Karácsonyi történetek - A menekülők

Rettentően félt. Leparkoltak a tízemeletes szalagház előtt, a férfi megmarkolta az állát és maga felé rántotta a fejét. Tizenöt perc, sziszegte. Sietek, válaszolta ő rémülten. Nem jössz be velem? Nem! Oké, mondta. Remélte, hogy ez lesz a válasz. Mert, ha nem...

Kivette a gyereket és a bőröndöt a kocsiból, a kapuhoz botorkáltak. Megnyomta a csengőt, én vagyok, mondta és a kapu kinyilt. A liftnél óvatosan hátranézett, a férfi a telefonját nyomogatta. Beszálltak, megnyomta a 10. emelet gombját. Szinte rosszul volt a félelemtől. Apja és anyja már várta ott fent. Egymás nyakába borultak. Sikerült valamit intézni? - bukott ki belőle a kérdés. Hát persze, csak siessünk. A tető-átjáró már nyitva volt, de apja bezárta maguk után, azon keresztül futottak a másik lépcsőházba. Anyja hadarva magyarázott, menj Pestre, ott jól elbújhatsz és biztos lesz munka is, ne írj, ne telefonálj egy darabig, nehogy megtaláljon. Ha nagy a baj, hívd a szomszédokat. A lift már várt, a szomszédasszony tartotta az ajtót. Lementek a földszintre, és ki a hátsó kijáraton. Fogalma sem volt, hova tartanak. A telefonod! - szólt rá az apja, dobd a kukába, és ő azonnal engedelmeskedett. A szomszéd kanyarodott oda rozoga Ladájával, szálljatok be gyorsan, sürgette őket, feküdjetek az ülésre. Anyja megölelte, megpuszilgatta, a gyereket magához szorította, menjetek, mondta, és egy marék bankjegyet nyomott a kezébe. Már indultak is. Csúcs! - nevetett a szomszéd - nyolc perc!

El kellett hajtani a férfi autója mellett, aki már a kapunál állt és a névtáblát böngészte. Kikanyarodtak a lakótelepről, ráfordultak a városból kivezető útra, a szomszéd besorolt a forgalomba és gázt adott. Most már felülhettek, kössétek be magatokat, még az hiányzik, hogy megállítson a rendőr. Lassan kiértek a városból és egyre távolodtak a férfitől és a veszélytől. Mi lesz anyáékkal? - kérdezte szorongva. Egy hétig valami rokonnál fognak lakni, aztán azt mondják majd, hogy fogalmuk sincs hol vagy, nem voltak itthon, nem is láttak. Kis falvakon suhantak keresztül, a gyerek bámészan nézte a karácsonyi díszbe öltözött házakat, tereket. Advent van, gondolta, mindenki boldogan készülődik, én meg... itt vagyok a semmi közepén.

A megyeszékhely autóbusz pályaudvaránál álltak meg. Vigyázz magadra, mondta a szomszéd, sok szerencsét, intett, és már el is hajtott. A pesti busz már elment, de négy busz is állt bent az indulási oldalon. Felszálltak arra, amelyik először indult. Már a főúton robogtak, amikor kezdett felengedni benne a görcsös félelem. A gyerekre mosolygott. Megszöktünk, súgta neki, és a kisfiú hozzásimult. Szótlanul ült, még gondolatai sem voltak. A busz megállt. Tíz percet várakozunk, kiáltotta a sofőr, a büféhez futottak. Két ásványvizet és két szendvicset kérek, mondta, és már rohantak is vissza a buszhoz. A gyerek evett, aztán a karja alá vackolódott és elaludt. A végállomáson szálltak le, késő éjszaka, a szomszéd megye egyik városában. Minden kihalt volt, a váróteremben hajléktalanok aludtak, a földön felborult boros flakonok, hányás szag. Egy távolabbi padon ültek le. Lassan csend lett, a gyerek mélyen aludt az ölében, ő is elbóbiskolt. Egy busz állt be az indulási oldalra járó motorral. Felszálltak rá. Vagy száz kilométert tettek meg, már az alföldön jártak, a hegyeket maguk mögött hagyták. Milyen furcsa vidék, gondolta. Az utca túloldalán a vasútállomást pillantotta meg. Jegyet kért az első induló vonatra a végállomásig. A helység nevét, ahova tartottak, még sose hallotta. A személyvonat sok kis állomáson állt meg, lassan döcögött. A gyerek élvezte az utazást, ő meg a kinti csatakos tájat nézte. Megszámolta a pénzét. Nem volt nagy összeg, de valószínűleg ez volt szülei összes megtakarítása. Elérzékenyült. Mindig mellette álltak. Akkor is, amikor ő nem érdemelte meg. Hova kellene menni, töprengett. Már húsz órája úton voltak. Fogalma sem volt, merre is járnak valójában. De ez jó. Amíg ő nem tudja hol van, addig más sem jöhet rá. Kinézett az ablakon, kint havaseső szitált. Elmegy a végállomásig, ott felszáll a fővárosba tartó vonatra, reggelre Pesten lehet, kereshet szállást és munkát. Már sötét volt, amikor leszálltak. Egy férfi nézte meg őket kíváncsian. A pénztárnál szembesült vele, hogy aznap már nem indul több vonat erről a határmenti kis állomásról sehova. Pestre meg sose, oda csak átszállással juthat el. Amikor valami szállás után érdeklődött, a pénztáros nevetésben tört ki. Itt nincs szálloda, mondta, próbálkozzon a faluban, hátha valaki befogadja. A vasútállomást nyolckor bezárják, itt nem maradhatnak.

Ez már sok volt. Úgy érezte, képtelen már tovább menni, de muszáj volt, a gyerek nem töltheti az utcán az éjszakát, hiszen havas eső esik, fúj a szél és fagyni fog. Találomra indult el, amerre a falu központját sejtette. A gyerek szótlanul botladozott mellette, nagyon fáradt volt már, de megszokta, hogy hallgasson, ő meg a sírással küszködött. Egy terepjáró állt meg mellette. Az a férfi volt, aki az állomáson megbámulta. Szállást ajánlott, ő meg ijedten és egyben dühösen hárította el. A pasi megvonta a vállát és elhajtott.

Hülye vagyok, gondolta, legalább a központig elvitethettem volna magunkat. Karácsonyi díszbe öltözött házak között, vagy másfél kilométeres gyaloglás után kis abc áruházat pillantott meg. Bementek. Itt mindenki megfordul, hátha valaki tud valami szállást. A bolt szinte üres volt. A pénztáros a fejét rázta, itt nincs szálloda, vagy ilyesmi. Ekkor a sorok között megjelent az állomáson látott férfi. Ez mindenhol ott van? - gondolta dühösen. De a férfi a pénztároshoz fordult. Én kínáltam neki szállást, de nem fogadta el. Mert nem ismer. A nő nevetett, a pasi karjára csapott, aztán hozzá fordult. Menjen csak nyugodtan vele, tök ártalmatlan, mondta, és ő, mert nem volt választása, végül megköszönte és beült az autóba. A férfi bekapcsolta az autó fűtését, amikor elindult. Megállunk még a takarmányboltnál, szólt hátra, maradjanak itt, és ő csak bólintott. Ahogy az autó bemelegedett, úgy tört rá a fáradtság. Magához ölelte a reszkető gyereket, még látta, hogy a férfi egy másik emberrel zsákokat dobál fel a raktérbe, aztán a szeme lecsukódott. Arra ébredt, hogy a férfi keltegeti. Megérkeztünk, mondta, jöjjön velem, majd én viszem a gyereket. Kiszállt a kocsiból és szétnézett. Egy tanyán vannak. Megrémült. Itt senki sem hallja, ha kiabál. De a férfi már a ház felé tartott a gyerekkel, ő meg utána szaladt. Egy meglehetősen kopár és hideg szobába léptek, ahol már kattogtak a radiátorok. Nem számítottam vendégre, de elindítottam már a fűtést, de kell egy kis idő, mire bemelegszik a szoba, mondta a pasi egykedvűen, a fürdőszoba a folyosón pont szemben van. Ágyneműt szedett elő, ledobta a heverőre, helyezzék magukat kényelembe, majd reggel találkozunk, mondta és rájuk csukta az ajtót. A gyerek félálomban, reszketve ült a fotelben, míg ő gyorsan felhúzta az ágyneműt. Kinyitotta a bőröndöt, pizsamát keresett, a gyereket a fürdőszobába vezette, ahol meleg volt, gyorsan lefürdette, hogy felmelegedjen, ráadta a pizsamát és ágyba dugta. Neki nem volt másik ruhája. Nem mert csomagolni, nehogy a kínzója rájöjjön, szökni készül. Átázott ruháikat a langyosodó radiátorra teregette, és egy szál bugyiban bújt az ágyba. Vacogva ölelte magához kisfia meleg testét és évek óta először úgy érezte, semmi bántódásuk nem eshet. Sírni tudott volna a fáradtságtól, mégsem volt képes elaludni. Gondolatai összevissza csapongtak.

Amikor egyedül maradt a pár hónapos gyerekkel, szülei elfelejtették, hogy a szerelem miatt hátat fordított nekik, azonnal rohantak hozzá. A segítségükkel mászott ki a bajból és keresett munkát a megyeszékhelyen. Szórólapozott, alkalmi munkákból tengődött, míg végül egy gyorsétteremben alkalmazták. A gyerekre egyik idős szomszédasszony vigyázott, némi pénzért, amikor délutános volt. Az új helyen keményen kellett dolgoznia, és a főnök dicsérete jól esett, és az is, hogy néha a nehéz műszak után hazavitte. Aztán jobb beosztásba helyezte. Nem kellett már a pultban állnia, az élelmiszer beszerzés és szállítás lett a feladata és esténként a gyerekkel lehetett. Az egyre hevesebb udvarlás, a forró szerelmi vallomások végül hatással voltak rá, úgy érezte, beleszeretett a férfiba és hozzá költözött a gyönyörű társasházi lakásba. Néhány hónapig minden szép volt, aztán a férfi egyre féltékenyebb lett, vádaskodott, indokolatlan dühében megverte, aztán bocsánatot kért, de az eset újra és újra megtörtént. Az első menekülési kisérlete kishíján az életébe került. A férfi utána ment, és hazavitte, ahol aztán úgy megverte, hogy hetekig a lakást sem tudta elhagyni. Ő meg nem tudta, mit tehetne, nem volt hova mennie, és pénze sem volt, mindenben a férfitől függött, aki őrült féltékenységében még a telefonját is összetörte. Sokáig tűrte az egyre durvább bánásmódot, és csak akkor szánta el magát a szökésre, amikor a férfi már a gyereket is megütötte, aztán azt követelte, vigye onnan a "fattyút", mert látni se birja. Ez hozta a megoldást végül, ő látszólag beleegyezett ebbe, és amikor a férfi mélyen aludt, felhívta anyját és a segítségét kérte, hogy eltünhessen.

Most meg itt fekszik egy idegen férfi hideg szobájában, holnap Pestre utazik, de a továbbiakról, hogy hol fognak lakni, hogy talál munkát és miből fognak addig is élni, fogalma sincs. Lassan elnyomta az álom. Éjjel felriadt, érezte, hogy a szoba már bemelegedett, mindenhol csend volt, kisfia mélyen és nyugodtan aludt, így jólesően helyezkedett el, és aludt tovább ő is. Kora reggel ébredt. Újra felvettea nedves cuccokat, felöltöztette a gyereket, összepakolta a bőröndöt. A férfit a konyhában találta. Mindent köszönök, mondta, mennyivel tartozom? A férfi kicsit zavarba jött. Nem gondoltam én pénzre, mondta. Ez egy kis falu. Itt mindenki segít a másikon, ha szükséges. Még élnek a hagyományok. Ne menjenek el reggeli nélkül, tette még hozzá. Evés közben a menetrendet bogarászták a neten, és rájöttek, reménytelen Pestre menni innen, hogy még aznap szállást és munkát találjanak. Tanácstalanul nézett a férfira, semmi ötlete nem volt már, és akkor a férfi egyszer csak azt mondta: ne menjenek Pestre, a bizonytalanba. Van egy kis házam a faluban, kiadom maguknak, maradjanak itt. Ez a kis falu még a térképen sincs rajta, itt biztosan nem keresné az, aki elől menekül. Igaz, télen nem könnyű itt az élet, alig van munka, de éhen halni azért nem lehet. Csak néhány percig hezitált. Kint szakad a havas eső, a szél fúj, neki nincs váltás ruhája se, a gyerek már alig áll a lábán, megbetegedhet, ha még sokáig húzgálja... Megnézem azt a házat, mondta.

De ne számítson valami extrára, szabadkozott a férfi, csak egy kis parasztház...

Fehérre meszelt kis ház előtt álltak meg. De volt nenne gáz, víz és villany, csak be kellett kapcsolni.

Állt a régimódi bútorokkal berendezett kis szoba közepén. Minden nyugalmat és békét árasztott. Anyuuu, ugye itt maradunk, súgta a gyerek. Ez mindent eldöntött. Kiveszem, mondta, ha meg tudunk egyezni a bérleti díjban, és haladékot kapok a kaucióra. Miután bekapcsolták a fűtést, visszatértek a tanyára. Útközben a férfit nézte. A harmincas évei közepén járhat. Vajon mit gondol őróla? Alig 23 éves, és egy öt éves gyerek anyja, piszkos és izzadt, a haja le van nőve, mert a kínzója megtiltotta a szépségápolást őrült féltékenységében.

A férfi nyíltsága és kedvessége megoldotta a nyelvét, késő éjszakáig beszélgettek, és ő végre elmondhatta valakinek a hányattatásait és jól kisírta magát.

Másnap beköltöztek. A gyerek kezét fogva sétált el a kis abc áruházba, ahol tisztítószereket és némi élelmiszert vásárolt, megismerkedett az eladókkal és a pénztárossal, akiknek elmondta, hogy munkát keres.

Néhány nap alatt kitakarította a házat, közben a gyerek felszabadultan ugrándozott, a tornácon szaladgált, lassan felengedett benne a félelem. Ő meg bemutatkozott a szomszédasszonyoknak, megtudta, hogy nincs varrónő a faluban, hát a maradék pénzéből egy használt varrógépet vásárolt. A művelődési házban és az abc-áruházban plakátokat helyezett el, és az emberek kisebb munkákkal keresték meg, mert kíváncsiak voltak a furcsa, városi nőre, aki a semmiből érkezett. Karácsony előtt egy héttel a szállásadója kereste fel. Egy tejfölös vödörben frissen kisütött zsírt, reklámszatyorban krumplit és néhány hagymát hozott, "hogy legyen mihez nyúlni", mondta. Aznap este hajában sült krumplit ettek zsírba mártogatva, pirított kenyérrel. A kaja sok gondot okozott. Próbált keveset költeni, és a gyerek, mintha érezte volna ezt, mindent jó étvággyal elfogyasztott, akkor is, ha egész nap csak margarinos kenyeret ettek és teát ittak.

Kezdett beilleszkedni a kis falu életébe. A gyereket januártól óvodába íratta, elment a közösségi házba, ahol volt internet és könyvtár, és hét végén használt ruha értékesítés. Éjszakánként, míg a gyerek aludt, kis angyalkákat horgolt, szüleire gondolt, de felhívni nem merte őket, - nem is volt telefonja - nehogy a kínzója valahogy a nyomára akadjon. Lassan nyugodott meg.

Szenteste délutánján, míg a gyerek a szomszédban játszott, a kertben vágott száraz ágat arannyal fújta be, feldíszítette néhány szem szaloncukorral és a horgolt angyalkákkal. Gyertyát gyújtott és festett, színes pohárban az asztalra helyezte. Becsomagolta a titokban vásárolt társasjátékot és kifestőt a színes ceruzákkal, megfőzte kisfia kedvenc ételét, a milánói makarónit. Csodás volt az este. A gyerek visongva örvendezett a "karácsonyfának" és az ajándékoknak, játszottak, majd az ágyban összebújva nézték a tévét. A gyerek hamar elaludt, ő meg elérzékenyülten nézte. Micsoda élete volt szegénykének! Az apja elhagyta, az anyja egy idegen asszonyra bízta esténként, hogy el tudja tartani, aztán tűrnie kellett egy idegen férfi agresszióját. De soha többé. Nincs még egy férfi, akiért a gyerekét kitenné újabb stressznek. Hirtelen a szállásadója villant az eszébe. Az nem ilyen. Barátságos és nagylelkű. Segítőkész és tapintatos. Jóképű és magas. Miket gondolsz! - szidta magát kuncogva. Hiszen vagy 10-12 évvel idősebb nálad, komoly ember. Esélyed sincs. De azért örült a felmerült gondolatoknak. Ebből látszik, hogy gyógyul.

Elfújta a gyertyát, lekapcsolta az ágy melletti kis lámpát. Hallgatta kisfia békés szuszogását. Míg ki nem tavaszodik, szűkösen lesznek, hiszen a kisebb ruha-javítások, nadrág-felhajtások nem sokat jövedelmeznek, igazából csak a családi pótlékra és esetleg a szüleire támaszkodhat, de aztán... Veteményezni fog, és virágokat ültet. Napszámba jár, bár azt se tudja mi is az valójában. Majd lekvárt főz, befőttet és savanyúságot tesz el. Igaz, még soha életében nem csinált ilyesmit, de majd megtanulja. Az emberek jók, megszerették őt, biztosan segítenek. A gondolatok lassan álomba ringatták. Nyugodtan aludt. Évek óta először. Még hallotta a toronyóra ütéseit, majd a harangszót. Véget ért az éjféli mise. Karácsony napja van.