Irma

Egész életében félelemben élt. Ide-oda rugdosták, mindenki verte, apjától kezdve az anyján és a testvérein át a szomszéd gyerekekig. Talán ezért alakult ki benne, hogy megpróbáljon mindig alkalmazkodni, minden helyzetbe belesimulni. Mégsem volt jó senkinek. Egy rozzant bérházban laktak a városban, anyja-apja egy gyárban dolgozott, munka után a sarki kocsmában lazultak, és 14 évesen ő is ott kezdett dolgozni, senki sem támogatta a továbbtanulást, ő maga sem érzett hozzá kedvet.

Tizenhat éves volt, amikor egy munkatársa udvarolni kezdett neki. Elejében a háta közepére se kívánta, utálta színét-szagát, idősebb is volt nála jóval, de aztán hallotta, hogy a férfinak saját lakása van, ez kiutat jelentett a szüleitől való függésből, a bántalmazásokból. Talán mégsem ment volna vele, de egy nap emberek jelentek meg, kilakoltatás, mondták, összeszedték Irma kisebb testvéreit és állami gondozásba vették, ő meg a férfihez menekült. A lakásról ugyan kiderült, hogy mindössze egy szuterén helyiség, semmi komfort, a WC és a víz az udvaron található, de legalább volt fedél a feje felett. Igaz, meg is fizette az árát. A férfi durván elvette a szüzességét, használta a testét, de legalább nem verte. Amúgy nem volt durva ember, csak alighanem fogalma sem volt róla, milyen is a szeretkezés valójában. Irma nem szándékozott sokáig "élvezni" ezt az életet, titokban pénzt gyűjtött és két év után elhagyta a férfit, a megyeszékehelyre szökött, ahol egy másik gyárban helyezkedett el, és albérletbe költözött egy öreg házaspárhoz. Itt sem volt nagyobb a kényelem, a konyha elfüggönyözött sarkában lakott, és lavórban mosdott. Nem bántották, csak dolgoztatták. Fűtötte a kályhákat, hordta a szenet, salakolt, takarított, bevásárolt, főzött. És persze fizetett. Két békés évet töltött velük, esténként olvasott, vagy rádiót hallgatott. Azután az öregember meghalt, és az asszony a gyerekeikhez költözött. Rövid idő állt rendelkezésére, hogy új albérletet keressen, ezért elfogadta a házban lakó idős férfi ajánlatát, aki az udvari szobáját ajánlotta fel, csábítóan alacsony áron. Már elővigyázatos volt, mielőtt döntött, szétnézett a lakásban. A szoba szerény volt, de világos, ablakkal a körfolyosóra, a wc-fürdőszoba használható, a konyha elfogadható. Be is költözött, amint lehetett. Vidáman rendezkedett be, reggelenként a fatüzelésű bojlerben maradt langyos vízben tusolt, még az sem zavarta, hogy az öregember néha rányitott. Majd megszokja, hogy már nincs egyedül a lakásban, gondolta. Dolgozott, néha sétált a városban, vagy moziba ment, de leginkább otthon volt. Vacsorát főzött, nézte a tévét az öregemberrel. Aztán egy éjjel arra ébredt, hogy a férfi bemászik mellé az ágyba. Ijedten ugrott fel, ne félj, nem bántalak, suttogta az ember, csak egy kis simogatás... Irma hirtelen mozdulni se tudott, érezte a kezet a hátán, derekán, de más tényleg nem történt, még jól is esett, őt eddig senki nem simogatta. Elszunnyadt. Másnap úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. És egy-két nap múlva a férfi megint jött. Csak simogatnálak egy kicsit, mondta, és Irma hagyta. Ahogy az idő telt, az érintések úgy lettek egyre intimebbek. Nem ellenkezett. Ha ez az ára a kényelmes szobának, hát egye fene. És hát máshogy, más férfival még sose érezte azt, amit az öreg érintései okoztak.

Így éltek évekig, amikor találkozott egy férfival. Tetszett neki a magas, szikár teste, vágyott rá, a férfi is nézegette őt, végül randizni kezdtek. Elvált vagyok, mondta a pasi. Albérletben lakom, hárman vagyunk egy szobában. Nekem külön szobám van, mondta Irma. Menjünk fel, nyúzta a férfi és végül Irma beleegyezett. Az öregember morgott, de megfélemlítette a férfi hatalmas termete, hát csak dohogott. A szoba tetszett a férfinak, az ágyon heverésztek, beszélgettek, jó érzés volt, hogy nem nyomult. Legközelebb Irma ételt készített, és hogy az öregember ne akadékoskodjon, neki is tálalt, és sört is bontott a számára. Evés után a szobába mentek - és újra nem történt semmi. Talán, mert nappal van, gondolta Irma, aki már nagyon vágyott rá, hogy szeressék, de hiába, a férfi este is csak csókolgatta, szorongatta egy kicsit, aztán elaludt. Irma mégis szerette, a párjának tekintette, és az öregember ellenkezésével, mit sem törődve, beköltöztette a lakásba. Minden szép és jó lett volna, csak a szex hiányzott, a férfi ugyanis nem akart szeretkezni. Nincs arra semmi szükség, mondta és legyintett. Rosszabb volt, mintha ott se lenne.

Irma egy este már nem birta tovább, beosont az öregemberhez, az ölébe fészkelte magát, simogass, kérte, és az ember a hátához simulva becézte a testét, mint régen. Így ment ez hosszú ideig, végül elege lett. Menj el, kiabált a férfival, de az kinevette, menj Te, ha nem tetszik valami. És ő ment, mert megalázottnak és kiábrándultnak érezte magát.

Egy három szobás lakásba ment albérlőtársnak. Végre jól érezhette volna magát, de kisértették a múlt rossz tapasztalatai. Lakótársai, alig 20 évesen, vidámak és gondtalanok voltak, ő meg már jóval túl a harmincon, kudarcokkal a háta mögött... Végül megnyugodott, találkozott egy férfival, de hiába voltak a szép remények, ez sem bizonyult jobb választásnak, mint az előző kettő. Az alkohol rabja volt, és Irma egy idő után újra menekült, újabb albérlet jött, új lakótársakkal, újabb reménytelenség. Elhatározta, hogy végleg felhagy azzal, hogy társat keressen. Kis albérleti szobájába húzódott vissza, és éldegélt, ahogy lehetett. Dolgozott, evett, aludt, és másnap minden kezdődött előről.

A változás úgy érte, mint egy arculcsapás. Egy nap a gyárban nagy jövés-menést tapasztalt, síró embereket látott mindenfelé. Mi történt? - kérdezte a mellette dolgozó asszonytól. Megszüntették az egyik részleget, mondta a nő, mindenkit elküldtek. Szánakozva nézte a gyárat elhagyókat. De néhány hónap múlva ők is megkapták a felmondásukat. Három havi bért kapott végkielégítésként.

Hirtelen nem tudta, mihez is kezdjen. Volt egy kis megtakarítása, meg itt ez a viszonylag nagy összeg, pihen pár napot, aztán keres munkát.

Két hónap telt el, mire el tudott helyezkedni. Minimál béren. Nem baj, gondolta, majd akad ennél jobb is, de a tartalékai fogytak, és nem hogy jobb munka nem jött, még a jelenlegi munkahelyről is kitették. Nem értette, miért. A munkaügyi központban várakozva egy nő felvilágosította. Próbaidőn belül bármikor felmondhatnak, hogy aztán mást vegyenek fel helyette, aki után újra felvehetik a támogatást a munkáltatók. Hát így megy ez már egy ideje...

Irma ettől kezdve újra félelemben élt. Dolgozott, amikor volt mit, néha férfiak is megjelentek az életében, de csak élősködtek rajta, aztán felszívódtak. Újra elvesztette az állását, alig evett, már nem volt semmi a megtakarításából, tudta, a következő hónapban nem tudja kifizetni a lakbért.

Az utcára került. Negyven éves volt, és nem tudta, mit tehetne, hogy a sorsa változzon. Kihasznált minden lehetőséget, regisztrált a munkaügyi központban, jelentkezett egy átmeneti szálláshelyre, amit két év után kapott meg, addig az utcán élt és alkalmi munkákból tengődött.

Végre beköltözhetett egy átmeneti szállásra, volt biztos fedél a feje felett, és egy éve arra, hogy talpra evickéljen. Egy négy ágyas szobában lakott egy emeletes ágy alsó részén, egy kis fémszekrényben volt minden vagyona. Azonnal munkát keresett és szerencséje volt, felvették egy üzembe, ahol alkatrészeket kellett csomagolnia. Szorgalmasan dolgozott, próbált minden forintot megtakarítani, hiszen tudta, csak egy évig maradhat a szállón.

Már úgy nézett ki, hogy minden jóra fordul, a szállóról sikerült egy albérleti szobába költözni, élt csendesen, álmok és vágyak nélkül, de legalább biztonságban érezte magát, amikor este magára csukta kis szobája ajtaját. Éppen betöltötte a negyvennegyedik évét, amikor váratlanul elküldték a munkahelyéről. Miért? - kérdezte kétségbeesetten. A munkavezetője tehetetlenül tárta szét a karját. A tulajdonos rabokat akar foglalkoztatni, mondta, hogy mentesüljön a járulékfizetési kötelezettség alól. Hát a bűnözők többet érnek, mint az, aki mindig becsületesen élt? Nem értette ezt a világot.

Már nem tudta tovább fizetni az albérletet és néhány hónap alatt újra a feje tetejére állt az egész élete. Éjszakánként a hajléktalan szállón aludt, nappal a városban kószált, ruhái lassan eltünedeztek, vagy ellopták, vagy tönkrementek, de a szállón legalább minden nap tisztálkodni tudott. Elejében szinte naponta járt a munkaügyi központba, aztán feladta. Lassan elmúlt a nyár, tudta, már nem sokáig maradhat az utcán, és kétséges, hogy sikerül-e minden nap helyet kapni a szállón. Valami baj lehet velem, gondolta. Mindenki normális életet él, nekem meg még egy jó napom se volt egész életemben. Elég volt. Elhatározta, hogy az első fagyos éjszakán meg fog halni. A hajléktalan szálló orvosához fordult és gyógyszert kért "álmatlanság ellen", mint mondta. Vagy két hétig gyűjtögette a pénzt, mire ki tudta váltani. A táskájába tette és megnyugodott. Az első hideg estén keres egy nyugalmas helyet, beveszi a gyógyszereket, elalszik és átálmodja magát egy jobb világba. Már csak néhány hét, és végleg itt hagyja ezt a szemét világot.

Egy nap közömbösen üldögélt a Dómnál, az embereket nézte. Várta, jön-e valaki, akitől kérhet néhány forintot. Éhes volt és fáradt. Felnézett az órára, mindjárt indulhat a szállóra.

Egy férfi közeledett, hátán régi, gyerekeknek való hátizsák, szakálla, haja rosszul vágva, ruhája alapján hajléktalan lehet, gondolta, ettől ugyan nem kérhet semmit.

A férfi érdeklődve nézegette a panteon szobrait, némelyikre szinte gyermeki csodálattal bámult, aztán mosolyogva felé tartott. Valószínűtlenül világos, kékbe hajló szürke szeme szinte hipnotizálta. A férfi udvariasan köszönt és olcsó szállás után érdeklődött. A kollégiumok felé irányította, maga pedig a hajléktalan szálló felé vette az útját. A hallban egy nagy tálcán zsíroskenyér halmok vártak zöldpaprikával, megevett két szeletet, aztán elfoglalta az ágyat. A táskáját és a cipőjét a feje alá tette, úgy aludt. Reggel korán tusolt, tiszta ruhát vett, a piszkosat a gyűjtőbe rakta. Nem érdemes már mosni. Még pár nap, aztán...

Elhatározta, hogy ezekben az utolsó napokban végig járja a város legszebb helyeit. A nagy cukrászda előtti téren ült le. Élvezte a napsütést, és akkor meglátta a férfit, aki tegnap szállás után érdeklődött. Hatalmas adag fagyival lépett ki a cukrászdából, leült egy közeli padra és élvezettel ette. Amikor elfogyott, újra bement és megint fagyival tért vissza. Szemét becsukta és nyelvével megérintette a hideg édességet. Látszott, hogy minden falat örömet okoz neki. A fagyi hamar elfogyott, a férfi új adagot hozott. Nem birta ki, felnevetett. A férfi felé fordult, arca felderült. Jónapot kívánok! - köszönt udvariasan. Felismerte. Mellé ült, és ezt a fagyit is megette. Kis noteszt vett elő, bejegyezte: karamell, eper, kókusz. Ez mire jó? - kérdezte Irma. Hát, ebből tudom, hogy ezeket már mindet megkóstoltam. Eszek még kettőt, annyi még belém fér. Irma nevetett. Kér maga is? - kérdezte a férfi.

Irma csak egy pillanatig tétovázott, aztán bólintott. Évek óta nem kóstolt fagylaltot. Ültek a téren, ették a fagyit és beszélgettek. Milyen szép férfi, gondolta Irma és elnézte a sötét haját, az átható világos szemeit, magas, karcsú termetét. Jó volt az illata is. Fiatal még és nagyon kedves. Milyen kegyes a sors, hogy az utolsó napokban ezt a gyönyörű, furcsa férfit sodorta mellé. Jó lesz az ő emlékével meghalni.

Lassan dél van, nézett fel a férfi a napra. Enni kellene valamit. Ettől a sok fagyitól kihűlt a gyomrom. Ez olyan gyerekesen hangzott, hogy Irma ismét elnevette magát. A kollégiumnál, ahova tegnap küldtem, van egy bisztró is, nem drága és jó a választék, tájékoztatta. Az jó lesz, örvendezett a férfi. Velem jön? Irma nem tudott ellenállni, minél tovább szerette volna élvezni a társaságát! Beszélgetve tették meg az utat. A férfit lenyűgözte a választék. Ha ezt mind meg akarom kóstolni, sose megyek haza, csóválta a fejét. Miért akar mindent megkóstolni? - kérdezte Irma. A férfi komolyan magyarázott. Nagyon magányos vagyok, mondta. A plébános úr azt tanácsolta, utazzak, és mindent próbáljak ki. Az izgalmas dolgokat is. Irma megint nevetett. Szerintem a plébános úr nem az evésre gondolt, amikor az izgalomról beszélt, tréfálkozott, de a férfi ártatlan arccal nézett rá. Úgy tünt, nem érti, mire gondol.

A pulthoz értek. Sok féle étel sorakozott ott. Nem is tudok választani, mondta a férfi. Maga mit enne? Irma tétovázott. A férfi kapcsolt. Én hívtam meg, én fizetek.

Nézte a választékot. Amikor néha főtt ételhez jutott, az mindig pörkölt, babgulyás vagy más egytál-étel volt. Tejszínes gyümölcslevest választott és bakonyi szeletet, hozzá málnalét. A férfi ugyanazt választotta, csak gyümölcsleves helyett csirkeragulevest.

Egymással szemben ültek egy asztalnál. Nem szereti a gyümölcslevest? - kérdezte Irma. A férfi idegenkedve nézte, aztán megvonta a vállát. Nem tudom. Olyan... furcsa színe van... Hát kóstolja meg! Belemerítette a kanalat és a férfi szájához tartotta, aki nagy levegőt vett, szemét becsukta... Ez nagyon finom, nézett fel aztán csodálkozva, kaphatok még egy kanállal? Irma megint nevetett. Nem adok, mondta gyerekesen. Ott a sajátja! Vidáman ettek, közben beszélgettek. Irma bámulta a férfit, aki valami gyermeki naivitással, de egyáltalán nem ostobán vélekedett az élet dolgairól. Most látta már, hogy még nagyon fiatal. De hát kit érdekel, eltölt vele egy vidám napot, aztán úgyse látja többé.

Ebben a kollégiumban lakom, mondta a férfi. A harmadik emeleten. Onnan még a folyót is látni lehet. De ott még nem jártam.

Kényelmesen sétáltak a folyó felé, a férfi minduntalan megállt és elolvasta a házak falán lévő emléktáblákat. "Ebben a házban lakott Juhász Gyula", alatta évszám. A férfi egy percig állt, aztán elkezdte, "milyen volt szőkesége..." Irma csodálkozott. Te nagyon sokat tudsz, mondta. Biztosan sokat olvasol. Nem. - mondta a férfi, nincsen könyvem. Egy se? Egy se... Akarsz venni? A férfi izgatott lett. Hát persze. A közeli antikváriumban írók és művészek életrajzait nézegették, meg útleírásokat, a férfi nem tudott választani, mindet akarta. Irma újra nevetett. Nem kell egyszerre megvenni mindent, most vegyél hármat, aztán majd ha elolvastad, újra eljössz, és veszel másikat. Jó, mondta a férfi őszinte mosollyal, akkor majd megint találkozunk. Irma szive összeszorult. Édes ez a fiú, gondolta. Miért nem találkoztam én ilyen férfival, amikor még bármi lehetett volna?

A folyó partján üldögéltek, Irma élvezte a napsütést, és a férfi társaságát, aki az egyik könyvben lapozgatott. Lassan sötétedni kezdett. Mennem kell, mondta. Ha későn érek be, nem lesz helyem, alhatok az utcán, gondolta. Elkisérlek, mondta a férfi készségesen. Nem kell, messze lakom. Nem baj. Félek, hogy bántani fognak, ha sötétben jársz az utcán. Olvastam az újságban. Ne fáradj, győzködte a fiút, mindig egyedül járok. Nem félsz? Én? Mitől? Irma legyintett. Velem már semmi nem történhet. Vagy elkisérlek, vagy aludj az én szállásomon, makacskodott a fiú. Elférünk. Igaz, csak egyik ágyhoz van ágynemű. Irma az arcát fürkészte. Mégis csak férfi, gondolta lemondóan. De legalább kedves, és jó illata van. Menjünk akkor, mondta. A kollégiumban a férfi gyalog indult a lépcsőnek, Irma visszatartotta. Itt a lift, ne gyalogoljunk. Amikor az ajtó becsukódott, a férfi szabályosan pánikba esett. Kezét az oldalfalakra szorítva állt rémülten, ő meg átölelte a mellkasát, hogy megnyugtassa. A kemény férfitest hatással volt az érzékeire. A szobát meg sem nézte, azonnal a fürdőbe szaladt, és alig várta, hogy a férfi is elkészüljön. Ő is hamar végzett, és tetőtől talpig - pizsamában volt. Szerintem erre nem lesz szükségünk, rántotta le róla a pizsama felsőt. A férfi szája elnyilt. Erre se, mondta, és nadrágot is lehúzta a térdéig, majd ledobta magáról a törölközőt. A férfi szeme egy pillanatra a testére tapadt, aztán felrántotta a nadrágját, az ágyba ugrott, a takarót a nyakáig húzta és a szemét becsukta. Irma meghatódott. A fiút mégsem a testi vágy hajtotta. Csak vele akart lenni. Magára tekerte a törölközőt, leült a fiú mellé. Még sose szerelmeskedtél? - kérdezte. A fiú csukott szemmel megrázta a fejét. Irma megcsókolta az arcát, megsimogatta a haját, aztán a másik ágyra feküdt, kardigánját magára terítette és mosolyogva lehunyta a szemét. Félálomban érezte, hogy a fiú a feje alá igazítja párnát.

Motozásra riadt. A férfi keltegette. Gyere, mondta, nagyon lehűlt a szoba, vacogsz, bújj a takaró alá te is. A paplan és a férfi testének melege ellazította, csak később vette észre, milyen hatást váltott ki a férfiből. Felé fordult. A férfi szeme csillogott a félhomályban. Irma átölelte és megcsókolta. A fiú karja ráfonódott. Csodálatos érzés volt ölelni. Még soha nem volt része ilyen együttlétben. Összebújva aludtak. Tökéletes utolsó éjszaka, életében először érezte a gyönyört, gondolta még csukott szemmel reggel. A férfi a feje alá tett kézzel feküdt, nem nézett rá, valahova a semmibe révült. Csak meg ne szólaljon, fohászkodott Irma, és kapkodva öltözni kezdett. A férfi elkapta a karját. Mit csinálsz? Megyek, mondta mosolyogva. A fiú rémülten ült fel. Nem akarom, hogy elmenj. Azon gondolkoztam, mit tegyünk, hogy együtt maradhassunk. Irma lehuppant az ágyra. Velem akarsz maradni? A férfi eltökélten bólintott. De itt nem maradhatunk, ez nagyon drága hely. Én a hajléktalan szállón lakom, vallotta be Irma, és megpróbálta elmagyarázni, hogy is él valójában. A fiú figyelmesen hallgatta. Eljönnél velem a falumba? - kérdezte aztán. De hát hogy? Mit szólnak az emberek? A fiú nem értette. Mit szólnának? Mindenkinek van felesége.

Irma a szavak hallatán libabőrös lett. Ilyen nincs... Feleségül akarsz venni? Tudod hány éves vagyok? A férfi a fejét rázta. Negyvenöt! És Te? Én harmincegy, mondta a férfi vállat vonva. Irma a tükör elé húzta. Képtelenség, mondta. Nézd meg magad. A férfi végignézett magán, a hajába túrt és vállat vont. Semmi különöset nem látok, mondta. Kicsit sovány vagyok. És most nézz meg engem! A férfi szeme a tükörben már őt nézte. Aztán felemelte a kezét és a hajába simította az ujjait, egy tincsét az ujjára tekerte, aztán végig simitott a nyakán, megérintette a gerince völgyét, a melleit. Nagyon szép vagy, mondta és a szeme csillogott. Irma sírva fakadt. Soha, senki nem mondott még neki ilyeneket. A fiú magához ölelte. Muszáj, hogy velem gyere, mondta, vagy én maradok itt. Meddig maradsz? - kérdezte Irma. Még két napig, mondta a fiú. Jó, addig itt maradok, aztán meglátjuk. A fiú bólintott. Lemegyek és elintézem, hogy itt maradhass, mert ez így nem szabályos.

Amikor egyedül maradt, Irma először el akart futni. De nem tudott. A fiú olyan édes volt, és ő már teljes szivéből imádta. Ő volt az álma. Ha mégis meggondolja magát, az se baj, lesz még két csodás napja. Egész életében nem nevetett annyit, mint az utóbbi 24 órában. És még előtte áll kétszer ennyi. Aztán mindegy, mi lesz. A táskájába nézett, ott volt a 30 szem gyógyszer. A biztos pont, ami majd megváltja.

A fiú visszaért, karjában paplant, párnát, lepedőt hozott. A két heverőt egymás mellé tolta. Így lesz ez ezután, mondta, most már együtt alszunk mindig.

Egész nap kézen fogva járták a várost, múzeumba mentek, felkeresték a cukrászdát, újabb fagyikat kóstoltak, egy utcai bódénál hamburgert ebédeltek, este a szobában az ablak előtti kis asztalnál sonkás szendvicset ettek és tejet ittak, éjjel szerelmeskedtek.

Reggel a fiú az ágy szélén ülve töprengett. Ma össze kell pakolnod, mondta. Holnap korán indulunk, mert nagyon lehűlt az idő, be kell gyújtani, és vásárolni, hogy főzni tudjunk, mert a faluban hét végén nincsenek nyitva a boltok. Irma szinte megrémült. A fiú tényleg komolyan gondolja! Magával viszi. Lesz otthona, párja. Amíg rá nem un. De nem tud lemondani a boldogságról, amit épp, hogy megismert. Végül is nem kockáztat semmit, meghalni bármikor lehet.

Nem tudok mit összepakolni, mondta. Nincs semmim, csak ami ebben a szatyorban van. A szeme könnybe lábadt. Még sem mehetek veled. Mit szólnának a faludban, ha így odamennék. Gúnyolnának, bántanának... A fiú elgondolkozva borzolta a haját. Ruha tényleg kell, meg meleg cipő, mert a tanyám elég messze van, és néha be kell menni a faluba kajáért. De pénzem sincs már annyi, hogy vegyünk. És bőrönd is kellene. Azt akarom, hogy bámuljanak, milyen szép a feleségem. Most hogy mondjam meg neki, hogy csak ő lát szépnek? - szipogott Irma. Aztán nagyot sóhajtott. A fiú azt akarja, hogy jól nézzen ki, hát akkor jól fog kinézni!

Tudom a megoldást, mondta. Elmegyünk a szeretetszolgálathoz, onnan hozunk ruhákat, ott néha vannak hátizsákok, hátha most is szerencsénk lesz. A fiúnak fogalma sem volt, hova mennek, csak ment, Irma kezét fogva. Két farmert, pulóvereket, vastag kabátot és bokacsizmát csomagoltak egy nagy utazótáskába. Nézd csak, mutatott fel egy farmert Irma, ez pont rád való, és itt egy ing is hozzá. Vidáman válogattak a fiúnak is. Irma szteccs-nadrágot, laza pulóvert, vízhatlan dzsekit vett fel, a lábára szép cipőt húzott, viseltes ruháit a gyűjtőedénybe dobta. Mi kell még? - töprengett. Fehérnemű. És még valami... Délután vacogva, átfázva értek vissza a szállásra, Irma a fürdőszobába szaladt, és míg a fiú izgatottan várt, arcára krémet kent, hajat festett, és szárított. Nézte magát a tükörben. A meleg, fénylő színű haj kissé megfiatalította, de nem sokat segített, a nehéz élet és az utcán töltött napok öregebbnek mutatták a valós koránál is, a festett haj és az arckrém a tizenöt év korkülönbségen nem változtatott. Lehangoltan lépett ki, nem sikerült széppé varázsolnia magát, de a férfi szeme felcsillant, hűűűha, mondta, és ujjait a hajába fúrta, ő pedig a mellére hajtotta a fejét. De bízni még mindig nem mert.

Ült a férfihoz simulva, aki egyszer csak felpattant. Ez mi? - kérdezte és kezébe vette a lábát. Feltörte az új cipő, válaszolta Irma közönyösen. A fiú felkapta a hátizsákját, rögtön jövök, mondta.

Most lép le, gondolta Irma és nyelte a könnyeit. Nem haragudott. Most mit csináljon ezzel a sok ruhával? Elvinni kár lenne, csak ellopnák... Még erőt gyűjt néhány percig, aztán megy is.

Csapódott az ajtó, a fiú tért vissza, az ágyra dobta a hátizsákot, belekotort, kértem kötszert, mindjárt meg lesz, mondta közben, és ügyetlenül ellátta a sebet. Irma nyelte a könnyeit. Soha, senki nem törődött még így vele.

Éjjel a fiú nyugodtan aludt, Irma óránként felriadt. Reggel felöltöztek, csinosak vagyunk, nézett a tükörbe a fiú, felkapta az utazótáskát, hátára kanyarította a zsákját és elindultak. A buszon egymás kezét fogták. A fiú elkomolyodva ült, Irma rémülten nézte. Megbánta! - gondolta már ezredszer. A fiú ránézett. Azt hiszem, becsaptalak, mondta szorongva. Azt mondtam, hogy a tanyám szép. Pedig lehet, hogy nem fog tetszeni. Csak egy szoba van, és a fürdőszoba is nagyon kezdetleges. Nincs gáz és vezetékes víz se. Egyre ijedtebb lett. Csak villany van, és keveset is keresek... Irma mosolygott. Ne aggódj, mondta, mindent megoldunk, csak szeress engem. A fiú bólintott.

A biciklit tolva ballagtak a gyenge őszi napfényben a falusi utcákon. Egy férfi jött szembe. Vendéged van? - kérdezte. Ő a feleségem, mondta a fiú büszkén, és az ember fejcsóválva állt ott.

A faluból kiérve kis földútra fordultak, keresztülvágtak egy kis erdősávon, mindjárt ott vagyunk, mondta a fiú, és a fejével előrebökött. A kis tanya előtti kertben őszi virágok hajladoztak a vad szélben, a ház mögötti kis erdő lombja a sárga minden árnyalatában pompázott. Ez gyönyörű! - akadt el Irma lélegzete. A fiú kinyitotta a kaput, aztán a ház ajtaját. A tágas konyhában régi konyhabútor, a szobában is divatjamúlt szekrény, karosszék és kis kerek asztal, de az ágyon párnák és paplan, finom illat, a konyhaszekrényben az üvegezett ajtó mögött tarka bögrék, virágos tányérok. Irmát a sírás kerülgette. Ez egy igazi otthon, gondolta. Nagyon tetszik! - mondta ki. De nagyon messze van a falutól... - szorongott a fiú. Az benne a legjobb, mondta Irma, és komolyan is gondolta. Nem kívánta most az emberek társaságát. A fiúval akart lenni. Ölelni, csókolni, mellette aludni, ebédet főzni, letörölni a port, kalácsot sütni neki, hallgatni, ahogy beszél, megfésülni a haját és megmosni a hátát. A kertet akarta művelni, fát rakni a tűzre, és elsöpörni a havat. Azt akarta, hogy boldog legyen, büszke és elégedett.

A fiú teát főzött, begyújtott a kályhába, kell a meleg mondta. Kolbászt ebédeltek szikkadt kenyérrel és savanyúsággal, teát ittak, aztán egymás kezét fogva a faluba mentek. Irma lihegve kapaszkodott a fiúba, tényleg kicsit messze van a tanya... Három kilométer, mondta a fiú. Tavaszra veszünk neked is egy bringát, vagy ha sikerül, egy autót. Irma nevetett. Jó lesz a bicikli. Bevásároltak a boltban, húst vettek a hentesnél, aztán hazasétáltak. A házban már kellemes volt a hőmérséklet, a cserépkályha meleget sugárzott. Irma berakta ruháikat szekrénybe, tükörtojást sütött, békésen vacsoráztak a meleg konyhában, aztán az ágyban fekve tervezgettek.

Nappal sokat leszel egyedül, mondta a fiú. Irma nem bánta. Kell az idő, hogy felfogja, mi is történt vele. Az erdőgazdaságban dolgozok, mondta a fiú. Ha itt leszünk a közelben, ebédre haza is tudok jönni.

Jó lesz. Majd én is keresek valami munkát, mondta Irma.

Ráérsz, simogatta meg a fiú. Télen inkább csak pihenj. Tavasszal felásom a kertet, aztán veteményezünk.

Vannak gyümölcsfák?

Van alma, meggy és szilva.

Majd főzök lekvárt, és teszek el befőttet.

Jó lesz.

Lassan elnyomta őket az álom. Éjjel Irma felriadt. A férfi teste meghitten simult hozzá. A házban meleg volt és kellemes illat. Visszahanyatlott, szive dobogott. Mi a baj? - kérdezte a fiú félálomban. Semmi, csak hirtelen nem tudtam hol vagyok. Hát itthon, motyogta a fiú és a másik oldalára fordult, ő meg a hátához simult és boldogan hallgatta egyenletes lélegzetét.

A tél csendesen telt. Irma ismerkedett a boldogsággal, a biztonsággal, az érzéssel, hogy valaki szereti és a kedvét keresi. Főzött, takarított, várta haza a férjét és minden pillanatot élvezett. Karácsony előtt a városba utazott, nagy bőrönddel tért haza, a férje a busznál várta. Mindent kaptál, amit szerettél volna? - kérdezte. Mindent. A férfi kíváncsian nézte, amint kipakol. Ruhák, könyvek, köztük egy szakácskönyv. Az asszony lelkesen magyarázott. Januárban kezdek, mondta. Buszokat fogok takarítani. A fizetés nem túl sok, de lesz bérletünk, bejárhatunk a városba szinte ingyen. A férfi a könyvek után nyúlt. Ezt nekem hoztad? Igen... Remélem, tetszeni fog. A férfi az ölébe húzta, ringatta. Senkinek sincs ilyen tökéletes felesége...

---

Leszállt a buszról. Ma volt az utolsó munkanapja a városban. A jövő héttől az itteni sertéstelepen fog dolgozni. Elég volt a mindennapi fárasztó ingázásból. Eloldotta a biciklijét, a bolthoz kerekezett, aztán a henteshez. Nemsokára disznót vágnak, de addig csak kell egy kis füstölt szalonna. Azzal sok mindent lehet kezdeni. Ma túrós csuszát főz, a férje nagyon szereti. Megállt az egyik ház előtt, megcsattogtatta a kilincset, a kutya felugatott. Az asszony szaladt ki a házból. Kaptál? - kérdezte. Hát persze, bólintott Irma. A táskából hajfestéket és krémeket szedett elő. Ez uborkás, mondta. Kenheted jó vastagon, masszírozd be, puhítja az arcodat. Ez meg a kezedre való. A hajfestéket fel tudod kenni? Aha! Majd a lányom segít. Intett és már ment is. Az eltelt egy évben sok minden megváltozott. Az asszonyok kezdik elfogadni. Ahogy átvágott a kiserdőn, már mosolygott. Ott állt a kis tanya. A férfi a kertben bogarászott. Irmát elöntötte a szerelem, és a félelem. Mi van, ha éppen ma derül ki, hogy a férfi már unja őt. Hiszen fiatal és erős. Ő meg...

A férfi észrevette, letámasztotta a gereblyét, hozzá sietett. Csókja forró volt, az ölelése szoros. Minden rendben van...

---

Mégis, hogy képzelted? Irma dühösen csapkodott. Meg sem kérdeztél, csak úgy magadtól eldöntötted...

Nehogy már egy piti kiadás miatt leharapd a fejem! Kocsmára költöttem? Nem. Nőkre költöttem? Nem. A férfi ijedten elhallgatott. Tudta, hogy érzékeny pontot talált el. De már mindegy. Dühösen nézték egymást. A férfi szólalt meg először. Nem fogom minden szavamat tízszer megrágni, hogy nehogy véletlenül emlékeztesselek erre a marhaságra, amit csak te tartasz számon.

Irma dühösen masírozott be a szobába. Mindig érzékenyen érintette, ha a férje valahogy utalt a köztük lévő jelentős korkülönbségre. Tudja ő, hogy nem kellene. A férfi már ezerszer bizonyította, hogy nem akar más asszonyt. Hallotta a háta mögött az ajtó nyitását és a férfi neszezését. Tovább rakosgatott az asztalon céltalanul.

A férfi tétován állt. Nem akartam...

Megfordult és a karjába simult. Nem haragszom, mondta bánatos hangsúllyal, aztán felnevetett. Eszembe se jutott, amiről azt hitted, hogy az eszembe jutott... A férfi megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

A frászt hozod rám...

De legközelebb elvárom, hogy minden váratlan kiadást először beszéljünk meg, mert... Most mit röhögsz? A férfi csókja belefojtotta a szót.

---

Végig szaladt még egyszer az önetető mellett. Minden oké. Az öltözőbe ment, egy gyors tusolás után magára kapta a ruhát, belebújt a szandáljába, elköszönt a délutáni műszakosoktól, felpattant a bringára és hazafelé indult. Az órára nézett. Tíz perc alatt hazaér, és még éppen fel tudja tenni a kávét, és a fürdőhöz való kamillás vizet, hogy mire a férje hazaér, kész legyen. Megvakarta a kutya fejét, szeme végigsöpört a kerten, a gazdasági épületek között, minden rendben volt. A konyhában kellemesen hűvös, és levendula illat. Az anyósára gondolt, akit nem is ismert. Vajon hogy csinálta, hogy még sok évvel a halála után is ugyanolyan illat van az egész házban, mint az ő életében? Hallotta, amint a férfi megérkezik. Kérsz kávét? - szólt ki az ajtón. Most folyt ki. Kérek. Két bögrével a kezében közeledett a férfihoz, aki elkapta és az ölébe húzta. Ne csináld, kacagott, miközben a bögréket magasabbra emelte, nehogy a férfi meglökje és kilötyögjön. A férfi megsimogatta a hasát, a combját, aztán a keze felfelé araszolt. Irma óvatosan tette le a kávét a kis asztalra, kezét a férfi nyakára kulcsolta. A csók gyengéd volt és szerelemmel teli. Idd a kávét, mert elhűl, adta a férfi kezébe a csészét. A ház mögé ment, kezét a nagy dézsa vizébe mártotta. Pont jó. Még beleönti a kamillás forróvizet, és ha besötétedik, fürödhetnek. Órákat tudtak a vízen ülve beszélgetni. Ezektől a fürdőktől volt a férfinak az az édes, senkiével sem összehasonlítható illata, amit imádott.

---

Ez mi? - kérdezte a férfi és egy doboz gyógyszert tartott a kezében. Irma csodálkozva forgatta. Ezt meg hol találtad? A régi táskában. Már lejárt, nézegette. Majd beviszem a gyógyszertárba és leadom. Nem is emlékszem, mikor írták ezt fel, gondolkozott hangosan. A férje már a kertben tett-vett, ő meg a vacsorát készítette és közben kimosott egy pár darab ruhát, amikor beugrott... Ez volt az a gyógyszer, amivel a halálba akart menni...

---

A férfi a kapura támaszkodva várta. Leugrott a bringáról, a kosárból óvatosan kiemelte a nagy csokrot és a díszes zacskót. Ezt fogd meg, nyomta a férfi kezébe. Bementek a házba. A férfi maga felé fordította. Sírtál. Irma felnevetett. Csak egy kicsit. De hát több mint tíz évet húztunk le együtt... Hiányozni fognak. De hát így jár az, aki megéri a nyugdíjat, nevetett.

Most majd pihenhetsz, mormolta a férfi, miközben a karjában ringatta.

Arra akarsz utalni, hogy öreg vagyok? - évődött az asszony.

Arra akarok utalni, hogy örülök, hogy végre nap közben is itthon talállak. Amúgy meg kinek a haja ősz itt kettőnk közül? Nevettek. Csinálok egy jó hideg bodzaszörpöt, mondta Irma, Te meg addig szedjél egy kis paprikát, paradicsomot, összecsapok vacsorára egy lecsót...