Karácsony - Az idegen

A kislány az ablaknál állt. Anyuuuuu, kiabálta, gyere gyorsan. Mit nézel, kérdezte, de már ő is látta. A szemben lévő ház egyik ablakán világító üstökös, a másikon fenyőfa, körülöttük mindenhol csillogó hópelyhek és csillagok, a homlokzaton végig villogó színes fények, még a kertben álló fenyő is fel volt díszítve. Hiszen néhány nap múlva karácsony van, eszmélt rá. Látta ő a faluban is a feldíszített épületeket, a körforgalomnál az adventi koszorút, a főtéren a nagy fenyőt, de eddig valahogy nem jutott el a tudatáig.

Nyár elején költözött ebbe a kis faluba a városszéli cigánytelepről a négy gyerekével. Valójában megszökött a bűnöző családjától. Az elmúlt hónapok alatt sokat tanult az ÉLETRŐL, a társas kapcsolatokról, és saját magáról. A gyerekei már beilleszkedtek a közösségbe, de ő kerülte az embereket. Szinte csak a boltba járt és a gyerekeket kisérte iskolába, óvodába. Két fia jól tanult, felszabadultak az előző évek nyomora után. A kislány is megszerette az óvodát.

Már tudtak játszani, nevetni, nem vezérelte őket az a fékezhetetlen indulat, ami minden fiúgyerek sajátja volt a telepen. Megnyugodtak. De karácsonyuk még soha nem volt. Hát majd most lesz! - határozta el. Leült és számolgatni kezdett.

A coopban az édességek között keresgélt. Elhűlve nézte a szaloncukor árát. Olcsóbb nincs? - kérdezte az eladót. Nekünk már nincs, de nézzen be a százforintosba. A pici gyereket a kocsiban tolva belépett a boltba. Három féle szaloncukor is volt ott fél kilós zacskókban, ugyanazon az áron. Fogalma sem volt, melyik milyen, még soha nem evett egyik féléből sem. A piros papírosat választotta. Az üzlet ablakán is világító ablakdísz ragyogott. Meg tudná mondani, hol lehet ilyet kapni? - kérdezte az eladót. Van itt több féle is, mutatott a nő egy állványra. Izgatottan válogatott, végül egy fenyőfa formát rakott a kosarába. Van itt még ablak-matrica is, bökött egy halomra a nő. Csak oda kell tapasztani az üvegre, aztán ünnep után leszedni. Évekig használható. Azzal felkapott egy nagy lapot, amelyen ezüstös fényben tündöklő csillagok, fenyőfák voltak. A másikon hópelyhek ragyogtak, különböző méretben. Mennyibe kerül? - kérdezte félénken. Ezeknek 500 forint darabja, ez meg kétezerkétszáz, mutatott az elektromos díszre. Hosszabbítója van? Mert lehet, nem ér el a konnektorig. Műfenyő nem kell? Van itt még egy, odaadom akciósan, ne álljon itt jövő ilyenkorig. A kosárba rakott még egy doboz pilótakekszet, ez volt a gyerekek kedvence. Ötezerötszáz forintot fizetett, de nem bánta. Ezek java része befektetés, nyugtatta magát. Jövőre már nem kell megvenni. Igaz, ajándék most nincs.

Otthon azonnal felrakta a világító ablakdíszt. Tényleg kellett a hosszabbító, állapította meg. A matricákkal megvárja a gyerekeket. Eldugta a fát és a szaloncukrot, ez majd meglepetés lesz. Szétnézett a házban. Ezt minden nap megtette. Nem tudott betelni az érzéssel, hogy otthona van. A konyhaasztalon megigazította a terítőt. A fiúk szobájában a falon egy Forma 1-es autót ábrázoló poszter volt, a nagyfiú heverőjén kék, a kisebb fiú ágyán zöld pléd. A kis fiókos szekrényen néhány könyv, egy ovális kerámiaedényben kaktuszok, a nagyobb fiú kapta egy osztálytársától, azóta gondosan ápolja. Az utcai szoba sarkában a kislány heverője, körülötte a falon színes faliszőnyeg, kis éjjeliszekrény, plüssök. A pici fiú ágya a rekamié mellett állt. Nyáron még mind együtt aludtak, de a fiúk már "átszoktak" a saját kis szobájukba, sikerült venni egy heverőt a kislánynak, és egy kiságyat. Elégedett volt. Ősztől visszamegy dolgozni, a kicsi bölcsődébe kerül. Minden jó lesz.

Elhozta a kislányt az óvodából, a ház elé érve a gyerek boldogan visongott az ablakdísz láttán. A fiúk is zajosan örvendeztek. Ebéd után óvatosan illesztették fel az ablakmatricákat, minden ablakra jutott kettő-három, a gyerekek sürögtek-forogtak, ez nagyon szép, és kívülről is lehet látni, mint a többi háznál. Most már nekünk is van karácsonyunk! - mondogatták és ő a sírással küszködött.

Másnap már nem volt iskola, megkezdődött a téli szünet és eleredt az eső, a gyerekek a lakásban szaladgáltak, játszottak, neki meg nem volt kedve semmihez. Csak ült és nézte őket, meg olvasott egy kicsit. Mindjárt dél, a gyerekeknek enni kell, és jön a régi munkatársnője is, hogy megtanítsa a töltött káposzta készítésére. Elég sokat fejlődött már a főzési tudománya, de ilyet még nem készített soha. Mindent ennek az asszonynak köszönhet, aki nem utasította el, tanítgatta, terelgette a normális élet felé. Még mindig ő a támasza.

Kis lelkiismeret furdalással gondolt arra, hogy ma nem főzött semmit, elment az idő. Aztán arra gondolt, hogy egy évvel ezelőtt karácsonykor, nem tudta, miből vesz kenyeret, a gyerekek naponta egyszer ettek, a menzán. Hát végén meg éheztek.

Nem csinálhatok ebből rendszert, gondolta, gyorsan tojásos levest készített, elővette az egyik üveg lekvárt, megkent négy szelet kenyeret és a gyerekek jó étvággyal ettek. Ezt is ő készítette a nyáron. Még van három üveggel, de jövőre több lesz! Az elmúlt nyárra gondolt.

Amikor megérkezett, riadt és tanácstalan volt, de nagyon boldog. Egyes napokon csak ült, és nézte a visongva játszó gyerekeket. Közben a fáról lehullott a meggy, leérett az egres és a málna, mert nem jutott eszébe, hogy kezdjen vele valamit. Csak amikor a volt munkatársnője, a mentora felhívta rá a figyelmét, mennyi mindent elpazarolt. Végül mégis lett vagy öt üveg lekvárja, és a hűtő kis fagyasztó része megtelt zöldbabbal és spenóttal. Rájött, hogy szeret főzni és a kertben bíbelődni.

Ebéd után lefektette a két kisebbet, megérkezett az asszony, ajándékokat hoztam, mondta, gyorsan dugd el, és majd rakd a fa alá, legyen meglepetés. A reklámszatyorban öt kis csomag lapult. Ez meg itt a karácsonyfára kell, mutatta fel. Egy kis dobozban hat aranyszínű gömböt, és egy hosszú arany girlandot rakott ki az asztalra. Alap a karácsonyi hagyományokhoz, mosolygott a gyerekekre, akik hangosan örvendeztek. A nagyokat a szobába küldték, tévézzenek, ők pedig a töltött káposzta készítéséhez kezdtek. Hát ez tényleg nem bonyolult, ámuldozott. Mikor a káposzta már főtt, ők a konyha asztalnál ülve beszélgettek. Mint mindig, ha az asszony megérkezett, nem győzött kérdezni. Még mindig nehezen igazodott el a hétköznapokban. Nem tudom, mi a karácsony, vallotta be. Mit ünnepelnek ilyenkor az emberek? És az asszony mesélt Istenről, Jézusról és a hagyományokról. És a templomba akárki bemehet? Van belépő? - és hasonló kérdések záporoztak, az asszony néha nevetve, néha meghatottan válaszolgatott. Itt van ez a kis gyerekasszony, gondolta, már iskolás gyerekei vannak, és még nincs huszonöt éves. Amiken keresztülment, abba mások talán belehaltak volna. Amikor három évvel ezelőtt megismerte, nem volt tán negyven kiló se. Büdös volt, elhanyagolt, tudatlan és riadt, de törekvő, és vágyott egy jobb élet után. Iskolába nem járt, a cigánytelep normái szerint élt, ha azt életnek lehet nevezni. Verték, kihasználták, elnyomták. Megsajnálta és tanítgatni kezdte. Aztán, amikor lehetősége nyílt rá, esélyt adott neki, hogy kilépjen onnan. Egy fél évvel ezelőtt még nem tudott főzni, takarítani, nem ismerte a háztartási gépek működését, a gazdálkodásról meg végképp fogalma sem volt. Még most is előfordul, hogy a könnyebb utat választja, mint ma is, de a lényegről nem feledkezik meg. Hogy állsz a pénzzel? - kérdezte. A fiatalasszony készségesen számolt be. Van itthon minden, mondta. Ezzel a káposztával legalább két napig megleszünk, aztán lesz tejfölös makaróni, tojásom is van még, meg tarhonya, krumpli és a rizs, ami megmaradt a káposztafőzésből. Vettem egy csirkét is. Egész szünetben lesz mit enni. A rezsire meg van a pénzt? Aha! Ötvenezret hagytam a számlán. Az elég lesz. Ötvenet? - csodálkozott az asszony. Hát akkor mennyi maradt kajára? Maradt elég. A gyed-ből húszezer, meg a családi pótlék. Szóval majdnem kilencven! Raktam félre egy kis pénzt egy nagy hűtőre, aminek három fakkos fagyasztója van, újságolta lelkesen. Kettőben lesz zöldbab, málna meg egres, a másikba húst teszek. Nyárra meg kell, hogy legyen. Ügyes vagy, dicsérte az asszony. Lassan megyek, mondta, legyél ügyes, és hívj, ha valami gond van.

Reggel, míg a gyerekek aludtak, feldíszítette a kis műfenyőt és a kamrába dugta, óvatosan körül járt a lakásban, elseperte a járdát, jó reggelt, köszönt a szomszéd öregembernek, az meg visszaintett. Elszaladt a kisboltba. Az idős eladó már ismerte, barátságosan köszönt. Kenyeret vett, egy fonott kalácsot, meg egy üveg szörpöt, mert olyat még sose kóstoltak.

Készülnek a karácsonyra? - kérdezte az asszony, miközben beütötte a pénztárgépbe a tételeket.

Igen! - válaszolt készségesen. Nem tudja, mikor lehet menni a templomba? - kérdezte.

Misére? - kérdezett vissza az asszony.

Azt nem tudom...

Hát, minden ünnepnapon hatkor van az esti mise, és ma lesz még éjféli mise is. Nem tudom, melyiken akarnak részt venni.

Ma templomba megyünk, mondta a gyerekeknek, miközben margarinnal kente a kalács-szeleteket és teát töltött. Délután felöltöztette a gyerekeket, menjünk, mondta. Amikor a gyerekek már az utcán voltak, jaj, valamit elfelejtettem, kiáltotta és visszaszaladt. A feldíszített kis műfenyőt a tévé mellé állította, gyorsan alá rakta a kis csomagokat.

A templom előtt emberek beszélgettek. Az iskolaigazgatót látta meg a tömegben, bátortalanul köszönt oda, az meg barátságosan visszaintett.

Bemenjünk? Vagy várjunk itt kint? - töprengett. A gyerekekhez fordult. Nem tudom, mit kell tenni egy ilyen templomban, úgyhogy maradjatok csendben, viselkedjetek jól, és csináljátok mindig azt, amit mások! - suttogta nekik. A tömeg befelé indult. Hátra maradtak és az utolsók között léptek be. Bent már szólt az orgona, mindenütt gyertyák égtek, a külső sarokban, a bejárat mellett betlehem, ami körül gyerekek álltak és suttogva trécseltek. A három nagyobb is közéjük szaladt, áhitatosan nézték, bár nem igazán értették a jelentését. Megállt az utolsó padsor mellett, karján a kicsivel. A benne ülők felnéztek, aztán beljebb húzódtak és ő leült. Az emberek imádkoztak és énekeltek, minden olyan békés és ünnepélyes volt, aztán a pap beszélt a szeretetről és Jézus születéséről, és arról, hogy meghalt az emberekért, hogy megváltsa őket. Szeme a Jézus szoborra tapadt, szinte magáénak érezte a fájdalmát, és könnyek gördültek le az arcán. Csendesen sírt, az előtte ülő asszony megfordult egy pillanatra, a mellette ülő megveregette a hátát. A mise végén mindenki megölelte a mellette állót, őt is magához húzta egy idősebb asszony, aztán kifelé indultak. Megkereste a gyerekeket, akik még mindig a kis Jézust nézték, aztán kiléptek a hideg estébe. Már sötét volt. Az ajtóban a plébános lépett hozzá. Köszöntöm a gyülekezetünkben, mondta. Szívesen látjuk máskor is, ő meg csak mosolygott, nem tudta, mit mondhatna. Egy kezet érzett a vállán, az iskolaigazgató volt. Jó estét, örülök, hogy itt látom, mondta. Meg vagyok elégedve a gyerekeivel, rendes, udvarias gyerekek, jól tanulnak, csak így tovább! A boltos köszönt rá, majd a postás. Gyerekek szaladtak el mellettük, sziasztok, kiabáltak az ő gyerekeinek. Egy pillanatra letette a kicsit, már majd' leszakadt a karja, és amikor felegyenesedett egy férfi szemébe nézett, aki kicsit távolabbról csodálattal bámulta. Zavartan kapta el a tekintetét, rámosolygott egy asszonyra, akit látásból már ismert, aztán hazafelé indultak. Visszanézett, a férfi még mindig követte a tekintetével. Csendes nyugalomban ballagtak az ünnepi díszbe öltözött házak között, a sajátjuk előtt megálltak egy percre, a kivilágított, kidekorált ablakra néztek, nézd, anya, milyen szép. Igen.

A gyerekek zajongva tódultak be a nyitott tornácra, fel- le szaladgáltak, hagyta, hadd tombolják ki magukat egy kicsit. A konyhában meleg volt és ételszag. Örült neki. Azt jelzi, hogy már nem éheznek, és nem fáznak.

Benyitott a szobába, az ablakdísz világításánál hangulatosan csillogott a hat aranyszínű gömb a kis fenyőfán a piros szaloncukrok között. Meggyújtotta az egyetlen illatgyertyát, a kicsi fiút letette a szőnyegre játszani. Bement a kis fürdőszobába, kezet mosott. Belenézett a tükörbe, eszébe jutott a férfi csodáló tekintete. Így még sose nézett rá senki. Kapott már sóvár, birtokló, lenéző, gyanakvó, gyűlölködő vagy megvető pillantásokat, de ez valami új volt. Nézte magát. Vállig érő, fényes, fekete haját, nagy csokibarna szemeit, kisimult arcát mintha most látta volna először. Szép vagyok. - gondolta álmélkodva. Hátralépett, a tükör csípőig mutatta az alakját. Egész csinos is vagyok. A magasnyakú pulóver lazán simult rá, a farmer is jól állt. Felnevetett, aztán ellépett a tükör elől és lekapcsolta a villanyt. Vacsora! - kiáltotta és a gyerekek már trappoltak is befelé, ő meg rakta az asztalra a tányérokat, poharakat. A töltött káposzta finom volt, utána pilótakekszet ettek és almát. Kinyitotta a szoba ajtaját és a gyerekek meglátták a karácsonyfát. Izgatottan állták körül. Most mit kell csinálni, kérdezte a nagyfiú? A tévében énekeltek abban a filmben... Mit énekeljünk? Tanultunk egy karácsonyi dalt az oviban, mondta a kislány. Énekelt, majd kibontották a karácsonyfa alatt talált csomagokat. Izgatottan nézegették. Mindenki csomagjában egy-egy könyv lapult, és még valami apróság. Egy kis doboz legó a fiúknak, kifestő és színes ceruzák a kislánynak, műanyag fejlesztő a pici fiúnak, és egy ezüst nyaklánc medállal neki. Olvasgatták a könyv-címeket. A dzsungel könyve, Magyar népmesék, A kis hableány, végül az övé, Karácsonyi égbolt és egy csomag mesekártya. Sokáig játszottak az új kártyával, nagyokat nevettek. Alig tudta ágyba terelni őket. A két fiú még sokáig kuncogott saját kis szobájában a konyha másik oldalán, a kislány, rózsaszín, hercegnős ágyában hamar elaludt. A pici fiú a kinyitott rekamié közepén, az ujját szopva szendergett. Bezárta az ajtót. A félelem, hogy arra ébred, valaki rátámad, még élt benne.

Kinyitotta a könyvet, elolvasta az első oldalakat, de szeme lassan leragadt. Majd holnap, gondolta, lekapcsolta a lámpát, elnyújtózott, érezte a pici gyerek illatát, az utcai lámpa beszűrődő fényében megcsillantak a karácsonyfán a díszek. A békés téli estében megcsendült a templom harangja. Kezdődik az éjféli mise...