Karácsony - Az  összeomlás

Az Apa

Alig vásárolt valamit. Ez már megint egy olyan karácsony lesz, amikor csak tévézik. Egyedül. Fájt a válla, a térde, a dereka. Alig tudta emelni a lábát, csak csoszogott... A régi élete most kéri számon a kizsákmányolást. Bizony, a küzdősportok igénybe veszik az ember izületeit és csontjait...

Egy hete még úgy volt, jönnek a gyerekek, boldog volt. Listát írt, hogy mit kell beszerezni. Már vagy két éve nem látta őket, csak telefonon beszélnek néha. Aztán tegnap a lánya hívta szipogva. Apa, ne haragudj, nem tudunk menni. Hát persze, gondolta az Apa, az a tetű már megint elverte a fizetését.

Nem értette a lányát. Szép és okos, de belehabarodott ebbe a széltolóba, aki tönkre teszi. Amikor itt már nagyon égett a lába alatt a talaj, elköltöztek az ország másik végébe, ahol kapott szolgálati lakást. De azt se tudja megbecsülni. Pedig ott a három gyerek, lassan felfogják, mit művel. De nem érdekli azt semmi.

A szemben lakó kislány érte utol. Segítek, mosolygott rá, és kivette kezéből a szatyrot. Szerette ezt a gyereket. Kedves és barátságos. Sokszor beszélgetnek. Ő is sokat van egyedül, a szülei dolgoznak hajnaltól késő estig. Még az ősszel barátkoztak össze, amikor a faleveleket seperték. A kislány unalomból, ő meg muszájból.

Mikor érkeznek az unokái? - kérdezte a kis bizalmasa. Nem jönnek, mondta csüggedten. Nincs pénzük.

Hát menjen maga! - mondta a kislány. Az nem kerül pénzbe.

Meghökkenve nézett rá. Igaz. Már ingyen utazhatna évek óta. Hát... mehetnék éppen, de nehezen birom én már az utazást. Pesten át kellene menni a Délibe... metró..., nem is tudom...

A gyerek a telefonján babrált. Van közvetlen buszjárat, mondta. Ott meg hív egy taxit és kész!

Egész nap ezen töprengett. Este felhívta a lányát.

Megtennéd? - ujjongott a lánya. Jaj, apukám, az nagyon jó lenne!

Kérlek, gyere. A hangjában sírás rezgett.

Jó, megyek, mondta. Nem kell a gyerekeket napközibe vinni, majd én ott leszek velük.

Jó, jó, mondogatta a lánya, nagyon várlak.

Komótosan, precízen csomagolt. Addig marad, míg ki nem deríti, mi zajlik ott...

A veje várta a buszpályaudvaron, kölni illat lengte körül, szájában rágó. Szóval ittál, gondolta az Apa, míg a taxira vártak. A vasútállomás melletti szolgálati lakásban hideg volt, de nem tett megjegyzést. A lánya futott elé, a nyakába borult, neki meg párás lett a szeme. Jól van, jól van, veregette a hátát, és már biztosan tudta, hogy valami nagyon nincs rendben. Hol vannak a gyerekek? - kérdezte. Büntetésben vannak, mondta a férfi.

De én nem vagyok, mondta az Apa, és benyitott a gyerekszobába. A három gyerek a fal felé fordulva állt egymás mellett. Az ajtónyitásra láthatóan megfeszült a testük. Sziasztok, köszönt nekik és ők viharosan ugrottak a nyakába.

Kijöhettek, ha bocsánatot kértek! - csattant a férfi hangja. Bocsánat! - suttogták a gyerekek, aztán a kezébe csimpaszkodtak. Papa, papa, örvendeztek. Gyere, megmutatom..., ezt nézd meg..., el akarom mondani... Egymás szavába vágva ricsajoztak. Várjatok, csak mindent szép sorjában, mondta és leereszkedett az egyik ágyra.

Én megyek, hallotta a veje hangját, majd jövök. Hova mennél? - aggodalmaskodott a lánya. Ünnep van...

Mindegy, mi van! Mennem kell. Az ajtó csapódott. A gyerekek, akik eddig feszülten figyeltek, most láthatóan megkönnyebbültek.

Öten ültek az asztal körül. Nézte a lányát. Az arca sápadt, a szeme karikás. A gyerekek feszültek, idegesek. Körülnézett. A lakás sivár volt, és valami megmagyarázhatatlan "szegénységszag" töltötte be.

Mi baj van, lányom? - kérdezte csendesen.

A lány keze reszketett. Hallgatott. A nagyfiú szólalt meg. Apa meghülyült! - mondta. Pofon vágta anyát. Minket is egyfolytában szivat. Még a kicsit is. Mindig azt mondja, ha nem tetszik, el lehet menni. És nem ad pénzt anyának. Elfogyott a tüzelő és alig van kaja. Ma nem is ebédeltünk még, mert nem engedte.

Nézett a lányára. igaz ez?

Hát... tényleg nincs minden rendben...

Jaj, anya... A gyerek a fejét csóválta. Aztán a nagyapjára nézett. El akartunk menni hozzád, és azt gondoltuk, nem jövünk vissza, de apa elvette anyától az igazolványát, anélkül meg nem lehet utazni.

Gyűlt benne az indulat. Nyugodjunk meg, mondta, inkább magának, mint a lányának. Van valami ebéd? Mert már elmúlt három óra.

A lánya tálalt. Csirkefarhátból leves, sült csirkefarhát krumplis-zöldséges masszával töltve, üres piskóta porcukorral megszórva. A gyerekek mohón ettek. Finom lett, anyu! - mondták. Délután a gyerekekkel játszott, este a lányával beszélgetett.

Nagyon nagy bajok vannak, vallotta be a lány. Iszik és játszik. Folyton azt hangoztatja, hogy ez az ő háza. Eddig a gyerekeket nem bántotta, de most néhány hete már őket sem kíméli.

Miért nem tudok én erről semmit? - kérdezte.

Úgy szégyellem magam! De hova menjek? - sírt a lány, neki meg majd megszakadt a szíve.

Gyere haza. Elférünk a házban egyelőre, elvégre van három szoba. De jobbat tudok. Eladjuk, és veszünk nekem egy garzont, nektek meg egy nagyobb lakást.

Ezt nem kérhetem, rázta a fejét a lánya. Ott nőttél fel, oda vitted anyát, amikor összeházasodtatok...

Megfogta a kezét, nekem te vagy a legfontosabb, mondta. A ház magában nem jelent nekem semmit. Gyertek haza.

Fordult a kulcs a zárban, a férfi érkezett. Ittas volt, szemét összehúzva nézte őket. Kabátját a földre ejtette. Panaszkodtál a faternak, mi? - támadt a feleségére.

Csak beszélgetünk!

El tudom képzelni, motyogta és a hálószobába tántorgott.

Feküdjünk le, mondta az Apa, holnap korán kelsz. Ébren feküdt a kis kanapén. Van egy kis megtakarítása, meg ott a ház is. Nem muszáj a város legdivatosabb részén lakni. Ha eladja, jó pénzt kap érte. Nem érdekli a ház, csak a lánya legyen biztonságban. Végül csak elaludt, már világos volt, amikor felébredt. A gyerekek még ájultan aludtak. A lánya kabátja már nem volt a fogason, csak a férfié. A konyhába ment, elmosogatta az este ott hagyott edényeket, aztán leakasztotta a kulcsot és elballagott a kis non-stop boltba. Kakaót vett és kalácsot, meg valami rendes ebédnek valót. Beszélgetett a boltossal, aztán az vasútállomásra is bekukkantott. Mire visszaért, a férfi már megborotválkozva ült az asztalnál és kávét ivott. Kérsz egy csészével? - készségeskedett, ő meg lecsapta a cuccot az asztalra és lezöttyent vele szemben.

Milyen férfi vagy te? - támadt rá. Vered a nőt, aki a gyerekeid anyja? Vered a gyerekeidet, akiket tűzön-vízen át védened kellene?

A férfi hátradőlt a széken. Vigyázz, hogy beszélsz velem! Ez az én házam.

Nem! - mondta az Apa, ez a vasút háza. Ha bejelenteném, hogy szolgálat közben iszol és nőkkel hetyegsz az állomásfőnöki irodában, úgy kirúgnának, mint a huzat! Hol lenne akkor a házad?

A férfi elvörösödött. Honnan veszed? - kérdezte, és ő tudta, hogy beletrafált.

Ne érdekeljen. Egyezséget ajánlok. Engedd el a lányomat és a gyerekeket, akkor békén hagylak.

Nem! - sápadt el a férfi. Szabályosan pánikba esett. Ezt nem teheted. A feleségem amúgy se hagyna el engem. Én vagyok élete szerelme.

De, elhagyna. A gyerekek érdekében. Tudod Te azt. Nem véletlenül vetted el az iratait. Félsz.

Semmi közöd ezekhez a dolgokhoz! - a férfi hangjában félelem bújkált.

Jól van. Te akartad. Én figyelmeztettelek. Nyílt a gyerekszoba ajtaja, aztán gyorsan be is csukódott. Látod, intett a férfinak, a gyerekek ki se mernek jönni, ha itthon vagy. Gondold át, amit mondtam.

A gyerekszobába ment. Öltözzetek, mondta. Reggelizünk. Csapódott az ajtó, a férfi elment.

A főzéshez látott. A gyerekek ott nyüzsögtek körülötte. Éppen ebédeltek, amikor megérkezett a lánya. Egyél, aztán pihenj egy kicsit, mondta neki. Rád fér. A lány még aludt, amikor megérkezett a férfi. Most józan volt, ellenséges tekintettel nézett rá. Hol a feleségem? Alszik, mondta az Apa. Hagyd békén. Úgyis beszélnünk kell.

Nem akarok beszélni! Senkinek semmi köze hozzá, hogy élünk.

Mondod Te. De én mást mondok. Tudom, hogy a boltban hitelbe vásárolsz. Tudom, hogy iszol és kártyázol, tudom, hogy szeretőd van. Még a nevét is tudom.

Apa, hagyd... A lánya állt az ajtóban, ha lehet, még sápadtabb volt, mint eddig, ő meg magában káromkodott. Nem akarta, hogy megtudja ezeket a dolgokat. De már mindegy...

A nő a férjéhez fordult. Engedj el bennünket. Tönkre mennek a gyerekek. Nincs pénzem ételre és fára, hogy fűtsek. Mindent eljátszol. Ha iszol, durva vagy, bántasz bennünket. Apa segít, hogy talpra álljunk, és a gyerekek megnyugodjanak. Te is tudod, hogy ez nem mehet így tovább.

A férfi keze reszketett, ahogy a szék támlájára támaszkodott. Nem akarom, hogy elmenjetek. Jó, néha iszom egy kicsit és kártyáztam is párszor...

És más nőkkel szórakozol, vágott a szavába a nő, láttalak. Neked én nem számítok már. Kínozol és semmibe veszel. Elmegyünk apával holnap. Add ide az igazolványainkat.

A férfi konokul rázta a fejét. Nem mentek sehova! Elkapta a felesége karját, durván magához rántotta. Itt én parancsolok.

Engedd el! Az Apát elöntötte a harag a durvaság láttán. A férfi elengedte a nőt és felé lépett. Mindennek Te vagy az oka... - sziszegte, és a keze meglendült.

Feltámadtak a régi reflexek, elhajolt az ütés elől, tenyérrel, nagy erővel felcsapta a férfi állkapcsát, akinek a feje hátracsuklott és eldőlt, mint a zsák. A kezét rázogatta, a lánya a férfi mellé térdelt ijedten, úristen, megölted?

Nem lesz semmi baja, mondta az Apa, csak egy kicsit meglódult az agya. Mindjárt magához tér. Pár napig majd fáj a feje. Legalább addig nem felejti el. A férfihez lépett, a zsebébe kotort, elővette a tárcáját, az igazolványokat, pakoljatok és menjünk, mondta.

A lánya tétován állt, nem hagyhatom így itt.

De, anya, menjünk! A legnagyobb gyerek hangja mintha felébresztette volna, a nő azonnal felélénkült. Apa, vedd le a bőröndöket, gyerekek, pakoljátok össze az iskolai cuccokat, száguldozott ide-oda, míg végül, alig fél óra alatt elkészültek.

Az Apa felnyalábolta a férfit és a fotelba ültette. Már eszméletén volt, bár felállni nem tudott, tekintetével kábán és rémülten követte a feleségét, de az tudatosan nem nézett rá. Az Apa taxit hívott. Menjetek, keressetek egy szállodát, majd utánatok megyek, mondta. A gyerekek megkönnyebbülten rohantak ki, a lánya a férfit nézte, majd utánuk indult.

Egyedül maradt a vejével. Várt.

A férfi szeme csukva volt. Végül felriadt, nyögött. Zavaros tekintettel nézett az Apára, aztán a nyitott szekrényajtóra. Arcát a kezébe temetve sírva fakadt. Elmentek... - mondta.

El. Most lesz időd átgondolni, hogy mit tettél.

Nálad lesznek?

Nem. Ott zaklatnád őket. Edd meg, amit főztél. Felvette a kabátját és gyalog indult a városka központja felé. Nem fájt a térde, a dereka, energikusan lépkedett. A lánya biztonságban lesz, és a gyerekek is.

A szállodában mindent elrendezett, kifizetett. Holnap reggel utaznak. Feküdt az ágyában, a másik ágyban a nagyfiú aludt mélyen, nyugodtan. Most megint érezte a fájdalmat a térdében, a karjában, a derekában.

A buszon csendesen ültek. Holnap meghirdetem a házat, mondta. Te meg keress munkát. A gyerekeket biztos visszavenné a régi iskola, de ott keresné őket először... A lány csak bólintott.

Mi lenne, ha falura költöznénk? - vetette fel. A lány arra is bólintott, feje a vállára billent, ő meg átfogta a vállát, na, ne sírj!

Apa, én nagyon szeretem őt, suttogta a lány, hogy a gyerekek ne hallják.

Vissza akarsz menni hozzá? - döbbent meg. A lány a fejét rázta. Nem. A gyerekek miatt. És magam miatt sem. Teljesen tönkre tett. Már egy nullának érzem magam. Kiábrándult vagyok és borzasztóan fáradt.

Csak néhány nap, biztatta az Apa. Aztán magadra találsz. Ismerlek.

De mi lesz, ha utánunk jön?

Nem jön. Tudja, hogy ezzel ártana nektek. Ő is szeret benneteket, csak gyenge és esendő. Nem férjnek és apának való.

Késő délután érkeztek meg. De jó meleg van itt, örvendeztek a gyerekek. Egész este ágyakat tologattak, rendezkedtek. A két nagyobb a kisszobában, a lánya és a kicsi a hálószobában, ő meg a nappali kanapéján ágyazott meg magának.

Holnap munkanap. Elindítja a ház eladását. Hamar lesz gazdája ezen a környéken. Aztán új élet kezdődik. Nem tudja még, hogy milyen lesz, hiszen hetven éves, és soha nem lakott még máshol, csak ebben a házban. De nem érezte áldozatnak. Egy apa bármit megtesz a családjáért. Mosolyogva, könnyű szívvel aludt el. A csillagfényes éjszaka békésen borult a házra.

A Lánya

Mindenki a karácsonyi kajákhoz vásárolt már.

Kérek nyolc kacsacombot, mondta az előtte álló asszony, meg két csirkemellet.

Hét csirkefarhátat kérek, suttogta, amikor rá került a sor. Az eladó fapofával mérte meg, ő mégis szégyenkezett. A piacon vett két szál répát és egy petrezselyemgyökeret, amin jó sok zöld volt, és egy zacskó apró krumplit. Vesz még egy kiló rizst, akkor elég lesz a kaja.

Tegnap este felhívta az apját és lemondta a látogatást. Nem tudnak elutazni. A férje nem engedi.

Amikor először találkoztak, a férfi édes volt és lehengerlő, olyan szenvedéllyel ölelte, hogy ő szinte elalélt a karjában. Elhitte, hogy ő a legszebb, legfontosabb, és szinte azonnal teherbe esett. Megijedt, de a férfi boldogan csókolta a hasát, azonnal összeházasodunk, mondta, az én gyerekem nem fog törvénytelenül születni.

Az esküvőt nem fogja elfelejteni soha. A férje gyöngéden tartotta a karjában, ringatta a táncban, percenként ismételte, nagyon szeretlek, csókolta, ahol érte. A nászéjszaka is csodás volt, a férfi szinte reszketett a vágytól, és a csoda még hónapokig tartott.

A gyerek születésekor a férfi szabadságot vett ki, műszakokat cserélt, hogy minél jobban kivehesse a részét a baba gondozásából, és amikor kiderült, hogy a szoptatás alatti rendszertelen menzesz idején újra állapotos lett, kacagott, és alig néhány nap múlva kisággyal tért haza. A következő karácsonyt már két kisfiúval ünnepelték, és ő boldog volt és szerelmes.

Először észre se vette a változásokat. Sose kérdezte, mennyit keres a férfi, amit odaadott, azzal, és a gyessel meg a családi pótlékkal gazdálkodott. A műszak-beosztás is mindig kaotikus volt, mint a vasútnál általában, csak mintha a férje egyre kevesebbet tartózkodott volna otthon.

Néha a hazaadott pénz is kevesebb volt, de ez sem zavarta. Biztosan meg van az oka, gondolta. Aztán egyszer a pénzes dobozból hiányzott némi pénz. Számolgatott, de nem jött rá a hiány okára. Amikor újra előfordult, rákérdezett a férjénél, aki a fejét rázta. De egyre gyakrabban, egyre nagyobb összegek tüntek el, és ő már teljes biztonsággal tudta, hogy a férfi vehette el.

Jelezte ezt, és a férfi elismerte, hogy tényleg elvett, de kellett a pénz "valamire", végül már semmit sem adott haza, és a viták egyre gyakoribbak lettek.

A gyerekek már óvodába jártak, amikor egyik kollégája félrehívta. Láttam a férjedet tegnap a kaszinóban. Te tudsz róla, hogy odajár? Mert nagyon otthonosan viselkedett.

A férje tagadott. De a jeleket már nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Egyre kevesebb pénz és egyre több házon kívül töltött idő...

Mindent megpróbált, de a férfi nem változtatott. Végül egy éjjel, amikor hazajött, sírva húzódott az ölébe. Ölelte, csókolta, nagyon szeretlek, sírta, és bevallotta, hogy hatalmas tartozásai vannak olyan emberek felé, akik zsarolják. De hát, hogy lehet ez? Póker, vallotta be a férfi. Évekig távol tudta magát tartani tőle, de aztán amikor a második gyerek született, a "tejfakasztó buli" után valahogy odasodródott és aztán már nem tudott leállni. Ha vesztett, azért ment vissza, hogy nyerjen, ha nyert, akkor meg azért.

Mennyi pénzzel tartozol, kérdezte, és az összeg hallatán kiverte a víz. Ezt sose tudjuk megadni. Még ha hitelt veszünk is fel a lakásra, az sem lenne elég.

De ha eladnánk a lakást, akkor már csak kevés tartozásom maradna, és ha megszöknénk innen, ennyiért már nem keresnének. Beszéltem a főnökséggel, a Dunántúlon tudnának adni szolgálati lakást, senkinek se kell tudni, hol vagyunk...

A férfi javaslata elgondolkoztatta. A költözés kiragadná a férfit a rossz társaságból, minden visszatérne a rendes kerékvágásba és újra boldogok lehetnének. Egy baj van. Az apja. A lakást ő vette neki, amikor nagykorú lett. De az apja most sem akadályozta, mint ahogy soha életében, még csak nem is kérdezett.

Szinte titokban, de nagy reményekkel költöztek el a távoli városkába, a még sose látott lakásba. A két szobás lakás a rendezőpályaudvar forgalmi irodája mellett helyezkedett el, közvetlenül a vágányok mellett, ami megrémítette. Hogy lehet itt kiengedni a gyerekeket? A lakásban cserépkályhával lehetett fűteni, a fürdőszoba is elég kezdetleges volt, de látta a férje elszántságát, hát nem tett megjegyzéseket. Az első hónapban alig aludtak, az összecsattanó vagonok, a tolatást vezénylők kiabálása felzavarta a gyerekeket, de lassan megszokták. Tavasszal művelni kezdte a kis kertet, a férje csúszdát és hintát állított fel a gyerekeknek a parányi kertben, őt pihenőgarnitúrával lepte meg, és újra lángolt köztük a szerelem. A kislány meg is született rendben, boldogok voltak, minden csodálatos volt. Apja látogatásai alkalmával mindig hozott nekik valami hasznos dolgot, vagy pénzt adott a javításokra, új bojlerre vagy tévére. Három év telt el, amikor újra észlelte a jeleket. Hiába ölelte, kérlelte, a férfit újra elragadta a játékszenvedély, ami ekkor már alkohol-fogyasztással is kiegészült. És a helyzet egyre romlott. A férfi az alkohol hatására agresszív lett, és hiába kért újra és újra bocsánatot, hiába igért meg mindent, már semmi sem állította meg. Már szinte nem is látták józanul, beszélni sem lehetett vele.

Egyik éjszaka, amikor a gyerekek már aludtak, és a férfi éppen szolgálatban volt, úgy döntött átmegy hozzá, és megpróbál vele beszélni. A forgalmi iroda ajtaja zárva volt, ami meglepte. Próbált benézni az ablakon, és amit ott látott, attól megszakadt a szíve. A férje a padlón szexelt egy nővel, csak úgy ruhástól, még a sapka is a fején volt.

Hazáig futott és álomba sírta magát. Az élete összeomlott.

Mikor a gyerekek már elmentek, egyenesen a férjének szegezte a kérdést. Ki volt az a nő? A férfi egy percre megdermedt, aztán szó nélkül vette a kabátját és elment.

Napokig nem tudott vele beszélni, alig látták. Aztán egy nap, amikor tisztázni akarta, a férfi megütötte. Ez az én házam, sziszegte. Neked itt kuss a neved! Nem hitte el, hogy a férfi, aki még egy hónapja a szerelméről biztosította, ezt teszi vele.

Elhagylak, ha ez még egyszer megismétlődik, kiabálta és a férfi újból megütötte. Mindketten későn vették észre az ajtóban álló gyerekeket. Ő hozzájuk ugrott, próbálta a szobájukba terelgetni őket, a férfi a hálószobába ment és az ajtó dörrenve csapódott be mögötte.

Anya, menjünk innen! - a gyerekek könyörögve bújtak hozzá. Menjünk a papához! Nem akarok itt maradni, sírta a kislány. Jó, elmegyünk, mondta, csak várni kell egy kicsit, amíg megkapom a fizetésemet. Addig majd megleszünk valahogy.

Felhívta az apját, de nem akarta megijeszteni. Hazamegyünk karácsonyra, mondta és igyekezett a hangjába vidámságot erőltetni. Apja boldog volt.

Néhány nap múlva csomagolni kezdett. Apához utazunk az ünnepekre, mondta férjének nyugodtan. Jössz Te is? - adta meg neki a lehetőséget, de a férfi megint rátámadt, már nem törődött azzal, hogy a gyerekek látják és hallják. Nem mentek sehova, itt én parancsolok, ordította, és a gyerekek a szobájukba menekültek. Kirázta a táskáját, magához vette az iratait, lehetetlenné tette az utazást. Apja hangján érezni lehetett a csalódást, de nem tett megjegyzést.

Késő délután volt, amikor hazaért. A karja majd leszakadt, kipakolta a karácsonyi kajának valót, és próbálta eldugni a gyerekeknek vásárolt apró ajándékokat. A kicsi lánynak rózsaszín virágos harisnyanadrágot, a fiúknak egy-egy pár sportzoknit.

A férje ért haza. Józan volt és az arcán bűntudat tükröződött. Haragszol? - kérdezte. Nem tudta mit válaszoljon, hallgatott. Amit láttál, az nem én voltam! A kollégám volt.

Tudta, hogy hazudik, de nem akart veszekedést, csak bólintott. A férfi hátulról magához húzta, arcát a nyakába fúrta. Te vagy a mindenem, nagyon szeretlek, csak most... küszködött a szavakkal, ő meg nem tudta ellökni magától. Hátranyúlt és megsimogatta a haját. A férfi megkönnyebbülten kapta a karjába, a hálószobába vitte, lázasan ölelte, szeretlek, szeretlek, ismételgette de ő nem tudott feloldódni. Nézte az alvó férfit. Mi lett belőlünk...

A telefon csörgése riasztotta fel, az apja hívta. Elmennék hozzátok, mondta és ő boldogan hallgatta. A legjobbkor! Ő segíteni fog, hiszen mindig mellette állt.

Tovább tette a dolgát, megjöttek a gyerekek, a férje felébredt, körülötte sündörgött, minden majdnem olyan volt, mintha minden rendben lenne. De tudta, hogy semmi sincs rendben.

A férje felajánlotta, hogy elmegy az apja elé, ő meg hagyta.

Karácsony reggelén levest főzött egyik csirkefarhátból, a többit megsütötte és zöldséges töltelékkel töltötte meg. Hozzá rizst készített. A férje a tévé előtt ült, a gyerekek a szobájukban nevetgéltek, amikor a férfi valami csip-csup dolog miatt dühösen csapta le a távkapcsolót. Itt nem lehet nyugalma az embernek, ordította, és a gyerekeket a sarokba állította.

Ebédelni kellene, szólt tétován. Majd, ha megérdemlitek, vágta oda a férfi és tovább nézte a tévét.

Menni kellene apáért... Megyek! Megmondtam, hogy megyek, kiabált a férfi, felkapta a kabátját és elviharzott.

Pihenjetek, szólt a gyerekeknek, majd figyelek, és szólok, ha jönnek.

Apja nehézkesen, csoszogva érkezett. Boldogan borult a nyakába.

Nem kellett sok idő, hogy az apja átlássa a fennálló viszonyokat. Fürkésző szeme minden rezdülésre figyelt.

Reggel még mindenki aludt, amikor dolgozni indult. Minden percben izgult, mi lehet otthon? Nem birta a feszültséget, elkéredzkedett és szinte rohant hazafelé. Amikor benyitott az ajtón, a szobából apja kemény hangja hallatszott. Tudom, hogy szeretőd van. Még a nevét is tudom, mondta éppen, és belőle szinte elszállt az élet.

Hagyjátok abba! - nyitott be a szobába.

Elég volt, mondta férjének. Engedj el bennünket. Elszórod a pénzünket, megvertél engem és a gyerekeket is. Megcsalsz, nevetségessé teszel. A gyerekek félnek. Te is tudod, nem maradhatunk Veled.

A férfi rémült tekintetét meghazudtolta a durvaság, amivel magához rántotta. Nem mentek sehova, itt én parancsolok.

Engedd el! Apja hangja keményen, de nyugodtan csengett.

A férfi dühe már fékezhetetlen volt, te vagy az oka, sziszegte, és az idős ember felé ütött, de az meglepően gyorsan mozdult, nyitott tenyere hatalmasat csattant a férfi állkapcsán, aki úgy dőlt el, mint egy zsák.

Dobogó szívvel térdelt mellé, legszívesebben magához ölelte volna, nem birta nézni, ahogy ott hevert szinte élettelenül. Apja a férfi zsebéből előkotorta az igazolványokat. Gyerünk, mondta. Készülj! Nem akarta otthagyni a férfit, akit még mindig szeretett.

Nagyfia hangja térítette magához. Anya, menjünk, nem akarunk itt maradni...

Azonnal visszatért a józansága. Kapkodva pakolt a bőröndökbe, a gyerekek az iskolai cuccokat szedték össze, apja a lassan magához térő férfit a fotelba ültette. Az rémülten fogta fel, mi történik körülötte, de megszólalni nem tudott, a gyerekek rohantak a megérkező taxihoz. Sokáig nézte a férfit, mindkettőjük szeme könnyben úszott, majd megfordult és a gyerekek után ment. A szállodában kivettek két szobát. Reggel indulnak.

A távolsági buszon a gyerekek a papa által hozott tableteket bűvölték, ő meg apja vállára borulva, csendesen sírt. Minden rendben lesz, mondta az apja. Eladom a házat, veszünk nektek lakást, vagy leköltözünk vidékre, hogy minél később találjon ránk. Akár néhány hét alatt megoldhatjuk. De ő csak sírt. Apa, én szeretem őt. Soha, senki mást nem fogok szeretni. De nem megyek vissza hozzá. A gyerekek miatt. Nem akarom, hogy félelemben nőjenek fel. De mi lesz, ha utánunk jön?

Nem fog jönni, mondta az apja. Beszéltem vele, mielőtt eljöttem. Szeret benneteket, ő is tudja, hogy békén kell hagynia.

Amikor késő délután megérkeztek a régi, meghitt otthonba, a gyerekek felszabadultan rendezkedtek, ő meg apjához simulva siratta el élete szerelmét, a házasságát, a boldogságát és a boldogtalanságát. Este feküdt az ismerős illatú ágyneműk között, hallgatta a mellette alvó kislánya nyugodt szuszogását. Nem sírhatok valaki után, aki nem szeret minket eléggé ahhoz, hogy a kedvünkért megváltozzon, gondolta. Gondolatait erővel a holnapra terelte. Első dolga lesz munkát keresni, aztán, ha kialakul valami lakásmegoldás, iskolát a gyerekeknek. Még egy hét, és túl lesz a nehezén, minden rendben lesz. Ezt kell tennem, hiszen anya vagyok... Lassan legyűrte a fáradtság, szeme lecsukódott, elmúlt a karácsony, holnap már munkanap...

A férfi

Várta a buszt, és szorongott. Tudta, hogy apósát nem csaphatja be, nagyon óvatosnak kell lennie, de még sem birta ki, hogy ne igyon egy konyakot. Befújta magát kölnivel, két rágót is a szájába gyűrt, de az első percben látta, az öreget nem tudta átverni. Szótlanul tették meg az utat a lakásig. Az öreg szemöldöke megrándult a ház láttán, de nem szólt.

Felesége sírva rohant az apja karjába, és a férfi tudta, hogy csak idő kérdése, és minden kiderül. Haladjunk akkor, gondolta, felkapta a kabátját és kilépett az ajtón. Hova mész, hiszen karácsony van, hangzott utána a felesége hangja, de nem érdekelte. Csak ment a városka egyetlen, még nyitva tartó pubja felé. A társaságból már csak ketten voltak ott. Jó hogy jössz, épp elegen vagyunk az ultihoz. Leült, intett a pincérnek, az már hozta is a konyakját. Ezer forintos alap, jelentette ki az egyik zsugás-társ, ő meg bólintott. Ha nyer, ad a feleségének egy halom pénzt, és minden rendben lesz. Muszáj már egyszer nyernie! Késő éjszaka volt, amikor egy fillér nélkül hazafelé indult. Megint vesztett. Pedig elejében nyerésben volt, de képtelen volt abbahagyni, míg mindent el nem veszített. A játék közben elfogyasztott konyakok kissé bizonytalanná tették a járását. A non-stop boltban még kért két sört, írd a többihez, mondta az eladónak, és a parkban megitta. A feleségére gondolt és a sírás kerülgette.

Először profilból pillantotta meg a lányt, és azonnal megragadta a pisze orra. Aztán a lány ránézett és nevetett. A szeme csillogott, és a szája olyan gondolatokat ébresztett benne, hogy maga is meglepődött. Vágy ébredt benne, hogy érezze a testét, elvigye innen és szerelmeskedjen vele. Egy órán át bámulta. Ki ez a csaj? - kérdezte, de senki sem ismerte. Még alig volt 10 óra, amikor látta, hogy menni készül. Megelőzte és a szórakozóhely előtt várta.

Nem fél egyedül a sötétben, kisasszony? - szólította meg szertartásosan. A lány komolyan nézett rá, csak a tekintete mélyén villant valami szikra. Mert, ha félek, elkisér? - kérdezett vissza olyan "úrilányosan". Annyira édes volt, hogy csak bólintani tudott. Akkor nagyon félek! - mondta a lány és már megint nevetett. Hideg volt, vacogva indultak el a buszmegálló felé. Merre lakik? - érdeklődött. A kertvárosban. Álltak a busz hátuljában, a lány háttal a korlátnak támaszkodott, ő meg a két karja közé zárva kapaszkodott. Semmiségekről beszélgettek, és ő a lány száját nézte sóváran. Meg akarsz csókolni? - váltott tegezésre a lány, aztán megmarkolva a kabát gallérját magához húzta a fejét és a száját csókra nyújtotta. Maga is meglepődött, olyan gyengédség öntötte el. Lágyan tapadtak össze, hogy aztán egyre szenvedélyesebben tépjék egymás ajkait. Teljesen megőrjítesz, mondta a lánynak, akinek a szeme lángolt, te is engem, lihegte, kigombolta a kabátját, átölelte a derekát és hozzásimult. Megőrült ettől a felvállalt vágyakozástól, és többé nem is tudta kivonni magát a hatása alól. Az első együtt töltött éjszaka pedig végleg megpecsételte a sorsát. Amikor kiderült, hogy a lány gyereket vár, szinte eszét vesztette a boldogságtól, azonnal feleségül vette, a gyerekkel teljes lett a boldogsága, és a felesége szinte azonnal újra teherbe esett. Büszke volt a két fiára, és imádta a feleségét.

Aztán a semmiből felbukkant egy régi haver. Pont a második gyerek születésekor. Új kaszinó nyílt, mondta, ugorjunk be egy este, adjunk Fortunának egy esélyt. A szíve megdobbant, megkisértette a játékszenvedély, amit évekkel ezelőtt nagy erősfeszítések árán szorított vissza. De akkor még ellenállt. A feleségére gondolt, aki imádja őt, a gyerekekre, akik várják, és hazamenekült. De a kisértés nem hagyta nyugodni. Kipróbálom egyszer, csak, hogy megnyugodjak, adta meg magának a felmentést. Vesztett, de a játék izgalma már elragadta, tovább játszott, nem volt nála elég pénz, kötelezvényt írt alá. 48 óra elteltével ki kellett egyenlíteni a tartozást, és neki egy vasa sem volt. A háztartási pénzből csórt el egy keveset, egy játékterembe ment, és szerencséje volt, nyert egy szép kis összeget. Magabiztosan lépett be a kaszinóba, rendezte a tartozását, és ha már ott volt, és pénze is volt, leült játszani. Innen már nem volt megállás. Játszott és vesztett, játszott és nyert, és újra játszott. Magának azt hazudta, hogy a pénzt a feleségének akarja nyerni, de sose vitte haza, játszott, amíg volt pénze, és még azután is. Már kemény veszekedések zajlottak otthon a pénz miatt, de az asszony szerette őt, és mindig megbocsátott. Aztán egy nagyobb összeget vesztett, és nem volt már otthon annyi pénz, hogy rendezhesse. Fizetésig kellett várni, a kaszinóból sürgették, és amikor végül megjelent és rendezte a tartozását, a tulajdonos közölte, hogy nem kívánatos személy itt, ő nem akar határidőn túli adósságrendezéssel bajlódni. Vitatkozott, de a biztonsági őr kitessékelte, értsd már meg ember, ide csórók ne járjanak! Szégyenkezve oldalgott el, otthon durván beszélt a feleségével, úgy hiányzott neki a játék, hogy szinte fájt. Tudta, hogy már régen terápiára kellett volna mennie, mégsem tette meg. Helyette megkereste a régi havert. Nem tudsz egy helyet, ahol kicsit kikapcsolódhatnánk? - kérdezte.

Így került egy illegális klubba, ahol nagy tétekkel ment a póker és más szerencsejáték, és ő egyre inkább elmerült ebben a világban. Mire feleszmélt, a tartozásai milliókra rúgtak, és ő tudta, hogy menekülni kell. A vasútnál, ahol dolgozott kérte az áthelyezését és szolgálati lakás kiutalását. Szerencséje volt, néhány hónap múlva megüresedett egy állás a Dunántúlon, és ő habozás nélkül elfogadta. Vallani kellett a feleségének, aki sírt, de azonnal mellé állt, és ő imádta ezért. Apósa szó nélkül járult hozzá az általa vásárolt lakás eladásához, és ők megszöktek, hátrahagyva a maradék tartozásukat.

Felesége hősiesen viselte a megváltozott körülményeket, nem tett szemrehányást, a szerelem és a szenvedély újra hatalmas lánggal égett, szépítgették a szerény kis házat, és megfogant a gyönyörű kislánya. Teljes volt a boldogsága - majdnem. Néha annyira vágyott a játék és az alkohol után, hogy a hideg rázta. És újra engedett a kisértésnek. A kisvárosban nem volt nehéz megtalálni a lehetőséget, hogy újra élvezze a játék izgalmát, és az alkohol okozta felhőtlen kábulatot. A lelkiismeretfurdalás hatására, még szenvedélyesebben ölelte a feleségét, de a pénztelenség és a bizonytalanság megtörte az asszony szerelmét, ő meg hiába próbálta újra maga felé fordítani, hiába ismételte el százszor, hogy szereti, semmi hatása nem volt. Az asszony szeme nem ragyogott, arca sápadt és szomorú volt, nem tapadt hozzá, nem szerelmeskedett vele szilajul, mint régen, és őt ez dühítette. Nem tudott már parancsolni az indulatainak, és féktelen haragjában megütötte őt. A gyerekek sikítottak, ez még jobban felhergelte, hát közéjük csapott. És minden egyre csak rosszabb lett. Nem birta elviselni, hogy az asszony nem viszonozza a szerelmét, ezért nőket szedett fel, és a forgalmi irodában a padlón szexelt velük durván, megalázóan, érzelmek nélkül, mintha ezzel büntetné a feleségét. Végül ebbe is beleunt, már csak egy nőt használt, mert őt lehetett leginkább kínozni, mindent eltűrt.

Váratlanul a gyerekei jutottak eszébe. Még délelőtt megbüntette őket, és azóta sem oldotta fel a büntetést. Lehet, hogy még mindig ott állnak a sarokban? Eldobta a sörösdobozokat és sietve indult haza. Most mindent rendbe hoz. Holnap szabadnapos, beszél a feleségével, keresnek orvost, és ő megint a régi lesz. A szobában az apósa ült. Csak végignézett rajta, a szemében megvetés ült. A hálószobába menekült. Lefeküdt és azonnal elaludt. Késő délelőtt ébredt. A felesége már elment dolgozni, apósa sem volt sehol. A gyerekek a szobájukban dekkoltak. Főzött egy kávét és várt. Apósa jött meg, az asztalra élelmiszert pakolt, és amikor beszélgetni próbált vele, egyenesen a szemébe mondta, hogy szar alaknak tartja.

Vigyázz, hogy beszélsz velem, ez az én házam! - próbálta leállítani, de az öreg könyörtelenül olvasta a fejére a bűneit. Holnap elviszem a lányomat és a gyerekeket, mondta.

Nem viszed őket sehova, kiabált.

Éheznek, vered őket, elszeded azt a pénzt is, amit a lányom keres. Ráadásul szeretőd is van, még a nevét is tudom!

Elég volt! - a felesége hangja csendes volt, őt mégis kirázta a hideg attól a reménytelenségtől, ami áradt belőle. Az öreg halkan káromkodott. Ő sem akarta, hogy az asszony meghallja, amit mondott.

Engedj el bennünket, kérte az asszony, semmi életünk nincs már melletted, a gyerekek félnek tőled. Apa segít, hogy talpra állhassunk.

Nem mentek sehova, rántotta magához a nőt. A félelem, hogy elveszíti, megvadította. Engedd el! - csattant az öreg hangja, és őt elvakította a tehetetlenség, mindennek te vagy az oka, ordította, és meglendítette az öklét. Az öreg elhajolt az ütés elől, és nyitott tenyérrel felcsapta az állát. Ájultan zuhant a padlóra.

Arra eszmélt, hogy az apósa a fotelba emeli. Micsoda erő van benne még mindig, gondolta. Szeme a feleségét kereste. Az asszony egy bőröndbe csomagolta a holmijukat, a gyerekek az iskolatáskákba gyömöszölték a tanszereket, és mindannyian vigyáztak, hogy még véletlenül se nézzenek felé. Szólni akart, hogy maradjanak, szereti őket, de még túl kába volt, hogy megformálja a szavakat, csak nézett rájuk rémülten és kétségbeesetten.

Itt a taxi, menjetek, mondta az öreg, majd én is megyek mindjárt. A gyerekek kirohantak, anélkül, hogy egy pillantást vetettek volna rá, reménytelenül nézett utánuk, elvesztette őket, érezte. Az asszony az öreghez fordult. De mi lesz vele? - kérdezte, a hangjában sírás rezgett és tekintetük egy percre egymásba fonódott, a nő szemét elöntötte a könny.

Itt maradok vele, míg egy kicsit jobban lesz, mondta az öreg.

A nő bólintott és a bőröndöt maga után húzva kilépett az ajtón.

A zokogás úgy tört fel belőle, mint a vulkán. Az apósa szenvtelenül nézte. Ne bőgj, mondta, ha elcseszted, viseld is el.

Veled lesznek? - kérdezte, mikor már meg tudott szólalni.

Nem. Ott zaklatnád őket. Még nem tudom, hol leszünk, de nem ajánlom, hogy kellemetlenkedj nekik. Hagyd békén őket. Tudsz gondoskodni magadról? - kérdezte, miközben magára vette a kabátját. Nincs kettős látásod?

Felállt a fotelból, nincs, mondta, csak nagyon fáj a fejem.

Az még fájni is fog pár napig. Ha akarsz, jelents fel, nem bánom.

Legyintett. Csak vigyázz rájuk! - kérte és komolyan is gondolta.

Az öreg bólintott és kilépett az ajtón.

Reggel nehezen ébredt. A feje zúgott, és kegyetlenül fájt. Ösztönösen a felesége felé fordult, de az ágy üres volt. Egyszerre zuhantak rá a tegnapi nap történései. Torka összeszorult, magához húzta az asszony párnáját, hogy érezze az illatát, keservesen sírt. Nem tudta, hogy fog ezután élni nélküle. Feltápászkodott, a fürdőszobába ment. Nem volt ott az asszony köntöse és gyerekek apró fürdőköpenyei. A kád szélén néhány műanyag játékot talált.

Kávét főzött, bevett két fájdalomcsillapítót, mindjárt dél van. Benézett a hűtőbe, tányérra rendezve ott állt a tegnapi ebédje, ahogy a felesége gondosan eltette a számára. Miközben ő egy másik nővel szexelt, hogy megbüntesse olyan bűnökért, amiket el se követett. Újra sírt. A gyerekek szobájába ment, a két fiú emeletes ágyán gyűrött plédek, kopott párnahuzatok, a kislány ágyán színehagyott, szinte átlátszóra mosott, agyonvarrogatott fodros párnácska és takaró. A falon az elkoszolódott festést poszterek takarták. Mintha hirtelen kitisztult volna a látása. Élesen látta a szegénység összes jelét. A gyerekei nélkülöztek, mert ő nem tudott parancsolni a szenvedélyének.

Félve nyitott be a másik szobába. A kopott szőnyeg, a 10 éve nem festett falak, a szakadozott kárpitozású fotel, mind az eltékozolt boldogságra emlékeztették. Ezen a napon elsírta az összes könnyét. Este egyedül feküdt az ágyában.

A családjára gondolt. Vajon mit csinálhatnak? Hol lehetnek?

Álmában benyitott egy kapun, virágok közé lépett, felesége futott elé, szemében csak úgy égett a szerelem. Magához ölelte szorosan, erősen. Nem akarsz megcsókolni? - kérdezte az asszony és ő érezte a forró száját a csodálatos testét. Szeretlek!

A saját kiáltására ébredt. Hajnali öt óra volt. Felöltözött, aztán csak ült, fájt a feje, a nyála folyt, reszketett a keze, annyira vágyott az alkohol és a játék után. Minden percben a feleségére gondolt. Aztán átballagott a forgalmi irodába, átvette a szolgálatot. Nem telt az idő, az órák csak vánszorogtak. Mikor lesz már újra reggel, hogy hazamehessen, aludhasson és álmodhasson. Este megjelent a szeretője. Hallom, elhagyott a naccccsága! - vigyorgott. Akarod, hogy gondodat viseljem? Hagyj békén, mondta neki, ne gyere ide többé. Te se vagy normális, mondta a nő megvetően és elment.

Alig várta, hogy leadhassa a szolgálatot, azonnal hazament. Kávét főzött, hogy mérsékelje az alkohol utáni vágyat. Nézte az órát. Nyolc órakor felkapta a telefont.

Doktornő? Beutalót szeretnék kérni az addiktológiára, robbant ki belőle. Amilyen hamar csak lehet. Akár még ma bemegyek...