Már három hete árult a lakótelepi Coop előtt, a kispiacon, de még mindig meg volt a készlet fele. Még két nap, aztán karácsony. Kidobhatja a megmaradt karácsonyi asztaldíszeket. Pedig olcsón adja, és szebbek, mint amit a divatos virágüzletekben lehet kapni.

Fiatalasszony sétált a sorok között, kabátja, táskája kopott volt, haja vége töredezett, látszott, nem volt fodrásznál talán évek óta. Megállt a zöldségesnél, kis maréknyi leveszöldséget vett, aztán pár almát, másodszor is elsétált az ő asztala előtt, de csak lassított, nem állt meg. Sajnálta. Biztos valami nagy gondja van, az látszott. Senki se jött. Átrendezte az asztalát. Előre tolta az adventi koszorúkat, abból már csak kettő volt, de hátha elmegy még, ha szem előtt van, és félkörben az asztali díszeket. Fázott a lába, elmúlt dél, lehet, hogy haza kellene menni, és hagyni az egészet a francba. Megrázta a kis dobozt, amibe a pénzt dobta, elég könnyűnek tünt, ma nem sokat keresett...

Vigyázzon már egy kicsit a portékámra, mondta a mellette krumplit áruló embernek, aki éppen szalámis kenyeret evett, érezte az illatát, a szájában összefutott a nyál. Ezer éve nem evett szalámit.

Beszaladt az áruházba, a biztonsági őrhöz ment, használhatnám a mosdót? - kérdezte félénken, és a fiú beengedte. Hálás volt érte, egy kétszázast nyomott a markába. Ha nem engedte volna be, haza kellene mennie, és nehezére esne már visszajönni... Így meg maradhat még. Vett egy forró teát és egy kiflit. Ennyit csak megengedhet magának...

A meleg ital és az étel felélénkítette, mosolyogva ment a standjához. A krumpliárus pénzt nyújtott felé. Eladtam egyet, mutatott az asztalra. Megörült. Ez ma már a második! Már sötétedett, éppen össze akart pakolni, amikor ketten is jöttek és vásároltak. Lelkes lett. Még csak négy óra, ha otthon minden rendben van, még maradhat egy kicsit. Beütötte az egyetlen számot, amit hívni szokott. Szia, mondta, minden rendben?

Igen. Mikor jössz? - hangzott a kérdés.

Maradok még, mondta, aztán halkabban, hogy a mellette állók ne hallják, a telefonba súgta: ma eladtam négyet. A vonal túlsó végén vidám nevetés hallatszott, ő is kuncogott.

Még kettőt sikerült eladnia. Ez jó nap volt. Ha holnap el tud adni még legalább kettőt, tudnának venni egy kaloda fát. Azzal már biztos kihúznák a telet. Átfagyva indult haza, nagy kosarában vitte a megmaradt árut és egy szatyorban darált húst, savanyúkáposztát, kenyeret. Sietett. Egész nap oda volt, a beteg meg egyedül... Remélte, nem lesz következménye. Átbaktatott a töltésen, a pihenő övezetbe, befordult a legszélső utcába. Belökte a kaput és a ház felé igyekezett. Ahogy belépett az ajtón, és meglátta a férjét, megnyugodott. A házban minden rendben volt. Az asztalon karácsonyi terítő, gyönyörű asztaldísz, az ablakpárkányon, polcokon szintén díszek sorakoztak. Imádta a karácsonyi hangulatot.

Szia! - köszönt a férfi, aki az ágyban ült a párnának támaszkodva, vállán pléd, a takaró a mellkasáig felhúzva. Átfagytál, mi?

Aha! Mindjárt begyújtok. Te nem fáztál?

Nem. - rázta a fejét a férfi. Egy órája még volt egy kis parázs.

Lepakolt az asztalra, sürgött-forgott, szinte nem is érezte az egész napi fáradtságot.

Mi lesz a vacsora? - kérdezte a férfi.

Margarinos kenyér teával. Jó lesz?

Jó!

Aztán megfürdetlek. A férfi legyintett. Jó lesz holnap is. Tegnap is fürödtem. Majd megmosakszok egy kicsit. Inkább pihenj. Jó! Hálás volt. A kis ház lassan melegedett. Mit hoztál? - kérdezte a férje a szatyorra mutatva. Titokzatosan mosolygott. Elájulsz, ha meglátod, csigázta a férfit, aztán elé tartotta a káposztás zacskót. A férfi belenyúlt, kicsippentett egy kicsit és a szájába rakta. Nagyon finom. Legyen inkább a vacsora zsíros kenyér egy kis aprókáposztával. Jó, mondta, legyen az. Betöltötte a káposztát, ez lesz a karácsonyi kaja, mondta. A férfi boldogan mosolygott. A maradék káposztát a zsíros kenyerekre szórta, jó ízűen ettek, aztán teát ittak. Gyengéden lemosdatta a férfit, tiszta pizsamát adott rá, és ágyba segítette. Holnap tornázni fogunk, mondta szigorúan, ma már késő van. A férfi bólintott. Látszott hogy nincs jól, arca sápadt volt, szeme karikás. Tudta, hogy fájdalmai vannak. Próbálj aludni, mondta neki és betakargatta. A férfi ismét csak bólintott és megszorította a kezét. Feküdj le Te is, ma hosszú napod volt. Még van egy kis dolgom, mondta. A kertbe szaladt, boróka és fenyőágakat vágott. Leült az asztalhoz, elővette a kellékeket és újabb asztaldíszeket készített.

Gondolatai a múltban jártak. Amikor még fiatal volt és szép. Egy puccos virágüzletet vezetett és jól keresett. Lakást és kocsit vett magának, és a privatizáció során megvette az üzletet is az államtól. Ettől kezdve a maga ura volt. Alkalmazottat tartott és takarítónőt. Nyaralni járt és sielni, virágkiállításokra és versenyekre. Egészen addig, amíg meg nem ismerte az első férjét, aki mindenéből kiforgatta. Szó szerint földönfutóvá tette. Még a városból is el kellett menekülnie a hitelezők elől. Tíz évig a fővárosban próbált egyenesbe jönni, de hiába dolgozott, a pénz elment az albérletre és a megélhetésre. Szinte megijedt, amikor megkapta a közjegyző levelét. Nem hitt a szemének. Örökölt! Egy zártkertet házzal, közel a városhoz. Eszébe se jutott, hogy ilyen megtörténhet. A gyerektelen nagynénje, akit szinte sose látogatott senki, a testvérei gyerekeire hagyta, amije volt. A lakását, a kertjét, a kocsiját, a kincstárjegyeit. Nem tudta, neki miért pont ez jutott, de nem is érdekelte. Ebből pénzt fog csinálni! Remélte, hogy a volt férje hitelezői már nem keresik, és fel sem ismerik, hiszen nem is hasonlított egykori önmagára. Leutazik, eladja a kertet, a pénzzel visszamegy Pestre, néz valami olcsó üzlethelyiséget egy lakótelepen és nyit egy virágboltot. Sínre kerül az élete.

De amikor meglátta a kertet, sírva fakadt. Legörbült drótkerítés, kidőlt kerítésoszlopok, gaz mindenütt, a telek közepén pici házikó, vakolatlan falakkal, festetlen ablakokkal. A telek egyik végében fenyőfák és ciprus a hónaljig érő gazban, a többi része kopár és elhanyagolt. Benyitott az ajtón. A ház mindössze egy helyiségből állt, egyik sarokban sparhelt, a másikban egy heverő. A falhoz támasztva egy lavór... Amit ezért kaphatna, az semmire sem lesz elég. Keserves volt a csalódás. Boldogtalanul ácsorgott a ház előtt, amikor a telek sarkában mozgást észlelt. Rémülten nézett arra, és egy férfit látott. Az is meghökkenve bámult rá. Aztán közelebb jött.

Elnézést, mondta, ön a tulajdonos?

Igen.

Bevackolódtam a tüzelőtárolóba, mutatott a roskatag épületre. Remélem, nem ijesztettem meg.

Maga hajléktalan? - kérdezte. A férfi bólintott. Nézték egymást. Dolgozik? - kérdezte és a férfi megint bólintott.

Csak nincs hol laknom...

Iszik?

Ittam. De már tiszta vagyok...

Valamiért hitt neki. Mennyit keres? A férfi meglepődött, de megmondta. Jó, akkor lakjon itt, nyújtotta felé a kulcsot. A télen megfagyna abban a tákolmányban. A férfi bámult. Csak úgy??? Nem, havonta kaszálja le a füvet. Azzal intett és otthagyta. Még a nevét sem kérdezte meg.

Dolgozott tovább Pesten, egészen addig, amíg a gazdasági válság be nem ütött. Egymás után zártak be az üzletek, mentek tönkre munkahelyek. Ő is elvesztette a megélhetését. Két hónap alatt felélte a tartalékait. Fogalma sem volt mihez kezdjen, és akkor eszébe jutott a kert! Ha leköltözik, legalább lesz fedél a feje felett, és talán kereshet valami munkát. Az utolsó pénzén utazott a városba. Egy órás gyaloglás után érte el a kertjét, és nem hitt a szemének. A kertben virágok és gyümölcsfák pompáztak. A hátsó kertben újabb sor fenyőfát látott. A ház bevakolva, az ablakok, ajtók lefestve, a fatároló kis épület felújítva.

Tanácstalanul ült a ház előtti padon, amikor egy rossz biciklivel megérkezett a férfi. Jöjjön be, hívta. Nézzen körül. Lelkesen magyarázott. Tavaly kivágtam és eladtam a fenyőket, amik a gaz miatt teljesen felkoptak. A pénzből bevakoltam a házat és lefestettem a nyílászárókat. Aztán vettem festéket és kifestettem. Megjavítottam a kerítést és vettem pár gyümölcsfa csemetét. Tavaly már termett a meggy és a szilva. Idén még több lesz. Bútorra még nemigen volt pénzem. Remélem meg van elégedve. Ő meg csak bólintott. Most hogy mondja meg a férfinek, hogy itt akar lakni? Nem teheti meg vele, hogy csak úgy kiteszi.

Azért a ház belül is sokat változott. Az egyik oldalon heverő, kopott fotel, a betonon szőnyeg, az ablakon függöny, a másik felén asztal, székekkel és a sparhelt, mellette egy polcon edények.

Nahát, ez nagyon jól néz ki! - mondta. A férfi komolyan méricskélte. Valami történt? - kérdezte, és úgy nézett rá, hogy képtelen volt hazudni. Nincs hol laknom, mondta. Értem. A férfi meg sem lepődött. Akkor én keresek valami albérletet. Köszönöm, hogy eddig itt lakhattam. Egy táskába kezdett pakolni. Van hol aludnia? - kérdezte, a férfi a fejét rázta.

Nem kell elmennie. Most nyár van. Aludhatna a tárolóban, míg nem talál valamit. Hozunk egy heverőt, és megleszünk itt ketten is. A férfi felszabadultan elmosolyodott, és neki megdobbant a szíve. Este az ablakból nézte, ahogy a kertben hajladozik, az ágyon érezte az illatát. Megkívánta, és a férfi is sóváran nézett rá. Egy hétig sem tartott és szeretők lettek, a testük mintha ismerte volna egymást, és a lelkükben is társak voltak. Fél év múlva összeházasodtak. Boldogan éltek, mint a mesében. Nem zavarták őket a ház hiányosságai, örültek egymásnak. A férfi egy kertészetben dolgozott, ő meg takarított egy iskolában, mellette szombatonként virágot árult a Coop előtt. A kis ház sarkába tusolót építettek, minden szép volt. Már a ház bővítését tervezték, és akkor a férfi megsérült egy balesetben.

Napokig ült mellette az intenzív osztályon, sírva kérlelte, hogy ébredjen fel, és végül megtörtént. De a férfinak megsérült a mozgásközpontja, nem tudott már dolgozni, leszázalékolták. Nem érdekelte. Odaadóan ápolta, szerette. Hálás volt, hogy él.

Öt év telt el, mire ő is nyugdíjba mehetett. De a pénz kevés volt, a gyógyszer drága. Hát tovább folytatta a virágárusítást. Így aztán megéltek valahogy. Jövőre már ki lehet vágni az első fenyőfákat, eladja a lakótelepi piacon, abból jó pénz lesz. Vesznek elég fát, nem kell kínlódni, méricskélni. És kicsit megint haladhatnak. Tetőt fog készíttetni a bejárat előtti kis terasz fölé, hogy a férfi kiülhessen esős időben is, ne szoruljon mindig a házba.

Három asztaldíszt készített. Holnap, ha mindet el tudja adni, egész szép kis összeget kereshet. Összeszedte a megmaradt ágakat, a kopott ruhás fiatalasszony jutott eszébe. Apró csokrot kötött. Ha holnap megint ott lesz, megajándékozza. Aztán a krumpliárusra gondolt. Mindig segít. Újabb kis csokrot kötött. Aztán még egyet. Minden lehullott kis ágat felhasznált.

Reggel korán kelt. Felsegítette a férjét, reggelit adott neki, van bent elég tüzelő, mondta, vigyázz, ki ne aludjon a tűz a káposzta alatt. Ma már délben itthon leszek. A férfi megsimogatta a hátát, bólintott. Járókeretére támaszkodva az ajtóhoz csoszogott, utána nézett.

Ma még hidegebb van, gondolta, amikor a lakótelepi piac felé igyekezett. A nagy kosárban vitte az árut. A megszokott asztalát már elfoglalták. Elkeseredett. Most mit csináljon? Kénytelen lesz a földön árulni. A krumpliárus intett neki. Jöjjön, mondta, majd összébb húzom egy kicsit az árut. Hálásan köszönte meg. Boldog karácsonyt, nyújtotta át neki az egyik kis csokrot. Az ember meglepődött, aztán óvatosan a táskájába rakta. Örül majd az asszony, dörmögte zavartan.

Nem tudja ki ez? - intett a helyét elfoglaló, színes bóvlikat áruló terebélyes asszony felé. Az ember a fejét rázta. Biztos pont olyan szerencsétlen, mint mi. Ha már ideszorult...

Nyolc óra körül elindult az áradat. Tízre eladta az összes asztali díszt. Csak a koszorúk maradtak. Gyors kezekkel szedte szét őket, hogy átalakítsa. Azokat is elvitték. Jött a kopott ruhás fiatalasszony. Üres szatyrot lóbált. Megállt a krumpliárusnál. Nyolc krumplit kérek, mondta aztán bizonytalanul. Nyolcat...??? - kérdezte az árus. Nyolcat.

Nincs pénze szegénynek, jött rá, amikor a nő turkálni kezdett a kopott pénztárcában.

Fogadja el tőlem ezt a kis csokrot, nyújtotta felé az egyiket. Ajándék. A nő szeme bepárásodott. Köszönöm, lehelte. Majd minden rendbejön, mondta neki. A nő bólintott. Igen.

Tizenegy óra volt, amikor úgy döntött, hazamegy. A maradék csokrait szétosztotta. Kapott a káposztaárus és a biztonsági őr, aki mindig beengedte a mosdóba. Nem visz pár szem krumplit? - kérdezte az árus. Viszonzásul a csokorért. Mérlegelte a lehetőséget. Hát, elfogadom, mondta. Lehet belőle paprikás, vagy leves, esetleg héjában süti és zsírba mártogatják... Bement a Coopba, kenyeret vett, aztán egy doboz sört. A húsos pultnál két csirkecombot és levescsontot, a zöldségesnél répát és gyökeret. A csemegepultnál tétovázott, aztán kért egy negyed kiló lecsókolbászt és egy tenyérnyi szalonnát. Óvatosan kell költeni, soká lesz még nyugdíj. Amikor kijött, a krumpliárus egy nagy szatyor krumplit nyújtott felé. De ez van vagy öt kiló! - mondta ijedten, ennyit nem fogadhatok el... Az ember legyintett. Vigye csak! Dobtam rá egy pár hagymát is. A gyógyszertár felé került. Fájdalomcsillapítót és kenőcsöt váltott ki. Még dél sem volt, amikor hazaért. A karja majd' leszakadt a cipekedéstől. A férfi most nem volt az ágyban, a sparhelt mellett ült, a szeme felcsillant, amikor látta. Jobban vagy ma? - kérdezte örömmel. A férfi bólintott. Ma nem fáj annyira. Míg a húst készítette elő, a férfi az asztalnál ülve a zöldséget tisztította, közben a rádióban hallott híreket mesélte.

Felrakta a levest, grízgaluskát kevert, az előkészített húst a fagyasztóba rakta. Gondolkodott. Kilenc töltött káposzta van. Az elég mára, holnapra. A leves is kitart két napig. Karácsony másnapján főz krumplit a csirkecombokhoz. A két ünnep között megeszik a maradék aprókáposztát, kis kolbászkarikákat szel bele, azzal főzi össze. És még marad krumpli későbbre is. Elégedett volt. Bekapcsolta a kis rádiót, jól megrakta a tüzet. Fürödjünk, mondta a férfinak. Jó. Először te, mondta a férfi. A tusolóba rakta a műanyag lavórt, beleállt, magára engedett egy kis vizet, majd gyorsan elzárta a csapot. Beszappanozta a szivacsot és bedörzsölte a testét és a haját. Újabb adag vizet engedett, és leöblítette a szappanhabot. A lavór még félig sem telt meg. Aztán a férfi következett. A járókeretre támaszkodva állt, míg ő lemosta a testét. Alaposan megszárította, felöltöztette, a fotelba segítette, a férfi megcsókolta a kezét.

A szappanos vízbe egy kevés mosóport szórt, beleáztatta a ruháikat, a leves után nézett, berántotta a töltött káposztát. Érzed ezt az illatot? - nevetett a férjére. Mindjárt kész a leves. Gyorsan kigyúrta a ruhákat a lavórban és kiteregette a tusoló melletti szárítóra. Megfőzte a grízgaluskát, megterítette az asztalt. Két tányér, két kanál, két pohár. Gyere, ölelte fel a férfit a fotelből. Ették a levest, a rádióból zene szólt. Kitálalta a töltött káposztát és szétöntötte a sört. Egészségedre!

Vacsora után lefektette a férfit, rendbe tette a parányi otthont. Lekapcsolta a villanyt, és a férje mellé bújt. A férfi magához húzta. Összebújva beszélgettek még egy kicsit, ő mesélt a kopott ruhás, szomorú fiatalasszonyról, a férfi dicsérte az ételt, holnap sétálunk egy kicsit a kertben, beszélték meg, aztán a férfi megcsókolta, aludjunk, mondta. Jó, aludjunk.

Hallgatta a férje szuszogását, érezte a kezét a derekán, hozzásimult. Minden tökéletes volt.