Karácsony - Mint a mesében
November tizedike volt. Már alig több, mint egy hónap karácsonyig, és neki fogalma sem volt, mit tehetne, hogy ez az ünnep ne úgy teljen, mint az eddigiek mind. Az üzletek már tele vannak karácsonyi cuccokkal, neki meg sírhatnékja van, ha látja, mert számukra elérhetetlen.
Alig várta, hogy hazaérjen.
Ma kapott fizetést, kifizette a villanyszámlát, szerencsére vízdíj nem lesz ebben a hónapban. És még hátra van a lakbér. Csak azt tudná, miből fog tüzelőt venni, mivel fog fűteni? Aggódott, valaki rá ne jöjjön, hogy ennyire rossz a helyzete, még elveszik tőle a gyerekeket. Belefáradt már az életbe, azt se bánná, ha egy nap nem ébredne fel. De MÉG élni kell. Legalább nyolc évig. Míg a gyerekek felnőnek.
A levélszekrényből a szatyrába söpörte a reklámújságokat, majd eltüzeli. Szart se ér, csak füstöl, kormol, de azért némi meleget mégis ad. A szomszédok nyilván mindent tudnak, mert a kötegelt papír mindig az ő pincerekesze elé van lerakva. Nem tudja, mikor, ki teszi oda, de így legalább megköszönni se kell.
Bekopogott a háziúrhoz. Hoztam a lakbért. Az ember gondosan megszámolta a pénzt, várj, mondta, ez lesz a lakbér januártól, azzal egy értesítést adott át neki.
Azt hitte rosszul lát. Ennyit nem emelhet! - tört ki belőle. Már így is annyit fizetek...
Fel is mondhatok! - vágott a szavába durván a férfi, aztán hol találsz majd olyan helyet, ahova be is tudsz jelentkezni? Hallgatott, mert az embernek igaza volt. Ezt a lepusztult kis lakást is alig találta meg, ahol a falak télen feketék voltak a penésztől, és egy kis teakályhával lehetett fűteni. Ha volt mivel. Már nyolc éve laknak itt. Hiába próbálkozott máshol. Ha nincs bejelentett lakcíme, nem tudja felvenni az ápolási segélyt a kicsilány után, a 4 órás állásából meg nem tudnának megélni. Többet nem vállalhat, a kislányt nem hagyhatja magára. Ki van szolgáltatva ennek az uzsorásnak.
Kikapta az ember kezéből a lapot. Majd elolvasom, mondta és a lakása felé egyensúlyozott a csúszós járdán. Arra bezzeg nem fordít gondot, hogy a járdát felszórja egy kis homokkal!
Belépett a lakásba. Hideg volt bent. Sziasztok! - erőltetett mosolyt az arcára. Szia Anyu! A nagyobb lánya felnézett a tanulásból. Kezén kesztyű, vállára borítva elnyűtt takaró. A kicsi a kerekes székében ült kabátban, sapkában és olvasott. Angyalarcán mosoly terült szét! Sziaaa!
Megpuszilta őket, a reklámújságokat a fásládába szórta, a kenyeret és a hat tojást, amit hozott, a kredencre rakta. Ma két tojásból bundáskenyér lesz, holnap egyből tojásos leves, a maradék kenyérből pirtós, aztán egy tojásból palacsinta, ahhoz kell tej, de a felét meghagyja és a maradékból másnap tejberizst készít, mert van még egy kevés rizs a legutóbbi adományból. Aztán tojásos tésztát főz, van még fél csomag orsótésztája. A többire nem akart gondolni. Öt napig biztos, hogy lesz mit enni, a többi még képlékeny. Azt esznek majd, amit az ételosztó ládákban talál, többnyire kenyeret csak úgy magában. Szerencsére egy karitatív csoport minden szombaton ellátja kenyérrel és péksüteményekkel, és néha kap egy-egy élelmiszercsomagot is. Remélte, hogy karácsonykor is gondolnak rá és a két kislányra. Tavaly még narancs és szaloncukor is volt benne.
Mindjárt begyújtok, mondta a gyerekeknek, van itt egy kis papír, és mindjárt szétnézek a pincében is. Két köteg helyi újság hevert ott meg egy törött zöldséges láda. Ez jó lesz a hét végére, gondolta, és gyorsan elzárta.
Felvitte az egyik köteg újságot, a mai reklámújságokkal együtt ad egy kis meleget, és a palackos gáz is melegít, amíg megfőzi a teát és megsüti a bundáskenyeret.
Először a teavizet tette fel, és amikor már felforrt, akkor sütötte meg a kenyereket. Csak az egyik oldalukat mártotta a tojásba, a másik oldala csak a zsírban sült. Holnap a gyerekek a sült zsírt a kenyerükre kenhetik, míg haza nem ér, hogy elkészítse a levest. A sütés-főzés már adott egy kis meleget, most kell begyújtani, akkor még egy darabig kitart. Elég lesz egy gyors tisztálkodásra a lavórban. Megigazította az ágyneműt a kihúzható rekamién, ahol mindhárman együtt aludtak. A paplan tetejére még hőtartó fóliát is terített, hogy éjjel tartsa a meleget.
A kosárba markolt, és az újságokat a kályhába gyűrve meggyújtotta a tüzet. Rakj rá még, mondta a lányának, de lassan! A gyerek kettesével dobálta az újságokat a lángok közé.
Anyu, van itt egy levél, mondta. Most esett ki a reklámok közül. Az önkormányzattól jött.
Még jó, hogy el nem tüzeltük! Olvasd el, mit írnak. Hátha valami segélyt akarnak adni karácsonyra.
"Tisztelt pályázó! Tájékoztatjuk, hogy szociális bérlakásra benyújtott pályázatát elbíráltuk, és sikeresnek nyilvánítottuk." - olvasta a lány. Nem akartak hinni a fülüknek. Micsoda? Olvasd már tovább!
"Fentiek értelmében kiutaljuk az Ön részére az alábbi 1+1 félszobás összkomfortos bérlakást." A megadott cím nem volt ismerős. Van itt valahol egy térkép? Izgatottan keresgéltek, de nem találtak.
Írnak még valamit? Aha! - mondta a lány. A bérleti szerződés megkötése érdekében levelünk kézhezvételétől számított 8 napon belül sziveskedjen felkeresni a...
Holnap nem mész iskolába, mondta a nagylánynak. Itt maradsz a kicsivel. Azonnal bemegyek. Lehet, hogy valami tévedés lesz. Hiszen a pályázatot még tavaly adtuk be... Egész éjjel alig aludt.
Reggel már nyolc előtt ott volt, alig várta, hogy kinyisson az ügyfélszolgálat. Emiatt jöttem, adta oda a levelet, és várta, hogy azt mondják, jaj, ez tévedés...
Foglaljon helyet, mondta a recepciós, mindjárt szólok az ügyintézőnek. Néhány perc múlva egy nő érkezett, karján dossziéval, és egy kis helyiségbe vezette.
Sajnos nincs az igényének megfelelő földszinti lakás, kezdte, és ő szinte megsemmisült.
A lakás, amiről szó van, sajnos mindössze egy 35 m2-es panel, folytatta a nő, de csak ez az egy olyan lakás van, amely liftes házban helyezkedik el. A mozgássérült gyermek miatt úgy gondoltuk, ez megfelelő lehetne. Nem hitt a fülének. Szóval tényleg kapunk egy lakást? A nő rábámult. Hát persze! Hiszen megírtuk, nem? De.
Időpontot kellene egyeztetnünk, hogy mikor kívánják megtekinteni, és nyilatkozni, hogy elfogadják-e, vagy esetleg várnak még, hogy földszinti elhelyezést kaphassanak. Sajnos ilyen lakásunk jelenleg nincs.
Nem, nem, tiltakozott szinte ijedten. Jó lesz. Holnap lehetne? Az ügyintéző egy táblázatot vett elő. A héten már minden időpont foglalt, mondta. A jövő hét vége felé tudnánk ezt lebonyolítani, és akkor a bérleti szerződést január 1-vel kötnénk meg.
Januártól? Nem lehetne hamarabb? Nagyon rossz körülmények között lakunk... A gyerekekre alig tudok fűteni... és hát olyan jó lenne, ha karácsonyra...
Az ügyintéző a papírt ütögette a tollával. Szóval minél hamarabb költözni szeretnének... Hát akkor legyen úgy, hogy ma délután, amikor megyek hazafelé, arra kerülök és megmutatom. Ha maga aláírja, a jegyzőkönyvet, hogy látta és elfogadja, akkor reggel leadom a jogászoknak, és majd ők értesítik a szerződéskötés időpontjáról. Nem igérhetem, hogy ez még az idén megtörténhet, de ne rajtam múljon, mosolygott rá. Akkor találkozunk négykor a helyszínen.
Nem tudom, merre van, mondta szégyenkezve, és térképem sincs. A nő az egyik fiókban matatott, térképet vett elő, a fénymásolóra borította, aztán a kinyomtatott lapon bejelölte a lakás helyét.
Boldogan rohant haza. Ma nem dolgozik, ez az első! Gyalog tették meg az utat a két gyerekkel a városon át. Már háromkor ott voltak. Tízemeletes szalagház előtt álltak meg. Ez lesz az. A ház aljában kis bolt, meg fodrászat, a bejárat mellett pad, terebélyes fák. Távolabb játszótér. Anyu, nézd, ott van egy iskola! Pont a házzal szemben. - mutatott a nagylány a kis tér túloldalára. Jó lenne ide járni.
Istenem, ha felvennék a kicsit is, ide el tudna menni akár egyedül is, nem kellene, hogy magántanuló legyen, végre gyerekek között lehetne, hiszen mindig erre vágyott. Akkor lenne menza, nem kellene éhesen várnia, míg valaki hazaér.
Megérkezett a nő, beszálltak a liftbe, a nagylány nem fért be, kettesével vette a lépcsőket. A második emeleten szálltak ki.
A nő kinyitotta az ajtót, ők meg álltak ott és nem tudták, mit mondhatnának. Apró főzőfülke, beépített bútorokkal, mosogatóval, indukciós főzőlappal, sütővel, tusoló WC-vel, a bejárat mellett tágas szoba, és a folyosó végén még egy apró szobácska...
A lakás most lett akadálymentesítve, mondta a nő. A konyha-, fürdőszoba- és nagyszobaajtót kiszedtük, a tusoló és a nagyszoba ajtaja tolóajtóvá lett alakítva, és a gyerek be tud menni a kerekes székkel. Sajnos ezt a kisebb szobánál nem lehetett kivitelezni.
Nem baj, mondta, és óvatosan beljebb lépett. Nagy ablakok, szőnyegpadló, linóleum, és a legfontosabb, kellemes meleg! Másnak talán igénytelen, nekik a csoda.
Ha megfelel, kérem írja alá, mert mennem kellene a gyerekért az óvodába, mondta a nő, és ő szinte kapott a toll után.
Most már csak várni kell...
Nehezen teltek a napok. Két nap múlva már december, de értesítés még mindig nem érkezett. Mi lesz már, kérdezte a háziúr. Akkor aláírod az új lakbért vagy nem. Holnap megmondom, válaszolta és remélte, hogy igaz lesz. Reggel újra bement a hivatalba, az ügyintézőt kereste. Nem tud valamit? - kérdezte tőle. A tulajdonos a duplájára akarja emelni a lakbérünket, mutatta a papírt.
A nő megbotránkozva nézte az összeget. Úristen! Ez valami horror... Várjon itt.
Egy fiatal férfival tért vissza. Kellene egy jövedelemigazolás, mondta a férfi, és be kellene fizetni a kauciót, amit a levelünkben jeleztünk is. Erre várunk.
Azt majd csak akkor tudnám rendezni, amikor a tulajdonos visszaadja, amit neki befizettünk, de amíg nem költözünk ki, nem adja ide...
Anélkül nem lehet, rázta a fejét a férfi, ő meg lerogyott a székre és elsírta magát. Tudtam, hogy nem sikerülhet. Éreztem. De hogy mondom el ezt a gyerekeknek? Zsebkendő után kotorászott, de nem talált, a pulóver ujjába törölte a szemét. Elnézést, mondta.
A fiatalember töprengve nézte. Maradjon itt, megnézem, mit tehetek. Fél óra múlva jött vissza. Intett, hogy kövesse. Most aztán vessen be apait-anyait, súgta.
"Vezérigazgató" - olvasta a díszes névtáblán. Róluk volna szó, mondta a fiatalember az íróasztal mellett ülő embernek. Két kiskorú gyerek, az egyik mozgássérült.
Sose volt bőbeszédű, de most úgy érezte, valaki összeszorította a torkát. Kapkodva vette elő a tárcáját és a két gyerek fényképét a vezérigazgató elé tartotta. Még sose volt igazi otthonunk, zokogta. Semmink sincs, de majd alszunk a földön, csak végre ne fázzanak. A vezérigazgató megkövülten hallgatta, belőle meg kitört az elmúlt tizenöt év minden keserűsége. A beteg gyerek születése, a férje halála, a testvérek könyörtelensége, amivel kiüldözték a házból, ahol addig lakott. Az újrakezdésről ebben a városban, a nehézségekről...
Julika, hozzon két kávét és egy pohár vizet, szólt bele a telefonba a vezérigazgató. Menj, készítsétek el a szerződést, mondta a fiatalembernek. A hölgy kapjon hat havi részletfizetést a kaucióra. Az első részletet kell befizetnie, ennyit össze tud szedni? Igen, mondta újjáéledő reménnyel. Legfeljebb nem eszünk, gondolta. A szerződést december 15-i dátummal kössétek. De ha a kulcshoz "véletlenül" hamarabb hozzájutnak, nem bánom, csak nem kell nagydobra verni.
Nem hitt a fülének. Úgy érti, hogy még karácsony előtt beköltözhetünk? Úgy. Na, igya azt a kávét, kínálta. A fiatalember érkezett a szerződéssel, ítt írja alá, mutatta. Ez a csekk a félhavi lakbér, ez meg a lakbérközlő a jövő évi összegről. Tátott szájjal nézte a csekket. De hát ez... Elharapta a mondatot. Ez csak a töredéke annak, amit eddig fizetett. Boldogan hagyta el az irodát, a fiatal ügyintéző a kezébe nyomta a kulcsokat, itt írja alá, mondta. És hallgasson, mert ez nem szabályos ám!
Egyenesen a hőszolgáltatóhoz ment, aztán a vízművekhez, meg az áramszolgáltatóhoz. Mire hazaért, alig birt a jókedvével. Bekopogott a tulajdonoshoz. Nem írom alá, mondta. Holnap elköltözünk. Bassza meg a lakását. Nem törődve az ember ágálásával, a lakás felé tartott. Majd megbánod még, kiabált utána, őt meg elöntötte az indulat. Tudja mit? Még ma elköltözünk!
Lányok, megyünk! - nyitott be az ajtón és az asztalra dobta az új lakás kulcsait. A két lány bénultan nézte, amint ide-oda cikázik, az ágyneműt köti lepedőbe, a ruhákat, edényeket össze-vissza dobálja szatyrokba, a tisztálkodószereket söpri le a polcokról. Menjünk! Taxit hívott, a nagyobb lányra mintha átragadt volna a fékezhetetlen indulat, rohant a taxihoz, a csomagtartóba dobálták a szegényes motyót, a sofőr a fejét vakarta. Maguk menekülnek? Nem szeretnék egy örjöngő férjnek magyarázkodni...
Menekülünk, mondta. A nyomorból. Ne tartson semmitől.
Álltak a kis lakás közepén. Anyu itt nincs villany... Nincs, mondta. Csak holnap jönnek bekötni, de úgy felidegesített ez az ember... Nem birta megállni, nevetett, és a gyerekek vele nevettek. De most mi lesz? Leszaladok a tescoba, mert mindjárt sötét lesz.
Két zseblámpával és kajával tért vissza. A lámpákat az ablak kilincsére akasztotta. Na, meg van oldva. Ezen is nevettek.
A nagylány ágyneműjét és ruháit a kisszobába vitték. Ez a te szobád lesz. A paplant a szőnyegre terítették, rá a párnát, ezen fogsz aludni, egy pléddel fogsz takarózni. A ruháikat a beépített szekrénybe rakták, szépen összehajtogatva. Majd mindent át kell mosni, ne érződjön többé a dohos szag!
A nagyszobában elhelyezkedtek a kislánnyal. Tusoljunk, mondta nekik, melegvíz és fűtés van! Gyengéd kézzel mosta a kicsi haját. Ez nagyon jó, Anyu, mondta a gyerek. Pizsamában ültette vissza a kerekes székbe, a nagylány hosszan tusolt, hálóingben jött-ment a lakásban, kinézett az ablakon, nem fázok, mondta. Bement a konyhába. Mit eszünk?
Hoztam kenyeret, margarint és parizert, mosolygott a gyerekekre. Elkészítette a szendvicseket a pici konyhában, és ők jóízűen ettek. Nagyon finom...
Elszorult a torka. Ezután majd tudunk rendesen enni, biztatta őket.
Ma csütörtök van, gondolkodott hangosan. Holnap délelőtt bemegyek az iskolába, utánanézek az átiratkozásnak. Délután dolgoznom kellene, de jönnek bekötni az áramot. Nem tudom, hogy is oldjam meg.
Feküdt a paplanon, mellette a kislánya szuszogott. Megtapogatta a kezét, meleg volt. Nem fázik már!
Átosont a nagylányhoz, aki nyitott szemmel fejüdt. Nem félsz itt egyedül? - suttogta. Nem fázol? A lány vigyorgott, a fejét rázta. Dehogy! Tudod, mennyire vágytam mindig egy ilyen szobára! Nem baj, hogy nincs ágy. És olyan jó meleg van...
Reggel elgémberedve ébredt. Valamit ki kell találni. Ha más nem is, ágyak és egy hűtő kellene. Csak nem tudta, hogy fogja mindezeket beszerezni.
Másnap minden jól ment. Az iskolában örömmel fogadták a kitűnő tanuló gyerekeket, nem volt akadálya a mozgássérült kislány fogadásának, a fodrászüzletben, ahol délutánonként takarított, örvendeztek a szerencséjének, az áramszolgáltató embere pontos volt és gyors, a közeli tescoban villanykörtéket vásárolt, este már nem kellett a zseblámpákat használni.
Szombat reggel elment az élelmiszer-adományért. Nagy szatyorban fánkok, kakaós csigák, és két kenyér várta. Elég lesz egész hétvégén. Teával és egy kis levessel.
Az önkéntesnek félve említette meg a gondját. Nem tudod, hogy lehetne olcsón hozzájutni három heverőhöz? - kérdezte. A neten nézz utána valamelyik ingyenes oldalon, mondta a nő. Azt se tudta, hogy léteznek ilyen oldalak. Nincs nekem internetem, mondta búsan. Majd megnézem, és szólok, ha találok valamit, nyugtatta meg az önkéntes. Mi kellene még? Minden... Semmink sincs. Még egy szék se, amire leüljünk. De leginkább ágyakra lenne szükségünk.
Az önkéntes már másnap felhívta. Lenne itt egy vitrines szekrény, és egy heverő... Csak a szállítást kellene kifizetni. Számolgatta a pénzét. Megoldom, mondta. A heverőt a kislány kapta. A szekrény a nagylány szobájába került. Boldogan pakolászott benne. Beférnek a ruhák, és ide kerülnek majd a könyvek. Még csak hét könyve volt. Amit a tanulmányi eredményeiért kapott minden tanév végén. De majd ezután...
Két nap múlva újra csörgött a telefonja. Szombaton beszélni akarok veled, mondta az önkéntes. Várj meg, akkor is, ha még nem leszek ott. Izgatottan ácsorgott, amikor az önkéntes megérkezett kopott kis autójával. Szállj be, mondta. Van egy órád, hogy beszéljünk? Bólintott.
Lenne itt egy asztal négy székkel, és még két heverő. Meg egy csomó lakástextil. Függönyök, takarók, szőnyegek. A tulajdonos már nem tudja tovább tárolni, mert karácsony előtt megjönnek az új bútorai, ezért még a szállításban is segít, de a benzint neked kell fizetned. Boldogan egyezett bele. De nem is ez a legfontosabb. Tudok neked nyolc órás melót a közeli kisboltban, Tíztől hatig kellene dolgozni.
Szinte a föld felett repkedett. Egész hétvégén erről tárgyaltak a gyerekekkel. Nem lesz baj, Anyu, mondta a nagylány. Már tizenhárom éves vagyok, kicsilány is tíz. Nem csinálunk hülyeséget. Veszünk egy telefont, és bármi van, felhívhatunk.
Hétfőn elment az új munkahelyére, elintézte a felvételt, elbúcsúzott a régi munkahelyétől.
Hazafelé menet felhívta az önkéntest, megköszönte a közbenjárást. Délután meghozták a bútorokat és a textileket. A heverők a helyükre kerültek, a függönyök az ablakokra, a szőnyeg az előszobába. Kezd ez alakulni, örvendeztek. A szekrény nem fontos, a folyosó beépített szekrénye egyelőre elég. Izgatottan indult dolgozni. Mintha először látná a környéket, úgy nézett szét, és belehasított a felismerés. Egy hét múlva karácsony. És van otthona, van pénze, ha nem is sok, de arra elég, hogy a gyerekeinek ünnepet varázsoljon. Igazit. Fenyőfával, rendes ételekkel és ajándékkal. Még ha csak valami jelképessel is.
Délelőttönként, míg a gyerekek iskolában voltak, kekszet sütött, fenyőt vásárolt és szaloncukrot. A lányoknak könyvet és illatos tusfürdőt.
Minden szép lesz. Most először...
Aranyvasárnap reggel csengettek. Az önkéntes volt. Szia! - mosolygott. Hoztam egy kis meglepetést. A gyerekek izgatottan figyeltek.
Egy dobozt nyújtott át. Egy tablet volt benne. Hogy követni tudjátok az ingyenes oldalakat, mondta. És még ez is itt van, mutatott a lépcsőház felé, ahol két férfi egy hűtőt cipelt felfelé.
A nagylánnyal a szolgáltóhoz futottak, karácsonyra lesz internet, majd nézhetnek karácsonyi filmeket. És majd szereznek egy tévét is.
Szenteste napján korán kelt. Ma csak fél műszakja lesz, kettőkor zárnak. Felállította a karácsonyfát, majd a gyerekek feldíszítik. A főnök délben elengedte. Szaladt haza. Az asztalra karácsonyi terítőt igazított. A kínaiban vette párszáz forintért. Hozzáfogott a töltöttkáposztához. Tabletezhetünk? - kérdezték a gyerekek. Hát persze! Készült a kaja, a nagylány segített egy kicsit, lézengett, mint a kamaszok általában, aztán mindkét gyerek a tablet fölé hajolva sutyorgott. Boldogan nézte őket. Már csak néhány hét, vagy hónap, és semmiben sem fognak különbözni más gyerekektől. Lassan asztalhoz is ülhetünk, mondta. Jóízűen ettek, nevetgéltek. Átadta az ajándékokat, a lányok boldogan ölelgették. Lassan besötétedett. Meggyújtotta az egyetlen illatgyertyát, végig nézett az otthonán, rámosolygott a gyerekeire.
Csendben ültek a gyertyafényben.
Milyen jó, hogy itt lakunk, mondta ki a nagylány, amit mindannyian gondoltak.
Mint a mesében... sóhajtott a kicsi. Teljesült a három kívánságom. Lett egy lakásunk, járhatok iskolába és Anya boldog...