Irén

Irén szép, vörös hajú, porcelánbőrű lány volt. Kései gyerek. Anyja féltve nevelgette, apja, a szigorú, ötven éves középiskolai tanár nemigen tudott mit kezdeni a kislánnyal, ha lehetett, tudomást sem vett róla, aki ezek hatására kissé félénk lánnyá serdült. Irén elég jól tanult, de nem volt kiemelkedő tehetsége semmihez, így az érettségi után fodrásznak jelentkezett. Gyönyörű haját különleges fonatokba rendezte, kék szemét sminkkel hangsúlyozta és az egyetemi klubba járt táncolni, ahol hamar fiúja akadt egy jóképű orvostanhallgató személyében. Irén nem is szerelemmel, inkább megszállott imádattal nézett fel a srácra, akinek imponált a szép lány feltétel nélküli ragaszkodása, tetszett, hogy az akarata mindenben érvényesül, és főleg az tetszett neki, hogy a szűk albérleti szoba helyett a lány szüleinek belvárosi lakásába költözhetett, ahol a két nő alázattal szolgálta ki a férfiakat. Két év telt el így, amikor Irén apja váratlanul meghalt. A nők ezután minden szeretetüket a fiúra áldozták, egymást túllicitálva próbáltak a kedvében járni.

A férfi a diploma megszerzése után feleségül vette Irént és ezzel a szép nagy lakás, valamint a folyóparti nyaraló egyeduralkodójává vált. Irén boldog volt ebben a kapcsolatban, az sem zavarta, hogy a férje időnként magára hagyta, amikor konferenciára utazott. Néhány év múlva Irén teherbe esett, ami még teljesebbé tette a boldogságát. A baba nem a legjobbkor fogant meg, a férje éppen egy külföldi ajánlatot kapott, nem tartotta jó ötletnek, hogy a felesége ilyen állapotban idegen környezetbe kerüljön, tehát otthon hagyta, az anyja gondjaira bízva. A két nőt ez nem zavarta, szorgalmasan készültek a baba érkezésére, de Irén az ötödik hónapban elvetélt és a férje nem tudott mellette lenni. Pár hét múlva néhány napra hazarepült, de az volt a véleménye, hogy arra a rövid időre, ami még a külföldi munkából hátra van, nem érdemes Irén belvárosi munkahelyét feladni és kiutazni. Irén tehát maradt, és várta haza a férjét, aki meg is érkezett, és az élet újra szép lett Irén számára, még ha néha úgy is érezte, hogy a férje több időt szentel a munkájának, mint neki.

Újra felmerült közöttük a gyerekvállalás kérdése, a férfi nem volt ellene, bár a lakást szűknek találta, fel kellene áldozni a dolgozószobát, inkább arra biztatta a feleségét és anyósát, hogy értékesítsék a lakást és a nyaralót, vásároljanak családi házat helyette, ahol mindannyian elférnek. A nők nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet, az önkormányzati lakást a férfi ügyvéd barátja segítségével jó pénzért - ámbár illegálisan - elpasszolták, a férfi családja is besegített, így a kész ház helyett inkább új építésébe kezdtek. A ház két év alatt épült fel és Irén újra sürgette a férjét a gyerek miatt, hiszen már elmúlt harminc éves. A férfi azonban újra kifogással élt, a hitel és a gyerek mellett semmi pénzük nem maradna normális életre, márpedig éppen most indul a karrierje, legyen még türelemmel.

Irén fájó szívvel engedett a férjének, teljes lendülettel vetette magát a partik és fogadások rendezésébe, az anyagiak megteremtése érdekében kora reggeltől késő estig dolgozott a hét hat napján, míg a férje igyekezett a vezető orvosok jóindulatát elnyerni. A siker nem is maradt el, a szép új házban rendezett fogadásokon egyre több magas rangú orvos, vezető színész, országos hírű énekes és feltörekvő politikus volt jelen. A férfi lett a társaság középpontja. Kellemes modora, jó megjelenése garantálta a sikert.

Ahogy a bulik egyre oldottabbak lettek, szinte észre sem vették, hogy a vendégkör egyre inkább átalakul. Elmaradtak az orvosok és egyre többen lettek a politikai és a művészeti élet területén tevékenykedő emberek. Az összejövetelek helyszíne a családi házból a város elit szórakozóhelyeire tevődött át, és Irén ide is követte a férjét, bár hajnalonként a fáradtságtól és a hidegtől vacogva terelte taxiba az elázott társaságot, hogy aztán egy-két óra alvás után rohanjon dolgozni, majd onnan haza, ahol anyja azon dolgozott, hogy a férfit tiszta otthon és vacsora várja.

A férfi azonban egyre később és sokszor láthatóan ittasan érkezett haza, és ilyenkor durván kritizálta Irént, butának, kövérnek nevezte, ő meg csak hallgatta türelemmel a férje kötözködését, és időnként egy-egy pohár borral nyugtatta magát.

A férfi egyre jobban belevetette magát a politikába, belépett az egyik jól futó pártba és annak polgármester-jelöltje lett, azonban a választásokon a sok belefektetett munka ellenére nem sikerült nyerni. Ez aztán teljesen padlóra küldte az ambiciózus férfit, aki egyre többször nézett a pohár fenekére. Környezete előtt sikerült ezt titokban tartania, azonban családi körben már nem vette a fáradságot, a két nő egyre többször volt kénytelen kitérni az indulatos férfi elől. Irén egyre feszültebb lett, a háziorvossal hangulatjavítót íratott fel, amit egyre nagyobb dózisokban szedett, és alkalmanként egy-egy pohár itallal fejelt meg. Anyja rettegve nézte kínlódását.

Újabb három év telt el, Irén és férje egyre inkább elhidegült egymástól, ezért Irén újra felvetette a gyerek kérdését, gondolva, hogy a gyerek majd meghozza a boldogságot. A férje magából kikelve utasította el az ötletet, Irént kövér tehénnek nevezte, az anyját púpnak a hátán, elege volt belőlük, kiabálta, el akar válni. Irén megsemmisülten hallgatta, aztán azt gondolta, a férfit elragadta a részeg indulat. De az másnap - már józanul - is ugyanezt ismételgette, hozzátéve, hogy a következő választásokon újra indul polgármester-jelöltként, és Irén nem alkalmas társ ehhez. Néhány nap múlva be is adta a válópert. A bíróságon szemrebbenés nélkül állította, hogy a ház nagyrészt az ő jövedelméből, valamint a szülei segítségével épült. Irén elhűlve hallgatta a hazugságokat, de az ellenkezőjét bizonyítani nem tudta, hiszen a régi nagy lakás illegális átjátszását nem volt célszerű emlegetni, a vállalkozásában pedig a járulékokat a minimálbér után fizette. Ha bevallja, hogy feketén dolgozott, a férje és a dörzsölt ügyvédje képes, és feljelenti. Így aztán a válóper végére Irén egy lakótelepi kétszobás lakásba volt kénytelen költözni az anyjával, de már ez lett volna a kisebb baj. Sajnos a válást a munkájában is megsínylette, hiszen vendégei főleg orvosfeleségek, színésznők, és vezető tisztségviselők voltak, akik a válás után elfordultak tőle, volt férje kegyeit keresték. A szalonban dolgozó másik két fodrász és a kozmetikusok a jelenlétét kínosnak találták, ezt éreztették is vele. Irén egyre többször menekült a gyógyszer és a bor okozta bódulatba, már nap közben is átszaladt a szomszédos büfébe egy vodka-narancsra, ami persze nem maradt észrevétlen, és még több szóbeszédre adott okot. A helyzet annyira elfajult, hogy az üzlet tulajdonosa néhány hónap után felmondta a szerződését. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Irén összeroppant. Azt sem tudta, hogy ért haza, egész nap őrjöngött és ivott, majd gyógyszert vett be és újra ivott. Öntudatlanul fetrengett az ágyon, félrebeszélt, anyja rémülten hívta a mentőket.

Néhány nap múlva kábán ébredt a kórházban, a kezelőorvosa hiába beszélt hozzá, csak nézte a plafont és unottan hallgatta. Fel sem kelt az ágyból, nem beszélt, nem evett, nem ivott. Újabb kezelések után úgy tünt, az állapota jobbra fordult, de szinte alig beszélt, egész lénye megváltozott, feszült és bizonytalan volt.

Amikor hazakerült, anyja ápolta, az ő özvegyi nyugdíjából éldegéltek. Irén, amikor jobb napjai voltak, munkát keresett, de ez nem ment könnyen, hiszen megelőzték a hírek az ivásról, a megbízhatatlanságáról. Egy évig tengődtek így, aztán egy nap úgy döntött, majd Ő megmutatja! A lakótelepen egy garázsból átalakított kis üzletet árultak. Irén hitelt vett fel a lakásukra és megvásárolta a boltot. Társult egy fiatal műkörmös lánnyal és dolgozni kezdett. Már az első napon volt egy vendége, Irén és édesanyja este ünnepeltek. Az üzlet kezdett beindulni, a műkörmös lány is ügyesnek bizonyult, úgy látszott minden kezd a rendes kerékvágásba kerülni. Csendesen éldegéltek, Irén gyógyítgatta a lelki sebeit, próbált túllendülni a fájdalmain, de ez nehezen ment, hiszen férje volt életében az egyetlen férfi, a nagy szerelem, és az ő árulása tette tönkre őt és édesanyját. Lassan épült fel, ebben a munkája segítette. Örömét lelte abban, hogy a lakótelepi asszonyok haját divatos fazonra vágja, ezzel örömet csempészve egyhangú életükbe.

Aztán Irén egy nap szórólapot talált a postaládában. A volt férjét ábrázolta, amint magabiztosan mosolygott, és mint polgármester-jelölt, azt igérte, hogy rá mindenben számíthat. Irén azon az estén újra eszméletlenre itta magát. Reggel a rémült anyjának megigérte, hogy soha nem tesz többé ilyet, de az utcán minden hirdetőtábláról, minden oszlopról a férje nézett le. Ahogy beért az üzletbe, megpróbálta kizárni gondolataiból a férfit, aki cserbenhagyta és kisemmizte őt, és most becsületről és hűségről papol, de nem tudta. Mindenki róla beszélt, hiszen a lakótelepi embereknek fogalma sem volt arról, hogy neki valami köze lehet ehhez az "úriemberhez". Irén keze remegett, ezért a kisboltban fél decis vodkát vásárolt és ezzel nyugtatta meg az idegeit. Aztán már nem tudott megállni a lejtőn. A vendégek érezték rajta az alkohol szagát, kolléganője hiába kérlelte, Irén lehurrogta, tagadta, hogy ivott volna. Néha be sem tudott menni dolgozni, így vendégei elmaradtak, és Irén nem tudta fizetni a hitel részleteit. Amikor aztán megjött a felszólítás, hogy a lakást árverezni fogják, anyja sírógörcsöt kapott. Irént ez észhez térítette, az üzletbe bérlőt keresett, tárgyalt a végrehajtóval, ő pedig elvonókúrára ment. Ez ugyan már nem tudta megakadályozni a lakás elvesztését, de legalább az árverést elkerülték. A lakást és az üzletet eladták, a hitelt kifizették, a maradékból pedig egy szoba-konyhás lakást vettek a külvárosban, ami kicsi volt, nyirkos, és sötét, de legalább volt fedél a fejük felett. Összetört és meggyötört édesanyjának megigérte, hogy többé nem fog benne csalódni és mindent el fog követni, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. Befizette neki az ebédet a közeli vendéglőben, reggelenként megfőzte a teáját, megkente a margarinos kenyeret, majd elindult, hogy állást találjon.

Irén a komfort nélküli lakásban nem tudott rendesen tisztálkodni, ruhái elhasználódtak, haja tönkrement, megőszült és nem volt pénz festékre. Hiába ment munkát keresni, mindenhol elutasították. Amikor rájött, hogy a szakmájában nem tud már boldogulni, alkalmi munkákat vállalt. Szórólapozott, reklámújságokat és telefonkönyveket hordott ki, de keresetéből csak tengődtek. Egy ilyen alkalommal találkozott egy régi vendégével, aki nem rettent meg elvadult külsejétől, behívta egy kávéra. Irén meghatódott a nő kedvességétől és kiöntötte a szivét, elpanaszolta keserű sorsát. Az asszony is elmondta, hogy agyvérzés következtében a mozgásban korlátozva van, segítségre lenne szüksége, de az önkormányzatnál nem találták elég betegnek ahhoz, hogy gondozót kaphasson, a nyugdíja viszont kevés ahhoz, hogy takarítónőt alkalmazzon. Aztán ajánlatot tett Irénnek: ha segít neki a takarításban, megfizeti, ahogy tudja. Irén kis gondolkodás után vállalta. Lelkesen vetette magát a munkába, sürgött-forgott, a 80 m2-es lakást egy óra alatt kitakarította. Az asszony szó nélkül fizette ki a kialkudott órabért. Irén vidáman biciklizett a vásárcsarnokba és a megkeresett pénzből hurkát, és levesnek való zöldségeket vásárolt. Boldogan ujságolta édesanyjának, hogy ezután minden pénteken dolgozik, és lesz mit enni hét végén is. A következő hét szinte munka nélkül telt, hiába szaladgált egész héten, semmit sem talált, így pénz sem volt. Egész héten nem evett, csak egy kis kenyeret, és este azt, ami megmaradt az édesanyja ebédjéből, de a hét második felében már kenyeret sem tudott venni. Alig várta a pénteket, hogy mehessen az asszonyhoz takarítani. Irén azonnal nekilátott a munkának, megint egy óra alatt végzett. Az asszony leültette, süteménnyel és teával kínálta, aztán teázás közben azt mondta, ennek így semmi értelme, Irén pocsékul takarít, kapkod, felületes. Irén csak pislogott. Igaz, otthon nem nagyon takarított, azt mindig az anyja végezte, de azt hitte, tudja mit kell tenni. Hideg zuhanyként érte, amikor az asszony megmutatta a poros párkányokat, a wc mellé loccsant felmosóvizet, a sarokban maradt porcicákat és a mennyezetről lógó pókhálót. Az asszony azt mondta, egy ekkora lakás kitakarítása minimum három óra. Nagy gyakorlatot feltételezve. Irén szinte megsemmisült a kritikától, de az asszony azt mondta, van megoldás, ha Irén akarja, ő megtanítja takarítani, és ha úgy csinálja, ahogy kell, ebből akár úri módon meg is élhet. Irén megsértődött. Ő fodrász. Nem fog mások után súrolgatni. Ez csak kényszer-megoldás, és szívesség a részéről, nem fogja mindig ezt csinálni, mit képzel? Az asszony azt mondta, ő csak segíteni akart, szó nélkül fizetett, Irén sértetten ment el. A pénzből újra bevásárolt hét végére és gondolatban hosszan duzzogott. Majd keres ő munkát, amit jól megfizetnek.

Arra nem számított, hogy képtelen közösségben dolgozni. A múltban elszenvedett traumák tönkretették az idegrendszerét, mindenkiben az ellenséget látta, folyton megsértődött, vádaskodott, munkatársai elfordultak tőle. Ráadásul képtelen volt a ritmust felvenni, körülményes volt, ugyanakkor kapkodó, ezért is sokat nyúzták. Eltelt egy fél év, ezalatt Irén dolgozott nyomdában, egy hétig birta. Dolgozott konyhán, két napig birta. Dolgozott éjszakai árufeltöltőként, ez volt a leghosszabb munkaviszonya, másfél hónapig birta. Megint maradt a szórólapozás. Sokszor anyja gyógyszereire sem volt pénz.

Fél év múlva erőt vett magán, újra becsöngetett az asszonyhoz, meg akart tanulni takarítani. Közösen mentek végig a lakáson. Irén végezte a munkát, az asszony botjaira támaszkodva irányította. Tényleg három órát vett igénybe. Az asszony fizetett, Irén vásárolt. Ez így ismétlődött a következő hetekben is, Irén türelmetlenül kapkodott volna, de az asszony könyörtelenül irányította vissza a kifelejtett részekhez, Irén idegesen engedelmeskedett, és minden héten megfogadta, hogy többé nem jön ide, mégis minden pénteken megjelent, és lassan kezdett megnyugodni, főleg, mert a péntekenkénti jövedelem lehetővé tette, hogy minden nap legyen ételük. Aztán valahogy ráérzett a munka ízére, büszkén nézett a csillogó bútorokra, a tiszta padlóra, már egyedül takarította a lakást, és néhány apróságtól eltekintve, az asszony mindent rendben talált. Aztán jött a mosás, a vasalás, a főzés, a sütés, és Irén egy idő után kedvét lelte ebben a munkában. A tanultakat saját kis lakásukban is kamatoztatta, az hétről-hétre tisztább és gondozottabb lett. Hét közben még mindig szórólapozással keresett némi pénzt, de alig várta a pénteket. Amikor már mindent megtanult egy lakás rendben tartásáról, az asszony egyik nap egy címet adott Irénnek, ahol szintén takarításra volt szükség. Irén szépen dolgozott, az új kuncsaft beajánlotta egy ismerősének, és Irénnek rövidesen a hét minden napjára volt munkája.

Örömmel fedezte fel, hogy Édesanyja is megnyugodott, mert úgy érezte, lánya - ha furcsa módon is - végre megtalálta a helyét. Irén is elégedett volt az életével, és eljött a perc, amikor előszedte fodrász-felszerelését és édesanyjának divatos frizurát készített. Aztán eljött az a perc is, amikor benyitott a külvárosi fodrászüzlet kopott ajtaján és beült a fodrász-székbe: vágást és festést kérek, mondta a tükörbe nézve az ismeretlen fodrásznak.