Karácsonyi történetek - A család

Karácsonyi történetek

A család

Már délután, amikor hazafelé tartottak, a gyerekek nem birtak magukkal. Minden hülyeség eszükbe jutott, nevettek, butáskodtak.

Tíz perc pihenő, mondta anya, amikor mindegyikről lerángatta végre a kabátot. A lányok szobája csendes volt, biztos zenét hallgattak, vagy olvastak, a fiúk kuncogtak, de jól esett nekik is a pihenés. Holnap már nincs iskola, innen lehet igazán számítani a karácsonyt. Anya ránézett az órára. Apa még nem várható, egyedül kell hozzáfogni a dologhoz, de előtte iszik még egy kávét, és készít a gyerekeknek is valami forró italt. A kávéfőző jellegzetes hangja, a kávé és a gyümölcstea illata betöltötte a panelkonyhát. Poharakba öntötte az italokat. Pihenő vége! - kiáltotta és a gyerekek kirajzottak a szobákból.

Ezt megisszuk, aztán sok dolgunk lesz, mondta az anya. Az első, hogy rendet csinálunk. Mindenki összepakolja a cuccát, úgy, hogy "karácsonyi rend" legyen. Aztán a porszívó-felelős felporszívózza a lakást, a konyhás elmosogatja a poharakat, amiből ittunk. Ha ügyesek vagyunk, egy óra alatt elkészülünk, és aztán... Sütééééés! - kiabáltak a gyerekek. Igen.

Az anya berakott egy mosást, leszedte a fregoliról a száradó ruhákat, lehúzta az ágyneműt és tisztát húzott mindenkinek, a legszebbekkel ágyaztak az ünnepre, a gyerekek is sürögtek-forogtak. Fordult a kulcs a zárban, megjött apa, egy hatalmas fát vonszolt be a lakásba. A gyerekek szinte megvadultak. Már megint nem birtál magaddal, mondta anya, és apa vigyorgott. Mindenki látni akarta a fát. Egy kést hozott, elvágta a madzagot, és a fa ott állt rengő ágakkal. Szép volt, és majdnem a mennyezetig ért. Állítsuk fel, mondta anya, úgyse tudjuk hova rakni, ha már kibontottuk. Fél óra elment vele, de a gyerekek öröme őket is boldogsággal töltötte el. Mire a lakás "karácsonyi rendben" ragyogott, besötétedett. Most akarsz még sütni? - kérdezte apa. Muszáj, mert nem leszünk készen, sóhajtott anya. Ma legalább a mézest meg kell csinálni, meg a kekszet, mert annak puhulni kell. Összeállította a tésztákat, lehet jönni, kiabált, és a gyerekek kitódultak. Mindkét táblán tésztát nyújtott, a gyerekek szaggatták, rakták a tepsibe, a sütőbe. A konyhát fűszeres illat lengte be, a kis laptopról karácsonyi dalok szóltak. Valaki menjen ki, mert nem férünk, mondta anya, de senki sem akart kimaradni a buliból. Lassan elkészültek a mézeskalács házikók, fenyőfák, csillagok. Ezeket majd holnap díszítjük. Most csak úgy, mindenki bekap egyet, mert kóstolni muszáj. Mindjárt jön a keksz-készítés, az több vesződséggel jár, hiszen a tetejét már sütés előtt díszíteni kell mandulával, csokival, aszalt gyümölccsel. A két kicsi már kidőlt, a szobába mentek, játszottak. Anya és a nagyok már kissé fáradtan dolgoztak, a lakás minden pontján érezni lehetett a karácsonyi illatokat, a konyhában és a kamrában sütemények hűltek mindenfelé. Kész vagyunk, nevettek egymásra. Megint az órára nézett. Mindjárt nyolc óra.

Üljetek le egy kicsit, lazítsatok, majd én csinálok vacsorát, mondta apa. Ültek a kanapén, nézték a csupasz fát. Nagyon szép lesz, ha feldíszítjük, mondta egyik gyerek. Már alig várom, mondta a másik. Kész a vacsora, kiabált apa. Máris? A konyhaasztalon vajaskenyér hegy állt, nevettek. Jaj, apa, már megint... tudhattuk volna! Ették a kenyeret, itták a kakaót, de jó, holnap nem kell korán kelni, tárgyalták. Délig fogok aludni, mondta a nagylány. Én is, én is, mondták a többiek. A szülők összenevettek. Mindig ezt mondják, aztán meg korán kelnek. Az izgalom nem hagyja őket pihenni.

Elcsendesülve ültek a "felnőtt szobában", ami egyben képezte a hálót, nappalit, étkezőt. Kicsi ez a lakás ennyi embernek, de nem telik nagyobbra. Ezt megbeszélték a gyerekekkel is. Ha vennének egy nagyobb lakást, ahhoz hitel kellene, amit fizetni kéne. És akkor kevés pénz maradna. Fel kellene áldozni a dzsesszbalettet, a zeneórát, a karate edzést, a nyaralást. Úgy döntöttek, maradnak. Csak a konyha lenne egy kicsit nagyobb! - sóhajtott anya. Vagy csak egy fél szobával több, ahol berendezhetnék az étkezőt. Ha a szobában kinyitják a nagy asztalt, akkor apa és a nagyfiú az ágyon kell, hogy üljön, azon is mindig nevetnek, mert hiába ők a legmagasabbak, a vállukig ér az asztal.

Valaki kezdjen el tusolni, mondta anya, mindjárt kilenc óra. Lassan kászálódtak, aztán persze mindenki egyszerre akart menni, civakodtak. Sorsot húztak. Előbb a nagyok, ahogy a szerencse hozta, aztán apa megfürdeti a kicsiket, addig anya pihen.

Mikor a gyerekek már a szobákban csiviteltek, megágyaztak, és ők is lefeküdtek.

Holnap meddig dolgozol? - kérdezte anya. Hát úgy háromig. És holnap után? Nem dolgozok már, mondta apa, ezért volt ez a hajtás, hogy szent este napján már ne kelljen. De jó! - ölelte meg anya, végre nem egyedül kell mindent megcsinálnom. Csörgött a telefon. Ki lehet ez ilyenkor?

Apa szeme kikerekedett a hirtelen szóözönt hallva, anyára nézett. Baj van? - kérdezte anya. Ahogy vesszük. Ma szabadon engedték. Feltételesen. Nem kellett magyaráznia kire gondol. Ki mondta? A tesója hívott. Szerinte eljön.

Anya felült az ágyon. Atyaég! Hogy mondjuk el nekik? Holnap fel kell hívni a gyámügyet. Hogy tudjuk, mit tehetünk és mit nem. Mit csinálok, ha idejön?

Apa elgondolkozva nézett maga elé. Lemondom a holnapi melót, ezt meg kell, hogy értsék. Nem maradhattok itt egyedül. Ki tudja, mire képes... Ahogy az ítélet-hirdetéskor fenyegetőzött...

Szerintem nem lesz semmi baj. Dühös volt. Meg hát eltelt azóta hat év. Biztosan átgondolta. Lehet, hogy ide se jön. Vagy nem pont holnap. Menj csak dolgozni, kell a bevétel, jönnek a számlák.

Oké! De ha jön, ne engedd be a házba.

Úgyis bejön, ha akar. Majd reggel szólok a gyerekeknek, hogy nem mehetnek le játszani se. Átszervezem a napot, mondta anya, nem sütök bejglit, szólok anyának, hogy hozzon, ha jönnek, inkább összeütök egy piskótát, azzal nincs annyi baj. Sose lehet tudni...

Jó, mondta apa, én meg sietek, ahogy tudok. Meg van a tetőátjáró kulcsa? Arra menjetek, ha muszáj lesz.

Másnap reggel anya alig várta, hogy nyolc óra legyen. A gyermekvédelmi hivatalt hívta, míg alszanak a gyerekek. Próbálta gyorsan és összefüggően elmondani, amit megtudtak, a hivatalnok dühöngött. Senki sem értesítette őket, ha legalább pár nappal előbb szól valaki, lehetett volna távolságtartási határozatot hozni, azt a börtönben a szabadulás előtt átadni, akkor meg sem kisérelhetné, hogy a gyerekek közelébe menjen. De már nem tudnak semmit csinálni, legyenek óvatosak.

Köszi a semmit! - morgott anya. Felhívta a nagyit. Sütnél helyettem bejglit? - kérdezte, és néhány szóval elmondta, mi történt. Sütök hát. Úgy is vittünk volna, de akkor kettővel többet sütök.

Mire felébredtek a gyerekek, anya már a piskótát sütötte, a gyerekek vidáman zajongtak a lakásban, mikor díszítjük a fát? - nyüzsögtek körülötte. Ebéd után, amikor apa hazaér. De addig is rakhattok akasztót a szaloncukrokra, akkor gyorsabban haladunk. A gyerekek a szőnyegen ülve, nevetgélve piszmogtak, amikor csengettek. Meghűlt benne a vér. Kinyissa? Lehet egy szomszéd. Kinézett, de senkit sem látott. Végül mégis kinyitotta az ajtót, a szomszéd kisfiú jött játszani. Megkönnyebbült. Mégis csak beszélni kellene a gyerekekkel. De ki tudja, hogy reagálnak? Megijedhetnek. Egyáltalán, mire emlékeznek a történtekből?

Amikor már a töltött káposzta a gázon pöszörgött, a rakott tészta, amit ebédre készített, a sütőben volt, teával és egy-egy szelet sütivel leültek az asztalhoz.

Kinek, milyen karácsonyi emléke van? - kérdezte anya. A gyerekek egymás szavába vágva meséltek.

Egyszer csak a nagylány megszólalt, emlékszem, amikor mezítláb szaladtunk hozzád a hóban...

De akkor még nem laktunk itt! - gondolkodott a középső.

Hát hol laktunk? - kérdezte a nagyfiú csodálkozva.

A lányok nevettek. Te itt laktál akkor is! De akkor még nem voltunk testvérek...

Anya gyorsan rövidre zárta a beszélgetést. Nem fogja megijeszteni a gyerekeket. Menjetek, nézzetek mesét, amíg apa haza nem ér. A konyhában ült le.

Ő is emlékezett arra a karácsonyra. Barátnője gyerekei karácsony este jelentek meg az ajtóban. A nagylány, aki akkor még csak hét éves volt, véres kezével a kicsi kezét markolta, aki szívszaggatóan ordított és a karjába vetette magát. Beterelte őket a lakásba, ahol apa és a nagyfiú éppen az asztalt terítette. A kicsi fiú még alig volt néhány hónapos.

A gyerekek lila szájjal, dideregve álltak az előszobában, meztelen lábuk volt a hidegtől. Ijedten kapott a nagylány keze után. Megsérültél? - kérdezte és a gyerek, meglátva a tenyerén húzódó vágást hisztérikus sikításba kezdett. Már az összes gyerek, beleérte az övét is, hangosan sírt. A fürdőszobában lemosta a kislány kezét. Mi történt? - kérdezte. De a lány csak nyüszítve sírt. Anyukád hol van? A gyerek a ruhájába kapaszkodott. Nem tudom, mondta. Más is megsérült? Nem tudom. Apád tette ezt? A lány hozzábújt, úgy súgta: ki akart dobni az ablakon... Benne meghűlt a vér. Hiszen a hatodikon laknak! Jézusom, mi történhetett ott. A kádba meleg vizet engedett, beleültette a lányokat, hogy gyorsan felmelegedjenek.

Plédbe csavarva a kanapéra ültette őket. A középső lány homlokán egy vérömleny kezdett kialakulni, a kicsi hátán hosszú, lila folt... Mi történhetett? A barátnőjét hívta. A telefon kicsengett, de senki sem vette fel. Hívta a vezetékes telefonon, mi van, te ribanc, hallotta a férfi hangját, trágár szavak zúdultak rá, a férfi gyűlölettel teli szavai megrémítették, lecsapta a telefont. Ez megőrült, mondta a férjének. Nincs magánál... Hol lehet a barátnőm? - töprengett. Mostanában keveset beszéltek. Valahogy eltávolodtak egymástól, talán a pici fiú születése miatt, gondolta, de érezte, hogy nem ez az ok. Valami történt.

A kislányokat be kell vinni a kórházba, a nagylány kezét össze kell varrni, lehet, hogy a vágás ideget is érintett, és láthatóan sokkos állapotban vannak. Megyek én, mondta, a férje csak bólintott.

Egy órát vártak a sürgősségin, mire ellátták a lányokat. Egy férfi lépett hozzá. Maga van itt az elhagyott gyerekekkel? - kérdezte. Elhagyott gyerekek? Maga miről beszél? Hát a nő elhagyta a férjét és megszökött egy másik férfival. Lassan kialakult a történet.

A nő felment a lakásba az új pasival, hogy elhozza a gyerekeket, ebből verekedés keletkezett, a gyerekek apja ütött mindenkit, akit ért, a felnőttek kimenekültek, ott hagyták a gyerekeket, akik végig élték apjuk tombolását, míg a nagylány végül a két kicsit magával húzva kimenekült a lakásból és ösztönből vagy meggondolásból, de okosan felfelé futott a lépcsőházban, míg apja lefelé szaladt utánuk. Vagy fél órát fagyoskodtak a tetőkijáró mellett, mire el merték hagyni a házat és egy szál pizsamában, mezítláb hozzájuk futottak.

Át kellett futniuk az egész lakótelepen! És most mi lesz? Elviszem a gyerekeket, mondta a gyermekvédelmis pasi a világ legtermészetesebb hangján. Elhelyezzük őket egy intézetben, aztán valószínűleg nevelőszülőkhöz kerülnek. Elviszi? De hát rémültek és sérültek! Hadd maradjanak nálunk! Miért vinné idegen helyre? A férfi megvonta a vállát. Az apa nincs beszámítható állapotban, az anya nem veszi fel a telefont. Egyik szülő sem tud rendelkezni a gyerekekről. Anélkül nem megy.

Várjon egy percet, mondta és sms-t küldött a barátnőjének. Azonnal hívj fel, a gyerekeid életéről van szó! -írta. Csörgött a telefonja. Barátnője sírással küszködve jelentkezett. Hogy vannak a gyerekek? Hogy lennének, kérdezett vissza dühösen. Gyere ide azonnal! Nem tudok! Már Győrnél vagyunk. Külföldre megyünk. Nagyon félek! Ha megtalál, megöl.

Egyszerűen nem értette... Itt hagytad a gyerekeket? Most légyszives koncentrálni, és az úrnak, akivel beszélni fogsz, egyértelműen megmondani, hogy rám bízod a gyerekeket! Ne szórakozz, mert állami gondozásba veszik őket, ha hülye vagy!

Majdnem éjfél volt, mire taxiba ültette a gyerekeket és hazafelé indultak. A kicsi elaludt útközben, a nagy sápadtan dőlt hátra, a középső dermedten ült. Eddig még egy szót sem szólt.

A lakásban csend volt. Férje a fotelban ülve várta, a két gyerek a franciaágyban aludt.

Na? Mi volt? - kérdezte a férje, miközben a kislányokat ültette az asztalhoz. Gyertek, egyetek egy kicsit, mondta nekik kedvesen. A gyerekek nyilván nagyon éhesek voltak, csak úgy tömték be az ételt.

A gyerekek szobájában fektették le őket. A kicsit a baba ágyába, a két nagyobbat a nagyfiú ágyába. Két perc múlva mindhárman mélyen aludtak.

Másnap rendőrök jelentek meg, a gyerekeket akarták kikérdezni, de csak a legnagyobb tudott beszélni. Borzalmas dolgok derültek ki a család életéről. Verések, fenyegetések... A férfi tárgyalásán őket tanúként hallgatták meg, aki magából kikelve, megvadulva ordított. Megdöglötök, kiabálta, kicsinállak benneteket. Ugyanez ismétlődött meg, amikor először szabadságra engedték az anyja temetésére. Egy ismeretlen mobilról hívta fel, féljél, mondta, tönkre tetted az életemet! Nehogy kiess a nyolcadik emeletről. Ma sem érti, mit akart ezzel...

Öt év telt el azóta, azt hitték, a férfinak még két év van hátra a büntetéséből, nem aggódtak. Eddig.

Kulcs fordult a zárban, apa megérkezett. Szia! - kiabáltak a gyerekek a tévé elől. Kész vagyunk a szaloncukrokkal. Anya a konyhába ment, bekapcsolta a sütőt, tálkákba kanalazta a befőttet. Először a gyerekek ettek, aztán ők. Nem volt semmi? - kérdezte apa. Semmi!

Délután a fát díszítették, elkészült a káposzta, kirakta a hidegre, előkészítette a levest holnapra, estig kártyáztak, nevetgéltek, csak ők, felnőttek dermedtek meg minden külső zajra, liftajtó csapódásra, telefoncsörgésre.

Másnap, szent este napján megérkeztek a nagyszülők, hozták a bejglit és a halászlét, a szobában kinyitották a nagy asztalt, nevetgélve terítettek, jó étvággyal ettek. Ugye tudjátok, mit csinálunk ma délután? - kérdezték a gyerekektől, akik vidáman bólogattak. Kitaláljuk a nyaralást!

Az ebéd jó hangulatban zajlott, a gyerekek izgatottan várták, hogy a fenyőfán felgyúljanak a fények, rávetették magukat az ajándékokra, és ők is átadták a sajátjaikat. Könyvek, legók, társasjátékok, egy-egy régen áhított divatos ruha, vagy kütyü, a gyerekek boldogan csacsogtak, kipróbálták az új játékokat, aztán megkezdődött a "szertartás". A "Hova menjünk nyaralni?" játék. Nagy fehér kartont fektettek a szőnyegre, rárajzolva az ország térképe. Sorszámot húztak.

Ki lesz az első? - kérdezte apa.

Én, mondta a nagyfiú. Eger! - vágta ki. Van ott egy vár, fürdő is, meg apának borokat lehet venni a pincékben. És jó kirándulóhelyek is vannak. Képeket mutatott, a többi gyerek hümmögött. Egész jó. Lehet menni vonattal? Hááát, azt nem, mondta a fiú, és busszal is elég durva. Kocsival kell menni, ami azért jó, mert akkor lehet sátorozni. Van ott egy olcsó kemping. Ritkán használták a hét személyes kis buszt. Mennyibe kerülne? Kicsit húzós...

A középső lány következett. Sopron. Gyönyörű a város, és a környéke is, mutatta a képeket, van egy városi fürdő, de nem valami nagy szám. Lehet menni busszal, nem kell átszállni. A költségek...

A kisfiú következett. Még alig tudott írni és olvasni, óvodás volt. Balaton, mondta, és mindenki nevetett. Minden évben ezt mondja! De hát ott olyan jó! Egész nap fürödhetünk! És főzünk bográcsban. És kocsival lehet menni.

Mindenki elmondta az ajánlatát, végül Apa jött. Békésszentandrás. Micsoda? Hát az meg hol van? A gyerekek értetlenkedtek. A Körös partján van. Találtam egy vendégházat a parton, csónak kikötővel, lehet fürdeni, és horgászni is, amiért nem kell külön fizetni és ezzel spórolunk. Ha kocsival megyünk, akkor bemehetünk Szarvasra, megnézni az arborétumot, és a nevezetességeket, és van ott két cukrászda is. Hűűű, ez nagyon jó, apa te mindig ilyen jókat találsz...

Azért még többször átnézték a javaslatokat, végül csak apa ötlete tünt legjobbnak. A szülők összekacsintottak. Ez jól ment. Anya segítségével bejelölték a térképen Békésszentandrást, apa átadta a költségvetést és az "egyenlegközlő" lapot, amit szintén a kartonra tűztek. A kartont ünnepélyesen felrögzítették a komód feletti rácsra, alá tették a nagy dunsztosüveget. Ebben gyűlik majd a pénz. Azért jó sok pénzt kell majd összedobni, mondták a gyerekek, de menni fog. Akkor én kezdem, mondta a nagypapa és egy ezrest dobott a dunsztos üvegbe, aztán akkurátosan felírta a lapra a végösszeg alá: nagypapa - 1000 Ft, aláhúzta, lám az összeg máris ezer forinttal csökkent. A gyerekek örvendeztek. Én sem akarok lemaradni, mondta a nagymama és ő is bedobott egy ezrest, és a végösszeg újabb ezer forinttal csökkent. Mindenki pénzért szaladt, 20, 50 és kétszáz forintosok kerültek az üvegbe, és a végösszeg már közel háromezer forinttal csökkent. Az este a tervezgetéssel telt. Így volt ez már évek óta. A dunsztos üvegben egész télen és tavasszal gyűlt a pénz, a nyaralás egyre elérhetőbb közelségbe került.

Karácsony első napja játékkal és pihenéssel telt. Társasoztak, kártyáztak, mézest és kekszet nassoltak, ma mindent lehet, de ebédelni muszáj, mondta anya, mint mindig. Amikor elfáradtak a játékban, a gyerekek filmet néztek, a szülők a kanapén hevertek, de ahányszor csapódott a liftajtó, a gyomruk összerándult. De semmi sem történt. Elmúltak az ünnepek, apának újra dolgoznia kellett.

Csengettek. Mielőtt anya megakadályozhatta volna, a kisfiú kinyitotta az ajtót. És ott állt az ember, akitől rettegtek. A lányok rémülten, sírva menekültek a szobájukba, a két fiú nem értette, mi történt. Ők csak egy magas "bácsit" láttak, aki sovány volt, sápadt, a haja ritka és ősz.

Anya és a férfi farkasszemet néztek. A kisfiú még mindig az ajtónál állt, a férfi ránézett. Anya rémültem ugrott oda és elrántotta. Menjetek a szobátokba! - mondta határozottan. Lépj hátra, mondta a férfinak. Be szeretném csukni az ajtót. A férfi hátralépett. Nem akarok semmi rosszat, mondta. Csak látni akartam a gyerekeket. Már napok óta itt ülök a játszótér mellett, de soha nem jöttetek le.

Nem véletlen! - mondta anya. Hiszen bántottad őket és fenyegetőztél.

A férfi sóhajtott. Jól elcsesztem mindent, mondta. Hangja lemondó volt.

Anya félre állt. Gyere be, mondta. Tudta, hogy baj is történhet, mert a férfi durva és agresszív ember, de hát mégis csak a lányok apja. A konyhában ültek le. Kávét, vagy teát? - kérdezte. A férfi fejét rázta, inkább egy pohár vizet.

Anya a lányok szobájába ment. Gyertek, mondta, itt van az apátok. Ő nem az apám! - csattant a nagylány hangja. De azért mégis követték anyát. A férfi, aki ott ült, nem hasonlított arra a dühöngő szörnyetegre, akire emlékeztek. Szótlanul álltak, míg az ember szeme könnybe nem lábadt. Sziasztok! - nyögte rekedten, de ők nem feleltek. Mehetünk, anyu? - kérdezte a legkisebb lány. Menjetek csak, mondta anya és ők szabályosan elmenekültek.

A férfi most anyát nézte. Ne haragudj, azt hittem, Te falaztál az asszonynak... - mondta.

És ezért megfenyegettél, hogy vigyázzak, mert kieshetek a nyolcadik emeletről? - intett anya az ablak felé.

Nem gondoltam komolyan. - motyogta a férfi. Csak az elkeseredés...

Ne beszélj mellé! Te évek óta ittál már, mielőtt a feleséged lelépett. Éjjel jártál haza. Elittad a keresetedet, és ha felelősségre vont, megverted. AZÉRT lépett le. Erre Te elloptad a gyerekeket, tökrészegen kilógattad a lányodat a hatodikról, és azt mondtad, kidobod, ha a feleséged nem tűnik el. Aztán kést tartottál a gyerek nyakához, meg is sebesítetted. Ha a kislánynak nincs annyi lélekjelenléte, hogy elszökjön, míg Te a kamrában italt keresel, talán meg is ölöd valamelyiket. Mégis mit vársz tőlük?

A férfi reménytelenül lógatta a fejét. Semmit. - mondta ki. Láttam, hogy jól vannak, megyek is.

Mihez fogsz kezdeni? - kérdezte anya.

Apámhoz költözök Pestre. Keresek valami munkát. Felhívhatlak néha, hogy tudjam, hogy vannak?

Hát persze, mondta anya. Nem veheti el a reményt ettől az embertől. A lányoknak is jobb, ha nem egy arctalan rémet látnak, ha rá gondolnak.

Nyilt az ajtó. Sziasztok! Apa jött meg. A gyerekek hozzá futottak, Apu, kiabáltak és a nyakába kapaszkodtak. Apa nevetett, és akkor meglátta a férfit. Szája megfeszült. A lányok a kezét szorították.

A férfi felállt. Akkor én mennék is... Nézte a lányokat, de azok elfordultak. Apa közéjük és a férfi közé állt.

Nem tartóztatunk! - mondta keményen. Jó utat - szólt utána anya. Az ajtó becsukódott.

A lányok láthatóan fellélegeztek.

Tíz perc pihenő! - mondta anya. Aztán ebédelünk, és eldöntjük, mit játsszunk.

Egymás mellett ültek. Mit gondolsz? - kérdezte apa. Anya a fejét rázta. Most józan volt, de tegnap ivott. Éreztem rajta az italszagot. Apa felsóhajtott. Kutyából nem lesz szalonna, mondta lemondóan.

A konyhába mentek, előkészítették az ebédet, betöltötték a kávéfőzőt.

Gyertek, szólt be anya a gyerekeknek, kész az ebéd.

De még előtteee.... - húzta a szót apa - Ezt nézzétek! Egy ezrest vett elő és a dunsztos üvegbe dobta. Felírta az egyenleget. Még egy lépéssel közelebb került a nyaralás. Hurrá, kiabáltak a gyerekek, aztán nekiültek az ebédnek. Így kell ezt! - mondta apa. Már el is terelődött a figyelmük. Zseni vagy! - puszilta meg anya és apa vigyorogva rákacsintott. Mindig is tudtam a nőkkel bánni...