A nyugágyból nézte a tengert. Égetett a nap az ernyő alatt is, be kellene menni, gondolta, de megmozdulni se volt kedve. A nő jött ki a vízből, aki idecsábította. Bomba testéről csepegett a víz, a férfiak kigúvadt szemekkel, a nők irigyen nézték. A tusolóhoz szaladt, hogy lemossa magáról a sót, aztán fölé hajolt és vizes, hűvös száját a szájára tapasztotta. Meglepetésére a teste nem reagált, mint eddig mindig.

Mindjárt vacsora, mondta a nő, át kellene öltöznöm. Menj csak előre, mondta, és végig simított a lábán, fenekén, én is jövök rögtön. Maradhatsz még, nevetett a nő, nekem idő kell, hogy elkészüljek. Bólintott. A bárhoz ballagott és rendelt egy alkoholmentes koktélt.

Visszaült a helyére. Ez aztán az élet, gondolta, és a csatakos városra gondolt, ahonnan jöttek. Nem kellett volna. A város eszébe juttatta azokat, akiket ott hagyott.

Maga előtt látta anyja döbbent arcát, amikor bejelentette, hogy elköltözött a családjától, mert szerelmes. Mi lesz a gyerekekkel, kérdezte ijedten. Semmi nem lesz! - jelentette ki ingerülten. Nem azt mondtam, hogy sorsukra hagyom őket! Gondoskodni fogok róluk. Anyja az első döbbenet után szabályos dührohamot kapott. Neked elment az eszed! Elrontod az életedet és azt várod, hogy én ennek örüljek? Azt várom, hogy elfogadd a döntésemet, emelte fel a hangját. Holnap bemutatom az új társamat, elvárom, hogy megfelelően fogadd. Anyja dacosan nézett a szemébe. Alig várom, hogy megismerhessem, mondta és hangja cinikusan csengett.

Kis bizonytalansággal vitte fel a nőt, de anyja arcán nem látszott semmi. Kávét és süteményt szolgált fel, likőrrel kínálta, csak ő érezte ki hangjából a gúnyt, amikor arról érdeklődött, hol csináltatta a hajpótlását, és áradóan dicsérte a gyűrűt az ujján. A nő nem érzékelt belőle semmit. Ő meg dacosan az órájára nézett. Nem maradhatunk tovább, nem tudom, mikor jövök, mondta, mert büntetni akarta az anyját. Sose kapott még olyan hideg anyai csókot, mint akkor, de nem érdekelte. Milyen kedves az anyukád, örvendezett a nő, azt hittem neheztelni fog. Magához ölelte és megcsókolta, ott az utca közepén.

Anya majd megbékül, gondolta. Úgysem birja ki, és felhív egy-két nap múlva. De nem hívta. És ő nem birta tovább, megcsörgette. Most nem alkalmas, mondta az anyja fagyosan, a gyerekek mikulás ünnepségén vagyok, azzal kinyomta. Atyaég... Elfelejtette! Azonnal kocsiba vágta magát és az óvodához rohant. Kislánya állt éppen a színpadon, énekelt a többivel, amikor észrevette őt, szeme könnybe lábadt, és a meghajlás után, a taps alatt hozzá rohant és a karjába vetette magát. Édesem, szorította magához. A gyerekkel az ölében várta a műsor végét. Az előtérben megkereste a családját. Anyja hűvösen nézett rá, felesége sápadtan próbált mosolyogni. Magához ölelte a fiát, de heves elutasításban részesült. Nem voltál itt! - mondta vádlón. Nem is láttál. Nem tudta megbékíteni. A gyerek dacosan ment el mellette, szó nélkül ült be felesége kis kocsijába, ő meg nem tudta mit tegyen. Majd megenyhül, mondta felesége, csak váratlanul érte ez a... ez az egész.

Másnap felhívta a feleségét. Rendezzük a gyerekek láthatását, mondta, és az anyagiakat is.

Jó, rendezzük, mondta felesége kimérten. Te mit javasolsz?

Maradjatok a lakásban, mondta ő, majd én nézek valamit. Kössz! - a felesége nem volt valami hálás.

Fizetek gyerektartást, mondta ő, de ha valami váratlan kiadásra kerül sor, nem fogok elzárkózni, csak szólj! Úgy érezte, ennél nagylelkűbb már nem is lehetne. Kössz!

Azt gondoltam, minden második héten szombat reggel értük megyek, és vasárnap délután visszaviszem őket, tájékoztatta az asszonyt. Ez a bevett gyakorlat azt hiszem. Ez! - válaszolta a felesége. Ahogy jónak látod. Akkor szombaton várunk.

Most még nem jó, mondta, nincs még lakásunk. Majd a jövő héten.

Jó! - az asszony hangja szenvtelen volt.

Aztán mégsem ment értük, lemondta. A lakás, amit a nő kiválasztott, le volt lakva. Lelkesen húzta végig a lakáson, közben magyarázott. Fel kell újítani a fürdőt, kell egy új konyha, klíma és...

De itt csak két szoba van! - hökkent meg. Hol lesz a gyerekszoba? A nő elgondolkodott. Ne haragudj, mondta, elfelejtettem! Nem alhatnának a nappaliban a kanapén?

Nem! - gurult dühbe. Külön szoba kell, mert minden második szünetet itt töltenek. A nő láthatóan kényelmetlenül érezte magát. Úgy érted, hogy napokig itt lesznek majd?

Igen, úgy értem!

Jó, akkor keressünk másikat, mosolygott a nő, és megint minden rendben volt.

A következő szombaton elment a gyerekekkel a tropicariumba, aztán megebédeltek a Campona egyik éttermében. A kislány élénken csacsogott, a fiú magába fordulva ült, hiába próbálta szóra birni, a gyerek csak egy szavas válaszokat adott. Mi van veled kisfiam, vette az ölébe. Haragszol rám? A gyerek végre alig láthatóan megrázta a fejét és a mellkasához dőlt, ő meg kis híján elsírta magát az örömtől. A délutánt a játszóházban töltötték, már sötétedett, amikor hazaindult velük.

Felesége mosolygott, de látta, hogy ez csak műmosoly, a gyerekek kedvéért. Jól mulattatok? - kérdezte. Igen, kiabált a kislány, a fiú toporogva állt. Hát akkor megyek is, akart indulni, de a fia átölelte a lábát, ne menj el, apu, tört ki belőle a zokogás. Ebben a percben megcsörrent a telefon. A kedvese hívta. Mennem kell, mondta és megpróbálta a gyereket megnyugtatni, de az csak sírt tovább. Felesége már mellette térdelt, nézz rám, mondta a szinte sokkos gyereknek, nincs semmi baj, és az ő telefonja csak csengett tovább. Hol vagy már? - hallotta a nő hangját. Épp most indulok, mondta, öt perc és ott vagyok. A gyerek olyan hirtelen hallgatott el, hogy mindketten megijedtek. De csak feltápászkodott, sírástól maszatos arcát a dzsekije ujjába törölte és beszáguldott a lakásba. Nehéz volt így magára hagyni. Napokig rágódott, aztán telefonált. Felesége szerint hagyni kellene, hogy a gyerek megeméssze a változásokat. Ő meg rábólintott. Kedvese nem erőltette sem ezt, sem azt, de ő úgy látta, megkönnyebbült. Azóta nem is látta őket. Most valami elemi erővel tört fel belőle az érzés, hogy hozzájuk kell rohanni. Karácsony van!

Lassan feltápászkodott, a koktélos poharat visszavitte a pulthoz, aztán befelé indult. Az recepciónál hatalmas fehér műfenyő állt, rajta trendi díszítés, villogó fények mindenfelé, és karácsonyi zene. Szinte groteszknek érezte. Karácsony 38 fokban... A szobában ment a klíma, szinte megborzongott. Ne gyere be, kiabált a kedvese a hálószobából, mindjárt kész vagyok, tusolj, kikészítettem a ruhádat. Kíváncsi lett. A nő mindig meg tudta lepni. Gyorsan, keményen tusolt, magára kapkodta a ruháit, a nő még mindig nem került elő. Kezdett türelmetlen lenni. Mi tart ilyen sokáig? Aztán lassan kinyilt az ajtó. Voilá! - lépett ki a nő. Haja sok kis fonatban a fejére tűzdelve, arcán tökéletes smink, testére feszült a miniruha, szabadon hagyva a hátát és csodás lábait. Elöntötte a kívánás, magához rántotta és a szájára tapadt. A nő kacagva hárította! Nemááááár! - kiáltotta, háromórai munkámat teszed tönkre... A tükörnél megigazította a rúzst, és egymásba karolva indultak a nagyterembe, a karácsonyi vacsorára. A vendégek zöme európai volt, angol, francia és német szavak keveredtek, és minden szem a kedvesére tapadt. Büszkén, de kissé feszengve ölelte át a derekát. A többi nő visszafogottabb szerelésben jelent meg. Egy hat személyes asztalhoz irányították őket, két negyvenes házaspár közé. A két nő udvariasan próbált társalogni, de a kedvese nem beszélt idegen nyelvet. Egy darabig fordított neki, de aztán a férfiak üzleti dolgokról, tőzsdéről beszélgettek, érdeklődve kapcsolódott be ő is, majd a beszélgetés a sport irányába ment el, mindenki beszélt mindenkivel, és az ő kedvese egyre kedvetlenebb lett. Mikor megyünk fel? - súgta. Ő viszont jól érezte magát, egy pillanat, mondta és tovább beszélgetett. Végül a nő többszöri sürgetésére elköszöntek. A nő hozzá törleszkedett, menjünk el táncolni valahova, kérte. Az órára sandított. Előbb fel kell hívnom a gyerekeket, otthon most késő délután van, éppen jó az időpont. Kiültek a teraszra, megcsörgette a felesége számát.

Szia, szólt bele az asszony, adom a gyerekeket. A kislánya hangjára elöntötte a gyengédség. Élvezte a csacsogását, álmélkodott, amikor az óvodai sikereiről hallott, elénekelte vele a karácsonyi dalt, meghallgatta az új verset, amit a gyerek többször elismételt, hogy ő is megtanulja, aztán ő mondott egyet, és a kislány tanulta, ügyes nagylány vagy, dicsérte, de most add a testvéredet. A kislány a fiú nevét kiabálta. Nem akar jönni, mondta aztán, elbújt a szekrényben, és tovább beszélt, majd újra énekelt és elmondott még egy a karácsonyi verset. Mosolyogva hallgatta. Add vissza a mamát, mondta egy idő után. Mi van a fiúval, kérdezte aggódva. Ugye nem beteg? Nem, ne aggódj, csak még nem tette túl magát azon, hogy nem vagy itt. Nem tudom, mit kellene csinálni, mert egyre több gond jön elő. Agresszív az óvodában, mostanában újra bepisil néha, durva a kicsihez és éjjel átjön a hálószobába.

Nem kellene pszichológushoz vinni? - tépelődött. Én is gondoltam rá, értett egyet az asszony, de most januárig úgyis itthon vagyunk, talán a napi hajtás helyett a pihenés jó hatással lesz rá. Így beszélgettek, aztán az asszony elköszönt. Töprengve ült, aztán kedvese felé fordult. Megyünk akkor? A nő villámló szemekkel, összeszorított szájjal nézett rá.

Van fogalmad, mennyit beszéltél? Szerinted hova induljunk most, hajnalban? A telefon kijelzőjére nézett. Több, mint négy órát beszélt. Sajnálom, próbálta megbékíteni, de a kicsit nem lehetett leállítani, a feleségemmel is beszélni kellett, mert a fiú teljesen...

Kímélj meg, hogy újra végig kelljen hallgatnom a pisilési problémákat... A nő hangja csak úgy csattant. Én ide lazítani és szerelmeskedni jöttem, de ilyen szar karácsonyom gyerekkorom óta nem volt. Előbb kukán kellett végig ülnöm egy vacsorát, aztán hang nélkül négy órát, míg te gyerekdalokat énekeltél a háromezer kilométerre lévő lányoddal.

Úgy érezte, mintha hideg vízzel öntötték volna nyakon. Kérlek, mondta, ahogy gondolod. Akkor menjünk fel. A nő háttal állt a liftben, és ő már bánta, hogy felcsattant. Megfogta a derekát, magához húzta és megcsókolta a nyakát. Érezte, hogy teste reagál a nő domborulataira. Ne haragudj, kérlelte, simogatta, ölelte, csókolta, de ő nem csókolt vissza.

A hálószobában is szótlanul lépett ki a ruhájából, leült a tükör elé és elkezdte kibontani a haját.

Nem tudta, mit mondhatna.

Három órán át készültem, hogy szép legyek, és büszke lehess rám, robbant ki a nő. De te egész este rám se néztél, idegenekkel beszélgettél, aztán meg teljesen elfelejtettél!

Dehogy felejtettelek el, rántotta fel, az ágyhoz vitte és szenvedélyesen csókolta. A nő viszonozta, és már minden rendben volt megint. Felszabadultan szeretkeztek.

A sötétben a nő testét simogatta, hallgatta elmélyülő lélegzetét! Az első perctől kezdve, amikor meglátta, nem tudta kivonni magát a hatása alól. Próbált ellenállni, igaz nem nagyon, mert először csak kalandként fogta fel, de valahogy függővé vált a nőtől. Talán, mert annyira más volt, mint a felesége. Először egy hét végi team-buildingről lépett meg, hogy a hétvégét vele töltse, és a nő valahogy befészkelte magát a gondolataiba, az érzéseibe, annyira vágyott rá, hogy szinte elfelejtette maga körül a világot. Egyre gyakrabban maradt ki éjszakára, és a felesége nem volt hülye, kijelentette, hogy nem kíván olyan házasságban élni, ahol nem ő áll az első helyen, szembesítette azzal, hogy elhanyagolja a gyerekeit és kérte, gondolja át a helyzetet, aztán döntsön. És ő döntött. Elhagyta őket és összeköltözött a kedvesével. Arra azonban nem számított, hogy gond lesz a gyerekekkel.

Azt gondolta, hogy nem fog változni semmi, csak éppen nem lakik velük. Közös hétvégéket és karácsonyt tervezett, csak valahogy mégsem úgy alakult. Hol ez jött közbe, hol az, és úgy tünt a kedvese nem nagyon törekszik, hogy megismerje a gyerekeket. Ez az út is a nő ötlete volt. Lassan elnyomta az álom.

Reggel ő ébredt elsőnek. Óvatosan kibújt az ágyból és lement a medencéhez. Minden reggel úszott. Hiszen ő elmúlt negyvenöt éves, a kedvese meg alig huszonöt. Kell a kondi. A társalgóban összetalálkozott egyik vacsorapartnerével, megittak egy kávét, beszélgetek néhány szót. Mire visszaért, a kedvese már a laptopja előtt ült.

Mit csinálsz? - kérdezte, miközben a haját törölgette. Megpróbálom átcserélni a repülőjegyemet, mondta nő szenvtelenül. De hát miért? Gyönyörű helyen vagyunk, épp most akartam terepjárót bérelni, hogy elmenjünk megnézni a környéket! A nő nem is válaszolt.

Könyörgőre fogta. Kérlek, mondd el, mi bánt, és megoldjuk.

Nem osztozok! - tört ki a nő! Elegem van, hogy minden, és mindenki fontosabb, mint én.

Ezt most miért mondod? Hiszen itt vagyok veled, távol a gyerekeimtől és mindenkitől, akit szeretek.

A nő felugrott! A gyerekek, és mindig a gyerekek! De most a társaság is fontosabb volt, mint én! Egy szavatokat sem értettem! És hiába kértelek, hogy menjünk... Most meg eltüntél, és a kávézóban traccsoltál...

Nem én tehetek róla, hogy nem beszélsz angolul! - már ő is dühös volt. A gyerekeim meg mindig is a legfontosabbak lesznek a számomra. Ezt jobb, ha tudomásul veszed. Nem árultam zsákbamacskát! Tudtad, kit választasz!

Most már ő vágta le magát a számítógép elé. Egy perc alatt átcserélte a jegyeket. Igaz, Frankfurtban át kell szállni, és egy vagyonba került, de mindegy... Valahogy egy pillanat alatt jelentéktelenné vált minden.

Mikor indulunk? - kérdezte a nő hidegen.

Délután.

Szótlanul ültek a gépen. A nő úgy tett, mintha aludna, ő meg zenét hallgatott. A stewardesstől kért egy whiskyt, két gyerek valahol egy karácsonyi dalt énekelt. Rászakadt a veszteség érzése. Soha nem érezte még, hogy magányos, az élete eddig felhőtlenül folyt. Harmincöt éves volt, amikor megismerte a feleségét. Már az első napon lenyűgözte a tudásával, a kreativitásával, és a csillogó szemével. Aztán felfedezte, hogy mennyire karcsú, milyen szép a szája, egész lénye vonzotta. Egy évig csak csodálta, aztán döbbent rá, hogy szerelmes, és az asszony boldogan viszonozta. Összeházasodtak. Bizonytalanul említette, hogy gyereket szeretne, azt hitte a felesége teljes erőből a karrierjére koncentrál, de ő egyetértett. Amikor megszületett a fia, úgy érezte, teljes az élete. Még két év sem telt el, megérkezett a kislány. Imádta őket. Felesége otthon dolgozott, és csak akkor tért vissza a munkahelyére, amikor a gyerekek óvodába kerültek. Nem látszott rajta, hogy fárasztaná a család ellátása. Ő meg élte a világát. Valahogy egyre jobban kimaradt a mindennapokból.

Ha újra kezdhetné, soha az életben nem nézne más nőre. Bármit megadna az érzésért, amikor a gyerekek bemásznak mellé az ágyba, meleg kis testükkel hozzáfészkelődnek.

Frankfurtban már nem birta tovább. A nő rá sem nézve foglalta el a reptéri szálloda szobáját, a Budapesti gép csak reggel indul. Nem várt.

Jegyet vett egyik fapados járatra, és azonnal indult tovább.

Pesten csapkodott az eső, mintha el sem telt volna öt nap. Míg a csomagokra várt, rádöbbent, hogy nincs hova mennie. Késő van. A feleségét nem zavarhatja, a kedvesével közös lakás gondolatától is kirázta a hideg.

Az egyetlen számot hívta, amit mert. Anyaaa...

Neked is boldog karácsonyt, mondta az anyja cinikusan. Hogyhogy eszedbe jutottam így a karácsony utáni első hajnalon?

Az órájára sandított, tényleg, elmúlt éjfél. Hazamehetek? - kérdezte bizonytalanul.

Hol vagy?

A reptéren...

Kinyitom a kaput, jött a válasz pillanatnyi döbbent csend után.

Fáradtan ült a taxiban. A város még karácsonyi díszben ragyogott, de elmúlt az ünnep. És eltünt vele az ő biztosnak hitt világa. Fogalma sem volt, mihez fog kezdeni.

Anyja fázósan állt a ház ajtajában, a háta mögött látszott a feldíszített fa. Főztem kakaót, mondta, megiszod, aztán lefekszel. Csak bólintott.

Feküdt az ágyban, amit 20 évesen hagyott itt, amikor úgy érezte, övé a világ. Élt önhitten, bizva a saját tévedhetetlenségében, senkire sem figyelve, csak saját magára. Érezte, amint az első könnycsepp végigfut a szeme sarkából és lehull a párnára. Már nem tudta megállítani. Sírt hangtalanul, keservesen, míg el nem nyomta az álom.