Hajnalka

Hajnalka vékony, törékeny, meghatározhatatlan korú asszony, akinek az arcán nyomot hagyott az élet. Apja alkoholista volt, az anyja boldogtalanul robotolt, hogy a gyerekeinek enni adhasson, folyamatos pénztelenség jellemezte a családot. Hajnalka, mint legkisebb gyerek, kinőtt, használt fiúruhákban járt, mivel nagyobb testvérei mind fiúk voltak. Nem voltak lányos dolgai, néha vágyakozva nézte a szomszéd lányok játékát és babaszobáról meg szép ruhákról álmodozott.

Hajnalka az általános iskola után gyors- és gépírást tanult, hogy minél hamarabb pénzt keressen, és elszabadulhasson a sivár körülmények közül. Alig múlt 16 éves, amikor munkába állt. A Volánnál kapott állást, a személyforgalomnál, kis munka volt, kis pénzért, de Hajnalka elégedett volt, mint ahogyan az albérlettel is, ahol egy szoba-konyhás, komfort nélküli melléképületben öten laktak, de legalább volt saját ágya amit a piacon vett tarka pléddel tett kényelmessé, szekrénye, amibe szerény kis motyóját pakolta, olcsó volt és a lányokkal kellemes volt az élet. Néhány ruhát vásárolt, levágatta a haját és a lakótársak útmutatása alapján próbált csinos lenni. Egy céges buliban jött össze a férjével, egy buszsofőrrel, aki az első és egyetlen férfi volt az életében. Imádta a nagydarab férfit.

A házasságkötés után Hajnalka a férje szüleinek házába költözött a közeli faluba, ahol az addigi életéhez képest egy teljesen új világot ismert meg. Anyósa és apósa soha nem ivott, szép házban laktak, a szobákban modern bútorok, az ablakon csipkefüggöny, a parkettán szőnyegek voltak. A lakásban rend, tisztaság, a konyhában mindig készült valami finom étel, a kamrában szalámi rudak, sonkák és befőttek. Virágokkal, fákkal beültetett kertjük volt, lugassal és kerti bútorokkal, a hátsókertben hatalmas fóliaházak álltak, benne paprika, paradicsom, eper, amit többnyire az anyósa gondozott. Hajnalka felajánlotta az anyósának, hogy segít, aki ezt szívesen fogadta, és azonnal megkezdte Hajnalka oktatását a növénytermesztés terén. Munka után Hajnalka sietett haza, felkapta az overallt és már ment is a fóliasátorba, ahol anyósával együtt dolgozott. Jól érezte magát, az anyósa utasításait mindenben követte, ő meg dicsérgette, hogy milyen ügyes és milyen gyorsan dolgozik. Munka közben mindig beszélgettek, Hajnalka ezt is szerette, az ő családjában nem volt divat a beszélgetés. Hajnalka mesélt a munkájáról, az Anyósa a növényekről és a belőle származó jövedelemről, és azt is elmondta egyszer, hogy az így keresett pénz egy részét nekik szánják, amiből a "nagyház" mellé fel lehetne húzni egy "kisházat", hogy nekik is legyen külön lakrészük. Hajnalka már nagyon szeretett volna egy saját otthont, ezért lelkesen beleegyezett, hogy a szomszéd üres telken újabb fóliaházak épüljenek, mert a "több munka, több pénz", mondogatta az anyósa.

A következő évben már 5 fóliaházban folyt a növénytermesztés, Hajnalka munka előtt és munka után ott dolgozott. A nyár közepére meglett a kisház alapja az eper árából, szeptemberre álltak a falak a paradicsom árából, és a tél beállta előtt rajta volt a tető a paprika árából. Hajnalka minden reggel bement a szerkezetkész épületbe, és tervezgette a lakás berendezését, elképzelte a falak színét, a fürdőszobai csempét és a konyhát, ahol majd végre ő főzhet a férjének. A ház a következő év nyarán lett kész, a szülők pénzt adtak a berendezésre, és hagyták, hogy Hajnalka a saját ízlése szerint rendezze be. Hajnalka mindezért nagyon hálás volt, anyósáért tűzbe ment volna. Boldogan költözött be a házba, ahol volt nappali és hálószoba, csempés fürdőszoba és konyha. Igaz, Hajnalka a konyhát nemigen használta, hajnaltól késő éjszakáig dolgozott.

Karácsony táján derült ki, hogy Hajnalka gyermeket vár. Mindenki nagyon boldog volt, az anyósa, apósa a tenyerén hordozta, alig várták az unokát, csak az okozott némi feszültséget, hogy Hajnalka már júniustól nem nagyon bírta a munkát a fóliában, ezért a férjének kellett beállni, aki eleget morgott ezért, mivel az ő munkája mellett sokat kellett volna pihenni, a buszvezetés nem játék, mögötte emberek ülnek, mondta.

Szeptember elején megszületett Hajnalka kisfia. Szép gyerek volt, Hajnalka örömmel gondozta, fel sem merült, hogy visszamegy dolgozni, a gyes éppen megfelelt neki. A kisfiú szépen gyarapodott, mindenki szeme fénye volt, a nagyszülők elhalmozták ajándékokkal. Beköszöntött a tél, szép nyugodtan teltek az ünnepek, Hajnalka élvezte az anyaság örömeit. Szerette nézni alvó kisfiát, az sem zavarta, ha sírt, türelmesen sétálgatott vele, hogy a férje a másik szobában nyugodtan alhasson. Hajnalban felkelt, hogy kávét főzzön a munkába induló férfinak, aztán ült az ablaknál és a havas kertet nézve várta a gyerek ébredését, hogy újabb napot tölthessen vele.

Január végén újra indult a munka a fóliában. A család úgy döntött, hogy majd a nagymama gondozza a kisfiút, meg ellátja a háztartást, már úgysem bírja annyira a munkát, és Hajnalka veszi át a helyét a gazdaságban, hiszen már minden munkához jobban ért, mint a többiek együttvéve. Hajnalka szomorúan és nehéz szívvel hagyta ott hajnalonként az alvó gyermeket, bántotta, hogy a fiát másra kell bízni, de úgy érezte, anyósa megérdemli a kíméletet, és büszke is volt, hogy ennyire megbíznak benne, így zokszó nélkül dolgozott hajnaltól késő estig, sőt, ha a munka megkövetelte, éjszaka is. A gyereket szinte csak percekre látta, de tudta, hogy az anyósa mellett jó helyen van. Esténként megfürdette, játszott vele egy kicsit, szinte félálomban mesélt és énekelgetett neki, aztán bezuhant az ágyba. Mire a férje a hosszú műszakból hazaért, Hajnalka már ájultan aludt, és mire a férje felkelt, Hajnalka már a fóliában szorgoskodott, vagy a nagybani piacon árulta a portékát. A gyes ideje már régen lejárt, de Hajnalka nem ment vissza a munkahelyére, maradt otthon a gazdaságban. A fóliázás jól jövedelmezett, a Hajnalka által használt furgon és a teherautó mellé, amit apósa vezetett, újabb autó került, ez már csak az övék volt. A férje ezzel járt be dolgozni a városba.

Néha, amikor az apósa már nem tudta nézni Hajnalka robotolását, elzavarta őket egy-egy hétvégére valami fürdőhelyre, hogy pihenjenek. Ilyenkor Hajnalka is beült az új autóba, elmentek valahova, strandoltak, a gyerekkel játszottak, büfében ettek és Hajnalka végre 8 órát alhatott egyhuzamban és némileg kipihente magát.

Egy ilyen pihenős hétvége után Hajnalka boldogan konstatálta, hogy ismét gyermeket vár, de a család pánikba esett. Mi lesz, ha Hajnalka kiesik a munkából? A mama már nem bírná újra a fóliában a munkát, az apósa sem terhelhető már tovább. Hajnalka felvetette, hogy mi lenne, ha a férje feladná az állását és hazajönne, hiszen megérné anyagilag, és később még mindig visszamehetne, ha akar. Buszvezetőt mindig keresnek. Ám a férje felháborodott ezen az ötleten, esze ágában sem volt otthon dolgozni.

A család döntése az volt, hogy most nincs itt az ideje annak, hogy Hajnalka szüljön. Még a kisfiú is elég kicsi, alig múlt 3 éves, beteges is, még óvodába sem jár, mert ott minden betegséget csak elkapna. A nagymama sokkal jobban gondját tudja viselni. Így hát Hajnalka engedett a nyomásnak, abortuszra ment, elvetette a babát, keservesen megsiratta, és két nap múlva már megint ott dolgozott a fóliában.

Az évek teltek, a gazdaság bővült, a kisház tetőtere is beépült, az lett az akkor már iskolás fiú rezidenciája, aki egyre jobban eltávolodott az anyjától, hiszen annak sose volt rá ideje. A tanulásban sem tudott segíteni, hiszen soha nem képezhette magát, érettségije sem volt. A házasságkötése óta csak a jogosítványt szerezte meg, mert arra szükség volt ahhoz, hogy az árut a piacra hordhassa. Nem volt sem ideje, sem ereje, hogy olvasson, vagy filmet nézzen, saját magát is eléggé elhanyagolta, fodrászhoz évekig nem jutott el, a haját csak összefogta egy gumival, és kész. A fóliaházban munkaruhában dolgozott, a piacra farmerban járt, otthon tréningruhát hordott.

A férje egyre többször kritizálta, sokszor sértő módon, amin a kamaszodó gyerek jókat vihogott, és csak az anyósa fogta pártját, mondván, hagyjátok már azt a lányt, tán azt akarjátok, hogy a paradicsomoknak estélyi ruhába öltözzön?

Hajnalka a fia ballagására vett magának évek óta először új ruhát. Azt se igazán tudta mi a divat, hát megvette azt, amit a kirakatban látott. A férje szerint ízléstelen darab volt, a cipő sem illett hozzá, hiába magyarázta Hajnalka, hogy a nehéz munka miatt megszélesedett lábára csak ilyet kapott.

Ez a leszólás nagyon rosszul esett Hajnalkának, ezért elhatározta, hogy jobban figyel magára. Bejelentkezett fodrászhoz és manikűröshöz, ahol megpróbálták rendbe hozni az évek alatt elhanyagolt haját-kezét. De ez nem sokat ért, hiszen az ünnepség után hajnalban már megint a fóliában dolgozott, a manikűrözött kéz percek alatt tönkrement, a frizurája szétesett a párás levegőben. A két napszámos csak röhögött, amikor meglátta. Hajnalka megbántódott, anyósának panaszolta el a bánatát, aki azt mondta, ne törődjön velük, ha szemtelenkednek, rúgja ki őket.

Aztán minden visszazökkent a rendes kerékvágásba, Hajnalka dolgozott a gazdaságban, a férje buszozott, a gyerek bejárós lett a városi középiskolába.

Hajnalka azt hitte minden rendben van, amíg egy este, amikor a fóliából bement a házba, a családot a nagyházban együtt találta, és a levegőben feszültség érződött. Nem tudta, hogy mi történt, amíg a férje be nem jelentette, hogy válni akar, mert új nő van az életében. Az anyósa és az apósa nem mert Hajnalkára nézni, aki nem értette mikor és hogyan történt ez. Áthívta a férjét a saját lakrészükbe, de a férfi nem akart már erről beszélni, azt szerette volna, ha Hajnalka minél hamarabb eltűnik az életéből. Hajnalka azt mondta, nem hagyja magát, ő nem azért dolgozott itt 20 évet, hogy most csak úgy kirakják, mint egy macskát. De a válás során kiderült, hogy a ház, a gazdaság, az autók, mind-mind az apósa és az anyósa tulajdonában van. Neki és a férjének semmije sincs. Az ügyvéd elmagyarázta neki, hogy csak akkor tarthatna igényt bárminek a felére, ha az a férje nevén lenne, de papíron annak sincs semmije. Sőt, mivel Hajnalkának már 15 éve nincs munkahelye, az a látszat, hogy a férje és családja tartotta el.

Hajnalka tanácstalanságában nem tudta, kihez forduljon. A szüleitől nem várhatott segítséget, a testvérei is a saját problémáikkal küszködtek, éltek egyik napról a másikra, ráadásul évek óta nem is látta őket. Ebben a helyzetben csak az anyósára számíthatott, hát hozzá fordult segítségért, hiszen mindig olyan jól megértették egymást. Az anyósa segítséget ígért, amit meg is tartott, a saját pénzéből adott Hajnalkának ötvenezer forintot. Hajnalka ekkor nevetőgörcsöt kapott, majd sírásban tört ki, hiszen ez az összeg még egy jobb albérlet kauciójára is alig volt elég. Reakciójára az apósa elszégyellte magát és úgy döntött, hogy "nem lehet a lányt így kirakni az utcára", és kegyesen megszavaztak neki félmillió forintot, mondván: ennyit tudnak nélkülözni. A gazdaságba pénzt kell fektetni, hogy jövedelmet hozzon.

Hajnalkának addigra már minden mindegy volt, az élete összeomlott, anyósa és apósa szótlanul kerülgette, a férje haza sem járt, a gyerek a nagyanyjával sugdolózott. Hajnalka a kapott pénzből vissza akart költözni a városba, de hamar kiderült számára, hogy ennyi pénzért lakást venni ott nem lehet. Ezért a város határában, az Öreghegyen vett egy zártkertet egy 25 m2-es kis téglaházzal, amiben egy heverő, egy stelázsi, egy kerti szék és egy régi sparhelt képviselte a bútorzatot. Megmutatta a fiának az új otthonukat, lelkesen ecsetelgette, hogyan fogják berendezni és bővíteni, majd ha lesz pénzük, de a fiú kijelentette, hogy nem fog vele költözni, a nagyszülőkkel és az apjával marad. Hajnalka nem hitte el, újra és újra elment a fiához, aki a végén az arcába vágta, hogy nem megy vele, mert nem akar nyomorban élni, az anyja műveletlen, tanulatlan és őróla sem tud semmit. Ha pereskedni akar, akkor tessék, de ő úgyis azt csinál, amit akar.

Hajnalka erre már nem tudott mit válaszolni, fásultan jött el, senki sem tartóztatta. Egy kora tavaszi napon beköltözött a zártkertjébe és munkát keresett, de nem talált, sehol sem kerestek már gépírót. Nem volt bejelentett lakása, 15 éve nem volt munkaviszonya, nem volt érettségije, nem értett a számítógépekhez, nem volt megfelelő a megjelenése, mindenhonnan elküldték. Alig evett, a kertszomszédoknál végzett napszámból tengődött. Lefogyott, a ruhái tönkrementek, lógtak rajta, a helyzete elviselhetetlenné vált. Végül az önkormányzathoz fordult, ahol az ügyintéző elmagyarázta neki, hogy ő most gyakorlatilag hajléktalan. A zártkertbe nem lehet bejelentkezni, nincs senki, aki befogadná, de ahhoz, hogy lépni tudjon, az első dolog a bejelentett lakcím. Javasolta, hogy jelentkezzen be a hajléktalan szállóra, hogy legalább státuszba vehessék. Hajnalka ezt tette, így már volt lakcímkártyája is. Szorgalmasan járt a munkaügyi központba, így végül kiközvetítették egy önkormányzati céghez, ahol utcát söpört és parkot takarított. Nem valami előkelő munka volt ez, de Hajnalka örült neki, végre tudott rendszeresen enni és megvenni a legelemibb dolgokat.

Egyszer munka közben meglátta a fiát, örömmel futott hozzá, de az alig állt vele szóba, szégyellte anyját a többiek előtt. Ezt meg is monda neki. Hajnalka ebbe is belenyugodott, így amikor néha látta, csak suttyomban odaintegetett neki, rámosolygott, amit a gyerek vagy viszonzott, vagy nem, ahogy éppen kedve tartotta. A nyár lassan eltelt. Hajnalka gyalog járt munkába, ami napi 8 km sétát jelentett oda-vissza, és a munkaidő után sietett "haza", a kertjében szorgoskodott. A szomszéd kertek tulajdonosai megkedvelték, adtak neki palántákat, virágmagokat, cserjéket, örültek, hogy az addig gazos parlag végre gazdára talált. Hajnalka igyekezett a kedvességeket viszonozni, ezért ha úgy látta, hogy valakire ráfér, szinte észrevétlenül segített. Megmetszette a fákat, segített a gazolásban. Viszonzásképpen az emberek vittek neki ajándékba a termésből, zöldséget, gyümölcsöt, amit Hajnalka gondosan befőzött a régi tűzhelyen. Ősz végén kezdődtek a bajok. A kiskertek elnéptelenedtek, az emberek bezárták a házakat és a városba húzódtak. Hajnalka a cég központjában a szelektív hulladék-válogatóban kapott téli munkát. Ez jó volt, mert legalább nem kellett a hidegben az utcán dolgoznia. Hajnalkának nem volt megfelelő téli ruházata. A piacon vett cipő és dzseki gyorsan átázott. Ráadásul nem jól mérte fel a tüzelő mennyiségét - igaz, pénze se lett volna többre - és az rohamosan fogyott, hiába igyekezett takarékoskodni vele, a szigetelés nélküli falak, a korszerűtlen ablak, ajtó miatt sokat kellett fűteni, mégis mindig hideg volt.

Egy különösen hideg reggelen, amikor már a ház is teljesen áthűlt, Hajnalka combig érő hóban próbált eljutni a kertjéből a munkahelyére, de út közben többször is elesett, ruhája, cipője átázott, mindene csupa víz lett. Egész nap a nedves ruháiban dolgozott, délutánra belázasodott, folyt az orra. A munkavezetője nagyjából ismerte Hajnalka helyzetét, és azt tanácsolta, hogy ne menjen ki a kertbe, menjen inkább a hajléktalan szállóra, de Hajnalka nem akart odamenni, inkább hazavánszorgott. Még sikerült neki begyújtani, átöltözött, jól megrakta a tüzet, belebújt a hálózsákjába, magára terítette a takaróját és elaludt. Reggel a munkahelyen hiába várták. A munkavezető azonnal tudta, hogy baj lehet, egy embert ugrasztott, hogy nézzen utána, de kiderült, hogy a kertet a havazás miatt autóval nem lehet megközelíteni. A munkatársak aggódtak, és a munkavezető a város szélén lévő lovas-farm tulajdonosához fordult, annak motoros szánjával keresték Hajnalka házát. Alig találták meg, a nyomokat befújta a hó, keresztül-kassul járták a kihalt kerteket, mire felfedezték a házat. Arról ismerték fel, hogy a kémény körül el volt olvadva a hó, tehát ott nem régen még fűtöttek. Az ajtót betörve jutottak be a házba, ahol Hajnalkát kihűlve, eszméletlenül találták. Kórházba vitték, ahol kigyógyították a tüdőgyulladásból. A fia is meglátogatta egyszer, üdítőt vitt neki, de csak pár percig maradt. A munkavezetője is eljött és mondta, hogy kerestek neki téli szállást, egyik munkatársuk családi házában, a melléképületben lévő műhelyben ellakhat tavaszig, a kertbe nem mehet vissza.

Ezt Hajnalka is belátta, elfogadta a szállást, de alig várta, hogy kitavaszodjon és köszönettel visszaadja. Boldogan ment ki a kertjébe, ahol szomorú helyzet várta. A befőttek szétfagytak, a bejárati ajtó megvetemedett. Az egész ház csatatérre hasonlított, de Hajnalka nagy lendülettel fogott a takarításhoz. A fizetéséből meszet és tisztítószereket vásárolt, és végre belátta, hogy nem szégyen segítséget kérni és elfogadni, és az emberek szívesen segítettek. Így jutott bútorhoz, ágyneműhöz, szőnyeghez, függönyhöz, sőt kerti szerszámokhoz is, aminek a legjobban örült.

A kiskert egyre szebb lett, a ház körül virágok, a kerítés mellett málna, szeder, egres, a kertben megeredt kis gyümölcsfák és vetemények voltak. A kertszomszédok segítségével Hajnalkának lett kerti zuhanyozója és sikerült beköttetni a villanyt. A munkahelyén is híre ment, hogy milyen profi a növénytermesztésben, ezért a kertészetben adtak neki munkát. Hajnalka elégedett volt, csak esténként, amikor a kis háza előtt üldögélt, akkor sírdogált a fia után. A nyár újra a végéhez közeledett, és Hajnalka nem tudta mit csináljon, hova menjen a téli hónapokban. Félt a kiskertben kitelelni, megtanulta, hogy az nem alkalmas a téli lakhatásra, de nem tudta mi legyen a megoldás. Munkatársnője hívta fel a figyelmét az eltartási szerződés lehetőségére. Hajnalka eltöprengett és a következő héten feladott egy hirdetést, amiben eltartónak ajánlkozott. Mivel telefonja nem volt, a válaszokat a hirdetőbe kérte. A megjelenés után két hetet várt, aztán bement a levelekért. Kettő volt. Az egyikben egy 75 éves férfi keresett eltartót, azt azonnal eldobta. A másikban egy 68 éves hölgy mellé kerestek a gyerekei eltartót. Ezt a számot felhívta. Találkozott a hozzátartozókkal és az idős hölggyel is, aki tartózkodónak tűnt, de Hajnalka sem volt az a bizalmaskodó fajta, hát nem zavarta. Megbeszéltek 3 hónap próbaidőt, ami alatt kiderülhet, hogy az idős hölgy és Hajnalka ki tud-e jönni egymással, addig ingyen lakhat a lakásban, és megtapasztalhatja, mit várnak el tőle. Hajnalka november elején beköltözött a szép belvárosi lakás egyik szobájába, ami minden eddigi otthonától különbözött. Antik bútorok, kristálycsillárok, porcelánok, értékes szőnyegek és festmények között feszengett, mindig attól félt, hogy valamit eltör, vagy elront ezekből a drága dolgokból, de nem volt választása, megkezdődött a kemény élethez szokott egyszerű munkásasszony és az iskolázott, kényelmes élethez szokott úriasszony egymáshoz szokásának folyamata. Nem ment könnyen, a hölgy gyanakvó volt és szőrszálhasogató. Hajnalka türelmesen próbált mindent úgy csinálni, ahogy kérte, de sokszor ez sem volt elég. Ilyenkor a fiára gondolt, és tette a dolgát tovább. A három hónap már majdnem eltelt, és Hajnalka a folyamatos piszkálódás és zsörtölődés miatt úgy érezte, nem felelt meg a kívánalmaknak, ezért elkezdte az újságokban az albérleteket nézegetni. Néhány nap múlva a néni lánya kereste. Sajnálja, mondta, hogy túl nagy rajta a teher, ő megérti, de az édesanyja nagyon el van keseredve, amiért Hajnalka el szeretne menni. Hajnalka nem értette. Hiszen ő maradni akart, de úgy érezte, a néni elégedetlen vele. A lány nevetve felvilágosította, hogy olyan embert még nem hordott a hátán a föld, akivel az ő édesanyja elégedett volna. Hajnalka megnyugodott, már nem is okozott neki akkora gondot a néni piszkálódása, nyugodtan tűrte, néha még mosolygott is rajta.

Tavasztól Hajnalka egyre több időt töltött a kertjében. A néni ezt nehezményezte, mert - mint epésen megjegyezte - egyedül lenni eltartó nélkül is tud. Hajnalka megkérdezte, hogy nincs-e kedve vele tartani. A néninek volt hozzá kedve, így a két nő a tavaszi-nyári hónapokat nagyrészt a kiskertben töltötte. A néni megismerte a szomszédokat, közülük többeket megkedvelt, egyre vidámabb lett. Virágot ültettek, veteményeztek, gyomláltak, kapáltak, vagyis Hajnalka gyomlált, kapált, a néni utasítgatta, pedig még életében nem vett kapát a kezébe. Aztán virágot, zöldséget, gyümölcsöt szedtek, vitték a városi lakásba. A virágokkal a lakást díszítették, a zöldséget, gyümölcsöt rakták a mélyhűtőbe, együtt tették el a befőtteket. Ezekből télen Hajnalka isteni ételeket készített, süteményeket sütött a néni segítségével, mivel Hajnalka igen hiányos konyhai ismeretekkel rendelkezett. A házassága alatt végig a férfiakkal dolgozott, az anyósa főzött, Hajnalka csak bekapta az ebédet, vacsorát és szaladt vissza dolgozni. A szülei házában meg nem nagyon létezett az un. háztartás, a krumplis tészta és a bableves képezte a gasztronómia csúcsát. A néni végre elemében volt, Hajnalka pedig tehetséges tanítványnak bizonyult. Szintén a néni hatására kezdett az úgynevezett női elfoglaltságok iránt érdeklődni. Kötöttek, horgoltak, hímeztek, sütöttek-főztek. Egy ilyen horgolós-hímezős téli délutánon Hajnalka elmesélte a néninek az életét és a bánatát, amiért a fia nem szereti és megtagadta őt, szinte teljesen eltünt az életéből. A néni azt mondta, majd az idő elhozza a megoldást, begyógyítja a sebeket. A néni is mesélt az életéről, a lánykori bálokról, a férjéről, aki imádta őt, de meghalt 45 éves korában, a lányáról, akinek nincs rá ideje a karrierje mellett, és az unokákról, akik messze költöztek a megélhetés miatt.

A hosszú télen Hajnalka rákapott az olvasásra, beiratkozott a könyvtárba és néhány könyvet meg is vásárolt, ami különösen kedves lett számára.

Az évek teltek, Hajnalka és a néni nagy egyetértésben éldegéltek, télen a városi lakásban, tavasztól őszig az új ablakokkal, ajtóval ellátott, kis fedett terasszal bővített kerti házikóban.

Aztán egy napon Hajnalka meghívót kapott a fia esküvőjére. Csak az esküvőre, a vacsorára nem. Féltek talán, hogy a nem megfelelő megjelenésével szégyent hoz a családra. Ezen a néni nagyon felháborodott, Hajnalkának jólesett az együttérzés. Nagyon készült erre a napra. Éppen úgy, mint annak idején az általános iskolai ballagásra, új ruhát vásárolt, szép cipőt, táskát vett, fodrászhoz, kozmetikushoz ment (igaz, a sminket rövid gondolkodás után letörölte) és felkeresett egy manikűröst is, aki megpróbálta a nehéz munkától megkérgesedett kezét rendbe hozni.

Az esküvő napján Hajnalka az anyakönyvi hivatal előtt várta a fiatalokat. A fia éppen csak megölelte egy pillanatra, a menyasszony rá sem nézett, a ruhájával volt elfoglalva, nem is fogta fel, hogy a szolid, idősödő nő a férje édesanyja. Volt férje rezzenéstelen arccal ment el mellette a csinos feleségével, egyedül az anyósa állt meg vele beszélgetni néhány szót, de nem volt egymásnak mondanivalójuk, hát legalább telefonszámot cseréltek. A nászajándékot is neki adta oda, a fiához nem tudott közel férkőzni, és tolakodni nem akart. Az esküvő után Hajnalka hazafelé sétált, amikor az egyik közeli padon meglátta a nénit, aki rá várt, mert tudta, hogy egyedül fogja érezni magát. Hajnalka ekkor nagyon közel érezte magát a nénihez.

Az esküvő után néhány héttel Hajnalkához látogatóba érkezett a fia és a menye, megköszönték a nászajándékot. Hajnalka és a fia feszengve ültek a szobában, kerülve egymás tekintetét, míg a fiatalasszony fesztelenül mesélt a nászútról, fényképeket mutogatott, úgy látszott, szimpatikus neki Hajnalka. A néni kávét hozott és gyümölcsöt, és nem felejtette el megjegyezni, hogy ez Hajnalka kertjéből való. Eldicsekedett vele, hogy a kert valóságos arborétum, aztán a lakásra terelte a szót, és úgy beszélt róla, mintha az már a Hajnalkáé lenne, és ő a barátnője, aki vele lakik. Hajnalka értette, hogy miért teszi ezt. Azt akarta elérni, hogy a fia végre értékes emberként tekintsen rá, de Hajnalka már túl volt azon, hogy meg akarja szerezni a fia szeretetét. Vágyott rá, de már nem akarta kicsikarni.

Hajnalka 12 évig ápolta a nénit, aki szinte a családot jelentette számára. Amikor elhunyt, Hajnalka szívből megsiratta. Gyönyörű temetést rendezett neki és a legszebb sírkövet választotta ki a sírjára.

A temetés után Hajnalka felajánlotta a néni lányának és unokáinak, hogy vigyenek el a lakásból bármit, amit emlékként meg szeretnének tartani. Így a lakásból eltüntek festmények, antik komódok, porcelánok, de Hajnalka nem bánta. A maradék bútorokkal is elég kényelmes volt a lakás. Jól érezte magát az ismerős tárgyak között, és a hivatalos ügyek elintézése után törvényesen is a lakás tulajdonosa lett.

Egy év múlva Hajnalkát örömmel hívta a fia, hogy gyermeket várnak, Hajnalka is örült a jó hírnek. Egy késő őszi hajnalon a fia csengetett be, és boldogan újságolta, hogy éjjel kislányuk született. Évek óta először ölelték meg egymást, Hajnalka kávét főzött és csendben hallgatta, aztán lefektette, betakargatta fáradt fiát, aki néhány óra alvás és gyors tisztálkodás után rohant vissza a családjához. Hajnalka is vele tartott és megnézte az unokáját, nagyon boldog volt. A babát néhány nap után hazavitték a kórházból. Hajnalka szerette volna többet látni az unokáját, de a fiatalok Hajnalkáék régi lakásában a nagyszülőkkel együtt laktak, nem szívesen ment volna oda. Ezért inkább azt kérte, látogassák meg, ha a városban járnak. Ezt a menye megértette, és pár hét elteltével elvitték hozzá a babát. Hajnalka gyönyörűnek találta, átadta a neki vásárolt ajándékokat, egy kicsit a karjába vette, aztán a fiatalok már mentek is.

Elérkezett az idő, és Hajnalka nyugdíjba ment, volt már ideje pihenni, olvasni. A nyári hónapokat a kiskertben töltötte, télen a belvárosi lakásban lakott. Csendes és szerény életet élt. A fiával nem szakadt meg a kapcsolata, mióta a baba megszületett, időről-időre meglátogatták, beszéltek telefonon, de mindig csak a fiú kezdeményezésére, Hajnalka soha nem telefonált, még mindig tartott az elutasítástól.

Egy kora tavaszi napon a menye csengetett fel Hajnalkához. Megkérdezte, nem lenne-e kedve megsétáltatni az unokáját, míg ő elintéz valami félórás hivatalos ügyet. A gyerek nyűgös, nem viheti be magával. Hajnalka a játszótérre vitte a picit, majd kávézni hívta a menyét. Ezután egyre többször jött a hívás: Mama, le tudnál jönni a játszótérre a gyerekhez? Mama, elszaladnék fodrászhoz, tudnál vigyázni a kicsire? Anya, színházba mennénk, nálad aludhat a gyerek? És Hajnalka vállalta. Aztán eljött az idő, amikor Hajnalka hálószobájában megjelent egy gyerekágy, a nappaliban az antik polcon játékok sorakoztak. Hajnalka életébe visszatért a szeretet. Amikor erről beszél, megviselt, ráncos arcán mosoly fénylik, szeme azonban fáradt, megtört. Már nem tud felhőtlenül örülni, mindig attól fél, ezt is elveszi tőle valaki.