Karácsonyi történetek

Az újrakezdők

Szent este volt. A faluvégi házban a karácsonyfát díszítette a család. Régi, kedves emlékeket hordozó, ismerős díszek kerültek a fára. Ajándék most nem lesz, csak a fa, de az is nagyon jó. Anya sütött egy tepsi zserbót, főzött egy nagy fazék töltött káposztát és csirkeaprólék levest. Az asztalt szépen megterítették a régi karácsonyi terítővel, a régi tányérokkal. Az asztal közepén gyönyörű, anya által festett karácsonyi mintás dunsztos üvegben illatos gyertya égett, ettől majdnem olyan volt, mint régen, amikor még a nagyvárosban laktak és minden rendben volt. Most ezzel kell beérni, hiszen Apa még nem kapott fizetést, a hónap elején kezdett dolgozni, csak a családi pótlékra és a gyesre számíthattak. Sok minden hiányzott még. Anya mosógép híján kézzel mosott, a csepegő ruhák az ócska kád fölött lógtak, nem voltak szőnyegek a padlón és függönyök az ablakon, hiányoztak a számítógépek és a bringák, az internet és a mobiltelefonok, de nem bánták. Mosolyogva ülték körül az asztalt, jó étvággyal fogyasztották el a vacsorát, gyönyörködtek a karácsonyfában, bekapcsolták a tévét, nevetgéltek. Élvezték a nyugalmat a zaklatott, olykor reménytelennek tűnő év után. A kicsi hamar elálmosodott, a nagyobbak és a szülők még sokáig fent voltak, csendesen ünnepeltek. A kamaszok a múlt évben megtanulták, mit jelent félteni a családot, értékelni azt, ami van, és reménykedni abban, hogy lehet változtatni, ha az ember rugalmas, és a család támogatja. Nem számított most a kopott parketta, a konyha töredezett cementmozaik burkolata, a kopott zománcú fürdőkád és a többi. Együtt voltak. És ez volt a lényeg.

Egy éve még minden rendben volt. Gyönyörű karácsonyfa, finom és drága ételek, értékes ajándékok. Igaz, Apa társa, akit a barátjának tekintett, ősszel, egyik napról a másikra bejelentette, hogy otthagyja a közös vállalkozást, ragaszkodott hozzá, hogy apa megvásárolja a részét. Mivel a cég jövedelmező volt, apa kölcsönt vett fel, hogy barátját kifizesse, hadd kezdjen új életet, magyarázta ijedező feleségének. Aztán január elején kiderült, a férfi nem fizeti a lakására felvett devizahitelt, amelynek felvételénél apa évekkel ezelőtt kezességet vállalt. Apa nem akarta elhinni, hogy barátja ezt tette vele, reménykedett, hogy helyrehozza a dolgokat, a cég bevételeit a hitelek törlesztésére fordította, nem maradt már pénz új árukészlet beszerzésére, minden összeomlott. Apa tudta, hogy minden nap számít, a bankhoz ment és egyezkedni próbált, de mivel a hitel törlesztésével elmaradásban voltak már, a bank csak minimális engedményt tudott biztosítani, elengedte a büntetőkamatokat. Groteszk módon, az egyedüli ember, aki segített, a végrehajtó volt. Megismerve a család helyzetét, nem indított árverést, beleegyezett a lakás és a megmaradt árukészlet piaci értékesítésébe. A csodaszép lakás kelt el leghamarabb, igaz, elég nyomott áron, de éppen fedezte a hitelek összegét. Egy jóindulatú szomszéd zártkertjébe költöztek, egy 30 m2-es kis faházba, ahol egy helyiség volt, és kerti zuhanyzó meg budi. Apa lakhatási megoldásokat keresett, az önkormányzathoz fordult valamilyen ideiglenes lakásért, de mindenhol falakba ütközött. Munkát keresett, de senki sem kapkodott a 48 éves férfiért, minimálbéres munkával kellett beérni. Már ősz eleje volt, amikor végre az árukészlet is gazdára talált, kifizették a végrehajtási költségeket, a maradék pénzből albérletet kerestek, de sehol sem adtak ki lakást három gyerekes, minimálbéres családnak. Már úgy nézett ki, elveszik tőlük a gyerekeket, ők meg mennek a hajléktalan szállóra, amikor felcsillant a remény. Az ötven kilométerre lévő kisvárosban, ahol apa egyik unokatestvére lakott, az új gyárban művezetőt kerestek több műszakos munkarendben. A munka, és a fizetés is jónak igérkezett, de hol lakjunk, töprengtek. A rokon erre is tudta a megoldást. Ne dobják ki a maradék pénzt albérletre, javasolta. A közeli kis falvakban sok üres ház található. Mivel a bankhoz nem fordulhatnak kölcsönért, olyat kell keresni, amit a CSOK-kal biztosan meg lehet venni, a gyerekek bejárhatnak a városi iskolába, apa meg dolgozni. Mikor a munkahely már biztos volt, a rokon autójával neki indultak házat nézni, zsebükben azzal a néhány tízezer forinttal, ami a városi lakás árából megmaradt. A községekben tényleg sok üres ingatlan volt. Októberben találtak rá a házra. Járták az utcákat, aztán meglátták. Ez jó lehetne, álltak meg előtte. Van benne gáz, látszanak a konvektor szellőzői. Szemmel láthatóan régen nem lakják, ami jó, mert lehet alkudni. De sehol semmi elérhetőség. Bekopogtak a szomszédhoz, aki felhívta a tulajdonost és a nála lévő kulccsal kinyitotta a kaput. Elvadult kertbe léptek. A ház piszkos volt és elhanyagolt, de szerkezetileg stabil, és minden közművel ellátott. Anya először viszolyogva nézte, aztán mégis felcsillant a szeme. Ez lesz az, mondta izgatottan, majd mi rendbe hozzuk. Két nagy szoba, étkező-konyha, kamra, régimódi fürdőszoba, kopott káddal. A tágas előszobában jó nagy gardróbszekrényt lehet elhelyezni. Az üvegezett veranda szép télikert lehetne, és elférne ott egy szekrény, ami elnyelné a cipőket és a takarító eszközöket. Megérkezett a tulajdonos, örült a potenciális vevőknek, némi alkudozás után megegyeztek. Az események gyorsan követték egymást. Ügyvéd, és a családtámogatás intézése... már úgy nézett ki, hogy kicsúsznak az időből, mire minden egyenesbe jött, december elsején megkapták a kulcsokat. Azonnal költöztek. Már az egész család szétesett, a gyerekek a barátaiknál aludtak, anya a kicsivel egy barátnőjénél, apa a hideg vityillóban. Féltek, ha hidegebb lesz, megfagy ott. Mindent összepakoltak. A megmaradt bútorok elszállításához kis teherautót béreltek. Anya és a gyerekek vonattal utaztak a községbe, a gyerekek végig izgulták az utat, féltek, és kíváncsiak voltak. Mindenkinél bőrönd, hátizsák, a falusiak kíváncsian lesték a bevonulást. Amivel nem számoltak, az a hideg volt. Az eladó már várta őket, de a fűtés még nem volt bekapcsolva, a szerelőt hívta káromkodva, aki reggel nyolcra igérte, hogy jön, most meg már... mindjárt dél. Nincs fűtés, és addig a vizet se lehetett megnyitni, szét ne fagyjon a vezeték. A házban csak a régimódi kredenc maradt, így egyeztek meg az eladóval, egyelőre nem lesz pénz másikat venni, de nem volt választásuk. Még jó, hogy péntek van, gondolta anya, csak hétfőn lesz iskola, addigra valamit csak sikerül kialakítani. Végre megjött a szerelő, kitakarította és begyújtotta a konvektorokat, rendbe hozta a boylert és a gáztűzhelyet. Ne álljanak itt, mondta, kell pár óra, mire itt valamennyire meleg lesz, menjenek inkább a közösségi házba, ott meleg van, a könyvtárban olvashatnak, vagy nézhetnek tévét. Útbaigazítása alapján gyorsan odataláltak. Anya ott hagyta a gyerekeket, barátkozzatok, biztatta őket, és sietett vissza. Az útközben látott kis ABC áruházban tisztítószereket és egy seprűt vásárolt. Még mindig nagyon hideg volt a házban, mégis ablakot kellett nyitni, a régen használt konvektorok égett szagot árasztottak. Először apa unokatestvére érkezett és emberrel, azonnal nekiálltak, hogy levakarják a falakról a festéket, mindent por lepett el. Mire megjött a teherautó a kevés megmaradt bútorral, a szobákban már folyt a munka, megkezdődött a felújítás. Egy óra múlva megjöttek a gyerekek is, nem birtak tétlenül üldögélni az idegen környezetben. Baromi hideg van, vacogtak, a bútorok az üvegezett verandán és a konyhában letakarva álltak egy halomban. Este anya és apa előkeresett egy fazekat meg néhány tányért, virslit főztek, állva megették, éjjel mindannyian a nagy franciaágyban aludtak, hogy melegítsék egymást. A kicsi többször felsírt, mindenki korán kelt, tettre készen fogtak újra a munkához. A hétvégén megfeszített tempóban dolgoztak. A gyerekek a pergő festéket csiszolták le az ablakokról, majd tavasszal le is festik, anya a fürdőszobát tette használhatóvá, apa és segítői a gyerekszoba falait glettelték és festették, az legyen rendben először. Vasárnap délutánra a gyerekszoba bútorai a helyükre kerültek, megágyaztak az ismerős ágyneművel, az ágyak elé rongyszőnyeget terítettek, javult a hangulatuk, zenét hallgattak, már nevettek is, kezdtek felengedni az eddigi görcsös félelemből. Hétfőn kora reggel apa dolgozni indult, a gyerekek iskolába. A következő napok anya számára a takarítás, festés, pakolászás jegyében teltek. A rokon által felfogadott ember lelkiismeretesen dolgozott, a ház szépült. Útmutatása alapján Anya lecsiszolta és átfestette a régi kredencet, és a kamrában talált konyha asztalt. Amikor egyedül volt, és senki sem látta, Anya sokat sírt. Elsiratta a régi, kényelmes életét, a gyönyörű, kétszintes lakást, ahol minden gyereknek külön szobája volt, néha pedig a megkönnyebbüléstől sírt, hogy valamilyen kiutat mégis találtak. Napjában többször is bejárta a házat, igazított valamit a gyerekek szobáján, képeket rakott a falra, fehér papírral takarta le a polcokat az üres kamrában. Ha a boltba ment, a kisbabát tolva a babakocsiban, bemutatkozott az utcabeli asszonyoknak, akiket persze hajtott a kíváncsiság, de rosszindulatot nem tapasztalt. Egyiktől dunsztos üvegben gyökerező virágot kapott, a másiktól saját készítésű ablakdíszeket. Jólesett a törődés, és a befogadásnak ezek a bizonyítékai.

Karácsony reggelén apa a konyhaablaknál állva várta, hogy kifőjön a kávé. A kertet nézte. Ez alatt a néhány nap alatt nem sok mindent tudott végezni, mire hazaér, már sötét van. A jövő héten éjszakás lesz. Még soha nem dolgozott éjszakai műszakban. Úgy tervezete, hogy amint hazaér, legalább két órát dolgozik a kertben, vagy a házban, aztán fog aludni. Már kivágott egy kiszáradt fát, eltakarította a ház körül nőtt sarjakat, összegereblyézte az évek óta felhalmozódott avart. Tavasszal veteményest is csinálnak. Ki kell javítani a megdőlt kerítést, és el kell bontani a düledező melléképületet, hogy a helyére újat lehessen felhúzni. Persze mindehhez pénz kell, ami pedig nincs... Ahogy az elmúlt évre gondolt, háta szinte láthatóan meghajolt a bánat súlya alatt. Minden az ő hibája. Ha jóhiszeműen nem nyújt segítséget egy embernek, akit a barátjának hitt, soha semmi baj nem történt volna. Élhetnének a szép társasházi lakásban, a gyerekek élvezhetnék a nagyváros minden kényelmét. De a "barát" a vállát vonogatva jelentette ki, hogy nem jöttek be a számításai és cserbenhagyta őket. Az elmúlt hónapban a gyerekek már ismerősöknél, osztálytársaknál aludtak, hogy meg ne betegedjenek a fűtés nélküli kis vityillóban, és szinte bujkáltak a gyámügyesek elől.

Az anya tehetetlenül nézte párja vergődését. Nem tud megnyugodni, eszi magát, de ez nem segít, és nem old meg semmit. Mit tehetne, hogy levegye válláról a rossz döntés súlyát? Kávéspoharat nyomott a kezébe, mellé állt és ő is a kertet bámulta. Mi lenne, ha vennénk egy kandallót? - bújt hozzá. Minden fahulladékot elégethetnénk benne, és még hangulatos is lenne. A férfi átfogta a vállát. Az jó lenne, de miből? Nem is most gondoltam, majd a nyáron, amikor kevesebb kiadásunk lesz. Már kiszámoltam. Jövőre lefestjük az ablakokat, felcsiszoljuk a parkettát, újra burkoljuk a konyhát és a fürdőszobát. Ezt mind? - kételkedett apa. Hát persze. Aztán majd beépítjük tetőteret is. Egymásra mosolyogtak. Én nem tudom, de úgy érzem, mintha ma először nem fáznék ebben a házban, tűnődött apa. Megyek, szétnézek kint, mondta, puszit nyomva anya orrára. Anya már a reggelit készítette elő, amikor apa megkocogtatta az ablakot és vigyorogva kifelé mutatott. Egymásra nevettek. A kopár kertre nagy pelyhekben hullott az első hó.