Ferenc

Ferenc családjában, mióta csak visszaemlékezett, a szigorúság határozta meg az életet. Szigorúan betartott és számon kért szokások, szigorú napirend és kialakult életritmus szerint éltek.

Hajnalban keltek, azonnal az állatok után néztek, tehenet fejtek, ganéztak, almot terítettek, aztán a konyhába mentek, a fonott üvegből a 3 centes kupicába pálinkát töltöttek és felhajtották. Sose hagyták ki, és sose ittak kettőt. Reggeliztek, magukhoz vették az asszonyok által elkészített elemózsiát, a demizsonba friss vizet engedtek, egy deci borral savanyították, sose kettővel vagy egy féllel. Egész nap dolgoztak a gazdaságban, este hazamentek, ellátták éjszakára az állatokat, megmosakodtak, és elfogyasztották az asszonyok által, szigorú rend szerint elkészített ételeket, hétfőn a vasárnapi maradékot, kedden tésztát, szerdán pörköltet, csütörtökön tojásos ételeket, pénteken főzeléket, mert olyankor böjt van. Csak minden második héten volt változás, olyankor csütörtökön kenyérsütés volt, és finom langalló, szalonnával meg tejföllel sütve. Elszívtak még egy cigarettát, közben megittak egy pohár bort szódával, soha nem kettőt vagy hármat, mindig csak egyet. Szombaton borotválkoztak, vasárnap a kismisére mentek, és megválogatták, kikkel állnak szóba.

Ferenc is ebben a szellemben nevelkedett, egészen 14 éves koráig. Amikor bekerült a városi kollégiumba, hogy mezőgazdasági ismereteket tanuljon, meglepődve tapasztalta, hogy mások lazábban élnek, szórakozni járnak, furcsa, idegen zenéket, valami Beatlest, meg Omegát hallgatnak, a fiúk haja hosszú, szűk nadrágokat, színes pólókat viselnek és napszemüveget hordanak. Tetszett neki az új divat, ő is olyat szeretett volna. Szó sem lehet róla, mondta ki az apja, az én fiamból nem lesz hippi és huligán. Ferenc nem vitatkozott, tudta, hogy felesleges, de kicsit megnövesztette a haját és a szülőktől menzára kapott pénzből ő is divatos ruhákat vett, amit a kollégium öltözőszekrényében tárolt. Otthon a megszokott ruháit hordta. Három év után azonban vége lett az iskolának, haza kellett menni, és ő visszazökkent a család monoton életébe. Az első évben még úgy gondolta, ha eléri a nagykorúságot, elmegy innen és valamelyik nagyvárosban kezd új életet, de mire ezt kivitelezte volna, behívták katonának. Nem is bánta. Egy határmenti kis városba került, kijártak a helyi szórakozóhelyekre, lányokkal ismerkedtek, határozottan jól telt az idő, a szolgálat sem volt megerőltető a kemény paraszti munkához képest.

Mire hazakerült, már elmúlt húsz éves.

Újra otthon élt a monoton hétköznapokban, a családja életvitele teljesen megvadította, de arra nevelték, hogy kritika nélkül elfogadja a szülői irányítást, és míg a falun kívül nyitott, vidám fiú volt, otthon ő is megkeményedett. Álmodott arról, hogy elszökik, de halogatta, most ezért, aztán azééért...

Csak tette a dolgát a szigorú napirend szerint, este apja mindig meghatározta a következő napi teendőket mindenki számára, ez alapján simán működött a gazdaság. Hét végén volt egy kis szabadsága. Szombaton, ebéd után lefürdött a hét közben alig használt fürdőszobában, tisztát vett és besétált a falu központjában lévő presszóba, vagy a vendéglőbe, ott barátokkal ittak egy-két sört, vagy fröccsöt, nézegették a lányokat, moziba hívták őket, és ha hagyták, a sötétben kicsit megszorongatták, csókolgatták őket. Alig várták az ilyen-olyan alkalmakkor megrendezett bálakat, ahol tánc ürügyén legálisan ölelgethették őket, érezhették a testük melegét. Büszkén feszítettek, ha sikerült egy-egy lányt kicsalni "sétálni", aztán a buli végén hazakisérni, neki nyomni egy sötét utcában a kerítésnek, és feltérképezni a testét.

Így élt Ferenc is két évig, aztán egy lány felkeltette az érdeklődését. Nem volt benne semmi különös, de kedves mosolya és a csodálat, ahogy őt nézte, tetszett neki, szívesen tartózkodott a társaságában. A lány nem volt valami nyitott a flörtre, hiába hívta "sétálni", elhárította. Aztán egyszer tánc közben megához rántotta, érezte a dús melleket, a puha hasat, megkívánta, felajzott testét a lány öléhez nyomta, a lány keze megrebbent az övében és nem mert ránézni. Hazakisérte, és a lány hagyta, hogy a sötétben keze a ruhája alá tévedjen, hagyta, hogy megcsókolja, keze az inget markolta a vállán, nem szabad, nem szabad, tiltakozott, aztán kiszabadította magát és befutott a kapun. Ferencnek tetszett a lány, tenyere szinte bizsergett, hogy újra érezze a melleit, ezért a következő szombaton felkereste az otthonában, és moziba hívta. A lány szülei örültek a kibontakozó kapcsolatnak, és bár ő nem gondolt házasságra, a községben kezdték őket egy párként elkönyvelni. Erre akkor döbbent rá, amikor egy lakodalomba koszorús-párként kaptak meghívást. Apja a vacsoránál megemlítette a dolgot. Hallom udvarolsz ennek a lánynak, mondta. Nem rossz választás, ha úgy látod, nézünk egy házat itt a közelben, aztán megkérheted. Ferenc ugyan nem érzett nagy kedvet a házasodásra, de a saját ház, és az önálló élet lehetősége csábította. Elege volt már az apai önkényből. Köszönöm, mondta, majd érdeklődök házak iránt, de valamiből élni is kell. Úgy látszott, az apja már átgondolta a tennivalókat, mert azonnal kész volt a válasz. Rád íratok öt hektár szántót, meg azt a kis darab szőlőt ott az aljon. A lány se szegény, majd megbeszéljük az apjával, hogy mit hozhat a házaságba. Ferencnek egyre jobban tetszett, hogy megszabadulhat otthonról, hát nem tiltakozott. Két legyet üt egy csapásra. A föld és szőlő elég lesz a megélhetéshez, és a lány még hoz is valamit. Külön ház, külön gazdaság, saját ÉLET! Szépen kikerekedik minden.

De semmi sem úgy történt, ahogy eltervezte.

Ferenc egy gazdának fuvarozott éppen, amikor meglátott egy lányt. Fogalma sem volt, ki lehet, még sose látta eddig. Magas volt és karcsú, egy fonatba fogott haja a derékhajlatát verte. Ferenc nem tudta levenni róla a szemét. A lány észrevette az érdeklődést, fejét felvetette, keményen viszonozta a pillantást, mintha azt mondta volna, én is megnézlek ám magamnak! Ez valami új volt. A városi lányok vidám és kíváncsi tekintetétől és a falusiak szemérmes pillantásától is különbözött.

Ferenc egész nap nem tudta kiverni a fejéből. Álmodott róla. A haverokat kérdezte, ki ez a lány? A városból jött, mondták neki, egyedül él a "kelemen-tanyán". Éppen ott? A tanyának rossz híre volt, a régebben benne lakók miatt. Ezt vetítették ki a lányra is, aki pedig nem ártott a légynek se.

Egy nap újra látta a lányt. Fenyőcsemetéket telepítettek az erdőgazdaságnál. Direkt úgy állt meg, hogy ha a lány felnéz, meglássa. Kihívóan szegezte rá a szemét és a lány visszanézett rá. A szeme valami különös, meleg kifejezéssel tapadt Ferenc arcára, elmosolyodott, aztán dolgozott tovább. Amikor hazafelé indultak, a lány visszafordult, nem nevetett, csak egy pillanatra kapcsolódott össze a szemük, aztán határozott léptekkel ment tovább. Hajfonata a hátán himbálózott.

Ferenc kába volt a lány utáni sóvárgástól. Vacsora után biciklire ült és a tanya felé vette az irányt. A kerékpárt a kiserdőnél belökte a bokrok közé, és a házat hátulról megközelítve, óvatosan közeledett. Víz csobogott, a lány halk dúdolgatása hallatszott, nem tudta honnan, kereste a szemével és meglátta... Egy nagy dézsában ült lehunyt szemmel, nyakig a vízben. Ferenc kivárt. A lány végre felállt. Ferenc alig kapott levegőt. A lány egy törölközőt csavart a testére és a házba ment. Az ablak alá lopózott, úgy leste. A lány felöltözött, evett néhány falatot, ült az asztalnál és valahova a semmibe bámult. Aztán felállt és kilépett az ajtón. Meglátta őt, az arcán boldog mosoly terült szét. Hát eljöttél? - kérdezte, azzal megfogta a kezét és a ház mögötti kis virágoskertbe húzta. Egy kis lócára ültek. Ferenc érezte a lányból áradó illatot, amit még soha, senkin sem érzett. Oda kellett hajolnia, hogy jobban érezze. A lány nevetett. Egymás kezét fogva ültek, semmiségekről beszélgettek. Menned kell, mondta a lány, reggel korán kelünk. Vigyázz, ne lássanak. A kertkapunál Ferenc megcsókolta. A lány a szemébe nézett, átkarolta a nyakát, aztán végig csókolta az arcát és a szájára tapadt. Ferenc még soha életében nem kapott ilyen csókot. De talán a világon senki sem kapott még ilyen csókot. Azt se tudta, hogy ért haza.

Sokáig elmaradtál az este, mondta az apja reggel. Hírbe ne hozd nekem azt a lányt! Honnan tudja? - ijedt meg Ferenc, aztán rájött, apja a másik lányról beszélt. Nem szólt, csak bólintott. Egész nap kínlódott. Nem megy többé a tanyára a lányhoz. Hiszen úgyszólván menyasszonya van. Közben alig várta az estét, hogy láthassa. A menyasszonya egész nap eszébe se jutott.

Elmondja az apjának, végül is még nem késő. Még ma, vacsora közben tisztázza a dolgokat.

De alig ültek le, apja kezdett beszélni. Beszélt a lány apjával, mondta. A hozomány számottevő. Ők adják a bútorokat és az állatállományt, meg egy hektárnyi erdőt. Ferenc szinte megsemmisült. Nem mert szólni.

Miért nem találkozott ezzel a lánnyal legalább egy héttel hamarabb? - töprengett. Forgolódott az ágyában, aztán csendesen felöltözött és a tanyára ment. A lány a ház árnyékában, a falnak támaszkodva várta. Repült a karjába, csókolták egymást, a lány a házba vezette. Nem gyújthatunk villanyt, mert valaki megláthat, mondta. Ferenc egy székre ült, az ölébe húzta a lányt, csókolóztak, simogatták egymást, a lány a mellkasára hajtotta a fejét, hallgattak. Megyek, állt fel, és a lány bólintott. Jó, menj, mondta. Eljössz holnap?

Nem tudok, holnap szombat. Szombat? És? - a lány nem értette. Majd elmondom, tért ki a válasz elől, és a lány bizalommal bólintott. Jó!

Szédelegve ment haza, magán érezte a lány illatát, annyira vágyott rá, hogy sírni tudott volna, de fogalma sem volt, mit tehetne.

Másnap lakodalomba ment, ahova a "menyasszonyával" kapott meghívást. Próbált rá figyelni, táncoltatta, hajnalban hazakisérte, de gondolatai a másik lánynál jártak. Átölelte ezt, közben a másik testére vágyott. Ez puha volt és gömbölyű, a másik karcsú, szinte sovány. Ez visszafogott, a másik szenvedélyes. Hazafelé menet megitta az üveg bort, amit az örömszülők nyomtak a kezébe, mámorosan esett be az ágyba. Elmúlt dél, mikor felkelt. Te aztán jól bekarmoltál, jegyezte meg az apja, remélem, nem csináltál valami hülyeséget? Nem, rázta meg a fejét, csak kicsit sokat ittam.

Hétfő este a lányhoz rohant. Hideg volt, fújt a szél, de ő nem érezte. Amikor megérkezett, a lány átölelte, ő meg csókolta, féktelenül és szenvedélyesen. Egymásról rángatták le a ruhákat, hallotta a lány fájdalmas kiáltását és a saját gyönyörének hangját, remegve omlott a lányra, aki még mindig forrón ölelte. Soha életében nem érezte még, hogy valaki ennyire szereti. Feküdtek egymás mellett, néztek egymás szemébe, a lány tiszta tekintete szerelmet sugárzott, ő meg alélt volt a szerelemtől. Elvettem a szüzességed, ébredt rá Ferenc. Igen, bújt hozzá a lány. Gyönyörű hetek következtek. A lány finom falatokkal, forró fürdővel és még forróbb szerelemmel várta minden este.

Egy reggel az apja komoran méregette. Tudom, hogy eljársz valahova éjszakánként. Be kell fejezni. Már elkötelezted magad. Mindenben megegyeztünk, lefoglalóztuk a házat, a hónap végén kezdik az átalakítást.

Ferenc kapott az alkalmon. Apa, nem akarom elvenni azt a lányt, mondta. Nem szeretem. De amikor a kapujukban tapogattad, akkor szeretted? - ordított az öreg. Az én számból akarsz segget csinálni? Kitagadlak, ha nem térsz észhez. Szombaton gyűrűt váltotok.

Ferenc hallgatott, és este újra a tanyára ment, hogy elköszönjön a lánytól, akit szeretett.

De nem tudta megtenni. Kétségbeesetten csókolta és ölelte, megfulladok, úgy szorítasz, nevetett a lány gyanútlanul. A mellérre simult, szája a bőrét érintette, lélegzete egyre mélyült, elaludt. Ferenc a haját, hátát simogatta, hogy megjegyezze a teste minden hajlatát, aztán óvatosan felöltözött, halkan csukta be az ajtót. Szabályosan elszökött. Sírt, amíg hazafelé tartott. Reggel már ő is éppen olyan komor és egykedvű volt, mint az apja.

Nap közben az egyik fuvart ott kellett lepakolnia, ahol a lány dolgozott. Helló haver, kiáltott oda neki az egyik fiú. Hallom szombaton gyűrűs vőlegény leszel! Ferenc megdermedt. A lány szemei kétségbeesett reménykedéssel néztek rá, de ő elfordult, felpattant a teherautóra, onnan nézett vissza. A lány már ott hajladozott a többiek között, csak a testtartása volt idegen.

Muszáj vele beszélnem, jött rá. Nem tehetem meg, hogy csak úgy kilépek az életéből.

Nem várta meg, hogy besötétedjen, a kert felől ment be a házba. A lány tésztát gyúrt. A szeme villámlott. Áruló! - sziszegte, de a hangjában sírás rezgett. Ferenc próbálta elmagyarázni a kialakult helyzetet, de ami logikusnak tünt otthon, az itt szánalmas volt. Régen udvaroltam annak a lánynak és a két család már mindent elrendezett, én meg valahogy nem tudtam elmondani, és már késő... Mit mondhatnék nekik? Hát azt, hogy engem szeretsz. Azt nem mondhatom, rémült meg Ferenc, egy házasság az más. Téged nem vehetlek el. A lány levegő után kapott, mintha megütötték volna. Miért? - kérdezte aztán komolyan. Hát a híred miatt... Te tudod legjobban, hogy bármit mondtak, az hazugság. Tudom, de... Gyáva! - a lány hangja már haragtól rezgett. Menj, mondta keményen. Soha többé nem akarlak látni.

Ferenc kitámolygott az ajtón, egyik fele húzta visszafelé, a másik fele megkönnyebbült, hogy túl van a szakításon. Már vége.

Csak a saját érzéseivel nem számolt. A nyár tombolt, az éjszakák forrók voltak, ő meg úgy vágyott a lányra, hogy enni sem birt. Az összes hús lekopott róla, teste szikár lett és kemény, a haja a halántékán őszülni kezdett, szinte napról, napra. Pedig csak huszonöt éves volt. A lányt nem látta, már nem dolgozott az erdőgazdaságban, saját kis fél hektáros földjére kezdett málnát és gyógynövényeket telepíteni. Alig mutatkozott a faluban.

Szent István napján tartották az esküvőt. Ferenc egykedvűen készülődött, menyasszonya szép volt a szűzies fehér ruhájában. Hajában mirtusszal, kezében liliommal szállt fel a virágdíszes hintóba, a templomban engedelmesen mondta a pap után a szöveget. Házaspárként léptek ki a napfénybe, és Ferenc elsőként a lányt pillantotta meg. Rövid tarka karton ruhában, fehér szandálban, a hátára omló fénylő hajával épp átvágott a téren. Szórakozott pillantást vetett a násznép felé, aztán eltünt a mellékutcában. Ferenc szinte érezte a belőle áradó virágillatot, előrelépett, úgy érezte, utána kell futnia. Egész este képtelen volt másra gondolni, mint a lányra. Alig tudott lenyelni néhány falatot, feszültségét borral próbálta oldani. Hajnalban a házukban szótlanul vetkőztek. A felesége a fürdőszobában bújt ki a ruhájából és vette magára a hálóinget, ő meg a lányra gondolt, aki meztelenül vetette magát a karjába.

Feküdtek a sötétben, Ferenc testét felaljzotta a délutáni élmény, a lányt látta maga előtt, és a felesége ott feküdt mellette. Magához ölelte, remélve, hogy majd az ő szerelme valahogy felülírja az érzéseit. A lány engedelmesen hagyta, hogy levegye róla a hálóinget, nem tiltakozott, de nem is mutatott érzelmeket. Amikor megkönnyebbült, a felesége visszavette a hálóingét. A lepedőn nem volt vér. Ferenc kérdőn nézett rá, az asszony megrántotta a vállát, aztán lekapcsolta a villanyt.

Ferencnek a saját szavai jártak a fejében, amit a lánynak mondott. Nem vehetlek el, mert rossz a híred...

Egy hétig alig léptek ki a házból. De nem a szerelem miatt. A felesége főzött és a kertet rendezte, ő meg csak ült és szótlanul nézett maga elé. Beszélnünk kéne, mondta egy este a felesége. Mióta együtt vagyunk, még alig szóltunk egymáshoz. Mit akarsz, mit mondjak? - kérdezte Ferenc. Nekem még azt se nagyon engedted, hogy megcsókoljalak, aztán kiderül, hogy már nem vagy szűz.

Tudom... sóhajtott az asszony, de az csak egy alkalom volt, még évekkel ezelőtt. Azóta nem volt más. Neked is biztosan voltak csajaid a városban és a katonaság alatt, még sem kutatom. Ferenc legyintett. Nem érdekel, ki volt és mi volt. Házasok vagyunk, éljünk, ahogy lehet. És éltek. Napok, hetek múltak, a felesége bejelentette, hogy gyereket vár. Ferenc örült, miközben elképzelte, milyen lett volna, ha a lány szül neki gyereket. Éjjel, álmaiban őt ölelte, de a teste a felesége testével nyugodott meg. Az asszonyban nem volt tűz, a szerelmeskedést a házasság velejárójaként fogta fel, mint az ingvasalást. Aztán megszületett a gyerek, és Ferenc végre örülni tudott valaminek, de a felesége féltékenyen kapta ki a kezéből, még elejted, mondta és eztán minden a gyerek körül forgott, ő meg elveszetten ténfergett a házban esténként. A felesége legtöbbször elaludt a kisfiú mellett a gyerekszobában, ő meg egyedül tévézett, aztán egy este átment a kocsmába, ahol biliárdozott a többiekkel vagy csak beszélgettek erről-arról. Egyszer a lány került szóba. Micsoda nő az! - sóhajtott az egyik férfi, ő meg gyanakodva nézte. Mégis milyen? - kérdezte. Mi tudom én! Csak valahogy olyan különös! Ferenc látta révületet a másik férfi szemében, és tudta, hogy a lány őt is szerette. Legszivesebben megütötte volna. Ahogy telt az idő, újabb férfiak szemében látta a reménytelen vágyat, ha a lány szóba került, de különös módon egyik sem árulta el, nem hencegett vele, mint a többi kalandjával.

Dühös akart lenni, de hát még az se lehetett, hiszen ő lépett le. De ahelyett, hogy a sejtés lehűtötte volna, inkább felkorbácsolta a szerelmét. Aztán nem birta tovább. Egy este a kocsma helyett a lány tanyájához ment. A kertben várta, hogy megjelenjen, ahogy szokott, tisztán és illatosan. Nem birom nélküled, mondta neki kétségbeesetten. A lány csak állt, ő meg lerogyott, arcát a hasához szorította, és a derekát ölelte. Gyere, mondta neki a lány, és újra a házába engedte. A szerelem és a szenvedély elsodorta őket. Meg kellene fürödnöd, mondta a lány, mikor testük lecsillapodott. A feleséged megérzi rajtad az én illatomat és lebuksz. Ferenc a fejét rázta. A feleségem a gyerekkel alszik már egy éve, nem akarok fürödni. Az illatodban akarok aludni. A lány meghatódott, és ettől kezdve nem tudtak elszakadni egymástól.

Vadászni megyek az éjjel, mondta délután Ferenc a feleségének, ne várj haza, csak reggel jövök. Biliárdozni megyek, hazudta máskor.

De a házasság, az házasság, néha nem tudott elszabadulni és a felesége is be-betévedt a hálószobába. Félt, hogy lebukik, ezért gyors együttléteket bonyolított le az asszonnyal, hogy aztán a lelkiismeret furdalástól még forróbban szeresse a lányt a lopott éjszakákon.

Az asszony újra teherbe esett, de ő nem merte elmondani a lánynak, aki azt hitte, a házasságuk csak formális. De a terhesség nem maradhatott titok a lány előtt se, és egy este döhösen támadt rá. Menj haza, mondta. A feleséged gyereket vár. Hitvány ember vagy, becsapsz mindenkit. Ne gyere ide többé! És Ferenc hiába könyörgött, többé nem engedte be a házba. Teltek a hónapok, és Ferenc nem tudott megnyugodni. Szórakozottan hallgatta felesége és anyja trécselését, míg a gyerek az ölében játszott, amikor felfigyelt a beszélgetésre. Ugyan ki lehet az apja? - kérdezte éppen a felesége. Senki se jár hozzá, és ő se jár sehova. Csak néha a boltba jött be, erre, tessék, tegnap megjelenik a védőnőnél, hogy terhes. Ó, nem először, nevetett az anyja rosszmájúan már vagy öt évvel ezelőtt is volt, hogy kerekedett a hasa, aztán gyerek meg sehol! Elcsinálta! Annak se tudni, ki lett volna az apja!

Ferencben meghűlt a vér. A lányról beszélnek! De hiszen ez hazugság, hiszen ő vette el a szüzességét alig két évvel ezelőtt. Úgy tett, mintha semmit sem hallott volna, aztán a gyereket a járókába tette, kocsiba vágta magát és fényes nappal a tanyához ment. A lány kint dolgozott a földjében, a kocsi zajára felegyenesedett és Ferencre nézett, aki tétován állt meg előtte. Gyerekünk lesz! Igen - mondta a lány. A férfi magához ölelte. Itt maradok. Elválok és elveszlek. Nem! A lány hangja határozott volt és kemény. Én nem veszem el azt, ami a másé. Még egy tányér ételt se vettem el soha, senkitől. Nem fogom elvenni más asszony férjét és más gyerekének az apját. Te nekik adtad a nevedet és az életedet, maradjon is az övék. Az én gyerekemnek majd én adok nevet. Mondtam már, ne gyere ide többé. Csak bajba sodornád magadat.

Ferenc kénytelen volt hazamenni. Nem érdekelte már semmi. Gépiesen végezte a munkát, csak a második kisfiú születése villanyozta fel kissé, de aztán megint belesüllyedt a szomorúságba. Felesége semmit nem vett észre. Hiszen a férje dolgozott, aztán hazajött, játszott a gyerekekkel, evett, ivott, néha magáévá tette az ágyban, néha elment vadászni, néha a kocsmába, de sose volt részeg. Hogy alig szól? Hát istenem! Sose volt valami bőbeszédű...

Amikor híre ment, hogy megszületett a lány gyereke, mindenki izgatottan várta a keresztelőt. Hátha ott majd kiderül, kié a kisfiú. Abból, hogy a lány milyen nevet ad neki.

A szülést követő második vasárnap a lány megjelent a templomban a gyerekkel. Ki tartja keresztvíz alá a gyereket? - kérdezte a pap. Én magam. - felelte a lány nyugodtan, és a gyereknek egy ritka nevet adott, ilyen senkinek sem volt a faluban. Ferenc tudta, a lány megőrzi a titkukat, de ő látni akarta a fiát. Mégis sikerült egy évig távol tartania magát tőlük, aztán már nem birta.

Egy forró nyári este, amikor már besötétedett, a puskáját a vállára vette és elindult.

A lány a ház mögötti dézsában ült és sírt. Ferenc úgy érezte, kiszakad a szive.

A lány a vízbe merült, hogy lemossa a könnyeit és leöblítse a haját, és akkor meglátta őt. Kiszállt a kádból és Ferenc úgy látta, még gyönyörűbb, mint valaha volt. Ne küldj el, kérte. Nem birom nélküled. Tudom, gyáva, szemét ember vagyok. Ha nem ilyen lennék, évek óta élhetnénk boldogan és nem kellene lopva jönnöm, hogy lássam a kisfiamat. Kérlek, ne tagadd meg tőlem... A lány nem tudta megtagadni. A kicsi édesen aludt anyja ágyában, hüvelykujját a szájába dugva, fekete haja szétterült a párnán. Ferencnek elállt a lélegzete. Olyan, mint én, mondta... Igen! - válaszolt a lány. Csak azért nem jött még rá senki, mert az én szememet örökölte, és ez megváltoztatja kicsit. Mosolyogva nézték a gyereket, Ferenc lehajolt, megcsókolta a feje búbját, a homlokát és a pici öklét. Egymásra néztek, és Ferencben ekkor tudatosult, hogy a lány testét csak egy törölköző takarja, de ő is észbekapott, menj, mondta, várj meg kint, de Ferenc elkapta a karját, magához ölelte és csókolta. Hagyj, küszködött a lány némán, de aztán az ellenállás megszünt és ők újra egymást ölelték. Anyaaa... A gyerek hangjára rebbentek szét. Épp jókor, zihálta a lány! Menj, nem akarom, hogy minden újra kezdődjön.

De a láng már fellobbant, és többé ki se hunyt. Sok év telt el, Ferenc felesége még két kislányt szült, de közéjük már ez sem állhatott. Ferenc néha szégyenkezett, hogy a lány egyedül küszködik a gyerekükért, pénzt akart adni nekik, de a lány büszke volt és konok. Hogy fogsz elszámolni a feleségednek? Nem kell alamizsna. Az én gyerekemnek én adok kenyeret. Minden mondat egy tőrdöfés volt Ferenc szivének, de tudta, a lánynak igaza van.

A lány kisfia iskolás lett, együtt a felesége kisfiával. Nézte a két gyerekét. Az egyik fia a felesége vonásait viselte, csak a szeme volt olyan, mint az övé, a másik fia az ő vonásait örökölte, és anyja gyönyörű, kifejező világos szemeit, amelyek uralták az arcát. Ferenc a meghatottságtól szinte sírt. Tekintete a lányéba kapcsolódott egy percre. Majd este! - ezt üzente a lány szeme, és ő fellélegzett.

Olyan gyakran ment a lányhoz, ahogy csak tudott, a szerelmük nem kopott az idők múlásával sem, de a gyereket nem látta, csak messziről, vagy alvás közben. Nem szabad. Elszólja magát, aztán kész a baj. - mondta a lány. Majd, ha nagykorú lesz, és elég okos ahhoz, hogy meg tudja tartani a titkot.

De erre nem került sor. A fiú tizenhat éves volt, amikor egy nyári napon a lány a szenvedélyes szerelmeskedés után Ferenchez simult és beszélni kezdett. Azt szeretném, ha nem jönnél többé, mondta. Nem sokára meg fogok halni. Nem szeretném, ha látnád az elmúlásomat. Ferenc úgy érezte, nem kap levegőt. Nem! Az nem lehet. Orvoshoz megyünk és... Voltam orvosnál. Nem akarom, hogy kórházba vigyenek, már elintéztem mindent. A fiam tudja, mit kell tenni, ha eljön az idő. Egyet kérek tőled. Törődj a gyerekünkkel, figyelj rá! Nem tudom, hogy lehet ezt megoldani, de kérlek, ne hagyd egyedül. Ferenc sírt. Ne kérd, hogy távol maradjak tőled. Veled akarok lenni, amikor csak lehet.

És így is történt. Ferenc látta elfogyni a szerelme testét, elmúlni arcáról a derűt. Látta a fájdalmat, a gyengeséget, amint utolsó erejével kibotorkált a kertbe, hogy még megölelhesse. Eljött az idő, suttogta, és Ferenc csókolta a lázas száját, a sápadt, hideg arcát, a megtört szemeit. Másnap hiába várta a kertben. Az ablakhoz lopakodott és hallotta a lány nehéz légzését. Ott állt akkor is, amikor már csak a fiú feltörő sírása hallatszott, és a kiserdő fái közül nézte, amint a fiú a dézsába meríti anyja ernyedt testét, leöblíti a haját és zokogva viszi be a házba, aztán szinte futva a falu felé indul. Ferenc a házba rohant. A lány a fehér lepedőn feküdt, teste, haja illatos, mintha még élne. Fogta a kezét, bocsánatot kért százszor, elmondta, hogy szereti, ezerszer. Már világosodott, amikor meghallotta a közeledő autó zaját. Jön a fiú az orvossal. Kimenekült a házból, a magasleshez botorkált, vacogott a hajnali hidegtől és a fájdalomtól. Álomba sírta magát.

Lábdobogásra ébredt. Maga meg itt van, Feri bátyám? - hallotta a fiatal vadásztársa hangját, jól elaludt, így aztán nem csoda, ha sose lő semmit, nevetett. De már felébredtem, motyogta Ferenc, azzal a kalapját a fejébe csapta és rogyadozó lábakkal elindult a falu felé. Hééé, kiabált utána a fiatalember, a kocsiját meg itt hagyja? Ferenc visszabotorkált, beült és indított.

Tán ivott az öreg az éjszaka? - morfondírozott a fiatal vadász. De hát nem volt nála még egy tölténytáska se... Milyen furcsán viselkedik... Aztán vállat vont és figyelmét a bozótosra irányította.