Karácsonyi történetek

A menők

A bevásárlókocsi kerekei akadoztak, ahogy az autó felé tolta. A rengeteg cuccot, amit össze-vásárolt, a csomagtartóba hajigálta, a kocsit odalökte egy kéregetőnek a benne lévő százasért. Ahogy ült be, az új csizmája sarkát végig húzta a küszöbön. Francba, nézegette a felgyűrődött bőrt, holnap vihetem javíttatni. Lassan kihajtott a parkolóból és besorolt a forgalomba. Ebben a pillanatban sorban jutottak eszébe azok a dolgok, amiket az áruházban elfelejtett megvenni. Már nem megy vissza, ott egye meg a fene, megy a gyerekért, ne álljon az iskola előtt. Épp időben ért oda, a gyerekek akkor rajzottak ki az épületből. Utolsó tanítási nap. Holnap már nyugisabb napja lesz, nem kell se hozni, se vinni a lányát, fél órával tovább alhat, és tán időben haza is ér, lesz ideje mindenre. Míg a gyerek elfészkelődött a hátsó ülésen, megcsörgette a férjét. Visszahívlak, jött az egy szavas válasz és a férfi már ki is nyomta a telefont. Lassan araszolgattak a csúcsforgalomban. Felhívta az irodát, munkatársa egyik problémát sorolta a másik után, már ment volna hazafelé, itt a karácsony és az ügyfél meg itt értetlenkedik, hadarta. Odamegyek, mondta ,és a következő sarkon visszafordult. Most hova megyünk, Anya? - nyafogta a gyerek hátul. Dolgom van, de nem tart sokáig. Utána hazamegyünk és csinálok vacsorát. Jóóó! - örvendezett a gyerek. Együnk spagettit. Rendben, bólintott és ránevetett a tükörben. Bejössz? Nem, megvárlak.

Az irodában az új ügyfél sértődötten ült, megváratják itt feleslegesen, de a főnök megjelenése jó hatással volt rá, elfogadta a probléma megoldására vonatkozó javaslatot és elégedetten távozott az ünnepi reklámajándékkal. Még gyorsan átbeszélték a másnapi dolgokat. Reggel kint kezdek, mondta munkatársa, lesz fél tíz, mire beérek. Jó, mondta ő oda se figyelve. Mire az autóhoz ért, a gyerek sértődötten nézett ki az ablakon. Mi van? - kérdezte, miközben újra a lakásuk felé vette az irányt. Semmi! Tudod mennyi ideig voltál bent? Az órára sandított. Basszus, több mint egy órát töltött az irodájában, nem vette észre, hogy így eltelt az idő. Ne haragudj, mondta a gyereknek, de a munka... Én meg majdnem bepisilek már és nagyon fáztam is, keltette benne a lelkiismeret furdalást a gyerek. Oké, mindjárt otthon vagyunk, tartsd vissza!

Újra hívta a férjét, de az fel se vette a telefont, biztos tárgyal, gondolta. A távirányítóval kinyitotta a garázskaput, beállt, ma már nem megy sehova. A gyerek azonnal elsprintelt, ő meg elkezdte kipakolni a megvásárolt cuccot. Kettőt fordult, mire mindent felhordott a lakásba. A gyerek már felment a szobájába, zenét bömböltetett, ajtókat csapkodott. Még lebonyolított egy telefont, az órára nézett, a férje már több mint két órája nem hívta vissza. Újra megcsörgette. Szivem, későn érek haza, még sehogy se állunk, ne várjatok a vacsorával. De hát azt beszéltük meg, hogy mától együtt vacsorázunk és reggelizünk... Holnap, szivem, holnap! Most megyek.

Felment a gyerekhez, aki már törökülésben netezett az ágyon. Mi lenne, ha nem főznék? - kérdezte. Apád nem jön, én meg hulla vagyok. Rendelek egy pizzát. Nekem jó, vont vállat a gyerek. De akkor nem lesz közös vacsora? Holnaptól! - igérte.

Sokáig várt, aztán csak lefeküdt. Éjfél körül ébredt a neszezésre, ahogy a férje mellé feküdt. Nem tusolt, hajából cigaretta szag áradt. Utálta ezt a szagot, átfordult a másik oldalára.

Reggel a fürdőszobában szétdobálva találta meg férje ruháit, a férfi még aludt. Hányra kell beérned? kérdezte suttogva. Nyolcra, nyögte, de hagyj még egy kicsit.

Letusolt, felöltözött, tempósan készítette a reggelit, megterített, elvégre ma már együtt reggeliznek, beszólt a gyereknek, az motyogott valamit, újra ébresztette a férjét, de már csengett a telefonja. Az adminisztrátor hívta. Nem tud bemenni az irodába, senki sincs bent, neki meg nincs kulcsa. Kapcsolt. Tényleg, a társa említette, hogy kint kezd, de mit keres ez a nő ilyen korán ott? Az órára nézett, fél nyolc volt. Felrohant a lépcsőn. Mennem kell, reggelizzetek, kiáltott be a férjének, aki éppen tusolt.

Nem tudott kiállni a garázsból, férje autója a bejárón parkolt. Visszarohant a kulcsért, arrébb állt, és végre elindult. Az irodánál a középkorú asszony várta, mellette nagy szatyrok. Már a piacról jövök, újságolta, mindent megvettem. Hogy viszed ezt haza? Hát azt még nem tudom... nevetett az asszony.

Egész nap nagy volt a pörgés, már jóval elmúlt öt óra, mire lett egy szusszanásnyi ideje, hogy telefonáljon. Először a gyereket hívta. Ha vacsorázni akarsz, vedd ki a darált húst a fagyasztóból, mondta neki. Nem vagyok otthon, világosította fel a gyerek. A barátnőmnél vagyok, itt is vacsorázok, lepényt sütünk. Ezután a férjét hívta. Hol vagy? - kérdezte. Még bent, mondta a férje. Meddig? Kb. másfél óra. Otthon találkozunk.

Az üres lakásban látszott, ott járt a takarítónő, minden szép rendben, az asztalon karácsonyi terítő és dísz, az ablakokban fenyő alakba rendezett ledes gyertyák. Ők ezt sem csinálták meg eddig, mindig elmaradt, de Sárika erről is gondoskodott. Ült egy pár percig, kávét készített magának, megitta. A férje még mindig nem jött. Holnap már karácsony előestéje, szent este. Még se fa, se kaja. Ma meg kellett volna főzni a töltött káposztát, és sütni is kéne valamit. Az ő zserbója verhetetlen. De ma... rá se tud gondolni, hogy most, este nyolckor neki álljon sütni, főzni. Felvette a telefont. Halászlét és haltepertőt rendelnék öt főre, adta le a rendelést, igen, kérek házhoz szállítást tizenegy órára. Újra tárcsázott, a közeli cukrászdából zserbót és somlói galuskát rendelt, igen reggel beadja a kelyheket és a tálcát, dél körül valaki érte megy. Újabb telefon, ezúttal a belvárosi étterembe, ünnepi menűt rendelnék öt főre karácsony első napjára, krémleves, libacomb, párolt káposzta, burgonyapüré. Elégedetten dőlt hátra. Na, ez meg is van. Ekkor jutott eszébe a karácsonyfa. Este van, hol kap már ilyenkor? Kocsiba ugrott, a közeli barkács áruházba hajtott, kiválasztott egy két méteres műfenyőt. Otthon csak felállította, kicsit töprengett, aztán az ezüst díszek mellett döntött, felaggatta a fára, jól néz ki, gondolta, elég trendi. Csapódott az ajtó, férje ért haza. Egyedül vagy? - nyomott puszit az arcára. A gyerek? Nem alszik itthon, a barátnőjével marad. Holnap majd érte megyünk. Mit eszünk? Újra pizzát rendeltek, a tévé előtt ették meg. Kaját rendeltem az ünnepekre, közölte a férjével. Egyszerűen nincs időm megcsinálni. Okos! - dicsérte meg a férfi. Megittak egy pohár bort, nekem még dolgoznom kell, szedett elő egy dossziét a férfi, Te csak lazíts, pihenj. Kicsit ült még, bekapcsolta a karácsonyi fényeket, aztán felment és lefekvéshez készülődött. Várt. A férfi nem jött... Már hetek óta nem szeretkeztek. Alig beszéltek. Vagy ő ért haza későn, vagy a férfi. Vagy őt hívta valaki, vagy a férfit. A gyerek szülői értekezletéről is elfelejtkeztek, remélhetőleg nincs semmi gond a tanulmányaival. Gondolt egyet, felhívta. Helló, anya, mizu? Csak tudni akartam, minden rendben van-e. Hát persze, társasozunk, mondta a gyerek. Holnap megyek érted, igérte. Oké, de ne túl korán! Furcsa ürességet érzett a beszélgetés után. Egyedül feküdt az ágyban. Holnap karácsony. Hol a hangulat? Az illatok? A várakozás? A család? Az összetartozás érzése? Szeméből lassan peregni kezdtek a könnyek. Férje bújt mellé. Mi van veled?- ijedt meg. Beteg vagy? Fáj valamid? Nem, rázta a fejét. Csak olyan magányos voltam itt egyedül. A férfi magához húzta. De hát itt vagyok. Dehogy vagy itt, és én se vagyok itt. Látod, felépítettük ezt a házat, mindketten a magunk urai vagyunk, jól mennek a cégek, már a gyerek lakására és autójára is meg van a pénz. Mindent elértünk, amit elterveztünk. De akkor miért nem vagyok boldog? Egy hete megbeszéltük, hogy ezután minden nap együtt reggelizünk és vacsorázunk, de még egyszer sem sikerült. A lányunk már többet van a barátnőjénél, mint itthon. Nem jól van ez így. Igaz, értett egyet a férfi. Nekem is hiányoztok, szivesebben lennék itthon veletek, de a munka... Akkor kell dolgozni, amikor van mit. Mi lesz, ha egyszer csak nem kapok megbízást? Tudom, én is így vagyok ezzel, szipogta. Összebújtak, aztán szinte egyszerre zuhantak álomba. Reggel későn keltek. Van még munkád mára? - kérdezte a férjét. Nincs, tegnap elküldtem az utolsó ajánlatot is. Kényelmesen reggeliztek. Mi ez a sok cucc a hűtőben? - kérdezte a férfi. Hát eredetileg főzni akartam az ünnepekre, de hát... Mindegy, most el kell menni a gyerekért és a süteményért, és sietni haza, mert hozzák a halászlét. Ki menjen? Menjünk együtt. Egy kocsival? Hát persze. Kettesben autóztak a gyerekért, az nagyot nézett. Nahát! Mind a ketten jöttetek? - örvendezett. A cukrászdánál kiszálltak. Basszus, nem hoztuk a kelyheket... Adunk mi azt is, készségeskedett a cukrász, meg süteményes tálat is, több féle van, lehet választani. Ovális, kerek, szögletes... Mindegy, mondták. Míg a csomagolásra vártak, ettek egy-egy falat kóstolót, a kirakott édességekből. Hűűű, ebből is vigyünk, lelkesedett a gyerek. Még ugorjunk be a boltba egy kis franciasalátáért a haltepertőhöz, állította meg férjét. Felpakolva indultak haza. Dobjuk el a garázskulcsot, javasolta a férfi, nehogy eszünkbe jusson ezen a két napon bárhova is elmenni, vagy bármit is csinálni. Nevettek.

Nem sokára megérkezett az ebéd, gyönyörű porcelán tálba öntötte a halászlét, a mikróban megmelegítette, pontban délben ültek asztalhoz. Ebéd után átadták az ajándékokat, a gyerek felment vele a szobájába és vég nélküli telefonbeszélgetésbe kezdett, férje ölébe vette a laptopot és a neten bogarászott, ő meg a kanapén szunyókált. Lassan este lett, mindenki evett, amit talált, tévéztek egy kicsit, aztán ő is ránézett az e-mailjeire, gyorsan meg is válaszolt egyet-kettőt, aztán elpakolt a konyhában. A megmaradt halászlét dobozokba rakta és lefagyasztotta. Miért rendeltél ilyen sokat, kérdezte a férje. Azt akartam, hogy biztosan elég legyen. Nevettek. Aztán lefeküdtek, férje kezdeményezte a szeretkezést, ettől boldog lett és megnyugodott, titokban félt, hogy már nem kívánatos, az utóbbi hajtós hetekben, hónapokban már rossz gondolatok kerülgették.

Kipihenten ébredt. Kávét főzött, várta, hogy felébredjenek. Kényelmesen sétálgatott a lakásban, kiment a teraszra, kicsit levegőzött, majd megjött az ebéd, de családja még rendeletlenül aludt. A férje csoszogott le először, kisgatyában, mezítláb. Kávéééét... ásította, istenem, de rám fért már ez az alvás... Aztán végre előkerült a gyerek is. Anyúúúú, felvehetem a kék pulcsidat? De hát még nem is volt rajtam! Most kaptam... Naaaa, de igazán... elmennék a barátnőmhöz. Most? El akarsz menni? - döbbent meg. Hiszen mindjárt ebédelünk. Jaj, ne mááááár... Majd eszek veletek vacsorát. Várnak. Nem mehetsz el, karácsony van, ilyenkor mindenki az otthonában ünnepel. - mondta az apja. Vitatkoztak, ő meg csak hallgatott. Hagyd, mondta végül. Menjen, ha annyira akar. Most meg persze megsértődtél, támadt rá a gyerek. Ti legalább ketten lesztek. Én hányszor ettem már tök egyedül itthon? Itt nincs semmi. Ott lehet játszani, meg beszélgetni. Ti nem is beszélgettek. Döbbenten hallgatták a gyereket. Igazad van, kezdte, de a sok munka... Hát persze, mondta a gyerek. A munka... Kit érdekel? - vágta oda keserűen. Sose vagytok itthon. Még egy társasjátékunk sincs.

Amikor a gyerek elment, szótlanul nézték egymást. Elrontottuk? - kérdezte a férje. El. - válaszolta lemondóan. Pedig mindent megteremtettünk. Remélem, nem fizettünk túl nagy árat érte...

Elveszetten lézengtek az üres házban. A csengetésre az ajtóhoz futott, azt hitte a gyerek jött vissza. A szemben lakó öregember állt az ajtóban. Ne haragudjon már asszonyom, kért elnézést, de elfelejtettem kenyeret venni, és hát a szalonnát anélkül megenni, ugyebár... Jöjjön be, kedves szomszéd, kapott az alkalmon, hogy nem kell tovább tépelődnie, megkínálhatom valamivel? Vagy tudja mit? Ebédeljen velünk, éppen most terítettem... Nem zavarnék... mentegetőzött a bácsi kicsit ijedten, de aztán csak leült, szeme elkerekedve tapadt a hatalmas tálra. Ez aztán ebéd, mondta elismerően. Én leginkább csak levest szoktam enni. Leves nincs, de tudok hozni halászlét, kínálta kedvesen. Hát azt képtelen lennék visszautasítani, mosolygott a vendég. Mindketten felélénkülve szolgálták ki a vézna kis öregembert, evés közben beszélgettek. Hát a kisasszony nincs itthon? - érdeklődött az idős úr. Jön majd nem sokára, nyugtatta meg, és remélte, hogy így is lesz. Tudja milyenek ezek a mai gyerekek, folyton egymásnál vannak. Csak éljenek, értett egyet a bácsi. Bár csak mi is élhettünk volna. Csendes beszélgetéssel, kávézással múlt el a délután. A bácsi kérdéseire válaszolva beszéltek a munkájukról, a ház építéséről. Nem sokkal később már keresztnevükön szólították egymást. Jaj, nagyon sokáig maradtam, kapott észbe az öregúr, köszönöm a vendéglátást, maguk nagyon jó emberek. Bárki megirigyelhetné magukat a szorgalmukért és a jóságukért, dicsérte őket. Várjon, csomagolok egy kis kaját, kapkodott, és az ünnepi ételeket dobozokba pakolta. Feszengve álltak, kikísérték váratlan vendégüket, nézték, ahogy óvatosan átmegy az úton, majd a kis házban felgyulladnak a lámpák. Megálltak az előszobában. Ne rontsuk el még jobban, súgta a férjének. Találjunk ki valamit... amíg nem késő. Csak a gyerek jöjjön már haza... Vártak.