Helga

Mindjárt lesz itt meleg, dünnyögte, miközben a testvére, kazánhoz adott leírását böngészte. Ha várt volna egy napot, bátyja beüzemelteti a fűtést, és már meleg szoba várta volna, de ő azonnal indulni akart. Újra ránézett a telefonra, aztán ellenőrizte a nyomást. Egy Bar. Ennyinek is kell lennie. Mindent a leírásnak megfelelően csinált, csak nem lesz baj... Otthagyta a kazánt, a szobába ment, már kattogtak a radiátorok, ez azt jelenti, hogy már kering a melegedő víz. Nahát! Megy minden, mint a karikacsapás. Ránézett a hőmérőre. Külső hőmérséklet mínusz két fok, belső hőmérséklet öt fok. Hát azért izzadni még nem lehet, gondolta. Kitrappolt a kocsihoz, behozta a bőröndöt és az egyik nagy bevásárló szatyrot. Még kettőt fordult, mire mindent behordott. Megállt a teraszon és szétnézett az ismerős tájon. Nem járt itt vagy húsz éve. Amerre a szem ellátott, erdők, ligetek, rétek, igaz, most minden kopár és szürke, hiszen december van. A ház a falu szélén helyezkedett el, a helységnév tábla után, de még elég közel, hogy gyalog lehessen elérni a falu központjában lévő boltot. Mindent hozott magával a városi hipermarketből, csak majd kenyérért megy be. Holnap még semmit sem csinál, ír a gyerekeknek, ne aggódjanak, aztán holnaputántól majd... kitalálja, mit is csináljon.

Visszament a házba. Mintha melegebb lenne máris! A hőmérő még mindig 5 fokot mutatott. Mit csináljon, töprengett. Üljön itt kabátban? Vagy bújjon ágyba fényes délben? Bemegy a faluba, hoz friss péksüteményt és legalább mozog. Gyalog indult el, a központi tér úgy két kilométerre lehet, saccolta meg a távolságot emlékei alapján. Kényelmes tempóban lépkedett. Egyik ház előtt öregember seperte a teljesen tiszta járdát. Sapkáját a feje tetejére tolva nézte Helgát kutató tekintettel, jónapot, köszönt, aztán sepert tovább.

A boltban sokan voltak. A gondolák közt sétált. Vett egy csomag pisztáciát, egy doboz mikrós pop-corn-t, egy újságot. Türelmesen állt sorba a pénztárnál. Már sötétedett, amikor a faluszéli kis hídhoz ért. Innen még tíz perc, gondolta. Lenézett a befagyott vízre. Gyerekként itt csúszkáltak a téli szünetekben. Jó volt itt gyereknek lenni. Boldog volt. Vajon vissza tudja hozni ezt az érzést? Nagyot fújt, gondolatait erővel terelte el az életéről. MÉG nem akart gondolkodni. Mire a házhoz ért, teljesen besötétedett. Lába ösztönösen találta meg a téglákból kirakott járdát, keze a terasz lépcsője melletti korlátot. Elvigyorodott. Hát, jó párszor lopakodtak itt fel éjszaka, hogy nagyszüleiket fel ne ébresszék...

A házban már érezhető volt a fűtés hatása, a hőmérő 10 fokot mutatott. Áthűltek a falak, idő kell, mire meleg lesz. Kabátját, cipőjét levetette, a szobába ment, kiszedte a jéghideg ágyneműt a szekrényből, a bőröndből huzatot vett elő. A párnát, paplant a radiátorokra rakta, melegedjenek egy kicsit. Lefekvéshez készülődött, nincs értelme itt ülni a hidegben. Meleg pizsamát húzott vacogva, és bebújt az ágyba. Mintha egy tömb jégre feküdt volna. Kiugrott az ágyból, magára kapta a kabátját, forróvizet engedett két műanyag flakonba, a paplan alá dugta őket és ide-oda mozgatta. Alig volt hatása. Kiöntötte az összes ásványvizet, a flakonokba forró vizet engedett és azokat is az ágyba rakta. Magára terített egy meleg plédet, fel-alá járkált a szobában, nagyon fázott. Végül úgy érezte, nem birja tovább, lefeküdt. Az ágy már egész jól felmelegedett, lassan megszünt a vacogása, hallgatta a csendet, érezte, amint a feszültség elszivárog belőle, szeme lecsukódott, elaludt.

A nap besütött az ablakon, pont az ágyra. Elfelejtette lehúzni a redőnyt az este. Hunyorogva tapogatózott a telefonja után. Fél tíz. Aztaaaa... én aztán jól elaludtam, gondolta. Kiült az ágy szélére, talpát szinte sütötte a hideg padló, papucsba bújt és a konyhába ballagott. Feltette a kávét, megnézte a hőmérőt. Már 16 fokot mutatott. Vajat és mézet vett elő, teafüvet és citromot, bekapcsolta a vízforralót. A reggelivel az ablaknál lévő kis asztalhoz ült. Kinézett a kopár tájra. Gondolatai, amiket eddig erővel elfojtott, azonnal a múltba tévedtek. MOST már lehet. ITT már lehet. A sírás úgy tört fel belőle, hogy alig tudta lenyelni a szájában lévő falatot. Azt hitte megfullad. Az eddig elnyomott fájdalom nem engedte, hogy hamar megnyugodjon, újra és újra megrázta a testét a zokogás. Csengett a telefonja, de rá se pillantott. Fejét a karjára hajtva sírt keservesen. A fájdalom szinte elviselhetetlen volt, és nem tett jót, hogy hónapokig erősnek és közömbösnek mutatta magát.

Lassan megnyugodott, ránézett a telefonjára, testvére hívta, biztosan aggódik, mert ő nem jelentkezett. Felhívta, megnyugtatta. Nincs semmi baj, jól vagyok.

A sírás felszabadította, délelőtt főzött, kis laptopján zenét hallgatott, még dudorászott is. Ez kellett, mondta magának, hogy jól kisírjam magam. Most már minden rendben lesz. Ebéd közben újra elkapta a sírás. Délután kicsit sétált az erdei úton, egy lélek sem járt arra és egyszer csak újra sírni kezdett. Vajon mikor fogynak el a könnyei?

Este bekapcsolta a laptopját. Számtalan üzenete volt a gyerekeitől, és néhány az apjuktól. Sorra nyitotta ki, mindegyikből az aggódás csengett, de gondosan kerülte, hogy a férfiéből egyet is megnézzen véletlenül. Áruló. Nem EZT érdemelte tőle 20 évi házasság, és a sok közös munka után.

A munka... Dolgozni kellene, de... senki sem fogja alkalmazni, és senki sem ad megbízást, az ÜGYET túlságosan felkapta a sajtó, pedig a stáb azt igérte, mindent kézben tartanak.

Megnyugtató sorokat írt a gyerekeket, de nem árulta el, hol van. Lehet, hogy majd rájönnek, bár ők sose jártak ezen a kis tanyán. Nagyok már, meg hát őket is érzékenyen érintették a történtek. És ők úgyis tudják az igazat. Ez lesz az első karácsony nélkülük. Tisztán emlékszik mindegyikre, mióta megszülettek. Nem tudta, hogy fogja kibirni. De neki most idő kell, hogy mindent a helyére tegyen és tovább tudjon élni.

Bekuckózott a kanapé sarkába, megnézte a hírportálokat, már nem talált semmit a személyével kapcsolatban, senkit sem érdekelt már az ÜGY, senkit sem érdekelt, hogy mi az igazság, és még kevésbé érdekelt bárkit is, hogy vele mi lett.

Kényszerítette magát, hogy végig gondolja az elmúlt időszakot.

Mindig szeretett a férjével dolgozni, már akkor is, amikor ő még kezdő mérnök volt, a férje meg elismert és híres. Már a felvételi beszélgetésen bizsergett a bőre a férfi pillantásától. Minden nap jobban beleszeretett, csodálta a tehetségét, a munkabírását, a humorát és - mit tagadja - a testét. Fiatalos volt, a teste karcsú és izmos, szeme villogott. Ha nevetett, úgy nézett ki, mint egy fogkrém-reklám. Szerette volna átölelni, megcsókolni a száját, egész nap a szemébe nézni. Kislányos ábrándozás, majd elmúlik, nyugtatta magát esténként a párnáját ölelve. Hiszen a férfi észre sem veszi. Aztán úgy fél év múlva a férfi benyitott a kis helyiségbe, ahol ő éppen a fénymásolóval küszködött. Becsukta az ajtót és nekitámaszkodott. Mondjon fel! - mondta neki kerek-perec. A főnöke vagyok, kötnek a szabályok, de már megőrülök magáért. Ott, abban a kis irodában csókolta meg először, és ő követte az utasítást, felmondott, új munkát keresett. A szerelem viharos gyorsasággal söpört el mindent. Nem számított a korkülönbség, a család rosszallása, a pletykák, összeházasodtak. A férfi szerelme nem lanyhult az évek múlásával sem, és ő is rajongott érte, egész nap vele akart lenni, így közös irodát nyitottak és együtt dolgoztak, csak ők ketten. Minden tervet két néven jegyeztek, mintegy felelősséget vállalva egymásért még ezzel is. Minden nap egy csoda volt. Megszülettek a gyerekek, egyik a másik után, és Helga boldog volt, tele energiával és élettel. Gyereket nevelt, dolgozott, szerette a férjét, és az is őt, szenvedélyesen. Együtt örültek, amikor a szakmai kamara vezetését rábízták. A férfi lendületesen vetette bele magát az ügyekbe és a társasági életbe. Nagyhatalmú vállalatvezetőket, politikusokat ismertek meg, egyre többet jártak társaságba, férje büszkén vitte magával, ám Helga egy idő után beleunt ebbe az életbe. Hiányoztak a gyerekek, az esti hancúrozások, hát egyre inkább kimaradt a társasági életből. Menj egyedül, mondogatta a férjének. Ne maradjanak a gyerekek mindig a mamára.

Aztán a férjének egyre kevesebb ideje maradt az irodájukra, ezért Helga egyre többet dolgozott, a férfi csak kisebb projekteket vállalt, de ekkor is mindent közösen jegyeztek, és ő sose számolta, hogy ki - mennyivel járult hozzá a család bevételeihez.

Kissé zilált lett az életük, a férje a Rotary Clubban is elkezdett dolgozni, és amikor felkérték, hogy induljon az országgyűlési választásokon, lelkesen mondott igent, anélkül, hogy ezt vele megbeszélte volna. Rosszul esett, de hát úgyis támogatta volna, gondolta akkor, és nem csinált ügyet belőle. Tényleg mellette állt, alkalmasnak találta a posztra. Rendes, becsületes és okos férfi, mindenki csak nyer vele, ha ő lesz a képviselőjük. De már a kampány se tetszett neki. A másik jelölt stábja nem éppen tisztességes módon próbálta a férjét lejáratni, ám ezeket a vádakat szinte senki sem hitte el, könnyen lehetett cáfolni. De őt nyugtalanította ez a módszer.

Aztán nem sokkal a választások előtt robbantották a bombát. Előkerült egy évekkel korábbi eset, amikor az általuk tervezett épület-együttesben tűz keletkezett. Emberéletet nem követelt, mindenki megmenekült, de jelentős volt az anyagi kár. A biztosító fedezte a helyreállítás költségeit, mert nem lehetett megállapítani egyértelműen sem a tervező, sem a kivitelező, sem az engedélyező hatóság felelősségét. Sajnálatos véletlenek összejátszása, mondta mindenki. De most a sajtó úgy tálalta az egészet, mint amit tervezési hiba okozott, kiemelve a férje felelősségét, mint aki felelőtlen és hanyag munkájával emberek életét veszélyeztette. A hírt film-bejátszásokkal tették megrázóbbá, amelyben rémült és kétségbe esett emberek nyilatkoztak közvetlenül a tűz után remegő hangon, majd új riportot adtak be, ahol a túlélők elmondták, még most is rémálmaik vannak és félnek...

Először mindenki ledermedt. Ilyen karakter-gyilkosságra senki sem számított. Helgának fogalma sem volt semmiről, ezt a projektet a férje vitte, de előszedte a terveket, a felmérési naplót, a helyszíni jegyzeteket, a tervezés előtti állapotrögzítő skiccet, hogy képben legyen. Minden részletét megismerte a munkának. Ő nem ezt a megoldást választotta volna, de nem talált benne semmi hibát, megnyugodott. Ám a hírt már átvették az országos tévécsatornák, hírportálok, és kitört a média-hisztéria.

És Helga egy nap arra ébredt, hogy az egyik lapban olyan hír jelent meg, miszerint a kérdéses terv az ő munkája volt, amit a férje neve alatt készített. Azonnal felhívta a stábot, ahol megnyugtatták, hogy nincs gond, csak el akarják terelni a figyelmet a férjéről. Tiltakozott, nem akarta, hogy a szakmai hírneve sérüljön, de már elszabadult a pokol. Valótlan hírek, a női és a szakmai tisztességét megkérdőjelező cikkek születtek, úgy állították be őt, mint pénzéhes, karrierista nőt, aki a híres férje hátán kapaszkodott fel, ál-interjúk jelentek meg, képek róla mindenféle helyzetben, és képek róla, amint az utcán látszólag egy fiatal férfival beszél, holott csak egy elkapott pillanat volt, amint éppen kikerül egy telefonáló járókelőt. Isten tudja honnan előkapott, régen nem látott "barátnők" nyilatkozatai taposták sárba a becsületét és az egész életét. A híradóban látta, amint férje sápadtan és gondterhelten siet el, nem nyilatkozom, vetette oda a riportereknek, és Helgában megállt az ütő. Miért nem védi meg? Miért nem mondja, hogy semmi köze sem a tűzhöz, sem a rágalmakhoz? Este hisztérikusan vonta felelősségre, de férje megnyugtatta, mindent kézben tartanak, nem lesz baj. De semmi sem történt. Sértődött hallgatás, majd veszekedések követték egymást, végül férje már azzal vádolta Helgát, hogy a karrierje útjába akar állni, szinte már elhitte a rágalmakat, amiket az ő tisztára mosása érdekében szórtak rá.

Helga amennyire lehetett, a háttérbe vonult, dolgozni akart, de a megbízásokat sorra vonták vissza, régi partnerek más cégeknek adtak megbízást, vergődött a kialakult helyzetben, és nem volt senki, aki mellé állt volna.

Gyerekei megszeppenve hallgattak, nem voltak még elég felnőttek, hogy átlássák a helyzetet, próbáltak kimaradni belőle, és őt ez is sértette. Minden követ megmozgatott, és közvetlenül a választások előtt sikerült is megszereznie a rendőrségi és tűzoltósági jegyzőkönyveket, szakvéleményeket, ügyvédet fogadott és perrel fenyegette meg a tévécsatornákat és újságokat, amennyiben nem helyesbítenek. A hírigazgatók röhögve vállalták, és a késő esti meg kora reggeli hírekben unott hangon felolvasták, miszerint "kiderült", a "katasztrófát nem kizárólag" tervezési hiba okozta. Már nem is érdekelte. Csak legyen már vége.

Férje végül alulmaradt a képviselői címért folytatott csatában, összetörve tért haza a választási eredmények után, és azt várta, majd Helga ölelésében megvigasztalódhat. Csakhogy benne addigra már összetört valami. A felfogadott ügyvéd már előkészítette a társasági szerződés megszüntetését, nem akart tovább a férjével közös vállalkozásban dolgozni. Ez érzékenyen érintette a férfit, aki megszokta, hogy közösen végzik a munkát, sőt Helga eddig az adminisztrációs részt, és a közműegyeztetéseket is mindig elvégezte helyette is, hogy ő a politikai pályáján dolgozhasson. A férfi sértődötten írta alá a papírokat, duzzogva járt-kelt a házban, és bár tett lagymatag próbálkozásokat a békülésre, nem volt hajlandó a helyzet nyilvános tisztázására és a felesége rehabilitálására.

Helga úgy érezte, semmije se maradt. Még talán a gyerekei is elhiszik, hogy minden az ő hibája.

Mikor már nem bírta tovább, összepakolta ruháit egy bőröndbe és beült az autójába. Céltalanul indult útnak, egy kis zalai panzióban töltött pár napot, túrázott, sétált, azt hitte az majd segít, de a dermedtség nem engedett fel benne, pénze vészesen fogyott, ezért végül felhívta a testvérét, aki felajánlotta neki nagyszüleik régi tanyáját, amit ők nyaralónak és kamasz-dühöngőnek használtak. Így ideutazott. Még a gyerekei sem tudták, hol van.

Már advent második hete volt, őrülten hiányzott a családja, még a férje is. Hiszen húsz évet nem lehet csak úgy kitörölni az ember életéből. Ami visszatartotta, hogy eleget tegyen a gyerekek könyörgésének, és hazamenjen, az éppen a párja volt. El sem tudta képzelni, hogy mellé feküdjön a közös ágyba, hogy szeretkezzen vele, hogy ránevessen, tréfálkozzanak, hogy átöleljék egymást "csak úgy", mert jól esik, és éppen összefutnak a lakásban. Eddig így volt. De mi lenne ezután? Egyik nap szinte gyűlölte a férjét, a másik nap vágyott vissza, ugyanakkor neheztelt rá az elmúlt hónapok miatt. Amíg ezt nem tisztázza magában, addig nincs értelme semmilyen közeledésnek.

Szeles, csapadékos napok következtek, de Helga dacolt az időjárással, minden nap megtette az utat a boltig, néhányan már köszöntek, tudták ki ő, de nem tartott tőle, hogy híre megy az itt tartózkodásának, hiszen férjét senki sem ismerte itt, neki meg alig volt tudomása erről a helyről.

Esténként sokat sírt még mindig, főleg a gyerekeivel való csetelés után, de semmilyen könyörgésre nem kapcsolta be a kamerát, nem szerette volna, ha felismerik a helyet valahogy.

Dermedtsége kezdett végre felengedni. Már olvasott híreket, nézte a híradót, a városba ment, könyveket vásárolt, a neten munkalehetőségeket keresett, pályázatokat nyújtott be az ország minden táján, fejvadász cégeknek küldte el az önéletrajzát, hiszen dolgozni muszáj. Csatangolt a tanya környékén, az erdei utakon, a boltban már beszélgetett az őt megszólító emberekkel, felismert néhány korabeli nőt és férfit, akikkel gyerekkorában barátkozott. Érdekes módon senki sem kérdezte, mit keres a régi házban, hol a családja. Biztosan ide is elértek a hírek, vont vállat. Kit érdekel? Mindenki gondol, amit akar. De a lelkének jót tett az emberek kedves mosolya, az, hogy felhívták a figyelmét a karácsonyi vásárra, a művelődési házban található kis könyvtárra, a bolti akciókra. Éppen ilyen barátságos, de felületes kapcsolatokra volt most szüksége.

Azt vette észre, hogy hiányzik a karácsonyi készülődés. De hát miért ne tarthatna ő karácsonyt, ha arra vágyik? Másnap elballagott a karácsonyi vásárba, ahol világító ablakdíszeket, karácsonyi girlandokat, fényfüggönyt és egyéb bóvlikat vett, feldíszítette a házat, már csak a karácsonyfa hiányzott. A ház mögötti domboldalon különböző nagyságú fenyők nőttek. Nem tudod, kié ez a kiserdő? - kérdezte egy éppen arra döcögő traktoros férfitől. Hát a tiétek, mondta az ember. A bátyád ültette, hogy megfogja a homokos talajt, szoktunk vinni belőle, aztán kifizetjük neki, ha jön. Most is ezért jöttem. Együtt kószáltak a fenyőfák között, a férfi hamar megtalálta, amit keresett. Egy nagy fát a családjának, a gyerekek imádják a plafonig érőt, egy kisebbet az édesanyjáéknak. Kivágnál nekem is egyet? - kérdezte, és a férfi készségesen segített, ám a kiválasztott fát látva a fejét csóválta. Nem jó, mondta. Abban a nagy térben ez úgy elvesz, mintha ott se lenne. Azzal egy hatalmas, karcsú fára bökött. Ez illik oda. Fogadok, pont ehhez való a talp is, ami a háznál van. Felpakolták a fákat a traktorra, az övét a férfi ledobta a ház elé. Bele tudod faragni a talpába? - kérdezte kételkedve. Bele hát, mondta ő. Azért majd holnap benézek, válaszolt a férfi, és neki ez is jól esett.

A talp tényleg éppen megfelelő volt. Küszködve állította bele a fát, kétszer is kidőlt, mire sikerült bevonszolni a nappaliba. Most mit rakjak rá? - gondolkozott. Nem akart már pénzt költeni. A fenyvesben tobozokat gyűjtött, arany és ezüst festékkel fújta be őket, nem is kell ennél több, gondolta, elég az illat és a fény. Évek óta először kalácsot sütött. A boltban az egyik asszonytól megkérdezte a szabolcsi töltött káposzta receptjét, mert olyat már gyerekkora óta nem evett. Ahogy közeledtek az ünnepek, egyre nagyobb nyugalom szállta meg. Nincs semmi baj, szuverén lény ő, nem függ senkitől. Megáll a maga lábán. Karácsony előtt három nappal kapta meg az első ajánlatot a közeli város egyik építési vállalatától. Nem is gondolkozott, azonnal elfogadta, csak a fizetésen srófolt egy kicsit a személyes állásinterjún, lássák, nem esik hasra az ajánlatuktól. Január elsején kezdhet, mondta a leendő főnöke, aztán kezet nyújtott és udvariasan elbúcsúzott. Amikor kilépett az ajtón, a folyosó dizájn-burkolata visszatükrözte a képét. Meglepődött. Eddig valahogy nem nézett tükörbe, vagy nem látta magát? Akit látott, egy határozott, fiatalos, csinos és kiegyensúlyozott nő volt. Megy ez, csak akarni kell, vigyorodott el. Rajta nem fogják látni ezután sem, hogy összetört. Hazaérve újra megnézte magát a tükörben. Tényleg jól nézek ki, állapította meg, csak a hajammal kellene valamit csinálni. Délután elballagott a falusi fodrászatba. Fiatal lány pakolászott az üzletben. A mester már elment, mondta, éppen zárunk. Ma már nem fogad vendéget, csak az ünnep után. És Te? - mosolygott rá vidáman Helga. Hát... nekem még beleférne, de nem is tudom... Eddig csak gyerekeket hoztak hozzám. A felnőttek haját a mester szokta...

Én ragaszkodok hozzád, erősködött Helga. Naaaa, egy kis bevétel biztosan jól jön ünnep előtt. A lány végre elnevette magát. Hát jó, milyen hajat szeretnél? Valamit, ami egyáltalán nem hasonlít arra, ami most van. Rövid legyen, vagy növeszted? Már át is tértek a tegeződésre. Rövidet, döntötte el hirtelen, a színt Rád bízom, elsejétől a városban dolgozok, mindenkit le akarok nyűgözni. Nagyon kellemes órákat töltött el a kis üzletben. A lány gyorsan és ügyesen dolgozott, rövid, több színnel megfestett frizurát kreált. Ha erre fésülöd, akkor ez a szín dominál, ha ide húzod akkor az, és még számtalan lehetőséget mutatott.

Milyen hiú vagyok, gondolta, amikor másnap otthon a haját igazgatta. Kellene egy kis smink, túrt bele a neszeszerjébe. Na, így mindjárt más. Kényelmes nadrágot, pulóvert kapott magára, ma szenteste van, megadja a módját. A neten zenéket keresett, összedobott egy karácsonyi listát, letöltött két filmet, este majd megnézi. Felszeletelte a kalácsot, kivette a fagyasztóból a töltött káposzta egy részét, aztán elhatározta, levest is főz. De miből? Az órára nézett, ha kocsival megy, még nyitva találja a boltot. A hűtőpult előtt ácsorgott. Erdei gomba, zöldborsó, csirkeaprólék, gyümölcsök. Végül a gomba mellett döntött, a kosárba dobott még egy tejfölt és néhány fűszert, aztán indult vissza a tanyára. Ekkor látta meg a hirdetést a bolt ajtaját. Ház eladó. Régen ott lehetett, a nap már megszívta a papírt. Megnézte a címet, jó hely, gondolta. Csendes, de közel a központhoz meg a főúthoz is. Arra kanyarodott. A ház nagy volt, szép, íves lépcső, téglakerítés, nagy terasz, jó minőségű ablakok és ajtók... Ismerte az eladót még gyerekkorából, aki vállalta, hogy "átjön", karácsony ide, vagy oda.

A ház belseje egész elfogadható volt. Tágas lakótér, kis hálószobák az emeleten, tíz évvel ezelőtti stílus, de kit érdekel, gondolta. Nem hivalkodó, csak le kell festeni a nyílászárókat, a falakat, újra csiszolni a parkettát, és teljesen lakható. Alacsony árat ajánlott, nem volt szívbajos. A férfi káromkodva vakarta a fejét. Többe került felépíteni bazmeg, mint amennyit kínálsz érte. De készpénzben fizetek, mondta ő szemrebbenés nélkül. Viszont több pénzem nincs. Hát jó, adta meg magát a férfi. A gyerekek már nem birnak magukkal, mennének a városba, hiába építettem ezt a házat. Vigyed! Megbeszélték a szerződéskötés időpontját, aztán indultak, ki erre, ki arra. Még a kocsiból felhívta a testvérét. Pénz kellene, mondta neki. Mennyi? Kétmillió. Meg vagy Te húzatva? - kiabált vele a bátyja. Mi a fenét csináltál? Házat vettem itt a faluban, nevetett bele a telefonba Helga. Jaaa... mondta kis hallgatás után a testvére. Mennyiért? Két és félért... De csak félmillióm van. Megadom, ha eladjuk a közös lakást. Jól meggondoltad Te ezt, Hugi? - kérdezte a tesója gondterhelten. Nem tudom. De MOST ez tűnik a legjobb megoldásnak... Hát jó. De márciusban kell legalább fele, és nyárra az egész összeg. Meglesz!

Míg a levest főzte, a konyhaasztalnál már a ház átalakítását tervezte. Nem lesz ugyan rá pénze egyhamar, és úgyis csak lakva derülnek ki a legbosszantóbb hibák, de kiindulásnak jó lesz. Az alsó szinten lévő két hatalmas garázsból akár szálláshely is kialakítható, kis reggeliző-teraszokkal, szép a környék, egy kis reklámmal még akár jól is működhet. Közel a város, ahol gyógyfürdő, vadaspark és egyéb látnivalók vannak. Vagy nyithatna ott egy kis vegyesboltot, kávégéppel, kis asztalokkal, ahol leülhetnek az emberek és kicsit traccsolhatnak. A gondolatok, elképzelések cikáztak a fejében.

Éppen nagymamája damaszt abroszát terítette az asztalra, középre helyezve a karácsonyi gyertyát, amikor kopogtak. Valaki most akar fenyőt? Vagy mi?

Az ajtóban a férje állt. Helgát egy percre sokkolta a látvány. Aztán magához tért, észrevétlenül próbált nagy levegőt venni és rezzenéstelen arccal kérdezte, segíthetek valamiben?

Kérlek, ne csináld ezt, reszketett a férfi hangja. Beszéljünk legalább egyszer normálisan. Egyszer? - kérdezte Helga kissé gúnyosan. Én vagy ezerszer akartam "normálisan beszélni". Ki volt, aki meg sem hallgatott? A férfi gyámoltalanul támaszkodott a korlátra. Megsajnálta. Úgyis beszélni kell, nem lehet sokáig halogatni. Szó nélkül állt félre. Gondolom, a tesóm árulta el, hogy hol keress, de kitekerem a nyakát, morogta.

A férfi csodálkozva nézett szét a házban. Hát, ez nagyon... hangulatos, mondta aztán némi dühvel a hangjában. Míg én majd' megőrültem az aggodalomtól, addig Te itt szépen berendezkedtél és ünnepelsz...

Vegyél vissza! - szólt rá Helga keményen. Ha beszélgetni akarsz, ez nem a megfelelő hangnem. A férfi felemelte a kezét, oké, igazad van. Levetette a kabátját. Hova ülhetek? - kérdezte tétován. Ez szokatlan volt. A kanapéra mutatott, ő meg a fotelba ült. Nehogy a férfi mellé tudjon telepedni.

Nézték egymást. A férfi ámulva, ő szánakozva.

Mi történt Veled? - kérdezte, végig nézve rajta. A férfi a két hónap alatt, mióta nem látta, megöregedett, szinte összement. MOST látszott rajta a kor. Ez furcsa volt, mert eddig szinte ő tünt fiatalabbnak a korkülönbség ellenére is. Megijedt. Beteg vagy?

A férfi a fejét rázta, és mint aki nagyon fáradt, megdörzsölte a szemeit. Csak rosszul alszok. Vagyis nem alszok, hogy pontos legyek.

Tudom, megviselt a vereség, mondta Helga flegmán, de azért ennyire nem kellene a szivedre venni.

A vereség? - nézett fel a férfi. Azt hiszed ezért?

Hát mit higgyek? - kérdezte és már nem sikerült a hangjának közömbös csengést adni. Nem hihetem, hogy esetleg miattam, hiába célozgatsz most erre. Hiszen hagytad, hogy darabokra szedjenek, és amikor már számodra úgyis minden elveszett, még akkor sem próbáltál tisztázni semmilyen vád alól. Csak az elveszett lehetőségedet sirattad és azt vártad, mindent elfelejtek és veled sírok.

Nem, ez nem így volt... - próbált védekezni a férfi. Szégyelltem magam, most is legszívesebben elsüllyednék, de hittem a tanácsadóimnak, a stábnak, akik azt mondták, ne tegyek semmit, minden rendben lesz, minden hazugságot cáfolni fogunk és...

Helga kínjában már nevetett. Baromira nem érdekelt volna, hogy számomra ismeretlen emberek mit hisznek rólam, ha TE mellettem vagy. Ha érzem, hogy fontos vagyok. De még a gyerekeinket is sikerült elbizonytalanítanod a viselkedéseddel. Azt gondolhatták, hogy az anyjuk egy felelőtlen ribanc, aki szakmailag meg egy nulla. Aki érdekből van melletted. Mert TE ezt sugalltad. Pedig mi az igazság? TE dolgoztál azon a projekten. A TE kézírásod van minden helyszíni felmérő-lapon és jegyzeten. Toltam volna az orruk alá, hogy ime: apátok gyáván a hátam mögé bújik? Ezt Neked kellett volna megtenni, még mielőtt beléjük költözik a kétség.

Tudom. Mindent tisztáztam már velük. Hívd fel őket, ha nem hiszed, próbálta meggyőzni a férfi. Két hónapja kereslek, és azt hittem, ha megtalállak, mindent meg tudunk beszélni, minden rendben lesz. Hogy meg tudod bocsátani, amit elkövettem és hazajössz velem.

Haza? Hova haza? A TE házadba, ahol hónapokig éltem úgy, hogy nem tudtam, ha kinyitom az újságot, vagy a laptopot, milyen szenny zúdul rám? Oda, ahol ujjal mutogattak rám kárörvendően, míg te mártír arccal járkáltál? És mindezt azért, hogy úgy szólíthassanak: Képviselő úr? Szerinted milyen jövőm vagy akár jelenem lehetne nekem ott? Én lezártam azt a korszakot. Visszajöttem ide, ahonnan származom. Ahol az emberek három hét alatt visszafogadtak. Találtam itt munkát és vettem egy házat. Majd, ha eladjuk a közös lakást, visszafizetem a kölcsönt a bátyámnak. Nem megyek vissza veled. Sőt, nem megyek veled sehova. Soha többé nem mondhatod meg nekem, hogy mit csináljak.

A férfi magába roskadva ült a kanapén. Kaphatnék egy pohár vizet? - kérdezte szinte ájuldozva.

Ott a csap, intett fejével a konyha felé Helga. Poharat találsz a konyhaszekrényben. Tudta, hogy a férfi rosszul van, látszott rajta, de olyan dühös és megbántott volt, hogy most ez sem érdekelte. Hiszen erős, mint a bivaly, úszik, teniszezik, lábtengózik, csak most megrendült, mert ő nem omlik a lába elé.

A férfi a bútorokba kapaszkodva és a falnak támaszkodva araszolt a konyha felé. Összefacsarodott a szíve, amiért így látja, de eszében sem volt ellágyulni. Nem bosszút akart állni, csak elhatározta, soha többé nem hagyja, hogy olyasmi történjen vele, amit ő nem akar. Teltek a percek, a férfi nem jött vissza. Helga a konyhába sietett.

A férfi a széken ült, nehezen lélegzett. Rosszul vagy? - kérdezte. Hívjak orvost?

Nem tudom...

Miközben orvosért telefonált, a férfi a szobába vánszorgott, mint a zsák, úgy dőlt el a kanapén. Helga most tényleg megijedt.

Szia! - esett be az ajtón a doktor. Mi történt?

A férjem ma érkezett, rosszul van. Az orvos a vizsgálat után a fejét csóválta. Kellene egy alapos kivizsgálás, nem tetszik nekem ez a zörej itt, kopogtatta meg a férfi mellkasát. Hány éves, uram? - kérdezte. Ötvenöt. Hát, ahhoz képest elég lestrapáltnak tűnik ez a motor. Egyelőre pihenjen, adok egy nitromint, és itt hagyok néhány bétablokkolót. A vérnyomása is magas. Utána kéne nézni. Itt vannak a beutalók. Na, megyek, asztalon a vacsora nálunk. Azzal eltrappolt.

Döbbenten ültek, a doki szavai mindkettőjüket meglepték.

Nem mondtad, hogy beteg vagy...

Nem vettem észre, mondta a férfi, szinte csodálkozva.

Szerintem együnk, aztán feküdj le, mondta Helga kissé feszengve, mert szégyellte, hogy ennyire letámadta, és nem vette észre, milyen állapotban van. Most ő nem figyelt a férjére.

Még egy terítéket tett az asztalra, újra-melegítette a levest és a káposztát. Szótlanul ettek.

Finom! - nézett fel a férfi. Mindig szerettem az ízeket, ahogy főztél. Mintha mindig tudtad volna, éppen mire vágyom...

Tudtam. - mondta Helga csendesen. De már nincs jelentősége. Majd megszoksz más ízeket. Nem tudta, miért mondta ezt. Talán, hogy emlékeztesse magát, nem békül.

A férfi néhány falat után letette az evőeszközt. Képtelen vagyok itt ülni és enni, amikor éppen összeomlik minden, ami jelentett nekem valamit. Megigértem a gyerekeknek, hogy felhívjuk őket, ha megtalállak. Biztosan várják már...

Megint valaki más mögé akarsz bújni. - állapította meg. Mikor lettél Te ilyen?

Nem vagyok ilyen, lógatta a fejét a férfi. Kétségbe vagyok esve. Én nem tudok, és nem is akarok élni, ha nem vagy velem. Jó, persze, nem fogok meghalni holnap, de nem is élek. Mióta ismerlek, soha, senki mást nem szerettem, most meg azt látom, úgy átlépted a házasságunkat, mintha semmit sem jelentett volna. Kérlek, ne dobj el. Nem tudom, mit mondjak, hogy elfelejtsd, ami történt.

Ne mondj most semmit. Aludjunk egyet erre a beszélgetésre.

Egyikük sem tudott elaludni. Hallgatták egymás lélegzetét. Valamikor elaludhatott, furcsa zaklatott álma volt. Feje a férfi mellkasán pihent, érezte az ismerős illatot, a tapintását, de nem hallotta a szívdobogást. Rémülten ébredt a saját kiáltására. A férfi a kanapén szintén felugrott, hozzá szaladt, rosszat álmodtál, mondta és magához ölelte. Nem húzódott el. Szeretlek, szeretlek, ismételgette a férfi, hangjában sírás bújkált.

Helga feje a férfi mellkasára simult. HALLOTTA a kissé ritmustalan szívhangot és kitört belőle a sírás. Nem megyek vissza veled, én itt maradok, zokogta. Már van munkám és lesz otthonom. Nem akarok újra báb lenni melletted. Képtelen vagyok rá. Már így sincs semmi önbecsülésem, amiért hagytam, hogy ez történjen velem. Soha nem fogom tudni kiheverni és elfelejteni. Egy roncs lettem. Valahogy össze kell raknom magamat, érted?

Értem, mondta a férfi, megcsókolta a halántékát, a fejebúbját. Minden úgy lesz, ahogy szeretnéd. De szeretnék itt maradni ezen a két napon Ha el tudsz viselni...

Határozatlanul bólintott. De csak egy szoba van. A kanapén kell aludnod.

Már világosodott, nem volt értelme visszafeküdni.

A konyhába mentek, vedd be a gyógyszeredet, mondta Helga, és a férfi magában elmosolyodott. Hát mégis törődik vele. Csendben reggeliztek. Mit szoktál csinálni ilyenkor, kérdezte a férfi.

Sétálok.

Mehetünk.

Szótlanul ballagtak az erdei úton.

Szép lehet itt tavasszal és nyáron.

Igen.

Egész nap kényszeredetten beszélgettek, vagy magukba mélyedve hallgattak.

Helga délután elővette a háza terveit, azzal bíbelődött. Megnézhetem, min dolgozol? - kérdezte a férfi - vagy titok?

Nem titok. A férfi Helga mögé állt, belenézett a vázlatokba. Mindig is jobb tervező voltál, mint én, mondta, csak nem volt bátorságom eddig kimondani.

Hízeleg, gondolta Helga dacosan, de tudta, hogy nem. Hallotta a hangján, hogy igazat mond. Kételkedve nézett rá, de a férfi szeme tisztán és bensőségesen szegeződött rá. Még mindig hatással tud lenni rám, gondolta dühösen.

Együnk, állt fel és a konyhába sietett. Fene egye meg, el fog gyengülni, ha sokáig kettesben lesznek. Akarod látni a házat? - kérdezte váratlanul. Hát persze, élénkült fel a férfi.

Felhívta az eladót. Találkozzunk délután a háznál, ha nem jelent gondot. Gyere el a kulcsért, én most nem megyek sehova, mondta férfi.

Álltak az üres nappali közepén. Szép lesz, mondta a férfi. Helga nem tudta megállni, lelkesen magyarázott. Itt lesz a dolgozószoba, itt a nappali, átrakom a lépcsőt, fent lesznek a vendégszobák az emeleten, ha jönnek a gyerekek, legyen hely.

Hol lesz a Te hálószobád?

Az ott lesz, intett a kert felőli oldalra, és nem nézett a férfira.

Nem mutattad meg. Van valami oka?

Nincs, mondta és határozott léptekkel a kertre néző szoba ajtajához ment, kinyitotta. Kétszárnyú ajtó vezetett a teraszra, amit a garázs teteje képezett, onnan lépcső a kertbe.

Csodálatos!

Másnap a férfi útra készülődött. Sápadt volt és szomorú, ő meg sírással küszködött. Menj már, sürgette magában, el akarom siratni a szerelmemet. A teraszról nézett utána. Egész éjszakája nyugtalan álom és sírás között telt. Hol a férfit ölelte, hol valaki becsületsértő mondatokat kiabált rá, hol a gyerekei futottak el tőle, hol egyedül bolyongott egy kihalt autópályán és nem tudta hova tart.

Örült, amikor végre világosodni kezdett. A városba utazott, bátyjával a bankba mentek, átutalták a pénzt a számlájára, aztán felkeresték az ügyvédi irodát, az eladó már várta, megkötötték a szerződést. A kulcsok már nálam vannak, mondta a testvérének, nem nézed meg? Nem, menj csak, lesz elég dolgod.

A napok és órák hol vánszorogtak, hol rohantak. A szilveszter éjszaka megint sírással telt, alig várta az első munkanapot. Majd, ha dolgozhat, magához tér ő hamarosan.

A munka tényleg megnyugtatta, jóleső fáradtsággal ért haza, kemény napja volt. Ma költözik át a házába. Igaz, a költözés annyit tesz, hogy átviszi a ruháit, és várja a megrendelt kanapét, amin egyelőre aludni fog. Míg nem hozza rendbe a házat, nem vesz más bútort.

Autó állt meg a ház előtt. Azt hitte az ágyat hozták, de a kapuban a férje állt. Megjöttem, mondta határozottan, de szemében bizonytalanság tükröződött.

De hát hogy...

Nem tudom, hogy lesz, nézte a cipőjét a férfi. De maradok. Ha száz évig tart is, de mi megint együtt leszünk. Ezt neked hoztam. Egy újságot nyújtott át Helgának. "Nem igazak a rágalmak" olvasta a címlapon, mellette a férje fényképe. Senki sem hibázott, olvasta, pert indítottam a feleségem tisztázására. Csodálkozva nézett fel. Hát azt tudod, hogy ezek után labdába sem rúghatsz a politikai életben...

Soha az életben nem akarok többé politikust látni, mondta a férfi és kinyitotta a csomagtartót. Bőröndöt és egy furcsa csomagot tett a járdára.

Ez mi, bökte meg a lábával Helga. Majd meglátod, mondta a férfi és belépett a kapun.

Nem vagy Te egy kicsit pofátlan? Ez az én házam. Legalább megkérdezhetnél, hogy beengedlek-e?

Akkor megkérdezlek. Beengedsz még egyszer az életedbe és a házadba? Megigérem, minden úgy lesz, ahogy Te akarod. Mert ez a TE házad. A TE életed. Mindaddig, amíg úgy nem döntesz, hogy a MI életünk.

Helga csak állt ott. Nem tudta kimondani a szót, GYERE, és elküldeni sem tudta. De a férfi megértette. Felkapta a csomagokat és belépett a házba.

A csomagból felfújható vendégágy került elő. A férfi a nappali sarkába dobta. Meghozták a kanapét, Helga a hálószobába irányította a szállítókat. A konyhában állva virslit vacsoráztak papírtányérokból, műanyag flakonból ásványvizet ittak egymás után. Reggel összefutottak a fürdőszobában. A férfi szeme vágyódva tapadt a testére, és ő már megint bizsergett.

Majd jövök, vetette oda és elrohant. A munka elterelte a figyelmét a gondjairól, de amint délután beült az autóba, gondolatai megint a családjára terelődtek. Beszélt a gyerekekkel, bement a városszéli bevásárló központba, tisztítószereket és eszközöket vásárolt, meg némi élelmiszert.

Nem látta a ház előtt a férfi autóját. Csalódottan nyitott be a kapun, a kocsi a garázsban állt. A házban kellemes illatok fogadták. A férfi, orrán szemüveggel a konyhában tevékenykedett, a receptet a nyitott laptopról olvasva.

Helga nem hitt a szemének. Főztél??? - kérdezte.

Hát legalábbis megpróbáltam...

Mi ez? - lépett közelebb.

Hát... ööö... milánói szósz. Sajnos a tészta nem lett jó... - mutatott egy szűrőben árválkodó szürke masszára. Valami nem stimmelt...

Nem tudta megállni, kénytelen volt nevetni. Van még itthon spagetti?

Nincs, rázta a fejét a férfi zavartan.

A konyhaszekrény munkalapján ülve, kanállal ették a paradicsomos szószt kenyérrel. Én nem tudom, hogy csináltad, mondta férfi, miután kitörölte a tányért a maradék kenyérhéjjal. Én egész nap ezzel szórakoztam, Te meg, mire kettőt pislogtam, már elkészültél a vacsorával mindig. Ezt eddig valahogy nem láttam. Sok mindenben vak voltam.

Nem éreztem tehernek, mondta Helga csendesen. Szerettem, ahogy faltatok. Régi emlékek tolultak fel, szeme könnybe lábadt. Nagyon hiányoznak a gyerekek. De itt még aludni se tudnának.

De a tanyán igen, mosolygott a férfi. Hét végén jönnek.

De a bevásárlás, a főzés... nekem dolgozni kell, és már csak két nap... jaj, azt se tudom, hogy oldjam meg, pénzem se nagyon van már... A férfi elé állt, magához húzta. Ez most az én dolgom. Te csak törődj az új munkahelyeddel. Még mindig a konyhaszekrényen ült, amikor férfi megcsókolta a nyakát.

Mikor fogsz megbocsátani nekem? - kérdezte. Megbocsátasz egyáltalán?

Szinte érezte a férfiből áradó fájdalmat, gyötrődést... és vágyat. Először a karját fonta a nyakára. Aztán a lábát a derekára. A férfi dermedten állt. Ez most azt jelenti, amit gondolok???

Azt.

Egész éjjel izzott a szenvedély közöttük. Mint amikor fiatalon egymásra találtak.

Reggel a felfújható gumiágyon ébredtek elgémberedve. Megpróbált felülni, de lebillent, a férfi ijedten kapott utána. Mi a... fene van... dünnyögte álmosan.

Megyek dolgozni, mondta sután és elsprintelt a fürdőszoba felé. Ez most mi? - gondolta a zuhany alatt állva. Máris feladtam? Kapkodva öltözött. A férfi kávét nyújtott át neki. Ahogy szereted, mondta.

Szóval erre emlékszel? - kérdezte. Mindenre emlékszem. Arra is, amire Te már nem. Vagy soha nem is emlékezhetsz, mert nem tudtál róla. Sok éjszakán át ültem és néztelek, amint kínlódtál a vádak miatt. De elkövettem a hibát, hogy késlekedtem. Soha többé nem teszem. Bármilyen nézeteltérés lesz köztünk ezután, azonnal tisztázni fogjuk.

Hát nem tudom... nem is tudnám titkolni, hogy szeretlek, vallotta be Helga, de megdermeszt az, amin keresztül kellett mennem. Ez az éjszaka valami kábulat és csoda volt, valaminek az utórezgése talán. Nem hiszem, hogy még egyszer átélhetjük.

A férfi arcáról leolvadt a boldog mosoly. Ne mondd ezt, kérte. Csak gyere haza, és minden kialakul.

Sóhajtva ült be a kocsiba, a férfi nagyon bízik, de ő tele van kétségekkel. És igen. Szerelemmel. De nehezteléssel és keserűséggel is. Mindazok ellenére, amit a férfi a jó híre visszaszerzése érdekében tett. Mert a magányosan átkínlódott hónapokat nem tudja elfelejteni.

Délután, amikor hazaért, a házban emberek dolgoztak. A falakat és az ablakokat csiszolták. A férfi kezében is csiszolópapír volt. Még a szempilláján is por ült. Elkezdtük a munkát, jelentette be a nyilvánvalót. Ma a tanyán alszunk. Meg holnap is. Rendeltem vacsorát a vendéglőből. De előtte ki kell választanod a színeket.

Nem kapkodtad Te ezt el? - kérdezte. Hogy akarsz nyílászárókat festeni mínusz 5 fokban?

Bízz bennem! - ölelte át a férfi. Mindent megoldok. De holnap be kell fejezni a csiszolást, glettelést, mert holnapután jönnek a gyerekek. Addigra ne legyen itt ekkora por.

A tanyán legalább le tudtak ülni. Miközben evett, a színskálát lapozgatta. Ez jó lenne, mutatott egyikre. Akár minden helyiségben el tudnám képzelni. Legyen ez.

Elcsendesedve ültek a kanapén. Átölelhetlek? - kérdezte a férfi. Annyira hiányzol.

Inkább feküdjünk le, holnap sok dolgunk lesz, tért ki Helga, és a fürdőszobába menekült. Már több időt töltök itt, mint a többi helyiségben együttvéve, gondolta.

Mozdulatlan csendben feküdt az ágyban, a férfi még a fürdőszobában szöszmötölt. Az elmúlt éjszaka tolakodott be a gondolataiba. A férfi elhelyezkedett a kanapén, érezte az illatát. Kívánta. Próbált egyenletesen lélegezni, mintha aludna. Nem akarta szeretni. Elsírta magát. A férfi kiugrott a takaró alól, mi van veled, ült mellé, mi a baj? Nem tudta megmondani, a férfi mellé feküdt, és már nem volt megállás, vadul ölelték egymást, még félálomban is érezte a férfi csókjait arcán, kezén, mintha nem tudná abbahagyni.

Amikor felébredt, a férfi szája a meztelen hátára simult, karja a derekát ölelte, még aludt. Hát megint megtörtént. Mi az, ami mindig egymáshoz löki őket? Minden fájdalom ellenére, amit egymásnak okoztak.

A gyerekek látogatása végre igazi, felhőtlen örömmel töltötte el. Jó volt látni őket, megölelni. De ők nem örültek. Duzzogtak. Mi az, hogy ide költözött? Miért? Próbálta elmagyarázni. Nem értették. Gyere haza, kérlelték. Nem mehetek, mondta. Én ott nem tudnék élni. Mindenki elhitte azokat az ocsmányságokat, amiket rólam terjesztettek. Nem mindenki... Végül mégis beletörődtek. Megnézték a házat, szép-szép, mondták, csak ne lenne a világ végén...

Majd jövünk, búcsúztak vasárnap délután. Ők meg álltak a kapuban és integettek.

Márciusra készültek el a ház festésével, és a kisebb átalakításokkal. Nem akarták elhozni a régi bútorokat, maradjon a lakás a gyerekeknek úgy, ahogy volt. Még három-négy év, mire diplomáznak, majd utána döntenek. Ide meg vesznek másik bútort. Egyszer. Valamikor. A konyha például maradhat úgy, ahogy van. Szinte használva sem volt, a bútorok ugyan nem a legújabb divat szerint valók, de igényes és célszerű az elrendezése. Csak asztal és székek kellenek, és kész. A nappaliban már van egy kanapé, le tudnak ülni, tévé nem kell egyelőre, ott a laptop, majd töltenek le filmet, ha kell. A hálószobába betolták a felfújható gumiágyat, ide majd feltétlenül kell egy jó nagy ágy. Csak sajnos még ennyi pénzük sem volt. Azt sem tudták, miből adják meg a bátyja kölcsönének első részletét, ami két hét múlva esedékes lesz.

Adjuk el az egyik kocsit, javasolta a férje. Majd veszünk másikat, ha én is elkezdek dolgozni. Addig meg beosztjuk, mikor kinek fontosabb, hogy autóval menjen.

Jó, de melyiket.

Hát az enyémet, mondta a férfi. A tiedért úgysem kapnánk eleget. Az elegáns, szinte új autó gyorsan gazdára talált. Kifizették a teljes kölcsönt, vettek egy ágyat, és étkező asztalt székekkel. Amikor Helga kis Opeljével hazafelé tartottak, elgondolkozva nézte férje profilját. Tényleg megváltozott, ébredt rá. Egy évvel ezelőtt el sem tudta volna képzelni, hogy autó nélkül éljen, most meg ő ajánlotta fel, és nem is látszik rajta, hogy bántaná a dolog...

Este meghozták a bútorokat. Megvetették az új ágyat. Az új asztalnál ettek. Együtt mosogattak el. Éjjel szerelmeskedtek. Másnap együtt mentek a városba. Helga a munkahelyére, a férfi egy tervezőirodába, ahova állásinterjúra hívták. Délután a férfi a munkahelye előtt várta. Vigyorgott, mint egy kamasz. Felvettek! Úgy ölelgették egymást, mintha a lottón nyertek volna. Az úton végig nevettek, vacsora közben az asztalon áthajolva csókolóztak, már a fürdőszobában, a zuhany alatt egymásba fonódtak. Csodás napok és éjszakák következtek. Úgy érezték, soha nem voltak még ilyen szerelmesek, és ez így is volt. Ehhez a szerelemhez nem társult sem tekintélytisztelet, sem birtoklási vágy, csak az egymás iránti érzések áradtak. Nem szégyellték.

Nyár elején a ház további szépítése érdekében, a férje biztatására eladták a másik kocsit is. Most úgy sincs rá múlhatatlan szükségünk, később meg majd veszünk másikat.

Hátizsákkal álltak a megállóban. Egymás mellett, egymás kezét fogva ültek a buszon, csókkal búcsúztak és csókkal köszöntek. Kapcsolatukat és otthonukat lépésről-lépésre építették fel. Nem zavarta őket sem a viszonylagos pénzteleség, sem az emberek elnéző nevetgélése.

A férfi ragaszkodott hozzá, hogy minél hamarabb megvalósítsák Helga elképzeléseit, amit akkor, ott a tanyán a kétségbeesés feloldására dolgozott ki.

Medencét ástak, kerítést fugáztak, járdát raktak le, kerítésoszlopot öntöttek, raklapokból kerti bútorokat készítettek, fát és virágot ültettek.

Egy nap a férfit az iroda vezetője hívta magához. Szuper megbízást kaptunk, közel a fővároshoz, mondta. A tervezés irányításával és a projekt műszaki vezetésével téged bíználak meg. Válaszd ki a munkatársakat, foglaltassatok szállást, és hétfőn kezdjétek meg a munkát.

Sajnos nem tudom vállalni, mondta férfi. A főnök értetlenül bámult. Hogyhogy? Ez szakmailag és anyagilag is nagy lehetőség, és te már nem vagy fiatal. Éppen azért, mondta komolyan a férfi. Egyszer már majdnem elvesztettem a legfontosabbat, a karrierem miatt. Már nem tudnám még egyszer rendbe hozni, ha megint elrontanám.

Este, vacsora után egymás mellett ülve csemegéztek a kertben. Mi volt ma az irodában, kérdezte Helga. A férfi magához húzta. Semmi különös. Hétfőn új projekt indul. Benne leszel? Nem, mondta, nekem más feladatom van.