Karácsony - Hazatérések

Ült a buszon, az elsuhanó tájat bámulta. Újabb kis faluba értek. A házak ablakában karácsonyi fények ragyogtak, mindenki az ünnepre készült. Elmosolyodott. Nemsokára hazaér. Régi, fájdalmas emlékek tolakodtak az agyába.

---

Rémülten kuporgott a hidegben, még levegőt venni sem mert. Sikoltozást hallott, valami dobogást, tompa puffanásokat, aztán szirénázást, csattanást, kiabálást, míg végre csend lett. Vagyis majdnem. Valaki a nevén szólította. Ismertlen férfihang volt, de lehet, hogy a Rém az, csak meg akarja téveszteni, elváltoztatta hangját. Ezért hallgatott. Mert mi van, ha megtalálja... Megvárja, míg csend lesz. Bármeddig tart is.

Valaki megnyitotta az ajtót és ő megdermedt. Hallotta a lépteket, már látta is a közeledő cipőjét és nadrágját. Nem ő volt!!! De mielőtt megszólalhatott volna, az ember lehajolt hozzá és rámosolygott.

Szia! - mondta. Nem akarsz kijönni innen? Megrázta a fejét. Az ember a kezét nyújtotta, gyere, nincs már mitől tartanod. Börtönbe vitték. Nem bánthat többé.

Megfogta a férfi meleg kezét, és próbált talpra evickélni, de a hideg kamrában elgémberedtek meztelen lábai, szinte mozdulni sem tudott. Az ember talpra állította, felkapta és nagy léptekkel indult kifelé. Meleg takarót! - kiabált közben és egy rendőrautó felé tartott. Ő meg a ház felé tekingetett, és meglátta a vért a nyitott ajtón át. Az ember letette a földre, valaki egy meleg takaróba burkolta és a rendőrautóba ültette. Miközben a meleg kezdte átjárni a testét, a gondolatai visszatértek az estéhez. Egész nap egyedül volt a házban. A kályha hideg volt, ételt sem talált. Nem mert az ágyában maradni, mert apja, a Rém, ezért is megverte volna, hát magára vett egy nadrágot és egy pulóvert. Zoknit és trikót nem talált. A karosszékben kuporgott és az ablakot nézte. Dél körül kibújt a nap és besütött az ablakon. Odahúzta a széket, végre egy kis meleg! Aztán megint hideg lett, és az éhség egyre marta a gyomrát. Már sötétedett, amikor megjött a nő. Szatyor volt az egyik kezében, a másikban cigi. Mi van? - kérdezte. Mit nézel?

Semmit! - suttogta rémülten, bár a nőtől nem félt igazán, nem akarta felbosszantani, remélte, hozott valami kaját.

A nő az asztalra dobta a szatyrot, a cigit a szájába szorítva elkezdett kipakolni. Sörök kerültek elő, majd egy hálóban krumpli, néhány hagyma, és egy kenyér. Megkönnyebbült. Lesz valami vacsora.

De a nő a szobába ment, leült, bekapcsolta a tévét, kezébe vett egy sört és újabb cigarettára gyújtott, aztán kijött a konyhába, újabb sört bontott fel. Éhes vagy? - kérdezte.

Igen.

A nő kibontotta kenyeret, egy szeletet a kezébe nyomott. Ezzel húzd ki vacsoráig, mondta és újra a tévé elé ült.

Befalta a kenyeret és a szoba felé hallgatózva elcsent még egyet. A szájába tömte a felét, a másik felét az ágyába rejtette. Hátha holnap megint nem lesz mit enni. Már egy hete nem volt iskolában, mert nem találja a cipőjét, szólni nem mert, mezítláb meg nem mehet. Így aztán kaja sincs egész nap. A szobából semmi nesz nem hallatszott, csak a tévé hangja. Óvatosan lesett be, a nő körül vagy négy üres sörösdoboz hevert, ő meg hortyogva aludt. Mégsem lesz vacsora. Lassan besötétedett. Csapódott a kapu, és ő úgy érezte, rögtön bepisil a rémülettől. Kivágódott az ajtó, és a Rém becsörtetett. Rá csak egy pillantást vetett, aztán a szobába ment. És megkezdődött az ordítozás. A nő rohant ki, kést ragadott, és pucolni kezdte a krumplit, majd a hagyma után kapott. A férfi a szobában üvöltött. Mi ez a kupleráj? Azonnal gyere ide, bömbölte, a nő lecsapta a kést, a szobába futott, pofon csattant, takarítsd fel ezt a szemetet, és a Rém megjelent az ajtóban. Te meg hogy nézel ki? Miért nincs rajtad zokni? Rémülten hallgatott. Voltál ma iskolában? - csattant a következő kérdés. Megszólalni nem mert, csak a fejét rázta meg alig láthatóan. Szóval lógsz? - és már csattant is a pofon. Aztán egy rúgás érte a fenekét, majd a hátát.

A nő jött ki, kezében az összegyűjtött sörös dobozok és más szemét. Ez elterelte róla a figyelmet. A férfi ordított. Késő este van, és nincs vacsora! A nő is kiabált. Egész nap dolgoztam, csak van jogom egy percre leülni, mielőtt megkezdődik az itthoni robot! Mindjárt kész lesz! Addig nézz tévét. A Rém a szobába ment. Mindketten feszülten füleltek, de nem jött vissza.

Hozz be tüzelőt, suttogta a nő, de ő tudta, hogy nincs már kint semmi. Mégis ment, mert ez az egy lehetősége volt, hogy észrevétlenül kimenekülhessen. Tudta, mi következik. Elbújt a kamra sarkában a polc és a fal közé, egy üres zsákot húzott magára és befelé fülelt. Még soha nem hallotta a nőt ilyen hangon sikoltozni. És a másikat se. És a csend is valahogy más volt ma...

Valaki kinyitotta a rendőrautó ajtaját és mellé ült. Hogy érzed magad? - kérdezte a rendőr. Nem szólt, csak egymáshoz dörzsölte a lábait, amit nem fedett a takaró. Már majd lefagytak.

Fázol? - hangzott az újabb kérdés.

Csak a lábam... - suttogta. A férfi morgott valamit, induljunk már, kiabált egy másik embernek. Fűts, utasította, amikor az beszállt, Te meg húz fel a lábad, mondta és ráigazította a takarót.

Nem akarta, de leragadt a szeme.

A kórházban ébredt, egy idős doktornő vizsgálta át a testét, valaki fényképezett. Gyengéden simította meg a hátán végig húzódó friss véraláfutásokat, és a a tegnapi sebeket. Mióta bánt már? - tette fel a kérdést, ő meg csak felvonta a vállát. Mindig...

Kész vagyunk, mondta a doktornő és egy fiatal ápolónőre bízta. Gyere, mosolygott rá a lány, és ő engedelmesen követte. Állt a meleg víz alatt, érezte a szappan szagát, valami ing-félét adtak rá és egy kórterembe vezették, ágyba fektették. Szinte azonnal elaludt. Arra ébredt, hogy valaki áll az ágy mellett. Ijedten ugrott le a másik oldalon. A középkorú ápolónő meglepődve nézte. A vacsorát hoztam, mondta, gyere, egyél. Az éjjeli szekrényen egy tányéron zsemle, kis kocka vaj és egy szelet parizer volt. Csak nézte. Kakaót kérsz vagy teát? Hirtelen nem is értette a kérdést, csak ült ott tanácstalanul. A nő elkészítette a szendvicsét, a kezébe adta, egy műanyag pohárba kakaót töltött. Egyél, mondta gyengéden. Miközben evett, szétnézett a kórteremben. A másik ágy üres volt. Eső csapkodta az ablakot. Kinézett. Vajon hol lehetek? - töprengett, de nem tudott rájönni.

Aludj, mondta a nővér, aki elvitte az edényeket. Megmérte a lázát, betakarta, és ő feküdt a takaró alatt, testéből lassan elszállt a feszültség. Zajokra ébredt. Kint még sötét volt. Kattant a villanykapcsoló, egy asszony jött a felmosóval, majd egy nő, aki ruhákat hozott. Újabb emberek érkeztek, egy nagy épületbe vitték, ahol egy kedves asszony kérdezgette, és ő egyre bátrabban beszélt.

Anyja egy nap eltünt, az ember, akit régen apának hívott, egy másik nőt hozott, aki őt a konyhába száműzte. Aztán az apja mindkettőjüket megverte, minden nap. És a nő is egyszer csak eltünt. És megint másik jött, és megint. Mind elszöktek, csak ő maradt ott, mert nem tudta, hova mehetne, vagy mit tehetne. Hiszen csak hat éves volt. Hogy hívják az anyukádat? Nem tudta. Hol laktatok? Nem tudta. Mondj neveket, akikre emlékszel. De ő nem emlékezett senkire és semmire. Újabb épületbe vitték, itt maradsz addig, amíg meg nem találjuk a családodat, mondták neki. Ez egy gyermekotthon. Ez lesz az ágyad, itt a szekrényed. A többi fiú gyanakvóan méregette. Kérdezgették, és ő akart is válaszolni, de nem tudott. Ez golyós, mondták a gyerekek, és nevetve otthagyták. Golyó lett a neve. Nem érdekelte. Egy éjjel furcsa álma volt. Egy nőt látott futni, és a Rém hangját hallotta, aki a nevét kiabálta. És a saját hangját, "Anyaaaaa"... Reggel a felügyelő tanárhoz szaladt. Emlékszem anya nevére. Megint a kórházba vitték, beszélgettek vele, és neki újabb részletek jutottak eszébe. Már nem félt. Örült a jó ételeknek, a kényelmes ágynak, a könyveknek a könyvtárban. Már iskolába is járt.

Három hét telt el, mikor érte jöttek. A nő, aki kisérte, komolyan magyarázott. Megtaláltuk az édesanyád szüleit, mondta, a Te nagyszüleidet. Most találkozhatsz velük. Ismerkedjetek, és ha szeretnél, élhetsz velük. Izgatott lett. Vannak nagyszülei!

A hivatalban idősebb asszony ült a folyosón. Amikor meglátta, hozzá futott és a nevét kiáltotta. Kicsit megijedt, tétován állt, az asszony magához ölelte és ő megérezte az illatát. Mama! - tört ki belőle a kiáltás. Átölelte a nyakát, aztán a távolabb toporgó termetes férfira esett a tekintete. Papa, kiáltotta és futott. Nagyapja úgy kapta fel, mint egy pelyhet, ő meg a vállára hajtotta a fejét. A hivatalnokok a könnyeiket nyelték. Hát úgy látom, ez a kérdés eldőlt, mondták. Mikor vihetjük haza, kérdezte a nagyanyja. Mindjárt itt a karácsony. Sietünk, mondta az ügyintéző.

Végre eljött a nap, amikor elköszönhetett az intézettől. A gyerekek irigyen nézték.

Nagyanyja mellett ült a kocsi hátsó ülésén, nagyapja vezetett. Útközben hamburgert ettek, és ő boldog volt. Vidéki ház elé kanyarodtak be, és ő felismerte. Itt lakunk! - kiabálta. Nagyszülei nevettek. Egyenesen a hátsó épült felé futott, nagyapja mosolyogva követte. A kis helyiségben ott állt a csocsó, a gerendáról hinta lógott, a falon darts. Az ő közös játszóhelyük...

Majd később, mondta szigorúan a nagyanyja és a lakásba terelgette őket, és ő megnyugodott az ismerős tárgyak és illatok között. Meg van még a szobám? - kérdezte bizonytalanul. Hát persze, mondta a nagyapja és ő boldogan foglalta vissza az otthonát. Este a konyhában vacsoráztak. Hol van anya? - kérdezte. Nem tudjuk, mondta a nagyapja. Apád szerint megszökött tőle.

Beugrott egy emlék. Maradj csendben, mondta az anyja, visszajövök érted! Óvatosan nyitotta az ablakot, kiugrott, zárd be, mondta, és ő megtette. Tényleg megszökött, mondta a nagyszüleinek. Azt mondta visszajön, de nem jött...

Lassan értette meg, mi történt. Apja terrorizálta mindkettőjüket, ezért anyja a szüleihez költözött, ide ebbe a házba. Itt éltek néhány évig, aztán apja visszaédesgette az anyját, és egy mindenki számára ismeretlen helyre vitte. A nagyszülők hiába keresték, és a rendőrök nem segítettek, hiszen anyja saját akaratából ment el, ő pedig az anyja felügyelete alatt volt. Egy év telt el, amikor váratlanul fordulat állt be az ügyben. Egy szomszéd bejelentésére kimentek a "horror-házhoz", ahogy a sajtó nevezte az épületet, és megtalálták egy nő összevert testét, egy holttestet az emésztőben, és őt, aki halálra volt ijedve, és semmire sem emlékezett.

---

A busz bekanyarodott a városka főterére. Felvette a hátizsákját és leszállt. Nem mára várják. Úgy volt, csak holnap jön, de vágyott már haza. Gyalog indult neki a két kilométernyi távolságnak.

---

Anyját még sokáig keresték, mire megtalálták külföldön. Sírva kért bocsánatot, de azóta sem látták, és nagyapja megfeszülő álla mutatta, milyen harag van benne, amiért őt egyedül hagyta a szadista apjával. De könnyes szeme azt üzente, mégis szereti a lányát, aki olyan esendőnek bizonyult.

Szép és tartalmas élete volt a nagyszülei mellett. A helyi általános iskolába járt, a régi, óvodai kis barátságok újra éledtek, nagyszülei óvó szeretete erőt adott. Szerencsére hamar kiheverte a bántalmazással teli időszakot, bár néha még ma is dobogó szívvel és kiszáradt szájjal ébred az éjszaka közepén. Ilyenkor tudat alatt újra éli az elszenvedett borzalmakat. Pedig már tizenöt év telt el azóta.

---

Egy kocsi lassított mellette. Elvigyelek? - nyitotta az ajtót a harmadik szomszéd. Örömmel ugrott be. Az jó lesz, mondta, ebben a hülye szélben teljesen átfagytam. Egymásra mosolyogtak. Mi újság itthon, kérdezte.

Nem sok, válaszolta a férfi. Kéne egy kis hó a vetésekre, de nem úgy néz ki, hogy lesz is. Te hogy állsz a diplomáddal?

Nyárra meg lesz, mondta.

A másik elismerően bólintott. A kocsi megállt a ház előtt. Megérkeztél, mondta, ő meg leugrott, intett és a kapuhoz indult.

A konyhában égett a villany. Nagyszülei biztosan vacsoráznak, gondolta és benyitott. A ház melege szinte átölelte. Sziasztok, kiáltotta, megjöttem. Nagyanyja arcán mosoly terült szét. Na, ugye hogy megmondtam! - kiáltott diadalmasan. Jó, hát Te megmondtad, dörmögött a nagyapja. Megölelte őket. Menj, pakolj ki, a ruháidat dobd a szennyesbe, meddig maradsz? Nagyanyja pergő kérdései ismerősen csengtek. A szobájában meleg volt és karácsonyi illat. Az íróasztalán vázában fenyőág, kis tányéron almába szúrt fahéjdarabok és szegfűszegek.

A nagyszoba sarkában feldíszített fenyőfa állt. Gyere már, elhűl a kaja, kiabált nagyapja. Lezöttyent a székére. Hamarabb díszítettétek a fát? - kérdezte, miközben nagyanyja levest mert a tányérjába. Igen, mondta a nagyapja, mert holnap dolgunk lesz, nagyanyád meg még sütni akar. Mi dolgunk lesz? - kérdezte két kanál leves között. Hogyhogy mi? Hát a visszavágó? - intett fejével a komódon álló sakk-készlet felé.

Elnevette magát. Az idén úgyis megverlek, mondta.

Az öreg csak vigyorgott. Majd, ha fagy!

Nagyanyja a fejét csóválta. Sose nő be a fejetek lágya... Ütődöttek...

Hátradőlt a széken, vigyorgott. De azért szeretsz! - nézett a nagyanyjára. Az öreg kéz a hajára simult. Nem kellettek szavak. Ők hárman egységet alkottak. Akárki láthatta...