Erika

Erika matematikát tanít egy általános iskolában. Szenvedélyesen magyarázza, sulykolja a gyerekek fejébe a számok csodáját. Egyik tanítványa évekkel később bevallotta, hogy azért tanult olyan szorgalmasan, mert nem volt szive Erikát megbántani azzal, hogy nem tudja az anyagot.

De bármibe fog is, Erika nem tudja félgőzzel csinálni, mindenbe teljes lendülettel veti bele magát, és képtelen megérteni, hogy mások nem így élik az életet. Ez az egyetlen hibája. De pont emiatt boldogtalan.

Erika summa cum laude végzett az egyetemen, soha nem volt ötösnél rosszabb osztályzata egész életében. Ez persze büszkévé és egy kicsit beképzeltté is teszi. Sokszor elmondja, hogy éjjel-nappal tanult. Ő sose járt discóba, kimaradtak az életéből a diákszerelmek, a csatangolások, a kis füllentések, sose volt berúgva, de még spicces se. Amikor a diplomáját megkapta, úgy érezte, most már előtte az élet, most már lazíthat. De nem sikerült. Megszervezett egy nyaralást a szomszédban lakó lánnyal, ami katasztrófába torkollt. Erika felkészült a nyaralásra. Minden napra két öltözet ruhát csomagolt, egyet rossz idő, egyet jó idő esetére. Három fürdőruhát vitt, négy törölközőt (kettőt a szállodába, hogy mindig legyen tiszta és száraz, kettőt a strandra), minden napra kis tégelyekbe a kiporciózva a kozmetikumokat (egyik napra bőrradír, a másikra bőrtápláló maszk, stb.), a testápolót és a tusfürdőt. Két hatalmas bőrönd, egy kisbőrönd az útra, egy kézitáska, egy hátizsák és egy strandtáska volt még a poggyászban. A buszon azonnal megszervezte a zökkenőmentes utazáshoz (szerinte) szükséges rendszert. A sofőröknek (akik évek óta jártak ezen az útvonalon) átadott egy útvonaltervet, megjelölve benne a pihenők számát és helyét. Azok úgy néztek rá, mintha megőrült volna, de ráhagyták. Az indulás után a klímával volt baja. Szerinte túl hidegre volt állítva. A többiek tiltakozása ellenére sikerült elérnie, hogy magasabb hőfokra állítsák, és nyomatékosította, hogy ennél hűvösebb levegő ártalmas lehet a szervezetre. A többi utas ezt még tolerálta valahogy az első napon, de amikor Erika másnap is előírt volna bizonyos dolgokat, elszabadultak az indulatok és Erika kénytelen volt meghátrálni a népakarat elől. Egész délelőtt hallgatagon ült a helyén, a telefonját nyomkodta, senkihez sem szólt. A szálláshelyre érve előzékenyen felajánlotta szomszédjának, hogy válasszon ágyat és szekrényt, aztán azonnal elkezdett kicsomagolni. Társa hiába kérte, hogy hagyja, menjenek inkább csavarogni, bulizni, ő hajthatatlan volt. Mire mindent szépen a helyére pakolt, a többieknek híre-hamva sem volt. Erika sértődötten ténfergett, nem értette, hogy miért hagyták itt mindannyian. Másnap városnézés lett volna a program, de a többségnek nem volt hozzá kedve a nagy hőségben, inkább a medencénél üldögéltek, vagy lementek a partra. Erika nem értette, miért ülnek ott 30 m3 víz mellett, amikor azt bárhol megtehetik, ő nem lesz ilyen hülye, elindult és végigjárta a város nevezetességeit. Este lázas volt, szobatársa szaladt gyógyszerért, jött az orvos, megállapította, hogy enyhe napszúrást kapott, hidegebbre állította a klímát, jeges tömlőt rakott a fejére, és Erika kénytelen volt belátni, hogy kellemesen érinti a hűvös levegő. Másnapra a rosszullét megszünt, a meghirdetett program egyezett a többiek akaratával is, így szép napot töltöttek el, Erika sokat fotózott, vidáman értek haza, csak az zavarta, hogy társnője ruhái még mindig az ágy mellett heverő nyitott bőröndben, a szék karján vagy az ágyon hevernek, de türtőztette magát, sőt előzékenyen átengedte az első tusolást a szobatársának, addig ő megtervezte a következő napi elfoglaltságot és szellőztetett. Amikor a fürdőszobába lépett, nem akart hinni a szemének. A tusoló és a járólap csak nagyjából volt feltörölve, a gondosan felsorakoztatott kozmetikumai össze-vissza hevertek, némelyik tégelyke üresen a szemetesből került elő, Erika felháborodottan kérte számon a lányon, aki hebegett valamit, hogy ő azt hitte, ezeket a szálláshely biztosította számukra. Erika nem tudta fékezni az indulatait, felszólította, hogy rakjon rendet, a lány meg azzal vágott vissza, hogy eszében sincs ilyesmire pazarolni időt, amikor pihenni jött, Erika is lazítson inkább, de ő képtelen volt erre, vadul követelte, hogy a szobában legyen rend. A lány hanyagul begyömöszölte a bőröndöt a szekrénye aljába, rávágta az ajtót, reméli meg van elégedve, kiabálta Erikának, és elment. Ettől kezdve nem beszéltek. A 10 nap így telt el, kerülgették egymást szó nélkül, de a többi utas se nagyon erőltette meg magát, Erikát szinte kiközösítették, nem értette, mi a baj, hiszen ő mindenkor a közösség érdekeit tartotta szem előtt. A hazaúton egyedül ült a buszon, senki nem ült mellé, és nem szólt hozzá. Amikor a megérkezés előtt felállt, és számításokkal bizonyította az utastársainak, hogy a túlzott klimatizálás következtében mennyi többletköltsége lett az utazási irodának, amit majd azok beépítenek az utazások árába, így saját maguk ellen cselekednek, hiszen a legközelebbi útjukon ezt a költséget nekik is fizetni kell. Szónoklata közepén egy férfi indulatosan rákiabált, hogy üljön le, amíg szépen mondja, és hagyja őket békén az okoskodásával. Erika nem értette, hogy a férfi miért támadja, hiszen ő a javukat akarja, mire a férfi magából kikelve ordított rá, hogy menjen a picsába, mert kidobja az ablakon, a többiek meg nevettek. Erika megsemmisülten ült le, nem fért a fejébe, miért utálják ennyire. Sokáig kínozta ez az élmény, nem is ment többé nyaralni sehova, senkivel.

Ősszel megkezdődött a tanítás, Erika lelki egyensúlya helyre billent, tanított lelkesen, a lemaradókat korrepetálta, felzárkóztatta. Néhány hónap múlva egy konferencián Erika megismert egy férfit, aki a közeli község iskolájának igazgatója volt. Úgy érezte, megtalálta a másik felét. Néhány hónap oda-vissza utazgatás, titkos randevúzás után a férfi szerelmet vallott. Erika ájultan hallgatta és boldogan mondott igent a házassági ajánlatra. Az esküvő után a férfihoz költözött, dúlt a szerelem, Erika csinosítgatta a férfi szép kis családi házát, sütött-főzött, és mivel általában ő ért haza elsőnek, terített asztallal várta a férjét, sokszor elé is ment az iskolához. A mézeshetek gyönyörűen teltek, Erika még sose volt ilyen boldog, és férje is biztosította őt arról, hogy még soha nem szeretett ennyire senkit. Vagy fél év telt el, amikor Erika észlelni kezdte, hogy férje nem siet haza úgy, mint eddig. Sírva vonta kérdőre, de a férfi magához ölelte és megnyugtatta, hogy nincs semmi baj, csak kicsit elbeszélgették az időt a kollégákkal, néhány nap múlva telefonált Erikának, hogy későbbre tegye a vacsorát, mert focizni mennek a barátokkal, jöjjön ő is a sportcsarnokba. De Erika nem ment, inkább a lakásban rendezkedett, amikor a férje hazaért, neheztelve fogadta, de hamar megbékült, amikor férje a karjába vette. Azt gondolta, minden megy tovább a maga útján, de a férje egyre többször szegte meg az Erika által felállított szabályokat, hol sörözni ment, hol focizni, hol valamelyik szülővel kellett beszélnie, de volt olyan is, amikor kora délután a városba hajtott, és megpróbálta Erikát elcsábítani a munkájától, hogy moziba vigye. Erikát egyre jobban idegesítette ez, nem értette, hogy férjét miért nem elégíti ki, hogy ketten éljenek egymásnak. Egyre nőtt a feszültség közöttük, a végén a férfi ordítva közölte, hogy Erikával nem lehet együtt élni, mert rátelepszik. Nem élhetnek elszeparáltan, neki szüksége van a barátaival töltött időre és igényli a közösségi munkát, nem akar mindig Erika szoknyáján ülni. Erika sírva hallgatta, ő azt akarja, hogy boldogok legyenek, hajtogatta. Kibékültek, Erika görcsösen igyekezett, hogy figyeljen a párja igényeire is, de képtelen volt rá. Neki az jelentette volna a boldogságot, ha férje, úgy mint ő, csak a házasságukra koncentrál. De a férfi ragaszkodott a társasághoz, a focihoz, a vacsoráról is elrohant, mert valaki felhívta telefonon, még csak azt se mondta, hova megy. Amikor hazaért, elmagyarázta, egy tanítványa kért segítséget, az agresszív apja megtámadta őt és az édesanyját, nem tudta, kihez fordulhatna. Erika nem értette, miért kell családok életébe avatkozni. Foglalkozzon a saját családjával. A férfi türelmetlenül próbálta elmagyarázni, hogy nem hagyhat a sorsára egy gyereket. A feszültség nőtt, egyre többször kaptak össze, és Erika azt gondolta, ha gyereket szülne, a férje inkább rájuk koncentrálna, nem idegenekre. Egyik nap bejelentette a férjének, hogy abbahagyta a fogamzásgátló szedését, de az csak a fejét rázta. Amíg fennáll közöttük a nézetkülönbség, ő nem akar gyereket. Erika úgy érezte, a férfi csak kifogásokat keres, hogy ne kelljen több időt tölteni otthon. Amikor este összebújtak, Erika szenvedélyesen ölelte a férjét, aki egyszer csak eltolta magától, nincs óvszere, mondta. Erikát mintha jeges vízzel öntötték volna le, kiugrott az ágyból és a fürdőbe zárkózott zokogva. A férje az ajtó túloldaláról próbálta elmagyarázni, hogy ez a ráerőltetett életforma neki sok. Nem akar korlátok között élni. Nem akarja, hogy Erika minden nap főzzön és terített asztallal várja, néha virslit enne és sört inna dobozból, értse meg, hogy amíg nem jutnak közös nevezőre, és meg nem oldják a problémájukat, nem hozhatnak a világra egy gyereket, aki ki lenne téve a szülei torzsalkodásának. Erika megigérte, hogy szedni fogja a gyógyszert, a férfi gyengéden megcsókolta, örül, hogy megértette a problémát, így biztosan hamar úrrá lesznek rajta. Megnyugodtak, lefeküdtek, de a férfi már nem kezdeményezte a szeretkezést, csak aludtak összebújva, és a szex valahogy kezdett kimaradni az életükből. Amikor Erika erre utalást tett, a férje kereken kijelentette, fél, hogy becsapja, csakhogy a célját elérje, ezért nem akar vele óvszer nélkül szeretkezni. Erika sírva tiltakozott a gyanúsítgatás ellen, főleg, mert igenis gondolt erre a megoldásra is. Húzták még néhány hónapig, de amikor a férfi engedményeket tett Erika javára, ő mindig túlzásokba esett és azonnal irányítani próbált, ezért egy hosszú éjszakai vita végén a férfi kijelentette, hogy képtelen tovább vele élni, bár nagyon szereti, vagy szerette(?), költözzön el.

Erika összeomlott. Felkapta a kézitáskáját és elrohant. Szándékosan nem vitte el a holmiját, azt remélte, hogy a férfi majd visszahívja, de az nem jelentkezett. Két nap után Erika reménykedve lépett be házba, mely két évig az otthona volt, szándékosan lassan és látványosan csomagolt, a férfi határozatlanul téblábolt körülötte, Erika reménykedett, hogy megkéri, maradjon, de a férfi nem tartóztatta.

Hetek teltek el, Erika gyászolta rövid házasságát és minden percben várta, hogy véget ér a rémálom, férje utána jön és hazaviszi, de az nem jött. Erikát anyja vigasztalta és próbált rámutatni a hibáira, hogy okuljon belőlük, de lehurrogta, nem csinált semmi rosszat, ő csak szeretett volna tökéletes házasságban élni, mondta.

Legközelebb a válóperes tárgyaláson látta viszont a férjét. A férfi szomorúan állt ott, de nem mutatott hajlandóságot a békülésre. Erika rezzenéstelenül vette tudomásul a házasság lezárását, hősiesen nyelte a könnyeit.

Már több év eltelt azóta. Erika még mindig az édesanyjával él, képtelen összekuporgatni annyi pénzt, hogy önálló lakásba költözhessen. A tökéletes házasságról szövögetett álmait már eltemette, a tanításra koncentrál. Nála nincs bukás. Minden gyerekkel sokat foglalkozik. Nagyon szeretne saját gyereket, de képtelen tartós, vagy akár rövidebb kapcsolatot kialakítani, a férfiak három-négy találkozás után lelépnek. Környezete tapintatosan próbálja neki újra és újra elmagyarázni, miért hiúsulnak meg próbálkozásai, de Erika képtelen megérteni, sértődötten vagdalkozik, és nem hajlandó szembenézni az igazsággal.

Mi az igazság? Hogy Erika antiszociális, erőszakos és mindenkin uralkodni akar? Vagy neki van igaza, és mindig a tökéletességre kell törekedni, csak ez a világ már túl piszkos, hogy megértse? Vajon jó lenne, ha lenne egy gyereke, megnyugodna és oldódna? Vagy imádkozzunk, nehogy gyereke legyen, mert boldogtalanná teszi a túlzott elvárásaival? Nektek mi a véleményetek?