Karácsonyi történetek - a szerelmesek
Az első találkozás
A lány ajándékot keresett a szüleinek és az öccsének a bécsi karácsonyi vásárban, amikor meglátta a fiút. Látta már korábban is otthon, talán az egyetemen, vagy máshol, de most rajta felejtette a szemét. A fiú egy kajáldánál állt, előtte gőzölgő pohár, kezében valami melegszendvics, a nyúlós sajtot próbálta felfogni a nyelvével, ő meg csak nézte és nagyot nyelt. A fiú észrevette, megemelte a szemöldökét, ő meg elszégyellte magát, sarkon fordult és elsietett. De hülye vagyok, gondolta dobogó szívvel, még jó, hogy ki nem esett a szemem.
Amikor már látótávolságon kívül került, lelassított, és újra a kínálatot böngészte. Megfordult, és a fiú ott állt. Én ismerlek! - mondta mosolyogva. Miért szaladtál el?
Vásárolok! - bökte ki a lány. A fiú elindult mellette. Kivel vagy? - érdeklődött.
Busszal jöttem.
A fiú szeme megfejthetetlen tekintettel kapcsolódott a lányéba, megfogta a kezét, így mentek tovább. Végig sétáltak a fényben fürdő utcákon. Mintha egy mesébe csöppentek volna. Mindenfelől karácsonyi dalok szóltak. A fiú magához húzta, a lány átölelte a derekát és a mellére simult. Tömény giccs, mondta fiú, de úgy hat az emberre, hogy szinte elsírja magát, nem? A lány bólintott. Ő is pont ezt érezte. Találkozhatnánk otthon is? - kérdezte a fiú, és a lány bólintott. Vegyünk valahol egy teát, mert megfagyok, mondta a fiú. Mennem kell, indul a busz, mondta a lány.
Gyere inkább velem. Akkor még maradhatunk vagy két órát...
A lány a zsebébe kotort, elővette a telefonját, induljanak nélkülem, mondta szervezőnek, még maradok. A fiú lehajolt, hideg szája a lányét kereste, karjai köré fonódtak.
Akkor egy tea! - indult el a fiú, mintha a könnyű csók energiát adott volna neki. Nevetve, felszabadultan járták be a teret, forró teát ittak, utcazenészeket hallgattak, a fiú velük énekelt.
Már este volt, amikor bevágódtak a fiú kihűlt kocsijába. Lefagyott a lábam, vacogott a lány. A fiú besorolt a forgalomba, mindjárt bemelegszik ez, mondta a lányra mosolyogva.
Vidáman autóztak hazafelé. Álljunk meg egy kávéra valahol, kérte a lány. Meghívlak.
Pisilni kell? - nézett a fiú csúfondárosan. Ő meg grimaszt vágott rá! A lányok mindig így finomkodnak, mondta. "Felkeresném a mosdót", "Fel kell frissítenem magam" - csúfolódott a fiú tovább.
Ti meg folyton több információt adtok, mint amire mi lányok kíváncsiak lennénk. "Megyek csövezni", "Brunyálok egyet" - vágott vissza a lány, és a fiú hangosan nevetett.
Amikor megálltak a kollégium előtt, a fiú a lányhoz fordult. Nagyon jó volt ez a nap, mondta. Idejét sem tudom, mikor éreztem magam ilyen jól.
Tényleg csodás volt, mondta a lány, kár, hogy vége.
Ki mondta, hogy vége?
Én! - a lány nem nézett a fiúra.
Maradj velem...
Nem lehet. Még a nevedet sem tudom. Én nem szoktam ágyba ugrani bárkivel. Sőt, igazából senkivel.
De én nem vagyok "bárki"...
Tényleg nem.
A második
Legalább a telefonszámát elkértem volna! Most hol a francba' keressem. A fiú dühös volt. Egész éjjel alig aludt. Kívánta a lányt, és nem értette magát. Mi a fene ütött belém? Lehet, hogy nem is tetszene, ha újra látnám. Aztán szinte érezte a lány meleg száját. Megkeresem, kapta fel a kabátját.
A lány előadáson ült. Egy szót sem hallott belőle. A fiú szemeit látta és a karját érezte, ahogy átöleli, hideg száját, és forró lélegzetét. A teste bizsergett. De nem mondta meg a nevét, figyelmeztette magát, pedig ő célzott rá, és mégsem... Hagyjuk, hagyjuk, hagyjuk... - ismételgette magában. Nem az én súlycsoportom.
Napok teltek el, mire meglátta. A fiú határozott léptekkel közeledett, a lány udvarias mosollyal. Helló, mondta, de a köszönést belefojtotta a fiú csókja.
Hiányoztál.
Te is nekem.
A lány kollégiumi szobájában ültek a rumli kellős közepén, a másik ágyon a szobatársa tanult, és fülessel zenét hallgatott, ők meg csókolóztak és beszélgettek, és beszélgettek meg csókolóztak.
A harmadik
Késtél, mondta a fiú. Három percet! - méltatlankodott a lány. Minden perc késés egy csók! Ez a törvény mától. Majd megtanítalak én a pontosságra... Nevettek. Hova megyünk, kérdezte a lány, majd meglátod, mondta a fiú titokzatosan. A Dóm felé sétáltak a sötétedő utcán. A téren szalma-labirintusban gyerekek rohangáltak nevetve, távolabb kézműves sátrak, a tér közepén igazi tábortűz égett, forralt bor, mézes és lacipecsenye illata szállt mindenfelé. A fiú a templomba húzta a lányt. Felfelé indultak a csigalépcsőkön a félhomályban, a lány ment elől, a fiú a derekát fogva segített, vigyázz, a fordulóknál nagyon keskenyek a lépcsők, mondta.
Végre kiléphettek a torony körbefutó erkélyére, a szél szinte mellbe vágta őket, tépte a hajukat. A korláthoz lépve nézték az alattuk kavargó tömeget, a színes forgatagot.
Szebb, mint a bécsi, ugye? - kérdezte a fiú. A lány úgy érezte, kiugrik a szive. Szája a fiú szájára tapadt. Ez valami köszönetféle? Aha! Nevetgéltek, egymást ölelve járták körül a tornyot, csodálva a város esti fényeit. Sötétben botorkáltak lefelé, egymás kezét szorítva, kócosan és boldogan.
Forralt bort szürcsölgetve álldogáltak.
Gyere velem haza, mondta a fiú.
A lány elmosolyodott. Van ám önbizalmad! - mondta. De én nem vagyok alkalmas érzelmek nélküli kapcsolatra. Nálam a szeretkezés nem sport.
Nálam se! - neheztelt a fiú. Nem aratok a lányok között. Bárki megmondhatja! A lány prüszkölve vihogott.
Na, jó, voltak barátnőim, de...
Semmi gond, mondta a lány, mindenki elkezdi valahol...
Te kinevetsz engem, kapcsolt a fiú, magához rántotta a lányt, ezért fizetni fogsz.
Kisérj el, még tanulnom kell, karolt bele a lány. Na jó, morgott a fiú. Ma még Te dirigálsz, de lesz ez még másképp.
A negyedik
A kávézó kis asztalánál ültek, a fiú a lányt nézte. Nagyon akarlak! - mondta dühösen. Te játszol velem.
Nem játszok! Még csak két hete, hogy találkoztunk, és...
MÁR két hete! Megőrülök érted! Már ott azon a bécsi vásáron legszivesebben elhurcoltalak volna valahova...
Tényleg, miért voltál ott? - próbálta a lány elterelni a fiú gondolatait.
Miért érdekel? - a fiú arca szinte megmerevedett.
Hát, mert nem vettél semmit, nem volt veled senki...
A fiú hallgatott. Ez most a legnagyobb problémád? - kérdezte aztán, szinte durván. A lány meglepődött. Valami rosszat mondott? Mitől lett ilyen indulatos? A keze után nyúlt, de a fiú hátradőlt, kezeit a combján nyugtatta és tüntetőleg nézett ki az ablakon.
Úgy látom, nem vágysz a társaságomra, mondta a lány megbántva. Ha gondolod, elmehetek, akkor úgy puffogsz, ahogy akarsz.
Menj, mondta a fiú. Azt hiszed, nincs másik lány?
Nem hiszem. - mondta a lány, csalódással a hangjában. Nagyon sok lány van még, igazad van. Én csak egy vagyok a tömegben. Jó vadászatot.
Felkapta a kabátját, pénzt dobott az asztalra és kisietett.
A fiú magában káromkodott. Ezt most mi a fenének mondtam? Ő is pénzt dobott az asztalra, intett a felszolgálónak, aztán kivágódott az utcára. A lányt már nem látta sehol. Hívta, de nem vette fel a telefont. A koleszba trappolt, de a lány nem volt ott. Hova mehetett? Elárvultan kószált még egy órát, hátha összefutnak, aztán hazament. Becsukta maga után az ajtót, megállt, hallgatózott. A kulcsot lecsapta a komódra, a kabátját a fogasra, lerúgta a cipőjét. Úgy forrt benne az indulat, hogy ordítani tudott volna. Miért? Miért? Miért? Dübörgött a fejében a kérdés.
A lány a templom utolsó padjában ült és halkan sírdogált. Miért? Miért van az, hogy a pasik kizárólag akkor szeretnek valakit, ha az úgy ugrál, ahogy ők diktálnak. Ha legalább egy kicsit gondolkozik ez a hülye pöcs, vagy kérdez, megmondhatta volna neki, hogy menstruál. A telefonja zümmögött a zsebében. Nem vette fel. Nehogy a fiú meghallja, hogy sírt miatta. Egy frászt!
Az ötödik
Még egy csengetést megvárok, gondolta a fiú, de ha nem veszi fel, kitörlöm a számát. Engem nem fog szivatni. Napok óta nem látta a lányt, de eddig nem merte hívni. Ott szédelgett le-fel az egyetem környékén, hátha összefutnak... De már annyira hiányzott, hogy nem birta tovább...
Igen? - hallotta meg a lány hangját és hirtelen nem tudta mit mondjon.
Azt hittem, már fel sem veszed. - nyögte ki. Haragszol?
Miért ne vettem volna fel? - a lány hangja elfulladt.
Mi van veled? - ijedt meg a fiú. Beteg vagy?
Nem, csak tusoltam és későn hallottam meg a telefont, futottam...
Jaaaj, legalább ezt ne csináld, sóhajtott a fiú. Most arra kell gondolnom, hogy nincs rajtad semmi.
Tényleg nincs... Úgyhogy le is teszem, mert fázok!
Várj! Láthatlak?
Vizsgám lesz egy óra múlva, szóval...
Nem baj. Odamegyek. Megvárlak a kolesz előtt. Negyedóra múlva.
Haját lófarokba fogta, felkapta a táskáját, kabátját, ledübörgött a lépcsőn. A fiú már ott állt. A lány a karjába vetette magát.
A hatodik
Itt dolgozol? - kérdezte a lány. Ühüm. A fiú a háta mögött állt, átölelte a derekát, megcsókolta a tarkóját. Ketten vagyunk itt társak egy gépészmérnök sráccal. Komplett terveket készítünk cégeknek és magánembereknek is. Mi alapítottuk a Kft.-t két éve. Még nincs elég megbízásunk, de azért megélünk. Büszke vagy rá, ugye? - fordult meg a lány a karjában és átölelte a derekát.
Büszke? - gondolkozott el a fiú. Talán igen. Arra, hogy megállok a lábamon és senkinek nem kell megfelelnem. Ha kell, még Téged is eltartalak. A lány nevetett. Egy év múlva diplomázok, de addig is dolgozok, én egy emancipált hölgy vagyok... Milyen szerencsés vagyok! - fiú szája már az ajkait súrolta. Menjünk, mondta a lány, két nap múlva vizsgám van. Oké, mondta a fiú. Hazaviszlek.
A hetedik
Hogy sikerült? - kérdezte a fiú amikor a lány kijött az épületből. A lány felemelte a hüvelyk ujját. A fiú megölelte, szorította, csókolta, menjünk, mondta, és a lány nem kérdezte, hova.
Tétován álltak meg a lakás előszobájában. A lány kicsit ijedten, a fiú szorongva.
Nincs itthon senki? - kérdezte a lány. A fiú a fejét rázta. Nincs. Gyere, fogta meg a lány kezét, megmutatom a lakást. Konyha, fürdőszoba, nappali, ez meg az én szobám, az anyámé, ez az öcsémé, mutatott két csukott ajtóra... A lány udvariasan nézelődött. A lakás látszólag rendben volt, de mégis, mintha valami nem lett volna rendben. Nincs itt egy kicsit hideg? - kérdezte. Még be sem gyújtottam az idén, kapcsolt a fiú szinte csodálkozva.
Alig vagyok itthon. Várj egy percet, mindjárt... tüsténkedett. A lány körülnézett a fiú szobájában. Az ágy letakarva, az ablakpárkányon, a függöny mögött por és döglött legyek. A nappaliba ment, itt is érezte a porszagot és a látta a poros bútorokat, az elszürkült függönyöket.
A radiátorok kattogni kezdtek. A fiú jött. Mindjárt meleg lesz, mondta.
Egyedül laksz itt? - kérdezte a lány.
A fiú arca megint komor lett, mint a kávézóban.
Te valamit titkolsz előttem, mondta a lány. Nem baj. Csak mondd meg akkor, mit nem kérdezhetek? Mert ez a visszatérő feszültség bánt engem és megdermeszt.
A fiú szótlanul ölelte, nem válaszolt.
Szenvedélyesen csókolóztak, az ágyról lekerült a takaró, a lány meghökkenve bámult rá. Az ágynemű gyűrött volt és láthatóan sokszor használt. A fiú kínos vigyorral nézett rá. Át kell húzni, mondta, így nem fekhetsz bele... A lány elnevette magát. A szekrényhez szaladtak, lepedő repült a heverőre, a lány a párnával, a fiú a paplannal küszködött, siess, mondta lány, és a fiú tekintete felforrósodott. Ledobálták a ruhákat, már nem számított a hideg és a por. Szeretlek, mondta a fiú, szeretlek...
A nyolcadik
A lány a fiúhoz bújt. Már harmadik napja nem mentem vissza a koleszba, mondta. Csak ruhákért. Egy hét múlva karácsony. Mit szólnál, ha csinálnánk egy kis ünnepi díszítést? A fiú szó nélkül kelt fel az ágyból, a konyhába ment, szöszmötölt, nem válaszolt.
Valami nem volt rendben. A lány érezte... Az utóbbi napokban kitakarította a fiú szobáját, aki készségesen segített neki. Most meg már megint bezárkózott valamiért.
Azt mondja, a családjával lakik itt, de még senkit sem látott eddig. A konyhában is mindig, minden úgy van, ahogy ő hagyja. A fiú titkol valamit. De miért zárja ki őt az életéből?
Utána ment. Kérlek, mondj valamit... Nagyon szeretlek, bármit mondasz, nem változtat semmin. Csak ne hallgass. Szeretnék ünnepelni Veled.
Hazaviszlek, mondta a fiú.
A lány megdermedt. Sarkon fordult, felöltözött, ruháit a szütyőjébe dobálta, felvette a csizmáját, a kabátját, a fiú szó nélkül várta, hogy elkészüljön. Ne fáradj, mondta a lány hidegen, hazatalálok, azzal kilépett az ajtón, becsapta a fiú előtt, és leszaladt a lépcsőn. A ház előtt egy pillanatra megtorpant, aztán futva indult neki a ház előtti kis parknak, egy fának támaszkodott, alig látott a könnyektől. Látta a fiút kirohanni a kapun, de nem érdekelte. Nem jelent ő semmit ennek a srácnak. Csak szexre kell, hogy oldja benne a feszültséget. Semmit nem jelentenek azok a szavak, amiket a szeretkezés lázában ismételget. Mély lélegzetet vett, megtörölte a szemét, elég volt, gondolta.
Egyenesen a pályaudvarra ment. A buszon még rá-rátört a sírás, otthon anyja vállára borulva zokogott. Vacsora nélkül feküdt le. Túlélem, ismételgette magában. Túlélem.
Két nap múlva vissza kellett utaznia, még egy vizsgája hátra volt. Erős vagyok, sulykolta magába, erős vagyok!
A kilencedik
A telefon újra csengett. A lány kinyomta. Ne kínozz már, gondolta. Hagyj engem békén.
A fiú a bejárat előtt a korláton ült. Beszéljünk... a szeme könyörgött. A lány a fejét rázta. Minek? Minden szép és jó, addig, amíg csak szerelmeskedni kell. Ahogy kinyitom a számat, Te elutasítasz. Én már az elején szóltam, nem vagyok alkalmas csak szexre. De Te mégis akartál, én meg... A szeme újra könnybe lábadt. Mindegy, legyintett, majd túl leszek rajta. Holnap hazautazok a szüleimhez. Boldog ünnepeket. Azzal megkerülte a fiút és többé nem nézett vissza.
A tizedik
A házban karácsonyi dalok szóltak, a lány megigazította a terítéket, felkapcsolta a fényeket a karácsonyfán. Felmegyek és átöltözök, kiáltott anyjának, aki a konyhában a sütit szelte fel. Apa hol van? Kiment az öcséd elé az állomásra. Mindjárt itt lesznek.
Hosszan tusolt, sírt egy kicsit, annyira hiányzott neki a fiú, hogy még lélegezni is nehezére esett. Amikor kijött a szobájából, hallotta apja hangját a földszintről. Ezek szerint mindenki együtt van már. Inni kellett volna egy korty bort, hogy ne kerülgesse a sírás állandóan. A táskájában még ott lapult a fiúnak vett ajándék. Majd kidobja. De még nincs ereje... Laza sminket tett fel, mert az öccse mindent észrevesz, nem akart most magyarázkodni. Ha túl lesznek a vacsorán, úgyis játszanak valamit, az majd eltereli a figyelmét, csak addig kell kibirnia. A tükörbe pillantott. Jól nézett ki. A haja fényesen hullámzott, a korrektor eltüntette a szeme alatti karikákat, jól állt rajta a ruha. Gondolt egyet, fülébe egy nagy karikát akasztott. Na! Ember legyen, aki észreveszi, hogy kis híján összeomlik.
A lépcső közepén megtorpant. Apja a fiúval beszélgetett. Elgyengülve ült le a lépcsőre, a földszinten lévők még nem látták őt.
Nem hiszem, hogy jó ötlet ez a látogatás! - csattant anyja hangja. Menjen el, fiatalember. Elég fájdalmat okozott. A fiú hangja halk volt, nem értette a választ, csak apja torok-köszörülését, ebből tudta, hogy valami olyat mondott, ami nem nyerte el apja tetszését. Mióta? - kérdezte túl barátságosan. Ajaj... Senkit sem látott, csak öccse kíváncsi arcát. Most megint a fiú beszélt. Csak néhány szót kapott el. Sajnálom... nem gondoltam... tegnap is... aztán ma... Mit mondhat? Az apja erős hangja vágta el a fiú monológját. És mégis hogy gondolja ezt az egészet? Szeretem. Tisztán hallotta a szót... Óvatosan felállt, csendesen indult lefelé. Azért jöttem, mert... - a fiú ekkor meglátta őt, elhallgatott. Nagyot sóhajtott, aztán felé indult. Apja utána lépett, de anyja megfogta a karját, hagyd, mondta.
Sajnálom, mondta a fiú. nem akartalak kizárni az életemből, csak... nem tudtam beszélni róla. Kérdezz, amit csak akarsz. Semmit sem akarok kérdezni, mondta a lány. Köszönöm a Rám szánt idődet. De most, szeretném, ha elmennél...
Senkim sincs! - tört ki a fiúból. Egyedül vagyok. Nem akartam, hogy sajnálj...
A szülők összenéztek. Szerintem van még idő vacsoráig, mondták, menjetek fel és beszéljetek.
A fiú a falhoz támaszkodva ült az ágyon, a lány az íróasztal sarkán. A fiú nem nézett rá, úgy beszélt. Anyámat vittem ki a reptérre, amikor találkoztunk. Évek óta az USA-ban él az öcsémmel és az új férjével. Nekem csak bejelentették, hogy elmennek. Nem is kérdezték, hogy mennék-e? Tizenöt éves voltam. Novemberben anyám mindig hazajön egy hétre. Mert utána már drágább a jegy. Még sose hívtak, hogy menjek ki hozzájuk. Lenne rá pénzem, de amíg nem hívnak, nem megyek. Apámat húsz éve nem láttam. Az öcsémet meg vagy nyolc éve. Rám hagyták a lakást, anyám szerint "gondoskodva van rólam". Néha, amikor hazaérek, még mindig azt várom, meghallom a hangjukat. Főleg az öcsém hiányzik. Már azt se tudom, hogy nézhet ki.
De hát van internet, skype és messenger! - mondta a lány.
Van. Tíz éve is volt, amikor elmentek. De egyszer sem hívtak. Az öcsém még a Facebookon sem jelölt be. Egy SMS jött, hogy megérkeztek. Meg néhány e-mail, hogy anyám megküldte a meghatalmazást az ügyvédnek, írják a nevemre a lakást. Azóta évenként csak egy e-mail jön októberben, hogy anyám mikor érkezik, meg amikor elmegy, egy SMS, hogy szerencsésen leszállt a gép Los Angelesben. Nem szeretek otthon lenni. Az öcsém szobájában szerinem azóta sem jártam. Mit mondjak még?
Semmit, mondta a lány, lecsúszott az asztalról, az ágyra mászott, ráült a fiú combjára, előrehajolt és várt... A fiú lassan érintette a száját a lányéhoz. Amikor a lány felegyenesedett, a szeme csillogott. Menjünk le, mondta. Nem kellene kihagyni ezt a vacsorát. Anyu baromi jól főz. Meg én is. A fiú magához szorította. Menjünk...
Egymáshoz bújva feküdtek a keskeny ágyban. Hazajössz velem holnap? - kérdezte a fiú. Hááát... van kajád? - kérdezte a lány. Nem nagyon... - vallotta be a fiú. Csak dolgoztam egész idő alatt, nem is voltam otthon, bent aludtam az irodában. Majd csomagolok kaját. - mondta a lány. Még két nap van a karácsonyból.
Anyja lázasan pakolt, a tegnapi zaklatott este után megnyugodtak a kedélyek, csak apja morgott még. Nem lesz semmi baj, mondta a lány, de most szeretnénk kettesben lenni. Ugye, megérted?
A lakásban meleg volt. A lány bőröndjéből fényfűzér került elő, elhelyezte az ablakban. Illatgyertyákat rakott az asztalra és az éjjeliszekrényre. Mindjárt más, mondta és a fiúhoz bújt. Lassan besötétedett. Nézték a lobogó gyertyákat, a színes fényfűzért, a fiú a lány karját simogatta.
Lehet, hogy korai még, mondta a fiú tétován, de azt szeretném, ha velem maradnál.
A lány felkönyökölt. Meddig? Januárban már vizsgáim vannak.
Mindig.
Hogyhogy mindig? - nevetett a lány, aztán elkomolyodott. Ezzel ne viccelj.
Soha nem beszéltem még komolyabban. Amikor találkoztunk a bécsi vásárban, nagyon magam alatt voltam, és nem hittem a szememnek. Mintha az álmom jelent volna meg váratlanul. Láttalak már itthon is, egyszer majdnem meg is szólítottalak... De ha rólad van szó, elbizonytalanodok. Pedig mindenki rámenősnek tart...
Én is felfigyeltem rád már régen. De mindig olyan távolinak tüntél...
Akarsz a párom lenni? Az én karácsonyi ajándékom? - kérdezte a fiú.
Egy hosszú csók volt a válasz.
A háromszázötvenhetedik
Na? Mi volt? - kérdezte a fiú, miközben a lány beült a kocsiba.
Jól ment.
Hát, akkor szeretettel üdvözlöm, doktornő! Van még valami dolgod?
Az égvilágon semmi - ha bevásároltál.
A fiú bólintott. Minden a csomagtartóban van. A lány hátranézett. És a fa?
Azt együtt vesszük meg a kispiacon. A lány rásimította a kezét a fiúéra. Nem felejtette el...
Zsebre dugott kézzel bámészkodtak a fenyőfák között. Ehhez mit szólsz? - kérdezte a lány. Mire a talpába állítjuk, magasabb lesz nálam. Neked kell felrakni a csúcsdíszt...
Jó, majd felrakom.
Ketten cipelték a fát a kocsihoz. Sehogy se fért be. Csak, ha az első ülést is igénybe veszik. Majd én gyalog megyek, mondta a lány. Nem gond az a pár lépés, egész nap nem voltam levegőn.
Lassan sétált a sötétedő utcán. Az ablakokban mindenhol karácsonyi fények. Már közel járt, felnézett a saját ablakukra. Egy üstökös villogott az ablak üvegén. A kapun a fiú lépett ki. Gyere, mondta, járjunk egyet. Egymás kezét fogva andalogtak.
Felvitted a fát? Fel. Hova raktad? Az előszobába. Majd együtt találunk neki helyet.
Átfázva értek haza. A lány végig nézett a barátságos otthonon. Sehol sem volt már por és a piszok. A nappali sarkába állították a fát. Holnap mindent előkészítek, sütök valami finomat, aztán két napig csak Rád akarok figyelni. - mondta, és a fiúhoz simult.
Alig várom! A karjába kapta a lányt. Csodálatos lesz a karácsonyunk. És az összes többi is...