Karácsony - Egyedül

Utált vasalni, de még ez is jobb volt, mint gondolkozni. A telefon az asztalon hevert, karnyújtásnyira, várta, hátha megcsörren. Hogy szülei mégis felhívják. Pedig tudta, hogy hiába. Neki kellene közeledni.

"Szia Apu, mondaná - mert mindig az apja veszi fel a telefont - ne haragudjatok rám, igazatok volt!" Csak ennyi kellene, és megszünne ez a fájdalmas magány és az éjjel-nappal tartó feszültség.

Áthúzta az ágyakat, megigazította függönyt, felporszívózott, áttörölgette tizedszer a konyhapultot és az asztalt. A gyerekszoba is ragyogott már.

Anyuuu..., mikor eszünk? Nem akarta ezt hallani. Mindjárt lemegyek a boltba, mondta. Addig nézzetek mesét. Direkt kirakta az üres pénztárcát. Így azt a látszatot kelti a ház alatti kis üzletben, mintha véletlenül otthon felejtette volna. Tisztában volt vele, hogy a boltos átlát rajta, de valahogy könnyebb volt így, mint kérni, adja hitelbe az árut.

Belépett az ajtón és elindult a sorok között. Hat zsemle. Ez elég lesz mára és holnapra a gyerekeknek, ha csak felet esznek egy evésre. Vákuum-csomagolt parizer, pulykasonka, egy négyes kiszerelésű danone-puding, két félliteres kakaós ital. Szinte reszketve ért a pénztárhoz. Az asszony beütötte a tételeket, de nem zárta le, kétezer-négyszázhetven forint, mondta és várt rezzenéstelenül. Most nem volt a szemében megértés. Belekotort a táskába, úgy tett, mintha keresné a tárcáját, jaj, elfelejtettem, szabadkozott. Felírná?

A nő a fejét rázta. Ezekre a csemegékre én nem adok hitelt többé. Egyedül vagyok a gyerekeimmel, számláznom kell a NAV felé, be kell fizetnem az áfát, nem adhatok mindig...

Meghozom, mondta kétségbeesetten, tudja, hogy mindig meghozom! Tudom, mondta az asszony, de mit akar ezekkel?

A gyerekek éhesek, szaladt tele a szeme könnyel.

Ezzel akarja kihúzni az ünnepeket? Az három nap!!! Miért nem főz inkább valamit?

Nem is tudom, mondta. Az sokba kerül.

Az asszony elkezdte visszapakolni az árut a polcokra, ő meg az ajtó felé botorkált. Fogalma sem volt, mit tegyen.

Várjon! - szólt utána az asszony. Tud főzni?

Hát valamennyire, mondta tétován.

Az eladó a hűtőpulthoz ment, kivett egy csomag mirelit csirkeaprólékot, egy zacskó szilvás gombócot, és a polcról egy kiló rizst. A pultra rakta. Mellé tett egy kilós szeletelt kenyeret, egy nagy doboz margarint, egy liter tejet és egy pudingport.

Répát, gyökeret, krumplit, és néhány almát hajigált egy szatyorba.

Ezerkilencszáznegyven forint, mondta. Az almákat ajándékba adtam a gyerekeknek. Az aprólékból és a zöldségek egy részéből főzz egy jó nagy fazék gulyáslevest, hozzá a gombócot, és csinálj pudingot! - váltott tegezésre, holnap meg a rizsből és maradék zöldségből legyen az ebéd. Biztos mindenből marad egy kicsi, azt megeszitek holnapután.

Ez az egész kevesebbe kerül, mint az a pár dolog, amit venni akartam? - csodálkozott.

A nő a fejét csóválta. Hát Te nem nézed az árakat? Hol tanultál gazdálkodni?

Sehol... - lábadt könnybe a szeme. Az asszony tekintete átmelegedett. Na, menj, főzz ebédet, a gyerekek éhesek lesznek.

Száguldott felfelé az élelmiszerekkel. A csirkét a mosogatóba tette, hogy olvadjon, a gombócot a fagyasztóba, margarinos kenyeret kent a gyerekeknek, aztán magának is. Menjetek játszani, mondta, én most főzök. A hús még össze volt fagyva. Lefejtette róla a zacskót és várt. Megpucolta a zöldségeket, a krumplit. Elkészítette a pudingot. Kicsit csomós lett, de az íze jó volt.

A gulyásleveshez paprika is kellene, az nincs itthon, de jó lesz anélkül is. A gyerekek a margarinos kenyérrel ellesznek most egy darabig, aztán lesz igazi vacsora.

Ült a konyhában és várt, hogy kiolvadjon a hús. Néha megtapogatta... Nem is értette, miért nem jutott eszébe hamarabb, hogy főzzön.

Pedig a férje is állandóan ezzel nyüstölte. De ő csak a gyerekekkel foglalkozott. Imádta, ha az ölében ülnek, ha hallja a szuszogásukat, mesét olvasott nekik és énekelt, verseket tanított és társasjátékozott, legózott és kifestőzött. Nem akarta, hogy olyan gyerekkoruk legyen, mint az övé. Egész nap az óvodában, aztán otthon, mindig egyedül, mert az oviban félt a többi gyerektől, anyja meg folyton főzött, mosott, takarított, apja fusizni járt. Sóvárgott utánuk. Foglald el magad, kislányom, mondta az anyja, még dolgom van. Apjához futott, aki éppen, hogy hazaért. Apu, építsünk házat, vagy kártyázzunk... Fáradt vagyok, kislányom, várj egy kicsit. De amikor később hozzálépett, már aludt a fotelban. Ne zavard apádat!

Lassan megszokta, hogy egyedül legyen. Néha úgy csinált, mintha ketten lenne. Kérdezett és válaszolt magának. Történeteket mesélt a babáinak és testvért álmodott magának. Azért valahogy csak felnőtt. Egyedül. Biztosan benne volt a hiba, mert sose volt barátnője se. És fiúja se.

Tizenhét éves múlt, amikor a srác betoppant az életébe. Rögtön a torkába ugrott a szíve, és a fiú randira hívta. Fél év telt el, amikor először ágyba bújtak. Hamar teherbe esett. Nem tudta, mit tehetne. Két hónap múlva nagykorú leszel, mondta a fiú, elveszlek feleségül, nem olyan nagy tragédia ez. Felvidult, ábrándozott, boldog volt. És a szülők semmit sem vettek észre. Egy csütörtöki napon házasodtak össze, két tanú jelenlétében, és még aznap este bejelentették a szülőknek. Azt is, hogy gyereket várnak. Anyja majdnem elájult, apja szótlanul hallgatott. Nem így képzeltük, szipogott az anyja. Hát ezért hajtottunk, kuporgattunk? Hogy aztán így, gyerekkel a hasadban férjhez menj titokban? Apád halálra dolgozza magát, hogy neked mindened meg legyen, és te arra sem veszed a fáradságot... És csak mondta, mondta... Végül apja vetett véget a síránkozásnak. Ha megtörtént, hát megtörtént, mondta, de hangján érződött a megbántottság. A gyerek nem születhet az utcára. Amit neked szántunk, az a tied. Venni kell egy lakást. Mi álljuk a felét, reméljük a te szüleid is megteszik a kötelességüket, fordult a fiúhoz, aki égő fülekkel toporgott. Nincsenek szüleim, mondta. De én már dolgozok, veszek fel hitelt és azt a keresetemből törlesztjük.

Így is lehet, egyeztek bele a szülők. Ezt a kis másfél szobás panelt választották, hogy reménytelenül el ne adósodjanak. Amikor megszületett az első gyerek, már a berendezett lakásba hozták haza. Minden szépen alakult, éltek a gyedből és a fiú keresetéből, törlesztették a hitelt, és ő boldog volt a gyerekkel. Egész nap vele foglalkozott. És újra terhes maradt. Mindenki kiakadt. A fiú a fejét fogta. Te nem gondoltad át ezt, hiszen ezzel az eggyel sem birsz. A lakás szalad, soha nincs rendes kaja, mert te csak játszol a gyerekkel. Én mosok munka után, és ha főtt ételt akarok enni, akkor vagy főzök, vagy rendelek.

Apja csak úgy tajtékzott. Elszórod a pénzt, amit a férjed megkeres! Egész nap nem csinálsz semmit!

Anyja viszolyogva nézett szét. Tiszta kosz itt minden. Hogy néz ki ez a szőnyegpadló? Mikor porszívóztál? Üres a hűtő. Mi lesz, ha két gyerek lesz a gondjaidban? Felelőtlen vagy és meggondolatlan.

Elege lett. Senki ne dumáljon nekem, kelt ki magából. Nagykorú vagyok, és azt csinálok, amit akarok! Meg fogom szülni a gyereket, ha fejre álltok is! A fiú csitítani próbálta, de rátámadt. Igazságtalanul vagdalkozott. Szülei elviharzottak, a fiú hallgatott, és végül megszületett a másik gyerek. Boldog volt és büszke. A két gyerek között még egy év sem volt a korkülönbség. Ők sose lesznek egyedül, bármi történik, ott lesznek egymásnak. Nem tudott betelni a két fiával. Egész nap csak velük foglalkozott. A szemetes mellett gyűltek a piszkos pelenkák, a fürdőszobában a szennyes. A fiú néha áthúzta az ágyat, kimosott, már nem is szólt, és lassan valami megváltozott. Nem szerelmeskedtek már, ha ő néha oda is bújt, a fiú fáradtságra hivatkozott.

Hiányzott neki, hiszen szerette. Miért nem akarod? - simogatta. Nem szeretsz már? De, szeretlek, mondta a fiú, csak... aludjunk inkább, korán kelek. Lassan fogta fel, hogy a fiú nem boldog. Hiába a két gyönyörű fia, valami hiányzik neki. Mondd el, mit csináljak, kérte sírva.

Jó, mondta a fiú, úgyis beszélnünk kell, ez nem mehet így tovább. Nem akarok harmadik gyereket, de nem hiszem el, hogy védekezel, mert a gyerekek megszállottja vagy, és nem méred fel a helyzetünket. Ezért nem szeretkezek veled. NEM tudok eltartani már ennél több embert. Nem tudjuk fizetni a törlesztést, ha továbbra is így költekezel. És ő megigérte, hogy ezután figyel a pénzre. De nyár volt. Lementek a játszótérre, a sarki kis bódéban péksüteményt vásárolt a gyerekeknek és kubut, mert azt szerették. Elment az idő, olyan jól játszottak, nem volt szíve őket hazaparancsolni, már sötétedett, amikor végül felmentek. Nem volt idő főzni, rendelt az ételfutártól. Hiszen alig több, mint háromezer forint volt az egész! Másnap a plázában sétáltak, meglátott édes kis pólókat, nem tudott ellenállni, és a gyerekek a játékbolt felé húzták, és ő megvette nekik, amit szerettek volna. Délután takarítani akart, de aztán mégis leült a gyerekek közé és játszott velük. Este pizzát rendelt és krémes palacsintát.

Egy nap a férje dühösen érkezett haza. Mi a fenét csinálsz már megint? - kiabálta. A bank most értesített, hogy nem tudták levenni a számláról a törlesztő részletet, mert nincs fedezet rajta. Levettél pénzt a külön számláról is?

Megszeppent. Csak egyszer... Nem gondoltam, hogy ennyit költöttem... A fiú már csak legyintett. Ez reménytelen, mondta. Te nem veszel komolyan semmit. A lelkem kibeszélhetem, akkor sem változik semmi.

Külföldre megyek dolgozni, akkor talán nem megyünk teljesen tönkre. Saját számlát nyitok. A törlesztést és a rezsit majd én fizetem, és küldök nektek is valamennyit, de ezután egyedül kell boldogulnod.

Megrémült, de egyben meg is könnyebbült. Legalább nem veszekednek.

Az első hónap egész jól telt, megszünt a feszültség, senkinek sem kellett elszámolni. Úgy huszonötödike körül került először hülye helyzetbe. Amikor a boltban fizetni akart, kiderült, hogy nincs a számláján elég pénz. Hazament és ránézett a netbankjára. Kicsit megijedt. Nem csak a jövedelmét, és a férje által küldött pénzt költötte el, de kimerítette a hitelkeretét is. Egy fillérje se volt, és a gyed meg a családi pótlék csak jövő hónap elején várható. Addig még egy hét van. Mit fognak enni a gyerekek?

Nem mert lemenni a játszótérre, hiszen a gyerekek azonnal futottak volna a kis bódéhoz, és nem tudta volna megmagyarázni, miért nem vehetnek péksüteményeket és gyümölcslét. Talált egy fél citromot, limonádét készített és háztartási kekszet ettek hozzá. Másnap a szikkadt kenyér került sorra, a gyerekek nyűglődtek, pizzát követeltek, de semmit se tehetett. Három napig küszködtek, végül lement a kisboltba, és eljátszotta, hogy "otthonfelejtettemapénztárcámat".

Végre megjött a gyes, kifizette a tartozását, és tényleg megpróbált vigyázni, de megint megcsúszott. Már huszadika táján elfogyott az összes pénze, és még többször kellett bevetni a megalázó játékot, hogy enni tudjanak. Kicsit javult a helyzet, amikor a nagyobb gyerek óvodába került, és ő elvállalta a lépcsőház takarítását. Próbálkozott a pénz beosztásával, de valahogy soha nem sikerült. A gyerekek igényeit minden körülmények között szerette volna kielégíteni, ha megláttak egy játékot vagy csokit, és kérték, ő megvette.

Már tudta, hogy ez így nem mehet sokáig, egyre több lett a tartozása a kisboltban, a következő hónapban már csak alig öt-hat napra való pénze maradt. A kamatok, mondták a bankban. Beköszöntött az ősz, ez már indok volt arra, hogy ne menjenek a játszótérre, vagy a plázába, otthon játszottak, mesét néztek, a gyerekek néha átmentek a szomszédba.

Anyu, nekünk miért nincs olyan lakásunk, mint másnak? - kérdezte egy nap a nagyobb fiú. Nem értette. Hát ahol jó illat van, és virágok, meg... és csak magyarázott. Nálunk büdös van, mondta és utálom, amikor a morzsa a talpamhoz ragad.

Szétnézett a lakásban és most más szemmel látta. Por, elszáradt virágok, szanaszét heverő ruhák, piszkos pelenka és szennyeshalmok mindenütt. Az előszobában teli szemetes zsákok sorakoztak. Csak a szemétledobóig kellene vinnie, de valahogy mindig elfelejtődik... Az ablakokon nem lehet kilátni, a függöny elszürkült és porszagú, a bútorokon csokimaradékok szétmaszatolva, koszos poharak és üres üdítős flakonok, a bejáratnál a cipőkről lehullott sár. A kicsi bólogatott. Sokkal jobb Zsoltiéknál, mondta tárgyilagosan. Ez szíven ütötte. Nem szeretnek itthon lenni? Annyira csak a gyerekeivel való foglalkozásra koncentrált, hogy megfeledkezett a gyakorlati teendőiről?

Éjjel alig aludt. Sírt, és gondolkozott. Mindenki próbálta figyelmeztetni, de úgy viselkedett, mint egy gyerek. Ki akarta élvezni a gyerekek társaságát, mintha maga is gyerek lenne, mert nem volt része benne, amikor annak volt az ideje. Szülei sokat dolgoztak, talán nem foglalkoztak vele annyit, amennyit szeretett volna, de szerették és lehetővé tették, hogy saját lakásban, saját életet éljen. Ő meg átesett a ló túlsó oldalára. De nem lehet felnőttként CSAK gyereknek lenni. Ő anya is egyben. Kötelezettségekkel, amit nem akart eddig tudomásul venni.

Korán kelt. Kivitte a felhalmozódott szemetet, berakott egy adag ruhát a mosógépbe, és takarítani kezdett. Napokig tartott, mire a lakást sikerült rendbe raknia. A gyerekek örvendeztek a változásnak, és ő boldog volt, amiért sikerült nekik örömet okozni. Látta, amint jól játszanak kettesben, nem kell mindig közöttük ülni, gondolta fájón, muszáj felnőtt dolgokkal is foglalkozni.

Megtapogatta a csirkét, még mindig fagyos volt. Kezdett elkeseredni. Hogy lesz ebből vacsora? A pudingok már a hűtőben voltak, elkészítse a gombócot? Mindjárt két óra, és a csirke még fagyos... És még kellene kaja karácsony másnapjára. Itt a tej, ami a puding készítése után megmaradt, van lisztje, és ha lenne egy tojása, készíthetne palacsintát. És a gyerekek örülnének. A gyerekek aludtak, lerohant a boltba. Zárva volt, de a nő még nem ment el, beengedte. Sütnék palacsintát, hadarta, de ahhoz kell egy tojás, ugye? És így biztos elég lenne a kaja egész ünnepek alatt. Jó gondolat, mondta az asszony, és egy hatos doboz tojást rakott a pultra. Mi lesz a töltelék? Talán kristálycukor, mondta. Egy kis üveg baracklekvár koppant a pulton.

Süss rengeteg palacsintát, mondta, ahhoz elég két tojás. Holnap főzz a gombóc mellé tojásos levest, és holnapután a maradék kenyérből és a tojásból egy halom bundáskenyeret. Jó! - örült meg a tanácsoknak. De ezeket is felírom, mondta az asszony szigorúan. Szaporán bólogatott. Az asszony szigorúsága nagy szívvel párosult.

Megkeverte és kisütötte a palacsintát, a hús még mindig fagyos volt. Szétfeszegette a darabokat, a gyerekek kapják a szárnyakat, ő meg a nyakat, és a többi csontos részt. Végre elkezdhette a főzést. Mi is kell bele? Só, bors... Nincs itthon só, döbbent rá, a bolt meg zárva. elmúlt három óra. A boltos nő itt lakik a házban, leszalad hozzá. Égett az arca, amikor becsengetett. Kezdenék a leveshez, mondta és a szégyentől könnyes lett a szeme, de nincs otthon só. Ha tudna adni egy kanállal... - hüppögte. Még most kezded a levest? - hökkent meg az asszony. Hát eddig mit csináltál? Vártam, hogy kiolvadjon... Nem raktad vízbe? Nem tudtam, hogy úgy kell... - írta el magát. Hát most már tudod, mondta az asszony megnyugtatóan.

A leves meglepően gyorsan elkészült. Asztalhoz ültek és enni kezdtek, amikor csengettek. Én nyitom ki, kiabált a nagyobb gyerek, és ő kíváncsian lépett utána. Az ajtóban a férje állt. Tétován nézték egymást, a gyerekek apjukba kapaszkodtak. Késett a gép, mondta a férfi magához ölelve a gyerekeket. Épp vacsorázunk, mondta ő, gyere. A férfi belépett és csodálkozva állt meg a ragyogó tiszta lakásban. Aztán az asztalon gőzölgő levesre esett a tekintete, végül őrá nézett tűnődően. A gyerekek vidáman csacsogtak, ők csendesen kanalazták a levest. Feltálalta a lekváros palacsintát. A férfi táskájából előkerültek az ajándékok, a gyerekek szaladgáltak, élvezték a szüleik társaságát. Csak ők nem tudták, mit csináljanak.

Szótlanul feküdtek az ágyban, a férfi felkönyökölt. Megleptél, mondta. Nagyon sokat változtál.

Fel sem hívtál egy fél éve, mondta ő. Azt hittem, már haza sem jössz többé, csak kapok majd egy válási értesítőt...

Haragudtam rád, mondta a férfi, mert láttam, hogy ugyanolyan felelőlenül élsz, mint eddig. El akartalak felejteni. Aztán nem birtam ki, és a múlt hónapban ránéztem a banki kivonatodra. Látom, dolgozol, és megpróbálod csökkenteni a kiadásaidat. Gondoltam, beszélnünk kellene...

Érezte, ahogy a könny kicsordul a szeméből. Van valakid, ugye?

A férfi lenézett rá. Nincs senkim... Nem akarok válni. Szeretlek. De lásd be, nem lehet úgy élni, ahogy azt te elképzelted.

Tudom, zokogta! Sokáig tartott, amíg rájöttem, hogy nem lehetek felnőttként gyerek. És be kell, hogy valljam, nem nagyon megy nekem ez a felnőtt élet. Amit ma ettünk és holnap eszünk, az mind hitelből van. És nincs karácsonyfa, sütemény, ajándék. Ez nem egy igazi karácsony! Épp azt nem adtam meg a gyerekeimnek, ami a legszebb a gyerekek életében. Vigasztalhatatlanul sírt. Egy csődtömeg vagyok...

A férfi magához húzta. Nem vagy csődtömeg, súgta. Csak kezdő vagy. Te gyerekesen viselkedtél, de mi meg gyerekként kezeltünk. Aztán magadra hagytunk. De ezután már nem leszel egyedül. Még vissza kell mennem, mert nincs elég pénzünk, hogy kimásszunk az adósságból, de minden nap beszélni fogunk és nem engedjük el egymást, jó?

Bólintott. Aludjunk, sóhajtott, kissé megnyugodva.

Váratlanul érte a csók. Szenvedélyesen ölelték egymást. Neee... tolta el magától a férfit. Én nem védekezek! Nincs pénzem gyógyszerre...

A férfi hanyatt vetette magát, nagyot sóhajtott, de mosolygott. Te tényleg felnőttél! Hát akkor aludjunk.. Holnap is lesz nap, és azután is...

Boldogan bújt meg a férje ölelésében. Nem tudott aludni. Minden rendbe fog jönni! Holnap felhívja a szüleit. Már több, mint egy éve nem látták egymást. Jövőre a kisebb fiú is óvodába megy, ő pedig dolgozni fog és megtanul felnőttként élni... Majd a fiú segít, hiszen szeretik egymást. Ez az egy, ami számít...

A fiúra igazította takarót és becsukta a szemét. Aludni kell, mert a gyerekek korán kelnek, gondolta még, mielőtt elnyomta az álom.