Gréta

Gréta szerető családban nőtt fel, testvérek között, mint legkisebb gyerek és mindenki kedvence. Három éves volt, amikor egy kérdésre, hogy "mi leszel, ha nagy leszel", lesütött szemmel suttogta, hogy "anya"... Babákkal vette magát körül, öltöztette, gondozta őket, mintha tényleg erre a szerepre készülne. Testvérei vagány gyerekek voltak, ő azonban inkább csendes. Ment ugyan velük, de amikor azok a folyóban tomboltak, ő a parton üldögélt és szépen sorba rakosgatta a szandálokat, papucsokat. Tinédzser korában a bátyja és nővére társaságában járt bulikba, nem ismerkedett fiúkkal, várt valamire és valakire. Tizenhét éves korában egy fiú rabolta el a szivét, de ő rá se mert nézni, végül nővére, aki nyitott, kezdeményező ember volt, kéretlenül "becserkészte" a fiút és bemutatta őket egymásnak. Mire Gréta észbe kapott, már kettesben üldögéltek, testvérei felszívódtak. Úgy látszott, a srácot nem zavarja a dolog, beszélgettek, ismerkedtek, egy lassú számra még táncoltak is, és a fiú randira hívta. Gréta szinte kivirágzott, a fiú szenvedélyes volt és kissé könnyelmű, de meleg és gyengéd is. Néhány hónap múlva a fiút behívták a seregbe. Gréta minden nap írt neki, a fiú is gyakran válaszolt, alig várták, hogy leteljen a szolgálat és hazajöhessen. Kapcsolatuk szépen alakult, a fiú a 18. születésnapjára vékony aranylánccal, lepte meg Grétát, aki állandóan viselte. A fiú, ha csak tehette, hazajött, ha nem jöhetett, Gréta utazott hozzá. Az érzelmek egyre forróbbak lettek, és a nyár meghozta a testi szerelmet is, Gréta kicsit ijedezve adta oda magát, még soha nem volt senkivel és a fiú ettől különlegesnek érezte és még jobban szerette, így az első éjszaka után megkérte a kezét. Gréta olyan boldog volt, mint még soha, őrülten szerelmes volt, környezete sose hitte volna, hogy a csendes, visszafogott kislány ilyen gátlástalanul át tudja adni magát az érzelmeknek. A fiú szülei felajánlották, hogy az udvari melléképületet átalakítják, hogy ott rendezhessék be első otthonukat. Gréta minden szabad idejét ott töltötte, festett, mázolt, tapétázott, bútorokat válogatott és alakított át, mindenki ámultan nézte kreativitását. A szülők közben már az esküvőre készültek, egyedül Gréta nővére nem értette, és ki is mondta, miért ez a nagy sietség? Gréta duzzogott emiatt, hát nem szólt többet. Amikor a fiú leszerelt, a kis lakás már készen várta, ott bújtak össze, ott beszélték meg az esküvő részleteit, szinte ki se mozdultak. Minden tökéletesen alakult, Gréta kiválasztotta menyasszonyi ruháját, kifizették a nászutat, kiválasztották az éttermet az esküvői vacsorához, megrendelték a tortát és a zenekart, mindezt nagy egyetértésben.

Egyik délután Gréta és a fiú egymásba gabalyodva tervezgettek, hallották a csöngőt, és a fiú anyjának lépteit, ahogy a kapuhoz szaladt, de nem foglalkoztak vele, míg zavartan meg nem állt az ajtóban, és a fiára meredt. Ez a nő téged keres, mondta, és a háta mögött belépett egy lány, aki jól láthatóan gyermeket várt. A fiú sápadtan ugrott fel, Gréta nem értette, mi történik. Az idegen lány, meglátva őt, sírva fakadt, aztán a fiúra támadt. Hát ezért adtál meg hamis címet? - kérdezte, azt hitted, csak úgy ott hagysz engem azok után, ami köztünk történt, zokogta. Gréta ebben a percben értette meg, mi történt. Megcsalták. A fiú, aki azt hazudta, hogy ő a mindene, elkötelezte magát egy másik nőnek is. Gyereke lesz, akinek nem ő az anyja. Zsibbadtan kapkodta magára a ruháit, az ajtóhoz futott, a fiú utána, de ő csak ment, rá se birt nézni, úgy érezte a szivét tépték ki. Otthon bevánszorgott a szobájába, a takarója alá bújt, és ott végre kitört belőle a sírás. Nővére ült az ágya szélére, neki zokogta el, mi történt. Amikor néhány óra múlva megjelent a fiú, be sem engedték a házba, menjen innen, mondták, amit tett, nem lehet megbocsátani. A fiú napokig ült a ház előtt az autójában, de Gréta még az utcára sem tette ki a lábát, a család meg mereven elzárkózott. Gréta apja ment el a fiú szüleihez, visszavitte a gyűrűt és a nyakláncot, lemondták az esküvőt. Gréta csak feküdt a szobájában, nem evett, nem ivott, ha mégis beleimádkoztak valami kis levest, kihányta. Orvost hívtak hozzá, aki megállapította, hogy idegösszeomlása van, és kiszáradt, mentőt hívott, Grétát kórházba vitték, anyja rémülten szorongatta a kezét, ült mellette és könyörgött neki, hogy akarjon élni. Hetek teltek el, mire Gréta annyira magához tért a sokkból, hogy elhagyhatta a kórházat. Szülei és testvérei óvták, szerették, támogatták. Visszament dolgozni, munkatársai nem jutottak szóhoz, mikor meglátták a csont és bőr lányt. Mindenki a fiút szapulta, ő meg csak hallgatott. Ahogy telt az idő, Gréta belenyugodott a sorsába, de nem örült már semminek, és nem érdekelte semmi. Eljárt dolgozni, aztán hazament, ült a tévé előtt, de látszott, nem látja, amit néz. A fiú kitartóan próbálkozott, hogy beszélhessen vele, de ő nem akarta látni. Már vagy két hónap telt el, amikor a nővére meggyőzte, beszéljen a fiúval. Ha tisztázzák, mi történt, talán le tudja zárni az életének ezt a szakaszát és tovább tud lépni. Ennél az állapotnál minden csak jobb lehet. Gréta beleegyezett. A fiú sem volt jobb állapotban, mint ő, sírással küszködve ültek, míg a fiú elmondta mi történt valójában. A határőr laktanyában minden katonának volt "falusi babája", akihez kijárt. Egyszer, amikor nem mehetett haza, kimaradást kért és több társával a falusi étterembe mentek. Ott találkozott a lánnyal, aki kellette magát, ő meg sokat ivott és hát a magány, meg a többiek cukkolása hatására belebonyolódott ebbe a kapcsolatba. Nem vette komolyan a lányt, csak hitegette, és igen, szemét módon hamis nevet és címet adott meg a lánynak. Nem is akarta többé látni. Gréta nem tudta, hogy undort vagy haragot érez. Mégis, hogy gondoltad, kérdezte a fiút. Hogy most majd átölellek és minden el lesz felejtve? Egy másik nő szül neked gyereket, pedig azt hittem én leszek a gyerekeid anyja. Mi lesz azzal a gyerekkel? Vállalom, motyogta a fiú. És ha megint "magányos" leszel egyszer, akkor majd újra megteszed? A fiú hevesen tiltakozott, de Gréta nem tudott hinni neki. Hónapokig hazudtál, olyan meggyőzően, hogy nem jöttem rá, mondta, soha nem tudnék ezután megbízni benned.

A beszélgetés után Gréta a családjához fordult. Pestre szeretnék költözni, mondta. Nem tudok itt maradni, mindenki szánakozva néz rám, az utcán összesúgnak a hátam mögött. Nem akarom őt sem látni, mert a végén elgyengülök, hagyom magam meggyőzni, és egész életemben azon fogok tépelődni, hogy igaz-e amit mond, vagy megint hazudik.

Egy vasárnap délután Gréta egy bőrönddel és némi pénzzel a zsebében felszállt a pesti vonatra, hogy maga mögött hagyja bánatát. Pesten már várta az albérleti szobája egy panelház 10. emeletén, a lakótársak vidáman mutatkoztak be, elmondták a házirendet, ami abból állt, hogy semmit ne hagyjon szét a konyhában és a fürdőszobában, megmutatták a "takarítási beosztást", aztán ment mindenki a dolgára. Grétának ez nagyon megfelelt így, nem vágyott közösségi életre. Hamar talált munkát egy Kft-nél árucsomagolóként, ami közel volt a lakáshoz, még bérletet se kellett venni, és a pénze is éppen kitartott addig, amíg fizetést nem kapott. Egész jól indul ez, gondolta az ágyán kuporogva. Ezután egyhangú hónapok következtek, végül tompult a fájdalom, győzött az élni akarás. Gréta hamar megunta az egyhangú munkát, nézegetette az ujságban az álláshirdetéseket, több beszélgetésen és interjún is részt vett, de vagy őt nem hívták vissza, vagy neki nem tetszett a felajánlott munka, végül egy budai gyógyszertárban vállalt munkát, mint laboráns. A környezet itt sokkal barátságosabb volt, így a közelben keresett új lakhatási lehetőséget. Igaz, ez drágább volt, de a szépen karbantartott régi épület nagyon tetszett, a kicsi és barátságos, gangra néző szoba is megfelelt, így hát kibérelte. A gyógyszertárban dolgozni érdekesebb volt, de nem az eszközök mosogatása miatt, hanem, mert új lehetőségek is adódtak. A tulajdonos hozzájárulásával Gréta elvégezte a gyógyszertári-asszisztens képzést, és három év múlva felvételizett az egyetem gyógyszerész karára. Huszonhét éves volt, mikor kézhez vette diplomáját. Úgy tünt, sínen van az élete, csak ő tudta, hogy igazából nem is él. Családja távol volt, a havi egyszeri látogatás és a néhány perces napi telefonbeszélgetések nem pótolták a hiányt. Férfi nem volt az életében. Nem azért, mert nem akarta, egyszerűen csak nem tudta elfelejteni a fiút, akiről úgy tudta, szintén elköltözött a városból, talán feleségül vette a gyereke anyját. Élte volna ő is az életét, férfiakban nem volt hiány, sokan próbáltak vele flörtölni, és ő szivesen viszonozta volna az érzéseiket, de a szive egyszer sem dobbant meg.

Egy nyári napon, amikor az autópályán hazafelé tartott, megállt egy benzinkútnál, hogy a nagy melegben valami hideg üdítőt vegyen. A kis shop előtt üldögélve rágcsálta a szendvicset és itta a kólát, amikor figyelme egy 3-4 év körüli kis srácra fordult, aki a kis pihenő virágait próbálta nagy igyekezettel lepisilni. Gréta mosolyogva figyelte. A gyerek apja azonnal ott termett, felrángatta a gyerek kis bermudáját, suttogva dorgálta, "de csak locsoltaaaam" háborgott a gyerek és Gréta nem tudta visszafojtani a nevetést. Végül a férfi sután vállat vont, így jártunk, mondta és Grétára kacsintott.

Ez a kis incidens jókedvre derítette Grétát, egész úton mosolygott, ha eszébe jutott, hazaérve azonban újra elkomorodott, mint mindig. Igazából nem is szeretett hazajárni. Szerette a szüleit, testvéreit, de nyomasztotta a változatlanság, ami fogadta. Ugyanazok a falak, ugyanazok a bútorok, minden a múltra emlékeztette, és ő nem akart emlékezni. Végigdőlt az ágyán, gondolatai elkalandoztak. Ha akkor nem fut el, hanem megbocsát, ma már talán kamasz gyerekei vannak. Boldogan élne, vagy boldogtalan lenne? Vagy elvált volna? Ki tudja... Egy biztos, az álmaiból semmi sem valósult meg. Más dolgok dominálnak az életében, és ezek jó dolgok. Csak köszönő viszonyban sincsenek a vágyaival. Szíve mélyén még mindig anya szeretett volna lenni elsősorban, de úgy tünt, már kifut az időből. Testvérei gyerekeit szerette, nyaralni vitte, de a mindennapokban magányosan élt, nem ismerte az iskolába rohanás, a késés, a büszkeség vagy a kudarc érzését, amit az igazi anyák átélnek. Ezzel az érzéssel utazott vissza. Szűk kis szobájában újra az életén töprengett. Miért nem sikerül túllépni a fiatalkori sérelmeken? Miért nincs egy férfi, aki igazán őt akarná? Miért csak haverkodni akar vele minden pasi, vagy csak ágyba vinni egy éjszakára? Másnap kialvatlanul ment dolgozni, rettentően sajnálta magát. Kolléganője, aki egyben az egyetlen barátnak nevezhető ismerőse volt, megütközve nézett rá. Na, mesélj, mondta neki, miközben szemcseppet készített. Gréta vonakodva mondta el, mi nyomasztja. Miért nem akar engem senki? - kérdezte a sírással küszködve. A másik nő bambán nézett rá. Még hogy nem akar? Hát kire néz a főnök úgy, hogy a szeme majd kiesik? Kit próbál minden nap ebédelni hívni? Kit akart elkisérni autót venni? Miért itt lebzsel mindig, és a másik gyógyszertárába miért csak néhanapján? Évek óta koslat utánad! Gréta a fejét rázta, hülyeségeket beszélsz, hát téged és másokat is hív. Ja persze, nevetett a nő. Engem, akinek két gyereke és férje van, meg az 50 éves kolléganőt, tőlünk biztos nem akar semmit, elhiheted. Olyan szerelmes, mint az ágyú, csak te vak vagy. Gréta hitetlenkedve rázta a fejét, az nem lehet, hogy ilyesmi elkerülje a figyelmét. Fél óra múlva látta megérkezni a férfit, figyelte, ahogy bezárja a kocsit, átugrik a virágágyáson és belép. Szemük azonnal összeakadt. A férfi tényleg rá nézett először, csak azután köszönt a többieknek. Délben tényleg elhangzott a kérdés: ki jön ebédelni? Gréta? és csak azután a többiek. És tényleg mindenben felajánlotta a segítségét, és ahányszor felnézett, a férfi tekintete mindig rajta nyugodott. Grétát kiverte a víz a felfedezéstől, zavarban volt, ha a férfi szólt hozzá, elpirult. Kolléganője vigyorogva figyelte és amikor egyedül maradtak, kajánul nevetett.

Ettől kezdve Gréta nem tudott többé úgy nézni a férfira, mint eddig. Próbálta játszani a közönyöst, de mindig felfedezett rajta valamit, ami tetszett neki. Hogy milyen szép a szeme - eddig észre se vette. Milyen kellemes a hangja, milyen meleg a tekintete, milyen jó a feneke - ettől a felfedezéstől elszégyellte magát... Ahogy teltek a napok, a férfi észrevette a változást a viselkedésében - vagy valaki felhívta rá a figyelmét - és egyik nap zárás után meghívta egy kávéra. Már nem először tette ezt, de Gréta most elfogadta a meghívást. A beszélgetés meglepő és letaglózó volt. A férfi nem sokat kerülgette a témát, elmondta, hogy mióta meglátta, azóta kívánja, és mióta megismerte, azóta szereti. Gréta szóhoz sem jutott, de végül abban egyeztek meg, hogy adnak egy esélyt a kapcsolatnak. Gréta néha kissé megriadva a férfi temperamentumától, de összességében jól érezve magát, egyre inkább átadta magát az érzéseinek. Fél év múlva a férfi kis garzonjába költözött és kezdték kialakítani közös életüket. Nagy terveik voltak a tengeri búvárkodástól az El Caminoig, sokat kirándultak, túráztak, idegen országokban, városokban csavarogtak, a férfi az első évfordulójukra színházbérlettel lepte meg Grétát, aki boldogan ugrott a nyakába.

Gréta nem merte megemlíteni, hogy gyereket szeretne, amíg a férfi egyszer rá nem kérdezett. Pironkodva mesélte el neki kislánykori álmait, aztán bánatosan mosolygott. Csináljunk egyet? kacsintott a férfi, és Gréta nem hitte el, hogy komolyan gondolja. Nagy gonddal készült a gyerekvállalásra, abbahagyta a fogamzásgátló szedését, tisztítókúrát tartott, jógázott, a férfi megmosolyogta a készülődést. Nagyon várták a következő menstruációt, ami meg is érkezett időre, és ezután már semmi sem állta útját a baba érkezésének. Múltak a hónapok, de a gyerek csak nem akart megfoganni. Fél év múlva felkerestek egy neves nőgyógyászt, és a vizsgálatok semmi eltérést nem mutattak. Mindketten egészségesek, majd jön az a gyerek, ne türelmetlenkedjenek. Megnyugodva mentek haza, éltek tovább nagy egyetértésben. Megegyeztek, hogy a gyerek miatt nagyobb lakásra van szükségük, együtt járták a várost, míg meg nem találták a megfelelőt. A férfi kis garzonja, Gréta megtakarított pénze és némi hitel segítségével megvették álmaik lakását, Gréta fellélegzett, a férfi lakásában vendégnek érezte magát, ez már az ő otthona is lesz. Hamar berendezkedtek, minden hónapban izgatottan figyelték a jeleket, de hiába. Három év elteltével Gréta már feladta, hogy valaha is anya lesz, a férfit azonban nem ilyen fából faragták, ha ő elhatározta, hogy gyereke lesz, akkor lesz is! Mindennel próbálkoztak, eredménytelenül, végül a lombikbébi program mellett döntöttek. Vizsgálatok, és hosszas előkészítő kezelések után az első beültetés teljes katasztrófa volt. A beültetett sejtek nem tapadtak meg. A második alkalommal már reménykedhettek, de annál nagyobb volt a csalódás, amikor 3 hét után az egyik, két héttel később a másik magzat is elhalt. Ezután újabb hormonkezelés következett, majd a harmadik beültetés, ami megint csak nem járt eredménnyel. Több lehetőség nem volt. Gréta összetört. Már 36 éves, kifutott az időből, soha nem élheti át az anyaság örömeit. Éjszakánként sírt, nem tudott aludni, a férfi ölelte, szerette, hogy a fájdalmát enyhítse, aztán komoly döntést hozott. Eladom az egyik patikát, mondta Grétának egy éjjel. Megkiséreljük a beültetést annyiszor, ahányszor kell, saját költségen. Gréta nem hitte el, amit hallott. Hiszen az milliókba kerül. Nem érdekel, mondta a férfi, kell nekem egy gyerek és azt akarom, hogy Te legyél az anyja. Egész éjjel és még napokig ez volt a téma. A két gyógyszertár biztos megélhetést, magas életszínvonalat jelentett, de ha csak egy marad, az jelentősen csökkenti a jövedelmeket. Abból nem lehet a férfi által megszokott, és szeretett életszínvonalat tartani, főleg, ha még gyerek is lesz. Ezt nagyon meg kell gondolni. De a férfit nem lehetett eltántorítani az elhatározásától, szokásos lendületével vetette bele magát ebbe is, és alig néhány hónap alatt sikerült is nyélbe ütni az üzletet. Felkeresték a leghíresebb klinikát, ahol Grétát újabb kezeléseknek vetették alá, petesejteket szívtak le a testéből, és ötöt sikerült is megtermékenyíteni. Hányat ültessünk be, kérdezte az orvos, általában kettőt szoktunk. Mindet! - hangzott a válasz szinte egyszerre.

Újabb szorongással teli napok következtek, az öt beültetett petesejtből először kettő, aztán még egy felszívódott, de kettő keményen tartotta magát. Gréta még a 12. hét végén sem mert reménykedni. Mozdulatlanságra kényszerülve számolta a napokat, a férfi mindennel ellátta, ápolta, szerette. Gréta szorongva figyelte, nem veszi-e észre rajta a lemondás okozta kedvetlenséget, hiszen nem volt már pénz extra szórakozásra, még a nagy fogyasztású luxus autót is le kellett cserélni egy kis japán kocsira, de ő boldogan ölelte Grétát, gyönyörűnek látta. Az ötödik hónap közepén kezdett el Gréta reménykedni, az ultrahangon kiderült, hogy két kislány érkezik, meghatottan nézték a két kis arcról készített felvételeket. Gréta végre hazamehetett a klinikáról, szülei és testvérei szinte minden héten felutaztak hozzájuk, hogy gyümölcsöt, zöldséget, anyja által készített befőttet és lekvárt hozzanak, vagy csak megöleljék és biztassák őket. A hatodik hónap végén a doktor biztosította őket, hogy minden rendben van "odabent", a kislányok gyönyörűen fejlődnek, és Gréta ekkor már nevet is adott a gyerekeinek. A szülés várható időpontja előtti héten Gréta újra befeküdt a klinikára és két nap múlva rövid vajúdás után megszülettek az ikrek. Gréta és a férfi boldogan ringatták őket, és vitték haza nagy büszkeséggel.

Hamar belerázódtak a gyereknevelésbe, nem érdekelte őket a viszonylagos szegénység sem, hiszen mindenük meg volt, amit csak kivántak. Egy hónaposak voltak a kislányok, amikor a férfi feleségül vette Grétát, aki boldogan mondott igent.

Egy nap a férfi sápadtan érkezett haza, Gréta kérdésére, hogy mi történt, nem tudott válaszolni, csak nagyon fáradt vagyok, mondta és ledőlt. A rosszullét hamar megszünt, de aztán néhány nap múlva újra jelentkezett, és többször megismétlődött. Gréta követelésére végre felkerestek egy orvost, és a vizsgálatok után a diagnózis letaglózta őket. Leukémia. Az első sokk után azonnal specialistához fordultak, megkezdődtek a kezelések, Gréta keményen állta a sarat, édesanyja segítségével ellátta a gyerekeket, ápolta a férjét, intézte a gyógyszertári ügyeket, ami a megélhetésüket biztosította. Végül a kezelések és a kislányoktól a születéskor levett őssejtek segítségével sikerült a betegséget leküzdeni. Mikor a férfit gyógyultnak nyilvánították, Gréta szülei ragaszkodtak hozzá, hogy menjenek el kettesben egy rövid nyaralásra, hogy a feszültséget kicsit kifújják magukból. Majd ők vigyáznak a kislányokra, hiszen nem olyan kicsik már, lassan négy évesek.

A tengerparti nyaraláson Gréta egyik reggelre hirtelen rosszul lett. Hányt, émelygett, rázta a hideg, elájult. A férfi rémülten rohant vele orvoshoz, de semmit sem találtak, talán a vacsorára fogyasztott hal okozhatta, mondták, előfordul olyan turistákkal, akik nem szoktak hozzá a tengeri herkentyűkhöz. Gréta két napig nagyon rosszul volt, alig maradt meg benne valami, a nyaralás hátralévő idejében nagyon vigyázott, mit eszik, és a rosszullét többé nem jelentkezett. Már feledésbe is ment ez a kellemetlen kis incidens, folytatták tovább az életüket nagy összhangban, amikor Grétában tudatosult, hogy kimaradt a menstruációja. Az nem lehet, hogy terhes vagyok, hiszen spontán nem eshetek teherbe, morfondírozott, biztosan valami betegség. Nem szólt senkinek, nem tudta, hogy mondja meg frissen gyógyult férjének, hogy most meg neki van valami baja, így hát titokban ment orvoshoz. Az orvos egy gyors vizsgálat után megkérdezte, csinált terhességi tesztet? Nem, mondta Gréta, hiszen az előzmények... Na, csináljon csak egyet, és holnap jöjjön vissza vizelet vizsgálatra. Gréta szédelegve ment vissza a gyógyszertárba, felbontott egy tesztet, és a mosdóban ülve várta az eredményt, ami pozitív lett. Mi van már? - kopogott rá kolléganője. Terhes vagyok, ámuldozott Gréta. Hát, ha egy projekt beindul... nevetett a kolléganője. Gréta először kétségbe esett. De hát 44 éves vagyok, rémüldözött. Aztán azonnal a férjét hívta, aki először el sem hitte a hírt, megrémült, hogy a betegsége után nem lehet-e baja a gyereknek. Csak akkor nyugodott meg, amikor a vizsgálatok után az orvos közölte, nincs gond, a harmadik baba is egészséges. Boldogan adták át magukat a gyerekvárás örömeinek. A 12. heti ultrahangos vizsgálat során az orvos sokáig szótlanul nézte a monitort, majd torkát köszörülve azt mondta, van egy kis változás. Gréta és férje ijedten kaptak egymás keze után, de az orvos már mosolygott, nem egy baba van itt, hanem kettő, mondta, ők meg összenéztek, és kitört belőlük a megkönnyebbült nevetés, és Gréta csak annyit tudott kinyögni, hogy "Hát, ha egy projekt beindul...."