Józsika

Józsikát mindenki csak Józsikának hívja a mai napig is. Nem Jóska, Jocó vagy József - csak Józsika. Ebből az ember azt gondolná, hogy Józsika valami infantilis, kissé együgyű ember, ám ez tévedés, Józsika okos és rátermett férfi, de nevetős szeme, kirobbanó jókedve, mindig segítőkész személyisége mindenkiből ezt a becéző elnevezést váltja ki.

Józsika 6 éves volt, amikor anyja megbetegedett. Sokat volt kórházban, ilyenkor Józsika és testvére egyedül volt otthon a bérházi szoba-konyhás lakásban, ahol nem mindig volt étel. Édesapja jó kedélyű, bohém ember, a közeli italboltok ismert alakja, aki időnként elfelejtkezett beteg feleségéről és az egyedül otthon lévő gyerekekről. Amikor a feleségét, mint gyógyíthatatlan beteget hazaadták a kórházból, munkahelyet váltott, hogy többet legyen a családjával, de időről-időre "elcsábult", betért valamelyik kocsmába és csak zárás után vetődött haza. Józsika, és egy évvel idősebb testvére ezen a nyáron rendkívüli kitartással ápolta beteg édesanyját, aki az ágyból irányította két fiát az ebéd készítésekor, már ha volt otthon főznivaló. Józsika örökölte apja megnyerő külsejét és kisugárzását, ezzel élt is, a piacon, a közértben mindig elérte, hogy az eladók hitelbe (vagy csak úgy elvitelre) némi élelmet adjanak neki, és Józsika attól sem riadt vissza, hogy innen-onnan, utcai fákról, távoli kiskertekből zöldséget, gyümölcsöt csenjen. Ha már nem volt más lehetőség, hajnalonként kiflit és tejet lopott a boltok elől, mindig máshonnan, hogy ne legyen feltűnő. Így telt el a nyár és az ősz. Anyjuk egyre gyengébb lett, éjszakánként a jajgatására ébredtek, apjuk együtt sírt vele, hiszen nem volt ő rossz ember, csak gyenge. Amint az éjszakai virrasztás egyre gyakoribbá vált, apjuk egy honvédségi emeletes ágyat kerített. Ezt a konyhában állították fel, ettől fogva itt aludt a két fiú. A konyha hideg volt, az ágy kemény, Józsika és testvére inkább összebújt az alsó ágyon és mindkét takarót magukra terítették.

Karácsony másnapján rokonok érkeztek, Józsika keresztszülei, akik meglátogatták a nagybeteg asszonyt. Kosárban tojást, krumplit, hurkát és kolbászt hoztak. A család, szülők és két kislány, Józsika unokatestvérei, rémülten álltak a szegényes, hideg lakásban. Józsika apja akkor is éppen "elugrott valahova", ők meg nem tudtak befűteni és étel sem volt otthon. Nagybácsi begyújtott a kályhába, Keresztanyu gyorsan tojásos levest főzött, és dühösen vonta kérdőre sógorát, aki közben hazaért. Keresztanyu sírással küszködve küldte ki őket, aztán lefürdette, megfésülte, megetette sógornőjét. Nem tudni, mi hangzott el a két asszony között, de a felnőttek - némi vita után - összepakolták Józsika és testvére kevés holmiját, és magukkal vitték a gyerekeket falusi otthonukba, hogy ott töltsék a téli szünet hátralévő részét.

Józsika bátor fiú volt, nem sírt, szótlanul ült a vonaton. Már sötét volt, amikor megérkeztek, nagybácsi azonnal begyújtott, a kemence hamarosan meleget árasztott. A szoba sarkában karácsonyfa csillogott, hiszen karácsony másnapja volt, az asztalra finom hurka és kolbász került. Józsika farkaséhesen falta be, amit elé raktak. Keresztanyu, akire anyja rábízta őket, a kihúzható rekamién ágyazott meg a fiúknak, az ágynemű jószagú volt, és puha, Józsika percek alatt álomba zuhant. Másnap reggel a két kislány nevetgélésére ébredtek, akik kuncogva szaladgáltak a szoba és a konyha között. Józsika kíváncsian nézett szét. A házban csak egy nagy szoba volt, meg egy nagy konyha hatalmas asztallal, sparhelttel, ahol már készült az étel, jó meleg volt és kellemes illatok. Keresztanyu felöltöztette a két fiút, aztán reggelizni hívta őket, nagy karéj kenyeret szelt, kolbászzsírral kente és befőttekkel kínálta a fiúkat, akik ettek is rendesen. A nagyobb kislány meggymaggal lövöldözött Józsikára, szeme huncutul nevetett rá az asztal túloldaláról, a kicsi meg szégyenlősen pislogott. Józsika visszabazsalygott, ezzel el is intéződött a barátság. Délelőtt a szobában játszottak, a lányok előszedték a fa építőkockákat, abból építettek házat és alagutat, meg ami eszükbe jutott, a karácsonyfa alatt kis kosárban dió, mazsola, aszalt alma és szilva volt, csupa finomság, amiből csipegetni lehetett. Ebéd után a felnőttek unszolására kimentek az udvarra, ismerkedtek a környezettel. A tornácon fekete kutya feküdt, a ház előtt nagy fa és kopár kert volt, a hátsó udvarban disznóól, tyúkudvar és nyúlketrec, malacok és csirkék, a padláson galambok, sok érdekes dolog, ami egy városi bérházban nem található. A lányok otthonosan mozogtak az állatok között, a nagyobb lány megmutatta Józsikának, hogy lehet megsimogatni a kutyát és a malacokat, aztán kimentek az utcára, ahol már több gyerek csúszkált a befagyott tócsákon. Elejében meghökkenve lesték a két idegen fiút, de hamarosan megbarátkoztak, egész délután játszottak, már sötét volt, mire keresztanyu beterelte a viháncoló gyerekeket. A vacsora jó hangulatban zajlott, nagybátyjuk, jókötésű, vidám ember, lefekvés után könyvet vett elő és hangosan olvasott. Józsika jólesően hallgatta, de hamar elnyomta az álom, másnap sajnálta, hogy nem hallotta a történet végét.

Ahogy a napok teltek, a fiúk egyre felszabadultabban élvezték a falusi életet, a család mindennapjait, a keresztanyjuk által főzött egyszerű, de finom ételeket. Józsika meg is kérdezte, hogy gazdagok-e, de azok csak nevettek, hogy nem, ők aztán nem gazdagok, de ezt Józsika nem hitte el, hiszen a konyhából nyílt a kamrájuk, ami tele volt befőttekkel, nagy bödönben zsír volt, a mennyezetről kolbász, szalonna és sonka lógott, egy kosárban tojások voltak, az udvari veremben pedig zsákokban állt a krumpli, hagyma, és homokban a zöldségfélék. Ő aztán tudta, micsoda kincsek ezek, hiszen anyja hányszor nem tudta kifizetni azt kis zacskó krumplit, vagy az öt tojást.

Januárban megkezdődött az iskola, de apjuk nem jött értük. Józsika és testvére ez első napokban egyedül ültek otthon, a lányok és a szomszéd gyerekek iskolába és óvodába mentek, a szülők dolgozni, de aztán nagybátyjuk elutazott a városba, ahonnan elhozta a fiúk bizonyítványát és egyéb iratokat, így Józsikáék a többi gyerekkel együtt járhattak iskolába. Józsika másodikba járt, a Nagylány elsőbe, Józsika testvére pedig harmadikba. A Kicsilány óvodás volt, őt haza kellett hozni, amikor jöttek az iskolából. Egyik este nagybácsi kipirosodott szemmel érkezett haza, a szobaajtót becsukták, a konyhában beszéltek, de a gyerekek hallották keresztanya fojtott sírását, tudták, valami nagy baj történt. Nagylány az ajtóhoz mászott, hallgatózott, aztán Józsikához kúszott és a fülébe súgta: meghalt anyukád. Józsika megütötte a lányt és ordítani kezdett, hogy nem igaz, a lány is sírt, azt kiabálta, ne haragudj, és Józsika tudta, hogy nem bántani akarta.

Aztán szép ruhába öltözve a városba utaztak a temetésre. Józsika már nem sírt, dacosan szorította össze a száját, nem nézett se az apjára, se a koporsóra. Testvére a Nagybácsi kezébe kapaszkodott rémülten, a két lány anyjuk kezét fogva ácsorgott, aztán a Nagylány Józsikához ment és megmarkolta a kezét. Így álltak addig, amíg a halottaskocsi el nem indult, akkor Keresztanya azt mondta, mi most hazamegyünk, anyát hadd kisérjék el a felnőttek az utolsó útjára.

Délután a régi lakásban üldögéltek, amikor megjöttek a férfiak. A gyerekek a szobában tébláboltak, a felnőttek a konyhában tárgyaltak. Aztán Keresztanya bejött és azt kérdezte a fiúktól, akarnak-e továbbra is velük lakni a falusi házban? Józsika szinte megkönnyebbült, hogy nem kell itt maradni, nagyon haragudott az apjára, aki nem tudta meggyógyítani az anyját, és nem adott pénzt ételre. Így aztán Józsika és testvére Nagybácsihoz és Keresztanyához költözött. Este Józsika a takaró alatt sírt, Keresztanya szótlanul simogatta, míg meg nem nyugodott. Ahogy a napok teltek, a gyerekek jókedve is visszatért, a gyász alábbhagyott.

Lassan kitavaszodott, a ház előtti nagy barackfa gyönyörűen virágba borult, majd kilombosodott, a kertben kibújtak a virágok, már egyáltalán nem volt kopár, Keresztanya és Nagybácsi veteményeztek, a gyerekek segítettek nekik, kiscsirkék keltek, húsvétra Nagybácsi kiskacsákat szerzett. A fiúk locsolkodni mentek az utcabeli fiúkkal, és irtó jól érezték magukat.

Egy nap Keresztanya bejelentette, hogy nem sokára kisbaba érkezik, kissé gondterheltek voltak Nagybácsival, de ő, mint mindig, megtalálta a megoldást. Ahogy vége lett a tanévnek, a hosszú tornác végébe kamrát épített, a régi kamrára, ami a konyhából nyílt, ablakot vágatott, a sarkába kéményt rakatott, a döngölt földre deszkapadló került, Józsika és a Nagylány buzgón segédkeztek neki, adogatták a szöget, kalapácsot, fogókat, és már kész is volt a szoba. Keresztanyu kimeszelte, az ablakra függönyt akasztott, a nagyszobából áthozták a kinyitható rekamiét és Nagylány heverőjét, Kicsilány rácsos ágya azonban maradt, az a kisbabáé lett, helyette délután egy szekér érkezett egy szekrénnyel, egy asztallal, négy székkel és egy heverővel. A gyerekek izgatottan rendezkedtek, megbeszélték, ki hol fog aludni, melyik szék kié lesz, ki hova pakolja a ruháit. A szoba elég zsúfolt lett, de nem bánták, örömmel vették birtokba.

A nyár játékkal és munkával telt, ahogy ez falun lenni szokott, a felnőttek dolgozni jártak, Nagybácsi a vasútra, Keresztanya pedig a gyárba. Józsika és testvérei - mert egy idő után úgy érezte, a lányok is azok - szabadon kószáltak, játszottak, fára másztak, aztán szaladtak haza, hogy a rájuk osztott munkát elvégezzék, mire a szülők hazaérnek. Vizet és élelmet adtak a jószágoknak, a lányok megpucolták a zöldséget a főzéshez. Józsika mindig izgatottan várta az étkezéseket, mert Keresztanya főztjével nem tudott betelni. Ezen néha a felnőttek nevetgéltek, ő meg elszégyellte magát, de aztán megint evett jóízűen.

Augusztusban megérkezett a Kisbaba, és keresztanyu már nem ment el dolgozni, otthon főzött, és gondozta a kertet, iskolába indította a gyerekeket. Így ment ez egészen január végéig, amikor vissza kellett mennie dolgozni, letelt a szülési szabadság. Ekkor Dédi költözött a családhoz, akinek a konyhában egy újabb heverőn csináltak helyet. Dédi nagyon szigorú asszony volt, vége lett a szabad életnek, iskola után azonnal haza kellett menni, ha nem csinálták meg elég gyorsan a dolgukat, Dédinek gyorsan eljárt a keze, Józsika és Nagylány sokat panaszkodtak egymásnak emiatt, és viszonzásul sok borsot törtek Dédi orra alá. Bevarrták a kabátja ujját, békákat dugtak a postaládába és röhögve lesték, ahogy sikoltozva menekül, máskor pedig a háta mögé rakták a vödröt, és amikor hátralépett, kiborította vizet. Persze ő rögtön tudta, kik a bűnösök, megtorolta, és lassan folyamatos harc alakult ki a gyerekek és Dédi között. Nagybácsi sokszor mondta Dédinek, hogy hagyja a gyerekeket játszani, hiszen azért gyerekek, de nem hallgatott rá, továbbra is hajkurászta őket.

Tavaszra a helyzet teljesen elmérgesedett Dédi és a gyerekek között. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor Dédi elzárta az ételt előlük. Ekkor Keresztanyu, aki egyébként nagyon szelíd asszony volt, elvesztette a türelmét és közölte Dédivel, hogy ez nem mehet így tovább, mivel nem tudja békén hagyni a gyerekeket, nem tartanak igényt tovább a segítségére, költözzön haza a saját házába. Dédi mártír arccal csomagolt és sértetten elvonult. A gyerekek ujjongva vették tudomásul a hírt. Ez azonban nagy problémát jelentett, hiszen nem volt, aki vigyázzon a kisbabára. De a jó emberek valahogy mégis mindig kikeverednek a bajból, Keresztanyu munkát talált a Tanácsnál, nem kellett már 3 műszakban dolgozni, a kisbaba bölcsődébe került, reggel Keresztanyu vitte, délután a gyerekek hozták.

Így telt Józsika élete, egyik év követte a másikat, és Nagylánnyal, aki közben már Hugi névre hallgatott, és aki legfőbb bizalmasa lett, közösen keveredtek slamasztikába és közösen értek el kiváló eredményeket az iskolában. Egy középiskolába jártak, egy vonaton utaztak, védték egymás hátát, ha valamelyikük bajba került. Józsika csinos fiú volt mindig is, de az érettségi évében már kifejezetten vonzó fiatalember lett belőle, szőke, hullámos, a tanárok szerint túl hosszú haja, hol kék, hol szürke szemei, kisportolt alakja sok lány szivét megdobogtatta. A rossz nyelvek azt suttogták, hogy egyik tanárnő is szerelmes belé.

Józsika és Hugi, amikor már nagyobbak voltak, nyaranként a nagyszülőknél, egy távoli község melletti tanyán dolgoztak, hogy a két kis öreget mentesítsék a munka alól. Kicsilány és Józsika bátyja otthon maradtak a kisbabára vigyázni és az ottani jószágokat ellátni.

Józsika és Hugi nem bánták, hogy dolgozni kell a nagyszülőknél, itt is barátságokat kötöttek, a falubeli kamaszokkal jártak a patakra strandolni, az erdőre gombát szedni és egyéb élvezetes dolgokat csinálni. Megtanultak lovagolni, ez újabb lehetőség volt a kalandokra. Még kis szerelmek is kialakultak, szóval istenien telt az idő.

Itt, ebben a faluban látta meg Józsika 19 éves korában azt a lányt, aki egy életre elcsavarta a fejét. Hugi az első percben meglátta a jeleket mindkettőjükön. Józsikát jól ismerte, a lány meg nem tudta elrejteni az érzéseit. Sokat táncoltak a hét végi bulikban, Józsika hazakísérte a lányt, Hugi falazott nekik, hogy a szomszéd vénasszonyok nehogy megsejtsenek valamit. Aztán egy napon a lány eltünt. Bárhol keresték, sehol sem volt. A házuknál is hiába kopogtak, senki sem nyitott ajtót. Józsika szinte belebetegedett a csalódásba, Hugi vigasztalta, ahogy tudta.

A nyár eltelt, Józsika és Hugi hazautaztak. Józsika ősszel főiskolára ment, Hugi azt hitte, ez majd eltereli a figyelmét, de nem így történt. Józsika alig várta, hogy karácsonykor ismét meglátogassák a nagyszülőket, az éjféli misén ott volt a lány is. Józsika próbált hozzá közel jutni, de a rokonság nem hagyta, szinte kimenekítették, nem tudtak szót sem váltani. Józsika teljesen kész lett. Nem értette, mi ütött a lányba, miért nem áll vele szóba, legalább magyarázatot adhatna. A szilveszteri mulatságban megint látták a lányt, nagy társasággal, szülei felügyelete alatt érkezett, megint nem tudtak a közelébe férkőzni. Amikor anyjával kiment a mosdóba, Hugi utánuk ment, és beszélni próbált vele, de a lány az anyja felé intett a szemével, és a fejét rázta. Józsika teljesen letörve utazott haza, keresztanyu és Hugi vigasztalta.

Józsika az év végi vizsgák után a nagyszülőkhöz utazott a szokásos nyári munkák miatt, Hugi, aki szerelmes lett, nem tartott vele, minden percét a fiújával töltötte.

Józsika most is, mint már két éve mindig, a lányt kereste. A nagyszülők már szinte féltették, nehogy valami szamárságot csináljon már ez a gyerek... mondogatták. Aztán egy napon, amikor Józsika valami alkatrészért belovagolt a faluba, azt látták, hogy szó szerint lóhalálában vágtat haza, és a szája fülig ér.

Átöltözött és elrohant. Első dolga volt Hugit felhívni a postáról. Sikerült, sikerült, kiabálta a telefonba, és Hugi rögtön tudta, hogy sikerült a lányt meggyőznie valahogy.

Kiderült, hogy a lány szereti Józsikát, azonban valami ismeretlen okból a szülei és a velük lakó nagymama csavargónak, "városi csibésznek" hitte őt, ezért szó szerint elbujtatták előle a lányt, akinek aztán addig beszéltek, míg megijedt, hogy Józsika bántani fogja őt, bár szive mélyén tudta, hogy ez nem igaz, mégis hallgatott a szüleire. Amikor ezt sikerült vele megbeszélni, Józsika megkérte Hugit, hogy jöjjön és hozza el az érettségi bizonyítványát, a főiskolai indexét, mert meg szeretné nyugtatni a lány szüleit, ha ez neki annyira fontos. Hugi azonnal ment, és a lány családja végre megnyugodott.

Józsika boldog volt, nyár végén visszautazott a főiskolára, és amikor csak tudta, meglátogatta a lányt, aki a Tsz irodán könyvelőként dolgozott. Miatta még a családját is elhanyagolta, akik felnevelték és testvérként mellette álltak egész életében, de ők megértették, és nem nehezteltek, izgatottan várták a fejleményeket.

Józsika a harmadik évét kezdte meg a főiskolán, amikor szerelmének váratlanul meghalt az apja. A család nehéz helyzetbe került, egyetlen férfi sem maradt, aki a gazdaságban elvégezte volna a munkát. Józsika halasztást kért a vizsgákra, a lányhoz utazott és beállt dolgozni. Elvégezte a mezőgazdasági munkákat, szántott, vetett, állatokat gondozott. Az egyedül maradt nők annyira hálásak voltak a segítségért, hogy első szóra beleegyeztek a fiatalok házasságába.

Józsika Hugi kiséretében érkezett a templomba, és feleségével a karjában lépett ki. Egészen az autóig az ölében vitte, a násznép nevetett, de Józsika nem szégyellte az érzéseit, szemei csak úgy villogtak az örömtől.

Aztán beköszöntöttek a hétköznapok, Józsika a falu és Pest között ingázott, nappal a gazdaságban dolgozott, éjjel tanult, aztán megint a főiskolára rohant. Mindezt boldogan tette, tele volt energiával. A főiskola elvégzése után a közeli városban vállalt munkát, mellette a gazdaságban is igyekezett helytállni. Egy idő után belátta, hogy ez nem fog menni, állását feladta, és csak a gazdálkodásra koncentrált. Három éve voltak már házasok, amikor megszületett Józsikáék kislánya, majd két év múlva egy kisfiúval bővült a család. Józsika megpróbált a családjának jólétet teremteni, házat szeretett volna építeni, ezért még több munkát vállalt, a Tsz-től földet bérelt, a kert végében baromfi-farmot épített és száz-számra adta el a felnevelt jószágot.

Aztán megfordult a világ az országban, új törvények, új rendszer lépett életbe, a régi rendszer alatt elvett földek és egyéb javak után az emberek kárpótlást kaptak. Józsika is megkapta az elhunyt édesanyja után járó kárpótlást, amiből egy kevés szántóföldet és egy darab legelőt vásárolt. A községben sokan eladták a megkapott kárpótlási jegyüket, Józsikának is kínált a szomszéd öregember, meg is vette, és abból is földet vásárolt. Két év alatt megteremtették saját kis gazdaságukat, Józsika újra lendületbe jött, feleségével együtt dolgoztak a földeken, megvették a Tsz által eladásra kínált majort, hogy az állattartáshoz szükséges helyet biztosítsák. Józsika állat- és növénytermesztési szakkönyveket bújt, felesége mérlegképes könyvelői képesítést szerzett, és elvégzett egy adótanácsadói tanfolyamot is.

Ettől fogva Józsika felesége már nem dolgozott a földeken, sem a majorban, ahol már tízezer számra tartották a baromfit, de neveltek tehenet és birkákat is, Ő lett a gazdaság adminisztratív irányítója, Józsika büszkén emlegette az ő okos feleségét. A föld egyre gyarapodott, már ötven, aztán száz hektáron vetettek és arattak, új házat építettek, gépeket, berendezéseket vásároltak, és 10 év alatt Józsika lett a falu legnagyobb munkáltatója.

Jóléte nem tette nagyképűvé, ugyanaz a kedves és segítőkész fiú maradt, mint akit az emberek 13 évesen megismertek. A falu lakosai tudták, mindig számíthatnak rá. Ha télen a hóvihar elzárta a utat a városba, a polgármester csak felkapta a telefont, Józsikám, lenne egy kis munka a tolólappal, és Józsika vigyorogva ment az elakadt buszt kimenteni. Ha falunapra készültek, Józsika már vitte is a két-három birkát a bográcsba, és 10-12 baromfit, hogy sült is legyen. Ha egy család nehéz helyzetbe került, Józsikánál mindig találtak munkát, és biztosak lehettek abban, hogy tisztességes bért kapnak. Ha valamelyik munkás megnősült, vagy férjhez ment, számíthatott rá, hogy Józsika hozzájárul az esküvői ebédhez egy birkával, vagy néhány baromfival, és a nászajándék sem marad el.

Józsika ma boldog ember. Gyerekei, felesége imádják, és mindenben támogatják. Legkedvesebb testvére, Hugi, sűrűn látogatja őket családjával, és nevelőszülei, Keresztanyu és Nagybácsi mindig szívesen fogadják, és ő is mindig jó szívvel látogat haza régi otthonába. Édesapjának is régen megbocsátott, a harag csak megkeseríti az életet, nem szabad arra időt pocsékolni, mondja. És nevet, azzal az ő Józsikás, jóízű nevetésével.