valaki elkapta a fiút, hagyd abba fiam, még agyonvered, hallotta, és szinte ezzel egyidőben kishúga hisztérikus sírását. Megrettenve dobta el a szíjat. Az emberek döbbenten bámultak, apja reszketve állt fel. A fiú szédelegve ment vissza a lakásba. Gyertek, mondta a rémült gyerekeknek és kézen fogta őket. Hova megyünk? - érdeklődött félénken az öccse. Nem tudom, mondta, csak menjünk. Kiléptek a ködös utcára. A téren a kis kápolnából karácsonyi ének szűrődött ki. Hova vigyem őket, ahol meleg van? - tépelődött. A pályaudvar felé indult, ott legalább meleg van és WC is található. Csendben ültek a váróteremben, a két kisebb feltérdelt a padra és a vonatokat nézte. Aztán megérkeztek a rendőrök. A kapitányság folyosóján anyjuk szaladt kisírt szemekkel, dolgozni voltam, magyarázkodott, a fiú konok hallgatása felingerelte, nem szakadhatok százfelé, csattant fel, valakinek a lakbért is ki kell fizetni, apátok minden pénzt eliszik. Ámíts mást, mondta neki a fiú, és rá se nézett. Végül elengedték őket, anyja égő arccal jött ki az irodából. Szótlanul mentek hazafelé. Elől az asszony és a kislány, mögöttük a két fiú. Most mi lesz szerinted, kérdezte az öccse, és a fiú csak megrántotta a vállát. Nagy pelyhekben esni kezdett a hó. A házakból gyerekek szaladtak ki, visongva örvendeztek. A szomszéd ház előtt két nő már sepregetett, mégis csak fehér karácsonyunk van, mondogatták egymásnak vidáman. A fiú egy percre megállt a kapu előtt, mintha el akarna futni, aztán elszántan belépett és testvérei után ballagott.

A Lányok

Már úgy tünt, elered a hó, de csak valami vizes dara csapkodta az ablakot. Gyere már kislányom, ne bámészkodj, segíts! - hívta az anyja, miközben a habot verte. A lány apránként szórta a cukrot a hab közé. Húga kis fakanállal a tojássárgáját kavarta a cukor másik felével. Rakj bele vaníliás cukrot is, hangzott az utasítás, és a pöttöm kislány boldogan bontogatta a zacskót. Pár perc múlva már a sütőben volt a piskóta, és az addig sülő mákos és diós kalács a nagy asztal közepén illatozott. Anyja még gyorsan kiszaladt, apjuk a kis fát állította fel a hosszú tornácon. Vigyázat, kiabált, és beügyeskedte a fát előbb a konyha-, majd a szobaajtón. Mindent összekoszolsz itt nekem, zsörtölődött az anya, miért nem lehetett ezt már tegnap megcsinálni, most söpörhetek megint... Megcsinálom, ne morogj, ütött a fenekére az apa, és a lányok kuncogtak. Na, menjetek, eleget segítettetek, küldte őket az anyjuk, és a két lány a szobába futott. Apjuk egy kis zacskó szaloncukrot vett elő, cérnát kötöttek rájuk, és a fára akasztották, aztán levette a kopott kis katonabőröndöt a szekrény tetejéről, és ők csillogó szemekkel hajoltak fölé. Ebben voltak a "kincsek", a karácsonyfa-díszek. Néhány színes, festett üveggömb, két-három mikulás, egy kismadár, egy csúcsdísz vastagon vattába csomagolva, és vagy három szál ezüstösen csillogó girland. A lányok pattogatott kukoricából újabb fűzéreket készítettek, vidáman, nevetgélve, néha egy-egy szemet bekapva. Ahogy a díszek a helyükre kerültek, apjuk a fát a kisablak elé állította. Gyönyörködve nézték. A lány a konyhába szaladt. Hol van a csemegekosár, kérdezte, anyja a kamra felé intett a fejével. A kis kosárban dió, aszalt alma, szilva, mogyoró kínálta magát. Ne faljátok fel, kiáltott utána az anyja, inkább ezt egyétek. Kis tálkában a tepsiből kikapart, lesült sütimorzsát és zserbó-végeket tett eléjük, élvezettel ették. Lassan besötétedett, a szobában terítettek. Apjuk még kiment a jószágokat ellátni, befűtötte a kemencét éjszakára, aztán asztalhoz ültek. Szent este nem ettek húst. Bableves és mákos tészta volt a vacsora. Desszertként mézbe mártott almát és fokhagymát fogyasztottak, ahogy az szokás volt azon a környéken. A fa alatt már ott voltak a becsomagolt ajándékok. A lányok is odarakták már suttyomban a maguk kis ajándékait. A lány a nagyobb dobozt kapta fel először. Tudta, érezte, hogy mi van benne. A HAJAS BABA!!! A kisebb lány már visítva ugrált, azonnal összehasonlították a babákat. Teljesen egyformák voltak, csak a ruhájuk különbözött. Az övének kék, ez volt a kedvenc színe, a húgáénak rózsaszín. A lapos csomagban könyv volt. A szülők is bontogatták már az ajándékot. Anyjának noteszt készített összevágott rajzlapokból, apjának könyvjelzőt. Sokáig játszottak a babákkal, még az ágyba is magukkal vitték. Alig birtak elaludni az izgalomtól. Reggel szinte egyszerre ébredtek. Maradjatok a paplan alatt, szólt rájuk anyjuk. Apátok még most gyújt be a kemencébe. A dunyha tetején hancúroztak, míg anyjuk meg nem elégelte. A konyhában már égett a tűz a sparheltben, kávé illat terjengett, az asztalon vajjal megkent kalács és tejeskávé. Reggeli után kimentek játszani az utcára, ahogy az falun szokás volt. Az utcabeli gyerekek egymást túllicitálva áradoztak a kapott ajándékokról. És akkor nagy pelyhekben esni kezdett a hó. A gyerekek megvadulva kergetőztek, visongtak. Ebéd után nem birtak a házban maradni. Apjuk már a havat lapátolta, ők meg seprűt ragadtak és serényen tisztogatták a járdákat, közben egymásra szórták a havat. Este fáradtan feküdtek közös ágyukban. Apjuk az egyetlen karosszékben ülve egy könyvből olvasott fel. A történet indiánokról és telepesekről szólt, de az izgalmas történet ellenére is lecsukódott a szemük, nyugodt álomba merültek, magukhoz szorítva kék és rózsaszín ruhás babáikat.

A házaspár

Szerintem ez kicsi! - mondta a férfi. Dehogy kicsi, pont jó! - állította a felesége. De hát a vállamig se ér! - méltatlankodott a férfi. Nagy fa kell, a gyerekek azt szeretik. Jó, nézzünk másikat, adta meg magát a nő. Ez lesz az, örvendezett a férfi, egy hatalmas fát szorongatva. Be se fér a lakásba, ellenkezett a nő, ne ess már megint túlzásba. Tavaly is le kellett vágni belőle. Csak felesleges pénz kidobás. Aztán elhallgatott. Szeretettel nézte a párját. Eszébe jutott az első karácsony. Amikor elindultak fát venni, még nem tudta milyen érzelmi vihar veszi kezdetét.

A férfi akkor félszegen ácsorgott, úgy látszott, nem érdekli, és ez neki rosszul esett. Kicsi fát választott, az albérleti szobába nem is fért volna nagyobb. Miközben a díszeket szerezték be, a férfi unottan dohányzott. Neked melyik tetszik? - kérdezte tőle. Nekem mindegy, türelmetlenkedett a férfi, csak válassz, aztán gyerünk már. A nő megbántva fordult el, egy dobozkába szedte a csillogó gömböket, girlandokat. Egész úton hallgattak. Otthon kitörtek belőle a könnyek. Milyen ünnep lesz ez? Újdonsült férjét láthatóan nem érdekli a karácsony. Ő meg direkt lemondta a családi vacsorát, hogy ezzel az érzéketlen tuskóval legyen. Meg sem érdemli.

A férfi bizonytalanul jött-ment a kis albérleti szobában. Érezte, hogy megbántotta a feleségét, de őt a karácsony idegessé tette. Kellemetlen, fájdalmas emlékek törtek elő ilyenkor, és fájtak kegyetlenül. Ha úgy kezeli ezt is, mint az év többi napját, akkor nem fáj annyira. De ezt hogy magyarázza el neki? Aztán mégis kibékültek. Szent este napján még dolgozott, csak négy óra után ért haza. Tudta, hogy felesége készült erre a napra. Nem akarta megbántani, hát ő is vett neki egy karórát. Majd csak kibirja valahogy ezt a két-három napot, aztán egy évig megint minden rendben lesz. A kis albérletben kellemes meleg, fenyőillat és gyertyafény fogadta. Halászlé, töltött káposzta volt a menü, felesége kekszet is sütött. Megajándékozták egymást és forrón szeretkeztek. A felesége mesélni kezdett a régi karácsonyokról. Összeszorított szájjal hallgatta. Aztán mindent elmesélt, hogy értse, nem akar karácsonyt soha többé az életben. De a nő nem úgy reagált, ahogy várta. Éppen azért kellene jobban értékelni a szeretet ünnepét, mert tudja, hogy milyen azt nélkülözni. A férfi dühödten tiltakozott, nem akarta minden évben feltépni a sebeket. Karácsony első napja szomorú hallgatásban telt, koppantak a szavak, ha valamelyikük megszólalt.

Este már a nő nem birta tovább és beszélni kezdett. Két hónapja házasodtak össze, alig fél év ismeretség után, ő úgy gondolta, megtalálta a párját. Igaz, kicsit fájó, hogy a szeretetét nem tudja kimutatni, de úgy gondolta, idővel majd mindketten oldódnak. De ez csak egyre rosszabb lesz. Neki hiányzik a törődés, a vidámság, a beszélgetés. Nem elégíti ki, ha otthon egymás mellett ülnek szótlanul és tévét néznek. De ha ez neki elég is lenne, mi lesz, ha egyszer gyerekük születik? Majd ő is odaül és velük hallgat? A férfi erre még sose gondolt, egyre dühösebb lett. Ez van, őt ne akarja megváltoztatni senki, vágta oda. Ha így nem jó, akkor sajnálja. A nő keservesen sírt, akkor itt vége, mondta, levette a sporttáskát a szekrény tetejéről, belepakolta a ruháit, sajnálom, hogy így alakult, mondta és a kulcsokat az asztalra rakva elment. A férfi egyedül itta meg az estére szánt egész üveg bort. Reggel kábultan ébredt. A csillogó kis fát nézte, az asztalon még ott volt a sütemény és a vacsora maradéka. Megannyi jele a felesége szeretetének és gondoskodásának. Ő meg vett neki egy órát, amire nincs is szüksége. Régi karácsonyok villantak be, amikor a hideg utcáról leste más családok karácsonyi csodáját, és összetört a szíve, hogy neki nem jut belőle. Most meg, hogy végre megkapta, egyszerűen eldobta, mert nem tudja levetkőzni azt a hülye szokást, hogy elrejtse az érzéseit? Hogy játssza a kemény, sérthetetlen macsót? Szeme a kulcsra tévedt. A felesége nem fog visszajönni. Nem szokása senki előtt meghajolni, éppen ezt szereti benne, hogy erős. És vajon miért is térne vissza, hiszen megmondta, hogy nem akar ilyen sivár életet. Ha vissza akarja kapni, neki kell érte menni. Tudta, hova ment.

Apósa nyitott ajtót. Szeme dühösen villant, ökle olyan gyorsan csapott le, hogy a férfinak nem volt ideje védekezni. Kábultan támaszkodott a falhoz. Az idősebb férfi kissé ijedten fogta meg a karját, ne haragudj, mondta, de ez már kijárt neked egy ideje. A férfi értetlenül bámult. Micsoda? Az idősebb ember a fájó kezét rázogatta. Mit nem értesz. Szó nélkül tűrtem, ahogy a lányommal viselkedsz, mondta. Úgy kezeled, mint egy robotot. Nem törődsz az érzéseivel, minden a te hangulatod függvénye. Gondolom, most felül kerekedett a gyöngédebb éned, és vissza akarod kapni, vagy csak egyszerűen nem tudsz begyújtani a kályhába? Mindegy is, a lényeg, hogy MOST valamiért szükséged van rá, hát megpróbálod visszaédesgetni. Hogy aztán holnap, vagy egy óra múlva megint semmibe vedd az érzéseit. Az ajtó becsukódott, a férfi meg ott ült a lépcsőn, álla sajgott, az öreg jól megsuhintott, gondolta. Már dél körül járt, mikor megjelent a sógornője. Hát te mit ülsz itt kint? - kérdezte vidáman, miközben becsengetett. Az ajtó kinyilt és ő reménykedve nézett felesége karikás szemeibe.

Beengedték, félszegen állt, aztán magához húzta őt és talán életében először, sírni kezdett. Nem olyan elfojtott férfias sírással, hanem olyannal, ami megrázza a testet, elakasztja a lélegzetet, amitől úgy érzi az ember, hogy felrobban a szive. Nem tudta, hogy pontosan miért sír, de abbahagyni se tudta. Felesége régi szobájában a heverőn feküdtek egymáshoz simulva. Nem kérdezel semmit? - kérdezte az asszonytól. Nem. Majd elmondod magadtól, ha úgy érzed, hozzád tartozom. Hazajössz velem? - kérdezte. Nem. Majd ha már tisztába jössz magaddal, és még akarod, akkor visszajössz értem. Ultimátum? - kérdezte. Nem. De kettőnk közül én tudom, mit akarok, és hogyan akarom. Te nem nézel szembe a múltaddal és ezért nem látod a jövőt. Én ilyen kapcsolatban nem tudnék élni, és gyereket meg pláne nem szülnék ilyen házasságba. De szeretsz? - kérdezte a férfi félve. Hát persze, hogy szeretlek.

Lassan találtak vissza egymáshoz. A férfi még sokáig küszködött az elnyomott érzésekkel, míg végre megnyugodott és nyitottabbá vált, és a nő már türelmesebben kezelte férje zárkózott természetét.

És ez? - zökkentette ki emlékeiből a férfi hangja. Újabb hatalmas fát szorongatott, arcát, orrát már pirosra csípte a hideg. A nő úgy látta, hogy ez sem kisebb, mint az előző, de ráhagyta.

Hát persze, hogy megint le kellett belőle vágni, felállítva látszott, hogy kicsit ferde is, de addig forgatták, amíg mindenfelől jónak nem találták. Amikor a fán bekapcsolták a fényeket, a gyerekek féktelenül ugrándoztak, a finom vacsora után beszélgettek, játszottak, a gyerekek bizalommal ültek apjuk ölébe, simultak anyjukhoz. Ezen a napon is nehezen tudtak megnyugodni, minduntalan kiugrottak az ágyból, vagy visongva nevettek. Végül mégis elaludtak.

A férfi az ágyban magához húzta a nőt. A hajába szagolt. Kicsit konyhaszagú volt, de ő szerette ezt is. Egymáshoz fészkelődve nyugodt álomba merültek. A kis lakás minden szegletében béke és nyugalom honolt...