Ilona

Ilonát sokadik gyerekként szülte meg az anyja egyedül, egy tanyán. Apja akkor is a kocsmában volt. Amikor két nap múlva hazaért, feleségét önkívületben, lázasan motyogva találta, a gyerekek a konyhában ijedten bújtak össze, az újszülött egy teknőben éhesen ordított. A férfi visszafordult a faluba orvosért, de mire kiértek a tanyára, az asszony meghalt, a csecsemő elcsendesedett. Az orvos azonnal intézkedett, a gyerekeket állami gondozásba vették, az újszülött Ilonát kórházba szállították. Az apjuk megszökött, félt a felelősségre vonástól, bár nem kereste senki. A gyerekek szétszóródtak az ország különböző részeibe nevelőszülőkhöz, intézetekbe, Ilona nem is tudta, hogy testvérei vannak. Három éves korában nevelőszülőkhöz került falura, akik szinte azonnal munkára fogták, az ő dolga volt a csirkék itatójának feltöltése és takarítása. Ahogy nőtt, egyre többet dolgozott, öt évesen már mosnia kellett a saját ruháit, gyomlálni a kertben, jószágot etetni és gondozni a kisebbeket, akik a házaspár vér szerinti gyerekei voltak. A konyha sarkában aludt egy lócán, ágyneműje nem volt, egy kabáttal takarózott. Sovány volt, éhes és félt. Ahogy nőtt, egyre többet gondolt a szüleire, vajon hol lehetnek, kik lehetnek.

Egyik nap, amikor a kerítés mellett a kertet kapálta, egy ember jött arra. Kalap volt a fején, a nadrágja vasalva, és a mellényzsebéből óralánc villant ki. Megállt egy pillanatra és a kislányt nézte. Ilona szive megdobbant, lehet, hogy ő az apukám, gondolta és csak bámulta az embert. Ezután minden nap leste, és ha meglátta, hangosan köszönt. A férfi kedvesen mosolygott, és ahogy az idő telt, észrevette, milyen gondozatlan és sovány a kislány. Nagyon megsajnálta, és ő is valami kötődést érzett a gyerek iránt. Bár hosszú ideje nős volt, nekik nem született gyerekük, pedig mindig szeretett volna, így egyre többször felmerült benne a gondolat, hogy ezt a kislányt szívesen nevelné. Népszerű ember volt a községben, hát nem volt nehéz elintéznie, hogy a kislányt örökbe fogadhassák.

Ilona erről persze semmit sem tudott, így amikor egyik nap a férfi belökte a kaput, bement és hivatalos emberek követték, boldogan szaladt elé. Leszel a kislányom? - kérdezte a férfi, és Ilona sírva bólogatott. Kevés kis motyóját összepakolták és kézen fogva sétáltak Ilona új otthona felé, ahol már nevelőanyja várta. Rögtön megfürdette jó meleg vízben, kócos haját nem tudta kibontani, hát egy nagy ollóval rövidre vágta, de Ilona ezt sem bánta, a fürdő után szép ruhába öltöztették, nevelőanyja finnyásan dobálta ki régi ruháit, a szobában ágyaztak neki a kályha közelében egy díványon. Esténként nevelőapja harmonikán játszott, a felesége hímezett vagy kötött, horgolt, békésen beszélgettek, Ilona jól érezte magát, nyugodtan aludt.

Ilona azonnal apának és anyának kezdte szólítani a nevelőszüleit, bár hamar kiderült számára, hogy anyja nem szereti igazán, azzal, hogy befogadta és ellátja, csak a férje kedvében akart járni. Ha a férfi nem volt otthon, a gyereket alig méltatta figyelemre. Ilonának fájt a visszautasítás, így összes érzelmével apja felé fordult, akivel igazi mély szeretet kötötte össze. Ő kisérte az iskolába, ő járt a szülőértekezletre, nézte át a leckéjét. Ilona jól tanult, apjával arról álmodoztak, hogy majd gimnáziumba megy, és egyetemre, és majd orvos lesz, vagy óvónő, vagy tanár, esetleg pilóta. Ahogy a kislány nőtt, apja kőművest hivatott, és a házat egy kis szobával bővítették, hogy Ilonának "lányszobája" legyen.

Hét év telt el, Ilona boldogan élt nevelőszüleivel, amikor apja váratlanul meghalt. A kislány a fájdalomtól kábultan ténfergett, nevelőanyja nem nagyon igyekezett, hogy enyhítse a bánatát. De azért éltek tovább kettesben, Ilona sokat segített a búslakodó asszonynak, aki egyre jobban el is várta a segítséget, lassan a háztartás összes gondja a lány nyakába szakadt. Tizenhárom évesen Ilona főzött, mosott, takarított, állatokat nevelt. Ha nem tette, nevelőanyja rögtön hálátlansággal vádolta és érzékeltette, hogy bármikor elzavarhatja a háztól. Ilona nagyon jól emlékezett az előző nevelőszülőkre és rettegett, hogy visszaküldik oda, vagy még rosszabb helyre.

Amikor a továbbtanulásra került sor, anyja kijelentette, szó sem lehet gimnáziumról, tanuljon szakmát és álljon a saját lábára, éppen elég ideig tartotta el. Ilona nem mert ellenkezni, így szakmunkásképzőbe ment, ahol varrónőnek tanult. Tizenhat éves volt, amikor szerelmes lett egy fiúba, akivel egy iskolába jártak. Délutánonként találkozgattak, sétáltak a városka utcáin, azt tervezték, hogy a szakma megszerzése után Pestre költöznek és összeházasodnak, amint lehet, de Ilona nevelőanyja tudomást szerzett a fiúról, és azonnal megtiltotta, hogy találkozzanak. Ilona nem mert ellenkezni. A fiú egy évvel hamarabb végzett, felment Pestre, és titokban leveleztek, de ez is kiderült, anyja elkobozta a leveleket, a fiú nem értette, mi történt, megsértődött és többé nem jelentkezett. Ilona hónapokig sírt utána, aztán lassan belenyugodott, hogy vége. Nevelőanyjának azonban ez intő jel volt, hogy az ingyen cseléd kicsúszhat a kezei közül, ezért számba vette a házasuló sorban lévő férfiakat, meg is találta a megfelelőt, bemutatta Ilonát a férfinak, aki ugyan több mint tíz évvel idősebb volt nála, de jó szakmája van, kőműves, egészséges, erős ember, mondta az anyja, ilyenhez kell hozzámenni, nem egy nyálas városihoz.

A férfi anyja és Ilona nevelőanyja előkészítették az esküvőt, ő csak sodródott az eseményekkel, mindegy volt neki, úgy érezte, úgysem lesz soha többé szerelmes. A férfi az esküvő előtt nem sokat beszélt vele, leginkább csak üldögélt, néha a kapu előtt el-elkapta egy csókra, egy kis ölelgetésre. Ilona még alig volt 17 éves, amikor nevelőanyja engedélyével összeházasodtak. A lakodalom után a férfi Ilonáékhoz költözött. Nem volt valami tapasztalt szerető, nem törődött Ilona érzéseivel, gyakorlatilag megerőszakolta az ijedt lányt. Ilona összeszorított fogakkal tűrte a durva szexet, de nagy örömére hamar teherbe esett, és ahogy a hasa nőni kezdett, a férfi elvesztette iránta az érdeklődését. Ilona boldogan várta a gyereket, míg férje és nevelőanyja nagy egyetértésben új ház építésébe kezdett, Ilonát meg sem kérdezték, mindent maguk döntöttek el.

Amikor megszületett a kislány, a férfi éppen csak ránézett, fiút akart, a lányok semmire se jók, mondta. Ilona hamar visszanyerte formás alakját, még egy hónap sem telt el, férje újból igényelte a szexet, Ilona hiába sírt, hogy fáj, ne nyafogjon, mondta, még eddig senki sem panaszkodott. A kislány még egy éves sem volt, amikor megszületett a második gyerek, és Ilona alig 19 évesen két kislány anyja lett. A férfi szinte rögtön a szülés után újból követelte a szexet, és amikor Ilona tiltakozott, megütötte és újból erőszakkal tette magáévá. Ilona kirohant és az anyjától próbált segítséget kérni, de az is pofonvágta és visszazavarta a hálószobába. Ilona nyüszítve tűrte a fájdalmat, hiszen a gyerekek is ott aludtak a szobában. Másnap egész nap erősen vérzett, így a férfi békén hagyta, semmire se vagy jó, mondta megvetően, nem tudsz fiút szülni, ráadásul frigid vagy. Ilona anyja a férfinak adott igazat, milyen asszony az, aki nem becsül egy ilyen stramm férjet, bizony nem terem ilyen minden bokorban, hízelgett, a férfi meg öntelten vigyorgott.

Teltek a napok, hetek, beköltöztek az új házba, ahol volt külön szoba a gyerekeknek és Ilona anyjának is, meg nappali és szép nagy konyha. Ilona rettegett, hogy a külön hálószoba újra lehetőséget ad a férfinak, de az nem közeledett, kezdett kimaradozni, amit Ilona nem is bánt, viszont annál inkább az anyja. Ilona hallotta, amint egyik éjjel veszekednek, anyja azt suttogta mérgesen, hogy lejáratja a családot azzal, hogy kurvákhoz jár, a férfi meg azt mondta, hogy neki jár a szex, ha itthon nem kapja meg, majd megkapja máshol. Mert nem jó helyen keresgélsz, vágta oda fojtottan az anyja, aztán dulakodás, és az anyja ajtajának csukódása hallatszott. Ilona nem akarta elhinni, amit hallott. Egy ideig várt, aztán anyja szobájához osont, ahonnan a szeretkezés hangjai hallatszottak. Másnap undorral nézte őket, azok meg csak vigyorogtak. Ettől a naptól kezdve a férfi minden éjjel az anyósával aludt, csak hajnalban lopakodott vissza a hálószobába, néha nap közben is rajtakapta őket a kamrában, vagy látta őket besurranni a kert végében lévő fészerbe. A lakásban is cinkosan kacarásztak, folyton egymáshoz értek, intim helyeken simogatták egymást, de Ilona úgy tett, mintha semmit sem tudna, nem érdekelte, mit csinálnak, lényeg, hogy őt békén hagyják. Amikor a gyes letelt, a férje nem szerette volna, ha Ilona munkát vállal, inkább varrjon otthon, végezze a házimunkát, művelje a kertet, de ő ragaszkodott hozzá, hogy legyen legális munkahelye és saját keresete. Amikor a férje megpróbálta erőszakkal otthon tartani, amiben az anyja is támogatta, tudomásukra hozta, hogy tudja, mit művelnek a háta mögött, jobb lesz, ha békén hagyják. A közeli kisvárosban egy divatszabóságban helyezkedett el, élvezte a munkát és azt is, hogy emberek között lehet.

Ebben az időben, talán mert olyan magányos volt, kezdett el azon gondolkozni, hogy vajon ki is ő valójában, és mi történhetett a szüleivel. Felkereste a polgármesteri hivatalt, de ott nem tudtak neki felvilágosítást adni, a városi gyámhivatalhoz küldték, ott sem voltak iratok róla, azt mondták, a megyeszékhelyen talán van még valami irat, de Ilonának nem volt ideje a két kicsi gyerek mellett utazgatni, hát feladta.

Telt az idő, a gyerekek nőttek, Ilona félt, hogy előbb-utóbb észreveszik, mi folyik a házban, főleg, mert a férje és az anyja egyre gátlástalanabbul élték a szerelmi életüket, torkig volt már az egésszel, úgy érezte, nincs mint vesztenie, így aztán bejelentette, hogy válni akar. Először persze hatalmas ellenállásba ütközött, de farkasszemet nézett a két emberrel, akik őt semmibe vették, és életében először a sarkára állt, ugye nem szeretnék, ha kiderülne, mi folyik anyja és a férje között? Azok megrettenve hallgattak, Ilona közölte velük, hogy őt nem érdekli, mit csinálnak, de mi lesz, ha a gyerekek rájönnek? Hát nem jobb, ha ők elmennek? Akkor azt csinál mindenki, amit akar.

Így történt, hogy Ilona a vagyon-megosztás címén kapott kevéske pénz és hitel segítségével egy kis panellakást vásárolt a megyeszékhelyen. Szerényen berendezkedtek, és Ilona végre felszabadult az eddig ránehezedő nyomás alól. Egy mosodában helyezkedett el, ahol zömében nők dolgoztak, és ez jó is volt így. Sokat tréfálkoztak, nevettek a munkatársakkal, Ilona barátnőket is talált, akikkel megoszthatta örömét, bánatát. Anyjáról és volt férjéről semmit sem tudott, a férfi nem látogatta a gyerekeket, akik egy ideig még kérdezgettek az apjukról és a nagyanyjukról, de mivel nem volt köztük eddig sem túl szoros kapcsolat, hamar beleszoktak az új életbe, főleg, mert a városban sok érdekes és kellemes programban lehetett részük. Ilonának nem sok pénze volt, de mindig olcsó és érdekes programokat szervezett. A főtéren zenét hallattak, kirakodó vásárokra jártak, szép helyeken piknikeltek, a szabad strandon fürödtek, télen a töltésen szánkóztak. Boldogok voltak hármasban.

Azonban az évek teltek, a gyerekek megnőttek, középiskolába jártak, szakmát tanultak, férjhez mentek. Ilona 40 évesen egyedül maradt. Ekkor döntött úgy, hogy felkutatja a szüleit. Kérvényeket írt, ügyintézőket nyaggatott, még a főnöke is segített, így egy szép napon végre a kezébe kapta az iratokat, amiből megtudta, hogy mi az igazi neve, hogy anyja meghalt, apja eltünt, és hogy van még hét testvére, akikről a hivatal nem tud felvilágosítást adni. Ilona azonnal a szülőfalujába utazott. Nem tudta, mit is keres ott igazából, de legalább az édesanyja sírját szerette volna megtalálni. A temetőgondnok megmutatta, hol találja, de a sír már nem létezett, helyét benőtte a gaz, a kereszt elkorhadt, évekkel ezelőtt lejárt a sírbérlet, de addig se nagyon látogatta senki. Ilona elérzékenyülten állt, aztán érdeklődött, hogy van-e még olyan ember a faluban, aki ismerte a szüleit, a gondnok útba igazította. Ilona félve kopogott be távoli rokonához, aki álmélkodva, de kedvesen fogadta, mesélt neki az anyjáról, régi képeket mutatott róla, egyet-kettőt neki is ajándékozott. Azt is elmondta, hogy apjáról azóta se hallott senki, viszont tudja-e, hogy a legidősebb testvére, aki tizenegy éves volt, amikor elvitték innen, többször is járt már a községben. Még a címét is megmondta. Ilona boldog volt, hogy rokonokra talált, a délutánt sétával töltötték, meglátogatták anyja egyik lánykori barátnőjét, akitől újabb történeteket hallott szüleiről és újabb fényképeket kapott.

Ilona a vonaton, a képeket nézegetve úgy érezte, már nem olyan gyökértelen, mint eddig, hazaérve pedig elhatározta, hogy megkeresi a bátyját. A tudakozó megadta a telefonszámát, de ő napokig csak halogatta, nem merte felhívni, félt az elutasítástól. Aztán csak erőt vett magán, testvére először értetlenkedve hallgatta, többször is rákérdezett, hogy kivel beszél, aztán zavarodottan hallgatott, végül nagy nehezen megértette, találkozót beszéltek meg hét végére. Ilona nagyon készült a találkozásra, amikor meglátta bátyját az ajtóban, nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen, mert annyira hasonlítottak egymásra, hogy az már szinte valószerűtlen volt. Aztán a férfi elmondta, hogy azért döbbent meg annyira, mert ők úgy tudták, hogy Ilona meghalt. Elmesélte a borzalmas két napot, amíg anyjuk a szülés után fellépő vérmérgezés miatt a szobában haldoklott, de próbálta őt életben tartani, amíg tudta, addig szoptatta, aztán jöttek a mentők, és valami olyasmit mondtak, hogy a pici sem éri meg a másnapot. Ilona megtudta azt is, hogy bátyjának még két testvérüket sikerült felkutatni, húgával szoros kapcsolatot tart fenn, az öccsük viszont elég züllött életet él, nem boldogulnak vele. De most, hogy egymásra találtak, együtt újból megpróbálják megkeresni a többieket is.

Ilona már így is boldog volt. Néhány hét múlva meglátogatta a testvérét, ahol találkozott a nővérével és a másik fiútestvérével is. Fényképeket mutogattak egymásnak, meséltek az életükről, családjukról, ki, merre hányódott az évek során, a többi testvér felkutatásáról, a gyerekeikről. Fiatalabb bátyja hamar beleunt a családi idillbe, megy a vonata, mondta és elköszönt. Bátyja bánatosan csóválta a fejét, a kocsmába megy, mert itt nem ihat, mondta, a vonat majd csak két óra múlva indul.

A testvérek keresése közben egyre közelebb kerültek egymáshoz, Ilona lelkének nagyon jót tett, hogy már nem érezte magát árvának és elárultnak, végül elhatározta, sok év után elmegy nevelőapja sírjához is. Nagyobb lánya vitte el kocsival, kérte, látogassák meg az apját is, akit már vagy 15 éve nem látott. A házhoz érve Ilona elcsodálkozott, hogy már semmit sem érez sem a volt férje, sem a nevelőanyja iránt. A lány csengetésére a férfi jött ki, döbbenten bámulta elegáns lányát és volt feleségét, aztán beinvitálta őket. A lakásban semmi sem változott, még a festés is ugyanaz volt. Ilona nevelőanyja nyájaskodva puszilgatta unokáját, Ilonára szinte ügyet sem vetett. A vejét édesemnek szólította, Ilona és lánya szeme összevillant, de fapofával ültek tovább, és rövidesen elköszöntek. A kocsiban kitört belőlük a röhögés, még a könnyük is folyt.

Végül a még hiányzó négy testvér közül egy fiút találtak meg, aki Zalában lakott és arra sem emlékezett, hogy voltak testvérei, egy éves lehetett, amikor anyjuk meghalt. Ő is nevelőszülőknél nőtt fel, nem volt ugyan rossz sora, de amikor elérte a nagykorúságot, megkönnyebbülten hagyta ott őket. Elejében Pesten élt, családot alapított, aztán ide költözött, mert a kislánya tüdeje gyenge, nem tett jót neki a szmog és a por. A felesége meghalt, ketten maradtak. Lánya most főiskolára jár. Egy testvérükről kiderült, hogy évekkel korábban meghalt, két lánytestvérnek pedig, bárhogy igyekeztek, nem tudtak a nyomára akadni.

Testvérei közül Ilona a legkisebb bátyjával került a legbensőségesebb kapcsolatba. Talán azért, mert korban ők álltak legközelebb egymáshoz, vagy mert mindketten egyedül voltak. Gyakran látogatták meg egymást. Ilona a szilvesztert is nála töltötte. Ekkor ismerkedett meg testvére szomszédjával, miközben havat lapátoltak. A férfi elmondta, hogy hivatalos hozzájuk a szilveszteri házibulira is, ami abból állt volna, ha Ilona nem jön, hogy sakkoznak. Ezen jót nevettek, de a férfi este tényleg beállított, kölyökpezsgőt és egy fél sült malacot hozott. Sakk helyett kvíz-játékot játszottak, Ilona korhelylevest főzött, sokat nevettek, beszélgettek, éjfélkor Ilona kétfelől kapta a puszit, reggel a férfi kávéval kopogott át, Ilona testvére morgott, hogy miért nem alszik még, aztán visszabújt az ágyba, Ilonára hagyva, hogy csináljon a férfival, amit akar. Kettesben megitták a kávét, a férfi kérte Ilonát, ne menjen még haza, szeretné megismerni, de ő azt mondta, dolgoznia kell. A férfi elszontyolodva simogatta a kezét, Ilonának jól esett. Otthon is sokszor gondolt rá, és egyszer csak ott állt az ajtóban. Örültek egymásnak, bár Ilona nagyon tartózkodó volt. Sétáltak a városban, de a folyó felől fújó hideg szél miatt rövidesen kocogtak hazafelé, forró teát ittak, a férfi megcsodálta a kilátást a kilencedik emeletről, de sose tudná megszokni, hogy így éljen, mondta. Nem is csodálom, mondta Ilona, gyönyörű az a táj, ahol élsz. Hajnalig beszélgettek semmiségekről, aztán néhány óra alvás után a férfi indult vissza. Csókkal búcsúzott.

Ezután éjszakába nyúló telefonbeszélgetéseket folytattak, és egyre gyakrabban találkoztak. Ilona szorgalmasan látogatta a bátyját, azt hazudva magának, hogy a testvérének segít, de a férfit akarta látni, aki, ha csak tehette, szintén meglátogatta őt. Ilona nagyon élvezte a társaságát, jártak az erdőre gombát szedni, nyáron elkisérte a földekre az aratáskor, sőt elment vele az aratóünnepségre is. Férfi egyre nagyobb szenvedéllyel próbált közeledni, de Ilona mindig rémülten visszakozott, a férfi nem értette, miért. Már majd egy éve kerülgették egymást, de a csóknál tovább nem jutottak. Aztán a férfinél elszakadt a cérna. Mi a büdös franc van, ordította, amikor egy szenvedélyes csók közben Ilona egyszer csak ledermedt és eltolta magától. Ilona zokogva rogyott a földre. Frigid vagyok, kiabálta, menj innen, eddig sem kellett volna eljutnunk, nagyon jól érzem magam veled, de nem akarlak boldogtalanná tenni, és azt nem tudnám elviselni, hogy máshol keresd azt, amit tőlem nem kaphatsz meg. A férfinak leesett az álla. Még hogy te frigid vagy, nevetett aztán, hát én nem úgy érzem. De nem érdekel, vállalom a kockázatot, ha te is. Ilona csak bámult, a férfi a karjában vitte az ágyba, és rövidesen kiderült, hogy Ilona nem frigid. Kicsit szégyellte magát, hogy ilyen "öregen", 43 évesen lett igazán szerelmes, de nagyon boldog volt. A férfihoz költözött a kis zalai községbe, a testvére szomszédságába. Gyerekeik és unokáik körében már nem is gondol boldogtalan, magányosan eltöltött éveire.